Isten napi igéi: Isten munkájának megismerése | 149. szemelvény

20 február 2025

Amikor Isten testté lesz, az Ő Lelke leszáll egy emberre; más szóval: Isten Lelke fizikai testbe öltözik. Ő azért jön el, hogy elvégezze munkáját a földön, nem azért, hogy bizonyos korlátozott lépéseket hozzon magával; az Ő munkája teljesen korlátlan. A Szentlélek által a testben végzett munkát továbbra is munkájának eredményei határozzák meg, Ő pedig ezek segítségével határozza meg, milyen hosszú ideig fog munkálkodni testben való léte folyamán. A Szentlélek közvetlenül kinyilvánítja munkájának minden egyes lépését, közben folyamatosan vizsgálva munkáját; ez a munka egyáltalán nem olyan természetfeletti, hogy az emberi képzelet határait feszegetné. Olyan ez, mint Jahve munkája a menny és a föld és minden dolog megteremtésekor; egyszerre tervezett és munkálkodott. Elválasztotta a világosságot a sötétségtől, létrejött a reggel és az este – ez egy napot vett igénybe. A második napon megteremtette az eget, ami szintén egy napot vett igénybe; majd megteremtette a földet, a tengereket és minden teremtményt, amely benépesíti azokat, és ezzel eltelt egy újabb nap. Ez a hatodik napig folytatódott, amelyen Isten megteremtette az embert, és megengedte, hogy ő irányítson minden dolgot a földön. Azután a hetedik napon, amikor befejezte minden dolog megteremtését, megpihent. Isten megáldotta a hetedik napot, és szent napnak nyilvánította. Csak akkor döntötte el, hogy megalapítja ezt a szent napot, amikor már minden dolgot megteremtett, nem pedig azok megteremtése előtt. Ezt a munkát szintén spontán módon végezte el; mielőtt mindent megteremtett volna, nem döntötte el, hogy hat nap alatt fogja megteremteni a világot, a hetediken pedig majd megpihen; mindez egyáltalán nem felel meg a tényeknek. Ilyesmit nem mondott és nem is tervezett. Egyáltalán nem mondta, hogy minden dolog megteremtése a hatodik napon készül majd el, Ő pedig megpihen a hetediken; hanem annak megfelelően teremtett, hogy akkor éppen mit látott jónak. Mihelyt befejezte minden dolog megteremtését, már a hatodik nap volt. Ha tehát az ötödik napon fejezte volna be minden dolog megteremtését, a hatodik napot nyilvánította volna szent nappá. Viszont valóban a hatodik napon fejezte be minden dolog megteremtését, ezért a hetedik nap lett szent nap, ami mindmáig így is maradt. Tehát az Ő jelenlegi munkája is ugyanezen a módon valósul meg. Ő a ti helyzeteteknek megfelelően beszél hozzátok és gondoskodik rólatok. Vagyis a Lélek az emberek körülményei szerint beszél és munkálkodik; minden fölött őrködik, és bármikor, bárhol munkálkodik. Amit Én teszek, mondok, rátok helyezek és rátok ruházok, az kivétel nélkül mindig az, amire szükségetek van. Így az Én munkám sehol sem válik külön a valóságtól; teljes egészében gyakorlati, mivel ti mindnyájan tudjátok, hogy „Isten Lelke őrködik minden felett”. Ha mindez előre eldöntetett volna, nem lett volna túlságosan is előrecsomagolt? Te úgy gondolod, hogy Isten hat teljes évezredre kidolgozta terveit, majd eleve elrendelte, hogy az emberiség lázadó, ellenálló, becstelen és csalárd legyen, illetve a test romlottsága, sátáni természet, a szemek kívánsága és egyéni gyarlóságok jellemezzék. Ebből Isten semmit nem rendelt el eleve, hanem a Sátán megrontásának következtében történt mindez. Egyesek azt mondhatnák: „Hát nem volt Isten markában a Sátán is? Isten eleve elrendelte, hogy a Sátán ilyen módon megrontsa az embert, és ezt követően végezte Isten a munkáját az emberek között.” Isten tényleg eleve elrendelné, hogy a Sátán megrontsa az emberiséget? Isten nagyon is szeretné engedni, hogy az emberiség normálisan éljen – hát valóban megzavarná az életüket? Ha így van, nem lenne hiábavaló erőfeszítés legyőzni a Sátánt és megmenteni az emberiséget? Hogyan lehetett volna eleve elrendelve az emberiség lázadó természete? Ez olyasmi, ami a Sátán zavarása miatt történt – akkor hogyan rendelhette volna el Isten? Az Isten markában lévő Sátán, akit ti elképzeltek, nagyon is különbözik attól az Isten markában lévő Sátántól, akiről én beszélek. A ti állításaitok szerint, hogy „Isten mindenható, és a Sátán az Ő kezében van”, a Sátán soha nem árulhatná el Őt. Nem azt mondtad, hogy Isten mindenható? A ti tudásotok túl elvont, és semmi köze a valósághoz; az ember sohasem fürkészheti ki Isten gondolatait, sem az Ő bölcsességét nem értheti meg! Isten mindenható; ez egyáltalán nem hamis állítás. Az arkangyal azért árulta el Istent, mert Isten kezdetben részt adott neki a hatalomból. Ez természetesen váratlan esemény volt, éppúgy, mint amikor Éva engedett a kígyó kísértésének. Viszont akárhogyan is hajtja végre a Sátán az árulását, akkor sem oly mindenható, mint Isten. Ahogy mondtátok, a Sátán csak hatalmas; bármit tesz is, Isten hatalma mindig legyőzi őt. Ez az igazi jelentése a mondásnak: „Isten mindenható, és a Sátán az Ő kezében van.” Ezért a Sátán elleni háborút lépésről lépésre kell megvívni. Továbbá Isten az Ő munkáját a Sátán cselvetéseire válaszul tervezi meg – vagyis az adott korszakhoz illő módon hozza el az üdvösséget az emberiségnek, és nyilvánítja ki mindenhatóságát és bölcsességét. Hasonlóképpen az utolsó napok munkája sem volt eleve elrendelve a korai időkben, a Kegyelem Kora előtt. Az eleve elrendelés nem ilyen rendezett módon történik, hogy Isten először is megváltoztatja az ember külső beállítottságát; másodszor aláveti az embert az Ő fenyítésének és próbatételeinek; harmadszor eléri, hogy az ember keresztülmenjen a halál próbatételén; negyedszer megadja az embernek, hogy megtapasztalhassa az Isten iránti szeretet idejét, és kifejezésre juttassa a teremtett lény elszántságát; ötödször lehetővé teszi az ember számára, hogy meglássa Isten szándékait, és teljesen megismerje Őt; legvégül pedig tökéletessé teszi az embert. Ő nem a Kegyelem Korában tervezte meg mindezt, hanem a jelenkorban kezdte el megtervezni. A Sátán munkálkodik, ahogy Isten is. A Sátán kifejezésre juttatja romlott beállítottságát, míg Isten egyenes módon beszél, és létfontosságú dolgokat nyilvánít ki. Ez a ma folyamatban lévő munka, a munka alapelve pedig ugyanaz, amit régen, a világ teremtése után használt.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Tudnod kell, hogyan fejlődött az egész emberiség a mai napig)

Több megtekintése

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Megosztás

Nem

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren