Amikor az emberek Istent követik, ritkán figyelnek az Ő szándékaira, és ritkán veszik figyelembe az Ő gondolatait és az Ő hozzáállását az emberekhez. Az emberek nem értik Isten gondolatait, ezért amikor kérdéseket tesznek fel nekik az Ő szándékairól és természetéről, akkor összezavarodtok; mély bizonytalanságba estek, és akkor vagy találgattok, vagy hazardíroztok. Miféle gondolkodásmód ez? Egy tényt bizonyít: a legtöbb ember, aki hisz Istenben, úgy tekint rá, mint egy rakás üres levegőre, illetve olyasvalamire, ami az egyik percben látszólag létezik, a másikban pedig nem. Miért mondom ezt így? Mert valahányszor problémával találkoztok, nem ismeritek Isten szándékait. Miért nem ismeritek az Ő szándékait? Nemcsak most, hanem az elejétől a végéig nem ismeritek Isten hozzáállását ehhez a problémához. Nem tudsz rájönni, és nem tudod, hogy mi Isten hozzáállása, de gondolkodtál ezen sokat? Törekedtél arra, hogy megismerd? Vállaltál már vele közösséget? Nem! Ez megerősít egy tényt: a te hited Istenének nincs kapcsolata a valóság Istenével. A te Istenbe vetett hitedben csak a saját és vezetőid szándékain töprengsz; csupán Isten szavainak felszínes és elvi értelmén gondolkodsz, anélkül, hogy valóban meg akarnád ismerni vagy keresni Isten szándékait. Nem ez a helyzet? E dolog lényege egészen szörnyű! Ennyi év után sok olyan embert láttam, akik hisznek Istenben. Mivé alakította át a hitük Istent az elméjükben? Vannak, akik úgy hisznek Istenben, mintha Ő csak egy rakás üres levegő lenne. Ezeknek az embereknek nincs válaszuk az Isten létezésével kapcsolatos kérdésekre, mert sem a jelenlétét, sem a hiányát nem érzik és nem is érzékelik, nemhogy tisztán látnák vagy értenék. Tudat alatt ezek az emberek azt gondolják, hogy Isten nem létezik. Mások úgy hisznek Istenben, mintha Ő egy ember lenne. Ezek az emberek azt gondolják, hogy Ő képtelen mindarra, amire ők is képtelenek, és hogy úgy kellene gondolkodnia, ahogy ők gondolkodnak. Isten az ő definíciójuk szerint „egy láthatatlan és érinthetetlen személy”. Van egy olyan embercsoport is, akik úgy hisznek Istenben, mintha egy báb lenne; ezek az emberek úgy vélik, hogy Istennek nincsenek érzelmei. Úgy gondolják, hogy Isten egy agyagszobor, és hogy amikor egy kérdéssel szembesül, nincs hozzáállása, álláspontja vagy ötletei; úgy vélik, hogy ki van szolgáltatva az emberiség irgalmának. Az emberek egyszerűen úgy hisznek, ahogy hinni akarnak. Ha hatalmassá teszik Őt, akkor hatalmas; ha kicsinek állítják Őt be, akkor kicsi. Amikor az emberek bűnt követnek el, és szükségük van Isten irgalmára, elfogadására és szeretetére, akkor azt feltételezik, hogy Istennek ki kell terjesztenie az Ő irgalmát. Ezek az emberek feltalálnak egy „Istent” a saját elméjükben, majd ráveszik ezt az „Istent”, hogy teljesítse a követelményeiket és kielégítse minden vágyukat. Nem számít, hogy mikor és hol, és nem számít, hogy az ilyen emberek mit csinálnak, magukévá teszik ezt a fantazmagóriát az Istennel kapcsolatos bánásmódjukban és a hitükben. Még olyanok is vannak, akik, miután megkeserítették Isten természetét, továbbra is azt hiszik, hogy Ő meg tudja őket menteni, mert azt feltételezik, hogy Isten szeretete határtalan, természete igazságos, és hogy bármennyire is megsérti az ember Istent, Ő semmire sem fog emlékezni abból. Úgy gondolják, hogy mivel az emberi hibák, az emberi vétkek és az emberi lázadás az ember beállítottságának pillanatnyi megnyilvánulásai, Isten esélyt ad az embereknek, toleráns és türelmes lesz velük; úgy gondolják, hogy Isten ezután is úgy fogja szeretni őket, mint korábban. Így továbbra is nagy reményeket fűznek az üdvösség eléréséhez. Valójában nem számít, hogy az emberek hogyan hisznek Istenben, mindaddig, amíg nem törekednek az igazságra, Ő negatívan fog viszonyulni hozzájuk. Ennek az az oka, hogy az Istenbe vetett hited során, bár magadhoz vetted és kincsnek tekintetted Isten szavainak könyvét, továbbá minden nap tanulmányozod és olvasod, a valódi Istent mégis félreteszed. Úgy tekintesz Rá, mint puszta üres levegőre, vagy mint egy személyre – néhányan közületek pedig csak úgy tekintenek Rá, mint egy bábura. Miért mondom ezt így? Azért, mert ahogy én látom, akár egy problémával szembesültök, akár valamilyen körülménnyel találkoztok, azok a dolgok, amelyek a tudatalattidban léteznek, azok a dolgok, amelyeket belsőleg létrehozol, soha nem voltak kapcsolatban Isten szavaival vagy az igazságra való törekvéssel. Csak azt tudod, hogy te magad mit gondolsz, mi a saját nézőpontod, és aztán ráerőlteted a saját elképzeléseidet és véleményedet Istenre. A te elmédben ezek Isten nézőpontjaivá válnak, és te ezekből a nézőpontokból olyan normákat alkotsz, amelyeket rendíthetetlenül fenntartasz. Idővel ez az eljárás egyre távolabb és távolabb visz téged Istentől.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Hogyan lehet megismerni Isten természetét és az eredményeket, amelyeket munkája el fog érni?)