I

A Teremtő szuverenitása és eleve elrendelése miatt egy magányos lélek, aki az abszolút semmiből indult, szülőket és családot kap, lehetőséget arra, hogy az emberi faj tagjává váljon, és lehetőséget arra, hogy megtapasztalja az emberi életet és bejárja az emberi világot; esélyt kap arra is, hogy megtapasztalja a Teremtő szuverenitását, hogy megismerje a Teremtő teremtésének csodáit, és ami ennél is több, lehetőséget kap arra, hogy megismerje a Teremtő hatalmát és megadja magát annak. A legtöbb ember azonban nem ragadja meg igazán ezt a ritka és múló lehetőséget. Az emberek egy életen át minden energiájukkal küzdenek a sors ellen, egész életüket serénykedéssel töltik, a családjukat próbálják eltartani, a presztízs és a haszon kedvéért ide-oda rohangálnak.

II

Az emberek a családi szeretetet, a pénzt, valamint a hírnevet és a nyereséget tartják nagy becsben, és ezeket tekintik a legértékesebb dolgoknak az életben. Minden ember arra panaszkodik, hogy szerencsétlen a sorsa, mégis elméjük hátsó részébe szorítják azokat a kérdéseket, amelyeket a leginkább meg kell érteniük és fel kell fedezniük: miért él az ember, hogyan kellene élnie, és mi az emberi élet értéke és értelme. Egész életüket, bármeddig is tart, azzal töltik, hogy rohangálva hajszolják a hírnevet és a nyereséget, míg fiatalságuk el nem múlik, és ősz hajúak és ráncosak nem lesznek, míg rá nem jönnek, hogy a hírnév és a nyereség nem tudja megállítani az öregedésüket, hogy a pénz nem tudja betölteni a szívük ürességét, és amíg meg nem értik, hogy senki sem menekülhet a születés, az öregedés, a betegség és a halál törvényei elől, és hogy senki sem szabadulhat meg a sors elrendezéseitől.

III

Amikor az emberek már-már búcsút intenek a világnak, fokozatosan eljutnak a felismerésig, hogy a világon minden tovasodródik, hogy nincs erejük többé ragaszkodni bármihez, ami eredetileg az övék volt; ekkor érzik igazán, hogy végső soron pontosan olyanok, mint egy újszülött, síró csecsemő, aki még semmivel sem rendelkezik. Ezen a ponton kénytelenek elkezdeni gondolkodni azon, hogy mi mindent tettek az életükben, hogy mi az érték abban, hogy életben vannak, hogy mi az értelme az életüknek, és az emberek miért jöttek a világra. És pontosan ez az a pont, amikor egyre inkább tudni akarják, hogy valóban van-e következő élet, hogy valóban létezik-e Mennyország, hogy valóban van-e megtorlás...

IV

Amikor valaki valóban eljut erre a pontra, csak akkor döbben rá, hogy ha egy személy belép ebbe a világba, akkor először azt kell megértenie, hogy honnan jönnek az emberi lények, miért élnek az emberek, ki gyakorol szuverenitást az emberi sors felett, ki gondoskodik az emberi létről és kinek van szuverenitása felette – ez a megértés a tőke, amely segítségével az ember él, és ez az ember túlélésének nélkülözhetetlen alapja. Bár a különböző túlélési készségek, amelyek elsajátításával az emberek az életüket töltik, lehetővé teszik számukra a bőséges anyagi jólétet, az ilyen készségek soha nem hoznak igazi vigaszt és stabilitást a szívükbe. Helyette az emberek állandóan elveszítik az irányt miattuk, nehezen tudják kontrollálni magukat és egymás után szalasztják el a lehetőségeket, hogy megtanulják az élet értelmét; ezek rejtett gondokat szülnek az emberekben azzal kapcsolatban, hogyan nézzenek megfelelően szembe a halállal – így megy tönkre az emberek élete.

Forrás: Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.