Isten természete valójában mindenki számára nyitott és nem rejtett, mert Isten soha nem került el tudatosan egyetlen embert sem, és soha nem próbált tudatosan elrejtőzni, hogy megakadályozza az embereket abban, hogy megismerjék vagy megértsék Őt. Isten természete mindig nyitott volt, és benne volt az, hogy minden emberrel őszintén szembenézzen. Isten irányításában Isten végzi az Ő munkáját, szembenézve mindenkivel, s a munkáját minden egyes emberen elvégzi. Miközben ezt a munkát végzi, folyamatosan feltárja a természetét, és szüntelenül alkalmazza az Ő lényegét, mindazt, amije van és ami Ő, hogy minden egyes embert vezessen és gondoskodjon róluk. Minden korban és minden szakaszban, függetlenül attól, hogy a körülmények jók vagy rosszak, Isten természete mindig nyitva áll minden egyes ember előtt, és az Ő javai és lénye mindig nyitva állnak minden egyes ember előtt, ahogyan az Ő élete is folyamatosan és szüntelenül ellátja és támogatja az emberiséget. Mindezek ellenére Isten természete egyesek számára rejtve marad. Miért? Mert bár ezek az emberek Isten munkáján belül élnek és követik Istent, soha nem törekedtek arra, hogy megértsék Istent, és soha nem is akarták megismerni Istent, nemhogy közelebb kerülni Istenhez. Ezeknek az embereknek Isten természetének megértése előrevetíti, hogy közeleg a végük; azt jelenti, hogy Isten természete hamarosan elítéli és elmarasztalja őket. Ezért soha nem vágytak arra, hogy megértsék Istent vagy az Ő természetét, és soha nem vágytak Isten szándékainak mélyebb megértésére vagy megismerésére. Nem törekszenek arra, hogy tudatos együttműködéssel felfogják Isten szándékait – egyszerűen csak örökké örvendeznek, és soha nem fáradnak bele abba, hogy azt tegyék, amit akarnak; abban az Istenben hisznek, akiben hinni akarnak; abban az Istenben hisznek, aki csak a képzeletükben létezik, aki csak az elképzeléseikben létezik; és egy olyan Istenben hisznek, aki mindennapi életükben elválaszthatatlan tőlük. Amikor Magáról az igaz Istenről van szó, teljesen elutasítóak és nem vágynak arra, hogy megértsék Őt, vagy odafigyeljenek Rá, még kevésbé arra, hogy közelebb kerüljenek Hozzá. Csak arra használják az Isten által kifejezett szavakat, hogy felékesítsék és becsomagolják önmagukat. Számukra ez azt jelenti, hogy már sikeres hívők és olyan emberek, akiknek a szívében ott van az Istenbe vetett hit. A szívükben a képzelgéseik, az elképzeléseik, sőt, az Istenről alkotott személyes meghatározásaik vezérlik őket. Magának az igaz Istennek viszont egyáltalán semmi köze hozzájuk. Mert ha megértenék Magát az igaz Istent, megértenék Isten valódi természetét és megértenék, hogy Istennek mije van és Ő Maga mi, ez pedig azt jelentené, hogy a cselekedeteik, a hitük és a törekvéseik el lennének ítélve. Ezért vonakodnak megérteni Isten lényegét, valamint vonakodnak és nem hajlandóak aktívan arra törekedni, vagy azért imádkozni, hogy jobban megértsék Istent, jobban megismerjék Isten szándékait és jobban megértsék Isten természetét. Inkább azt szeretnék, ha Isten valami kitalált, üres és homályos dolog lenne. Inkább azt szeretnék, ha Isten olyasvalaki lenne, aki pontosan olyan, amilyennek elképzelték, valaki, aki a rendelkezésükre állhat, kimeríthetetlenül ellátja őket és mindig elérhető. Amikor élvezni akarják Isten kegyelmét, akkor arra kérik Istent, hogy legyen Ő az a kegyelem. Amikor szükségük van Isten áldására, akkor arra kérik Istent, hogy legyen Ő az az áldás. Amikor csapások érik őket, arra kérik Istent, hogy bátorítsa fel őket, legyen a védőpajzsuk. Ezeknek az embereknek az Istenről való tudása megrekedt a kegyelem és az áldás hatókörén belül. Az Isten munkájáról, Isten természetéről és Istenről Magáról való megértésük is csupán a képzelgéseikre, valamint szavakra és doktrínákra korlátozódik. Vannak azonban olyan emberek, akik buzgón meg akarják érteni Isten természetét, valóban látni akarják Magát Istent, és igazán meg akarják érteni Isten természetét, illetve azt, hogy mije van és Ő Maga mi. Ezek az emberek az igazság és az Isten általi üdvösség valóságát keresik, és arra törekszenek, hogy az Isten általi meghódításban, üdvösségben és tökéletesítésben részesüljenek. A szívük segítségével olvassák Isten szavát, a szívükkel értékelnek minden helyzetet és minden embert, eseményt és dolgot, amit Isten rendezett el számukra, valamint őszintén imádkoznak és keresnek. Leginkább Isten szándékait akarják megismerni, leginkább Isten igazi természetét és lényegét akarják megérteni, hogy többé ne sértsék meg Istent, és tapasztalataik révén többet lássanak meg Isten szeretetreméltóságából és igazi arcából. Azért is, hogy egy igazán valóságos Isten létezzen a szívükben és legyen helye Istennek a szívükben, hogy többé ne képzelgések és elképzelések közepette vagy homályban éljenek. Ezek az emberek azért éreznek sürgető vágyat arra, hogy megértsék Isten természetét és lényegét, mert Isten természetére és lényegére az emberiségnek pillanatról pillanatra szüksége van a tapasztalásuk során; az Ő természete és lényege látja el őket élettel egész életük során. Ha egyszer megértik Isten természetét, akkor képesek lesznek jobban félni Istent, jobban együttműködni Isten munkájával és jobban odafigyelni Isten szándékaira, továbbá megfelelően végezni kötelességüket. Ilyen az Isten természetéhez való hozzáállás a kétféle embertípusnál. Az első típus nem akarja megérteni Isten természetét. Bár azt mondják, hogy meg akarják érteni Isten természetét, meg akarják ismerni Magát Istent, látni akarják, hogy Istennek mije van és Ő Maga mi, továbbá őszintén méltányolni akarják Isten szándékait, legbelül mégis azt szeretnék, ha Isten nem létezne. Ez azért van, mert az ilyen típusú emberek következetesen lázadoznak Isten ellen és ellenállnak Neki; saját szívükben harcolnak Istennel pozícióért, és gyakran kételkednek Isten létezésében, sőt tagadják azt. Nem akarják, hogy Isten természete vagy Maga a valódi Isten elfoglalja a szívüket. Csak a saját vágyaikat, képzelgéseiket és ambícióikat akarják kielégíteni. Tehát ezek az emberek talán hisznek Istenben, követik Istent, és lehet, hogy még a családjukat és a munkájukat is feladják Érte, de nem hagynak fel gonosz módszereikkel. Egyesek még a felajánlásokat is ellopják vagy elherdálják, vagy magukban elátkozzák Istent, míg mások esetleg arra használják a pozíciójukat, hogy ismételten bizonyságot tegyenek saját maguk mellett, felmagasztalják magukat és versengjenek Istennel emberekért és státuszért. Különféle módszereket és intézkedéseket alkalmaznak, hogy az emberek imádják őket, folyamatosan próbálják megnyerni és irányítani őket. Néhányan még szándékosan félre is vezetik az embereket, hogy azt higgyék, ők maguk az Isten, hogy úgy bánjanak velük, mint Istennel. Soha nem mondanák el senkinek, hogy ők meg lettek rontva – hogy ők is romlottak és arrogánsak, és ne imádják őket, s hogy bármennyire is jól teljesítenek, mindez Isten felmagasztalásának köszönhető, meg hogy amúgy is azt teszik, amit kell. Miért nem mondják ki ezeket a dolgokat? Mert mélyen félnek attól, hogy elveszítik helyüket az emberek szívében. Ezért az ilyen emberek soha nem magasztalják Istent, és soha nem tesznek tanúságot Isten mellett. Nem magasztalják Istent és nem tesznek tanúságot Mellette, mivel soha nem próbálták megérteni Istent. Vajon megismerhetik Istent anélkül, hogy megértenék Őt? Képtelenség! Így, bár az „Isten munkája, Isten természete és Isten Maga” témakörben szereplő szavak talán egyszerűek, minden ember számára más-más jelentéssel bírnak. Olyasvalaki számára, aki gyakran lázadozik Isten ellen, ellenáll Istennek és ellenséges Istennel szemben, a szavak elítélést jeleznek; míg annak, aki az igazságvalóságra törekszik és gyakran jön Isten elé, hogy Isten szándékait keresse, az ilyen szavak olyanok lesznek, mint halnak a víz. Vannak tehát köztetek olyanok, akiknek megfájdul a fejük, amikor Isten természetéről és Isten munkájáról esik szó, a szívük megtelik ellenállással és rendkívül kényelmetlenül érzik magukat. De vannak köztetek olyanok is, akik úgy érzik, hogy ez a téma pontosan az, amire szükségük van, mert annyira hasznos számukra. Olyasvalami ez, ami nem hiányozhat az élettapasztalatukból; ez minden lényegi dolog veleje, az Istenbe vetett hit alapja, és olyasvalami, amit az emberiség nem vethet el. Ez a téma mindannyiótoknak egyszerre tűnhet közelinek és távolinak, ismeretlennek, mégis ismerősnek. De nem számít, ez egy olyan téma, amelyet mindenkinek meg kell hallgatnia, meg kell ismernie és meg kell értenie. Bárhogy is viszonyultok hozzá, bárhogy is tekintetek rá, vagy bárhogy is értitek meg, ennek a témának a fontosságát nem lehet figyelmen kívül hagyni.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga I.)