Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Ötödik rész) Negyedik szakasz
Az antikrisztusok magukat lenyűgözőnek, nagyszerűnek és nemesnek tartják. Ha Isten szavait kell olvasni, akkor muszáj az isteni kijelentéseket választaniuk, azokat a szavakat, amelyeket Isten a harmadik égből szólt, vagy Isten olyan mélyreható szavait kell olvasniuk, amelyek nehezen érthetők és foghatók fel teljesen az átlagos és hétköznapi emberek számára. Amire Isten szavaiból vágynak, az nem az igazság vagy a gyakorláshoz vezető út, hanem kíváncsiságuk, üres gondolataik, ambícióik és vágyaik kielégítése. Tehát ha azt látod, hogy egyesek körülötted figyelmen kívül hagyják Isten szavainak gyakoribb és könnyebben érthető részeit, azokat a szavakat, amelyeket Isten az emberiség szemszögéből mondott, vagy még csak nem is énekelik, ha megzenésítik őket, hanem inkább szelektív módon nézik, hallgatják vagy olvassák Isten szavait, akkor az ilyen embereknek problémájuk van. Néhányan talán azt kérdezik: „Miféle probléma? A gondolkodásukkal van baj, vagy ez egy pszichológiai probléma?” Egyik sem; az ilyen embereknek a beállítottságával van probléma. Észrevettétek-e már, hogy egyesek, amikor Isten szavaiból álló himnuszokat énekelnek, nem éneklik a mindennapi élet igazságaival kapcsolatosakat, nem hajlandók énekelni az önismeretről szóló himnuszokat, azokat, amelyek leleplezik az emberek romlott beállítottságait, vallásos elképzeléseit és az Istenben való hit téves nézeteit, valamint azokat, amelyekben Isten megköveteli az emberektől, hogy becsületesek legyenek? Főleg ami az Isten megtestesüléséről szóló szavakat és tartalmakat illeti: az Isten alázatosságáról és elrejtettségéről tanúskodó himnuszokat, amelyek a megtestesült Istent dicsérik és Mellette tanúskodnak – ezekből egy szót sem hajlandóak énekelni, és taszítja őket, amint valaki más énekelni kezdi ezeket. Ám amikor arról énekelnek, hogy tanúskodnak a mennyei Isten és Isten Lelke mellett és dicsérik Őt, arról, hogy tanúskodnak Isten igazságos természetéről, transzcendenciájáról, tetteiről, adminisztratív rendeleteiről és haragjáról, akkor nagy lelkesedéssel énekelnek, sőt leírhatatlan arckifejezést fednek fel. Amikor ilyen himnuszokat énekelnek, furcsává válnak; arcvonásaik eltorzulnak, és gonosz viselkedésük felszínre bukkan. Amikor Isten igazságos és fenséges természetéről énekelnek, akkor verik az asztalt és toporzékolnak, egészen az őrjöngés határáig; amikor arról van szó, hogy Isten haragja elszabadul, és nagy katasztrófákat hoz az egész emberiségre, akkor összeszorított fogakkal, vörös és duzzadt arccal énekelnek. Vajon nincs gond az ilyen emberek lelkével? Például Isten azt mondja: „Amikor nagy haragot szabadítok el, minden egyes ország megrendül”; miután dallammá alakították ezt a kijelentést, az egyes szám első személy megváltozik és ez lesz belőle: „Amikor Isten nagy haragot szabadít el, minden egyes ország megrendül.” A normális gondolkodásmód az, hogy ezek Isten szavai, hogy így értjük meg Isten természetét az Ő szavainak éneklésén keresztül, valamint így értjük meg Isten természetét, Isten gondolkodásmódját és kontextusát egyes szám harmadik személyben, emberi perspektívából szólva. Ez a normális emberi mivolt észszerűsége és reakciója. De hogyan énekelik ezt az antikrisztusok? Nem változtatják meg a harmadik személyű alakot, a gondolkodásmódjuk viszont eltér a normális emberekétől. Amikor a normális emberek éneklik, hogy „Isten”, arra gondolnak: „Ezek Isten cselekedetei, Isten szavai; ez az, amit Isten mond.” De mi van olyankor, amikor az antikrisztusok énekelnek? Az ő gondolkodásmódjuk ilyen: „Ezt én tettem, ezt én mondtam, ezt a haragot én fogom elszabadítani, ezt a természetet én fogom feltárni.” Hát nem más ez? Bár nem merik nyíltan, mindenki előtt énekelni, hogy „amikor nagy haragot szabadítok el, minden egyes ország megrendül”, a szívükben azonban így éneklik. Úgy gondolják, hogy ők maguk azok, akik elszabadítják a haragot és megrendítenek minden egyes országot, ezért őszinte érzelemmel éneklik e szavakat. Nem azt jelzi ez, hogy probléma van bennük? Az elejétől a végéig, az antikrisztusok azért nem ismerik el Istent, mert ők maguk akarnak Isten lenni. Magukat akarják megalapozni, miközben tagadják Istent, elhitetve az emberekkel, hogy ők Isten, és azt akarják, hogy az emberek őket ismerjék el az emberiség Istenének. Pontosan erről van szó. Ezért, amikor olyan részt olvasnak, ahol Isten az Ő isteni mivoltában beszél, a normális emberi mivolt értelmével bíró emberek felfogják, és egyes szám harmadik személyű nézőpontból imádkozva olvassák azt, Isten szándékain elmélkedve. Az antikrisztusok azonban nem ilyenek. Miközben ezeket a szavakat éneklik vagy olvassák, késztetést éreznek arra, hogy ilyen természetet fejezzenek ki, hogy ők maguk is ilyen természetben és lényegben éljenek. Céljuk, hogy Isten helyébe lépjenek, megpróbálják leutánozni Isten hangvételét, modorát, kifejezésmódját és természetét Isten kijelentésein belül, beszédének hangnemét, minden kifejeződését, valamint az Általa felfedett természetet. Ők ízig-vérig antikrisztusok. Mivel nem tudnak úgy beszélni, mint Isten, nem tudják kifejezni Isten természetét, és nem sikerül az utánzás, amikor Isten az Ő isteni mivoltában beszél, az antikrisztusok végre meglátják az esélyüket arra, hogy leutánozzák Istent, és megkísérelnek Istenné válni. Isten kijelentései az Ő isteni mivoltának szemszögéből támpontokat és iránymutatást adnak az antikrisztusoknak, megismertetve velük, hogyan beszél Isten, milyen hangnemet használ az ember megszólítására, valamint azt a módot, szemszöget és hanglejtést, amelyet az ember megszólítására használ. Ez az egyik céljuk Isten isteni mivoltában kimondott szavainak dédelgetésével és imádatával. Ezért a mindennapi életben gyakran láthatjuk, hogy egyesek Isten hangnemét utánozva oktatnak ki másokat, azzal az ürüggyel, hogy felelősek Isten házának munkájáért vagy a testvérek életéért. Sőt, Isten szavait szó szerint is idézik, hogy kioktassák, elítéljék, megmetsszék és leleplezzék az embereket. A cselekedeteik mögöttes célja, ha számos tény gyökeréből és összefüggéseiből vizsgáljuk, valójában nem lojalitásból, igazságérzetből vagy felelősségtudatból fakad – ehelyett Isten munkáját próbálják elvégezni Isten pozíciójából és Isten szemszögéből, céljuk pedig, hogy Isten helyébe lépjenek. Egyesek azt mondják: „Sohasem mondták, hogy Isten helyébe akarnak lépni.” Nem szükséges, hogy ezt kimondják; ez már a tetteik lényegét, gyökerét és motivációját megfigyelve is látható; megállapítható, hogy ez egy antikrisztus által okozott zavarkeltés és ezek az ő módszerei. Függetlenül a megnyilvánulástól, ha valaki Isten akar lenni, és bármilyen módon ezt a szándékot dédelgeti – vajon ezt kellene tennie egy olyan embernek, aki a normális emberi mivolt észszerűségével rendelkezik? (Nem.) Egy ilyen ember jellemezhető antikrisztusként pusztán ez alapján? (Igen.) Egyedül ez a pont is elegendő. Nem számít, milyen nagy az érettséged, ha mindig Isten akarsz lenni, és vakmerően utánzod Istent, másoktól megkövetelve, hogy Istenként tiszteljenek és bánjanak veled, az ilyen cselekedetek, viselkedésmódok és beállítottságok egy antikrisztus lényegét alkotják. Önmagában ez a pont elegendő ahhoz, hogy valakit antikrisztusként jellemezzünk. Ez nem egy antikrisztusi beállítottság, vagy egy antikrisztusi viselkedés nyoma, hanem annak megnyilvánulása, hogy valaki antikrisztusi lényeggel rendelkezik.
Mondjátok meg Nekem, mi a súlyosabb természetű: az, ha valaki Isten akar lenni, vagy az, ha ambíciói és vágyai vannak, hogy mindig a státuszra törekedjen? (Ha Isten akar lenni.) Az embereknek vannak ambícióik, arrogáns beállítottságaik, és szeretik érvényesíteni a státuszukat, olykor élvezve az előnyöket, amelyek ebből a státuszból származnak, becsben tartva azt – ez egy romlott beállítottság, és ez megváltozhat. Azonban ha valaki Isten akar lenni, utánozva Isten hangnemét és beszédmódját, sőt, teljes egészében idézi Isten szavait, szó szerint visszamondva őket, hogy mások tévesen azt higgyék, hogy az ember beszélhet és viselkedhet úgy, mint Isten, a hangneme és a beszédmódja pedig annyira hasonlít Istenéhez, hogy végül mások tévesen azt hiszik, hogy ő Isten, vagy szinte ugyanolyan, mint Isten, sőt, egyesek még Istenként is bánnak vele, az problémás. Ez egy orvosolhatatlan probléma, egy gyógyíthatatlan betegség. Vajon jelentéktelen dolog, ha valaki Isten akar lenni? Isten identitását az Ő lényege határozza meg. Lényegét és beállítottságát nem az Ő személyes erőfeszítései révén nyerte el az a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült, és nem a társadalom, a nemzetek, az emberiség vagy bármely egyén fejlesztette ki, sőt még csak nem is Maga Isten fejlesztette ki. Ehelyett Isten eredendően birtokolja Isten lényegét. Neki nincs szüksége emberi segítségre vagy támogatásra, sem bármilyen környezeti vagy időbeli változásra. Istennek megvan a Maga identitása, mint Isten, így az Ő lényege már régóta előre meghatározott; ez valami veleszületett dolog. Az igazság kifejezésének képessége nem olyasvalami, amit az emberektől tanult, és nem is olyasvalami, amit ők fejlesztettek ki. Az antikrisztusok nem képesek alaposan felfogni ezt a kérdést. Ostobán azt hiszik, hogy ha annyira jól tudják utánozni Isten hangnemét és modorát, hogy az emberek inkább Istenhez hasonlónak tekintik őket, akkor alkalmasak arra, hogy Isten legyenek. Sőt, azáltal, hogy üres, gyakorlatiatlan, felfoghatatlan, „Isten szavainak” nevezett szavakat mondanak, amelyek tanácstalanná és elveszetté teszik az embereket, úgy gondolják, hogy az emberek Istennek tarthatják őket, és esélyük lehet az Istenné válásra. Hát nem veszélyes dolog ez?
Az antikrisztusok szívében mindig ott mocorog a vágy és az ambíció, hogy Istenné váljanak. Miközben tagadják és elítélik Isten szavait, az Ő hangnemét is utánozzák. Milyen megvetendő, elvetemült, szégyentelen és hitvány cselekedet! Az Istenné válás vágyától megszállottá és háborodottá váltak. Hát nem undorító? (De igen.) Van-e bármelyikőtökben olyan vágy, hogy Isten legyen? Aki Isten akar lenni, el lesz ítélve! Aki Isten akar lenni, el fog veszni! Ez tény, nem túlzás, és nem is a megijesztésedre tett kísérlet. Nem hiszed? Próbáld ki! Gondolkodj ebben az irányban, majd cselekedj ennek megfelelően, és nézd meg, belül el tudod-e viselni ezt, nézd meg, milyen érzés belül. Ha belül örülsz, büszkének és elégedettnek érzed magad az ilyen cselekedetekkel, akkor nem vagy jó, és veszélyben vagy. Ha viszont önvád, bűntudat gyötör, amikor így cselekszel, és túlságosan szégyelled magad ahhoz, hogy szembenézz másokkal vagy Istennel, akkor rendelkezel némi lelkiismerettel és a normális emberi mivolt némi racionalitásával. Sok ember vágyik arra, hogy Isten legyen. Mivel nem értik, mi Isten megtestesülése, nem ismerik Isten beszédének hangnemét és módját, és nem fogják fel ezt az információt, lehet, hogy érdekli őket ez az ötlet, lehetnek ambícióik és terveik, de mivel nem tudják, hogyan tovább, nem mernek meggondolatlanul cselekedni. Legfeljebb színlelik, hogy lelki emberek, hogy megmenekültek, hogy szentek, illetve hogy érdemesek az üdvösségre. Azonban, amint némi információra tesznek szert Istenről, ambícióik sarjadzani kezdenek, és megkezdik a cselekvést. Mit tesznek? Egy nyilvánvaló megnyilvánulás, hogy többet olvasnak az Isten által mondott mély és kifürkészhetetlen szavakból. Ezekben a szavakban megismerkednek Isten beszédének hozzáállásával, stílusával, hangnemével és kifejezésmódjával, majd megkísérlik utánozni ezeket, alaposan tanulmányozva őket. Minél jobban kiismerik, annál jobb, egészen addig a pontig, amikor már csukott szemmel is képesek érzékelni Isten beszédének hangnemét és stílusát. Ezeket komolyan memorizálják, és egyben gyakorolják és ismételgetik az emberek között, beszédükben ezt a stílust, modort, hangnemet és kifejezésmódot utánozva, majd mélyen átélik, hogy az ily módon történő cselekvés és beszéd vajon azt az érzést kelti-e bennük, hogy ők Isten. Ahogy egyre jobban megismerik ezt a gyakorlatot, és ahogy egyre jártasabbá válnak benne, tudtukon kívül Isten helyébe helyezik magukat. Egy napon egyszer csak valaki azt mondja: „A beszédük hangulata és hangvétele közel áll Istenéhez. Olyan érzés velük beszélgetni, mintha Istennel lennék; szavaik íze olyan, mint Isten beszéde.” Miután véletlenül efféle megjegyzéseket hallanak, szívük végtelen elégedettséggel telik meg, úgy érzik, hogy végre elérték vágyukat, végre Istenné váltak. Nincs ezzel végük? Miért választja valaki a pusztulás útját, ha más utakat is járhat? Vajon ez nem a halál keresése? Már az ilyen gondolatok táplálása is veszélyes – tettekre váltani ezeket a gondolatokat pedig még veszélyesebb. Ha valakinek kicsúsznak a cselekedetei az irányítása alól, és ezt az irányt követi a végsőkig, eltökélve, hogy sikerrel jár és valóra váltja, akkor a teljes pusztítás célpontjává válik. Néhány antikrisztus ténylegesen ebbe az irányba dolgozik és törekszik. Láttatok már ilyen embereket, vagy kerültetek kapcsolatba ilyenekkel? (Amikor a kontinentális Kínában voltam, találkoztam valakivel, aki utánozta Isten beszédének hangvételét, és gyakran játszott az Istenné válás gondolatával. Abban az időben két-három ember Istenként tekintett rá, egy ember pedig még térdre is borult előtte, amikor meglátta.) Mindegy, milyen mértékben próbál valaki Isten lenni, az zsákutca. Átláttátok ezt? Isten emberiséghez intézett összes szavának kifejezései és rendelkezései arra szolgálnak, hogy segítsenek az embereknek megérteni Isten szándékait, és így elérni az üdvösséget. Ha az emberek tévesen azt hiszik, hogy mivel Isten kimondta ezeket az üzeneteket, nekik ki kell nyerniük belőlük az Istenné válás részleteit, és így arra kell törekedniük, hogy Isten legyenek, utánozzák Istent és Istenné váljanak, akkor számukra vége. Ez a pusztuláshoz vezető út; ezt soha nem szabad utánoznod. Egyesek azt mondják: „Kicsit nehéz nem utánozni istent. Minden alkalommal, amikor beszélni hallom istent, arra gondolok, milyen méltóságteljesen és lenyűgözően hangzik az, ha valaki isten identitásából beszél. Miért hangzik olyan kellemesen és magával ragadóan? Amikor isten beszél, miért gondolom, hogy olyan jó érzés lehet istennek lenni? Annyira másképp hangzik, amikor az isten identitásával rendelkező ember beszél.” Így öntudatlanul is imitálni kezdik Isten hangvételének és kifejezésmódjának egy részét. Noha szubjektív vágyaikban talán nem akarnak olyan határozottan Isten lenni vagy Istenné válni, miből ered az utánzásuk? Talán azért van, mert nagyra becsülik az igazságot és Isten szavait? (Nem.) Akkor mi az oka? (Abból az indítékból ered, hogy Isten akarnak lenni.) Ha nem rendelkeznék ezzel az identitással és státusszal, és ezeket a szavakat mondanám, utánozna-e Engem bárki is? Senki sem törődne Velem, senki sem tartana nagyra Engem; hát nem ez a tény? Amikor nem volt ez az identitásom és státuszom, akkor is beszéltem és közösséget vállaltam az emberekkel. Akkor ki vett komolyan Engem? Amint látták, hogy fiatal vagyok, hogy nincs felsőfokú végzettségem vagy képesítésem, és semmilyen társadalmi státuszom, senki sem vett Engem igazán komolyan, sem a saját gyülekezetemből, sem más gyülekezetekből, sem pedig azok közül az emberek közül, akik a kötelességvégzésük közben érintkeztek Velem. Még akkor sem figyelt Rám senki, ha helyesen vagy őszintén beszéltem. Miért nem? Identitás vagy státusz nélkül nincs jelenléted; bármit is mondasz, nem számít, még akkor sem, ha az helyes, vagy az az igazság. Még az is előfordulhat, hogy az emberek tagadják, bármit is mondasz, azt állítva, hogy minden téves. Akkor vajon utánozna-e téged bárki is? Egy nagyon is átlagos és hétköznapi ember, identitás vagy státusz nélkül – ki vesződne azzal, hogy téged utánozzon? Az emberek szemében az ilyen embernek nincs jelenléte, és nem méltó a csodálatra; még szerencsés vagy, ha nem bántalmaznak. Mi haszna lenne utánozni téged? Utánoznának-e téged csak azért, hogy mások lenézhessék, bántalmazhassák és diszkriminálhassák őket? Kit utánoznak az emberek? Azokat utánozzák, akik a szemükben jelenléttel és nagysággal rendelkeznek, akiknek státuszuk és identitásuk van. Az emberek ezeket az egyéneket utánozzák. Miért tűnik másnak ugyanaz az ember mások szemében, miután némi identitást és státuszt szerzett, amikor ugyanazokat a dolgokat mondja? Hogyan tűnik hirtelen jelenléttel rendelkezőnek és utánzásra érdemesnek? Valójában mit utánoznak az emberek? Amit elfogadnak, utánoznak és imádnak, az nem az igazság vagy a pozitív dolgok, hanem inkább a külső nagyság, a felszínes státusz. Nem ez a helyzet? Ha nem lenne semmilyen identitásom vagy státuszom, beszélhetnék Én bármennyire összhangban az igazsággal, vagy mondhatnék bármennyi lelki szót, vajon elterjedhetnének ezek a szavak köztetek? Nem; senki sem foglalkozna vele. De amint megvan az identitásom és a státuszom, néhány szó, amit gyakran mondok, a köznyelvi kifejezéseim, a kifejezésmódom, a modorom és a beszédstílusom – sokan utánozni kezdik ezeket. Undorodom ennek hallatán. Mennyire undorodom? Hánynom kell, amikor ezt hallom. Undorodom attól, aki Engem utánoz, rosszul leszek attól, aki Engem utánoz, annyira, hogy még el is ítélem! Milyen szándék és cél vezérli azokat az embereket, akik utánozzák ezeket a dolgokat? Az, hogy Isten beszédének hangnemét utánozzák, hogy ízelítőt kapjanak abból, milyen érzés Istennek lenni; hát nem így van? Arról van szó, hogy státuszt akarnak, a státusz pozíciójából akarnak beszélni, az identitással és státusszal bírók hangnemében és modorával akarnak beszélni és cselekedni, hogy úgy tűnjön, mintha nekik is lenne státuszuk, identitásuk és értékük – nem erről szól az egész? Ha egy hétköznapi embert utánzol, az nem nagy ügy; legfeljebb csupán arrogáns beállítottság. Ha viszont Isten hangnemét és beszédmódját utánzod, ott kezdődik a baj. Elmondanám, hogy akkor taposóaknára lépsz.
Isten szavaiban van egy mondás: Isten olyan Isten, aki irtózik a gonosztól. Mire utal az, hogy „irtózik a gonosztól”? Isten identitása és státusza egyedülálló. Isten szentségével, igazságosságával, tekintélyével és szeretetével egyetlen teremtett vagy nem teremtett lény sem rendelkezik; ezeket megpróbálni leutánozni istenkáromlás. Mivel nem rendelkezel ezekkel a tulajdonságokkal, miért próbálnád leutánozni őket? Mivel nem rendelkezel velük, miért próbálnál Isten lenni? Vajon nem azt a szándékot táplálod az utánzással, hogy Isten legyél, Istenné válj? Vagy talán azért utánzod Őt, mert imádod Istent, mert irigyled az Ő szeretetreméltóságát és lényegét? Egyáltalán nem; hiányzik belőled az ehhez szükséges jellem és érettség. Csupán ki akarod elégíteni azt a sóvárgást, hogy Isten legyél, hogy elnyerd az emberek csodálatát és tiszteletét, és hogy az emberek között olyan bánásmódban részesülj, mint Isten. Hát nem szégyenletes cselekedet ez? Teljesen gyalázatos! Az utánzás önmagában is visszataszító, az Istenné válásra való törekvés pedig nem csupán undorító, hanem elítélendő is. Ezért ma ünnepélyesen azt mondom nektek, hogy nem számít, mit mondtam, mit tettem, nem számít, mit mondok vagy teszek, ami tiszteletet, irigységet vagy féltékenységet ébreszt a szívetekben, egy dolog van, amire emlékeznetek kell: soha ne utánozzatok Engem. El kell engednetek az utánzás szándékát, fel kell lázadnotok az utánzás mentalitása ellen, és kerülnötök kell Isten természetének megsértését. Ez súlyos dolog! Egy romlott ember, aki jelentéktelen dolognak tekinti Isten hangvételét, beszédmódját és természetét, hogy a száját jártassa, hogy önkényesen manipuláljon és játszadozzon vele, gyűlöletes Isten számára. Ha így teszel, megsérted Isten természetét – soha ne tedd ezt! Még ha nem is hallak téged a megtestesült Isten beszédmódját és hangnemét utánozni, már pusztán a tudattól, hogy ilyen beállítottságod és ilyen gondolataid vannak, teljes mértékben undorodom. Ha Isten Lelkének hangnemét utánzod, azzal a szándékkal, hogy az egész emberiséghez vagy a nyilvánossághoz szólj, akkor vajon nem a halált keresed? Ez olyasvalami, amire mindenkinek oda kell figyelnie; soha ne tégy ilyet! Voltak, akik megkérdezték: „Mit jelent megsérteni Isten természetét?” Ma elmondok neked egy dolgot: Isten hangnemének és beszédmódjának utánzása, valamint egy sor olyan dolog, amely Isten identitásával és státuszával kapcsolatos, legyen az külső, vagy akár belső, mind Isten természetének megsértését jelenti. Erre feltétlenül emlékeznetek kell, és soha ne kövessétek el ezt a sértést! Ha mégis elkövetitek ezt a sértést, és képesek vagytok azonnal kijavítani, fellázadni ellene és átalakítani magatokat, akkor még van remény. Ha azonban továbbra is kitartóan ezen az úton haladsz, akkor antikrisztusként fognak jellemezni téged, és hadd mondjam el neked az igazságot: Isten szemében akkor már nem lesz helye a megfordulásnak – teljesen véged lesz. Ne feledd, Isten olyan Isten, aki irtózik a gonosztól. Teljes óvatossággal kell kezelned minden olyan aspektust, amely Isten identitásával és lényegével kapcsolatos, és nem szabad könnyedén venned. Ha Isten beszédmódja és hangneme egy romlott ember szájából szól, az hatalmas megszégyenítés és káromlás Isten ellen, amit Isten egyáltalán nem tűrhet el. Az embereknek soha, de soha nem szabad elkövetniük ezt a sértést. Érted? Ha elköveted ezt a sértést, meghalsz! Ha nem hallgatsz Rám, és nem hiszel Nekem, próbáld ki. Amikor pedig valóban katasztrófát hozol magadra, ne Engem hibáztass, amiért nem szóltam neked.
2020. augusztus 15.