Isten napi igéi: Isten megjelenése és munkája | 63. szemelvény

31 május 2023

A királyságban a teremtés számtalan dolga kezd újjáéledni és visszanyerni életerejét. A föld állapotában bekövetkező változások miatt az egyes szárazföldek közötti határok is elkezdenek eltolódni. Megjövendöltem, hogy amikor elválik föld a földtől, és föld a földdel egyesül, az lesz az az idő, amikor minden nemzetet darabokra zúzok. Ekkor megújítom az egész teremtést, és újraosztom az egész világegyetemet, ezáltal rendet teszek a világegyetemben, és a régit újjá alakítom – ez a tervem, és ezek a munkáim. Amikor a nemzetek és a világ népei mind visszatérnek trónom elé, akkor veszem majd az ég minden bőségét, és az emberi világra ruházom, hogy hála Nekem, az a világ páratlan bőségben fürödjön. De mindaddig, amíg a régi világ létezik, haragomat nemzeteire zúdítom, nyíltan kihirdetem adminisztratív rendeleteimet az egész világegyetemben, és fenyítéssel látogatom meg mindazokat, akik megszegik azokat:

Amikor a világegyetem felé fordítom az arcom, hogy beszéljek, az egész emberiség hallja a hangomat, és látja mindazokat a munkákat, amelyeket a világegyetemben véghezvittem. Azok, akik akaratom ellen fordulnak, vagyis akik ellenszegülnek Nekem az ember cselekedeteivel, azokra fenyítésem sújt le. Fogom az égbolt csillagainak sokaságát, és újrateremtem őket, és hála Nekem, a nap és a hold megújul – az égbolt nem lesz többé olyan, mint volt, és számtalan dolog megújul a földön is. Minden teljessé válik szavaim által. A világegyetem sok nemzetét újra felosztják, és a királyságom lép a helyükre, úgy, hogy a föld nemzetei örökre eltűnnek, és minden egy olyan királysággá válik, amely Engem imád; a föld minden nemzete elpusztul és megszűnik létezni. A világegyetem emberi lényei közül mindazok, akik az ördöghöz tartoznak, ki lesznek irtva, és mindazokat, akik a Sátánt imádják, égő tüzem pusztítja el – vagyis, kivéve azokat, akik most az áramlaton belül vannak, mind hamuvá lesznek. Amikor megfenyítem a sok népet, a vallásos világban lévők különböző mértékben visszatérnek királyságomba, munkáim által meghódítva, mert látták a fehér felhőn lovagló Szent eljövetelét. Minden ember a maga fajtája szerint lesz elkülönítve, és tetteinek megfelelő fenyítésben részesül. Mindazok, akik ellenem fordultak, elpusztulnak; ami pedig azokat illeti, akiknek földi tetteiben Én nem szerepeltem, ők – annak alapján, ahogyan felmentették magukat – továbbra is létezni fognak a földön, fiaim és népem kormányzása alatt. Ki fogom nyilatkoztatni Magamat a számtalan népnek és a számtalan nemzetnek, és saját hangommal fogok zengeni a földön, hirdetve nagy munkám befejezését, hogy az egész emberiség a saját szemével láthassa.

Ahogy hangom egyre mélyebbé és intenzívebbé válik, a világegyetem állapotát is megfigyelem. Szavaim által a teremtés számtalan dolga újjá válik. A menny megváltozik, akárcsak a föld. Az emberiség eredeti formájában tárul fel, és lassan minden egyes ember fajtája szerint elkülönül, és észrevétlenül visszatalál családja kebelébe. Ez nagyon fog Nekem tetszeni. Megszabadulok a zavaroktól, nagyszerű munkám észrevétlenül beteljesedik, és a teremtés számtalan dolga mind átalakul. Amikor megteremtettem a világot, minden dolgot fajtája szerint formáltam, minden formával rendelkező dolgot fajtájával együtt helyeztem el. Ahogy irányítási tervem vége közeledik, visszaállítom a teremtés korábbi állapotát; mindent úgy állítok vissza, ahogyan eredetileg volt, mélyrehatóan megváltoztatva mindent, hogy minden visszatérjen tervem kebelébe. Eljött az idő! Tervem utolsó szakasza hamarosan megvalósul. Ó, tisztátalan, régi világ! Szavaim alatt biztosan el fogsz bukni! Tervemnek köszönhetően biztosan semmivé fogsz válni! Ó, a teremtés számtalan dolga! Mindannyian új életre keltek szavaim által – veletek lesz a ti felséges Uratok! Ah, tiszta és makulátlan új világ! Dicsőségemben biztosan újjá fogsz éledni! Ah, Sion hegye! Ne hallgass többé – diadalmasan tértem vissza! A teremtés közepéből vizsgálom az egész földet. A földön az emberiség új életet kezdett, és új reményt nyert. Ó, népem! Hogyan ne térhetnél vissza az életbe az Én fényemben? Hogyan ne ugrálhatnál örömödben vezetésem alatt? A földek ujjongva kiáltoznak, a vizek vidám nevetéstől harsognak! Ah, feltámadt Izrael! Hogyan ne éreznél büszkeséget az Én eleve elrendelésem miatt? Ki sírt? Ki jajgatott? A régi Izrael megszűnt létezni, és a mai Izrael felemelkedett, toronymagasan fel-egyenesedve a világban, és az egész emberiség szívében. A mai Izrael az Én népemen keresztül biztosan eléri a lét forrását! Ó, gyűlölt Egyiptom! Csak nem vagy még mindig ellenem? Hogyan használhatod ki kegyelmemet, és hogyan próbálhatod meg elkerülni fenyítésemet? Hogyhogy nem tudsz létezni a fenyítésemben? Mindazok, akiket szeretek, biztosan élni fognak az örökkévalóságig, és Mindazokat, akik Ellenem vannak, biztosan meg fogom fenyíteni örök időkre. Mert Én féltékeny Isten vagyok, és nem kímélem könnyelműen az embereket mindazért, amit tettek. Vigyázni fogok az egész földre, és a világ keleti felén igazsággal, fenséggel, haraggal és fenyítéssel megjelenve kinyilatkoztatom magamat az emberiség számtalan seregének!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 26. fejezet)

Több megtekintése

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Megosztás

Nem

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren