Isten napi igéi: A munka három szakasza | 11. szemelvény
1 március 2025
Mire föl ez a folyamatos hivatkozás a munka három szakaszára? A korok múlása, a társadalmi fejlődés és a természet változó arca mind a munka három szakaszának változását követi. Az emberiség Isten munkájával együtt változik az időben, és nem önmagától fejlődik. Isten munkájának három szakaszára azért történik utalás, hogy minden teremtett lény és minden vallású és felekezetű ember az egy Isten uralma alá kerüljön. Függetlenül attól, hogy milyen valláshoz tartoztok, végül mindannyian megadjátok magatokat Isten uralmának. Ezt a munkát csak Maga Isten végezheti el; ezt nem tudja megtenni egyetlen vallási vezető sem. A világon több nagy vallás létezik, és mindegyiknek megvan a maga elöljárója vagy vezetője, követőik pedig a világ különböző országaiban és régióiban vannak szétszóródva; szinte minden országban, legyen az kicsi vagy nagy, különböző vallások vannak. Függetlenül azonban attól, hogy hány vallás van szerte a világon, a világegyetemben minden ember végső soron egyetlen Isten vezetése alatt létezik, és létezésüket nem vallási elöljárók vagy vezetők irányítják. Ez azt jelenti, hogy az emberiséget nem egy bizonyos vallási elöljáró vagy vezető vezeti, hanem a Teremtő vezeti az egész emberiséget, aki az eget, a földet és minden dolgot teremtett, és aki az emberiséget is teremtette – ez tény. Bár a világnak több nagy vallása van, függetlenül attól, hogy milyen nagyok, mind a Teremtő uralma alatt léteznek, és egyikük sem lépheti túl ennek az uralomnak a hatókörét. Az emberiség fejlődése, a társadalom felemelkedése, a természettudományok fejlődése – mindegyik elválaszthatatlan a Teremtő rendelkezéseitől, és ezt a munkát nem végezheti el bármely vallási elöljáró. Egy vallási elöljáró csupán egy adott vallás vezetője, és nem képviselheti Istent, továbbá nem képviselheti Azt sem, aki az eget, a földet és minden dolgot teremtett. Egy vallási elöljáró vezethet mindenkit az egész valláson belül, de nem parancsolhat az összes teremtett lénynek az ég alatt – ez általánosan elismert tény. Egy vallási elöljáró csupán egy vezető, és nem lehet egyenrangú Istennel (a Teremtővel). Minden dolog a Teremtő kezében van, és a végén minden visszatér a Teremtő kezébe. Az emberiséget Isten teremtette, és vallástól függetlenül minden ember vissza fog térni Isten uralma alá – ez elkerülhetetlen. Egyedül Isten a Legfelsőbb minden dolog között, és az összes teremtett lény közül a legfőbb uralkodónak is vissza kell térnie az Ő uralma alá. Bármilyen magas legyen is egy ember státusza, az az ember nem tudja az emberiséget megfelelő rendeltetési helyre vinni, és senki sem képes minden dolgot a maga fajtája szerint osztályozni. Jahve Maga teremtette az emberiséget és osztályozta őket fajtájuk szerint, és amikor eljön a végidő, akkor is Ő Maga fogja végezni a saját munkáját, osztályozva mindent fajtája szerint – ezt a munkát Istenen kívül senki sem tudja elvégezni. A kezdetektől napjainkig végzett munka három szakaszát mind Maga Isten végezte el, az egyetlen Isten végezte el. A munka három szakaszának ténye az egész emberiség Isten általi vezetésének ténye, amit senki sem tagadhat. A munka három szakaszának végén minden dolog a fajtája szerint lesz osztályozva, és visszatér Isten uralma alá, mivel az egész világegyetemben csak ez az egy Isten létezik, és nincsenek más vallások. Aki képtelen a világot megteremteni, az képtelen lesz arra is, hogy véget vessen annak, míg aki a világot teremtette, az biztosan képes lesz arra, hogy véget vessen annak. Ezért ha valaki képtelen a kornak véget vetni, és csupán arra képes, hogy segítsen az embernek elméje művelésében, akkor az biztosan nem lesz Isten, és biztosan nem lesz az emberiség Ura. Képtelen lesz ilyen nagyszerű munkát végezni; csak egyvalaki van, aki képes ilyen munkát végezni, és mindenki, aki erre a munkára képtelen, bizonyára ellenség és nem Isten. Minden gonosz vallás összeegyeztethetetlen Istennel, és mivel összeegyeztethetetlenek Istennel, ezért Isten ellenségei. Minden munkát ez az egy igaz Isten végez, és az egész világegyetemnek ez az egy Isten parancsol. Függetlenül attól, hogy a munkája Izráelben vagy Kínában van, függetlenül attól, hogy a munkát a Lélek vagy a test végzi, mindent Maga Isten végez, és senki más nem végezheti. Éppen azért, mert Ő az egész emberiség Istene, szabadon cselekszik, a körülmények korlátozása nélkül – ez minden látomás közül a legnagyobb. Teremtett lényként, ha egy teremtett lény kötelességét akarod elvégezni, és meg akarod érteni Isten szándékait, akkor meg kell értened Isten munkáját, meg kell értened Isten teremtett lényekre vonatkozó szándékait, meg kell értened az Ő irányítási tervét, és meg kell értened az Általa végzett munka minden jelentőségét. Akik ezt nem értik meg, azok nem alkalmas teremtett lények! Teremtett lényként, ha nem érted, honnan jöttél, nem érted az emberiség történelmét és az Isten által végzett összes munkát, továbbá nem érted, hogyan fejlődött az emberiség napjainkig, és nem érted, ki irányítja az egész emberiséget, akkor képtelen vagy a kötelességed teljesítésére. Isten a mai napig vezette az emberiséget, és amióta megteremtette az embert a földön, soha nem hagyta el. A Szentlélek soha nem hagyja abba a munkát, soha nem hagyta abba az emberiség vezetését, és soha nem hagyta el az emberiséget. Az emberiség azonban nem veszi észre, hogy van Isten, még kevésbé ismeri Istent. Vajon van ennél megalázóbb dolog minden teremtett lény számára? Isten személyesen vezeti az embert, de az ember nem érti Isten munkáját. Teremtett lény vagy, mégsem érted a saját történelmedet, és nem vagy tisztában azzal, hogy ki vezetett téged az utadon, nem ismered az Isten által végzett munkát, és így nem ismerheted Istent. Ha most még mindig nem ismered, akkor soha nem leszel alkalmas arra, hogy tanúságot tegyél Isten mellett. Ma a Teremtő ismét személyesen vezet minden embert, és minden embert arra késztet, hogy szemlélje bölcsességét, mindenhatóságát, üdvösségét és csodálatos mivoltát. Ennek ellenére még mindig nem veszed észre vagy nem érted – így hát nem te vagy az, aki nem fog üdvösséget kapni? Azok, akik a Sátánhoz tartoznak, nem értik Isten szavait, míg azok, akik Istenhez tartoznak, hallják Isten hangját. Mindazok, akik felismerik és megértik az Általam mondott szavakat, azok üdvözülnek, és tanúságot tesznek Isten mellett; mindazok, akik nem értik az Általam mondott szavakat, nem tudnak tanúságot tenni Isten mellett, és ők azok, akik ki lesznek iktatva. Azok, akik nem értik meg Isten szándékait és nem ismerik fel Isten munkáját, képtelenek Isten ismeretének elérésére, és az ilyen emberek nem tehetnek tanúságot Isten mellett. Ha tanúságot akarsz tenni Isten mellett, akkor ismerned kell Istent; Isten megismerése Isten munkája által valósul meg. Összességében, ha meg akarod ismerni Istent, akkor meg kell ismerned Isten munkáját: Isten munkájának megismerése rendkívül fontos. Amikor a munka három szakasza véget ér, létrejön azok csoportja, akik tanúságot tesznek Isten mellett, azoknak a csoportja, akik ismerik Istent. Ezek az emberek mind ismerik majd Istent. Képesek lesznek az igazságot a gyakorlatba ültetni, valamint emberi mivoltuk és értelmük lesz. Mindannyian ismerni fogják Isten üdvözítő munkájának három szakaszát. Ez az a munka, amely a végén fog beteljesedni, és ezek az emberek a 6000 éves irányítási munkának a kikristályosodása, valamint a Sátán végső legyőzésének legerősebb tanúbizonyságai. Azok, akik tanúságot tudnak tenni Isten mellett, megkaphatják Isten ígéretét és áldását, és ők lesznek az a csoport, amelyik a legvégén megmarad, az a csoport, amelyik rendelkezik Isten hatalmával, és tanúságot tesz Isten mellett. Talán a köztetek lévők mindannyian tagjai lehetnek ennek a csoportnak, vagy talán csak a fele, vagy csak néhányan – ez az akaratotokon és a törekvéseteken múlik.
(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Megismerni Isten munkájának három szakaszát az Isten megismeréséhez vezető út)
Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?
Más típusú videók