675. Azok, akik Isten ítélő és fenyítő munkája során az utolsó napokban – vagyis a megtisztítás végső munkája során – képesek szilárdan kitartani, lesznek azok, akik Isten mellett végső nyugalomra térnek; mint ilyenek, mindazok, akik nyugalomra térnek, megszabadulnak majd a Sátán befolyásától, és elnyeri őket Isten, miután átmentek az Ő végső tisztító munkáján. Ezek az emberek, akiket Isten végül majd elnyer, térnek végső nyugalomra. Isten fenyítő és ítélő munkájának célja lényegében az emberiség megtisztítása a végső megnyugvás érdekében; e tisztítás nélkül az emberiség egyetlen tagját sem lehetne fajtája szerint különböző kategóriákba sorolni, és nem tudna nyugalomra térni. Ez a munka az emberiség egyetlen útja ahhoz, hogy nyugalomra térjen. Csak Isten tisztító munkája fogja megtisztítani az embereket igaztalanságuktól, és csak az Ő fenyítő és ítélő munkája fogja felszínre hozni az emberiség engedetlen elemeit, ezáltal különválasztva azokat, akik megszabadíthatók, azoktól, akik nem, és azokat, akik megmaradnak, azoktól, akik nem. Amikor ez a munka véget ér, azok az emberek, akik maradhatnak, mind megtisztíttatnak, és az emberi mivolt egy magasabb állapotába lépnek, amelyben egy csodálatosabb második emberi életet élveznek majd a földön; más szóval, megkezdik emberi pihenésük napját, és együtt élnek Istennel. Miután megfenyítették és megítélték azokat, akik nem maradhatnak, igazi arcuk teljesen lelepleződik, majd ezt követően mindannyian elpusztulnak, és a Sátánhoz hasonlóan többé nem élhetnek túl a földön. A jövő emberiségében többé nem lesznek ilyen típusú emberek; az ilyen emberek nem alkalmasak arra, hogy belépjenek a végső nyugalom földjére, és arra sem alkalmasak, hogy részt vegyenek a nyugalom napján, amelyen Isten és az emberiség osztozni fog, mivel ők a büntetés célpontjai, és gonosz, igaztalan emberek. Egyszer már megváltották őket, és ők is megítéltettek és megfenyíttettek; valaha ők is szolgálatot tettek Istennek. Amikor azonban eljön az utolsó nap, gonoszságuk miatt, valamint engedetlenségük és megváltásra való képtelenségük következtében mégis kivetik és elpusztítják őket; soha többé nem fognak a jövő világában életre kelni, és nem fognak többé a jövő emberisége között élni. Akár a halottak szellemei, akár még hús-vér testben élő emberek, minden gonosztevő és mindazok, akik nem szabadultak meg, pusztulásra jut, amint a szentek az emberiség között nyugalomra térnek. Ami ezeket a gonosztevő szellemeket és embereket illeti, vagy az igaz emberek lelkét és azokat, akik igazat cselekszenek, függetlenül attól, hogy melyik korszakban vannak, mindazok, akik gonoszságot követnek el, végül elpusztulnak, és mindazok, akik igazak, túlélnek majd. Az, hogy egy ember vagy egy lélek elnyeri-e az üdvösséget, nem teljesen a végső korszak munkája alapján dől el, inkább az határozza meg, hogy ellenállt-e vagy engedetlen volt-e Isten iránt vagy sem. Azok az emberek, akik az előző korszakban gonoszságot követtek el, és nem tudták elérni az üdvösséget, kétségtelenül büntetés célpontjai lesznek, és azok, akik a jelen korszakban gonoszságot követnek el, és nem menthetők meg, bizonyosan szintén büntetés célpontjai lesznek. Az embereket a jó és a rossz alapján csoportosítják, nem pedig aszerint, hogy melyik korszakban élnek. Miután így besorolták őket, nem kapnak azonnal büntetést vagy jutalmat, hanem Isten csak azután fogja elvégezni a gonosz büntetését és a jó jutalmazását, miután befejezte a hódító munkáját az utolsó napokban. Valójában azóta választja szét az embereket jóra és rosszra, amióta az emberiség üdvözítésének munkájához hozzákezdett. Éppen az a helyzet, hogy az igazakat csak azután fogja megjutalmazni, a gonoszokat pedig megbüntetni, miután munkája véget ért; nem arról van szó, hogy munkája befejeztével csoportokba válogatja őket, és utána azonnal nekilát a gonosz megbüntetésének és a jó jutalmazásának. E feladatot inkább csak akkor fogja elvégezni, amikor az Ő munkája teljesen befejeződött. Isten végső munkája, a gonosz megbüntetése és a jó jutalmazása mögött álló teljes cél az, hogy minden embert alaposan megtisztítson, hogy egy tisztán szent emberiséget juttathasson el az örök nyugalomba. Az Ő munkájának e szakasza a leglényegesebb; ez a végső szakasza az Ő egész irányítási munkájának.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt tér majd nyugalomra)

676. Mielőtt az emberiség nyugalomra térne, azt, hogy az egyes emberfajták büntetést vagy jutalmat kapnak-e, az határozza meg, hogy keresték-e az igazságot, ismerik-e Istent, és képesek-e alávetni magukat a látható Istennek. Azok, akik a látható Isten szolgálatában álltak, de mégsem ismerik Őt, és nem is engedelmeskednek Neki, nélkülözik az igazságot. Az ilyen emberek gonosztevők, és a gonosztevők kétségtelenül büntetés tárgyai lesznek; sőt, gonosz magatartásuknak megfelelően bűnhődnek majd. Isten azért van, hogy az emberek higgyenek Benne, és méltó is az engedelmességükre. Azok, akik csak a homályos és láthatatlan Istenben hisznek, olyan emberek, akik nem hisznek Istenben, és nem képesek alávetni magukat Istennek. Ha ezeknek az embereknek még mindig nem sikerül hinniük a látható Istenben, mire az Ő hódító munkája befejeződik, és továbbra is engedetlenek maradnak és ellenállnak a testben látható Istennek, akkor ezek a „homályoskodók” kétségtelenül pusztítás tárgyai lesznek. Pontosan úgy van, mint ahogyan néhányan közületek – bárki, aki szóban elismeri a megtestesült Istent, de nem tudja gyakorolni a megtestesült Istennek való alávetettség igazságát – végső soron kiűzetnek és elpusztulnak. Sőt, bárki, aki szóban elismeri a látható Istent, és az Általa kifejezett igazságot eszi és issza, miközben a homályos és láthatatlan Istent is keresi, biztosan a pusztulás tárgya lesz. Ezek közül az emberek közül senki sem tud megmaradni a nyugalom idejéig, amely Isten munkájának befejezése után jön el, és egyetlen ilyen emberhez hasonló egyén sem maradhat meg az említett nyugalom idején. A démoni emberek azok, akik nem gyakorolják az igazságot; lényegük az Istennel szembeni ellenállás és engedetlenség, és a legcsekélyebb szándékuk sincs arra, hogy alávessék magukat Neki. Az ilyen emberek mind a pusztuláséi lesznek. Az, hogy benned megvan-e az igazság, és hogy ellenállsz-e Istennek, a te lényegeden múlik, nem pedig a külsődön, vagy azon, ahogyan esetleg alkalomadtán beszélsz vagy viselkedsz. Azt, hogy egy egyén elpusztul-e vagy sem, a lényege határozza meg; ezt a viselkedése és az igazságra való törekvése által feltárt lényeg alapján döntik el. Azok között az emberek között, akik abban hasonlítanak egymáshoz, hogy munkát végeznek, és akik hasonló mennyiségű munkát végeznek, azok, akiknek az emberi lényege jó és akik az igazságot birtokolják, azok az emberek, akiknek megengedik, hogy fennmaradjanak, míg azok, akiknek az emberi lényege gonosz és akik nem engedelmeskednek a látható Istennek, azok, akik a pusztulás tárgyai lesznek. Istennek az emberiség rendeltetési helyével kapcsolatos minden munkája vagy szava az egyes egyének lényegének megfelelően fog foglalkozni az emberekkel; a legkisebb hiba sem fordul elő, és egyetlen tévedés sem történik. Csak amikor az emberek végeznek munkát, akkor keverednek bele emberi érzelmek vagy értelmezések. Az Isten által végzett munka a legmegfelelőbb; Ő egyáltalán nem tesz hamis állításokat egyetlen teremtményről sem.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt tér majd nyugalomra)

677. A mérce, amely szerint az emberek megítélik a többi embert, a viselkedésükön alapul; akiknek a viselkedése jó, azok igazak, míg akiknek a viselkedése visszataszító, azok gonoszak. A mérce, amely szerint Isten megítéli az embereket, azon alapul, hogy a lényegük aláveti-e magát Neki vagy sem; aki aláveti magát Istennek, az igaz ember, míg aki nem, az ellenség és gonosz ember, függetlenül attól, hogy ennek az embernek a viselkedése jó vagy rossz, és függetlenül attól, hogy a beszéde helyes vagy helytelen. Vannak, akik jó tettekkel szeretnének jó rendeltetési helyet elérni a jövőben, és vannak, akik szép szavakkal szeretnének jó rendeltetési helyet elérni. Mindenki tévesen azt hiszi, hogy Isten az emberek viselkedésének megfigyelése vagy beszédük meghallgatása után határozza meg az emberek sorsát; sokan ezért ezt akarják kihasználni, hogy becsapják Istent, hogy egy pillanatnyi kegyben részesítse őket. A jövőben azok az emberek, akik a nyugalom állapotában maradnak fenn, mindannyian kiállják majd a nyomorúság napját, és tanúságot is tesznek Isten mellett; mindannyian olyan emberek lesznek, akik teljesítették kötelességeiket, és akik tudatosan alávetették magukat Istennek. Azoknak, akik csupán a szolgálat lehetőségét akarják kihasználni azzal a szándékkal, hogy elkerüljék az igazság gyakorlását, nem lesz lehetőségük fennmaradni. Istennek megfelelő mércéi vannak minden ember kimenetelének elrendezésére; Ő nem egyszerűen az egyén szavai és viselkedése szerint hozza meg ezeket a döntéseket, és nem is az alapján, hogy valaki hogyan viselkedik egy adott időszakban. Egyáltalán nem lesz elnéző valakinek a gonosz viselkedésével szemben az Őneki korábban végzett szolgálata miatt, és nem fog megkímélni valakit a haláltól sem az Istenért tett egyszeri áldozathozatala miatt. Senki sem kerülheti el a gonoszságáért járó megtorlást, és senki sem palástolhatja gonosz viselkedését, hogy ezáltal elkerülje a pusztulás kínjait. Ha az emberek valóban teljesíteni tudják saját kötelességüket, az azt jelenti, hogy örökké hűségesek Istenhez, és nem keresik a jutalmat, függetlenül attól, hogy áldást kapnak-e vagy szerencsétlenség éri őket. Ha az emberek hűségesek Istenhez, amikor látják az áldásokat, de elveszítik hűségüket, amikor nem látnak áldásokat, és ha végül még mindig képtelenek tanúságot tenni Isten mellett vagy teljesíteni a rájuk háruló kötelességeket, akkor továbbra is a pusztítás tárgyai lesznek, annak ellenére, hogy korábban egyszer már hűséggel szolgálták Istent. Röviden, a gonosz emberek nem élhetnek az örökkévalóságon keresztül, és nem is térhetnek nyugalomra; csak az igazak a nyugalom urai.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt tér majd nyugalomra)

678. Azt, hogy valaki áldásban részesül-e vagy szerencsétlenséget szenved, saját lényege határozza meg, nem pedig valamiféle közös lényeg, amelyen esetleg másokkal osztozik. Az ilyen mondásnak vagy szabálynak egyszerűen nincs helye a királyságban. Ha valaki végül képes életben maradni, az azért van, mert eleget tett Isten elvárásainak, ha pedig végül nem tud fennmaradni a megnyugvás idejéig, az azért van, mert engedetlen volt Istennel szemben, és nem tett eleget Isten elvárásainak. Mindenkinek megvan a megfelelő rendeltetési helye. Ezeket a rendeltetési helyeket az egyes emberek lényege határozza meg, és egyáltalán semmi közük sincs más emberekhez. Egy gyermek gonosz viselkedését nem lehet átruházni a szüleire, sem egy gyermek igazságosságában nem osztozhatnak a szülei. Egy szülő gonosz viselkedése nem vihető át a gyermekeire, és a szülő igazságossága sem osztható meg a gyermekeivel. Mindenki viseli a saját bűneit, és mindenki élvezi a maga áldásait. Senki sem helyettesítheti a másik embert; ez az igazságosság. Az ember szemszögéből nézve, ha a szülők áldásban részesülnek, akkor a gyermekeiknek is képesnek kell lenniük erre, és ha a gyermekek rosszat követnek el, akkor a szüleiknek kell vezekelniük ezekért a bűnökért. Ez egy emberi nézőpont és a dolgok intézésének emberi módja; ez nem Isten nézőpontja. Mindenki sorsát a viselkedéséből fakadó lényege határozza meg, és ez mindig megfelelően meghatározott. Senki sem viselheti más bűneit; még inkább, senki sem kaphat büntetést más helyett. Ez egyértelmű. Egy szülőnek a gyermekei iránt érzett odaadó gondoskodása nem jelenti azt, hogy a gyermekei helyett is végezhet igaz tetteket, és a gyermek szülei iránti kötelességtudó odaadása sem jelenti azt, hogy a szülei helyett is cselekedhet igaz tetteket. Ezt jelentik valójában a következő szavak: „Akkor ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik, két asszony őröl a kézimalommal, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.” Az emberek nem vezethetik megnyugvásra gonosztevő gyermekeiket az irántuk érzett mélységes szeretetük alapján, és senki sem vezetheti megnyugvásra feleségét (vagy férjét) saját igaz magatartása alapján. Ez egy törvényszerű szabály; ez alól senki sem lehet kivétel. Végső soron az igazságot cselekvők az igazságot cselekvők, a gonosztevők pedig a gonosztevők. Az igazak végül életben maradhatnak, míg a gonosztevők elpusztíttatnak. A szentek szentek; ők nem mocskosak. A mocskosak mocskosak, és egy részük sem szent. Azok az emberek, akiket el fognak pusztítani, mind a gonoszok, és azok, akik életben maradnak, mind az igazak – még akkor is, ha a gonoszok gyermekei igaz tetteket követnek el, és még akkor is, ha az igazak szülei gonosz tetteket követnek el. Nincs kapcsolat egy hívő férj és egy hitetlen feleség között, és nincs kapcsolat hívő gyermekek és hitetlen szülők között; ez a kétféle ember teljesen összeegyeztethetetlen. Mielőtt az ember nyugalomra térne, vannak testi rokonai, de ha egyszer belépett a nyugalomba, akkor már nem lesz semmilyen testi rokona, akiről beszélhetnénk. Azok, akik teljesítik a kötelességüket, ellenségei azoknak, akik nem teljesítik; azok, akik szeretik Istent, és azok, akik gyűlölik Őt, ellentétben állnak egymással. Azok, akik majd nyugalomra térnek, és azok, akiket majd elpusztítanak, két összeférhetetlen típusú teremtmény. Azok a teremtmények, amelyek teljesítik kötelességeiket, képesek lesznek a túlélésre, míg azok, amelyek nem teljesítik kötelességeiket, a pusztulás tárgyává válnak; mi több, ez az örökkévalóságon át fog tartani.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt tér majd nyugalomra)

679. Minden gonosztevő és minden igaz végül is teremtmény. Azok a teremtmények, melyek gonoszságot követnek el, végül elpusztulnak, és azok a teremtmények, akik igaz tetteket hajtanak végre, fennmaradnak. Ez a legmegfelelőbb megoldás e kétféle teremtmény számára. A gonosztevők engedetlenségük következtében nem tagadhatják, hogy bár Isten teremtményei, de a Sátán hatalmába kerítette őket, és ezért nem üdvözülhetnek. Az igazul viselkedő teremtmények, azon tény alapján, hogy életben maradnak, nem tagadhatják, hogy Isten teremtette őket, és miután a Sátán megrontotta őket, mégis üdvösséget kaptak. A gonosztevők olyan teremtmények, akik engedetlenek Istennel szemben; ők olyan teremtmények, akik nem üdvözülhetnek, és akiket a Sátán már teljesen megszállt. A gonoszságot elkövető emberek is emberek; ők olyan emberi lények, akiket a végletekig megrontottak, és akiket nem lehet megmenteni. Minthogy ők is teremtmények, az igaz magatartású embereket is megrontották, de ők olyan emberek, akik hajlandóak kitörni romlott beállítottságaikból, és képessé váltak arra, hogy alávessék magukat Istennek. Az igaz magatartású emberek nem bővelkednek az igazságosságban, hanem megváltást kaptak, és megszabadultak a romlott beállítottságaiktól; képesek alávetni magukat Istennek. Ők a végén megállják a helyüket, bár ez nem jelenti azt, hogy a Sátán soha nem rontotta meg őket. Miután Isten munkája véget ér, az Ő összes teremtménye között lesznek olyanok, akik elpusztulnak, és lesznek olyanok, akik fennmaradnak. Ez az Ő irányító munkájának szükségszerű iránya; senki sem tagadhatja ezt. A gonosztevőknek nem lesz lehetőségük a túlélésre; azok, akik engedelmeskednek és a végsőkig követik Istent, biztosan fennmaradnak. Mivel ez a munka az emberiség irányítási munkája, lesznek, akik megmaradnak, és lesznek, akik kivettetnek. Ezek különböző kimenetek a különböző típusú emberek számára, és ezek a legmegfelelőbb eljárásmódok Isten teremtményei számára.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt tér majd nyugalomra)

680. Sokakat kerestem a földön, hogy követőim legyenek. Ezen követők között egyesek papként szolgálnak, mások vezetnek, egyesek Isten fiai, mások Isten népe, és vannak szolgálatot teljesítők. Az Irántam tanúsított hűség alapján ítélem meg őket. Amikor már mindannyiukat osztályoztam fajtájuk szerint, vagyis amikor már minden egyes embertípus természete világossá vált, mindannyiukat az őket megillető kategóriába fogom sorolni, és minden típust a neki megfelelő helyre helyezek, hogy elérjem az emberiség Általam történő megváltásának célját. Csoportonként hívom házamba azokat, akiket meg akarok menteni, és aztán mindannyiukat ráveszem, hogy fogadják el az utolsó napok Általam végzett munkáját. Ugyanakkor fajtájuk szerint osztályozom őket, majd mindegyiküket cselekedetei alapján jutalmazom vagy büntetem. Ezek a lépések alkotják a munkámat.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak)

681. Most már tényleg tudod, hogy miért hiszel Bennem? Valóban ismered munkám célját és jelentőségét? Valóban ismered a kötelességedet? Valóban ismered az Én tanúságtételemet? Ha csupán hiszel Bennem, de dicsőségemnek vagy tanúságtételemnek semmi jele nincs benned, akkor már régen elvetettelek. Ami pedig azokat illeti, akik mindent tudnak, ők még inkább szálkák a szememben, és a házamban nem többek, mint akadályok az utamban, ők olyan konkolyok, melyeket teljesen ki kell rostálni a munkámban, nincs hasznuk, értéktelenek, és Én már rég utálom őket. Gyakran sújtja haragom mindazokat, akik megfosztattak a bizonyságtételtől, és soha nem kerüli el őket a vesszőm. Már régóta átadtam őket a gonosz kezébe; megfosztattak áldásaimtól. Amikor eljön a nap, fenyítésük még a bolond asszonyokénál is súlyosabb lesz. Ma csak azt a munkát végzem, amit kötelességem elvégezni; az összes búzát kötegekbe fogom kötni, együtt azokkal a konkolyokkal. Ez az Én munkám ma. Azok a konkolyok mind ki lesznek rostálva a cséplésem során, aztán a búzaszemek a raktárba lesznek gyűjtve, és azok a konkolyok, amelyek ki lettek rostálva, a tűzbe lesznek vetve, hogy porrá égjenek. Az Én munkám most csupán annyi, hogy minden embert kötegbe kössek, vagyis teljesen meghódítsam őket. Azután kezdem el a gyomlálást, hogy felfedjem minden ember végét.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit tudsz a hitről?)

682. Manapság azok, akik keresnek, és azok, akik nem keresnek, két teljesen különböző típusú ember, akiknek a rendeltetési helye is nagyon különböző. Azok, akik az igazság megismerésére törekszenek és az igazságot gyakorolják, azok, akiknek Isten elhozza az üdvösséget. Akik nem ismerik az igaz utat, azok démonok és ellenségek; ők az arkangyal leszármazottai, és a pusztítás tárgyai lesznek. Még azok is, akik egy homályos Isten jámbor hívei – nem démonok-e ők is? Azok az emberek, akik jó lelkiismerettel rendelkeznek, de nem fogadják el az igaz utat, démonok; az ő lényegük az Istennel szembeni ellenállás. Azok, akik nem fogadják el az igaz utat, azok, akik ellenállnak Istennek, és még ha az ilyen emberek sok megpróbáltatást viselnek is el, akkor is elpusztulnak. Mindazok, akik nem hajlandók lemondani a világról, akik nem bírják elviselni, hogy elváljanak a szüleiktől, és akik nem bírnak megszabadulni a saját testi élvezeteiktől, engedetlenek Istennel szemben, és mindannyian pusztítás tárgyai lesznek. Aki nem hisz a megtestesült Istenben, az démoni, sőt a pusztulásé lesz. Azok, akiknek van hite, de nem gyakorolják az igazságot, azok, akik nem hisznek a megtestesült Istenben, és azok, akik egyáltalán nem hisznek Isten létezésében, szintén a pusztítás tárgyai lesznek. Mindazok, akiknek megengedik, hogy fennmaradjanak, azok az emberek, akik átmentek a finomítás szenvedésén, és szilárdan álltak; ezek azok az emberek, akik valóban kiállták a próbákat. Bárki, aki nem ismeri el Istent, ellenség; vagyis bárki, aki nem ismeri el a megtestesült Istent – függetlenül attól, hogy ezen az áramlaton belül vagy kívül van-e vagy sem –, az antikrisztus! Ki a Sátán, kik a démonok, és kik Isten ellenségei, ha nem azok az ellenállók, akik nem hisznek Istenben? Nem ők-e azok az emberek, akik engedetlenek Istennel szemben? Nem ők-e azok, akik azt állítják, hogy hisznek, mégis nélkülözik az igazságot? Nem ők-e azok, akik csupán az áldások megszerzésére törekszenek, miközben képtelenek tanúságot tenni Istenről? Te még ma is azokkal a démonokkal keveredsz, és lelkiismerettel és szeretettel viseltetsz irántuk, de ebben az esetben nem a Sátán felé terjeszted-e ki a jó szándékot? Nem állsz-e szövetségben a démonokkal? Ha manapság az emberek még mindig képtelenek különbséget tenni jó és rossz között, és továbbra is vakon szeretnek és irgalmasak anélkül, hogy egyáltalán szándékoznának Isten akaratát keresni, vagy bármilyen módon képesek lennének Isten szándékait sajátjukként magukban hordozni, akkor a végük annál nyomorúságosabb lesz.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt tér majd nyugalomra)

683. Isten nem csukja be a szemét vagy a fülét az Őt káromló vagy Neki ellenálló emberek előtt, sőt még azok előtt sem, akik ócsárolják Őt – akik szándékosan támadják, ócsárolják és átkozzák őt –, hanem egyértelműen viszonyul hozzájuk. Megveti ezeket az embereket és a szívében elítéli őket. Még azt is nyíltan kijelenti, hogy mi lesz a kimenetelük, azért, hogy az emberek tudják, hogy Ő egyértelműen viszonyul azokhoz, akik káromolják Őt, illetve hogy tudják, miként fogja meghatározni a kimenetelüket. Miután azonban Isten ezeket a dolgokat elmondta, az emberek ritkán láthatták meg annak igazságát, hogy Isten miként bánik ezekkel az emberekkel, és nem értették meg az Isten által rájuk szabott kimenetel és ítélet mögött álló alapelveket. Ez azt jelenti, hogy az emberek nem látják azt a sajátos megközelítést és módszert, amellyel Isten bánik velük. Ez Isten azon alapelveivel kapcsolatos, ahogyan a dolgokat intézi. Isten a tények bekövetkeztét használja arra, hogy egyes emberek gonosz viselkedésével foglalkozzon. Vagyis nem közli a bűnüket és nem határozza meg a kimenetelüket, hanem inkább közvetlenül a tények bekövetkeztét használja fel büntetésük és igazságos megtorlásuk kiosztására. Amikor ezek a tények megtörténnek, az emberek teste szenved el büntetést, vagyis a büntetés olyasmi, ami emberi szemmel látható. Amikor Isten egyes emberek gonosz viselkedésével foglalkozik, csak megátkozza őket szavakkal, és rájuk száll a haragja is, de a büntetés, amit kapnak, lehet, hogy olyasmi, amit az emberek nem láthatnak. Mindazonáltal az ilyen típusú kimenetel még súlyosabb lehet, mint az emberek által látható kimenetelek, például a büntetés vagy a halál. Ez azért van így, mert azon körülmények között, amikor Isten úgy döntött, hogy nem menti meg az efféle embereket, nem mutat többé irgalmat vagy elfogadást irántuk, és nem biztosít számukra több lehetőséget, akkor a velük szemben tanúsított hozzáállás az, hogy félreteszi őket. Mit jelent itt a „félretevés”? E kifejezés alapjelentése az, hogy félreteszünk valamit, figyelmen kívül hagyjuk és többé nem fordítunk rá figyelmet. Itt azonban, amikor Isten félretesz valakit, a jelentésének két különböző magyarázata van: az első magyarázat az, hogy átadta annak az embernek az életét és minden, vele kapcsolatos dolgot a Sátánnak, hogy ő foglalkozzon vele, Isten pedig többé nem felelős azért az emberért és nem irányítja őt. Akár őrült, akár ostoba az illető, akár halott, akár él, akár alászállt a pokolba a büntetésért, mindennek semmi köze nem lenne Istenhez. Ez azt jelentené, hogy egy ilyen teremtménynek nem lenne kapcsolata a Teremtővel. A második magyarázat az, hogy Isten elhatározta, hogy Ő Maga akar csinálni valamit ezzel az emberrel, a saját kezével. Lehetséges, hogy hasznosítani fogja ennek az embernek a szolgálatát, vagy ellenpontként fogja használni. Lehetséges, hogy különleges módon fog foglalkozni az efféle emberrel, különleges módon fog bánni vele, mint például Pállal. Ez az az alapelv és hozzáállás Isten szívében, amely alapján eldöntötte, hogy fog bánni az ilyen emberekkel. Amikor tehát az emberek ellenállnak Istennek, ócsárolják és káromolják Őt, ha felbosszantják a természetét, vagy ha túllépik Isten tűrőképességének határát, akkor a következményekre jobb nem is gondolni. A legsúlyosabb következmény az, ha Isten egyszer s mindenkorra átadja az életüket és minden velük kapcsolatos dolgot a Sátánnak. Az örökkévalóságig nem nyernek bocsánatot. Ez azt jelenti, hogy ez az ember táplálékká vált a Sátán szájában, játékszerré a kezében, és onnantól kezdve Istennek semmi köze sincs többé hozzá.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga III.)

684. Most van az az idő, amikor minden egyes ember számára meghatározom a véget, nem pedig az a szakasz, amelyben elkezdtem munkálni az embert. Egyenként feljegyzem a könyvembe minden egyes ember szavait és tetteit, az utat, amelyen Engem követtek, a bennük rejlő tulajdonságokat, és azt, hogy végül hogyan viselkedtek. Ily módon, függetlenül attól, hogy milyen emberről van szó, senki sem kerülheti el a kezemet, és mindenki a saját fajtájával lesz, ahogyan Én kijelölöm. Nem az életkor, a rang, vagy a szenvedés mértéke alapján döntöm el, hogy kinek milyen rendeltetési helye van, és legkevésbé sem az alapján, hogy az illető mennyire késztet szánalomra, hanem aszerint, hogy birtokában van-e az igazságnak. Nincs más választás, csak ez. Meg kell értenetek, hogy mindazok, akik nem követik Isten akaratát, szintén bűnhődni fognak. Ez egy megváltoztathatatlan tény. Tehát azok, akik büntetésben részesülnek, Isten igazságossága miatt kapják a büntetést, megtorlásként számos gonoszságuk miatt.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez)

685. Megértetted-e már, hogy mi az ítélet és mi az igazság? Ha igen, akkor arra biztatlak, hogy engedelmesen vesd alá magad az ítéletnek, különben soha nem lesz lehetőséged arra, hogy Isten megdicsérjen, vagy hogy bevezessen az Ő országába. Akik csak elfogadják az ítéletet, de soha nem tudnak megtisztulni, vagyis akik az ítélet munkája közepette menekülnek, azokat Isten mindörökké gyűlölni fogja és elutasítja. Az ő bűneik sokkal számosabbak és súlyosabbak, mint a farizeusokéi, mert elárulták Istent, és lázadnak Isten ellen. Az ilyen emberek, akik még a szolgálatra sem méltóak, súlyosabb büntetésben részesülnek, olyan büntetésben, amely ráadásul örökkévaló. Isten nem fog kímélni egyetlen árulót sem, aki egyszer szavakkal hűséget mutatott, de aztán elárulta Őt. Az ilyen emberek a szellem, a lélek és a test büntetésén keresztül kapnak megtorlást. Hát nem pontosan ez Isten igazságos természetének megnyilatkozása? Nem ez-e Isten célja az ember megítélésével és leleplezésével? Isten mindazokat, akik az ítélet idején mindenféle gonosz cselekedetet hajtanak végre, gonosz szellemekkel fertőzött helyre küldi, és hagyja, hogy ezek a gonosz szellemek tetszésük szerint elpusztítsák hús-vér testüket, és ezen embereknek a teste hullabűzt áraszt. Ez az ő méltó megtorlásuk. Isten felírja történetük könyvébe e hűtlen hamis hívők, hamis apostolok és hamis munkások minden egyes bűnét; aztán amikor eljön az ideje, a tisztátalan szellemek közé veti őket, és hagyja, hogy e tisztátalan szellemek tetszés szerint beszennyezzék az egész testüket, hogy soha többé ne szülessenek újjá, és soha többé ne lássák a fényt. Azokat a képmutatókat, akik egy ideig szolgálatot teljesítenek, de képtelenek a végsőkig hűségesek maradni, Isten a gonoszok közé sorolja, hogy így a gonoszokkal társuljanak, és rendetlen csőcselékük részévé váljanak; végül Isten megsemmisíti őket. Isten félredobja és nem vesz tudomást azokról, akik soha nem voltak hűségesek Krisztushoz, és soha semmit nem adtak hozzá az erejükből, és a korszak változásakor mindannyiukat megsemmisíti. Többé nem létezhetnek a földön, még kevésbé nyernek bebocsátást Isten országába. Azok, akik soha nem voltak őszinték Istenhez, hanem a körülmények kényszere által felületesen foglalkoznak Vele, azok közé sorolódnak, akik az Ő népét szolgálják. Az ilyen embereknek csak kis része marad életben, míg a többség elpusztul azokkal együtt, akik nem megfelelő színvonalú szolgálatot teljesítenek. Végül Isten az Ő országába fogja bevinni mindazokat, akik ugyanolyan gondolkodásúak, mint Isten, az Isten népét és fiait, valamint azokat, akiket Isten eleve arra rendelt, hogy papok legyenek. Ők lesznek Isten munkájának párlata. Ami pedig azokat illeti, akiket nem lehet az Isten által meghatározott kategóriák egyikébe sem besorolni, azokat a hitetlenek közé sorolják majd – és bizonyára el tudjátok képzelni, hogy mi lesz a végkimenetelük. Már elmondtam nektek mindent, amit mondanom kell; az út, amelyet választotok, egyedül a ti döntésetek. Amit meg kell értenetek, az a következő: Isten munkája soha nem vár meg senkit, aki nem tud lépést tartani vele, és Isten igazságos természete nem mutat kegyelmet senki iránt.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus az igazsággal végzi az ítélet munkáját)