Az antikrisztusok azért hisznek Istenben, hogy áldásokat nyerjenek. Olyasmivel, ami Isten házával vagy Isten érdekeivel kapcsolatos, sohasem foglalkoznak. Bárminek, amit tesznek, a személyes érdekeik körül kell forognia. Ha Isten házának munkája nem foglalja magában a személyes érdekeiket, egyszerűen nem törődnek vele és nem érdeklődnek iránta. Bizony, milyen önzőek! Amikor bizonyos antikrisztusok vezetőként tevékenykedtek, a nagy vörös sárkány nagy mennyiségű felajánlást zsákmányolt abból, ami az ő felügyeletük hatásköre alá tartozott, és megdöbbentő összeg veszett el. Ezek az antikrisztusok azonban egyáltalán nem hibáztatták magukat. Sőt, utólag még ilyeneket mondtak: „Nem csupán az én felelősségem: hogyan lehet az egészet rám fogni? Mellesleg, egy ilyen helyzet elkerülhetetlen.” Egyáltalán nem éreztek lelkifurdalást, másokra hárították a felelősséget, és kifogásokkal telve próbálták védeni magukat. Miféle nyomorultak ők? Hát nem kellene az ilyen embereket kizárni? Nem kellene megátkozni és megbüntetni őket? (De igen.) Miután ilyen jelentős hibát követtek el, ezeknek az antikrisztusoknak egyáltalán nem volt lelkifurdalásuk! Milyen megnyilvánulást tanúsítana egy normális ember, egy emberi mivolttal rendelkező ember, egy Istenhez hűséges, illetve Istent félő szívvel rendelkező ember, ha a hanyagsága oda vezetne, hogy a nagy vörös sárkány elragadná Isten házának vagyonát? (Lelkifurdalást érezne, hibáztatná magát és érezné a szívében, hogy nem teljesítette megfelelően a kötelességét.) Mit tenne ezután? Azon gondolkodna, hogyan tegye jóvá. A szíve mélyéről jövő lekötelezettséget és lelkifurdalást érezne; függetlenül attól, hogy mások mit mondtak, egyetlen szóval sem panaszkodna, nem védekezne. Elismerné, hogy az ő hanyagsága, az ő vétke volt. Elfogadná, bármit is mondana neki Isten, és bárhogyan is döntene Isten háza arról, hogy miként kezeljék őt. Akkor az antikrisztusok miért nem fogadják el ezt? Miért érzik sérelemmel telve magukat, miután kizárják őket? Ez felfedi az antikrisztusok természetét. Ezek az antikrisztusok olyan jelentős veszteségeket okoztak Isten háza munkájának, mások oly sok erőfeszítése ment kárba amiatt, mert ők elhanyagolták a kötelességeiket, és a nagy vörös sárkány oly sok felajánlást vett el, ők mégsem érezték hibásnak és adósnak magukat, sőt még védekeztek is. Amikor Isten háza kezelte őket, megtagadták az alávetést és mindenütt terjesztették a dacolásukat. Miféle nyomorultak ők? Hát nem a halállal való cimborálás ez? (De igen.) Ez a halállal való cimborálás. Az antikrisztusok velejét nézve az a természetlényegük, hogy ellenségesek az igazsággal és Istennel szemben. Hiányzik belőlük az emberi mivolt; élő démonok, Sátánok, emberi ruhába öltözött fenevadak. Amikor emberi mivolttal bíró emberek egy kis hibát vétenek vagy valami rosszat mondanak, lelkiismeret-furdalásuk van. Az élő démonok, az antikrisztusok azonban nem érzik ezt. Még miután olyan súlyos hibát követtek is el, azok az antikrisztusok egyáltalán nem éreztek lelkiismeret-furdalást, sőt védekezni próbáltak. Mi tehát számukra az igazság? Elismerik vajon a szívükben az igazságot? Isten szavai az igazság és Isten az igazság – elismerik ők ezt a tényt? (Nem ismerik el.) Nyilvánvalóan nem ismerik el. A szívükben önmagukat tartják az igazságnak, Istennek; úgy vélik, hogy rajtuk kívül nincs más Isten. Hát nem ördögök ezek? (De igen.) Ezek ördögök, tipikus ördögök. Az antikrisztusok egyáltalán nem érdeklődnek a gyülekezet forrásairól, és semmiféle konkrét intézkedést sem tesznek értük. Ha azonban történetesen az ő birtokukban van valami értékes dolog, biztos lehetsz benne, hogy remekül vigyáznak rá. Még amikor álmukban beszélnek, akkor sem árulnak el róla egyetlen szót sem, és ki sem tudnád verni belőlük. Rendkívül ügyesen őrzik. Amikor azonban Isten házának forrásairól van szó, teljesen más a hozzáállásuk. Valójában ilyen a hozzáállásuk: „Mi közöm nekem ahhoz? Én nem jutok hozzá annak a forrásnak az élvezetéhez és nem az enyém. Még ha jól vigyázok is rá, lehet, hogy valaki másnak adják oda! Mi értelme olyan jól őrizni?” Nem tartják a kötelességüknek ezt a dolgot. Nem az emberi mivolt hiánya ez? (De igen.) Az emberi mivolt hiányának megnyilvánulása. Minek nevezzük ezt? Megbízhatatlanságnak nevezzük. Isten téged bízott meg ezzel a munkával és kötelességeket adott neked, amelyeket el kell végezned – ez a munkád része. Megfelelően kellene kezelned ezeket a dolgokat, egyesével elvégezve őket, követve Isten elvárt alapelveit és Isten házának munkarendjét, valamint megfelelően szervezni őket, és ekkor teljesül a felelősséged. De vajon az antikrisztusok ilyen gondolkodásmóddal és elképzeléssel rendelkeznek? (Nem.) Egyáltalán nem. Ez az emberi mivolt teljes hiánya. Mi az emberi mivolt hiányának konkrét megnyilvánulása? Az, hogy nem törődnek azzal, hogy legyen lelkiismeretük és józan eszük, valamint önzőek és hitványak, hiányzik belőlük a szavahihetőség, a megbízhatóság, és nem érdemesek arra, hogy bármit is rájuk bízzanak.

Amikor a gyülekezeten belüli állomány ügyeiről van szó, például ki milyen munkát végez és hol, hogy megfelelően végzi-e, hogy eredményesen végzi-e a kötelességét, hogy felmerült-e az akadályozásnak vagy a zavarásnak bármilyen esete, illetve, hogy milyen a testvérek visszajelzése – az antikrisztusok soha nem érdeklődnek részletekbe menően, illetve nem tesznek intézkedéseket ezeket a dolgokat illetően. Amikor például Isten háza arra kéri őket, hogy gondoskodjanak különféle tehetséges egyénekről, az antikrisztusok pusztán egy pillantást vetnek ezeknek az egyéneknek az írásos bemutatkozására, anélkül, hogy konkrétan tudakozódnának vagy érdeklődnének a helyzetükről – például, hogy van-e alapjuk ezeknek az egyéneknek a hitükben, milyen az emberi mivoltuk, el tudják-e fogadni az igazságot, a konkrét adottságaik és technikai készségeik igazodnak-e az Isten háza által elvárt normákhoz, és alkalmasak-e arra, hogy műveljék őket és fontos kötelességeket vállaljanak fel. Az antikrisztusok csak ímmel-ámmal cselekednek ezeket a dolgokat illetően, színlelnek, röviden átnézik az írásos bemutatkozásokat, és ennyi. Soha nem lépnek tényleges kapcsolatba az adott egyénekkel, és nem igyekeznek részletekbe menően vagy mélységében megérteni őket. Ennek eredményeképp az általuk kiválasztott emberek többségét végül kiiktatják, mivel nem végezték a kötelességeiket, illetve nem foglalkoztak a valódi munkájukkal. Hogyan szemlélik ezt a helyzetet az antikrisztusok? „Nem azért léptettek elő, hogy ezeket a kötelességeket végezzem; nekem semmi részem bennük. Mit számít, hogy ki megy? Amennyiben jóváhagyom az ajánlásokat és biztosítom ezeket az embereket, az a munkám végzésének számít. Ezenfelül azok, akiket előléptettek, jönnek majd nekem egy szívességgel. Az, hogy alkalmasak-e a képzésre, egyáltalán nem az én dolgom.” Ha az antikrisztusok alkalmatlan egyéneket biztosítanak, akadályoztatva Isten házának munkáját, viselnek vajon bármilyen felelősséget? (Igen.) Sok felelősséget viselnek, ezek az ördögi lények azonban egyáltalán nem végeznek átvilágítást. Egyesek azt mondják: „Bizonyos, zord környezettel bíró helyeken nem léphetünk személyes kapcsolatba az emberekkel. Hogyan világíthatnánk át őket?” Bármennyire zord is a környezet, akkor is vannak módszerek és megközelítések ezeknek a dolgoknak a kezelésére. Attól függ, hogy felelős és őszintén elkötelezett vagy-e. Hát nem így van? (De igen.) Ha felajánlod a hűségedet és a felelősségedet, akkor még ha nem is ideális a kimenetel, Isten átvizsgálja és tudja azt, a felelősség pedig nem rajtad lesz. Ha azonban nem ajánlod fel a hűségedet és a felelősségedet, akkor még ha nem is sül el semmi rosszul és végül semmilyen következményhez nem vezet, Isten át fogja vizsgálni azt. A két megközelítés természete eltérő, és Isten eltérő módon fogja kezelni őket. Az antikrisztusok olyankor is mesterkednek, amikor emberek biztosításáról van szó, önző és hitvány indítékaik vannak, és hiányzik belőlük a hűség. Bármit csinálnak is, az antikrisztusoknak megvannak a saját számításaik és nem ragaszkodnak alapelvekhez. Ráadásul ahhoz, hogy jól végezzenek valamilyen konkrét munkát, mutatkozniuk kell, utazgatni, több emberrel találkozni, nehézségeket elviselni és kockázatokat vállalni. Amint valami a saját biztonságuk kérdését érinti, az antikrisztusok ismét számítgatni kezdenek és feltárul a természetük. Mi tárul fel? Úgy hiszik, hogy ha túl sok emberrel érintkeznek, az veszélyezteti a saját biztonságukat, és hogy nem kerülhetnek tetszés szerint kapcsolatba emberekkel. Az antikrisztusok nem érintkeznek azokkal, akikkel kellene, és senkivel nem találkoznak, hanem találnak egy biztonságos menedéket, ahol lehetnek, elrejtőzhetnek és egyszerű feladatokon kívül semmit nem csinálnak. Ami azt illeti, hogy a munka más aspektusait milyen jól végzik, hogy vannak-e zavarásokat okozó személyek, illetve, hogy terjesztik-e a munkarendeket, az Isten szavait tartalmazó különféle könyveket, illetve a prédikáció-felvételeket, az antikrisztusok soha nem tesznek konkrét intézkedéseket, illetve nem érdeklődnek ezek felől. Ez nem azt jelenti, hogy kockázatot kell vállalniuk, mutatkozniuk kell és bajba kell kerülniük azért, hogy hűségesnek tartsák őket. Mi itt a gond? Ki tudja megmagyarázni? (Amikor kezdetben hozzáláttak ehhez a munkához, soha nem gondolkodtak el azon, hogy miként kell jól csinálni, illetve, hogy az ajánlott személyi állomány alkalmas-e, és soha nem cselekedtek teljes szívükből, illetve nem tettek eleget a felelősségüknek. Soha nem gondolkodtak ezekről a dolgokról.) Egyszerűen nem mutatnak hűséget. Különbség van annak természetében, ahogyan az Istenhez hűséges emberek munkálkodnak, azokhoz képest, akikben nincs hűség. Amikor e kettő veszéllyel járó ügyekkel találkozik, a hűségesek képesek szembenézni a veszéllyel és végezni a munkájukat, bölcsesség és a munkarend megvalósítására szolgáló módszerek segítségével. Az antikrisztusok azonban nem fognak konkrét munkába, függetlenül attól, hogy veszéllyel jár-e vagy sem, és soha nem valósítják meg a munkarendet. Ez a különbség. Lehet, hogy az antikrisztusok szóban érdeklődnek a gyülekezet helyzetéről, a különféle feladatokról és a többiről, de a kérdezősködésük is puszta formaság, csupán felszínes erőfeszítéseket tesznek, és egyáltalán nem alaposak azzal kapcsolatban. Kívülről úgy tűnhet, mintha konkrét munkát végeznének, valójában azonban nem értik a munkát, nem jegyzetelnek, nem elmélkednek rajta és nem imádkoznak, illetve nem keresnek. Nem fektetnek energiát abba, hogy fontolóra vegyék a munka különböző részeinek előrehaladását, illetve azt, hogy ki felelős azokért a területekért, ahol nem jól végzik a dolgokat, vagy mely gyülekezetvezetők lehetnek alkalmatlanok, illetve hol nem valósult meg munka. Nem gondolkodnak ezeken a dolgokon, csak ímmel-ámmal cselekednek, amikor pedig problémákat találnak, nem oldják meg őket. Egyes úgynevezett vezetők csak összejövetelekre hívják össze az embereket, ott érdeklődnek a helyzetről, valamint ott elemzik és vizsgálják a munkát. Amint valamilyen konkrét munkáról van szó, és az megköveteli tőlük, hogy szenvedjenek és árat fizessenek, valamint bizonyos szintű nehézséggel és azzal jár, hogy kockára tegyék a személyes biztonságukat, nem végzik el. Ezen a ponton befejezik a munkát, önmaguk megóvását előtérbe helyezve. Még amikor fel is ismernek problémákat, olyankor sem tesznek konkrét intézkedéseket. Ha jól ismertek a hitükről és fennáll az elfogatásuk veszélye, vajon olyankor rábízzák másokra ezeket a feladatokat? Nem. Nem szervezik meg, hogy mások elvégezzék ezeket a feladatokat, és ez a probléma. Milyen lényeget fednek tehát fel az ilyen emberek? Hiányzik belőlük a hűség, önzőek és hitványak, és mindenben a saját biztonságukra gondolnak. Soha nem érdeklődnek afelől, hogy Isten házának munkarendje megvalósul-e, sem Isten háza munkájának előrehaladásáról nem kérdeznek, és nem érdeklik őket ezek a dolgok. Nem ajánlották fel a hűségüket és nem mutatják meg a hűségüket. Számukra elegendő, ha ímmel-ámmal cselekednek ezeket a dolgokat illetően; ők munkavégzésnek tekintik ezt. Ha kicsi a kockázat, talán vonakodva dolgoznak valamennyit. Ha azonban nagy a kockázat és fennáll a lehetősége, hogy elfogják őket, nem fogják elvégezni, bármennyire alapvető fontosságú is a feladat. Ilyen az antikrisztusok lényege. A szívük mélyén bárkit képesek elárulni, ameddig az ő érdekeik biztonságban vannak. A saját érdekeiket Isten háza érdekeinek rovására érik el; számukra a saját érdekeik állnak mindenek felett. Tudnak-e hűségesek lenni az antikrisztusok, ha egyszer kötelességet vállalnak? (Nem tudnak.) A hűség lehetetlen számukra. Figyelembe tudják venni a testvéreik életét és biztonságát? (Nem tudják.) Amikor a saját biztonságukról van szó, az antikrisztusok csak önmagukat fogják őrizni, a testvéreiket lökve a tüzes verembe és áldozati bábuként használva őket. Ilyen az antikrisztusok természetlényege.

A saját biztonságuk mérlegelése mellett mire gondolnak még bizonyos antikrisztusok? Azt mondják: „A környezetünk jelenleg kedvezőtlen, úgyhogy mutatkozzunk kevesebbet és hirdessük kevesebbet az evangéliumot. Így kevésbé valószínű, hogy elkapnak, és a gyülekezet munkája nem megy tönkre. Ha elkerüljük, hogy elkapjanak, nem fogunk Júdássá változni, és meg tudunk majd maradni a jövőben, nem igaz?” Nincsenek vajon antikrisztusok, akik ilyen kifogásokkal élnek, hogy félrevezessék a testvéreiket? Egyes antikrisztusok nagyon félnek a haláltól és elnyújtják a gyalázatos létüket; a hírnevet és a státuszt is szeretik, és hajlandóak vezető szerepet vállalni. Bár tudják, hogy „nem könnyű egy vezető munkáját vállalni – ha a nagy vörös sárkány rájön, hogy vezetővé tettek, híres leszek és lehet, hogy a körözöttek listájára kerülök, amint pedig elkapnak, veszélybe kerül az életem” – azért, hogy átadják magukat e státusz előnyeinek, nem törődnek ezekkel a veszélyekkel. Amikor vezetőként szolgálnak, csak a testi élvezetüknek adják át magukat, és tényleges munkával nem foglalkoznak. Azon kívül, hogy folytatnak egy kis levelezést különböző gyülekezetekkel, semmi mást nem csinálnak. Elrejtőznek valahová és senkivel nem találkoznak, elzárkóznak, a testvérek pedig nem tudják, hogy ki a vezetőjük – ennyire félnek. Nem helyes tehát azt mondani, hogy csak névleg vezetők? (De igen.) Vezetőkként semmilyen tényleges munkával nem foglalkoznak; csak azzal törődnek, hogy rejtőzködjenek. Amikor a többiek megkérdik őket, hogy milyen vezetőnek lenni, azt mondják: „Hihetetlenül elfoglalt vagyok, és a biztonság kedvéért folyton költözködnöm kell. Ez a környezet olyan nyugtalanító, hogy nem tudok a munkámra összpontosítani.” Folyton úgy érzik, mintha sok szem figyelné őket, és nem tudják, hol biztonságos elrejtőzni. Azon kívül, hogy álcát viselnek, különböző helyeken rejtőzködnek és nem maradnak meg egy helyen, nap nap után nem végeznek semmilyen tényleges munkát. Léteznek ilyen vezetők? (Igen.) Milyen alapelveket követnek? Ezek az emberek azt mondják, hogy „egy ravasz nyúlnak három odúja van. Ahhoz, hogy a nyúl védekezzen egy ragadozó támadása ellen, három odút kell készítenie, ahol elrejtőzhet. Ha valaki veszéllyel találkozik és menekülnie kell, ám nincs hová rejtőznie, az elfogadható vajon? Tanulnunk kell a nyulaktól! Isten teremtett állatainak megvan ez a túlélési képességük, és az embereknek tanulniuk kell tőlük.” Mióta vezető szerepet vállaltak, ráébredtek erre a doktrínára, sőt azt hiszik, hogy megértették az igazságot. Valójában szörnyen meg vannak rémülve. Amint hallanak egy vezetőről, akit feljelentettek a rendőrségen, mivel a hely, ahol élt, nem volt biztonságos, vagy egy vezetőről, aki a nagy vörös sárkány kémeinek célkeresztjébe került, mert túl gyakran eljárt tenni a kötelességét és túl sok emberrel állt kapcsolatban, és meghallják, hogy ezeket az embereket végül letartóztatták és elítélték, azonnal megrémülnek. Erre gondolnak: „Ó ne, vajon én leszek a következő, akit letartóztatnak? Tanulnom kell ebből. Nem szabad túl aktívnak lennem. Ha el tudok kerülni valamennyit a gyülekezeti munkából, nem fogom elvégezni azt. Ha el tudom kerülni azt, hogy mutatkozzam, nem fogom tenni. A lehető legjobban le fogom csökkenteni a munkámat, kerülöm az elmenetelt, kerülöm, hogy érintkezzem bárkivel, és gondoskodom róla, hogy senki ne tudja, hogy vezető vagyok. Ki engedheti meg manapság magának, hogy bárki mással törődjön? Már csak életben maradni is kihívást jelent!” Amióta felvették a vezető szerepét, azon kívül, hogy zsákot cipelnek és rejtőzködnek, semmilyen munkát nem végeznek. Tűkön ülnek, állandó félelemben attól, hogy elkapják és elítélik őket. Tegyük fel, hogy hallják, amint valaki így szól: „Ha elkapnak, meg fognak ölni! Ha nem lennél vezető, ha csak hétköznapi hívő lennél, lehet, hogy mindössze egy kis bírság megfizetése után kiengednének, de mivel vezető vagy, nehéz megmondani. Túl veszélyes! Egyes vezetők, illetve dolgozók, akiket elfogtak, semmilyen információt nem voltak hajlandók kiadni, és a rendőrség halálra verte őket.” Amint meghallják, hogy valakit halálra vertek, a félelmük fokozódik és még jobban tartanak a munkától. Mindennap csak arra gondolnak, hogyan kerüljék el, hogy elfogják őket, hogy mutatkozniuk kelljen, hogy megfigyeljék őket, és hogyan kerüljék a kapcsolatot a testvéreikkel. Ezeken a dolgokon gondolkodva törik a fejüket, és teljesen megfeledkeznek a kötelességeikről. Hűséges emberek ezek? Tudnak az ilyen emberek bármilyen munkát kezelni? (Nem, nem tudnak.) Az ilyen emberek csupán gyávák, és csak erre a megnyilvánulásra alapozva nem jellemezhetjük őket határozottan antikrisztusokként, de mi a természete ennek a megnyilvánulásnak? Ennek a megnyilvánulásnak a lényege egy álhívőé. Nem hiszi, hogy Isten meg tudja óvni az emberek biztonságát, és biztosan nem hiszi, hogy ha az ember odaszánja magát, hogy feláldozza magát Istenért, az ugyanaz, mintha az igazságnak szenteli magát, és hogy ez olyasmi, amit Isten elismer. A szívében nem féli Istent; csak a Sátántól és az elvetemült politikai pártoktól fél. Nem hisz Isten létezésében, nem hiszi, hogy minden Isten kezében van, és persze nem hiszi, hogy Isten elismeri az olyan embert, aki mindent feláldoz az Ő kedvéért és azért, hogy az Ő útját kövesse és elvégezze az Ő megbízatását. Semmit sem lát ebből. Miben hisz vajon? Úgy hiszi, hogy ha a nagy vörös sárkány kezébe kerül, rossz vég vár rá, hogy elítélhetik, sőt akár az életét kockáztatja. A szívében csakis a saját biztonságára gondol, nem pedig a gyülekezet munkájára. Hát nem álhívők ezek? (De igen, azok.) Mit mond a Biblia? „[...] aki [...] elveszti életét énértem, az megtalálja azt” (Máté 10:39). Elhiszik vajon ezeket a szavakat? (Nem.) Ha arra kérik őket, hogy vállaljanak kockázatot, mialatt a kötelességüket végzik, szeretnének elbújni, hogy senki ne lássa őket – láthatatlanok akarnak lenni. Ilyen mértékben meg vannak rettenve. Nem hiszik, hogy Isten az ember támasza, hogy minden Isten kezében van, hogy ha valami tényleg rosszul sül el vagy tényleg elfogják őket, azt Isten engedi meg, és hogy az emberekben meg kell lennie az önmagát alávető szívnek. Ezeknek az embereknek nincs ilyen szívük, ilyen megértésük és ilyen felkészültségük. Igazán hisznek ők Istenben? (Nem.) Ennek a megnyilvánulásnak a lényege vajon nem egy álhívőé? (De igen.) Így áll a helyzet. Az ilyen emberek rendkívül gyávák, szörnyen meg vannak rémülve, valamint félnek a testi szenvedéstől és attól, hogy valami rossz történik velük. Megrettennek, mint a félős madarak, és többé nem tudják végezni a munkájukat. Ez az embertípus, amelyről korábban beszéltünk, egyszerűen semmilyen munkát nem végez, még akkor sem, ha képes rá. Még ha tudja is, hogy gond van, nem fogja kezelni. Csak önmagát óvja, és különösen önző és hitvány. Mindkét embertípus álhívő. Az első típus minden hájjal megkent és alattomos, fél a nehézségtől és a fáradságtól, a teste érdekli és nem végez tényleges munkát. A másik típus gyáva és meg van rémülve, nem mer tényleges munkát végezni, és attól fél, hogy a nagy vörös sárkány elkapja és üldözi. Vajon nincs különbség e két embertípus között? (De van.)

Ismertek-e példákat arra vonatkozóan, ahogyan az antikrisztusok óvják a saját biztonságukat? (Istenem, én tudok egy ilyen esetről. Volt egy gyülekezet, amelyet a nagy vörös sárkány tönkretett, mert egy olyan antikrisztus irányította, aki ámokfutó módon tett rossz dolgokat, és a vezetőket, a diakónusokat néhány testvérrel egyetemben mind letartóztatták. Az antikrisztus ekkor félt, hogy elfogják. Anélkül, hogy intézkedéseket tett volna a következmények kezelésének munkáját illetően, elrejtőzött egy távoli helyen. Még azt is megtagadta, hogy egy vendéglátó családnál lakjon; inkább ragaszkodott hozzá, hogy a felajánlásokat felhasználva béreljen egy helyet. Mivel nem tett megfelelő előkészületeket a következő munkára vonatkozóan, és nem iktatta ki haladéktalanul a rejtett veszélyeket, később több testvért letartóztattak, a gyülekezet munkája pedig leállásra kényszerült. Világos, hogy az antikrisztusok rendkívül önzőek és hitványak. A kritikus pillanatokban csak a saját érdekeiket védik, Isten házának érdekeit pedig egyáltalán nem óvják.) Az antikrisztusok rendkívül önzők és hitványak. Nem hisznek igazi hittel Istenben, és még kevésbé hűségesek Istenhez; amikor problémával találkoznak, csak magukat védik és óvják. Semmi sem fontosabb számukra, mint a saját biztonságuk. Mindaddig, amíg élni hagyják és nem tartóztatják le őket, nem foglalkoznak azzal, hogy mekkora kár éri a gyülekezet munkáját. Ezek az emberek rendkívül önzőek, egyáltalán nem gondolnak a testvérekre, sem a gyülekezet munkájára, csakis a saját biztonságukra. Ők antikrisztusok. Amikor tehát ilyen dolgok érik azokat, akik hűségesek Istenhez és igazi hittel hisznek Istenben, ők hogyan kezelik azokat? Miben különbözik az, amit ők tesznek, attól, amit az antikrisztusok tesznek? (Amikor ilyen dolgok érik azokat, akik hűségesek Istenhez, akkor ők azon gondolkodnak, hogy miként védhetnék meg Isten házának érdekeit, hogy miként óvhatnák meg az Istennek szánt adományokat a veszteségektől, és a vezetők és a dolgozók, valamint a testvérek vonatkozásában megteszik a veszteségek minimalizálásához szükséges intézkedéseket. Az antikrisztusok ezzel szemben a saját védelmükről gondoskodnak először. Nem törődnek a gyülekezet munkájával és Isten választott népének biztonságával, és amikor a gyülekezet letartóztatásokkal szembesül, az a gyülekezeti munka szempontjából veszteséget eredményez.) Az antikrisztusok feladják a gyülekezet munkáját és Isten felajánlásait, és nem tesznek arra vonatkozó intézkedéseket, hogy az emberek kezelni tudják az utóhatásokat. Ez ugyanaz, mintha megengednénk a nagy vörös sárkánynak, hogy elragadja Isten felajánlásait és az Ő választott népét. Ez vajon nem Isten felajánlásainak és választott népének burkolt elárulása? Amikor az Istenhez hűségesek világosan tudják, hogy veszélyes környezetben vannak, akkor is bátran vállalják a kockázatot, hogy kezeljék az utóhatásokat, és a lehető legkisebbre csökkentsék az Isten házát ért veszteségeket, mielőtt visszavonulnának. Nem a saját biztonságukat helyezik előtérbe. Mondd meg Nekem, a nagy vörös sárkány ezen elvetemült országában ugyan ki tudná biztosítani, hogy egyáltalán ne legyen veszélyben az Istenbe vetett hit és a kötelesség végzése? Bármilyen kötelességet is vállal valaki, az némi kockázattal jár – a kötelesség teljesítése azonban Isten megbízásából történik, és Istent követve az embernek vállalnia kell a kötelessége végzésével járó kockázatot. Az embernek bölcsnek kell lennie, és meg kell tennie bizonyos intézkedéseket a biztonsága érdekében, de nem szabad a személyes biztonságát előtérbe helyeznie. Isten szándékait kell figyelembe vennie, és az Ő házának munkáját, illetve az evangélium terjesztését kell előtérbe helyeznie. Isten megbízatásának teljesítése a legfontosabb számára; ez az elsődleges. Az antikrisztusok számára a személyes biztonságuk a legfontosabb; úgy gondolják, hogy nem is tartozik rájuk semmi más. Nem érdekli őket, amikor valaki mással történik valami, függetlenül attól, hogy ki az. Az antikrisztusok mindaddig nyugodtak, amíg velük nem történik semmi rossz. Hiányzik belőlük mindenféle hűség, ami az antikrisztusok természetlényegéből fakad. A kontinentális Kína környezetében lehetséges vajon elkerülni a kockázatvállalást, valamint biztosítani, hogy semmi rossz ne történjen, mialatt az ember a kötelességét végzi? Még a legelővigyázatosabb ember sem garantálhatja azt. Az elővigyázatosság azonban szükséges. Ha az ember előre jól felkészült, az egy kicsit javít a dolgokon és segíthet a veszteségek lehető legkisebbre csökkentésében, ha valami tényleg balul üt ki. Ha egyáltalán nincs előkészület, a veszteségek jelentősek lesznek. Világosan látjátok a különbséget e két helyzet között? Ezért akár összejövetelekről, akár bármiféle kötelesség végzéséről van szó, a legjobb az elővigyázatosság, és szükség van néhány megelőző intézkedésre. Amikor egy hűséges ember végzi a kötelességét, egy kicsit átfogóbban és alaposabban tud gondolkodni. A tőle telhető legjobban akarja intézni ezeket a dolgokat, hogy ha valami rosszul sül el, a lehető legkisebb legyen a veszteség. Úgy érzi, hogy ezt az eredményt kell elérnie. Az olyan ember, akiből hiányzik a hűség, nem törődik ezekkel a dolgokkal. Úgy gondolja, hogy ezek nem számítanak, és nem kezeli őket felelősségeként, illetve kötelességeként. Ha valami balul üt ki, egyáltalán nem érzi úgy, hogy hibáztatnia kellene magát. Ez a hűség hiányának megnyilvánulása. Az antikrisztusok nem tanúsítanak hűséget Isten iránt. Amikor munkát osztanak rájuk, egész boldogan elfogadják és tesznek pár szép nyilatkozatot, amikor azonban veszély közeleg, ők futnak el a leggyorsabban; ők az elsők, akik futnak, az elsők, akik menekülnek. Ez azt mutatja, hogy az önzőségük és a hitványságuk különösen súlyos. Egyáltalán nincs bennük felelősségérzet és hűség. Amikor problémával szembesülnek, csak azt tudják, hogyan kell menekülni és hogyan kell elbújni, csak a saját védelmükre gondolnak, a feladataikat és a kötelességeiket soha nem mérlegelve. A saját személyes biztonságuk miatt az antikrisztusok folyamatosan megmutatják önző és hitvány természetüket. Nem helyezik előtérbe Isten házának munkáját és a saját kötelességeiket, Isten házának érdekeit pedig még ennél is kevésbé teszik az első helyre. Ehelyett a saját biztonságuk az első.

Az imént tárgyalt alfejezet nem kapcsolódik vajon az antikrisztusok különféle megnyilvánulásainak kilencedik tételéhez – soha nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit, sőt el is árulják ezeket az érdekeket, személyes dicsőségre cserélve őket? (De igen.) Azért, hogy óvják saját magukat, hogy elkerüljék a veszélyt és a testi szenvedést, az antikrisztusok felületes hozzáállást alakítanak ki Isten házának munkája és a saját kötelességeik irányában. Anélkül foglalnak el pozíciókat, hogy tényleges munkát végeznének. Hát nem Isten háza érdekeinek elárulása ez? Nem Isten háza érdekeinek, Isten munkájának és a saját feladataiknak a figyelmen kívül hagyása ez a saját biztonságukért cserébe? (De igen.) A jelen alfejezetben boncolgatott megnyilvánulások teljesen leleplezik az antikrisztusok önző és hitvány lényegét. Miről beszéltünk itt elsősorban? Arról, hogy az antikrisztusok – attól tartva, hogy bajba kerülnek, illetve önmaguk megőrzése érdekében – nem teljesítik a kötelességeiket és semmiféle hűséget nem tanúsítanak Isten iránt. Van ebben a megnyilvánulásban bármennyi igazságvalóság? Hát nem a lelkiismeret és az értelem elvesztése ez? Ez az emberi mivolt teljes hiánya!

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.