1Mózes 19:1-11 A két angyal estére Sodomába érkezett, Lót pedig éppen Sodoma kapujában ült. Amint meglátta őket Lót, fölkelt, eléjük ment, és arccal a földre borult. Ezt mondta: Térjetek be, uraim, szolgátok házába, töltsétek itt az éjszakát, mossátok meg a lábatokat! Reggel majd fölkelhettek, és utatokra indulhattok. De ők azt felelték: Nem, hanem itt a szabadban töltjük az éjszakát. Mivel azonban nagyon unszolta őket, betértek hozzá, bementek a házba. Ő pedig lakomát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, és ettek. Mielőtt azonban lefeküdtek volna, a város férfiai, a sodomaiak körülvették a házat: ifjak és öregek, az egész nép kivétel nélkül. Bekiáltottak Lótnak, és azt mondták neki: Hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek éjszakára? Hozd ki őket hozzánk, hadd háljunk velük! Lót kiment hozzájuk a bejárathoz, de az ajtót bezárta maga mögött, és ezt mondta: Ugyan, barátaim, ne tegyetek rosszat! Van két leányom, akiknek még nem volt dolguk férfival: kihozom őket hozzátok, és tegyetek velük, amit jónak láttok! De ezekkel a férfiakkal ne tegyetek semmit, mivel hajlékomban kerestek oltalmat! De azok így feleltek: Hordd el magad! És azt mondták: Ő az egyetlen jövevény köztünk, és ő akar törvényt szabni? Még jobban elbánunk veled, mint velük! Szorongatni kezdték magát Lótot, és már majdnem betörték az ajtót. De azok a férfiak kinyújtották a kezüket, behúzták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót. Az emberek apraját-nagyját pedig, akik a ház bejárata előtt voltak, vaksággal verték meg, úgyhogy hiába igyekeztek, nem találták meg az ajtót.

1Mózes 19:24-25 Jahve pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára, Jahvétól, az égből. Így pusztította el azokat a városokat és azt az egész környéket, a városok egész lakosságát, sőt a föld növényzetét is.

A város Istennel szembeni ismételt ellenséges magatartását és ellenállását követően Isten teljesen megsemmisíti Sodomát

Emberi szempontból Sodoma olyan város volt, amely képes volt tökéletesen kielégíteni az ember vágyát és az ember elvetemültségét. Csábító és elbűvölő volt, zenével és tánccal éjszakáról éjszakára, gazdagsága lenyűgözte és megőrjítette az embereket. Elvetemültsége kikezdte az emberek szívét, és romlottságba bűvölte őket. Olyan város volt ez, ahol elszabadultak a tisztátalan és gonosz szellemek; csordultig volt bűnnel és gyilkossággal, a levegőt pedig véres, rothadó bűz töltötte meg. Olyan város volt ez, amelytől megfagy az ember ereiben a vér, olyan város, amelytől az ember borzadva menekül. Ebben a városban senki – sem férfi, sem nő, sem fiatal, sem öreg – nem kereste az igaz utat; senki nem vágyakozott a fényre, és nem sóvárgott arra, hogy maga mögött hagyja a bűnt. A Sátán irányítása alatt, a Sátán romlottságában és csalárdságában éltek. Elvesztették emberi mivoltukat, elvesztették józan eszüket, és szem elől vesztették az emberi létezés eredeti célját. Az Istennel szembeni ellenállás számtalan gonosz cselekedetét követték el; elutasították az Ő útmutatását és szembeszegültek az Ő akaratával. Ezeket az embereket, a várost és benne minden élőlényt gonosz cselekedeteik sodorták lépésről lépésre lefelé a pusztulás útján.

Bár ez a két szakasz nem jegyez fel minden részletet a sodomaiak romlottságának mértékéről, hanem Isten két szolgájával szembeni viselkedésüket jegyzi fel, miután az utóbbiak a városba érkeztek, van egy egyszerű tény, amely felfedi, hogy Sodoma népe mennyire romlott és elvetemült volt, és mennyire ellenszegült Istennek. Ezzel a város népének igazi arca és lényege is lelepleződik. Ezek az emberek nemcsak nem voltak hajlandók elfogadni Isten figyelmeztetéseit, de az Ő büntetésétől sem féltek. Épp ellenkezőleg, megvetették Isten haragját. Vakon ellenszegültek Istennek. Bármit is tett Ő, bárhogyan is tette, aljas természetük csak erősödött, és ismételten szembeszegültek Istennel. A sodomaiak ellenségesek voltak Isten létezésével, az Ő eljövetelével, az Ő büntetésével, de még inkább az Ő figyelmeztetéseivel szemben. Rendkívül arrogánsak voltak. Bántottak és elemésztettek mindenkit, akit csak lehetett, és Isten szolgáival sem bántak másként. A Sodoma népe által elkövetett összes gonosz cselekedetet tekintve az, hogy ártani akartak Isten szolgáinak, csak a jéghegy csúcsa volt, és az így feltáruló gonosz természetük valójában nem volt több, mint csepp a hatalmas tengerben. Ezért döntött úgy Isten, hogy tűzzel pusztítja el őket. Isten nem özönvizet használt a város elpusztítására, nem is hurrikánt, földrengést, cunamit vagy bármilyen más módszert. Mit jelentett az, hogy Isten tűzzel pusztította el ezt a várost? A város teljes megsemmisítését jelentette; azt jelentette, hogy a város nyomtalanul eltűnt a föld színéről, és megszűnt létezni. Itt az „elpusztítás” nem csupán arra utal, hogy eltűnt a város formája, felépítése vagy külső megjelenése; azt is jelenti, hogy a városban lévő emberek lelke megszűnt létezni, mert nyomtalanul ki lettek irtva. Egyszerűen fogalmazva a városhoz kötődő valamennyi ember, esemény és dolog megsemmisült. Ennek a városnak a lakói számára nem lesz következő élet vagy reinkarnáció; Isten mindörökre kigyomlálta őket az Ő teremtett világának emberiségéből. A tűz használata a bűn végét jelentette ezen a helyen, és hogy a bűn meg lett ott fékezve; ez a bűn megszűnik létezni és terjedni. Azt jelentette, hogy a Sátán elvetemültsége elveszítette táptalaját és a temetőt is, amely lakó- és élőhelyet biztosított számára. Az Isten és a Sátán közötti háborúban, ha Isten tüzet használ, az az Ő győzelmének bélyege, amellyel megjelöli a Sátánt. Sodoma pusztulása nagy ballépés a Sátán arra irányuló törekvésében, hogy az emberek megrontása és felfalása által szegüljön szembe Istennel, ugyanakkor az emberiség fejlődésében egy olyan korszak megalázó jele, amikor az ember elutasította Isten útmutatását, és átadta magát a bűnnek. Továbbá Isten igazságos természetének igaz megnyilvánulását örökíti meg.

Amikor az Isten által a mennyből küldött tűz hamuvá égette Sodomát, ez azt jelentette, hogy a „Sodoma” nevű város ezek után megszűnt létezni, épp úgy, mint minden, ami a városban volt. Isten felindulása elpusztította, elpárolgott Isten haragjában és fenségében. Isten igazságos természete miatt érte utol Sodomát jogos büntetése és megérdemelt vége. Sodoma létezésének vége a város elvetemültségének volt köszönhető, valamint Isten azon vágyának, hogy rá se kelljen többé néznie erre a városra vagy bármely lakójára vagy bármiféle életre, amely a városon belül nőtt. Isten „vágya, hogy rá se kelljen néznie többé a városra”, az Ő haragja és az Ő fensége. Isten azért perzselte fel a várost, mert annak bűne és gonoszsága miatt Ő haragot, undort és utálatot érzett iránta, és azt kívánta, bár soha többé ne látná azt, sem a benne lévő emberek vagy élőlények bármelyikét. Mihelyt a város lángjai lelohadtak, és csak hamu maradt utánuk, a város valóban megszűnt létezni Isten szemében; még az Ő emlékezetéből is eltűnt, kitörlődött. Ez azt jelenti, hogy a mennyből küldött tűz nemcsak Sodoma egész városát pusztította el, és nemcsak a városban lévő embereket pusztította el, akik annyira tele voltak bűnnel, és nemcsak mindazt a városon belül, amit bemocskolt a bűn; hanem mindezeken túlmenően a tűz az emberiség elvetemültségének és Istennel szembeni ellenállásának emlékét is elpusztította. Ez volt Isten célja azzal, hogy porig égette a várost.

Ez az emberiség a végletekig megromlott. Ezek az emberek nem tudták, ki Isten, és honnan jöttek ők maguk. Ha megemlítetted nekik Istent, támadással, gyalázkodással és istenkáromlással válaszoltak. Még akkor is, amikor Isten szolgái eljöttek, hogy terjesszék az Ő figyelmeztetését, ezek a romlott emberek nem csupán a megbánás semmi jelét nem mutatták és nem hagyták el bűnös magatartásukat, hanem épp ellenkezőleg, szégyentelenül rátámadtak Isten szolgáira. Amit kifejeztek és felfedtek, az Isten iránt rendkívül ellenséges természetlényegük volt. Láthatjuk, hogy ezeknek a romlott embereknek az Istennel szembeni ellenállása több volt, mint romlott beállítottságuk kinyilatkoztatása, mint ahogy több volt, mint egyszeri gyalázkodás vagy gúnyolódás, amely pusztán az igazság megértésének hiányából fakadt. Aljas viselkedésüket nem az ostobaság vagy a tudatlanság okozta; nem azért cselekedtek így, mert megtévesztés áldozatai lettek, és semmiképpen nem azért, mert valaki félrevezette őket. Magatartásuk elérte az Istennel való égbekiáltóan szégyentelen szembeszegülés, ellenkezés és szájaskodás szintjét. Kétség sem fért hozzá, hogy ez a fajta emberi magatartás feldühíti majd Istent, és feldühíti az Ő természetét – a természetet, amelyet nem szabad megsérteni. Ezért Isten nyíltan és közvetlenül szabadította rájuk haragját és fenségét; ez az Ő igazságos természetének igazi kinyilatkoztatása volt. Amikor egy bűntől túlcsorduló várossal került szembe, Isten a lehető leggyorsabban kívánta azt elpusztítani, hogy a lehető legteljesebb mértékben kiirtsa annak lakóit és azok összes bűnét, hogy elérje, hogy ennek a városnak a népe megszűnjön létezni, és megakadályozza, hogy ezen a helyen tovább sokasodjon a bűn. Ennek a leggyorsabb és legtökéletesebb módja a város tűzzel való felégetése volt. Isten hozzáállását Sodoma népéhez nem az elfordulás vagy a semmibevétel jellemezte. Ehelyett Ő a haragját, fenségét és hatalmát használta arra, hogy megbüntesse, lesújtsa és gyökerestül elpusztítsa ezeket az embereket. Irántuk tanúsított hozzáállása nemcsak fizikai elpusztításukat, hanem a lélek elpusztítását, az örök kiirtást is magában foglalta. Ez az igazi tartalma annak, mit ért Isten azalatt, hogy „megszűnik létezni”.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)