Az emberek régóta hisznek Istenben, de a legtöbbjük nem érti, mit jelent az „Isten” szó, és csak értetlenül követik. Fogalmuk sincs, hogy pontosan miért kellene az embernek hinnie Istenben, vagy hogy mi az Isten. Ha az emberek csak azt tudják, hogy hinni kell Istenben és követni kell Istent, de azt nem, hogy mi az Isten, és nem is ismerik Istent, akkor ez nem csak egy óriási nagy vicc? Annak ellenére, hogy az emberek idáig eljutva tanúi voltak már sok mennyei misztériumnak, és sok mélyreható tudásról hallottak, amelyet az ember még soha nem értett meg, számos olyan elemi igazságot nem ismernek, amelyen az ember még sohasem tűnődött. Egyesek azt mondhatják: „Sok éven át hittünk Istenben. Hogy ne tudnánk, mi az Isten? Vajon nem kicsinyel le minket ez a kérdés?” A valóságban azonban, bár az emberek ma is követnek Engem, semmit sem tudnak a mai munkáról, és még a legnyilvánvalóbb és legegyszerűbb kérdéseket sem képesek felfogni, nemhogy az olyan rendkívül összetett kérdéseket, mint amilyenek az Istenre vonatkozóak. Tudd meg, hogy azok a kérdések, amelyekkel nem foglalkozol, amelyeket nem ismertél fel, azokat a legfontosabb megértened, mert te csak a tömeget követed, nem figyelve arra és nem törődve azzal, hogy mivel kellene felvértezned magad. Valóban tudod, hogy miért kellene hinned Istenben? Valóban tudod, hogy mi az Isten? Valóban tudod, hogy mi az ember? Mint Istenben hívő ember, ha nem érted meg ezeket a dolgokat, vajon nem veszíted el az Istenben hívő ember méltóságát? Az én munkám ma ez: az emberek értsék meg önnön lényegüket, értsék meg mindazt, amit Én teszek, és ismerjék meg Isten igazi arcát. Ez az irányítási tervem záró aktusa, munkám utolsó szakasza. Ezért mondom el nektek előre az élet minden titkát, hogy elfogadhassátok őket Tőlem. Mivel ez a végső korszak munkája, el kell mondanom nektek az élet minden olyan igazságát, amelyre eddig soha nem voltatok fogékonyak, még akkor is, ha képtelenek vagytok megérteni vagy elviselni őket, mert egyszerűen túlságosan silányak vagytok, és képességeitek elégtelenek. Véghezviszem a munkámat; befejezem a munkát, amit el kell végeznem, és elmondom nektek mindazt, amire megbízást adtam nektek, nehogy újra eltévelyedjetek, és bedőljetek a gonosz ármányainak, amikor leszáll a sötétség. Sok olyan út van, amelyet nem értetek, és sok olyan dolog, amelyről nincs tudomásotok. Annyira tudatlanok vagytok; nagyon jól ismerem szellemi képességeiteket és hiányosságaitokat. Ezért, bár sok olyan szó van, amelyet képtelenek vagytok megérteni, mégis hajlandó vagyok elmondani nektek mindezeket az igazságokat, amelyekre eddig soha nem voltatok fogékonyak, mert folyamatosan aggódom, hogy a jelenlegi szellemi képességeitek közepette képesek vagytok-e szilárdan megállni a Nekem tett tanúságtételetekben. Nem arról van szó, hogy nem tartalak sokra titeket; mind olyan lények vagytok, akik még nem estek át a formális tanításomon, és egyáltalán nem látom, hogy mennyi dicsőség lakozik bennetek. Bár sok energiát fordítottam arra, hogy dolgozzak rajtatok, gyakorlatilag nincsenek bennetek pozitív alkotórészek, a negatív alkotórészeket pedig egy kezemen meg tudom számolni, és azok csak a Sátánt megszégyenítő tanúságtételként szolgálnak. Szinte minden más, ami bennetek van, a Sátán mérge. Olybá tűntök számomra, mint akik számára nincsen megváltás. Ahogy a dolgok állnak, ránézek különböző arckifejezéseitekre és viselkedésetekre, és végül megismerem igazi nagyságotokat. Ezért nyugtalankodom mindig miattatok: Ha az emberek magukra maradnának, tényleg jobb lenne az életük, vagy ahhoz hasonló lenne, mint amilyenek ma? A gyermeki értelmetek nem nyugtalanít benneteket? Tudtok valóban olyanok lenni, mint Izrael választott népe – hűek Hozzám, és csakis Hozzám, mindenkor? Ami bennetek megmutatkozik, az nem a szüleiktől elkóborolt gyermekek csintalansága, hanem a gazdájuk ostorának hatósugarán kívülre került állatokból előtörő bestialitás. Meg kell ismernetek a természeteteket, ami egyben közös gyengeségetek is; mindannyiótok közös betegsége. Ezért egyetlen figyelmeztetésem számotokra ma az, hogy álljatok szilárdan a mellettem tett tanúságtételetekben. Semmilyen körülmények között ne engedjétek, hogy a régi betegség újra fellángoljon. A tanúságtétel a legfontosabb – ez a munkám lényege. Nektek úgy kell elfogadnotok szavaimat, ahogyan Mária elfogadta Jahve kinyilatkoztatását, amely álmában érkezett hozzá: hinni benne, majd engedelmeskedni neki. Csak ez minősül erényesnek. Mert ti vagytok azok, akik a legtöbbet hallják szavaimat, akiket a leginkább megáldottam. Nektek adtam minden értékes tulajdonom, mindent nektek adományoztam, mégis oly nagymértékben különbözik a helyzetetek Izrael népétől; egyszerűen világok választanak el benneteket egymástól. De hozzájuk képest ti sokkal többet kaptatok; míg ők kétségbeesetten várják megjelenésemet, ti kellemes napokat töltötök Velem, részesülve bőségemből. E különbség fényében, mi jogosít fel titeket arra, hogy civakodjatok és veszekedjetek velem, és a részeteket követeljétek a tulajdonomból? Hát nem nyertetek már sokat? Én oly sokat adok nektek, de ti csak szívszorító szomorúságot és aggodalmat, fékezhetetlen haragot és elégedetlenséget adtok Nekem cserébe. Annyira visszataszítóak vagytok – ugyanakkor szánalomra méltók is, ezért nincs más választásom, mint lenyelni minden haragomat, és újra és újra hangot adni ellenvetéseimnek veletek szemben. Több ezer éves munkám során sohasem tiltakoztam az emberiségnél, mert rájöttem, hogy az emberiség fejlődése során csak a köztetek élő „szélhámosok” váltak a leghíresebbekké, mint értékes örökségek, amelyeket régi idők híres ősei hagytak rátok. Mennyire gyűlölöm azokat az embertelen disznókat és kutyákat. Túlságosan hiányzik belőletek a lelkiismeret! Túlságosan aljas jelleműek vagytok! Túlságosan megkeményedett a szívetek! Ha ilyen szavakat és munkát szántam volna az izraelitákra, már régen dicsőséget szereztem volna. De köztetek ez elérhetetlen; rátok csak a kegyetlen mellőzés, az elutasítás és a kifogások jellemzőek. Túlságosan érzéketlenek és teljesen értéktelenek vagytok!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mi a te megértésed Istenről?)