Tizenkettedik tétel: Az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró különféle emberek, események és dolgok azonnali és pontos azonosítása; ezek leállítása és korlátozása, valamint a dolgok megfordítása; továbbá az igazság közlése, hogy Isten választott népe fejlessze a tisztánlátást ezeken keresztül és tanuljon belőlük (Negyedik rész)

A gyülekezeti életet akadályozó és zavaró különféle emberek, események és dolgok

VIII. Elképzelések terjesztése

A. Az elképzelések terjesztésének megnyilvánulásai

Ma folytatjuk a vezetők és a dolgozók tizenkettedik felelősségéről szóló beszélgetést: „Az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró különféle emberek, események és dolgok azonnali és pontos azonosítása; ezek leállítása és korlátozása, valamint a dolgok megfordítása; továbbá az igazság közlése, hogy Isten választott népe fejlessze a tisztánlátást ezeken keresztül és tanuljon belőlük.” Ami a gyülekezeti életben felmerülő bomlasztások és zavarások különféle kérdéseit illeti, tizenegyet soroltunk fel. Legutóbb a hetedik problémáról beszélgettünk: kölcsönös támadásokban és szóbeli összetűzésekben való részvétel. Ma a nyolcadik problémáról, az elképzelések terjesztéséről fogunk beszélgetni. Az elképzelések terjesztése is gyakran megtörténik a gyülekezeti életben. Egyesek, akik egyáltalán nem fogadják el az igazságot, az elképzeléseik és a képzelődéseik alapján hisznek Istenben, és gyakran terjesztenek elképzeléseket, hogy megzavarják a gyülekezeti életet. A gyülekezetnek meg kell fékeznie ezt a viselkedést, és az igazság közlése révén meg kell szüntetnie azt a gyülekezeti életben. A szó szoros értelmében bárki láthatja, hogy az elképzelések terjesztése nem helyénvaló viselkedés, hogy az nem pozitív, hanem negatív dolog, ezért le kell állítani és meg kell fékezni a gyülekezeti életben. Nem számít, milyen emberek terjesztenek elképzeléseket, függetlenül az indítékaiktól, attól, hogy szándékosan vagy akaratlanul terjesztenek-e elképzeléseket, amíg elképzeléseket terjesztenek, az bomlasztani és zavarni fogja a gyülekezeti életet, romboló hatásokat okozva. Ezért száz százalékig meg kell fékezni ezt a dolgot. Bármilyen szemszögből is nézzük, az elképzelések terjesztése nem játszhat pozitív szerepet az emberek igazságra való törekvésében, Isten ismeretére irányuló törekvésében, illetve az igazságvalóságba való belépésükben; csak az lehet a hatása, hogy megzavarja és rombolja ezeket a dolgokat. Amikor tehát valaki elképzeléseket terjeszt a gyülekezeti életben, mindenkinek – a gyülekezetvezetőknek és a testvéreknek egyaránt – fel kell ismernie ezt a dolgot, és haladéktalanul fel kell lépnie, hogy leállítsa és megfékezze az illetőt, ahelyett, hogy vakon elnézné neki az elképzelések terjesztését, amivel félrevezet és megzavar másokat. Elsőként beszéljünk arról, hogy milyen szavak minősülnek elképzelések terjesztésének. Ezzel a megkülönböztetéssel az emberek pontosan meghatározhatják, hogy mi az elképzelések terjesztése, valamint pontosan megállíthatják és megfékezhetik azt, ahelyett, hogy figyelmen kívül hagynák és közömbösen kezelnék.

1. Elképzelések terjesztése Istenről

Az elképzelések, amelyek terjednek, célzatosak. Először azt kell megnéznünk, hogy kire irányulnak és milyen elképzelések terjednek. Ezeknek a megértése segíteni fog megismernetek, hogy az emberek mely állításai és az általuk terjesztett mely nézőpontok minősülnek elképzeléseknek. Annak ismerete, hogy mely szavak az emberek elképzelései és mely cselekedetek minősülnek elképzelések terjesztésének, lehetővé fogja tenni az emberek számára, hogy pontosabban és nagyobb relevanciával fékezzék meg az elképzelések terjesztését. Mindenekelőtt, az elképzelések terjesztésének legsúlyosabb formája az emberek Istennel kapcsolatos elgondolásait és félreértéseit illeti. Ez egy lényeges kategória. A nem tényszerű nézőpontok és állítások terjesztése Isten identitásáról, Isten lényegéről, Isten természetéről, Isten szavairól, Isten munkájáról és Isten létéről mind elképzelések terjesztését jelenti. Ez egy általános állítás; konkrétan milyen állítások minősülnek elképzelések terjesztésének? Istenről szóló félreértések, Istent illető ítéletek és kárhoztatás, sőt akár Isten káromlásának terjesztése mind elképzelések terjesztése. Egyszerűen fogalmazva: olyan, Istent illető értelmezések terjesztése, amelyek nem felelnek meg a valóságnak, valamint olyan állítások és téves értelmezések terjesztése, amelyek nem felelnek meg Isten identitásának és lényegének, mind elképzelések terjesztését jelenti. A gyülekezeti életben például egyesek gyakran beszélnek Isten identitásáról és Isten lényegéről. Nincs valódi megértésük Isten identitásáról és lényegéről. A szívükben gyakran kétségbe vonják és félreértik Istent, többek között képtelenek arra, hogy alávessék magukat az Isten által számukra elrendezett életkörülményeknek és a kötelességeik végzésére szolgáló környezetnek. Azután pedig terjesztik az Istennel kapcsolatos félreértéseiket és az Isten meg nem értését illető elgondolásaikat. Röviden: ezek az elgondolások nem arról szólnak, hogy az ember a teremtett lény szemszögéből elfogadja Isten szuverenitását és intézkedéseit és aláveti magát azoknak, hanem teli vannak személyes előítéletekkel, félreértésekkel, sőt ítéletekkel és kárhoztatással. Miután ezeket hallják, a többi emberben félreértések alakulnak ki Istenről és óvakodni kezdenek Tőle, ezáltal elveszítik az igaz hitüket Istenben, az őszinte alávetettségről nem is beszélve.

Egyesek úgy vélik, hogy az Istenben való hitnek békét és örömöt kell hoznia, és hogy ha helyzetekkel találkoznak, csak imádkozniuk kell Istenhez, Isten pedig majd meghallgatja, kegyelemben és áldásokban részesíti őket, és gondoskodik róla, hogy minden békében és simán menjen számukra. Az Istenben való hittel az a céljuk, hogy kegyelmet keressenek, áldásokat nyerjenek, valamint élvezzék a békét és a boldogságot. E nézetek miatt mondanak le a családjukról, illetve hagyják ott a munkájukat, hogy feláldozzák magukat Istenért, és ezek miatt tudnak nehézséget viselni és árat fizetni. Úgy hiszik, hogy amíg elhagynak dolgokat, feláldozzák magukat Istenért, elviselik a nehézséget és szorgalmasan dolgoznak, kivételes viselkedést tanúsítva, addig el fogják nyerni Isten áldásait és kegyeit, és bármilyen nehézségekkel is találkoznak, amíg imádkoznak Istenhez, Ő majd meg fogja oldani azokat és mindenben utat nyit számukra. Az Istenben hívő emberek többsége ezt a nézőpontot képviseli. Az emberek úgy érzik, hogy ez a nézőpont helyénvaló és helytálló. Sok ember abbéli képessége, hogy éveken át megtartsa az Istenbe vetett hitét anélkül, hogy feladná a hitét, közvetlenül ehhez a nézőponthoz kapcsolódik. Erre gondolnak: „Oly sokat áldoztam Istenért, olyan jól viselkedtem és semmiféle gonosz tettet nem követtem el; Isten biztosan meg fog áldani engem. Mivel sokat szenvedtem és nagy árat fizettem minden feladatért, mindent Isten szavai és követelményei szerint végeztem anélkül, hogy hibáztam volna, Istennek meg kell áldania engem; gondoskodnia kell arról, hogy minden simán menjen számomra, hogy gyakran legyen béke és öröm a szívemben, és élvezzem Isten jelenlétét.” Hát nem emberi elképzelés és képzelődés ez? Emberi szempontból az emberek élvezik Isten kegyelmét és előnyökben részesülnek, ezért van értelme annak, hogy ezért egy kicsit szenvedni kell, és érdemes ezt a szenvedést Isten áldásaira cserélni. Ez egy Istennel ügyleteket kötő mentalitás. Az igazság és Isten szemszögéből azonban ez alapvetően nem felel meg Isten munkája alapelveinek, sem annak a mércének, amelyet Isten megkövetel az emberektől. Ez csupa vágyálom, tisztán emberi elképzelés és képzelődés az Istenbe vetett hitről. Akár az Istennel való egyezkedéssel vagy azzal jár, hogy dolgokat követelnek Istentől, akár emberi elképzeléseket és képzelődéseket tartalmaz, mindenesetre egyik sem igazodik Isten követelményeihez, sem Istennek az emberek megáldására vonatkozó alapelveinek és mércéinek nem felel meg. Konkrétan, ez az ügyleti gondolkodás és nézőpont sérti Isten természetét, az emberek azonban nem ismerik fel ezt. Amikor az, amit Isten tesz, nem felel meg az emberek elképzeléseinek, a szívükben gyorsan panaszokat és félreértéseket fogalmaznak meg Vele kapcsolatban. Sőt, megbántva érzik magukat, majd vitatkozni kezdenek Istennel, sőt talán akár meg is ítélik és kárhoztatják Őt. Függetlenül attól, hogy az emberekben milyen elképzelések és félreértések alakulnak ki, Isten szemszögéből nézve Ő sosem cselekszik, illetve sosem bánik senkivel emberi elképzelések, illetve kívánságok szerint. Isten mindig azt teszi, amit tenni vágyik, a saját módja szerint és a saját természetlényege alapján. Istennek alapelvei vannak arra vonatkozóan, ahogyan az egyes személyekkel bánik; semmi sem emberi elképzeléseken, képzelődéseken vagy preferenciákon alapszik, amit az egyes emberekkel tesz – Isten munkájának ez az az aspektusa, amely a leginkább ellentmond az emberi elképzeléseknek. Amikor Isten olyan környezetet alakít ki az emberek számára, amely teljességgel ellentmond az elképzeléseiknek és képzelődéseiknek, ők a szívükben elképzeléseket, ítéleteket és kárhoztatást fogalmaznak meg Istennel szemben, sőt akár meg is tagadják Őt. Akkor Isten be tudja tölteni a szükségleteiket? Egyáltalán nem. Isten soha nem fog emberi elképzeléseknek megfelelően változtatni a munkamódszerén és a vágyain. Nos, akkor kinek kell változnia? Az embereknek. Az embereknek kell elengedniük az elképzeléseiket, elfogadni és megtapasztalni az Isten által kialakított környezeteket és alávetniük magukat azoknak, valamint keresni az igazságot az elképzeléseik eloszlatása érdekében, ahelyett, hogy a saját elképzeléseikhez mérve néznék meg, helytálló-e az, amit Isten tesz. Amikor az emberek ragaszkodnak ahhoz, hogy az elképzeléseikhez tartsák magukat, ellenállás alakul ki bennük Istennel szemben – ez természetes módon történik. Miben rejlik az ellenállás gyökere? Abban a tényben, hogy általában az, ami az emberek szívében lakozik, kétségtelenül az elképzeléseik és a képzelődéseik, nem pedig az igazság. Ezért amikor azzal szembesülnek, hogy Isten munkája nem igazodik az emberi elképzelésekhez, az emberek dacolhatnak Istennel és ítélkezhetnek Felette. Ez azt bizonyítja, hogy az emberekből alapvetően hiányzik az Istennek alávetett szív, a romlott beállítottságuk messze van a megtisztulástól, és lényegében a romlott beállítottságuk szerint élnek. Még mindig hihetetlenül távol állnak az üdvösség elérésétől.

Amikor az emberek a szívükben elképzeléseket alkotnak Istenről és ellenállást alakítanak ki Vele szemben, a némi lelkiismerettel bírók vonakodva elfogadják majd azt, amit Isten tesz, és megpróbálnak beleilleszkedni az Isten által kialakított környezetbe, valamint elfogadni az emberek feletti szuverenitását. Az, hogy az emberek hány elképzelést tudnak elengedni és milyen mértékben, részben a képességüktől, részben pedig attól függ, hogy el tudják-e fogadni az igazságot és olyan emberek-e, akik szeretik az igazságot. Egyesek Isten szavait olvasva, keresve és beszélgetve, valamint elmélkedve aktívan néznek szembe az Isten által kialakított környezetekkel. Fokozatosan némi megértésre tesznek szert Isten mindenek feletti szuverenitásáról, és ezzel növelik az alávetettségüket és a hitüket. Némelyek azonban – függetlenül attól a környezettől, amellyel találkoznak – nem keresik az igazságot. Ehelyett minden Isten által vezényelt környezetet a saját elképzeléseik, képzelődéseik, valamint az alapján értékelnek, hogy az hasznukra válik-e vagy sem. A megfontolásaik mindig a saját érdekeik körül forognak; folyton azzal foglalkoznak, hogy mekkora előnyre tehetnek szert, milyen mértékben elégíthetik ki az érdekeiket anyagi dolgok, pénz és testi élvezet tekintetében; és mindig ezen tényezők alapján hoznak döntéseket, és kezelnek mindent, amit Isten elrendez. Végül pedig – miután törték a fejüket – amellett döntenek, hogy nem vetik alá magukat az Isten által kialakított környezetnek, hanem kimenekülnek és elkerülik azt. Az ellenállásuk, az elutasításuk és az elkerülésük miatt eltávolodnak Isten szavaitól, lemaradnak az élettapasztalatról és veszteségeket szenvednek, fájdalmat és gyötrelmet hozva a szívükre. Minél inkább szembeszállnak ezekkel a környezetekkel, annál több és nagyobb szenvedést viselnek el. Amikor ilyen helyzet adódik, az végül szétzúzza a kevéske Istenbe vetett hitüket. A szívüket uraló elképzelések ebben a pillanatban mind egyszerre törnek fel: „Oly régóta áldozom fel magam istenért, és nem vártam, hogy isten így bánjon velem. Isten nem igazságos, nem szereti az embereket! Isten azt mondta, hogy azok, akik őszintén feláldozzák magukat Érte, biztosan gazdag áldásban részesülnek. Én őszintén feláldoztam magam istenért, lemondtam a családomról és a karrieremről, nehézségeket viseltem el és szorgalmasan dolgoztam – miért nem áldott meg isten bőségesen engem? Hol vannak isten áldásai? Miért nem érzem és látom őket? Miért bánik igazságtalanul isten az emberekkel? Miért nem tartja magát isten a szavához? Az emberek azt mondják, hogy isten hűséges, de én miért nem érzem? Minden mást félretéve, csak ebben a környezetben, nem éreztem, hogy isten bármennyire is hűséges!” Mivel az embereknek elképzeléseik vannak, azok könnyen becsapják és félrevezetik őket. Még amikor Isten az emberek beállítottságbeli változása és az életük növekedése érdekében alakít is ki környezeteket, ők nehéznek találják elfogadni azt és félreértik Istent. Úgy vélik, hogy az nem Isten áldása és hogy Isten nem kedveli őket. Azt hiszik, hogy őszintén feláldozták magukat Istenért, Isten azonban nem teljesítette az ígéreteit. Ezek az emberek tehát, akik nem törekednek az igazságra, ily könnyen lelepleződnek egy jelentéktelen környezet egyetlen próbatétele révén. Amikor lelepleződnek, végül kimondják azt, ami a leginkább kikívánkozott belőlük: „Isten nem igazságos. Isten nem hűséges isten. Isten szavai ritkán teljesülnek. Isten a következőt mondta: »Isten, amit mond, azt úgy is gondolja; amit Ő mond, az megtörténik; és amit Ő megtesz, az mindörökké megmarad.« Hol teljesülnek ezek a szavak? Miért nem látom vagy érzem? Nézd meg X. Y.-t: amióta hisz istenben, nem mondott le annyi mindenről és nem áldozta fel magát istenért olyannyira, mint én, sem annyit nem ajánlott fel, amennyit én. A gyermekei azonban neves egyetemekre járnak, a férjét előléptették, a vállalkozásuk virágzik, és még a termésük is bőségesebb, mint másoké. És én mit nyertem? Soha többé nem fogok hinni istenben!” Ezek a szavak ezeknek az embereknek az igazi gondolatai, a mottójuk. Teli vannak ezekkel az elképzelésekkel, teli ezekkel az abszurd gondolatokkal és nézőpontokkal, és teli az előnyök és ügyletek mérlegelésével. Ők így értik és érzékelik Isten munkáját és az Ő gondos szándékait, ők így kezelik ezeket a dolgokat. Ezért az Isten által fáradságosan újra és újra kialakított környezetekben ők ismételten méricskélik és félreértik Istent az elképzeléseikkel, és folyamatosan elbuknak és elbotlanak. Továbbá állandóan ellenőrizni próbálják az elképzeléseik helytállóságát. Amikor úgy hiszik, hogy ezek az elképzelések megerősítést nyertek és elegendő bizonyítékként szolgálnak számukra ahhoz, hogy önkényesen értékeljék, megítéljék és elítéljék Istent, elképzeléseket kezdenek terjeszteni, mivel a szívük teli van Istenről szóló elképzelésekkel. Mi keveredik ezekbe az elképzelésekbe? Panaszok, elégedetlenség és sérelmek. Amikor ezek a dolgok töltik el őket, keresik az alkalmat a levezetésre. Remélik, hogy találnak egy olyan társaságot, akik meghallgatják azokat az „igazságtalanságokat”, amelyek érték őket; el akarják panaszolni ezeket a dolgokat ezeknek az embereknek és mesélni akarnak nekik az általuk „elszenvedett”, úgynevezett igazságtalan bánásmódról. Így tűnnek fel az említett emberek által terjesztett elképzelések a gyülekezeti életben, így keletkeznek ezek az elképzelések. Ezeknek az embereknek a szíve teli van sérelmekkel, daccal és elégedetlenséggel, valamint Istennel kapcsolatos félreértésekkel és panaszokkal, sőt Istenről szóló ítéletekkel és kárhoztatással, ami végül oda vezet, hogy istenkáromlás tölti el a szívüket. Attól tartanak, hogy nem fognak áldásokat nyerni, így aztán nem hajlandóak távozni, ezért terjesztik az Istennel kapcsolatos félreértéseiket és Vele való elégedetlenségüket az emberek között, és ennél is inkább terjesztik az Istennel szembeni ítéleteiket és kárhoztatásukat, valamint az istenkáromlásukat. Mit káromolnak? Istent káromolják, mondván, hogy igazságtalan velük, és nem ad nekik megfelelő és egyenértékű ellentételezést azért, amit tettek. Megítélik Istent azért, mert nem adott nekik kegyelmet és nagy áldásokat a felajánlásaikat és az áldozataikat követően. Nem kapták meg Istentől azokat a testi szükségleteket – anyagi dolgokat, pénzt és így tovább –, amelyeket megkapni reméltek, ezért panaszokkal és sérelmekkel töltötték meg a szívüket. Az elképzelések terjesztésével egyrészt az a céljuk, hogy kiadják, ami bennük van és bosszúra törekedjenek, a lelki egyensúly érzetét érve el ezzel; másrészt pedig, hogy még több embert ingereljenek arra, hogy félreértéseket és elképzeléseket alakítsanak ki Istenről, és ezzel elérjék, hogy ezek az emberek hozzájuk hasonlóan óvakodjanak Istentől. Ha több ember mondja azt, hogy: „Soha többé nem fogunk hinni istenben” – ők belül elégedettek lesznek. Ez a célja és a mögöttes oka annak, hogy elképzeléseket terjesztenek.

Mi a mottója az elképzeléseket terjesztő embereknek? Mely mondást ismételgetik gyakran? Miután megtapasztalnak bizonyos dolgokat és nem nyerik el az általuk vágyott előnyöket, szüntelenül ezt mondogatják magukban: „Soha többé nem fogok hinni istenben.” Még azután sem érzik úgy, hogy enyhítettek a gyűlöletükön vagy elérték a céljukat, hogy ezt mondják. Amikor összejövetelekre járnak, nem számít, mások miről beszélnek, ők nem tudják azt befogadni. Ismét el kell mondaniuk ezt a mondatot, többször, akár tíznél is többször ismételve. „Soha többé nem fogok hinni istenben” – hát nem jelentőségteljes ez a mondat? Egy történet van mögötte. Mi az ő „hitük”? Azelőtt vajon hittek Istenben? Valódi hit volt a korábbi meggyőződésük? Benne volt az az alávetettség, amellyel egy teremtett lénynek rendelkeznie kell? (Nem.) Egyáltalán nem. Teli vannak elképzelésekkel és képzelődésekkel Istenről. Ami még fontosabb: teli vannak követelésekkel és kérésekkel Istennel szemben, bármiféle alávetettség nélkül. Mit jelent az ő „hitük”? „Hiszem, hogy isten az, aki szuverén a menny és a föld és minden dolog felett. Hiszem, hogy isten meg tud oltalmazni engem attól, hogy mások megfélemlítsenek. Hiszem, hogy isten megengedheti, hogy élvezzem a testi kényelmet, jó, virágzó életet éljek, és gondoskodhat róla, hogy minden békében és kellemesen menjen számomra. Hiszem, hogy isten megengedheti nekem, hogy belépjek a menny királyságába és nagy áldásokban részesüljek, százszorosát nyerjem ebben az életben, és örök életet az eljövendő világban!” Hit ez? Ezekben a „hitekben” nyoma sincs az alávetettségnek, és egyik sem felel meg Isten emberekkel szemben támasztott követelményeinek. Ezek a hitek pusztán a személyes nyereség szempontjában gyökereznek. Isten kimondja az igazságot és munkálkodik az embereken. Mikor mondta valaha Isten, hogy lehetővé teszi az emberek számára, hogy boldog életet éljenek, hogy mások felett éljenek, vagy hogy korlátlan kilátásokkal virágzóak és sikeresek legyenek? (Soha.) Nos, akkor miért tartják oly értékesnek a saját „hitüket”? Még azt is mondják, hogy soha többé nem fognak hinni Istenben. Ér valamit a hitük? Isten elfogadja azt? Nyoma sincs bennük az igazságvalóságnak, az Istennek való alávetettségnek, csak áldásokat, hasznot és előnyöket akarnak nyerni Istentől, és ezt nevezik Istenben való hitnek. Hát nem istenkáromlás ez? Az ilyen emberek tele vannak elképzelésekkel, és az áldások elnyerésének szándéka köti le őket. Egyáltalán nem tapasztalják meg Isten munkáját és nem gyakorolják Isten szavait. Minden általuk tett dolog célja és motivációja teljességgel a saját testük hasznát szolgálja. Jól érzik magukat a bőrükben, az úgynevezett Istenbe vetett hitüket pedig különösen értékesnek tartják. Ha ilyen értékes és nemes az Istenbe vetett hited, akkor miért nem tudod megérteni belőle az igazságot, illetve miért nem tudsz szilárdan megállni a bizonyságtételedben, amikor Isten egy jelentéktelen környezetet alakít ki a számodra? Mi folyik itt? Amikor Isten próbára teszi a hitedet, mit adsz vissza Istennek? Lehetséges, hogy Isten azokat a félreértéseket, panaszokat és ellenállást akarja, amelyeket visszaadsz Neki? Összhangban állnak ezek az igazsággal? Nyilvánvalóan nem. Ezért a tény, miszerint ezek az emberek nyíltan terjeszthetnek elképzeléseket a gyülekezetben, egy dolgot bizonyít: nem ismerik Istent, és még inkább nem hiszik, hogy Isten szuverén minden felett – az isten, akiben ők hisznek, egyszerűen nem létezik. Amikor ezek az emberek nyíltan elképzeléseket terjesztenek, hogy még több embert félrevezessenek és rávegyenek arra, hogy csatlakozzanak hozzájuk Isten kihívásában, elítélésében és káromlásában, öntudatlanul nyilvánosan bejelentik, hogy ők többé nem Isten követői, többé nem hívők és többé nem teremtett lények a Teremtő fennhatósága alatt. Az általuk terjesztett elképzelések nem egyszerű elgondolások és állítások, hanem már áttörhetetlen gátat építettek Istennel szemben a szívükben, és eldöntötték, hogy helytálló dolog emberi elképzeléseket és képzelődéseket alkalmazva bánni Istennel, kezelni a kapcsolatukat Istennel, valamint kezelni Isten szavait és Isten munkáját, és így kell gyakorolniuk. Meg kell vajon fékezni őket, amikor ilyen emberek nyíltan elképzeléseket terjesztenek a gyülekezeti életben? Vagy tekintettel a kicsi érettségükre és a sekély alapzatukra, szabadságot kell adni nekik, hogy kifejezzék a nézeteiket, valamint elegendő időt és teret kell adni nekik a bűnbánatra? Mi a helyénvaló eljárás? (Helyénvaló leállítani és korlátozni őket.) Miért helyénvaló leállítani és korlátozni őket? Egyesek azt mondják: „Ha korlátozod őket és nem engeded, hogy szabadon beszéljenek, ők pedig felhagynak a hittel és nem járnak többé összejövetelekre, azzal nem ártasz-e nekik? Olyan kár lenne értük! Isten nem mentené meg inkább az összes embert, minthogy egyetlen ember is kárhozatra jusson? Akár egyetlen elveszett juhot is vissza kell szerezni – ennyi erőfeszítést követően, hogy visszaszerezzen egy elveszett juhot, vajon megengedheti-e, hogy az ismét elvesszen?” Helytállóak ezek a szavak? (Nem.) Miért nem helytállóak? (Mert az ilyen emberek nem hisznek őszintén Istenben; csak az áldások elnyerésének reményében hisznek Istenben, a hitükbe pedig tisztátalanságok keverednek.) Kinek az Istenbe vetett hitébe nem keverednek tisztátalanságok? Neked nincs pár? Megalapozott indok ez? Vedd fontolóra az ilyen emberek állítását: „Soha többé nem fogok hinni istenben.” Miféle szavak ezek? Van bármi különbség ez, valamint a nem hívők, az ördögök és a Sátán istenkáromlása között? (Nincs.) Mi következik ebből az állításból? „Nincs többé hitem istenben. A múltban teljes szívemmel hittem istenben és követtem őt, de isten nem áldott meg engem. Helyette olyan környezeteket alakított ki, hogy megnehezítse a dolgomat és botlásra késztessen. Az isten által mondottak egyáltalán nem illeszkednek ahhoz, amit tesz, úgyhogy többé nem merek hinni istenben! Korábban olyan ostoba voltam! Lemondtam, feláldoztam magam és olyan sok nehézséget viseltem istenért, ám amikor a nagy vörös sárkány letartóztatott és üldözött, nem láttam isten oltalmát. A családom vállalkozása sem ment olyan jól, mint másoké, nem kerestem annyi pénzt, mint mások, a szüleim pedig betegek maradtak. Semmit sem nyertem azzal, hogy oly sok éven át hittem istenben. Nem azt mondta isten, hogy bőségesen megáldja az embereket? Milyen áldásokat kaptam én istentől? Isten szavai egyáltalán nem váltak valóra, úgyhogy soha többé nem fogok hinni istenben!” Oly sok minden van abban a kijelentésben, hogy „soha többé nem fogok hinni istenben!” Teli van panasszal, elégedetlenséggel és félreértésekkel Istent illetően. Röviden: miután ábrándozó gondolkodásmóddal nehézséget viseltek és feláldozták magukat, Isten nem adott áldásokat nekik a követeléseik szerint, és nem is díjazta és jutalmazta meg őket az elképzeléseiknek és a képzelődéseiknek megfelelően, ezért elégedetlenné váltak, és neheztelés töltötte el őket Istennel szemben, és ilyen körülmények között mondták ki ezt a mondatot. Ez a mondat nem a semmiből jött; mire kimondták, már sok viselkedésformát és megnyilvánulást tanúsítottak, és lelepleződtek. Mi a probléma az ilyen emberek Istennel való kapcsolatával? Mi a legnagyobb probléma az Istennel való kapcsolatukban? Az, hogy soha egyáltalán nem tekintették magukat teremtett lénynek, és soha a legkevésbé sem tekintették Istent a Teremtőnek, akit imádni kell. Az Istenben való hitük kezdetétől pénzeszsákként, kincsesládaként kezelték Istent; bódhiszattvának tekintették, aki megszabadítja őket a szenvedéstől és a csapástól, magukat pedig e bódhiszattva, e bálvány követőinek tekintették. Azt hitték, hogy az Istenben való hit olyan, mint a Buddhában való hit, ahol csupán azzal, hogy vegetáriánus ételeket esznek, szent iratokat szavalnak és gyakran égetnek füstölőt és hajbókolnak, megkaphatják, amit akarnak. Ezért minden olyan történet, amely az Istenben való hitük után kialakult, az elképzeléseik és a képzelődéseik birodalmában történt. A Teremtőtől az igazságot elfogadó teremtett lény megnyilvánulásainak egyikét sem tanúsították, sem abból az alávetettségből nem tanúsítottak semennyit, amellyel egy teremtett lénynek a Teremtő irányában rendelkeznie kell; csak folyamatos követelőzés, folyamatos számítás és szüntelen kérés volt. Mindez végső soron az Istennel való kapcsolatuk megbomlásához vezetett. Az efféle kapcsolat ügyleti alapú és sosem tud szilárdan megállni; csak idő kérdése, hogy az ilyen emberek lelepleződjenek. Még ha részt is vesznek a gyülekezeti életben, nem terjesztenek elképzeléseket és alkalmanként beszélnek arról, hogy Isten miként vezette őket, Isten hogyan áldotta meg őket, mit élveznek és így tovább, az általuk elmondottak túlnyomó része az Istentől kapott kegyelemről, örömökről és testi előnyökről szól. Ezeknek a beszélgetéseknek egyáltalán semmi közük az igazsághoz és az Istennek való alávetéshez, és teljességgel hiányzik belőlük az igazságvalóság. Amikor kedvezőek a körülmények, Istenbe vetett hitet és szeretetet tanúsítanak Isten iránt, más emberek iránt pedig béketűrést és türelmet – mindezt egyetlen cél elérése érdekében: hogy Isten összes áldását elnyerjék. Amikor Isten elveszi az általuk élvezett kegyelmet, előnyöket és anyagi hasznot, feltárulnak az elképzeléseik. Ezek az önérdektől hajtott és a személyes nyereséget előtérbe helyező emberek haragra gerjednek, amint nem kapják meg azt, amire vágynak; elképzeléseket kezdenek terjeszteni, hogy hangot adjanak az Istennel kapcsolatos elégedetlenségüknek, miközben megpróbálnak még több embert rávenni arra, hogy érezzenek együtt velük és fogadják el az Istenről alkotott elképzeléseiket. Le kell állítani és meg kell fékezni az ilyen embereket? (Igen.) Az általuk közölt témák, gondolatok és nézőpontok nem az igazságról alkotott tiszta felfogást tükrözik, és abban sem segítenek az embereknek, hogy alávessék magukat Istennek és őszinte hitük legyen Benne. Ehelyett elvezetik az embereket Istentől, félreértéseket, Istentől való óvakodást, sőt akár Isten elutasítását eredményezik, valamint arra késztetik az említett emberek által terjesztett elképzeléseket meghallgatókat, hogy hozzájuk hasonlóan csendesen figyelmeztessék magukat: „soha többé nem fogok hinni istenben”. Ilyen zavarást okoznak másoknak az efféle emberek által terjesztett elképzelések.