Az emberek hiedelmei nem vehetik át az igazság helyét

Egyesek képesek elviselni a nehézségeket, meg tudják fizetni az árát, látszólag nagyon jól viselkednek, eléggé megbecsültek és élvezik mások csodálatát. Mondanátok, hogy az effajta látszólagos viselkedés az igazság gyakorlatba ültetésének tekinthető? Megállapítható az, hogy az ilyen emberek eleget tesznek Isten szándékainak? Miért van az, hogy újra és újra ilyen embereket látva az emberek azt gondolják, hogy ők eleget tesznek Istennek, az igazság gyakorlatba ültetésének útját járják és követik Isten útját? Miért gondolkodnak egyesek így? Erre csak egy magyarázat van. Mi az a magyarázat? Arról van szó, hogy nagyon sok ember számára bizonyos kérdések – például, hogy mit jelent az igazság gyakorlatba való átültetése, mit jelent Istennek eleget tenni, és mit jelent az igazságvalóság hiteles birtoklása – nem igazán világosak. Így vannak olyan emberek, akiket gyakran félrevezetnek azok, akik kívülről spirituálisnak, nemesnek, magasztosnak és nagyszerűnek tűnnek. Ami azokat az embereket illeti, akik ékesszólóan tudnak beszélni a szavakról és a doktrínákról, és akiknek beszéde és tettei csodálatra méltónak tűnnek, az ő cselekedeteik lényegét, a tetteik mögötti elveket, vagy azt, hogy mik a céljaik, soha nem vizsgálták meg azok, akiket félrevezetnek. Sőt, soha nem vizsgálták meg, hogy ezek az emberek valóban alávetik-e magukat Istennek, és azt sem állapították meg, hogy ezek az emberek valóban félik-e Istent és kerülik-e a rosszat. Soha nem ismerték fel ezen emberek emberi mivoltának lényegét. Ehelyett a velük való megismerkedés első lépésétől kezdve, apránként eljutottak oda, hogy csodálják és tisztelik ezeket az embereket, akik végül a bálványaik lettek. Ráadásul egyesek fejében azok a bálványok, akiket imádnak – és akikről azt hiszik, hogy képesek elhagyni a családjukat és a munkájukat, és akikről a felszínen úgy tűnik, hogy képesek megfizetni az árat –, azok, akik valóban eleget tesznek Istennek, és akik valóban jó kimenetelt és jó rendeltetési helyet érhetnek el. Az ő elméjükben ezek a bálványok azok, akiket Isten jóváhagy. Mi készteti őket arra, hogy ilyesmit higgyenek? Mi a lényege ennek a kérdésnek? Milyen következményekkel járhat? Először is vitassuk meg ennek lényegét.

Lényegében ezeknek a kérdéseknek, amelyek az emberek nézeteire, gyakorlati módszereire és elfogadott gyakorlati elveire vonatkoznak, illetve arra, amire összpontosítani szoktak, semmi közük Isten emberiséggel szemben támasztott követelményeihez. Akár sekélyes dolgokra, akár mélyreható kérdésekre, akár szavakra és doktrínákra, akár a valóságra összpontosítanak az emberek, nem ahhoz tartják magukat, amihez leginkább kellene, és nem is tudják azt, amit leginkább tudniuk kellene. Ennek az az oka, hogy az emberek egyáltalán nem szeretik az igazságot; ilyeténképpen nem hajlandók időt és energiát fektetni az Isten kijelentéseiben található gyakorlati alapelvek felkutatásába és gyakorlatba ültetésébe. Helyette inkább rövidebb utat használnak, összegezve azt, amit ők jó gyakorlatnak és jó viselkedésnek értelmeznek és tartanak; ez az összegzés válik aztán saját elérendő céljukká, amelyet alkalmazandó igazságnak tekintenek. Ennek egyenes következménye, hogy az emberek az emberi jó viselkedést az igazság gyakorlatba ültetésének helyettesítőjeként alkalmazzák, ami kielégíti azon vágyukat is, hogy Istennek hízelegjenek. Ez tőkét ad nekik az igazsággal való vitatkozáshoz, és amelyet arra is felhasználnak, hogy okoskodjanak és versengjenek Istennel. Ugyanakkor az emberek gátlástalanul félreteszik Istent, és az általuk csodált bálványokat helyezik a helyére. Csak egyetlen alapvető ok van, ami az embereket ilyen tudatlan cselekedetekre és nézetekre, vagy egyoldalú véleményekre és gyakorlatokra készteti – és ma erről fogok nektek beszélni: az ok az, hogy bár az emberek talán követik Istent, mindennap imádkoznak Hozzá és mindennap olvassák az Ő kijelentéseit, valójában nem értik az Ő szándékait. Ebben rejlik a probléma gyökere. Ha valaki megértené Isten szívét, és tudná, hogy Ő mit szeret, mit utál, mit akar, mit utasít el, milyen embert szeret, milyen embert nem szeret, milyen mércét alkalmaz, amikor követelményeket támaszt az emberekkel szemben, és milyen megközelítést alkalmaz a tökéletesítésükhöz, akkor vajon lehetne annak az embernek továbbra is saját személyes véleménye? Az ilyen emberek el tudnának csak úgy menni és imádni valaki mást? Válhatna egy közönséges ember a bálványukká? Az Isten szándékait értő emberek ennél valamivel racionálisabb szemlélettel rendelkeznek. Nem fognak önhatalmúlag bálványozni egy romlott embert, és az igazság gyakorlatba ültetésének útján járva azt sem fogják hinni, hogy ha vakon betartanak néhány egyszerű szabályt vagy alapelvet, az egyenlő az igazság gyakorlatba ültetésével.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Hogyan lehet megismerni Isten természetét és az eredményeket, amelyeket munkája el fog érni?)