Az Istenbe vetett hitednek, az igazságkeresésednek, sőt még a viselkedésednek is a valóságon kell alapulnia: mindennek, amit teszel, gyakorlatiasnak kell lennie, és nem szabad olyan dolgokat hajszolnod, amelyek illuzórikusak és képzeletbeliek. Az ilyen viselkedésnek nincs értéke, mi több, az ilyen életnek nincs értelme. Mivel a törekvésed és az életed mindössze hamissággal és csalással telik, és mivel nem olyan dolgokra törekszel, amelyeknek értékük és jelentőségük van, az egyetlen dolog, amire szert teszel, az abszurd érvelés és dogma, amely nem az igazságból fakad. Az ilyen dolgok nem állnak kapcsolatban a léted jelentőségével és értékével, és csak egy sivár birodalomba juttathatnak téged. Ily módon az egész életed érték és értelem nélkül marad – és ha nem törekszel az értelmes életre, akkor akár száz évig is élhetnél, az is hiábavaló lenne. Hogyan lehetne ezt emberi életnek nevezni? Nem egy állat élete ez valójában? Hasonlóképpen, ha megpróbáljátok az Istenbe vetett hit útját követni, de nem tesztek kísérletet arra, hogy a látható Istent keressétek, és ehelyett egy láthatatlan és megfoghatatlan Istent imádtok, akkor nem még inkább hiábavaló-e ez a törekvés? A végén a törekvésed romhalmazzá válik. Milyen hasznot hoz neked az ilyen törekvés? Az emberrel az a legnagyobb probléma, hogy csak olyan dolgokat szeret, amelyeket nem láthat vagy érinthet, olyan dolgokat, amelyek rendkívül titokzatosak és csodálatosak, és amelyek az ember számára elképzelhetetlenek és az egyszerű halandók számára elérhetetlenek. Minél valószerűtlenebbek ezek a dolgok, annál inkább elemzik őket az emberek, sőt minden mást figyelmen kívül hagyva hajszolják őket, és megpróbálják megszerezni őket. Minél irreálisabbak, az emberek annál alaposabban vizsgálják és elemzik őket, sőt, egészen odáig mennek, hogy megalkotják saját kimerítő elképzeléseiket róluk. Ezzel szemben viszont, minél valószerűbbek a dolgok, az emberek annál elutasítóbbak velük szemben; egyszerűen lenézik, sőt megvetik őket. Vajon nem pontosan ez-e a ti hozzáállásotok ahhoz a valós munkához, amit ma végzek? Minél reálisabbak az ilyen dolgok, annál előítéletesebbek vagytok velük szemben. Nem szántok időt a vizsgálatukra, hanem egyszerűen figyelmen kívül hagyjátok őket; lenézitek ezeket a valós, alacsony szintű követelményeket, sőt számos elképzelést tápláltok erről az Istenről, aki a legvalóságosabb, és egyszerűen képtelenek vagytok elfogadni az Ő valóságát és normalitását. Ily módon nem egy homályos hithez ragaszkodtok-e? Rendíthetetlen a hitetek a múlt idők homályos Istenében, és nem érdekel benneteket a mai valóságos Isten. Vajon ez nem azért van, mert a tegnap Istene és a ma Istene két különböző korszakból származik? Valamint nem azért, mert a tegnap Istene a mennyek magasztos Istene, míg a ma Istene egy apró földi ember? Továbbá nem azért-e, mert az ember által imádott Isten az, akit az ő elképzelései hoztak létre, míg a mai Isten valódi hús-vér testből való, és a földön termett? Mindent összevetve, vajon nem a mai Isten túlságosan is valóságos volta miatt nem követi Őt az ember? Mert amit a mai Isten az emberektől kér, az pontosan az, amit az emberek a legkevésbé sem akarnak megtenni, és ami miatt szégyellik magukat. Nem ez nehezíti-e meg a dolgokat az emberek számára? Nem fedi-e ez fel az emberek sebhelyeit? Ily módon sokan nem a valódi Istent, a gyakorlati Istent keresik, és így a megtestesült Isten ellenségeivé, vagyis antikrisztusokká válnak. Vajon nem nyilvánvaló ez a tény? A múltban, amikor Isten még nem öltött testet, te talán vallásos személy vagy odaadó hívő lehettél. Miután Isten testet öltött, sok ilyen áhítatos hívő akaratlanul is antikrisztussá vált. Tudod, hogy mi folyik itt? Az Istenben való hitedben nem a valóságra koncentrálsz, és nem az igazságot keresed, hanem a hazugságok megszállottja vagy – nem éppen ez a megtestesült Istennel szembeni ellenségeskedésed legegyértelműbb forrása? A megtestesült Istent Krisztusnak nevezik, tehát nem antikrisztus-e mindenki, aki nem hisz a megtestesült Istenben? Tehát az, akiben hiszel és akit szeretsz, valóban ez a megtestesült Isten? Valóban ez az élő, lélegző Isten az, aki a legvalóságosabb és rendkívüli módon normális? Pontosan mi a célja a törekvésednek? A mennyben vagy a földön van? Egy elképzelés vagy az igazság? Isten vagy valami természetfeletti lény? Valójában az igazság az élet legvalóságosabb aforizmája, és a legmagasztosabb ilyen aforizma az egész emberiség körében. Mivel ez az Isten által az emberrel szemben támasztott követelmény, és az Isten által személyesen végzett munka, ezért „az élet aforizmájának” nevezik. Ez nem egy valamiből összefoglalt aforizma, és nem is egy híres idézet egy jeles személyiségtől. Ehelyett az ég és a föld és minden dolgok Mesterének az emberiséghez intézett kijelentése; ezek nem az ember által összefoglalt szavak, hanem Isten eredendő élete. Ezért nevezik „az élet legmagasztosabb aforizmájának”. Az emberek törekvése arra, hogy az igazságot a gyakorlatba átültessék, a kötelességük teljesítése – vagyis az Isten elvárásának való megfelelésre irányuló törekvés. Ennek az elvárásnak a lényege a legvalóságosabb valamennyi igazság közül, nem pedig üres, senki által el nem érhető doktrína. Ha a törekvésed nem más, mint doktrína, és nincs benne valóság, akkor nem lázadsz-e az igazság ellen? Nem vagy-e olyan, aki az igazságot támadja? Hogyan lehetne egy ilyen ember olyan valaki, aki az Isten iránti szeretetre törekszik? A valóság nélküli emberek azok, akik elárulják az igazságot, és mindannyian eredendően lázadók!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak azok tudnak megfelelni Istennek, akik ismerik Istent és az Ő munkáját)