Isten napi igéi: Belépés az életbe | 532. szemelvény

8 június 2025

Péter több éven át követte Jézust, és sok mindent látott Benne, ami másokban nem volt meg. Miután egy évig követte Őt, Jézus kiválasztotta Pétert a tizenkét tanítvány közül. (Természetesen Jézus ezt nem mondta ki hangosan, és a többiek egyáltalán nem is tudtak róla.) Az életben Péter mindahhoz viszonyította önmagát, amit Jézus tett. Legfőképpen azok az üzenetek vésődtek a szívébe, amelyeket Jézus hirdetett. Hihetetlenül tekintettel volt Jézusra és hűséges volt Őhozzá, és soha nem emelt kifogást Ellene. Ennek eredményeként hűséges társa lett, bárhová is ment Jézus. Péter megfigyelte Jézus tanításait, szelíd szavait, azt, hogy mit evett, öltözködését, szállását és azt, hogy hogyan utazott. Minden tekintetben Jézust utánozta. Soha nem volt önigaz, hanem elvetett mindent, ami idejétmúlt volt, követte Jézus példáját szóban és tettben egyaránt. Ekkor érezte Péter, hogy a menny és a föld és minden dolog a Mindenható kezében van, és hogy emiatt nincs személyes választása. Továbbá Péter magáévá tette mindazt, ami Jézus volt, és példaként használta azt. Jézus élete azt mutatja, hogy Ő nem volt önelégült abban, amit tett; ahelyett, hogy hencegett volna Magával, szeretettel mozgatta meg az embereket. Különböző dolgok mutatták meg, hogy mi is volt Jézus, és ezért Péter mindent utánzott, ami Őt jellemezte. A saját tapasztalatai egyre jobban megéreztették Péterrel Jézus szeretetreméltóságát, és olyan dolgokat mondott, mint: „Az egész világegyetemben kerestem a Mindenhatót, láttam a menny és a föld és minden dolog csodáit, és így mélyen megéreztem a Mindenható szeretetreméltóságát. A saját szívemben azonban soha nem volt valódi szeretet, és soha nem láttam a Mindenható szeretetreméltóságát a saját szememmel. Ma a Mindenható szemében kedvességet találtam, és végre megéreztem Isten szeretetreméltóságát. Végre felfedeztem, hogy az emberiséget nem csak az készteti szeretetre Isten iránt, hogy Ő teremtett mindent; a mindennapi életemben rátaláltam az Ő határtalan szeretetreméltóságára. Hogyan is korlátozódhatna ez arra, ami most látható?” Ahogy telt az idő, Péterben is sok minden felbukkant, ami gyönyörű volt. Nagyon engedelmes lett Jézus iránt, és persze jó néhány kudarcot is elszenvedett. Amikor Jézus elvitte őt különböző helyekre prédikálni, Péter mindig megalázkodva hallgatta Jézus prédikációit. Soha nem vált arrogánssá, mert évekig követte Jézust. Miután Jézus elmondta neki, hogy azért jött, hogy keresztre feszítsék, hogy befejezhesse a munkáját, Péter gyakran gyötrődött a szívében, és titokban, egyedül sírt. Mindamellett végül mégis elérkezett az a „szerencsétlen” nap. Miután Jézust letartóztatták, Péter egyedül sírt a halászhajójában, és sok imát mondott ezért. De szíve mélyén tudta, hogy ez az Atya Isten akarata, és ezt senki sem tudja megváltoztatni. Csak a szeretete miatt gyötrődött tovább és maradt könnyes a szeme. Ez persze emberi gyengeség. Ezért, amikor megtudta, hogy Jézust a keresztre fogják szegezni, megkérdezte Jézust: „Miután elmész, visszatérsz-e majd, hogy közöttünk légy és vigyázz ránk? Láthatunk-e még Téged?” Bár ezek a szavak nagyon naivak voltak és emberi elképzelésekkel teljesek, Jézus ismerte Péter szenvedésének keserűségét, ezért szeretetéből fakadóan tekintettel volt Péter gyengeségére: „Péter, Én mindig is szerettelek téged. Tudod te ezt? Noha nincs okod arra, hogy ezt mondd, mert az Atya megígérte, hogy feltámadásom után 40 napig meg fogok jelenni az embereknek. Nem hiszed-e, hogy az Én Lelkem gyakran fog kegyelmet árasztani mindnyájatokra?” Bár ez némi vigaszt nyújtott Péternek, mégis úgy érezte, hogy egy dolog hiányzik, ezért feltámadása után Jézus először neki jelent meg nyíltan. Annak érdekében azonban, hogy Péter ne ragaszkodjon tovább az elképzeléseihez, Jézus visszautasította a bőséges étkezést, amelyet Péter készített neki, és egy szempillantás alatt eltűnt. Ettől a pillanattól kezdve Péter végre mélyebben megértette az Úr Jézust, és még jobban szerette Őt. Feltámadása után Jézus gyakran megjelent Péternek. Még háromszor jelent meg Péternek, miután letelt a negyven nap, és felment a mennybe. Mindegyik megjelenés közvetlenül azelőtt történt, hogy a Szentlélek munkája befejeződött volna, és új munka kezdődött volna el.

Péter egész életében halászott a megélhetésért, de ennél is inkább azért élt, hogy prédikáljon. Későbbi éveiben írta meg Péter első és második levelét, valamint több levelet az akkori filadelfiai gyülekezethez. Nagy hatással volt az akkori emberekre. Ahelyett, hogy a saját tekintélyét felhasználva kioktatta volna az embereket, az élet megfelelő ellátásával gondoskodott róluk. Soha nem felejtette el Jézus elmenetele előtti tanításait, és egész életében ezekből merített ihletet. Miközben Jézust követte, elhatározta, hogy halálával viszonozza az Úr szeretetét, és mindenben követi az Ő példáját. Jézus beleegyezett ebbe, így amikor Péter 53 éves volt (több mint 20 évvel Jézus távozása után), Jézus megjelent neki, hogy segítsen beteljesíteni törekvését. Az ezt követő hét évben Péter azzal töltötte az életét, hogy megismerje önmagát. Egy napon, e hét év leteltével fejjel lefelé keresztre feszítették, és ezzel véget vetettek rendkívüli életének.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A misztériumok értelmezései, Péter életéről)

Több megtekintése

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Megosztás

Nem

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren