Az utolsó napok emberei Isten haragját csak a szavaiban látják, és nem tapasztalják meg igazán Isten haragját

A teremtéstől kezdve egészen napjainkig egyetlen csoport sem részesült annyira Isten kegyelméből, irgalmából és szeretetreméltóságából, mint ez az utolsó csoport. Bár az utolsó szakaszban Isten az ítélet és a fenyítés munkáját végzi, továbbá fenséggel és haraggal végzi azt, Isten legtöbbször csak szavakat használ munkája elvégzéséhez; szavakat használ tanításra és öntözésre, ellátásra és táplálásra. Isten haragja mindeközben mindig is rejtve maradt, és attól eltekintve, hogy a szavaiban megtapasztalták Isten haragos természetét, nagyon kevés ember tapasztalta meg személyesen a haragját. Ez azt jelenti, hogy Isten ítélő és fenyítő munkája során – bár az Isten szavaiban kinyilatkoztatott harag lehetővé teszi, hogy az emberek megtapasztalják Isten fenségét és azt, hogy nem tűri a sértést – ez a harag nem terjed túl a szavain. Más szóval, Isten szavakat használ arra, hogy megdorgálja az embert, leleplezze az embert, megítélje az embert, megfenyítse az embert, sőt elítélje az embert – de Isten még nem haragszik mélységesen az emberre, és még csak alig zúdította rá a haragját az emberre, kivéve a szavaival. Így Isten irgalma és szeretetreméltósága, amelyet az ember ebben a korban megtapasztal, Isten valódi természetének kinyilatkoztatása, míg Isten haragja, amelyet az ember megtapasztal, csupán az Ő kijelentései hangnemének és érzetének hatása. Sokan tévesen ezt a hatást tekintik Isten haragja igazi megtapasztalásának és igazi ismeretének. Következésképpen a legtöbb ember azt hiszi, hogy látta Isten irgalmát és szeretetreméltóságát az Ő szavaiban, és látta azt is, hogy Isten nem tűri, hogy az ember megsértse, továbbá legtöbbjük még tudatosítani is kezdte Isten ember iránti irgalmát és toleranciáját. De bármilyen rosszul is viselkedett az ember, vagy bármilyen romlott volt is a természete, Isten mindig kitartott. A kitartással az a célja, hogy megvárja, hogy az Általa kimondott szavak, az Általa tett erőfeszítések és az Általa fizetett ár kifejtsék a hatást azokban, akiket meg akar nyerni. Egy ilyen kimenetelre való várakozás időbe telik, és különböző környezeteket kell teremteni az ember számára, ugyanúgy, ahogy az emberek nem válnak felnőtté, amikor megszületnek; tizennyolc vagy tizenkilenc évbe telik, sőt egyeseknek húsz vagy harminc évre van szükségük ahhoz, hogy igazi felnőtté érjenek. Isten ennek a folyamatnak a befejeződését várja, ennek az időnek az eljövetelét várja, és ennek a kimenetelnek az elérkezését várja. Amíg Isten várakozik, bőségesen irgalmas. Isten munkájának időszakában azonban rendkívül kevés emberre sújt le, egyeseket pedig azért büntet meg, mert súlyosan szembeszegülnek Istennel. Az ilyen példák még inkább bizonyítják Isten természetét, amely nem tűri a sértést az ember részéről, és teljes mértékben megerősítik Isten kiválasztottakkal szembeni toleranciájának és kitartásának valódi létezését. Természetesen e tipikus példákban Isten természetének részleges kinyilatkoztatása ezekben az emberekben nem befolyásolja Isten általános irányítási tervét. Valójában Isten munkájának ebben a végső szakaszában Ő végig kitartott a várakozás alatt, kitartását és életét pedig beváltotta az Őt követők üdvösségére. Látjátok ezt? Isten nem forgatja fel ok nélkül a tervét. Szabadjára engedheti haragját és lehet irgalmas is; ez természete két fő részének kinyilatkoztatása. Világos ez, vagy nem? Más szóval, amikor Istenről van szó, a jó és a rossz, az igazságos és az igazságtalan, a pozitív és a negatív – mindez világosan megmutatkozik az ember számára. Hogy Ő mit tesz, mit szeret, mit gyűlöl – mindez közvetlenül tükröződik az Ő természetében. Ezek a dolgok Isten munkájában is nagyon nyilvánvalóan és világosan láthatók, nem homályosak vagy általánosak, hanem lehetővé teszik, hogy minden ember különösen konkrét, igaz és gyakorlatias módon lássa Isten természetét, azt, amije van és ami Ő Maga. Ez Maga az igaz Isten.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)