Mit hoznak az emberiségnek azok a módszerek, amelyeket a Sátán az emberek megrontására használ? Hoznak valami pozitívumot? Először is, meg tudja az ember különböztetni a jót a gonosztól? Mondanád, hogy ebben a világban – legyen szó akár valamilyen híres vagy remek emberről, vagy valamilyen magazinról vagy más kiadványról – pontosak-e azok a mércék, amelyek alapján megítélik, hogy valami jó vagy rossz, és helyes vagy helytelen? Igazságosan ítélik meg az eseményeket és az embereket? Van bennük igazság? Ez a világ, ez az emberiség az igazság mércéje alapján értékeli a pozitív és negatív dolgokat? (Nem.) Miért nincs meg ez a képesség az emberekben? Az emberek annyi tudást tanulmányoztak és olyan sokat tudnak a tudományról, vagyis nagyszerű képességekkel rendelkeznek, nem igaz? Akkor miért nem képesek különbséget tenni pozitív és negatív dolgok között? Miért van ez? (Mert az emberek nem rendelkeznek az igazsággal; a tudomány és a tudás nem igazság.) Minden, amit a Sátán hoz az emberiségnek, elvetemült, romlott és hiányzik belőle az igazság, az élet és az út. Azt az elvetemültséget és romlottságot tekintve, amit a Sátán hoz az embernek, mondhatod, hogy a Sátánban van szeretet? Mondhatod, hogy az emberben van szeretet? Néhányan talán azt mondják: „Nincs igazad; sokan vannak a világon, akik segítenek a szegényeken vagy a hajléktalanokon. Ők nem jó emberek? Vannak jótékonysági szervezetek is, amelyek jó munkát végeznek; nem jó munka az, amit ők végeznek?” Mit mondanál erre? A Sátán sokféle módszert és elméletet használ az ember megrontására; az ember megrontása egy homályos fogalom? Nem, nem homályos. A Sátán néhány gyakorlati dolgot is tesz, és népszerűsít egy nézőpontot vagy elméletet is ebben a világban és társadalomban. Minden dinasztiában és minden korszakban népszerűsít egy elméletet, és gondolatokat ültet el az emberek elméjében. Ezek a gondolatok és elméletek fokozatosan vernek gyökeret az emberek szívében, majd ezek szerint kezdenek élni. Amikor ezek szerint kezdenek el élni, vajon nem válnak akaratlanul is Sátánná? Nem válnak akkor az emberek eggyé a Sátánnal? Ha az emberek eggyé váltak a Sátánnal, akkor végül hogyan viszonyulnak Istenhez? Nem ugyanúgy, ahogy a Sátán viszonyul Istenhez? Ugye senki sem meri ezt beismerni? Milyen borzalmas! Miért mondom, hogy a Sátán természete elvetemült? Nem alaptalanul mondom ezt; a Sátán természetét az alapján határozzuk meg és szedjük ízekre, amit tett és amit kinyilatkoztatott. Ha csak azt mondanám, hogy a Sátán elvetemült, mit gondolnátok? Azt gondolnátok: „A Sátán nyilvánvalóan elvetemült.” Ezért megkérdezem tőled: „A Sátán mely aspektusai elvetemültek?” Ha azt mondod: „A Sátán Istennel szembeni ellenállása elvetemült”, akkor még mindig nem beszélnél világosan. Most, hogy így beszéltem a konkrétumokról, értitek a Sátán elvetemült lényegének konkrét tartalmát? (Igen.) Ha képesek vagytok tisztán látni a Sátán elvetemült természetét, akkor meglátjátok a saját helyzeteteket. Van kapcsolat e két dolog között? Hasznos ez számotokra, vagy sem? (Az.) Amikor közösséget vállalok Isten szentségének lényegéről, szükséges, hogy közösséget vállaljak a Sátán elvetemült lényegéről? Mi a véleményetek erről? (Igen, szükséges.) Miért? (A Sátán elvetemültsége nyilvánvalóvá teszi Isten szentségét.) Így van ez? Ez részben helyes abban az értelemben, hogy a Sátán elvetemültsége nélkül az emberek nem tudnák, hogy Isten szent; helyénvaló ezt mondani. Ha azonban azt mondod, hogy Isten szentsége csak a Sátán elvetemültségével szemben létezik, akkor ez helyes? Ez a dialektikus gondolkodásmód téves. Isten szentsége Isten eredendő lényege; még akkor is, ha Isten ezt a tettein keresztül kinyilatkoztatja, akkor is Isten lényegének természetes kifejeződése, és akkor is Isten eredendő lényege; mindig is létezett, és benne rejlik Magában Istenben és Vele született, bár az ember nem láthatja. Ez azért van, mert az ember a Sátán romlott természetében és a Sátán befolyása alatt él, és nem tud a szentségről, még kevésbé Isten szentségének konkrét tartalmáról. Lényeges tehát, hogy először a Sátán elvetemült lényegéről vállaljunk közösséget? (Igen, az.) Néhányan talán kételkednek: „Magáról Istenről vállalsz közösséget, akkor miért beszélsz mindig arról, hogy a Sátán hogyan rontja meg az embereket, és hogy a Sátán természete mennyire elvetemült?” Most már eloszlattad ezeket a kétségeket, ugye? Amikor az emberek megkülönböztetik a Sátán elvetemültségét, és amikor pontos defíníciójuk van róla, amikor az emberek világosan látják az elvetemültség konkrét tartalmát és megnyilvánulását, az elvetemültség forrását és lényegét, csak akkor, az Isten szentségéről szóló beszélgetésen keresztül érthetik meg vagy ismerhetik fel világosan, hogy mi Isten szentsége, illetve mi a szentség. Ha nem beszélek a Sátán elvetemültségéről, akkor néhányan tévesen azt fogják hinni, hogy pár dolog, amit az emberek a társadalomban és az emberek körében tesznek – vagy bizonyos dolgok, amelyek ebben a világban léteznek –, valamilyen kapcsolatban állhatnak a szentséggel. Nem téves ez a nézőpont? (De igen, az.)

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.)