Isten napi igéi: Isten természete, valamint amivel Ő rendelkezik és ami Ő | 254. szemelvény

2022-09-15

Az élet útja nem olyasmi, amit bárki birtokolhat, vagy amit bárki könnyedén elérhet. Azért van ez így, mert élet csak Istentől származhat, ami azt jelenti, hogy csak maga Isten birtokolja az élet lényegét, és az élet útja csakis magáé Istené. Tehát egyedül Isten az élet eredete, az élet élő vizének kiapadhatatlan kútforrása. Amióta megteremtette a világot, Isten sok munkát végzett az élet vitalitásával kapcsolatban, sok munkát végzett, amely életet hoz az embernek, és nagy árat fizetett azért, hogy az ember életet nyerhessen. Azért van ez így, mert Isten maga az örök élet, és Isten maga az ember feltámasztásának útja. Isten soha nem hiányzik az ember szívéből, és mindenkor ott él az emberek között. Mindig is Ő volt az ember életének hajtóereje, az ember létezésének gyökere, és gazdag tárház az ember születés utáni létezéséhez. Ő az oka az ember újjászületésének, és Ő teszi képessé arra, hogy kitartóan élje meg minden egyes szerepét. Az ember az Ő hatalmának és kiolthatatlan életerejének köszönhetően él nemzedékről nemzedékre, és ez idő alatt mindvégig Isten életének hatalma volt az ember létezésének fő támasza, amiért Isten olyan árat fizetett, amilyet egy hétköznapi ember sem fizetett soha. Isten életereje képes bármilyen hatalom fölé kerekedni; sőt minden hatalmat felülmúl. Az Ő élete örök, az Ő hatalma rendkívüli, és az Ő életerejét nem gyűrheti maga alá teremtett lény vagy ellenséges erő. Isten életereje létezik, és ragyogó fénnyel világít, időtől és helytől függetlenül. Menny és föld nagy változásokon mehet keresztül, de Isten élete mindörökké ugyanaz. Minden elmúlhat, de Isten élete továbbra is megmarad, mert Isten minden dolgok létezésének forrása és a létezésük gyökere. Az ember élete Istentől származik, a menny létezése Isten miatt van, és a föld létezése Isten életének erejéből ered. Nincs olyan vitalitással eltöltött tárgy, amely felülmúlhatná Isten szuverenitását, és nincs olyan életerővel teli dolog, amely kikerülhetné Isten hatalmának hatáskörét. Ily módon mindenkinek, bárki legyen is, Isten uralma alá kell vetnie magát, mindenkinek Isten parancsnoksága alatt kell élnie, és senki nem menekülhet meg az Ő kezéből.

Forrás: „Isten munkája és Isten megismerése”

Több megtekintése

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Megosztás

Nem

Connect with us on Messenger