Keresztény dal – Isten akaratával ki törődik?

30 június 2023

1. versszak

Isten kegyelmét átélte,

őszintén szolgálta,

engedelmes volt hozzá,

mindent megtett Érte rég.

De az ember már nem ilyen;

legbelül most mind sír.

Istentől kér segítséget;

nem tud elmenekülni.

1. elő-refrén

Fogadalmat tett az ember,

megesküdött égre s földre,

hogy Isten kegyét teljes

szívével viszonozza.

Istenhez sírt búban;

szívszorító volt hallani.

Isten támogatná őt

az elszántságáért.

Refrén

Ha az ember bús, Ő megvigasztalja;

amikor gyenge, Ő támogatja.

Mikor elveszett, Ő irányt mutat;

és mikor sír, letörli könnyeit.

De ha Isten a bús, Őt ki vigasztalja?

Ki törődik vele, mit érez, ha aggódik?

2. versszak

Istenhez engedelmes volt,

emlékezetes, mily szerethető.

Hűen szerette Istent,

érzése dicséretes volt.

Szerette Istent, s rég

életét feláldozta volna.

Őszintesége miatt,

Isten elfogadta szeretetét.

2. elő-refrén

Oly sokszor feláldozta magát,

bátran nézett szembe a halállal.

Isten, figyelve az arcát,

elsimította homlokát.

Szerette Őt Isten,

kincseként őrizte.

Néha mint ellenséget, úgy gyűlölte őt.

Ember nem érti Isten gondolatát.

Refrén

Ha az ember bús, Ő megvigasztalja;

amikor gyenge, Ő támogatja.

Mikor elveszett, Ő irányt mutat;

és mikor sír, letörli könnyeit.

De ha Isten a bús, Őt ki vigasztalja?

Ki törődik vele, mit érez, ha aggódik?

Híd

Amikor Isten szomorú,

ki gyógyítja szívének sebeit?

Ki fog önként segíteni neki,

mikor szüksége van valakire?

Az emberek már sosem fognak

úgy viselkedni Vele, mint azelőtt?

Miért nem maradt ebből

semmi az emlékeikben?

Az emberek feledték mindezt,

mert az ellenség megrontotta őket.

Refrén

Ha az ember bús, Ő megvigasztalja;

amikor gyenge, Ő támogatja.

Mikor elveszett, Ő irányt mutat;

és mikor sír, letörli könnyeit.

De ha Isten a bús, Őt ki vigasztalja?

Ki törődik vele, mit érez, ha aggódik?

Forrás: Kövesd a Bárányt és énekelj új énekeket

Több megtekintése

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Megosztás

Nem

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren