Az istenfélelem kiindulópontja az, hogy Istenként bánunk Vele

Nemrég valaki feltett egy kérdést: hogy lehet az, hogy bár többet tudunk Istenről, mint Jób, mégsem tudjuk félni Őt? Ezt a kérdést már korábban is érintettük valamelyest. Tulajdonképpen ennek a kérdésnek a lényegéről is beszéltünk már korábban, vagyis arról a tényről, hogy bár Jób akkoriban nem ismerte Istent, mégis Istenként kezelte Őt, és úgy tekintett Rá, mint a menny, a föld és minden dolgok Legfőbb Urára. Jób nem tekintette Istent ellenségnek, hanem imádta Őt mint minden dolgok Teremtőjét. Miért van az, hogy az emberek manapság annyira szembeszegülnek Istennel? Miért képtelenek félni Őt? Ennek egyik oka, hogy a Sátán mélyen megrontotta őket, és ezzel a mélyen beléjük ivódott sátáni természettel Isten ellenségévé váltak. Így, bár hisznek Istenben és elismerik Istent, mégis képesek ellenállni Neki és szembehelyezkedni Vele. Ez az emberi természetből fakad. A másik ok az, hogy az emberek az Istenbe vetett hitük ellenére egyszerűen nem bánnak Vele Istenként. Ehelyett az emberiséggel szemben állónak és ellenségüknek tekintik Őt, és úgy érzik, hogy kibékíthetetlenek Istennel. Ez ilyen egyszerű. Nem volt szó erről a kérdésről az előző ülésünkön? Gondolj bele: nem ez az oka? Lehet, hogy rendelkezel némi tudással Istenről, de pontosan mit foglal magában ez a tudás? Nem erről beszél mindenki? Nem ezt mondta neked Isten? Te csak az elméleti és elvi aspektusait ismered, de méltányoltad valaha is Isten valódi arcát? Van szubjektív tudásod? Van gyakorlati tudásod és tapasztalatod? Ha Isten nem mondta volna neked, akkor is tudnád? Az elméleti tudásod nem jelent valós tudást. Röviden, nem számít, hogy mennyit tudsz, vagy hogyan tudtad meg, amíg nem éred el Isten valódi megértését, addig Ő az ellenséged lesz, és amíg nem kezded el ténylegesen Istenként kezelni Istent, addig Ő szembe fog helyezkedni veled, mert a Sátán megtestesülése vagy.

Amikor együtt vagy Krisztussal, talán tudsz Neki napi háromszor ételt adni, vagy talán teát felszolgálni és gondoskodni élete szükségleteiről; úgy fog tűnni, hogy Istenként kezelted Krisztust. Amikor valami történik, az emberek nézőpontja mindig ellentétes Istenével; az emberek soha nem értik meg és nem fogadják el Isten nézőpontját. Bár az emberek a felszínen talán jól kijönnek Istennel, ez nem jelenti azt, hogy összeegyeztethetőek Vele. Amint történik valami, felbukkan az emberiség lázadó mivoltjának igazsága, ami megerősíti az emberek és Isten között fennálló ellenségeskedést. Ez az ellenségeskedés nem arról szól, hogy Isten szemben áll az emberekkel, vagy hogy Isten ellenséges akar lenni velük, és nem is arról, hogy szembeállítja őket Önmagával, és aztán úgy is kezeli őket. Inkább arról van szó, hogy ez az Istennel ellentétes lényeg ott lappang az emberek szubjektív akaratában és tudatalattijában. Mivel az emberek minden Istentől származó dolgot kutatásuk tárgyának tekintenek, az Istentől származó dolgokra és mindenre, ami Istennel kapcsolatos, mindenekelőtt találgatással és kételkedéssel reagálnak, majd gyorsan olyan magatartást vesznek fel, amely ellenkezik és szembeszegül Istennel. Nem sokkal később negatív hangulatot visznek az Istennel folytatott vitákba vagy vetélkedésekbe, és odáig mennek, hogy még azt is kétségbe vonják, hogy érdemes-e egy ilyen Istent követni. Annak ellenére, hogy a józan eszük azt súgja nekik, hogy nem szabadna így folytatniuk, mégis úgy döntenek, hogy saját maguk ellenében is ezt teszik úgy, hogy habozás nélkül folytatják egészen a legvégsőkig. Például mi egyes emberek első reakciója, amikor pletykákat vagy rágalmakat hallanak Istenről? Az első reakciójuk az, hogy elgondolkodnak, vajon igazak-e ezek a híresztelések vagy sem, illetve hogy léteznek-e ezek a szóbeszédek vagy sem, majd várakozó álláspontra helyezkednek. Aztán azt gondolják: „Ezt sehogy sem lehet leellenőrizni. Tényleg megtörtént? Igaz ez a pletyka vagy sem?” Bár az ilyen emberek a felszínen nem mutatják ki, a szívükben már elkezdtek kételkedni és már elkezdték megtagadni Istent. Mi a lényege az effajta hozzáállásnak és nézőpontnak? Vajon nem árulás ez? Amíg nem szembesülnek ezzel a kérdéssel, addig nem láthatod, hogy mi ezeknek az embereknek a nézőpontja; úgy tűnik, mintha nem állnának konfliktusban Istennel és nem tekintenék Őt ellenségnek. Amint azonban egy problémával szembesülnek, azonnal a Sátán mellé állnak és szembefordulnak Istennel. Mit sugall ez? Azt sugallja, hogy az emberek és Isten szemben állnak egymással! Nem arról van szó, hogy Isten ellenségnek tekinti az emberiséget, hanem arról, hogy magának az emberiségnek a lényege ellenséges Istennel. Nem számít, hogy valaki milyen régóta követi Őt vagy milyen nagy árat fizetett, és függetlenül attól, hogy hogyan dicsőíti Istent, hogyan tud tartózkodni attól, hogy ellenálljon Neki, és attól is függetlenül, hogy milyen erélyesen ösztökéli magát, hogy szeresse Istent, soha nem sikerül Istent Istenként kezelnie. Vajon nem az emberek lényege határozza ezt meg? Ha Istenként kezeled Őt és valóban hiszed, hogy Ő Isten, akkor lehetnek még kétségeid Vele kapcsolatban? Rejthet a szíved még kérdőjeleket Vele kapcsolatban? Többé már nem, igaz? E világ tendenciái annyira gonoszak, és ez az emberi faj is az; hát hogyne lennének elképzeléseid róluk? Te magad is annyira gonosz vagy, hogy lehet, hogy nincs róla elképzelésed? És mégis, csak néhány szóbeszéd és pár rágalom ilyen óriási elképzeléseket szülhet Istenről, és oda vezethet, hogy csomó mindent elképzelsz, ami azt mutatja, hogy mennyire csekély az érettséged! Csak néhány szúnyog és visszataszító légy „zümmögése” – ennyi elég ahhoz, hogy félrevezessen téged? Miféle ember az ilyen? Tudod, mit gondol Isten az ilyen emberekről? Igazából a velük való bánásmódot illetően Isten hozzáállása nagyon is egyértelmű. Isten egyszerűen csak úgy bánik ezekkel az emberekkel, hogy közömbös irántuk – az a hozzáállása, hogy nem figyel rájuk és nem veszi komolyan ezeket a tudatlan embereket. Miért van ez így? Azért, mert Isten az Ő szívében soha nem tervezte, hogy megszerzi azokat az embereket, akik megfogadták, hogy a végsőkig ellenségesek lesznek Vele, illetve akik soha nem tervezték, hogy megkeresik a Vele való összeegyeztethetőség útját. Talán e szavak, melyeket kimondtam, megbántanak pár embert. Nos, hajlandóak vagytok mindig megengedni, hogy így megbántsalak titeket? Akár igen, akár nem, minden amit mondok, az az igazság! Ha mindig megbántalak benneteket és így feltárom a sebeiteket, az hatással lesz arra a magasztos istenképre, amit a szívetekben őriztek? (Nem lesz.) Egyetértek azzal, hogy nem, mert egyszerűen nincs is Isten a szívetekben. A magasztos Isten, aki a szívetekben lakozik – akit erősen védelmeztek és óvtok – egyszerűen nem Isten. Inkább az emberi képzelet szüleménye ő; egyszerűen nem létezik. Annál jobb tehát, ha felfedem a választ erre a rejtélyre; vajon nem ez tárja fel a teljes igazságot? Az igazi Isten nem az, aminek az emberek képzelik. Remélem, hogy mindannyian szembe tudtok nézni ezzel a valósággal, és ez segíteni fog nektek Isten megismerésében.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Hogyan lehet megismerni Isten természetét és az eredményeket, amelyeket munkája el fog érni?)