Isten hozzáállása azokhoz, akik az Ő munkája során elszöknek

Mindenhol vannak ilyen emberek: miután meggyőződtek Isten útjáról, különféle okokból csendben, búcsú nélkül távoznak, hogy azt tegyék, amit a szívük kíván. Egyelőre nem fogunk belemenni abba, hogy ezek az emberek milyen okokból mennek el; először is megnézzük, hogy Isten hogyan viszonyul az ilyen emberekhez. Nagyon világos. Attól a pillanattól kezdve, hogy ezek az emberek elmennek, Isten szemében a hitük időtartama véget ért. Nem az egyén vetett véget neki, hanem Isten. Az, hogy ez az ember elhagyta Istent, azt jelenti, hogy már elutasította Istent, nem akarja Őt többé és nem fogadja el többé Isten üdvösségét. Mivel az ilyen emberek nem akarják Istent, vajon Ő akarhatja még őket? Továbbá, ha az ilyen emberek ilyen hozzáállással, ilyen nézettel rendelkeznek, és elszántak arra, hogy elhagyják Istent, akkor máris megkeserítették Isten természetét. Ez annak ellenére van így, hogy ezek az emberek talán nem gerjedtek haragra és nem átkozták meg Istent, és talán nem tanúsítottak aljas vagy túlzó viselkedést, továbbá annak a ténynek ellenére, hogy ezek az emberek azt gondolják: „Ha eljön a nap, amikor elég volt a kinti szórakozásból, vagy amikor még szükségem van Istenre valamiért, akkor majd visszajövök. Vagy ha Isten hív engem, akkor visszajövök”, vagy azt mondják, hogy „Ha odakint sérelem ér, vagy ha látom, hogy a külvilág túl sötét és túl gonosz, és nem akarok tovább sodródni az árral, akkor visszajövök Istenhez”. Még ha ezek az emberek ki is számolták a fejükben, hogy pontosan mikor fognak visszajönni, és még ha meg is próbálták nyitva hagyni az ajtót a visszatérésükhöz, nem veszik észre, hogy bármit is hisznek, vagy bárhogy is terveznek, mindez csak hiú ábránd. A legnagyobb hibájuk az, hogy nem világos számukra, hogy a távozás iránti vágyuk milyen érzéseket vált ki Istenből. Attól a pillanattól kezdve, hogy eldöntötték, hogy elhagyják Istent, Ő teljesen magukra hagyja őket; addigra már eldöntötte a szívében, hogy mi lesz az ilyen ember kimenetele. Miféle kimenetel az? Olyan, hogy ez az ember az egerek közé fog tartozni, ezért velük együtt fog elpusztulni. Így az emberek gyakran látnak efféle helyzetet: valaki elhagyja Istent, de aztán nem kap büntetést. Isten a saját elvei szerint tevékenykedik; egyes dolgok láthatóak, míg mások csak Isten szívében zárulnak le, így az emberek nem láthatják az eredményeket. Az emberek számára látható rész nem feltétlenül a dolgok igaz oldala, de a másik oldal – az, amelyiket te nem látod – valóban tartalmazza Isten valódi, szívből jövő gondolatait és következtetéseit.

Akik Isten munkája során elszöknek, azok elhagyják az igaz utat

Miért ad Isten ilyen súlyos büntetést azoknak az embereknek, akik az Ő munkája során elszöknek? Miért haragszik rájuk ennyire? Először is, tudjuk, hogy Isten természete a fenség és a harag; Ő nem egy bárány, akit bárki levághat, még kevésbé egy bábu, akit az emberek úgy irányíthatnak, ahogy csak akarnak. Nem is egy rakás üres levegő, akinek parancsolgatni lehet. Ha valóban hiszed, hogy Isten létezik, akkor istenfélő szíved kell, hogy legyen, és tudnod kellene, hogy az Ő lényegét nem szabad feldühíteni. Ezt a dühöt kiválthatja egy szó, egy gondolat, valamilyen aljas viselkedés, akár egy szelíd viselkedési forma, vagy az emberek szemében és etikája szerint elfogadható viselkedési forma is; vagy kiválthatja esetleg egy doktrína vagy elmélet. Azonban, ha már egyszer feldühítetted Istent, a lehetőséged elveszett és elérkeztek a végnapjaid. Ez egy szörnyű dolog! Ha nem érted meg, hogy Istent nem szabad megsérteni, akkor lehet, hogy nem félsz Tőle és talán rutinszerűen sértegeted Őt. Ha nem tudod, hogyan kell félni Istent, akkor képtelen vagy félni Istent, és nem fogod tudni, hogyan kezdd el Isten útját követni – félni Istent és elkerülni a gonoszt. Ha ráébredtél és már tudatában vagy annak, hogy Istent nem szabad megsérteni, akkor tudni fogod, hogy mit tegyél azért, hogy féld Istent és kerüld a rosszat.

Az istenfélelem és a gonosz elkerülésének útját követni nem feltétlenül arról szól, hogy mennyi igazságot tudsz, hány próbatételt éltél át, vagy mennyire lettél megfegyelmezve. Sokkal inkább attól függ, hogy milyen hozzáállás van a szívedben Isten iránt, és milyen lényeget fejezel ki. Az emberek lényege és szubjektív hozzáállása nagyon fontos, nagyon sarkalatos. Ami azokat illeti, akik megtagadták és elhagyták Istent, az Ő hitvány hozzáállásuk Istenhez és az igazságot megvető szívük már megkeserítette az Ő természetét, így a Maga részéről soha nem fog megbocsátani nekik. Ők tudtak Isten létezéséről, értesültek a hírről, hogy már megérkezett, és még Isten új munkáját is megtapasztalták. Távozásuk nem félrevezetésből vagy zavarodottságból történt, még kevésbé kényszerből. Inkább tudatosan és tiszta elmével döntöttek úgy, hogy elhagyják Istent. Távozásuk nem eltévedés volt, és nem is lettek elűzve. Ezért Isten szemében ők nem a nyájtól elkóborolt bárányok, még kevésbé tékozló fiúk, akik eltévedtek. Büntetlenül távoztak – és egy ilyen állapot, egy ilyen helyzet bosszantja Isten természetét, és ebből a bosszúságból kifolyólag ad nekik reménytelen kimenetelt. Hát nem félelmetes az effajta kimenetel? Ezért, ha az emberek nem ismerik Istent, megsérthetik Őt. Ez nem kis dolog! Ha az emberek nem veszik komolyan Isten hozzáállását, és továbbra is azt hiszik, hogy örömmel várja a visszatérésüket, hiszen ők az Ő elveszett bárányai közé tartoznak, és Ő még mindig várja, hogy megváltozzon a szívük, akkor nincsenek messze büntetésük napjaitól. Isten nem pusztán megtagadja, hogy elfogadja őket – mivel ez a második alkalom, hogy megkeserítik a természetét, a dolog még ennél is szörnyűbb! Ezeknek az embereknek a tiszteletlen hozzáállása már megsértette Isten adminisztratív rendeleteit. Vajon mégis elfogadja őket? Az Ő szívében Isten elvei ebben a kérdésben kimondják, hogy ha valaki bizonyosságot szerzett arról, hogy melyik az igaz út, mégis képes tudatosan és tiszta elmével elutasítani Istent és elhagyni Istent, akkor Ő lezárja az ilyen ember üdvösségéhez vezető utat, és ezen ember számára a királyságba vezető kapu ezentúl zárva lesz. Amikor ez az illető még egyszer kopogtat, Isten nem fogja kinyitni az ajtót; ez a személy örökre ki lesz zárva. Talán néhányan olvastátok Mózes történetét a Bibliában. Miután Isten felkente Mózest, a 250 vezető kifejezésre juttatta engedetlenségét Mózessel szemben a tettei és különféle egyéb okok miatt. Kinek nem voltak hajlandók alávetni magukat? Nem Mózesnek. Nem voltak hajlandók alávetni magukat Isten intézkedéseinek; nem voltak hajlandók alávetni magukat Isten munkájának ebben a kérdésben. A következőket mondták: „Túl sokat vesztek magatokra, hiszen az egész gyülekezet szent, mindegyikük, és Jahve közöttük van.” Ezek a szavak és sorok emberi szempontból nagyon súlyosak? Nem súlyosak. Legalábbis e szavak szó szerinti jelentése nem súlyos. Jogi értelemben nem sértenek semmilyen törvényt, mert a felszínen ez nem ellenséges nyelvezet vagy szóhasználat, még kevésbé van istenkáromló felhangja. Ezek csak hétköznapi mondatok, semmi több. Akkor miért van az, hogy ezek a szavak ilyen dühöt tudnak kiváltani Istenből? Azért, mert nem az emberekhez, hanem Istenhez szóltak. Pontosan az általuk kifejezett hozzáállás és beállítottság az, ami bosszantja Isten természetét, és megsérti Isten természetét, amit nem szabad megsérteni. Mindannyian tudjuk, hogy végül mi lett azoknak a vezetőknek a kimenetele. Az Istent elhagyó emberekkel kapcsolatban mi az ő nézőpontjuk? Milyen a hozzáállásuk? És miért van az, hogy az ő nézőpontjuk és hozzáállásuk miatt Isten így bánik velük? Ennek az az oka, hogy bár egyértelműen tudják, hogy Ő Isten, mégis úgy döntenek, hogy elárulják Őt, és ezért vannak teljesen megfosztva az üdvösségre való esélyüktől. Ahogy a Bibliában írva van: „Mert ha szándékosan vétkezünk, miután megismertük az igazságot, akkor nincs többé bűneinkért való áldozat” (Zsidók 10:26). Most már tisztán értitek ezt a dolgot?

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Hogyan lehet megismerni Isten természetét és az eredményeket, amelyeket munkája el fog érni?)