Isten napi igéi: Isten megismerése | 194. szemelvény

25 július 2025

Élet és halál körforgása Isten követői számára (Válogatott szakasz)

Amikor a szellemi birodalomról van szó, ha a benne lévő különböző lények valami rosszat tesznek, vagy nem megfelelően végzik a munkájukat, Istennek is vannak megfelelő mennyei rendeletei és rendelkezései, amelyekkel elbánik velük; ez kétségtelen. Ezért Isten több ezer éves irányítási munkája során néhány kötelességtudó ember, aki helytelenül cselekedett, el lett pusztítva, míg néhányat – még ma is – továbbra is őrizetben tartanak és büntetnek. Ezzel kell szembenéznie minden lénynek a szellemi birodalomban. Ha valami rosszat tesznek vagy gonoszságot követnek el, akkor megbüntetik őket, és ez ugyanaz, mint ahogyan Isten az Ő kiválasztottjaihoz és a szolgálattevőkhöz viszonyul. Így mind a szellemi birodalomban, mind az anyagi világban nem változnak azok az elvek, amelyek alapján Isten cselekszik. Függetlenül attól, hogy látod-e Isten cselekedeteit, vagy sem, az azokra vonatkozó elvek nem változnak. Isten mindvégig ugyanazokat az elveket követte a minden dologhoz való hozzáállásában és a dolgok kezelésében. Ez állandó. Isten kegyes lesz azokhoz a nem hívőkhöz, akik viszonylag helyesen élnek, és minden vallásban lehetőséget tartogat azoknak, akik jól viselkednek és nem tesznek semmi rosszat, továbbá megengedi nekik, hogy eljátsszák a szerepüket minden, Isten által irányított dologban, és megtegyék azt, amit meg kell tenniük. Hasonlóképpen, azok között, akik követik Istent, és az Ő választott népe között, Isten nem tesz megkülönböztetést senkivel szemben az Ő elvei szerint. Mindenkivel kedves, aki képes Őt őszintén követni, és mindenkit szeret, aki őszintén követi Őt. Csakhogy ezeknek a különböző típusú embereknek – a nem hívőknek, a különféle hívő embereknek és Isten kiválasztottjainak – Isten különféle dolgokat adományoz. Vegyük például a nem hívőket: bár nem hisznek Istenben, és Isten úgy tekint rájuk, mint az állatokra, minden dolog között mindegyiküknek van ennivalója, saját helye, és adott számára az élet és a halál normális körforgása. Akik rosszat tesznek, azokat megbüntetik, akik pedig jót tesznek, azokat megáldják, és Isten kegyelmében részesülnek. Nem így van ez? A hívő emberek számára, ha képesek szigorúan betartani a vallási előírásaikat újjászületésről újjászületésre, akkor mindezen reinkarnációk után Isten végül megteszi számukra az Ő kinyilatkoztatását. Hasonlóképpen, ma is, akár Isten kiválasztottjai közé tartozol, akár szolgálattevő vagy, Isten hasonlóképpen sorba fog állítani téged, és meghatározza a kimeneteledet az Általa lefektetett szabályoknak és adminisztratív rendeleteknek megfelelően. Az ilyen típusú emberek, a különböző hitű emberek – vagyis a különféle vallásokhoz tartozók – között Isten adott nekik teret, ahol élhetnek? Hol vannak a zsidók? Beleszólt Isten az ő hitükbe? Nem. És mi a helyzet a keresztényekkel? Az ő esetükben sem avatkozott be. Hagyja, hogy a saját eljárásaik szerint járjanak el, nem beszél velük, nem ad nekik megvilágosítást, sőt, nem is nyilatkoztat ki nekik semmit. Ha úgy gondolod, hogy ez így helyes, akkor higgy ebben. A katolikusok hisznek Máriában, és abban, hogy rajta keresztül jutott el a hír Jézushoz; ez az ő hitük. Helyreigazította Isten valaha is a hitüket? Szabad kezet ad nekik; nem törődik velük, és ad nekik egy bizonyos teret, amelyben élhetnek. A muszlimok és a buddhisták tekintetében nem ugyanezt teszi? Nekik is határokat szabott, és megengedi nekik, hogy saját életterük legyen, anélkül, hogy beavatkozna a hitükbe. Minden jól el van rendezve. És ti mit láttok mindebben? Azt, hogy Isten rendelkezik hatalommal, de nem él vele vissza. Isten mindent tökéletes rendben elrendez, és ezt rendezett módon teszi, ebben rejlik az Ő bölcsessége és mindenhatósága.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló X.)

Több megtekintése

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Megosztás

Nem

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren