Ha Isten meghatározása olyasvalaki esetében, aki már sok éve követi Istent és élvezi szavainak gondoskodását, alapvetően ugyanaz, mint azé, aki hódolattal borul földre bálványok előtt, az azt jelzi, hogy az illető nem nyerte el Isten szavainak valóságát. Ez azért van, mert egyszerűen nem lépett be Isten szavainak valóságába, és ezen oknál fogva az Isten szavaiban itt rejlő valóságnak, igazságnak, szándékoknak és az emberiségre vonatkozó követelményeknek egyáltalán semmi közük sincs az illetőhöz. Vagyis nem számít, milyen serényen dolgozik az ilyen személy Isten szavainak felületes jelentésén, mindez hiábavaló, hiszen ők puszta szavak után mennek, és amit kapnak, azok is szükségszerűen puszta szavak lesznek. Legyenek bár az Isten által elmondott szavak külső megjelenésükben egyszerűek vagy mélyenszántók, mind olyan igazságok, amelyek nélkülözhetetlenek az ember életbe való belépése számára; az élő víz forrásai ezek, amelyek képessé teszik az embert a lelki és a testi túlélésre. Megadják az embernek azt, amire szüksége van az életben maradáshoz, a mindennapi életvitelének alapelveit és krédóját; az ösvényt, amelyen haladnia kell az üdvösség felé, annak célját és irányát; minden igazságot, amellyel teremtett lényként rendelkeznie kell Isten előtt; és minden arra vonatkozó igazságot, hogy miként veti alá magát az ember Istennek és hódol Neki. Szavatolják azt, ami az ember túlélését biztosítja, ezek az ember mindennapi kenyere és szilárd támasza, amely képessé teszi az embert arra, hogy erős legyen és felálljon. Bővelkednek abban az igazságvalóságban, amellyel a teremtett emberiség megéli a normális emberi mivoltot, bővelkednek abban az igazságban, amely által az emberiség megszabadul a romlottságtól és elkerüli Sátán csapdáit, bővelkednek azon fáradhatatlan tanításban, intésben, buzdításban és vigasztalásban, amelyet a Teremtő ad a teremtett emberiségnek. Ők a fáklya, amely vezeti az embereket és megvilágosítja őket, hogy megértsék mindazt, ami pozitív, a garancia, amely biztosítja, hogy az emberek megéljék és birtokba vegyék mindazt, ami igazságos és jó. Ők a kritérium, melyhez minden ember, esemény és dolog mérhető, valamint olyan navigációs jelzés, amely az üdvösségre és a világosság ösvénye felé vezeti az embereket. Csak Isten szavainak gyakorlati megtapasztalásában részesülhet az ember az igazságban és az életben; csakis ebben tudja megérteni az ember, hogy mi a normális emberi mivolt, mi a jelentőségteljes élet, mi a hamisítatlan teremtett lény, mi az Istennek való valós alávetettség; csakis ebben tudja megérteni az ember, hogyan törődjön Istennel, hogyan tegyen eleget a teremtett lény kötelességének, és hogyan legyen övé a valódi ember hasonlatossága; csakis ebben tudja megérteni, mit jelent a hamisítatlan hit és a hamisítatlan hódolat; csakis ebben tudja megérteni az ember, hogy ki a mennyek, a föld és minden dolog Legfőbb Ura; csakis ebben tudja megérteni az ember, miként uralkodik, vezet és gondoskodik a teremtményeiről az, Aki minden teremtés Legfőbb Ura; és csakis ebben tudja megérteni és felfogni az ember, hogyan létezik, nyilvánul meg és munkálkodik az, aki minden teremtés Legfőbb Ura. Isten szavainak valós megtapasztalásától elszakítva az embernek nincs valós tudása vagy bepillantása Isten szavaiba és az igazságba. Az ilyen ember kétségtelenül élőhalott, egy kiteljesedett burok, és egyáltalán semmi köze nincs a Teremtőre vonatkozó tudás egészéhez. Isten szemében az ilyen ember soha nem hitt Őbenne, és soha nem is követte Őt. Ennélfogva Isten nem ismeri el Őt sem az Ő hívőjeként sem az Ő követőjeként, még kevésbé, mint hamisítatlan teremtett lényt.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Előszó)