Attól a pillanattól kezdve, hogy sírva erre a világra jössz, megkezded kötelességeid teljesítését. Isten tervéért és elrendeléséért töltöd be szerepedet, és megkezded életutadat. Bármi legyen is a háttered, és bármilyen út áll is előtted, senki sem menekülhet a Menny vezénylései és intézkedései elől, és senki sem irányíthatja a saját sorsát, mert csak Ő, aki mindenek felett uralkodik, képes ilyen munkára. Amióta az ember létezik, Isten mindig is így munkálkodott, irányította a világegyetemet, meghatározta a dolgok változásának szabályait és mozgásának pályáját. Mint minden dolog, az ember is csendesen és tudtán kívül táplálkozik az Istentől származó édességből, esőből és harmatból; mint minden dolog, az ember is tudtán kívül él Isten kezének irányítása alatt. Az ember szíve és lelke Isten kezében van, Isten szeme látja életének minden mozzanatát. Függetlenül attól, hogy elhiszed-e ezt vagy sem, minden és bármi, legyen az élő vagy holt, Isten gondolatainak megfelelően mozdul, változik, újul meg és tűnik el. Ilyen módon uralkodik Isten minden dolog felett.

Ahogy az éjszaka csendesen közeledik, az ember nem tud róla, mert az ember szíve nem érzékeli, miként közeledik az éjszaka, és honnan jön. Ahogy az éjszaka csendesen elillan, az ember üdvözli a nappal világosságát, de hogy honnan jött a fény, és hogyan űzte el az éjszaka sötétségét, azt az ember még kevésbé tudja, és még kevésbé van tudatában. A nappal és az éjszaka e visszatérő váltakozása átviszi az embert egyik korszakból a másikba, egyik történelmi környezetből a másikba, miközben biztosítja, hogy Isten munkája minden korszakban megvalósuljon, és terve minden korra vonatkozóan teljesüljön. Az ember Istennel együtt járta végig ezeket az időszakokat, mégsem tudja, hogy Isten uralja minden dolog és élőlény sorsát, sem azt, hogy Isten hogyan vezényel és irányít mindent. Ez a megértés elkerülte az emberiséget ősidők óta egészen napjainkig. Ami pedig ennek okát illeti, nem azért, mert Isten tettei túlságosan rejtve vannak, és nem is azért, mert Isten terve még nem valósult meg, hanem azért, mert az ember szíve és szelleme túlságosan távol van Istentől, olyannyira, hogy az ember még akkor is a Sátán szolgálatában marad, amikor Istent követi – és még akkor sem tud róla. Senki sem keresi aktívan Isten lábnyomát és Isten megjelenését, és senki sem hajlandó Isten gondviselésében és általa őrizve létezni. Ehelyett a Sátán, a gonosz rontására kívánnak hagyatkozni, hogy alkalmazkodjanak ehhez a világhoz és a létezés szabályaihoz, amelyeket a bűnös emberiség követ. Ezen a ponton az ember szíve és szelleme átalakult az ember Sátán iránti hódolatává, és a Sátán táplálékává vált. Sőt, az emberi szív és szellem olyan hellyé vált, ahol a Sátán lakozhat, és amely a Sátán számára megfelelő játszótér. Így az ember tudtán kívül elveszíti az emberi lét alapelveinek, valamint az emberi létezés értékének és értelmének megértését. Isten törvényei, valamint az Isten és ember közötti szövetség fokozatosan elhalványul az ember szívében, és megszűnik Istent keresni, illetve figyelni rá. Az idő múlásával az ember már nem érti, hogy Isten miért teremtette őt, és nem érti az Isten által kimondott szavakat, sem mindazt, ami Istentől ered. Az ember ekkor elkezd ellenszegülni Isten törvényeinek és parancsainak, szíve és szelleme pedig eltompul... Isten elveszíti az embert, akit eredetileg teremtett, az ember pedig elveszíti eredeti gyökereit: ez az emberi faj bánata. Valójában a kezdetektől napjainkig Isten egy olyan tragédiát vitt színre az emberiség számára, amelyben az ember egyszerre főszereplő és áldozat. És senki nem tudja megmondani, hogy ki ennek a tragédiának a rendezője.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten az ember életének forrása)