Az Istenben való hit és Isten követése során az antikrisztusokban mindig felmerülnek elképzelések Isten identitásáról és lényegéről, és mindig megkérdőjelezik, hogy Isten miért csak beszél, és miért nem mutat jeleket és csodákat. Bár az antikrisztusok is olvassák Isten szavait, nem az a szándékuk, hogy keressék az igazságot és elfogadják azt, hanem tanulmányozó és latolgató mentalitással olvassák azokat. Ennek következtében nemcsak hogy nem tud kialakulni bennük valódi hit, hanem minél jobban átvizsgálják, annál bizonytalanabbá válnak, és annál több elképzelésük van a megtestesült Istenről. A fő elképzelésük az, hogy hisznek abban, hogy krisztusnak természetfeletti emberi mivolttal kell rendelkeznie. Azt gondolják: „Ha krisztusnak normális emberi mivolta van, és nem visz véghez jeleket vagy csodákat, akkor hogyan lehet bizonyítani, hogy ő isten?” Az antikrisztusok szívében csak az isten lelke az isten, és csak a jeleket és csodákat mutatni képes hús-vér test az isten. Ha egy hús-vér test csak normális emberi mivolttal rendelkezik, és nem visz véghez jeleket és csodákat, akkor még ha ki is tudja fejezni az igazságot, akkor sem tekinthető istennek. Ezért nem meglepő, hogy az antikrisztusok mindig kétségbe vonják a megtestesült Isten lényegét. Nem számít, mennyi minden történik vele, az a típusú ember, aki antikrisztus, sosem próbál úgy foglalkozni a dolgokkal, hogy Isten szavaiban keresi az igazságot, még kevésbé próbálja Isten szavain keresztül látni a dolgokat – ami teljes mértékben azért van, mert nem hiszi, hogy Isten szavainak minden sora igazság. Nem számít, Isten háza hogyan közli az igazságot, az antikrisztusok érzéketlenek maradnak, és ennek következtében, bármilyen helyzettel is szembesülnek, nem rendelkeznek helyes hozzáállással; különösen, amikor arra kerül sor, hogyan közelítsék meg Istent és az igazságot, az antikrisztusok makacsul elutasítják, hogy félretegyék elképzeléseiket. Az isten, akiben hisznek, az a jeleket és csodákat cselekvő természetfeletti isten. Bárkit, aki jeleket és csodákat tud véghez vinni – legyen az Kuanjin bódhiszattva, Buddha vagy Mazu – istennek neveznek. Úgy vélik, hogy csak azok az istenek rendelkeznek az istenek identitásával, akik jeleket és csodákat tudnak véghez vinni, míg azok, akik nem tudnak, bármennyi igazságot is fejezzenek ki, nem feltétlenül istenek. Nem értik meg, hogy az igazság kifejezése Isten nagy hatalma és mindenhatósága; hanem azt gondolják, hogy csak a jelek és csodák véghezvitele az istenek nagy hatalma és mindenhatósága. Ezért, ami a megtestesült Isten gyakorlati munkáját illeti, hogy kifejezi az igazságot, hogy meghódítsa és megmentse az embereket, hogy öntözi, pásztorolja és vezeti Isten választott népét, lehetővé téve számukra, hogy ténylegesen megtapasztalják Isten ítéletét, fenyítését, próbatételeit és finomítását, és megértsék az igazságot, levessék romlott beállítottságaikat, és olyan emberekké váljanak, akik alávetik magukat Istennek és imádják Őt, és így tovább – az antikrisztusok mindezt az ember munkájának tekintik, nem pedig Istenének. Az antikrisztusok gondolkodásában az isteneknek egy oltár mögé kellene bújniuk, és várni, hogy felajánlásokat tegyenek számukra, ők megeszik az ételeket, amelyeket az emberek felajánlanak, belélegzik az általuk égetett tömjén füstjét, segítő kezet nyújtanak, amikor azok bajban vannak, nagyon erősnek mutatják magukat, és azonnali segítséget nyújtanak nekik a számukra érthető határokon belül, valamint kielégítik a szükségleteiket, amikor az emberek segítséget kérnek és buzgók könyörgéseikben. Az antikrisztusok számára csakis az ilyen isten az igaz isten. Eközben minden, amit Isten ma tesz, az antikrisztusok megvetésébe ütközik. És miért van ez? Az antikrisztusok természetlényegéből ítélve, amit ők igényelnek, az nem az öntözés, pásztorolás és az üdvösség munkája, amit a Teremtő végez a teremtett lényeken, hanem a jólét és a kívánságaik beteljesülése mindenben, hogy ne legyenek megbüntetve ebben az életben, és az eljövendő világban a mennybe jussanak. Nézőpontjuk és szükségleteik igazolják az igazság iránti gyűlöletük lényegét. Az antikrisztusok szeretik az elvetemültséget, a természetfelettit és a csodákat, sőt a Sátán és a gonosz szellemek tetteit és ördögi szavait – amelyek negatív és elvetemült dolgok – isteniként és igazságként imádják. Ezeket életre szóló imádatuk és törekvésük tárgyának tekintik, és olyan dolgoknak, amelyeket meg kell becsülni, és terjeszteni kell a világban. Következésképpen az Isten identitásáról alkotott elképzeléseik és nézeteik soha nem fognak megváltozni, amíg Istent követik. Ha az ilyen emberek nem tudják megvalósítani ambícióikat Isten házában, ha nem léptetik elő és nem használják fel őket, és nem érnek el gyors és nagy sikereket, akkor készek lesznek bármikor, bármelyik pillanatban és bárhol elárulni Istent. Néhányan ezek közül az emberek közül tíz éve hisznek, néhányan húsz éve, azt gondolnád, hogy van alapjuk, és nem hagyják el Istent, valójában azonban készen állnak arra, hogy bármikor elárulják Istent, és visszatérjenek a szekuláris világba. Még ha nem is hagyják el a gyülekezetet, a szívük már eltávolodott Istentől, és elárulta Őt. Ha a körülmények megengedik, vagy lehetőség adódik, el fognak menni, és a hamis istenekben és a gonosz szellemekben fognak hinni. Ha lehetőségük nyílik arra, hogy tüneményes sikereket érjenek el, hogy magas rangú tisztségviselők legyenek, hogy híressé váljanak, hogy dicsőséget és gazdagságot élvezzenek, akkor nem fognak habozni, hogy elhagyják a gyülekezetet, és a szekuláris világ irányzatait kövessék. Egyes antikrisztusok azt kérdezik: „Ha ő isten, miért szenved zaklatást és üldöztetést a nagy vörös sárkánytól? Ha ő isten, miért nem mutat jeleket és csodákat, hogy elpusztítsa a nagy vörös sárkányt? Isten választott népe közül oly sokat foglyul ejtett és üldöz a nagy vörös sárkány. Miért nem óvja és menti meg őket isten a Sátán üldözésétől?” Ez pontosan olyan, mint ahogyan a zsidó farizeusok is gondolták: „Ha Jézus isten, miért lehetett keresztre feszíteni? Miért nem tudta megmenteni magát?” Az antikrisztusok ezt soha nem értik meg, mert nem fogadják el az igazságot, és nem hisznek abban, hogy Isten szavai mindent beteljesítenek. Csak abban hisznek, amit látnak, és nem hisznek abban az értékben és jelentőségben, amelyet Isten munkája bemutat. Nem hisznek abban, hogy minden szó, amelyet Isten kimond, az igazság, és hogy az Ő minden egyes szava beteljesedik és megvalósul; nem hisznek abban, hogy Isten bölcsessége a Sátán cselszövésein alapszik, és hogy Isten a nagy vörös sárkány szolgálatvégzését ellenpontként használja arra, hogy felfedje az Ő mindenhatóságát és bölcsességét. Nem hisznek abban, hogy Isten mindenek felett szuverén, és hogy Isten szavai mindent megvalósítanak, akkor vajon az antikrisztusok még Istenben hívők? Nem. Az antikrisztusok olyan emberek, akik megtagadják Istent és ellenállnak Neki; ők igazi álhívők.

Vajon milyen elsődleges okok húzódnak meg amögött, hogy az antikrisztusok nem hajlandóak elismerni Isten identitását? Az egyik az, hogy Isten nem orvosolja a világ összes igazságtalanságát, nem szolgáltat igazságot az emberiségnek, és nem bünteti meg azonnal azokat, akik rosszat tesznek, ahogyan azt az antikrisztusok elképzelései szerint tennie kellene; nap mint nap sok igazságtalanság történik mindazon dolgok között, amelyek felett Isten szuverenitást gyakorol, és Isten mégis közömbösnek tűnik ezekkel szemben, egyetlen szót sem szól, és semmit sem tesz válaszul. Az antikrisztusok szemszögéből nézve mindaz, ami a dolgok körében a világban történik, amivel szembesülnek, nem illeszkedik az elképzeléseikhez, és nem kellene megtörténnie. Miért gondolják, hogy ezeknek nem kellene megtörténniük? Azt gondolják: „Ha isten létezik, miért nem foglalkozik ezekkel a dolgokkal? Ha isten létezik, miért él még mindig jól annyi gonosz ember? Miért lesznek a gazdagok még gazdagabbak, a szegények pedig még szegényebbek? Miért esznek a gazdagok minden nap bőséges étkeket, és miért érzik magukat olyan jól, miközben sokaknak még mindig koldulniuk kell az ételért? Miért zaklatják, nyomják el és használják ki a jámbor embereket? Miért van az, hogy egyesek munkát végeznek és izzadnak napi nyolc órát dolgozva nagyon kevés fizetésért, míg mások többet keresnek egy óra alatt, mint amennyit ők egy egész életen át keresni tudnának? Miért nem foglalkozik isten ezekkel a társadalmi és világi igazságtalanságokkal? Miért születnek egyesek nagy gazdagságba, míg mások szegénységbe és nyomorúságba? Miért van az, hogy egyesek egész életükben élvezhetik a dicsőséget és a gazdagságot, valamint a családjuk rajongó szeretetét, míg mások nem, pedig ugyanolyan társadalmi környezetbe születtek?” Az antikrisztusok szívében ezek örökre megoldhatatlan rejtélyek. Úgy gondolják, hogy mivel hisznek Istenben, át kellene adniuk Istennek mindazt, amit nem képesek átlátni, amit nem értenek, valamint mindazokat a rejtélyeket, amelyeket nem tudnak megoldani, és rávenni Őt, hogy adja meg a megoldásokat, hogy Isten szavaiban találjanak választ azokra. Azonban miután három-öt éven át hittek Istenben, nem képesek megtalálni ezeket a válaszokat, és miután nyolc-tíz éven keresztül hittek, még mindig nem tudják megtalálni azokat. Miután húsz éven át hittek, elgondolkodnak: „Miért nem kaptam még semmilyen választ? Miért nem oldotta meg isten ezeket a problémákat? Miért nem viselkedik Isten úgy, mint Kuanjin bódhiszattva vagy Jáde császár? Istennek hatalma és ereje van, valamint isteni identitása, tehát meg kellene tennie ezeket a dolgokat! Miért jelennek meg gyakran gonosz emberek különösen a gyülekezetben, akik bomlasztásokat és megzavarásokat okoznak, sőt egyesek még az adományokat is ellopják anélkül, hogy bármilyen következményt is elszenvednének? Vannak, akik gyakorta hazudnak, és vannak, akik elképzeléseket és alaptalan szóbeszédeket terjesztenek anélkül, hogy elszenvednék isten fegyelmezését vagy büntetését; mások hirtelen nem hisznek már istenben, és elmennek dolgozni a társadalomba, néhány év múlva pedig meggazdagodnak anélkül, hogy valaha is nehéz helyzetbe kerülnének. Vannak olyan hívők, akik rosszabbul élnek, mint azok, akik nem hisznek istenben. Valójában az istenhívők szenvednek, sokukat üldözés éri, nem tudnak visszatérni az otthonaikba, szegénységben és nyomorúságban élnek. Ugye nem ez az istenben való hit értelme? Ugye nem ez isten követésének az értéke? Ugye nem ez az a mindennapi élet, amelyet isten az embereknek adni akar? Amikor az emberek olyan dolgokkal szembesülnek, amelyeket nem tudnak megvalósítani, miért nem tesz isten valami rendkívülit, hogy azonnal megértsék és felfogják? Sok olyan dolog van, amit az emberek nem értenek, és nem tudják, hogy isten miért cselekszik úgy, ahogyan cselekszik. Miért nem gyújt isten lámpást, hogy felvidítsa az emberek szívét? Miért nem lelkesíti őket? Amikor gonosz dolgokat tesznek, illetve bomlasztásokat és megzavarásokat okoznak, isten nem áll ki, és nem átkozza meg közvetlenül ezeket a gonosz embereket, és nem szembesíti megtorlással őket. Nem sok példát láttam arra, hogy isten ilyesmit tett volna. Időnként az embereknek szükségük van isten megvilágosodására, megvilágítására és ellátására, akkor vajon miért nem tudják megérezni és meglátni istent? Hol van isten?” Az antikrisztusok szívében minden ilyen „miért” megválaszolatlan marad. Nem értik, hogy ezek a dolgok és jelenségek miért nem változnak, miért nem fordulnak meg, és miért nem javulnak sohasem. Úgy gondolják, hogy az Istenben való hitnek teljesen át kellene alakítania az embereket, és hogy az egész életüknek, viselkedésüknek, gondolataiknak, és különösen az életminőségüknek, képességeiknek és készségeiknek pozitív irányba kellene fejlődnie. Miért van az, hogy tíz vagy húsz évnyi megfigyelés után sem látják ezeket a változásokat? Amiről az emberek fantáziálnak vagy elképzeléseikben álmodoznak, az soha nem oldódik meg vagy valósul meg, miután eljutnak az Istenben való hitre. Mi értelme van tehát az Istenben való hitnek? Mit ér az Istenben való hit és Isten követése? Az antikrisztusok szívében ezek a kérdések megoldatlanok és megválaszolatlanok maradnak, és nem is valósulnak meg vagy teljesülnek be úgy, ahogyan azt ők elképzelik, így az az isten, akit az antikrisztusok elképzelnek, soha nem létezik. És természetesen az antikrisztusok elméjükben örökké tagadják az Egyetlent, aki Isten identitásával rendelkezik.

Az antikrisztusok Istenbe vetett hitében túl sok a hamisítás. Valójában az antikrisztusok nem hisznek igazán Istenben; az egész csak színlelés. Úgy hisznek Istenben, mint ahogyan a nem hívők imádják az ördögöket és a bálványokat. Nehezükre esik elfogadni mindazt, amit Isten tesz, mindig kételyek és kérdések lakoznak bennük. Ezeket a kételyeket és kérdéseket elrejtik a szívükben, nem merik kimondani, és a színleléshez is jól értenek, így akárhány éve is hisznek Istenben, megrögzött álhívők maradnak. Istent és minden cselekedetét a fantáziájukkal, az Istenről alkotott különféle képzelődéseikkel és elképzeléseikkel, valamint néhány hagyományos emberi ismerettel és erkölcsi fogalommal mérik. Arra használják ezeket, hogy felmérjék Isten identitását és azt, hogy Ő létezik-e vagy sem. És mi a végeredmény? Tagadják Isten létezését, és nem ismerik el a megtestesült Isten identitását és lényegét. Nem téves-e az a mérce, amellyel az antikrisztusok azt mérik, hogy a megtestesült Isten rendelkezik-e Isten identitásával és lényegével? Egyszerűen fogalmazva, az antikrisztusok tisztelik a tudást és a híres, nagy személyiségeket, ezért soha nincsenek ellenvetéseik és egyáltalán nem idegenkednek azoktól a dolgoktól, amelyek ezektől a híres, nagy személyiségektől származnak. Akkor miért vetik meg Krisztust, amikor látják, hogy Ő egy normális és átlagos ember, és miért kezdenek idegenkedni és gyűlöletet érezni, amikor látják, hogy Krisztus annyi igazságot kimond? Azért, mert amit ők tisztelnek és imádnak, az egyáltalán nem pozitív, egy cseppet sem az. Vajon mit szeretnek az antikrisztusok? Szeretik a furcsaságot, az elvetemültséget, a csodákat és a természetfeletti dolgokat, míg Isten normalitása és gyakorlatiassága, Isten emberek iránti őszinte szeretete, Isten bölcsessége, hűségessége, szentsége és igazságossága mind elítélendő az antikrisztusok szemében. Például Isten elrendezett egy helyzetet azért, hogy a testvérek tisztánlátása kifejlődjön, és gyakorlatilag megtanulják a leckét. Milyen helyzet volt ez? Elrendezte, hogy közöttük éljen valaki, akit megszállt a démon. Ennek az embernek a beszédmódja és a cselekedetei eleinte normálisak voltak, ahogyan a gondolkodása is; egyáltalán nem tűnt problémásnak. Miután azonban egy ideig kapcsolatban voltak vele, a testvérek rájöttek, hogy mindaz, amit mondott, értelmetlen volt, és hiányzott belőle a megfelelő struktúra és rend. Később történtek bizonyos természetfeletti dolgok. Mindig elmondta a testvéreknek, hogy ezt vagy azt a látomást látta, és ilyen vagy olyan kinyilatkoztatást kapott. Egy napon például azt a kinyilatkoztatást kapta, hogy gőzgombócot kell készítenie – meg kellett tennie –, másnap pedig úgy történt, hogy el kellett mennie, így magával vitte a gombócokat. Később egy álomban azt a kinyilatkoztatást kapta, hogy délre kell mennie; tíz kilométerre tőle valaki vár rá. Elment megnézni, és pontosan ott volt egy ember, aki eltévedt; ő tanúságot tett ennek az embernek Isten utolsó napokbeli munkájáról, és az elfogadta azt. Mindig kinyilatkoztatásokat kapott, mindig hangot hallott, mindig természetfeletti dolgok történtek vele. Ha arról volt szó, hogy mit egyen, hová menjen, mit tegyen, kivel lépjen kapcsolatba nap mint nap, nem követte a normális emberi mivolt életének törvényeit, nem kereste alapként vagy alapelvként Isten szavait, és nem kereste az embereket, hogy beszélgessen velük. Mindig az érzéseire hagyatkozott, és egy hangra, egy kinyilatkoztatásra vagy egy álomra várt. Normális volt ez az ember? (Nem.) Úgy tűnt, hogy a napi három étkezése és a napirendje szabályos, de mindig hangokat hallott. Voltak, akik tisztán látták őt, és azt mondták, hogy ezek egy gonosz szellem általi megszállottság megnyilvánulásai. Apránként a testvérek is egyre tisztábban látták, mígnem egy napon az elmebetegsége fellángolt, elkezdett őrültségeket mondani, és meztelenül, zilált hajjal, eszelősen elrohant. Ezzel az ügy végül lezárult. Vajon nincs-e most már a testvéreknek betekintésük és tisztánlátásuk a gonosz szellem működésének és a démoni megszállottságnak a konkrét megnyilvánulásaival kapcsolatban? Természetesen néhányan közülük már korábban is találkoztak ilyen dolgokkal, és rendelkeztek már tisztánlátással, míg mások csak rövid ideje hittek Istenben, és nem éltek át ilyen dolgokat, ezért valószínűleg félrevezethetőek voltak. De függetlenül attól, hogy félrevezették-e őket, vagy volt-e tisztánlátásuk, ha Isten nem rendezte volna el ezt a környezetet, akkor képesek lettek volna-e valóban felismerni a gonosz szellem munkáját és az általa való megszállottságot? (Nem.) Mi volt tehát a célja és jelentősége annak, hogy Isten elrendezte ezt a környezetet, és megtette ezeket a dolgokat? Az, hogy a gyakorlatban is tisztánlátást szerezzenek, és megtanulják a leckét, valamint megtudják, hogy hogyan ismerjék fel azokat, akikben gonosz szellemek munkálkodnak, vagy akiket démonok szálltak meg. Ha az embereknek csak azt mondanák el, hogy mi a gonosz szellem munkája – mint amikor a tanár könyv szerint tanít, és csak a tankönyvbeli elméletekről beszél, anélkül, hogy a tanítványai tényleges feladatokat vagy gyakorlatokat végeznének –, akkor csak néhány doktrínát és kijelentést értenének meg. Csak akkor tudod világosan elmagyarázni, hogy pontosan mi is a gonosz szellem munkája, és mik annak a konkrét megnyilvánulásai, ha személyesen tanúja voltál, saját szemeddel láttad, és saját füleddel hallottad. És akkor, amikor újra találkozol ilyen emberekkel, képes leszel felismerni és elutasítani őket; képes leszel megfelelően foglalkozni az ilyen dolgokkal és kezelni őket. Tehát, nem sokkal gyakorlatiasabb az, amit egy ilyen környezetben nyersz, mint az, ha egész nap összejöveteleken veszel részt és prédikációkat hallgatsz? Akik normális gondolkodással és racionalitással rendelkeznek, és törekednek az igazságra, azoknak helyes megértésük lesz arról, hogy Isten hogyan cselekszi ezeket a dolgokat. Nem fognak panaszkodni, mondván: „Miért engedi meg Isten, hogy gonosz szellemek jelenjenek meg a gyülekezetben? Miért nem figyelmeztetett engem előre? Miért nem tisztítja ki a gonosz szellemeket?” Nem fognak panaszkodni ezek miatt a dolgok miatt, hanem hálásak lesznek, dicsérik Istent az Ő kiváló és bölcs munkájáért, és azt mondják, hogy Isten nagyon szereti az embert! Az antikrisztusok azonban nem fogadják el az igazságot, ugyanakkor a szívük tele van elképzelésekkel és képzelődésekkel Istenről, ráadásul a szívükben valóban ördögöket és bálványokat imádnak, és mindazt, amit az igaz Isten tesz, összehasonlítják és összemérik a bálványaikkal. Amikor tehát ilyen helyzetekkel szembesülnek, először elgondolkodnak: „Ez isten műve? Hogy lehettek ilyen ostobák? Hogyan engedhette meg isten, hogy gonosz szellemek jelenjenek meg a gyülekezetben?” Hát nem téves megértés ez? Először is, tagadják, hogy ez Isten műve, és azt is gondolják: „Egy isten semmiképpen sem tenne ilyet. Az istenek nem akarják, hogy az emberek szenvedjenek. Amikor Kuanjin bódhiszattva szenvedni látja az embereket, szobrai könnyeket hullatnak; azt szeretné, hogy minden lényt megszabadítson a kínszenvedéstől, minden embert a Buddha neve alá vonjon, és mentesítse őket az emberi világ összes szenvedésétől. Az isteneknek könyörületesnek kellene lenniük, gondoskodniuk kellene választott népükről, és nem kellene engedniük, hogy gonosz szellemek jelenjenek meg a gyülekezetben. Ez biztosan nem lehet isten műve.” Mihelyt ilyesmik történnek, az antikrisztusok szívükben először is még inkább kételkednek Isten identitásában, ugyanakkor pedig százszorosan, ezerszeresen is vonakodnak elfogadni Isten cselekedeteit, sőt megítélik és elítélik azokat. Még ki is gúnyolják azokat a testvéreket, akik elfogadják Istentől, mondván: „Ti bolondok, még mindig azt hiszitek, hogy minden isten műve. Egy isten nem tett volna így! Egy istennek meg kellene óvnia a bárányait, és gondoskodnia kellene róluk, két kezével kellene védelmeznie őket. Az istenek az emberek menedékei; az embereknek nem kellene mindezeket a nehézségeket elszenvedniük. Nem kellene minden negatív és rossz dolognak megtörténnie az emberekkel, az istenek így munkálkodnak.” Az antikrisztusok szíve tele van Istennel szembeni kétségekkel, tagadással, elképzelésekkel és elutasítással. Ennek következtében bármit is tesz Isten, az ő szemükben rossz, és nem az, amit Istennek tennie kellene, ez pedig bizonyíték és kapaszkodó számukra, hogy elítéljék és megtagadják Istent. Ebben teljesen feltárul az antikrisztusok természetlényege, hogy ellenállnak Istennek. Például amikor a testvérek a Kínai Kommunista Párt kínzását és üldöztetését elszenvedik, a rendőrség elektromos bélyegzővasat hevít vörösen izzóra, és rányomja a testükre olyan fájdalmat okozva, hogy elájulnak, és minden jelenlévőben megfagy a vér. Mit gondolnak az antikrisztusok, amikor ezt a jelenetet látják? „Ezek a sátánok és ördögök annyira kegyetlenek! Nincs emberi mivoltuk, nincs bennük szánalom vagy könyörület. Nagyon durvák a módszereik, nézni sem bírom! Ha én ott lennék, lehűteném a bélyegzővasat, vattává változtatnám, és hagynám, hogy finoman, melegen és lágyan érintse az emberek testét, mint ahogyan egy isten keze simogatja a bárányait, hogy az emberek érezzék az ő könyörületes szívét, szeretetét és melegségét, és még több hitet és elszántságot ébresszen bennük, hogy kövessék őt. De az emberek csak emberek – nem vagyunk képesek semmit sem tenni, miközben látjuk, hogy testvéreink és embertársaink annyit szenvednek. És hol van isten? Miért nem állítja meg isten ebben a pillanatban ezeknek a sátánoknak és ördögöknek a kezét? Miért nem hűti le a vörösen izzó bélyegzővasat? Miért nem éri el isten, hogy a testvérek ne érezzenek fájdalmat, amikor a bélyegzővas megérinti őket? Ha Kuanjin bódhiszattva lenne a helyében, ő minden bizonnyal ezt tenné; ő nem akarja látni, hogy az élőlények bántalmazzák és megöljék egymást, nem akarja látni, hogy bármelyikük akár csak egy kis zaklatást vagy fájdalmat is elszenvedjen. Senkiről sem feledkezik meg, szíve tágasabb, mint az ég, és a szeretete határtalan. Ez valóban egy isten! Vajon miért nem teszi ezt isten? Én nem vagyok isten, nem rendelkezem ilyen képességgel. Ha isten lennék, nem hagynám, hogy a népem így szenvedjen.” Bármi is történjék velük, az antikrisztusoknak megvannak a maguk nézeteik, megállapításaik, véleményük, sőt még „briliáns ötleteik” is vannak. Bármi is történjék velük, soha nem hozzák azt összefüggésbe Isten szavaival, soha nem keresik az igazságot, hogy megértsék Istent, hogy tanúságot tegyenek Istenről, hogy megerősítsék Isten identitását, hogy megerősítsék, hol és hogyan fejeződik ki az Isten identitásával rendelkező Isten lényege – az antikrisztusok nem így gyakorolnak. Hanem minduntalan a Sátán, a különböző gonosz szellemek, vagy Kuanjin bódhiszattva és Buddha szemszögéből mérik fel Istent, és versengenek Vele. Vajon mi ennek a végeredménye? Az antikrisztusok minduntalan tagadják Istent, tagadják az Ő tetteit és lényegét, az értelmét és az értékét mindannak, amit tesz, és azt, hogy az hogyan építi az embereket. Tagadják azt a hatást, amelyet Isten az ily módon való munkálkodásával szándékszik gyakorolni az emberekre, és tagadják Isten szándékainak létezését is. Azzal, hogy tagadják mindannak a jelentőségét és értékét, amit Isten tesz, vajon nem Isten identitását tagadják-e az antikrisztusok? (De igen.) Az antikrisztusok ezen megnyilvánulásai és lényege, az általuk feltárt gondolatok, valamint a düh, a követelések, az elégedetlenség, az Istennel kapcsolatos kérdések, amikor valami történik velük, és így tovább, mind-mind annak konkrét megnyilvánulásai, hogy az antikrisztusok nem ismerik el Isten identitását. Ezek a tények.

Az antikrisztusok milyen lényegét figyelted meg az előbbi beszélgetés és boncolgatás során, amelyet annak megnyilvánulásairól és forrásairól folytattunk, hogy az antikrisztusok tagadják Isten identitását? Megfigyelted-e, hogy az antikrisztusok cinikusan viszonyulnak ehhez a világhoz, illetve szeretik a méltányosságot és az igazságosságot? Vajon az antikrisztusok olyan emberek, akik jó emberi mivolttal, könyörülettel, irgalommal, nagy szeretettel és az elvetemültség gyűlöletével rendelkeznek? (Nem.) Akkor miféle emberek az antikrisztusok? (Gonosz emberek, akik gyűlölik az igazságot, és idegenkednek attól, akik minduntalan szembeszállnak Istennel.) Ez az egyik aspektus. Másvalami? Hát nem helyeslik-e az antikrisztusok ezt a mondást: „Akik hidakat építenek és utakat javítanak, végül megvakulnak, míg a gyilkosok és gyújtogatók utódai szaporodnak.”? Ez nem azt jelenti-e, hogy siránkoznak a világ állapotán, és sajnálják az emberiséget? Milyen természetű az, hogy egyetértenek ezzel a mondással? Nincs-e ebben a mondásban valamiféle panasz a Menny igazságtalansága miatt? Bár nem tehetnek róla, az antikrisztusok ilyen neheztelést és érzelmeket hordoznak, és panaszkodnak, hogy a Menny igazságtalan: „Nem azt mondják, hogy a menny igazságos, és hogy a mennynek szeme van? Akkor miért nem nyernek jutalmat azok, akik jót cselekednek ezen a világon, míg a gonosz emberek virulnak? Hol van a méltányosság ebben a világban? Hogyan jelent meg ebben a világban a méltánytalanság? Úgy, hogy a menny vak és méltánytalan!” Ennek az az értelemszerű jelentése, hogy Istennel nincs méltányosság, és hogy csak Buddha és Kuanjin méltányos. Ezért az antikrisztusok szíve tele van nehezteléssel, panasszal, tagadással és kárhoztatással azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyeket a valóságos Isten tesz. Vajon mi okozza mindezt? Mi az oka ennek? Az antikrisztusok lényege okozza. Milyen lényeg ez? Pontosabban fogalmazva az antikrisztusok szíve tele van egy isten meghatározására vonatkozó elképzelésekkel és képzelődésekkel; nem tudják vagy nem értik, hogy pontosan hogyan is munkálkodik, és menti meg az embereket a valóságos Isten. A saját elképzeléseik és képzelődéseik alapján értékelik mindazt, amit Isten tesz. És vajon min alapszanak ezek? Teljes egészében a különböző eretnekségeken és téveszméken alapszanak, amelyeket a Sátán és az ördög királyok ültettek az emberiségbe. Bármilyen elvetemültek vagy elfogultak is ezek az eretnekségek és téveszmék, összhangban vannak az emberek elképzeléseivel, pszichológiai és érzelmi szükségleteivel, és pontosan ezek a dolgok válnak az antikrisztusok mércéjévé, hogy miként viseljék magukat, és hogyan mérjenek fel mindent, ez lesz a mércéjük arra is, hogy Istent felmérjék; az antikrisztusok gyökeres tévedésben vannak. Egy másik fontosabb ok az, hogy az antikrisztusok szeretik a hatalmat és a kiváló dolgokat. Tegyük fel például, hogy valaki palotában születik, és minden nap a legjobb bánásmódban részesül, a legjobb ételeket eszi, a legjobb ruhákat viseli, semmit sem kell tennie, és mindent megkap, amit csak akar. Vajon ilyen életre törekednek-e az Istenben hívő emberek? A normális ember érez majd egy kis irigységet vagy féltékenységet, de aztán azt gondolja: „Ezt az egészet Isten rendelte el. Bárhová is helyez minket Isten, ott élünk. Ez a fajta élet nem feltétlenül felel meg nekünk. Hihet-e valaki Istenben ilyen környezetben? Megértheti-e az igazságot, és üdvözülhet-e? Ez nehéz lenne. Amit Isten adott nekünk, az elég; amennyiben hinni tudunk Istenben, és megfelelő körülmények között vagyunk ahhoz, hogy olvassuk Isten szavait, végezzük a kötelességünket, és végül elnyerjük az üdvösséget, ez a legörömtelibb dolog.” De vajon az antikrisztusok így gondolkodnának-e? (Nem.) Azt gondolnák: „Miért nem volt az apám császár? Ha az apám gazdag ember vagy császár lenne, akkor valóban érdemes lenne élnem. Az ő apja miért császár? Miért él gondtalan életet, nem aggódva az élelem vagy a ruházat miatt, bármit megkap, amit csak akar, mindig a rendelkezésére áll pénz és hatalom? A menny méltánytalan! Ő nem is olyan ügyes, és nincs semmi tehetsége, műveltsége vagy esze. Milyen alapon kapta meg mindezt? Én miért nem kaphatom meg? Ha én nem kaphatom meg ezeket a dolgokat, mások meg igen, akkor gyűlölni fogom őket! És ha őket nem gyűlölhetem, akkor gyűlölni fogom a mennyet, amiért méltánytalan és rossz sorsot rendezett nekem, és gyűlölni fogom a balszerencsémet, gyűlölni fogom az utamban álló aljas embert, és gyűlölni fogom a házam rossz feng shui-ját!” Vajon mi jár a fejükben? Ha egyszer gyűlölet támad az antikrisztusok szívében, akkor mindenféle téves érv hagyhatja el a szájukat.

Az antikrisztusok látszólag olyan jóindulatúnak tűnnek, de tény az, hogy semmi sem pozitív, amit imádnak és követnek. Lehet, hogy az általuk hirdetett közmondások és szólások úgy hangzanak, mintha a világ állapotán siránkoznának, és sajnálnák az emberiséget, mintha jóakarat lakozna a szívükben, de valójában megrögzött ördögök és Sátánok. Ha hatalomra jutnak és felemelkednek ebben a világban, vajon képesek-e gonoszságot elkövetni? Képesek-e arra, hogy jó emberek legyenek? Förtelmes bűnökkel teli gazemberek ők. Mivel nem tudnak hatalomra jutni, és a világban sem boldogulnak túl jól, egy kicsit hátrányban érzik magukat, majd eljutnak oda, hogy hisznek Istenben, és követik Őt. Lényegében azonban egyáltalán nem akarnak törekedni az igazságra, főként pedig nem szeretik a pozitív dolgokat; inkább idegenkednek a pozitív dolgoktól, és szeretik a gonosz erőket, a hatalmat, a fényűző életet és a világ gonosz irányzatait. Ezért megvetik mindazt, amit az Isten identitásával és lényegével rendelkező Isten kifejez és tesz, illetve elítélik, megítélik és rágalmazzák ezeket a dolgokat. Bármennyire értékes és jelentőségteljes is Isten munkája az emberek számára, nem ismerik el és nem is fogadják el azt. Nemcsak hogy nem fogadják el Isten identitását és lényegét, hanem még istenszerepet is akarnak játszani, és úgy tesznek, mintha ők lennének a megváltó, aki képes mindenkit megszabadítani a szenvedéstől, aki gondoskodik arról, hogy azok, akik hidakat építenek és utakat javítanak, ne vakuljanak meg, hogy a gyilkosok és gyújtogatók megbűnhődjenek, és ne legyenek utódaik, akik szaporodnak, és hogy a társadalmi ranglétra legalján lévő és szenvedést elviselő emberek ne szenvedjenek többé, és legyen hol orvosolni a sérelmeiket. Meg akarják szüntetni a világ összes fájdalmát, és meg akarják menteni az embereket a nyomorúságtól. Az antikrisztusok valóban „egyetemes szeretetet” és végtelen „nagy szeretetet” hordoznak a szívükben! Végső soron pontosan mi is az oka annak, hogy az antikrisztusok nem ismerik el Isten identitását és lényegét? Azt mondják: „Bármit is tesz isten, ő nem olyan, mint egy isten. Én hasonlítok leginkább egy istenhez; én vagyok a legalkalmasabb arra, hogy isten legyek. Ugyanis amit isten tesz, az nem felel meg az én ízlésemnek, és nincs összhangban a tömegek ízlésével és szükségleteivel sem; csak én vagyok képes megérteni a tömegek szükségleteit és gondolkodásmódját, csak én tudok megszabadítani mindenkit a szenvedéstől, és csak én lehetek az emberiség szabadítója.” Hát nem lepleződtek le az ambícióik és a lényegük? Pontosan mi is az igazi formája az ilyen ambíciókkal és lényeggel rendelkező antikrisztusoknak? Az arkangyal, az ördögi Sátán. Tagadják Isten identitását, és nem hisznek Isten létezésében, mert ők maguk is istenek akarnak lenni. Azt hiszik, hogy amit ők gondolnak, az az, amit egy istennek gondolnia kellene, és hogy a megnyilvánulásaik, a beállítottságuk, valamint a nagy szeretetük lényege olyan, amilyennel egy istennek rendelkeznie kellene. Úgy gondolják, hogy csak az isten, aki olyan gondolkodásmóddal rendelkezik, hogy látva a világ összes igazságtalanságát siránkozik a világ állapotán, és sajnálja az emberiséget. Úgy gondolják, hogy az az Isten, akiben hisznek, nem rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, hogy csak nekik van ilyen elméjük és ilyen nagy szívük, csak ők rendelkeznek ilyen erkölcsi tisztasággal és ilyen nagy szeretettel. Ez az antikrisztusok lényege, az Isten identitásának elismerését elutasító magatartásuk különböző megnyilvánulásai és lényege. Ezért, ha istenként tiszteled az antikrisztusokat és imádod őket, akkor nem fognak neheztelni rád. Ha követed őket, és azt mondod, hogy az ő identitásuk és lényegük olyan, mint az isteneké, hogy ugyanolyan elmével és nagy szeretettel rendelkeznek, mint Buddha, és hogy ők istenek, akkor boldogok lesznek, és maradéktalanul meg lesznek elégedve veled. Ez az antikrisztusok lényege. Nem ez-e az a lényeg, ami elvetemültnek mutatja az antikrisztusokat? Bárhogyan is dicsőíted Isten nevét és csodálatos tetteit, bárhogyan is tanúskodsz mindarról, amit Isten tett, és arról az árról, amit az ember megmentéséért fizetett, ők a szívük mélyén dacosak lesznek, és azt mondják: „Nem tudok dicséretet mondani ezért. Én nem így látom; ez mind-mind emberi vágyálom és képzelődés.” Amikor Istenről tanúskodsz, az Ő bölcsességéről, mindenhatóságáról, az emberiség megmentésére irányuló fáradhatatlan szándékáról és az Általa fizetett árakról, illetve amikor az Ő lényegéről tanúskodsz, az Ő identitásáról és mindarról, amit a Teremtő az emberiségen tett, csak egyféle ember van, aki kényelmetlenül érzi magát, és ez az antikrisztus. És vajon mit gondol? „Miért beszélsz mindig istenről? Én is sokat öntöztelek és támogattalak. Szerettelek, segítettem neked, vettem neked gyógyszert, amikor beteg voltál, és támogattalak, beszélgettem veled, és kísértelek, amikor mások elhagytak. Miért nem dicsérsz engem?” Amint valaki Istenről tanúskodik vagy dicsőíti Istent, az antikrisztusok zaklatottnak érzik magukat, és irigységből gyűlölik azt. Vajon mit éreznek az Istenben hívő normális emberek, amikor hallják, hogy valaki Istent dicsőíti? Először is „áment” mondanak majd arra, amit az illető mondott, és arra a tapasztalati tanúságtételre, amelyről beszélt. Továbbá figyelmesen hallgatják majd, és arra gondolnak: „Isten ezt tette vele – Isten olyan hatalmas, Ő valóban szereti az embert! Én is keresni fogom az igazságot, ha a jövőben hasonló helyzetekkel szembesülök. Megbántotta Istent azzal, hogy így cselekedett; korábban én is így cselekedtem, csak nem voltam tudatában annak. Adósa vagyok Istennek! Az, hogy Isten így cselekszik, jótékony hatással van az emberekre, és én ezt nem vettem észre. Úgy tűnik, hogy az érettségem csekélyebb, mint azé az emberé, a megértésem nem tiszta, és a képességem gyenge. Imádkozom, hogy Isten világosítson meg és vezessen engem, aki ilyen csekély érettségű vagyok. Hogy nem vált gyengévé, amikor megpróbáltatásokkal szembesült? Isten szavai vezették őt. Ha én ilyen körülményekkel szembesülnék, gyengévé válnék, és talán még meg is botlanék. Isten jóindulatot mutatott irántam azzal, hogy észrevette a csekély érettségemet, és még nem kényszerített arra, hogy ilyen helyzettel szembesüljek. Minden, amit Isten tesz, az jó!” Az antikrisztusok azonban nem örülnek, amikor ezt hallják: „Mi? Minden, amit isten tesz, az jó? Hol van ez a jóság? Ha minden, amit isten tesz, olyan jó, akkor miért negatívak és gyengék az emberek? Ha minden, amit Isten tesz, az jó, akkor miért közösítenek ki egyeseket? Ha minden, amit Isten tesz, az jó, akkor miért vannak mindig bomlasztások és megzavarások az evangélium hirdetése és a kötelességek végzése során? Annyi jótettet cselekedtem; megerőltettem magam, adakoztam, és embereket nyertem meg, amikor hirdettem az evangéliumot. Engem miért nem dicsér senki? Miért nem adott nekem isten valamit cserébe, valami jutalmat? Ha az emberek szégyellik, hogy a szemembe dicsérjenek, akkor nem baj, ha csak a hátam mögött teszik. Engem miért nem dicsér vagy ismer el senki? Hát nekem nincsenek semmilyen érdemeim?” Zaklatottak lesznek. Ha valaki egy hétköznapi embert dicsér, az antikrisztusok semmit sem fognak érezni. De amint valaki Isten hatalmas erejéről, nagy szeretetéről és bölcsességéről, vagy Isten identitásáról tanúskodik, az antikrisztusok gyűlöletet és féltékenységet éreznek. Valahányszor valaki hajlandó alávetni magát Istennek, hogy megfelelő teremtett lény legyen, hogy olyan ember legyen, aki nem lép túl a határain, és aláveti magát a Teremtő uralmának, az antikrisztusoknak nem tetszik, és azt mondják: „Miért veted alá magad ilyen készségesen és aktívan istennek? Miért esik olyan nehezedre bármit is meghallgatni, amit mondok? Amit én mondok, az nem rossz!” Szeretik, ha az emberek az ő követőik, és minduntalan dicsérik őket, a nevüket az ajkukon hordozzák, a szívükben őrzik őket, még álmodoznak is a jóságukról és erősségeikről, és mindenkinek dicsérik őket, akivel csak találkoznak. Ha megbetegszenek, és nem mutatkoznak, az emberek azt mondják: „Mihez kezdünk nélküled? Nélküled szétszóródunk, nem tudunk többé hinni, nem tudunk tovább élni!” Ha az antikrisztusok ezt hallanák, nagyon örülnének, és ezt hallván hajlandóak lennének bármilyen szenvedést elviselni, vagy akár napokig nem enni és nem aludni. De ha senki sem dicséri őket, nem tekinti őket példaképnek, nem imádja őket, és nem veszi őket komolyan, akkor zaklatottnak érzik magukat, és gyűlöletet hordoznak a szívükben – ilyen egy tipikus antikrisztus. Egyszóval, az antikrisztusok soha nem fogják elismerni Isten identitását. Nem fogadják el Isten identitását és lényegét, még kevésbé azt a munkát, amelyet az az Egyetlen végzett rajtuk, aki Isten identitásával és lényegével rendelkezik, illetve nem ismerik el és nem fogadják el mindazt a munkát, amelyet Isten az emberiség körében végzett.