I

Tegyük fel, hogy valaki csak hisz a sorsban, és még mélyen át is érzi azt, de nem képes általa megismerni és elismerni a Teremtő szuverenitását az emberiség sorsa felett, alávetni magát neki és elfogadni azt. Ez esetben az élete tragédia lesz; mégis egy hiába élt élet, egy légüres tér lesz. Ő továbbra sem lesz képes megadni magát a Teremtő uralmának, a szó igazi értelmében teremtett emberi lénnyé válni és kiérdemelni a Teremtő elismerését. Aki valóban ismeri és megtapasztalja a Teremtő szuverenitását, annak pozitív állapotban kell lennie, nem pedig negatív vagy rezignált állapotban. Miközben elismeri, hogy minden dolog sorsszerű, a szívében meglesz az élet és a sors pontos meghatározása, miszerint az ember élete teljes egészében a Teremtő szuverenitása alatt áll.

II

Amikor visszatekint a megtett útra, amikor visszaemlékszik az életútja minden szakaszára, akkor látja, hogy minden lépésnél, akár fáradságos volt az utazás, akár könnyű, Isten mutatta az útját, és Ő rendezte el azt neki. Isten aprólékos tervezése és az Ő gondos elrendezései vezették el őt tudtán kívül a mába. Felismeri, hogy képesnek lenni arra, hogy elfogadja a Teremtő szuverenitását, elfogadja az Ő üdvösségét – ez a legnagyobb áldás egy ember életében! Amikor visszatekint az útjára, és valóban megtapasztalja Isten szuverenitását, akkor már őszintébben vágyik arra, hogy alávesse magát mindannak, amit Isten elrendezett, nagyobb elszántsággal és hittel hagyja, hogy Isten vezényelje a sorsát, és nem lázad tovább Isten ellen.

Forrás: Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.