Isten napi igéi: Isten munkájának megismerése | 152. szemelvény
20 február 2025
Isten munkája az emberek között elválaszthatatlan az embertől, mert az ember ennek a munkának a tárgya és Isten egyetlen olyan teremtménye, aki bizonyságot tehet Istenről. Az ember élete és az ember valamennyi tevékenysége elválaszthatatlan Istentől, és teljesen Isten keze irányítja őket, és még az is elmondható, hogy egyetlen személy sem létezhet Istentől függetlenül. Ezt senki sem tagadhatja, mert ez egy tény. Mindaz, amit Isten tesz, az emberiség hasznára van, és a Sátán mesterkedései ellen irányul. Minden, amire az embernek szüksége van, Istentől jön, és Isten az ember életének forrása. Így az ember egyszerűen képtelen elválni Istentől. Továbbá, Istennek sosem állt szándékában különválni az embertől. Isten az egész emberiség érdekében végzi munkáját, és az Ő gondolatai mindig kedvesek. Az ember számára tehát Isten munkája és Isten gondolatai (azaz Isten szándékai) egyaránt „látomások”, amelyeket az embernek meg kellene ismernie. Az ilyen látomások Isten irányítását is jelentik, és olyan munkát, amit ember képtelen elvégezni. Eközben a követelményeket, amelyeket Isten a munkája során az emberrel szemben támaszt, az ember „gyakorlatának” nevezzük. A látomások Magának Istennek a munkái, vagyis az Ő szándékai az emberiség számára, avagy az Ő munkájának célja és jelentősége. A látomásokat az irányítás részének is hívhatjuk, mert ez az irányítás Isten munkája, és az emberre irányul, ami azt jelenti, hogy ez az a munka, amit Isten végez az emberek között. Ez a munka a bizonyíték és az ösvény, amelyen át az ember megismeri Istent, és amely az ember számára a lehető legnagyobb jelentőséggel bír. Ha az emberek ahelyett, hogy Isten munkájának megismerésére figyelnének, csak az Istenben való hit doktrínáira figyelnek, vagy jelentéktelenül csekély részletekre, akkor egyszerűen nem fogják megismerni Istent, sőt mi több, nem lesznek összhangban Isten szándékaival. Isten ama munkáját, amely mérhetetlenül nagy segítségére van az embernek Isten megismerésében, látomásoknak hívjuk. E látomások képezik Isten munkáját, Isten szándékait, valamint Isten munkájának céljait és jelentőségét; ezek mind hasznosak az ember számára. A gyakorlat arra utal, amit az embernek kell elvégeznie, amit az Istent követő teremtett lényeknek kell megtenniük, és ez egyúttal az ember kötelessége is. Amit az embernek tennie kell, az nem olyasmi, amit az ember már kezdettől fogva értett, hanem az, amit Isten az Ő munkája során megkövetel az embertől. Ezek a követelmények fokozatosan egyre mélyebbek és egyre emelkedettebbek lesznek, ahogy Isten munkálkodik. A Törvény Korában például az embernek a törvényt kellett követnie, a Kegyelem Korában pedig a keresztet kellett hordoznia. A Királyság Kora más: az emberrel szemben támasztott követelmények magasabbak, mint a Törvény Korában és a Kegyelem Korában voltak. Ahogy a látomások egyre emelkedettebbé válnak, úgy az emberrel szemben támasztott követelmények egyre magasabbak, egyre tisztábbak és gyakorlatibbak lesznek. Ugyanígy a látomások is egyre gyakorlatibbá válnak. E sok gyakorlati látomás nem csupán azt mozdítja elő, hogy az ember alávesse magát Istennek, hanem ezen túlmenően ahhoz is hozzájárul, hogy megismerje Istent.
(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata)
Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?
Más típusú videók