I

Az ember Istent követve végighaladt mindezeken a különböző időszakokon,

mégsem tudja, hogy Isten szuverenitást gyakorol minden dolog és élőlény sorsa felett,

sem azt, hogy Isten hogyan vezényel és irányít mindent.

Ez a megértés elkerülte a jelenkor emberét, sőt az emberiséget ősidők óta.

Ami pedig ennek okát illeti, nem azért van így, mert Isten tettei túlságosan rejtve vannak,

és nem is azért, mert Isten terve még nem valósult meg,

hanem azért, mert az ember szíve és szelleme túlságosan távol van Istentől,

olyannyira, hogy az ember még akkor is a Sátán szolgálatában marad,

amikor Istent követi –

és még akkor sem tud róla.

II

Senki sem keresi aktívan Isten lépteit és Isten megjelenését,

és senki sem hajlandó Isten gondviselésében és oltalma alatt létezni.

Ehelyett hajlandóak elfogadni a Sátán és az ördögök korrózióját,

hogy alkalmazkodjanak ehhez a világhoz

és a létezés szabályaihoz, amelyeket ez a gonosz emberiség követ.

Ezen a ponton az ember szíve és szelleme

ajándékká alakul, amelyet az ember a Sátánnak felajánl,

és amely a Sátán táplálékává válik.

Sőt, az emberi szív és szellem olyan hellyé válik, ahol a Sátán lakozik,

és amely a Sátánt megillető játszótér.

III

Az ember a tudtán kívül elveszíti az emberi magatartás alapelveinek,

valamint az emberi létezés értékének és jelentőségének megértését.

Isten törvényei, valamint az Isten és ember közötti szövetség

fokozatosan elhomályosulnak az ember szívében,

és az ember megszűnik Istent keresni, illetve figyelni rá.

Az idő múlásával

az ember megszűnt megérteni annak jelentőségét, hogy Isten miért teremtette őt,

és nem érti az Isten által kimondott szavakat, sem mindazt, ami Istentől ered.

Az ember ekkor elkezd ellenszegülni Isten törvényeinek és rendelkezéseinek,

szíve és szelleme pedig eltompul...

Isten elveszíti az embert, akit kezdetben teremtett,

az ember pedig elveszíti eredeti gyökereit:

ez az emberi faj tragédiája.

Forrás: Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten az ember életének forrása