Amióta az emberiség feltalálta a társadalomtudományokat, a tudomány és a tudás foglalja le az ember elméjét. A tudomány és a tudás az emberiség feletti uralkodás eszköze lett, és már nincs elegendő hely arra, hogy Istennek hódoljon az ember, már nincsenek kedvező feltételek Isten hódolatához. Az ember szívében egyre alacsonyabbra süllyedt Isten helye. Ha Isten nincs ott a szívében, akkor az ember belső világa sötét, reménytelen és üres. Ebből következően sok társadalomtudós, történész és politikus állt elő társadalomtudományi elméletek kifejezésre juttatásával, az emberi evolúció elméletével és egyéb olyan elméletekkel, amelyek ellentmondanak annak az igazságnak, miszerint Isten teremtette az embert, hogy betöltse az emberiség szívét és elméjét. Ily módon egyre kevesebben lettek az abban hívők, hogy mindent Isten teremtett, és egyre csak nőtt azok száma, akik az evolúció elméletében hisznek. Egyre többen kezelik mítoszként és legendaként Istennek az Ószövetség korában feljegyzett munkálkodását és szavait. Az emberek közönyössé váltak a szívükben Isten méltóságára és nagyságára, annak tanára, hogy Isten létezik és mindenek felett uralmat gyakorol. Már nem fontos számukra az emberiség túlélése és az országok, valamint a nemzetek sorsa, és az ember egy olyan sekélyes világban él, amely csupán az evéssel, az ivással és az élvezethajszolással van elfoglalva... Kevesen vállalják fel annak felkutatását, hogy hol munkálkodik ma Isten, vagy néznek utána annak, hogy miként elnököl az ember rendeltetése felett, illetve hogyan rendezi azt. Ily módon aztán az ember tudta nélkül az emberi civilizáció egyre kevésbé tud megfelelni az ember kívánalmainak, és sokan vannak, akik úgy érzik, hogy ilyen világban élve kevésbé boldogok azoknál, akik már elhunytak. Még az egykor rendkívül civilizált országok népei is sérelmezik ezt. Mert Isten útmutatása nélkül nem számít, mennyire törik a fejüket az uralkodók és a szociológusok az emberi civilizáció megőrzésén, hiába teszik. Senki nem tudja betölteni az ember szívében lévő ürességet, mert senki nem lehet az ember élete, és egyetlen társadalmi elmélet sem tudja megszabadítani az embert az őt sújtó ürességtől. A tudomány, az ismeretek, a szabadság, a demokrácia, a kényelem, a jólét – ezek mind csupán időleges vigaszt nyújtanak az embernek. Az ember még ezen dolgokkal is elkerülhetetlenül követ el bűnt, és a társadalom igazságtalanságain kesereg. Ezek a dolgok nem tudják féken tartani az ember sóvárgását és felfedezési vágyát. Ez azért van, mert az embert Isten teremtette, és az ember értelmetlen áldozatai és kutakodása csupán további kínlódáshoz vezethet, mígnem az ember az állandó félelem állapotában létezik, nem tudván, hogyan nézzen szembe az emberiség jövőjével, valamint az előtte futó ösvénnyel. Az ember félni kezdi a tudományt és az ismereteket is, és még jobban féli az üresség érzését. Függetlenül attól, hogy szabad országban élsz vagy emberi jogokat nélkülözőben, ezen a világon semmiképp sem menekülhetsz meg az emberiség sorsától. Legyél te az uralkodó vagy uralkodjanak rajtad, teljességgel képtelen vagy rá, hogy megmenekülj az emberiség sorsa, rejtelmei és rendeltetése felfedezésének vágyától, arra pedig még kevésbé vagy képes, hogy az üresség zavarba ejtő érzetétől megmenekülj. Ezeket a jelenségeket, amelyek az egész emberiséget jellemzik, társadalmi jelenségeknek nevezik a szociológusok, azonban nincsen olyan nagy ember, aki elő tudna állni, hogy megoldja ezeket a problémákat. Az ember végső soron csak ember, és Isten helyét és életét egyetlen ember sem pótolhatja. Az emberiség nem csupán olyan igazságos társadalmat igényel, amelyben mindenki jól táplált, egyenlő és szabad; az emberiségnek Isten üdvösségére van szüksége, valamint arra, hogy életet adjon nekik. Az ember szükségletei, felfedezés utáni sóvárgása és lelki üressége csak akkor oldódhat meg, ha az ember befogadja Isten életadó gondoskodását és az Ő üdvösségét. Ha egy ország vagy nemzet népe képtelen befogadni Isten üdvösségét és törődését, akkor ezen ország vagy nemzet a pusztulás útjára lép, a sötétség felé halad, és Isten meg fogja semmisíteni.

Lehet, hogy jelenleg virágzik az országod, ám ha engeded, hogy a néped elkóboroljon Istentől, azon veszi majd észre magát, hogy egyre inkább megfosztották Isten áldásaitól. Egyre inkább lábbal tiporják országod civilizációját, és nem kell hozzá sok idő, hogy a nép felkeljen Isten ellen és átkozza a Mennyet. És így megy tönkre az ember tudta nélkül egy ország sorsa. Isten erős országokat támaszt, hogy elbánjanak azon országokkal, amelyeket Isten megátkozott, és akár el is törli őket a föld színéről. Egy ország vagy nemzet felemelkedése, illetve bukása attól függ, hogy az uralkodói Istennek hódolnak-e, és arra vezetik-e népüket, hogy közelebb kerüljenek Istenhez és Őneki hódoljanak. Ámbár ebben az utolsó korban, mivel egyre kevesebben vannak azok, akik valóban keresik Istent és Őneki hódolnak, Isten különleges kegyet áraszt ki azon országokra, ahol államvallás a kereszténység. Egybegyűjti ezeket az országokat, hogy megalkossa a világ viszonylag igaz táborát, míg az ateista országok és azok, amelyek nem az igaz Istennek hódolnak, az igaz tábor ellenfeleivé válnak. Ily módon Istennek nem csupán az emberiség között van helye, hogy végezze munkáját, hanem olyan országokat is nyer, amelyek igaz hatalmat tudnak gyakorolni, szankciókat és korlátozásokat vetve ki azon országokra, amelyek ellenállnak Őneki. Ennek ellenére mégsem lép elő több nép, hogy Istennek hódoljon, mert az ember túlságosan messzire kóborolt Őtőle, és túlságosan régóta elfeledkezett Istenről. Csak olyan országok maradnak a földön, amelyek igazságot gyakorolnak, illetve ellenállnak az igazságtalanságnak. Ez azonban távol áll Isten kívánalmaitól, mert egyetlen ország uralkodói sem engedik, hogy Isten elnököljön a népük felett, és egyetlen politikai párt sem gyűjti össze az embereit azért, hogy Istennek hódoljanak. Isten minden ország, nemzet, kormányzó párt, sőt, minden ember szívében elveszítette az Őt megillető helyet. Bár léteznek ezen a világon igaz erők, törékeny az olyan uralom, ahol Istennek nincs helye az ember szívében. Isten áldása nélkül zűrzavarba torkollik a politikai színtér, és egyetlen csapásnak sem tud majd ellenállni. Ami az emberiséget illeti, Isten áldása nélkül lenni olyan számára, mint a nap nélkül lenni. Nem számít, mily kitartóan adakoznak népüknek az uralkodók, hány igaz eszmecserét tart együtt az emberiség, ezek egyike sem fogja visszafordítani a dolgok menetét, illetve megváltoztatni az emberiség sorsát. Az ember úgy hiszi, hogy az olyan ország, amelyben a nép élelmet és ruhát kap, ahol békében élnek együtt, az jó ország, jó vezetőséggel. Isten azonban nem így gondolja. Ő úgy gondolja, hogy az olyan ország, amelyben senki nem hódol Őneki, az, amelyet meg kell semmisítenie. Az ember gondolkodásmódja túlságosan is eltér Istenétől. Így hát, amikor egy ország feje nem hódol Istennek, akkor ennek az országnak tragikus lesz a sorsa, és az országnak nincs hová megérkeznie.

Isten nem vesz részt az emberi politikában, azonban egy ország vagy nemzet sorsa Isten kezében van. Isten irányítja ezt a világot és a világegyetem egészét. Az ember sorsa és Isten terve közvetlenül összekapcsolódik, és egyetlen ember, ország vagy nemzet sem vonhatja ki magát Isten szuverenitása alól. Ha az ember tudni szeretné a sorsát, Isten elé kell járulnia. Isten felvirágoztatja azokat, akik Őt követik és Neki hódolnak, és hanyatlást, valamint kipusztulást hoz azokra, akik ellenállnak Neki és elutasítják Őt.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. 2. függelék: Isten elnököl az egész emberiség sorsa felett)