Az emberek manapság még mindig képtelenek elengedni a test dolgait; nem tudják feladni a testi élvezeteket, a világot, a pénzt vagy romlott beállítottságukat. A legtöbb ember felületesen végzi tevékenységét. Valójában ezek az emberek egyáltalán nem hordozzák Istent a szívükben; sőt, ami még rosszabb, nem is félik Istent. Isten nincs a szívükben, ezért nem képesek érzékelni mindazt, amit Isten tesz, és még kevésbé képesek elhinni az általa kimondott szavakat. Az ilyen emberek túlságosan a testből valók; túlságosan mélyen romlottak, és mindenféle igazságot nélkülöznek. Mi több, nem hiszik el, hogy Isten képes testet ölteni. Aki nem hisz a megtestesült Istenben – vagyis aki nem hisz a látható Istenben vagy az Ő munkájában és szavaiban, és ehelyett a láthatatlan, mennyei Istent imádja – az olyasvalaki, akinek Isten nincs a szívében. Az ilyen emberek lázadóak és ellenállnak Istennek. Hiányzik belőlük az emberség és az értelem, az igazságról nem is beszélve. Ráadásul ezen emberek számára a látható és kézzelfogható Isten még kevésbé hihető, miközben a láthatatlan és megfoghatatlan Istent tartják a leghitelesebbnek és legörvendetesebbnek. Amit keresnek, az nem a tényleges igazság, és nem is az élet igazi lényege; még kevésbé Isten akarata. Inkább az izgalmat keresik. Kétségkívül abban hisznek és azt követik, ami a leginkább lehetővé teszi számukra vágyaik beteljesítését. Csak azért hisznek Istenben, hogy saját vágyaikat kielégítsék, nem pedig azért, hogy az igazságot keressék. Az ilyen emberek vajon nem gonosztevők? Rendkívül magabiztosak, és egyáltalán nem hiszik, hogy Isten a mennyben elpusztítja az olyan „jó embereket”, mint ők maguk. Ehelyett azt hiszik, hogy Isten megengedi nekik, hogy megmaradjanak, sőt, bőségesen megjutalmazza őket, mivel sok mindent tettek Istenért, és jelentős „hűséget” tanúsítottak iránta. Ha nekik is a látható Istent kellene követniük, amint nem teljesülnének a vágyaik, azonnal visszavágnának Istennek, vagy dühbe gurulnának. Aljas, megvetendő embereknek bizonyulnak, akik mindig csak a saját vágyaik kielégítésére törekszenek; nem az igazságot kereső, becsületes emberek. Ilyen emberek az úgynevezett gonoszok, akik Krisztust követik. Azok az emberek, akik nem keresik az igazságot, nem hihetnek az igazságban, és még kevésbé képesek érzékelni az emberiség jövőbeli kimenetelét, mivel nem hisznek a látható Isten egyetlen művében vagy szavában sem – és ez magában foglalja azt is, hogy nem képesek hinni az emberiség jövőbeli rendeltetésében. Ezért, még ha követik is a látható Istent, akkor is gonoszságot követnek el, és egyáltalán nem keresik az igazságot, és nem is gyakorolják az Általam megkövetelt igazságot. Azok az emberek, akik nem hiszik, hogy el fognak pusztulni, ezzel ellentétben pont azok, akik el fognak pusztulni. Mindannyian olyan okosnak hiszik magukat, és azt gondolják, hogy ők azok az emberek, akik az igazságot gyakorolják. Gonosz magatartásukat az igazságnak tekintik, és ezért dédelgetik. Az ilyen gonosz emberek nagyon magabiztosak; az igazságot tanításnak tekintik, és gonosz cselekedeteiket igazságnak tartják, de végül csak azt aratják, amit vetettek. Minél magabiztosabbak az emberek, és minél vadabbul arrogánsak, annál inkább képtelenek elnyerni az igazságot; minél inkább hisznek az emberek a mennyei Istenben, annál inkább ellenállnak Istennek. Ezek az emberek azok, akik büntetést kapnak.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt fog bemenni a nyugalomba)