Isten napi igéi: Isten munkájának megismerése | 156. szemelvény
27 február 2025
Ami a látomásokkal kapcsolatos, az elsősorban Magának Istennek a munkájára utal, ami pedig a gyakorlattal függ össze, azt az embernek kell elvégeznie, és egyáltalán semmi köze Istenhez. Isten munkáját Maga Isten teljesíti be, az ember gyakorlatát pedig maga az ember viszi véghez. Azt, amit Magának Istennek kell megtennie, nem az ember dolga elvégezni, amit pedig az embernek kell gyakorolnia, az Istentől független. Isten munkája az Ő saját szolgálata, és nem kapcsolódik az emberhez. Ezt a munkát nem az embernek kell elvégeznie, és továbbá, az ember képtelen lenne megtenni az Isten által elvégzendő munkát. Aminek a gyakorlása az embertől megkövetelt, azt az embernek kell végrehajtania, legyen az az életének feláldozása, vagy önmaga átadása a Sátánnak, hogy tanúságot tegyen, mindezeket az embernek kell véghez vinnie. Maga Isten végez el minden munkát, amit Neki kell elvégeznie, az embernek pedig meg lett mutatva, hogy mit kell tennie, és a munka fennmaradó része az ember dolga. Isten nem végez kiegészítő munkát. Ő csak azt a munkát végzi el, amely az Ő szolgálatán belül van, és csak az út megnyitásának munkáját végzi, és nem végzi el az út kikövezésének munkáját; ezt mindenkinek meg kell értenie. Az igazság gyakorlatba ültetése azt jelenti, hogy Isten szavait gyakorlatba ültetjük, és mindez az ember kötelessége, ez az, amit az embernek kell megtennie, és egyáltalán semmi köze nincs Istenhez. Ha az ember azt követeli, hogy Isten is szenvedjen gyötrelmet és finomítást az igazságban ugyanúgy, ahogy az ember, akkor az ember lázadó. Isten munkája az Ő szolgálatának teljesítése; az ember kötelessége pedig, hogy Isten minden útmutatásának alávesse magát a legkisebb ellenállás nélkül. Az ember dolga az, hogy teljesítse, amit el kell érnie, függetlenül attól, hogy Isten hogyan munkálkodik vagy él. Egyedül Isten támaszthat követelményeket az emberrel szemben, vagyis egyedül Maga Isten alkalmas arra, hogy követelései legyenek az emberrel szemben. Az embernek nem lehet választása, és nem tehet mást, mint teljesen alávetni magát és gyakorolni; ilyen értelemmel kell bírnia az embernek. Amint befejeződik az a munka, amit Istennek kell elvégeznie, elvárás az embertől, hogy lépésről lépésre megtapasztalja azt. Amennyiben a végén, amikor Isten minden irányítása befejeződött, az ember még mindig nem tette meg, amit Isten megkövetelt tőle, akkor az embert meg kell büntetni. Ha az ember nem teljesíti Isten elvárásait, akkor ez az ember lázadó mivoltának tudható be; ez nem azt jelenti, hogy Isten nem volt elég alapos a munkájában. Mindazok, akik nem tudják Isten szavait a gyakorlatba ültetni, akik nem tudják teljesíteni Isten követelményeit, és azok, akik nem képesek hűségüket felajánlani és teljesíteni kötelességüket, mind meg lesznek büntetve. Aminek az elérése elő van írva ma számotokra, azok nem további követelmények, hanem az ember kötelessége, és az, amit minden embernek meg kellene tennie. Ha arra is képtelenek vagytok, hogy megtegyétek a kötelességeteket, vagy arra, hogy jól végezzétek azt, akkor nem bajt hoztok-e magatokra? Vajon nem a halálnak udvaroltok-e? Hogyan várhatnátok el még mindig, hogy legyen jövőtök és legyenek kilátásaitok? Isten az emberiség érdekében végzi munkáját, az ember együttműködése pedig Isten irányítása érdekében történik. Miután Isten megtette mindazt, amit meg kell tennie, az ember felé elvárás az, hogy nagylelkű legyen a gyakorlatában, és hogy együttműködjön Istennel. Isten munkájában az embernek erőfeszítést nem kímélve kell részt vennie, fel kell ajánlania hűségét, és nem szabad belemerülnie számos elképzelésbe, vagy passzívan ülnie a halált várva. Isten képes feláldozni Magát az emberért, akkor az ember miért nem tudja felajánlani hűségét Istennek? Isten egy szívvel és lélekkel van az ember iránt, akkor az ember miért nem tud felkínálni egy kis együttműködést? Isten az emberiségért munkálkodik, az ember miért nem képes hát teljesíteni néhány kötelességét Isten irányítása érdekében? Isten munkája ilyen messzire eljutott, ti mégis csak néztek, de nem cselekedtek, hallotok, de nem mozdultok. Vajon az ilyen emberek nem a kárhozat tárgyai? Isten már az embernek szentelte mindenét, akkor az ember ma miért képtelen komolyan elvégezni kötelességét? Isten számára az Ő munkája élvez legfőbb prioritást, irányításának munkája pedig a legfontosabb. Az ember legfőbb prioritása az, hogy Isten szavait gyakorlatba ültesse és teljesítse Isten követelményeit. Ezt mindannyiótoknak meg kell értenetek. A hozzátok intézett szavak elérték a lényegetek legbelső magját, és Isten munkája olyan területre lépett be, ahova még soha azelőtt. Sokan még mindig nem értik ennek az útnak az igazságát vagy hamisságát, még mindig várakoznak és néznek, és nem végzik a kötelességüket. Ehelyett Isten minden szavát és cselekedetét megvizsgálják, arra fókuszálnak, hogy Ő mit eszik és mit visel, és elképzeléseik egyre keservesebbekké válnak. Az ilyen emberek vajon nem a semmiért csapnak nagy hűhót? Hogyan lehetnének az ilyen emberek azok, akik Istent keresik? És hogyan lehetnének ők azok, akiknek szándékában áll alávetni magukat Istennek? Hűségüket és kötelességüket háttérbe szorítják az elméjükben, és helyette arra koncentrálnak, hogy merre jár Isten. Vérlázítóak! Ha az ember megértette mindazt, amit meg kell értenie, és gyakorlatba ültette mindazt, amit gyakorlatba kell ültetnie, akkor Isten bizonyosan az emberre árasztja áldásait, mert amit Ő megkíván az embertől, az az ember kötelessége, és az, amit az embernek meg kellene tennie. Ha az ember képtelen felfogni, hogy mit kell megértenie, és képtelen gyakorlatba ültetni azt, amit a gyakorlatba kell ültetnie, akkor az ember meg lesz büntetve. Azok, akik nem működnek együtt Istennel, Isten ellenségei, azok, akik nem fogadják el az új munkát, ellenállnak annak, még akkor is, ha az ilyen emberek semmi olyat nem tesznek, ami egyértelműen ellentétes azzal. Mindazok, akik nem ültetik gyakorlatba az Isten által megkövetelt igazságot, olyan emberek, akik szándékosan szemben állnak Isten szavaival és lázadnak velük szemben, még ha az ilyen emberek különös figyelmet fordítanak is a Szentlélek munkájára. Azok az emberek, akik nem engedelmesek és nem vetik alá magukat, lázadók, és ellenszegülnek Istennek. Azok az emberek, akik nem teljesítik kötelességüket, ők azok, akik nem működnek együtt Istennel, és az olyan emberek, akik nem működnek együtt Istennel, azok, akik nem fogadják el a Szentlélek munkáját.
(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata)
Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?
Más típusú videók