Kezdetben Isten nyugalomban volt. Abban az időben nem voltak emberek vagy bármi más a földön, és Isten még nem végzett semmilyen munkát. Csak az emberiség létezése és az emberiség megromlása után kezdte el irányító munkáját; ettől kezdve már nem pihent, hanem ehelyett az emberiség között kezdett el foglalatoskodni. Az emberiség romlása miatt vesztette el Isten a megnyugvását, és emellett az arkangyal lázadása miatt is. Ha Isten nem győzi le a Sátánt és nem menti meg a megrontott emberiséget, akkor soha többé nem lesz képes nyugalomra térni. Ahogyan az embernek hiányzik a nyugalom, úgy Istennek is, és amikor Ő ismét megpihen, az emberek is megpihennek majd. Nyugalomban élni háború nélküli, fertő nélküli és minden tartós igazságtalanság nélküli életet jelent. Vagyis olyan élet, amely mentes a Sátán okozta zavaroktól (itt a „Sátán” ellenséges erőkre utal) és a Sátán romlottságától, és nem is hajlamos semmilyen Istennel szemben álló erő általi megszállásra; olyan élet, amelyben minden a saját fajtáját követi, és imádhatja a teremtés Urát, és amelyben az ég és a föld teljesen nyugodt – ezt takarják az „emberek nyugodt élete” szavak. Amikor Isten megpihen, az igazságtalanság nem marad fenn többé a földön, az ellenséges erők sem támadnak többé, és az emberiség egy új birodalomba lép – nem lesz többé a Sátán által megrontott emberiség, hanem inkább egy olyan emberiség, amely megmenekült, miután a Sátán megrontotta. Az emberiség megnyugvásának napja egyben Isten megnyugvásának napja is lesz. Isten azért veszítette el a nyugalmát, mert az emberiség képtelen volt nyugalomra térni, nem pedig azért, mert eredetileg képtelen volt a nyugalomra. A nyugalomra térés nem jelenti azt, hogy minden megáll, vagy megszűnik fejlődni, és nem jelenti azt sem, hogy Isten felhagy a munkával, vagy hogy az emberek megszűnnek élni. A nyugalomra térés jele az lesz, amikor a Sátánt elpusztították, amikor azokat a gonosz embereket, akik csatlakoztak hozzá a gaztetteiben, megbüntették és semmivé tették, és amikor minden Istennel ellenséges erő megszűnik létezni. Isten nyugalomra térése azt jelenti, hogy többé nem fogja végezni az emberiség üdvözítésére irányuló munkáját. Az emberiség nyugalomra térése azt jelenti, hogy az egész emberiség Isten világosságában és áldásai alatt fog élni, mentesülve a Sátán rontásától, és többé nem fordul elő igazságtalanság. Isten gondviselése alatt az emberek normálisan fognak élni a földön. Amikor Isten és az emberiség együtt nyugalomra tér, az azt jelenti, hogy az emberiség megmenekült és a Sátán elpusztult, hogy Isten munkája az emberekben teljesen elkészült. Isten nem fog tovább dolgozni az emberekben, és azok nem fognak többé a Sátán uralma alatt élni. Így Isten nem lesz többé elfoglalt, és az emberek nem lesznek többé állandóan mozgásban; Isten és az emberiség egyszerre fog megnyugvást lelni. Isten visszatér az Ő eredeti helyére, és minden ember visszatér a saját helyére. Ezek azok a rendeltetési helyek, ahol Isten és az emberek tartózkodni fognak, amint Isten teljes irányítása befejeződik. Istennek megvan Isten rendeltetési helye, az emberiségnek pedig az emberiség rendeltetési helye. Miközben Isten pihen, továbbra is vezeti majd az összes embert a földi életében, és amíg az Ő fényességében élnek, addig az egy igaz Istent fogják imádni a mennyben. Isten nem fog többé az emberiség között élni, és az emberek sem lesznek képesek Istennel együtt élni a Neki kijelölt helyen. Isten és az emberek nem élhetnek ugyanabban a birodalomban; hanem mindkettőnek megvan a maga saját életvitele. Isten az, aki az egész emberiséget irányítja, és az egész emberiség Isten irányítási munkájának kikristályosodása. Az emberek azok, akiket vezetnek, és nem ugyanabból az anyagból valók, mint Isten. „Megpihenni” azt jelenti, hogy visszatérünk az eredeti helyünkre. Ezért amikor Isten nyugalomra tér, az azt jelenti, hogy visszatért eredeti helyére. Többé nem él majd a földön, és nem lesz az emberiség között, hogy osztozzon örömükben és szenvedésükben. Amikor az emberek nyugalomra térnek, az azt jelenti, hogy a teremtés valódi tárgyai lettek; a földről imádják majd Istent, és normális emberi életet élnek. Az emberek többé nem lesznek engedetlenek Istennel szemben, vagy nem fognak ellenállni Neki, és visszatérnek Ádám és Éva eredeti életéhez. Ez lesz Isten és az emberek saját élete és rendeltetése, miután nyugalomra térnek. A Sátán veresége elkerülhetetlen fordulat a közte és Isten közötti háborúban. Mint ilyen, Isten nyugalomra térése az Ő irányítási munkájának befejezése után, valamint az emberiség teljes üdvözítése és nyugalomba térése egyaránt elkerülhetetlen irányvonallá vált. Az emberiség nyugvóhelye a földön van, Isten nyugvóhelye pedig a mennyben. Amíg az emberek a nyugalomban imádják Istent, addig a földön fognak élni, és amíg Isten az emberiség maradékát nyugalomba vezeti, a mennyből fogja vezetni őket, nem pedig a földről. Isten továbbra is a Lélek lesz, míg az emberek továbbra is húsvér testek. Isten és az emberek más-más módon pihennek. Miközben Isten pihen, eljön és megjelenik az emberek között; miközben az emberek pihennek, Isten vezeti őket, hogy meglátogassák a mennyet, valamint, hogy élvezzék az ottani életet. Miután Isten és az emberiség nyugalomba tér, a Sátán nem fog többé létezni; hasonlóképpen azok a gonosz emberek is megszűnnek létezni. Mielőtt Isten és az emberiség megpihen, azok a gonosz egyének, akik egykor üldözték Istent a földön, valamint az ottani ellenségek, akik engedetlenek voltak vele szemben, addigra elpusztulnak; az utolsó napok nagy katasztrófái kiirtják őket. Miután ezek a gonosz emberek teljesen megsemmisültek, a Föld soha többé nem ismeri majd a Sátán zaklatását. Csak akkor kapja meg az emberiség a teljes üdvösséget, és akkor fejeződik be teljesen Isten munkája. Ezek az előfeltételei annak, hogy Isten és az emberiség nyugalomra térjen.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt fog bemenni a nyugalomba)