Amikor keletről villámlik, ami egyben pontosan az a pillanat is, amikor elkezdem kimondani a szavaimat – amikor villámlik, az egész világegyetem megvilágosodik, és az összes csillagban átalakulás történik. Az egész emberi faj olyan, mintha tisztuláson esett volna át. E keletről érkező fénycsóva ragyogásában az egész emberiség eredeti formájában tárul fel, a szemük káprázik, nem tudják, mit tegyenek, és még kevésbé tudják, hogyan rejtsék el csúf vonásaikat. Olyanok továbbá, mint az állatok, amelyek menekülnek a világosságom elől, és hegyi barlangokban keresnek menedéket – mégsem tűnhet el egyikük sem a világosságomból. Minden ember megdöbben, mindenki vár, mindenki figyel; a világosságom eljövetelével mindenki örül a napnak, amikor megszületett, és ugyanígy mindenki átkozza a napot, amikor megszületett. Az ellentmondásos érzelmeket lehetetlen megfogalmazni; az önostorozás könnyei folyókká állnak össze, és a mindent elsöprő áradat magával ragadja őket, és egy pillanat alatt nyomtalanul eltűnnek. Az Én napom ismét közeledik az egész emberiséghez, ismét felébreszti az emberi fajt, még egy új kezdetet adva az emberiségnek. Dobog a szívem, és a szívverésem ritmusát követve a hegyek ugrálnak örömükben, a vizek táncolnak örömükben, és a hullámok a sziklazátonyokat verdesik. Nehéz kifejezni, hogy mi van a szívemben. Azt akarom, hogy minden tisztátalan dolog hamuvá égjen a tekintetem alatt; azt akarom, hogy a lázadás minden fia eltűnjön a szemem elől, és soha többé ne maradjon fenn. Nemcsak a nagy vörös sárkány lakhelyén kezdtem újat, hanem új munkába kezdtem a világegyetemben is. A földi királyságok hamarosan az Én királyságommá válnak; a földi királyságok hamarosan örökre megszűnnek létezni az Én királyságom miatt, mert már győzelmet arattam, mert győztesen tértem vissza. A nagy vörös sárkány minden elképzelhető eszközt kimerített, hogy megzavarja a tervemet, remélve, hogy eltörli a földön végzett munkámat, de vajon elkeseredhetek-e álnok fondorlatai miatt? Megijedhetek-e annyira, hogy fenyegetései miatt elveszítsem a bizalmamat? Soha nem volt még egyetlen lény sem a mennyben, sem a földön, akit ne tartottam volna a tenyeremben; mennyivel inkább igaz ez a nagy vörös sárkányra, erre az eszközre, amely ellenpontként szolgál nekem? Vajon nem egy tárgy-e ő is, melyet az Én kezem irányít?

Az emberi világban való megtestesülésem során az emberiség az Én vezetésem alatt, akaratlanul jutott el a mai napig, és akaratlanul ismert meg Engem. De arról, hogy hogyan járjanak az előttük álló ösvényen, sejtelme sincs senkinek, senki sincs tisztában vele – és még kevésbé van bárkinek fogalma arról, hogy ez az út milyen irányba vezeti. Csak úgy lesz képes bárki végigjárni az utat, hogy a Mindenható vigyáz rá; csak a keleti villámlás által vezetve lesz képes bárki átlépni a küszöböt, amely az Én országomba vezet. Az emberek között még soha nem volt olyan, aki látta volna az arcomat, aki látta volna a villámlást keleten; mennyivel kevésbé volt olyan, aki hallotta volna a trónomról jövő kijelentéseket? Valójában ősidők óta egyetlen ember sem került közvetlen kapcsolatba személyemmel; csak ma, most, hogy eljöttem a világba, van esélyük az embereknek arra, hogy meglássanak Engem. De az emberek még most sem ismernek Engem, mint ahogyan csak az arcomat nézik, és csak a hangomat hallják, de nem értik a szándékomat. Minden emberi lény ilyen. Mivel az Én népemhez tartoztok, nem éreztek-e mélységes büszkeséget, amikor meglátjátok az arcomat? És nem éreztek-e mélységes szégyent, mert nem ismertek Engem? Én az emberek között járok, és az emberek között élek, mert testté lettem, és eljöttem az emberi világba. A célom nem pusztán az, hogy lehetővé tegyem az emberiség számára, hogy ránézzen hús-vér testemre; ennél fontosabb, hogy lehetővé tegyem az emberiségnek, hogy megismerjen Engem. Mi több, a testet öltött lényemen keresztül meg fogom győzni az emberiséget a bűneikről; a testet öltött lényemen keresztül le fogom győzni a nagy vörös sárkányt, és megsemmisítem a rejtekhelyét.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 12. fejezet)