A Sátán tetejétől az aljáig, kezdettől végig megzavarja Isten munkáját és Ellene cselekszik. Mindez a sok beszéd az „ősi kulturális örökségről”, az „ősi kultúra értékes ismeretéről”, „a taoizmus és konfucianizmus tanításairól” és „a konfuciuszi klasszikusokról és feudális rítusokról” a pokolra juttatta az embert. Sem a modern kor haladó tudománya és technológiája, sem a magasan fejlett ipar, mezőgazdaság és üzleti élet nincs sehol. Ehelyett a Sátán nem tesz semmi mást, csak az ősi „majmok” által terjesztett feudális rítusokat hangsúlyozza, hogy szántszándékkal megzavarja, ellehetetlenítse és lebontsa Isten munkáját. Nemcsak folyamatosan sújtja az embert mindmáig, hanem egyenesen egészben el akarja nyelni. A feudalizmus erkölcsi és etikai tanításainak átadása és az ősi kultúra ismeretének továbbhagyományozása már régen megfertőzte az emberiséget, kisebb-nagyobb ördögökké változtatva őket. Kevesen vannak, akik örömmel fogadnák Istent, akik ujjongva köszöntenék érkezését. Az egész emberiség arcán gyilkos szándék tükröződik, és mindenütt gyilkos lehelet járja át a levegőt. Azon igyekeznek, hogy kiűzzék Istent ebből az országból; késsel és karddal a kezükben harci alakzatba állnak, hogy „megsemmisítsék” Istent. Szerte az ördögök ezen országában, ahol az embert folyamatosan arra tanítják, hogy nincs Isten, terjednek a bálványok, és odafent a levegőt átjárja az égő papír és tömjén émelyítő, fojtóan tömény szaga. Olyan, mint a szennyvíziszap bűze, amely felszáll, amikor a mérgeskígyó megvonaglik, és annyira büdös, hogy az ember nem tudja megállni, hogy ne hányjon. Emellett halkan felsejlik az írásokat kántáló gonosz démonok hangja, amely mintha messziről, a pokolból jönne, olyannyira, hogy az ember beleborzong. Ezen a földön mindenhová bálványokat helyeznek, a szivárvány minden színében, az országot az érzéki élvezetek világává változtatva, miközben az ördögök királya egyfolytában gonoszul kacag, mintha aljas terve sikerült volna. Mindeközben az ember erről mit sem tud, és fogalma sincs arról, hogy az ördög már annyira megrontotta őt, hogy öntudatát vesztette, és már csak a fejét lógatja legyőzött módjára. Az ördög egy csapásra ki akar törölni mindent, ami Istennel kapcsolatos, és ismét be akarja mocskolni és meg akarja gyilkolni Őt; feltett szándéka, hogy lerombolja és megzavarja az Ő munkáját. Hogyan engedhetné, hogy Istennek vele egyenlő státusza legyen? Hogyan tűrhetné, hogy Isten „beleavatkozik” az ő munkájába, amelyet az emberek között végez a földön? Hogyan engedhetné, hogy Isten lerántsa a maszkot az ő ocsmány ábrázatáról? Hogyan engedhetné, hogy Isten felforgassa az ő munkáját? Hogyan engedhetné ez a dühében tomboló ördög, hogy Isten átvegye az irányítást az ő császári udvara fölött a földön? Hogyan hajolhatna meg önként az Ő felsőbbrendű hatalma előtt? Rút ábrázata teljes valójában lelepleződött, így az ember nem is tudja, nevessen-e vagy sírjon, és valóban nehéz erről beszélni. Hát nem ez az ő lényege? Rút lélek létére még mindig hihetetlenül szépnek hiszi magát. Ez a cinkosok bandája! Lejönnek a halandók birodalmába, hogy átadják magukat az élvezeteknek és felfordulást okozzanak, annyira felkavarva a dolgokat, hogy a világ megbízhatatlan és változékony hellyé válik, az ember szíve pedig megtelik pánikkal és nyugtalansággal, és annyit játszadoztak az emberrel, hogy annak megjelenése olyanná vált, mint egy embertelen mezei vadállaté, rendkívül rút lett, és az eredeti szent ember utolsó nyoma is elveszett belőle. Ezenkívül még át is akarják venni a szuverén hatalmat a földön. Annyira akadályozzák Isten munkáját, hogy az alig képes araszolva előrehaladni, és olyan szorosan elzárják az embert, mint valami érc- és acélfalak. Miután oly sok szörnyű bűnt követtek el és oly sok katasztrófát okoztak, számítanak még bármi másra, mint fenyítésre? Démonok és gonosz szellemek tombolnak a földön már egy ideje, és olyan szorosan elzárták Isten szándékait és fáradságos erőfeszítését egyaránt, hogy azok hozzáférhetetlenek. Ez valóban halálos bűn! Hogyne aggódna Isten? Hogyne haragudna Isten? Súlyosan hátráltatták Isten munkáját és ellenszegültek neki. Micsoda lázadás! Még azok a kisebb-nagyobb démonok is úgy viselkednek, mint sakálok az oroszlán sarkában, és a gonosz áramlatot követik, közben újra meg újra zavart keltve. A lázadás e fiai ismerik az igazságot, de szándékosan ellenállnak neki! Mintha most, hogy királyuk, a pokol királya elfoglalta királyi trónját, ők önteltté és önelégültté váltak volna, és megvetően bánnának mindenki mással. Közülük hányan keresik az igazságot és követik az igazságosságot? Állatok mindannyian, nem jobbak, mint a disznók és kutyák, egy raj bűzös légy élén haladnak, önhitten csóválják a fejüket, és mindenféle bajt kevernek egy trágyadomb kellős közepén. Azt hiszik, hogy a királyuk, a pokol királya a legnagyobb minden király közül, és fogalmuk sincs arról, hogy ők maguk is bűzös legyek csupán. És mégis kihasználják a disznók és kutyák erejét, akiket a szüleiknek tartanak, hogy Isten létezését lejárassák. Apró legyek ők, de azt hiszik, a szüleik olyan nagyok, mint a kék bálnák. Fogalmuk sincs arról, hogy ők maguk kicsik, a szüleik pedig tisztátalan disznók és kutyák, akik több százmilliószor nagyobbak, mint ők. Mit sem tudva saját alacsonyrendűségükről, a disznók és kutyák által árasztott rothadásszagot kihasználva tombolnak, abban a hiú hitben, hogy jövendő generációkat nemzenek, feledve minden szégyenérzetet! Zöld szárnyakkal a hátukon (ez arra utal, hogy azt állítják, hisznek Istenben) el vannak telve magukkal, mindenütt a saját szépségükkel és csáberejükkel dicsekednek, miközben titokban az emberre szórják a testükön lévő tisztátalanságokat. Továbbá rendkívül meg vannak magukkal elégedve, mintha egy pár szivárványszínű szárnnyal elrejthetnék saját tisztátalanságaikat, és ily módon az általuk gyakorolt elnyomást az igaz Isten létezése ellen fordítják (ez arra utal, hogy mi folyik a vallásos világ színfalai mögött). Honnan tudná az ember, hogy bármilyen elbűvölően gyönyörűek is egy légy szárnyai, maga a légy végső soron semmi több, mint egy apró teremtmény, amelynek a hasa tele van mocsokkal, a testén pedig nyüzsögnek a kórokozók? A szüleikként számon tartott disznók és kutyák erejéből tombolnak szerte az országban (ez arra utal, ahogyan az Istent üldöző vallásos tisztségviselők a nemzet kormányának erőteljes segítségére támaszkodva árulják el az igaz Istent és az igazságot), fékezhetetlen vadságukban. Mintha a zsidó farizeusok szelleme tért volna vissza Istennel együtt a nagy vörös sárkány népéhez, vissza a régi fészkükbe. Megkezdték az üldözés újabb fordulóját, és ott folytatják munkájukat, ahol több ezer évvel ezelőtt abbahagyták. Ez az elkorcsosult embercsoport biztosan elpusztul majd végül a földön! Úgy tűnik, több évezred elteltével a tisztátalan szellemek még ravaszabbak és agyafúrtabbak lettek. Folyamatosan azon törik a fejüket, milyen módszerekkel aknázhatnák alá titokban Isten munkáját. Számtalan trükkel és csellel a maguk hazájában szeretnék újra eljátszani a több ezer évvel ezelőtti tragédiát, jóformán addig zaklatva Istent, amíg fel nem kiált. Ő alig bírja türtőztetni Magát, hogy vissza ne térjen a harmadik égbe, hogy megsemmisítse őket. Ahhoz, hogy az ember szeresse Istent, meg kell értenie az Ő szándékait, ismernie kell az Ő örömeit és szomorúságait, és meg kell értenie, mi az, amit Ő utál. Ha az ember így tesz, az még inkább ösztönzi a belépését. Minél gyorsabb az ember belépése, annál hamarabb teljesülnek Isten szándékai, annál világosabban átlát az ember az ördögök királyán, és annál közelebb húzódik Istenhez, hogy az Ő vágya beteljesedhessen.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (7.))