Az imént azt lepleztük le, hogy az antikrisztusok hogyan bánnak az egyházzal és a hús-vér testtel, amelyben Isten megtestesült, az egyház körülményeinek, valamint Isten munkája terjesztésének megfelelően. Ez az egyik aspektusa annak, hogy a hangulatuktól függ, hogy az antikrisztusok hogyan bánnak Krisztussal. Vajon ezek a dolgok, amelyekről beszéltem, megtörténnek az egyházban? Komoly dolgok ezek? Érdemes megemlíteni őket? (Igen.) Milyen érték rejlik abban, hogy beszélgetünk ezekről a dolgokról? Vajon azt jelenti, hogy miután ezt hallották, egyesek már nem mernek érdeklődni ezekről a dolgokról, nem mernek többé kíváncsiak lenni az egyház helyzetére és körülményeire? Ez az egyetlen érték? (Nem.) Akkor milyen érték rejlik abban, hogy leleplezzük ezeket a dolgokat? Milyen igazságot kell az embereknek megérteniük ebből? Ha még nem gondoltatok erre, akkor tartózkodhattok a beszédtől. A végén közölni fogom veletek. Ezek a dolgok túlságosan távol állnak tőletek, így lehet, hogy nehéznek találjátok azonnal megfogalmazni őket. Össze kell szednetek a gondolataitokat és rendszereznetek kell a nyelveteket; lehet, hogy nem tudjátok, hol kezdjétek, vagy nem vagytok képesek világosan kifejezni. Túl kevés dolgot értenek meg az emberek, ez nagyon szánalmas. Az, hogy nem tudjátok világosan elmagyarázni egy dolog lényegét és okát, annak a jele, hogy nem látjátok át a dolgokat.

Amikor az emberek a mennyei Istenben hisznek, amikor feláldozzák magukat Istenért, valamint Érte végzik kötelességeiket, akkor azt lehet mondani, hogy az egyház, Isten háza és Isten alapvetően ugyanazt a fogalmat jelenti számukra. A kötelesség végzése az egyházban Istenért való önfeláldozásnak számít; Isten házáért tenni ugyanaz, mint az egyházért tenni, és ez egyben Isten iránti hűség, valamint Isten megbízatásának elfogadása is. Ezeket egymással felcserélhető módon lehet tárgyalni, és egyetlen koncepciónak tekinthetők. Amikor azonban Isten hús-vér testté lesz, és hétköznapi emberként jelenik meg, akkor a legtöbb ember számára az egyház, Isten háza és Isten (azaz Krisztus) könnyen elválaszthatóvá válik. Az emberek azt gondolják: „Az egyházért tenni dolgokat ugyanaz, mint Isten házáért, Istenért tenni; Isten házáért tenni dolgokat az ember kötelességvégzését jelenti. Amikor azonban arról van szó, hogy Krisztusért kell tenni valamit, abban nem vagyok olyan biztos. Ez nem azt sejteti, hogy egy embert szolgálok? Valahogy úgy tűnik, mintha egy emberért dolgoznék.” Sokaknak nehéz a szíve mélyén egyértelműen megkülönböztetni és összekapcsolni ezt a három dolgot. A legtöbb ember alapvető elképzelése arról, hogy amikor Isten házában a kötelességeit végzi, kinek is végzi azokat, a következő: amikor az egyházon belül végzi a kötelességeit, akkor annak az entitásnak a kedvéért végzi a kötelességeit, amely az egyház, ez a megnevezés. Akkor vajon ki az egyház úgynevezett felettese? Természetesen a mennyei Isten, ami mindenki fejében megkérdőjelezhetetlen. Az Isten házáért való cselekvést a legtöbb ember a testvérek címének és csoportjának szolgálataként értelmezi, és ez minden bizonnyal a kötelességvégzés kategóriájába sorolható; ez az ember kötelességvégzése, amely természetesen Isten felé is irányul. Ezért az emberek fejében az egyház, a testvérek és Isten háza közé egyenlőségjelet lehet tenni, mindegyik a homályos mennyei Istenre irányul. Mire utal ez? A legtöbb ember – akár a kötelességeit végzi, akár ügyeket intéz Isten házában – az egyházért, mint megfoghatatlan intézményért, a testvérek kézzelfogható csoportjáért, és különösen a homályos, láthatatlan mennyei Istenért teszi ezeket – e háromért végzi a kötelességeit. Ami a megtestesült Istent illeti, Őt az emberek az egyház tagjának tekinthetik, vagy a legfelsőbb vezetőnek a testvérek között, és természetesen egyesek Isten házának szóvivőjeként vagy képviselőjeként is értelmezik Krisztust. Ezért sokak számára nagyon homályos annak koncepciója, hogy kiért végzik kötelességeiket az egyházban. Ha például valakit arra kérnek, hogy tegyen meg valamit a testvérekért, illetve nyújtson szolgálatot, akkor teljesen indokoltnak érzi, hogy megtegye azt. Vagy ha arra kérik, hogy az egyházért vagy Isten házáért tegyen valamit, örömmel megteszi, mert úgy érzi, ez tagadhatatlan kötelessége. Ha azonban a megtestesült Krisztus bízza meg hasonló feladattal, elkedvetlenedik: „Egy emberért végezzek munkát? Nem azért kezdtem istenben hinni, hogy embereket szolgáljak; azért jöttem, hogy a kötelességemet végezzem. Nem azért vagyok itt, hogy valakit kiszolgáljak, nem azért vagyok itt, hogy szolgáljak vagy szolgálatot végezzek valakinek!” Az egyházban sok ember végzi a kötelességét. Ha megkéred őket, hogy tegyenek valamit az egyházért, tegyenek valamit Isten házáért vagy a testvérekért, örömmel fogadják el ezeket a feladatokat, mert úgy érzik, hogy szilárd alapjuk van arra, hogy megtegyék. Milyen alap? „Ezt istentől fogadom el; ez az én kötelességem, az én felelősségem.” Amikor azonban a megtestesült Isten kéri, hogy tegyenek meg valamit, eltűnik az elméleti alapjuk, miszerint „istentől fogadom el”, vonakodóvá és boldogtalanná válnak, nem hajlandóak megtenni. Úgy gondolják: „Ha ez az egyházért van, rendben van, mert olyasvalaki vagyok, aki az egyházért dolgozik; ha a testvérekért van, az szintén rendben van, hiszen mindannyian isten házához, istenhez tartoznak; ha isten házáért van – mivel az »isten háza« név olyan szent, oly nagyszerű és nemes –, akkor isten házáért tenni dolgokat tökéletesen indokolt, továbbá dicsőséget és elismerést hoz. De egy olyan jelentéktelen emberért tenni valamit, mint amilyen te vagy, az micsoda? A kötelességem végzése? Nem tűnik helyesnek vagy helyénvalónak. Ez nem a kötelességem végzése, és nem is munka. Hogyan kellene ezt kezelnem?” Dilemmával állnak szemben, és bizonytalanok, hogyan kezeljék azt. Tépelődnek: „Ez nem munka, nem is a kötelességem végzése, és biztosan nem szolgálja a testvérek javát. Ha megkérsz, hogy tegyem meg neked, rendben, egyszerűen megteszem, de nem leszek boldog vagy elégedett emiatt. Nem tűnik helyesnek vagy helyénvalónak! Ki fog emlékezni rá, vagy ki fogja tudni, hogy mit teszek érted? Elnyerhetem vele bárkinek a tetszését? Kapok-e érte valami jutalmat? Vajon a kötelességem végzésének számít ez? Az igazságalapelvek szerint meg kellene-e tennem?” Szívükben kelletlenek, kényelmetlenségnek, szükségtelennek érzik, mintha olyan feladatot fogadnának el, amit nem kellene. Zaklatottnak érzik magukat és vonakodva teszik meg, miközben valamilyen hasznot remélnek, sőt még hangot is adnak ennek: „Nem akarom ezt megtenni”, nagy vonakodást tanúsítva. Azt mondom, ha nem akarod megtenni, akkor nem kell. Senkit sem kényszerítek arra, hogy személyes feladatokat végezzen Nekem. Ha meg akarod tenni, tedd meg; ha nem, akkor találok majd valaki mást. Aki hajlandó, azt fogom megkérni. Hát nem egyszerű? Ennyi követővel Isten házában könnyű találni olyat, aki hajlandó és kész elvégezni a munkát. Tudok találni ilyen embert. Nem lényeges, hogy téged válasszalak; ez igen egyszerű! Nehéz Isten házában olyasvalakit találni, aki megbízható, jámbor, és képes kezelni a feladatokat? (Nem.) Bár a magánéletben egyetlen emberrel sem alakítottam ki különösebben szoros vagy jó kapcsolatot, és az elmúlt harminc év alatt személyes barátságaim vagy mély érzelmi kapcsolataim sem voltak, mégis mindenki az Én összes szavamat ette, itta és hallgatta a Mindenható Isten Egyházában. Ezek az emberek, akár lényegükben, akár a szívük mélyén, akár a felszínen, akár szóban, hisznek Bennem és követnek Engem. Bár közvetlenül senkinek sem adtam különleges előnyöket vagy ígéreteket, illetve senkit sem dicsértem vagy léptettem elő közvetlenül, mindenki, aki kezdettől fogva mostanáig követett Engem, bőségesen evett és ivott Isten szavaiból. Az Általam elmondottak révén, akár bizonyos igazságokat értettek meg ezek az emberek, akár a magaviselet doktrínáit értették meg, nem nyertek-e mindannyian elég sokat? (De igen.) Ebből a szempontból nem kellene, hogy bármivel is tartozzak nektek, igaz? Nem kellene ezt mondanom, de ezt itt ma meg kell említenem. Nem ti lennétek azok, akik Nekem tartoznak? (De igen.) Ha tehát személyesen kérem meg valamelyikőtöket, hogy tegyen meg valamit, nem szabadna vonakodnotok, igaz? (Készségesek vagyunk.) Mindegy honnan nézzük, ha megkérlek benneteket, hogy tegyetek meg valamit, kell-e hízelegnem vagy törleszkednem, illetve kellemes szavakkal és ígéretekkel szolgálnom nektek? (Nem.) Egyesek azonban vonakodnak, mondván: „Miért olyan lelombozó az, hogy érted tegyek meg valamit? Nemcsak, hogy nincs haszna, de még fárasztó és problémás is!” Hogy érzitek magatokat, amikor ezt halljátok? (Fel vagyunk háborodva.) Ha egy hétköznapi, a világ szemében jelentéktelen embert meglátogatna egy magas rangú tisztviselő, aki megbízná egy feladattal, az illető mindenféle módon próbálna hízelegni neki, túláradó örömet és megtiszteltetést érezve, és egész életében soha nem felejtené el ezt az apró ügyet. Ha az emberek képesek így bánni egy rangos emberrel, miért nem képesek ugyanezt megtenni Krisztusért? Miért elérhetetlen ez számukra? Hogy lehet ez? (Azért, mert az emberek eredendően ellenségesek Istennel szemben.) Így van; ez csakis ezt bizonyítja. Az emberek összeférhetőek lehetnek egy magas státuszú sátánnal, ugyanakkor szívből megvetik Krisztust, ellenállnak Neki, elutasítják, megtagadják és elhagyják Őt. Ha arra kérik őket, hogy hajoljanak meg és egy ördögöt imádjanak, boldogan térden csúsznak, ha viszont Krisztusról van szó, erről a hétköznapi emberről, akitől oly sokat kaptak, még arra sem hajlandók, hogy felálljanak és beszéljenek, vagy egyenlő félként lépjenek kapcsolatba Istennel. Milyenek az ilyen lények? Ördögök, nem emberek. Később megkértem valaki mást, hogy intézze el a feladatot, és ez az illető rendben volt. Az az ember, aki ezt az üzenetet továbbította, ezt mondta: „Az illető, aki ezúttal a feladatot intézi, igazán boldog, nagyon szívesen tesz valamit Istenért.” Azt mondtam: „Rendben, ha készséges, az jó. De mi olyan nagy szám egy ilyen kis feladat elvégzésében? Ez elvárt, nem kell üzenetet küldeni, hogy bejelentsék.” Mit gondoltok erről az üzenetről, amit továbbítottak? Hogy érzitek magatokat, amikor halljátok? Nem hagy hidegen benneteket? (De igen.) Miért hagy hidegen? (Azért, mert ez olyasmi, amit az embereknek meg kell tenniük, ők azonban megpróbálják behízelegni magukat Isten előtt, mintha azzal, hogy tesznek valamit Érte, hatalmas szívességet tennének Istennek.) Szóval miféle ember az, aki ezt mondta? Mi a helyzet a jellemével? (Gyenge jelleme van, hiányzik belőle a lelkiismeret.) Ez az emberi mivolt hiánya.

Egyesek szíve mélységesen meghatódik, amint Isten kegyelméről, áldásairól hallanak, valamint arról, hogy Isten gondoskodik az emberről, és szüntelenül köszönetet mondanak Istennek: „Isten annyira szereti az embert!” Túláradóan izgatottak! Valahányszor említésre kerülnek ezek a témák, az ilyen embereknek a szeme megtelik könnyel, szívük felkavarodik és elhatározzák, hogy szorgalmasan Istenért áldozzák magukat. Amikor azonban arra kérik őket, hogy tegyenek meg valami kis semmiséget ezért a látható és kézzelfogható, megtestesült Istenért, végtelenül megalázottnak, vonakodónak és kelletlennek érzik magukat. Mi történik itt? (Ők egy homályos Istenben hisznek, nem pedig a megtestesült Istenben. A homályos mennyei Istent nagyszerűnek tartják, a megtestesült Istent viszont jelentéktelennek tekintik.) Úgy hallottam, hogy egyesek szívesen pucolnak cipőt, mosnak zoknit, sőt még mosást is végeznek a testvéreknek, de amikor arra kérik őket, hogy tegyenek meg valami kis semmiséget Krisztusért, nem hajlandók. Mások látni sem bírják ezt, és azt mondják: „Mi baja ennek az embernek? Inkább tesz meg dolgokat a testvérekért, mint Krisztusért. Miféle ember az ilyen?” Egyesek, amikor megbízom őket egy feladattal, hogy Isten házának alapelvei és az egyház előírásai szerint járjanak el, azt hallva nem veszik komolyan. Azt mondják: „Miről beszélsz? Meg kell kérdeznem a testvéreket; figyelembe kell vennem a testvéreket, hogy a többségük javát szolgálja.” Például néhány embert a gyümölcsfák ültetésének felelősségével bíztam meg, és arra is utasítottam őket, hogy látogassanak el a piacra, hogy megnézzék, milyen fajta gyümölcsfák alkalmasak a termesztésre ezen a területen. Egyrészt megfelelőnek kell lenniük a helyi éghajlathoz és talajhoz, másrészt pedig meg kell néznünk, hogy a helyiek milyen gyümölcsöket tartanak magas tápértékűnek, és azokat kell kiválasztani, hogy a megfelelő mennyiségben ültessük őket. Miután befejeztem a beszédet, hogyan kellene cselekedniük azoknak, akik hallottak Engem? (Azonnal végre kell hajtaniuk, amit kértél.) Hogyan kellene végrehajtaniuk? (Utána kell nézniük a vonatkozó információknak, meg kell kérdezniük hozzáértő embereket, meg kell ismerniük néhány részletet, majd végre kell hajtaniuk.) Az ilyen módon való végrehajtás az Én utasításaim követése, amelyek szerint figyelembe kell venni a helyi éghajlatot, valamint azt is ellenőrizni kell, hogy melyek a tápláló gyümölcsök. Nos, szerintetek átfogóak és gyakorlatiasak voltak az Én szempontjaim? Mégis, hogyan hajtották őket végre azok, akik hallották a szavaimat? Az összes testvér véleményét kikérték a helyi gyülekezetben, mindenkitől megkérdezték, hogy milyen gyümölcsöket szeret enni, majd összesítették az emberek kedvenc gyümölcseit, hogy mennyiség és arány szerint ültessék azokat. Így hajtották végre. Kikérték a testvérek véleményét; ezt a csoportot, ezt a címet tartották a legfelsőbbnek a szívükben. A testvérek szolgálata a kötelességük rendeltetése és célja. Úgy vélik, hogy a testvérek szolgálata Isten házának szolgálata, Isten házának szolgálata pedig a testvérek szolgálata. Ha a testvérek boldogok és elégedettek, akkor Isten is boldog és elégedett. A testvérek Isten teljeskörű képviselői, az igazság szimbólumai, valamint Isten szóvivői. A testvéreké az utolsó szó; ők a fő támasz Isten házában. Ezért bármit is tesznek, az nem választható el a testvérek címétől és csoportjától. Annak, aki Isten házában tesz dolgokat vagy végzi a kötelességét, csak a testvérek számítanak a szolgálata megfelelő tárgyának. Így hajtották végre; amit Én mondtam, az nem számított. Bármilyen részletesek is voltak az utasításaim, számukra azok csak üres doktrínák, puszta szlogenek voltak. Úgy hitték, hogy a legfőbb igazság az, ha megengedik a testvéreknek, hogy teljes mértékben kifejezhessék véleményüket, ha bőséges szólás- és döntésjogot biztosítanak számukra, valamint ha demokráciát gyakorolnak Isten házában. Mindegy volt, hogy mit mondtam, ők így látták: „Te csak vaktölténnyel lövöldözöl, átmész a formaságokon, ezután pedig már a testvérek dolga, nem a tiéd. Félreállhatsz! Hogy mit eszünk és iszunk, ahhoz semmi közöd; csak add a pénzt, és ennyi. Van ételünk és italunk, és ez a legfőbb igazság. Isten házát szolgálni, a testvéreket szolgálni, boldoggá tenni a testvéreket, lehetővé tenni számukra, hogy teljes emberi jogokat és szabadságot élvezzenek, ez a legfőbb igazság.” Miféle emberek ezek? Nem ezt tennék az antikrisztusok? Az első megnyilvánulása annak, hogy az antikrisztusok idegenkednek az igazságtól, az, hogy elítélik és tagadják az igazságot; majd találnak egy sor alternatív elméletet és szlogent, amelyekről úgy tartják, hogy életképesek és a megvalósítás szempontjából is megállják a helyüket, nyilvánosan semmibe veszik az igazságot, nyilvánosan elítélik és elutasítják Krisztust. Az ilyen kis dolgokban tárulnak fel az antikrisztusok. Olyan emberek ők, akik elfogadják az igazságot? (Nem.)

Gyakran hallom, hogy egyesek azt mondják: „Ó, nézd, milyen zaklatottak a testvérek”; vagy: „Ó, nézd, milyen boldogok a testvérek”; vagy: „Ó, nézd, mennyire le vannak sújtva a testvérek; igazán szenvednek.” Miért ilyen magas a testvérek státusza a szívükben? Miért szeretik annyira a testvéreket? Ahhoz, hogy ennyi embert szeressenek, mekkora szívüknek kell lennie? Hát jó; akkor mondok valamit, te pedig azt teszed, amit mondok, rendben? Annyi embert be tudsz fogadni, egy Hozzám hasonló ember hozzáadása nem lehet probléma, igaz? Vajon Engem is be kellene tudnod fogadni? Ezzel szemben, nem tudják befogadni azt, amit mondok, és Engem sem tudnak befogadni. Az összes testvért be tudják fogadni, a gyülekezetből mindenkit be tudnak fogadni, de Krisztust egyszerűen nem tudják befogadni. Miféle teremtmény az ilyen? Emberi lény? Méltó egy ilyen ember arra, hogy Krisztus követője legyen? (Nem.) Akkor hogyan kellene jellemeznünk? (Ördögként, antikrisztusként.) Vajon Isten házában nem értelmezik félre a demokratikus választások fogalmát? A testvérek bevonása Isten házának ügyeibe, hagyni, hogy kifejezzék véleményüket, hagyni, hogy vezetőket válasszanak meg és bocsássanak el, valamint hagyni, hogy döntéseket hozzanak – úgy gondolják, hogy Isten házában a testvérek a legfelsőbbek? Vajon ez nem a demokratikus választások félreértelmezése Isten házában? Mi a demokratikus választások alapelve? Az, hogy a testvéreknek lehetőségük van demokratikusan szavazni, azt jelenti-e, hogy övék az utolsó szó? Vajon azt jelenti, hogy megengedjük, hogy az emberek romlott beállítottságaié legyen az utolsó szó? Azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy ördögök és sátánok kezében legyen a hatalom? Nem, ez azt jelenti, hogy a testvérek szívében megértett igazságnak engedjük át a hatalmat, nem pedig maguknak a testvéreknek, ezeknek a természetes és romlott embereknek. Nem azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy az indulatosság, az emberi elképzelések, az emberi lázadás és ellenállás, valamint az emberek elvetemült beállítottságai gyakorolják a hatalmat – azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy az igazság gyakorolja a hatalmat. Egyesek azt kérdezik: „Miért végződnek úgy egyes gyülekezeti választások, hogy végül antikrisztusokat választanak meg, illetve miért hoznak gyülekezeti vezetők és dolgozók rossz döntéseket?” Azért, mert az emberek érettsége túl alacsony; nem értik az igazságot és nem tudják megkülönböztetni az embereket. Az egyházi választások alapelve azonban az igazságalapelveken alapul; az igazságra épül. Tehát ezek az antikrisztusok – akiknek nincs lelki megértésük – tévesen mit hisznek? Úgy vélik, hogy Isten házában a testvéreket tisztelik nagyként, hogy a testvéreket magasztalják fel, valamint hogy Isten szemében a testvérek címe és csoportja tekintendő tiszteletreméltónak. De valójában tiszteletreméltók-e a testvérek? Birtokolják-e az igazságot? A legtöbb testvér nem birtokolja az igazságvalóságot, a cselekedeteikből hiányoznak az alapelvek, sőt még káoszt is okozhatnak Isten házának különböző munkaprojektjeiben. Ha nem lenne a Fennvalótól érkező beavatkozás, valamint a problémák időben történő kijavítása és megoldása, vajon ezek a testvérek jól tudnák végezni a kötelességeiket? Nemcsak hogy nem tudnák jól végezni a kötelességeiket, hanem sok megzavarást és akadályozást is okozhatnának. Rendelkeznek-e ezek az emberek az igazsággal? Méltók-e arra, hogy nagyként tiszteljék őket? Nem méltók. Akkor mégis miért viselkednek így az antikrisztusok? Ez a veleszületett természetük. Ürügyet találnak arra, hogy megtagadják az igazságot és elítéljék Krisztust – hát nem ez a veleszületett természetük? A Sátán természete van bennük; ez hajtja őket irányíthatatlanul!

A mai közlés fő témája az, hogy a hangulatuktól függ, hogy az antikrisztusok hogyan bánnak Krisztussal. Minden aspektusa annak, amiről beszélünk, az antikrisztusok hangulatával kapcsolatos. A felszínen ez így tűnik, de valójában hogyan alakul ki ez a hangulat? Ezt az antikrisztusok romlott beállítottsága és lényege határozza meg. Mivel antikrisztusi lényeggel rendelkeznek, mindenféle gondolatokat alkotnak, e különféle gondolatok irányítása alatt pedig különböző elképzeléseket, nézőpontokat, szempontokat és álláspontokat alkotnak, és ezáltal különböző hangulatokat idéznek elő. Miután ezek a hangulatok kialakulnak, az antikrisztusok a mennyei Istent és a földi Istent – Krisztust – különböző módokon, különböző módszerekkel és hozzáállásokkal kezelik. Ezekből a módokból, módszerekből és hozzáállásokból van elég annak bizonyítására, hogy az antikrisztusoknak az igazságtól idegenkedő, az igazsággal szemben ellenséges, Krisztust tagadó és Krisztust elítélő lényege van. Valahányszor az igazságot, valamint a megtestesült Isten lényegét és identitását érintő kérdésekkel szembesülnek, tudatosan állnak szemben Istennel, és Isten ellenségeinek szerepét játszák. Amikor semmi sem történik, Isten nevét kiáltják, sőt állandóan az „istenem, én istenem” kifejezésre hivatkoznak beszédükben. Mindennek, amit mondanak, egy felkiáltással kell kezdődnie: „istenem, nézd”, „istenem, te tudod”, „istenem, hallgass meg”, „istenem, van egy problémám”, „istenem, ez a helyzet”, és így tovább. Miközben „istent” szólítják, a szívük tele van elképzelésekkel, ellenségességgel és megvetéssel Krisztus iránt. Amikor az egyház, Isten háza és Krisztus különböző környezetekkel és körülményekkel szembesül, az antikrisztusok Krisztushoz és Istenhez való hozzáállása többször is megváltozik, különböző átalakulásokon megy keresztül. Amikor Krisztus követelményeket támaszt velük szemben, illetve kedvességet és barátságosságot tanúsít irántuk, akkor a hozzáállásuk meglehetősen gyengédnek és szelídnek tűnik; amikor Krisztus szigorú velük, megmetszi őket, akkor a hozzáállásuk Krisztushoz visszataszítóvá, utálatossá és megvetővé, sőt Vele szemben elkerülővé és elutasítóvá válik. Amikor Krisztus egyértelműen jutalmakat és áldásokat ígér nekik, akkor titokban örvendeznek a szívükben, sőt, kegyeibe férkőznek, törleszkednek, hízelegnek Neki, és nem haboznak feláldozni méltóságukat és integritásukat ezeknek az előnyöknek a megszerzéséért. Azonban, függetlenül a hozzáállásuktól, soha nincs bennük valódi elfogadás Krisztus iránt és nem hisznek Benne igazán, még kevésbé vetik alá magukat Neki őszintén. Hozzáállásuk Krisztushoz mindig elkerülő, elítélő és megfigyelő tétovázás, miközben elutasítják Őt a szívük mélyéről. Bárhol is vannak, vagy bármilyen is a hangulatuk, a lényegük változatlan marad. Még ha időnként mutatnak is némi váratlan változást vagy fordulatot, ezek átmenetiek. Ennek oka az, hogy az antikrisztusok természetlényege ellenséges Krisztussal szemben, ezért soha nem fogják őszintén elfogadni ezt a hétköznapi embert Uruknak, Istenüknek.

Lényegében mindent érintettünk a közlés során annak különböző aspektusairól, hogy a hangulatuktól függ, hogy az antikrisztusok hogyan bánnak Krisztussal. Az utolsó megválaszolandó kérdés, ahogyan korábban kérdeztem tőletek, az, hogy milyen értékkel bír ezeknek az ügyeknek a leleplezése, és mi az az igazság, amit az embereknek meg kell érteniük. Az ilyen ügyek leleplezésének értéke két aspektusból fogalmazható meg egyszerűen. Az egyik aspektus az, hogy leleplezi, mi is valójában az emberek Istennel szembeni igazi hozzáállásának a lényege, lehetővé téve az emberek számára, hogy felismerjék az emberiség romlottságának különböző megnyilvánulásait. Ez előnyös önmagunk, valamint az emberek romlott beállítottságainak megismeréséhez. A másik aspektus az, hogy tudatja az emberekkel, hogy valójában milyennek kell lennie az Istennel szembeni helyes hozzáállásnak. Talán azt gondolod, hogy azzal, ahogyan Istennel bánsz, már Istenként bánsz Vele, de valójában sok tisztátalanság van ebben, sok olyan elem, amely a Sátántól való – ezek az antikrisztusok megnyilvánulásai, amelyeket Isten nem ismer el és nem fogad el. Ez tisztátalanság, amit meg kell tisztítani. Van itt érték pozitív és negatív szempontból egyaránt: negatív szempontból legalábbis tudatja veled, hogy ezek a dolgok negatívak, ezek antikrisztusi megnyilvánulások. A pozitív aspektus az, hogy tudatja veled, hogy Isten nem szereti ezeket a dolgokat, nem fogadja el, hogy így bánj Vele. Ebből az következik, hogy bármennyire is helyesnek, jónak, logikusnak vagy az emberi érzésekkel összhangban lévőnek gondolják az emberek az Istennel való bánásmódjukat, Isten nem vevő rá. Ha Isten nem vevő rá, akkor mit kell tenned? Vajon rendben van, ha azt mondod: „Én így fogom csinálni, úgy hiszem, hogy ez jó, és ragaszkodni fogok hozzá; függetlenül attól, hogy vevő vagy-e rá vagy sem, egyszerűen csak egyenes vagyok”? (Nincs rendben.) Nem fogjuk megvitatni, hogy más dolgokkal kapcsolatban helyes-e ez a hozzáállás; az Istennel való bánásmódban nagyon veszélyes így cselekedni, és irányt kellene váltanod. Milyen legyen az emberek hozzáállása azokhoz a dolgokhoz, amelyeket Isten nem tud elfogadni? Az egyetlen hozzáállás, amivel az embereknek rendelkezniük kell, hogy elfogadnak mindent, ami Istentől származik; akár jónak, akár rossznak tűnik számukra, akár tetszetősen, akár durván és kellemetlenül hangzik, feltétel nélkül el kell fogadniuk és alá kell vetniük magukat, igazságként kezelve azt, hogy megváltoztassák és megtisztítsák magukat. Mi az értéke annak, hogy ezeket a dolgokat leleplezzük? Nem foglalkoztunk-e már vele mind negatív, mind pozitív szempontból? Akkor hát mi az az igazság, amit az embereknek meg kell érteniük? (Isten az igazság, Isten a Teremtő. Akár hús-vér testet öltve, akár más módon megjelenve, az Általa szólt szavak az igazság, és feltétel nélkül alá kell vetnünk magunkat nekik és el kell fogadnunk őket.) Mindenki tud áment mondani erre a kijelentésre? (Ámen.) Én is áment mondok rá; feltétel nélküli elfogadás és alávetés – ez az igazság. Nem számít, hogy Isten milyen formában vagy módon jelenik meg és él az emberek között, függetlenül attól, hogy Isten milyen formában létezik, Isten örökké Isten. Ez az igazság, és ezt az igazságot kellene az embereknek leginkább megérteniük. Másodszor, egy teremtett lény hozzáállása Istenhez a feltétel nélküli alávetettség kell, hogy legyen. Ezenkívül van egy másik pont, amelyet az emberek nem értenek: miért követik az emberek Istent? Azért, hogy csillapítsák az unalmat? Azért, hogy megtöltsék az elméjüket és foglalkozzanak a lelki ürességükkel? Azért, hogy megoldják a jövőbeli sorsukat? Azért, hogy megtisztuljanak, vagy hogy az igazság egyetemére járjanak? Mit akarnak megoldani az emberek azzal, hogy Istent követik? Ez olyasvalami, amit az embereknek tudniuk kell. (A romlott beállítottságukat igyekeznek feloldani.) Helyes. Az emberek azért követik Istent, hogy feloldják a romlott beállítottságukat. Képesek-e az emberek saját maguk feloldani a romlott beállítottságukat? Fel tudják-e oldani a hírnévvel, tudással és műveltséggel rendelkező emberek? Van-e bárki is az emberiség között, aki meg tudja oldani ezt a problémát? (Senki sem tudja megoldani.) Isten azért jött el ma, hogy megoldja ezt a problémát; csakis a megtestesült Isten, csakis Maga Isten tudja megoldani. Miért tudja megoldani ezt a problémát a megtestesült Krisztus, aki ugyanolyannak tűnik, mint egy ember? Az embereknek van nyelvük, vannak gondolataik és ötleteik, akkor ők miért nem tudják megoldani? Hol van a különbség? (Isten az igazság, az út és az élet; az emberek nem rendelkeznek az igazsággal.) Isten az igazság, az út és élet. Csak e tény elfogadásával és az egész hús-vér test elfogadásával, amelyben Isten megtestesült, oldhatók fel az emberek romlott beállítottságai. Ebből az következik, hogy az emberek Isten elé járulnak, hogy feloldják romlott beállítottságaikat, ami azt jelenti, hogy Istenhez fordulnak, hogy szert tegyenek az igazságra. Csak az igazság megszerzése által oldódhatnak fel az emberek romlott beállítottságai. Hogyan oldhatod fel őket anélkül, hogy szert tennél az igazságra? Fel tudják oldani a doktrínák a romlott beállítottságot? A tudás? Az elképzelések és képzelődések? Nem tudják. Csakis a gyakorlati megtestesült Isten segíthet neked feloldani. Ezért hiábavaló bármilyen híres személy, nagy ember vagy bölcs imádata; ők nem tudják megoldani a valódi nehézségeidet, illetve nem tudnak megmenteni téged. Továbbá, semmilyen tantárgy, szakma vagy ismeretanyag elsajátítása sem képes megoldani a valódi nehézségeidet vagy valódi problémáidat. Ha azt mondod, „én egyszerűen csak lenézem ezt a hétköznapi embert”, akkor a nézetednek meg kell változnia. A tény az, ami; Isten így cselekedett. Ha Istent akarod elfogadni életedként, akkor Isten minden mondatát és minden cselekedetét el kell fogadnod. Ha Istent ismered el az igazságnak, akkor hinned kell és el kell ismerned annak a ténynek a kétségtelen és abszolút voltát, hogy függetlenül attól, hogy milyen módon vagy formában létezik vagy jelenik meg Isten, mindig Ő az igazság. Miután elismerted ezt a tényt, milyen hozzáállással kellene kezelned azt a hús-vér testet, amelyben Isten megtestesült, ezt a hétköznapi embert? Itt rejlik a keresendő igazság.

Leleplezve annak megnyilvánulásait, hogy a hangulatuktól függ, hogy az antikrisztusok hogyan bánnak Krisztussal, mi a mögöttes igazság, amit az embereknek meg kell érteniük? Foglaljatok össze néhány pontot, hogy tisztázódjanak, hogy megértsétek és világosan lássátok ezt az igazságot. (Négy pontot foglaltunk össze: az első, hogy Isten mindig Isten, és ez az igazság. A második az, hogy egy teremtett lénynek a feltétel nélküli alávetettség hozzáállásával kell viszonyulnia Istenhez. A harmadik, hogy Isten az igazság, az út és élet, és csak úgy oldódhatnak fel az emberek romlott beállítottságai, ha elfogadjuk ezt a tényt, valamint ha elfogadjuk az egész hús-vér testet, amelyben Isten megtestesült. A negyedik az, hogy ha az emberek Istent ismerik el az igazságnak, akkor hinniük kell és el kell ismerniük annak a ténynek a kétségtelen voltát, hogy függetlenül attól, hogy milyen módon vagy formában létezik vagy jelenik meg Isten, mindig Ő az igazság.) Döntő fontosságú ez a négy pont? (Igen.) Valójában doktrínaként mindenki ismeri e pontok mindegyikét, de azt illetően, hogy mely igazságalapelvek érintik a Krisztussal való bánásmód kérdését, az emberek összezavarodnak, amikor tényleges helyzetekkel szembesülnek. Nem tudják, hogyan gyakorolják ezeket, és a korábban megértett igazságok puszta doktrínákká válnak, amelyeket nem lehet alkalmazni. Ez kellőképpen megmutatja, hogy bármennyi doktrínát is értenek az emberek, haszontalan; az igazság megértése nélkül a problémáikat továbbra sem lehet megoldani.

2020. június 20.