Keresztény filmelőzetes | „Veszélyes evangéliumi utazás”
2 július 2024
Hszü Szungen egy házi gyülekezet vénje volt, és miután elfogadta Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját, lelkesen hirdette az evangéliumot lelkészének és a munkatársainak. Meglepetésére azonban elítéléssel és elutasítással találkozott. Hszü Szungen látta, hogy a lelkész és a vének természetlényege az igazság gyűlölete és az igazságtól való undor, és határozottan elhatárolódott a vallástól. Ezt követően aktívan terjesztette az evangéliumot, tanúságot tett Isten mellett, és fél éven belül több mint tízezer hívőt vitt Isten elé, akik az ő irányítása alatt álltak. Emiatt a vallás lelkészének ellenségeskedésével kellett szembenéznie, feljelentették és letartóztatták. Büntetése letöltése közben találkozott Li Muguang vallási vezetővel, akivel rögtön megkedvelték egymást, támogatták egymást és gyakran vállaltak egymással közösséget a börtönben. Hszü Szungen nagyon szeretett volna bizonyságot tenni Li Muguangnak Isten utolsó napokbeli munkájáról, de a börtönben sasszemmel figyelték őket, ráadásul Li Muguang már a büntetése vége felé járt, és hamarosan szabadult. Miután komolyan átgondolta a dolgot, Hszü Szungen kockázatos döntést hozott: úgy határozott, megszökik a börtönből, hogy Li Muguangnak hirdesse az evangéliumot. Vajon sikerül megszöknie a börtönből? Képes lesz továbbra is terjeszteni Isten utolsó napokbeli evangéliumát, és bizonyságot tenni róla? Nézd meg a Veszélyes evangéliumi utazás című filmet, és minden kiderül!
Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?
Más típusú videók