Most mindannyian elkezdtetek már az Istenbe vetett hitetekben az igazságra való törekvésre összpontosítani, tehát mire alapozzátok a viselkedéseteket? A lelkiismeretre, mint az emberi viselkedés alapvonalára, és az erkölcsre. Milyen messze vannak ezek a dolgok az igazságtól? Vajon a lelkiismeretnek, mint az emberi viselkedés alapvonalának, valamint az erkölcsnek van köze az igazsághoz? Távolról sincs. A lelkiismereten alapuló viselkedés a legjobb esetben jó emberré tehet, de messze elmarad Isten követelményétől. Isten követelménye az emberek számára az, hogy az igazság alapján viselkedjenek és az Ő szavai szerint éljenek. Amikor valaki, aki hisz Istenben, képes felfogni az igazságot, megérteni az igazságot és gyakorolni az igazságot, valamint az igazság alapelvei szerint türtőztetni magát, akkor az fel fog nőni. Ha nem törekszik az igazságra, akkor soha nem fog felnőni. Egyesek elkezdtek törekedni az igazságra, és eltökéltek, mondván: „Minden tőlem telhetőt meg kell tennem, hogy az igazságra törekedjek, és igyekezzek Isten szavai és az igazság szerint gyakorolni, a szabályok szerint tenni dolgokat, alapelvekkel és határokkal cselekedni, valamint tartózkodni attól, hogy olyan dolgokat tegyek, amelyek sértik Isten természetét, vagy amelyek vétkeznek Isten ellen – anélkül, hogy bárkire is szükségem lenne ahhoz, hogy irányítson, türtőztessen vagy felügyeljen engem ennek érdekében. Habár senki nem felügyel engem, ha valami megsérti Isten természetét, ha hiányzik belőle az istenfélő szív és megsérti Istent, akkor semmiképpen nem fogom megtenni azt. Még ha van is ilyen elgondolás a szívemben, képes vagyok türtőztetni magam – nem szabad véghez vinnem.” Ez az állapot aktív és pozitív. Tegyük fel például, hogy Isten háza megkér valakit, hogy őrizzen egy értékes tárgyat, és erről csak pár ember tud. Ha mások tudnak erről a dologról, akkor az illető képes jól gondját viselni annak a tárgynak, törődni vele, és megakadályozni, hogy elvesszen, megsérüljön, ellopják, vagy tönkre tegyék. Ugyanakkor arra is képes, hogy tartózkodjon attól, hogy kapzsi és birtokló legyen, szívében pedig alaposan megszenteli ezt a tárgyat. Vajon nem jó ember az ilyen? Jelen szempontból elmondható, hogy jó ember, mivel nincsenek olyan elgondolásai vagy gondolatai, hogy eltulajdonítsa azt a tárgyat. Egy lépéssel tovább haladva, képes tökéletes hűséggel őrizni ezt a rá bízott tárgyat, és a legjobb képessége szerint teljes szívvel felvállalja ezt a felelősséget, valamint elmondható, hogy beleadja teljes szívét, és jól végzi a munkáját. Ám egy napon megváltoznak a dolgok. Néhány embert, aki tudott erről a dologról, letartóztatnak és börtönbe zárnak, másokat pedig különböző helyekre szállítanak. Egyedül ez az ember marad, aki tud a tárgyról. Ilyen körülmények között vajon nem változott meg a környezete? De igen, a környezete megváltozott, a próba pedig megérkezett. Először eltökélt marad a szíve, és továbbra is komolyan és felelősen őrzi a tárgyat, minden egyéb gondolat nélkül. Később meghallja, hogy azok az emberek, akik tudtak róla, eltűntek. Még akkor is ezt gondolja: „Nem szőhetek terveket ezzel a tárggyal kapcsolatban; továbbra is jól kell őriznem. Még ha az emberek nem is tudnak róla, Isten tud!” Vajon nem jó ember? (Jelenleg még mindig jó embernek tűnik.) Miért van ez? Azért, mert a jó ember normái szerint, ha valaki eléri ezt a szintet, akkor már nagyon jónak számít. Ám egy napon egy súlyos válság következik be a családjában, sürgősen pénzre van szüksége, és nincs kéznél elég. A környezete ismét megváltozott, és amikor a környezet változik, újra eljött az ideje annak, hogy próbára legyen téve. Eleinte még fontolgatja, hogy pénzt kér kölcsön, de két-három sikertelen kísérlet után mozgolódni kezd a szíve: „Hát nincs egy értékes tárgy a birtokomban? Vajon nem ostobaság tőlem, hogy elmegyek pénzt kölcsön kérni, amikor itt van valamennyi az orrom előtt? Senki sem tudja, hogy őrzöm ezt a tárgyat. Különben is, ez a tárgy csak porfogó itt. Egyszerűen nem az a helyes, ha használom? Akár használhatom is!” Majd egy jobb, logikusabb gondolatra jut: „Hát nem Isten készítette ezt a számomra? Isten kegyet tanúsít irántam, köszönet legyen Istennek!” Minél többet gondolkodik ezen, annál inkább úgy érzi, hogy ez a megfelelő dolog, amit tehet. Két-három nap elmélkedés után szívében békességet érez, a lelkiismerete pedig nem dorgálja. Végül eldönti: „Egyszerűen használni fogom ezt a pénzt!” Mi történt? (A gondolkodásában változás kezdődött.) Hogyan következett be ez a változás a gondolkodásában? (A környezet okozta.) Vagyis a környezettel van probléma? A környezet változtatta meg? (Nem.) Akkor hogyan tudjuk ezt pontosan leírni? Amikor a környezete korábban kétszer is megváltozott, akkor miért nem ingott meg a szíve? (Az még nem a mélyszegénység és csalódottság ideje volt.) Mielőtt az ember elérné ezt a pontot, a belső gondolatai és az igazi beállítottsága nem fog lelepleződni. Abban az időben mondhatjuk-e, hogy az illető hűséges Istenhez? Illetve azt, hogy szereti az igazságot? Mondhatnánk, mert amikor őrizte az adományt, képes volt teljes szívével és erejével tenni azt, egyéb elgondolások és aktív gondolatok nélkül. Soha semmilyen tervet nem szőtt azzal a tárggyal kapcsolatban – micsoda nagyszerű ember! Amikor azonban az életkörnyezete megváltozott, és úgy érezte, csapdába esett, ahonnan nincs kiút, felbukkantak az aktív gondolatai, és elkezdett terveket szőni az adománnyal kapcsolatban. Valójában nem arról van szó, hogy korábban nem voltak ilyen gondolatai, hanem arról, hogy elrejtette azokat a szívében. Amint a megfelelő környezettel találkozott, a gondolatai természetes módon törtek a felszínre, ahogy a forrásvíz. A végén még „indítékot” is talált erre, mondván, hogy ezt Isten készítette számára. Amikor megtalálta ezeket az „indítékokat”, vajon nem lepleződött le az elvetemült természete? Hová tűnt a hűsége, a jósága és az igazságérzete? (Oda lettek.) Tehát a korábbi megnyilvánulásai csak színjátékok voltak? Nem színjáték volt; azok is természetes feltárulások voltak, de nem voltak mélyek. A legfelszínesebb feltárulások voltak, felszíni jelenségek. Van néhány illúzió az emberiség felszíni jelenségei között, és az emberek néha nem tudnak átlátni azokon, és könnyen félrevezetik őket. Egyesek például látszólag jól végzik a kötelességüket hat hónapig vagy egy évig, egy év után azonban negatívvá válnak. Két év után lehet, hogy elmenekülnek és visszatérnek a szekuláris világba; egyesek azért, hogy pénzt keressenek, mások pedig azért, hogy a saját életüket éljék. Ezért helytelen lenne, ha hat hónapnyi vagy egy évnyi teljesítménye alapján megállapítanád, hogy olyan ember, aki őszintén feláldozza magát Istenért. A viselkedése az alatt a hat hónap vagy egy év alatt valójában illúzió, egy ideiglenes lelkesedés. Amikor bizonyos környezetekkel vagy kísértésekkel szembesül, a valódi arca, valamint az Istenbe vetett hite mögötti szándékaiban lévő hamisságok lelepleződnek. Vajon ez nem tény? Egyáltalán nem változott. Pontosan mit akar Isten megváltoztatni az emberekben? Milyen problémákat akar Isten megoldani azáltal, hogy az embereket az igazság elfogadására készteti? (Az ember természetén belüli problémákat.) Így van, az ember természetén belüli problémákat kell megoldani. Amíg még semmi nem éri őket, van az embereknek egy alapvető erkölcsi alapvonala, és nem használnak ki másokat. Különösen az idősebbek mondják gyakran: „Ne kívánd mások tulajdonát, és ne válj meg a sajátodtól.” Azaz ne add tovább könnyelműen a saját tulajdonodat, és ne válj kapzsivá és ne legyenek sóvárgó gondolataid más emberek tulajdonával kapcsolatban. Ez egyszerűen az, amivel a normális emberi mivoltnak rendelkeznie kellene, és ez nagyon elmarad az igazságtól. Tehát el tudják-e érni ezt az emberek? (Nem tudják.) Az emberek még ezt sem tudják elérni, és mégis azt mondják, ne legyenek kapzsi gondolataid. Úgy tulajdonítani el mások holmiját, hogy meg sem várja, míg kapzsi gondolatok ébrednek benne – ez az ember természete uralmának az eredménye. Amint a környezet lehetővé teszi, az embereknek még csak gondolkodniuk sem szükséges rajta, feltárják a bennük rejlő elvetemült természetet, valamint a bűnös, kapzsi és csalárd beállítottságaikat. Ami azt az embert illeti, aki az előbb említett példában elsikkasztotta az adományt – melyik elgondolásai és megnyilvánulásai voltak csalárdak? (Eltulajdonította Isten adományát, miközben azt állította, hogy Isten készítette neki és kiutat nyitott számára.) Ez csalárd dolog, ez önmaga és egyben mások megtévesztése. Becsapta önmagát és megpróbálta Istent is becsapni. Azért használta ezeket a kellemes hangzású szavakat, hogy kimagyarázza magát és megnyugtassa a saját lelkiismeretét, hogy elkerülhesse annak vádjait. Sőt mi több, egy gyönyörű hazugságot fabrikált magának, és ezzel a hazugsággal akarta átverni és becsapni Istent. Vajon ez nem csalárd dolog? (De az.) Csalárd dolog. Amikor ilyen környezetekkel szembesülsz, a természeted pedig gondolatokat szül, és arra késztet, hogy meg akarj tenni valamit, akkor mindenekelőtt a lelkiismereted fog hatni benned, majd azok az igazságok, amelyeket értesz, szintén hatást fognak gyakorolni, ráébresztve arra, hogy ez a fajta gondolkodás sehova sem fog vezetni, hogy ez megvetendő és elvetemült, és hogy amit gondolsz és hiszel, az nem az igazság. Habár átmenetileg késztetést érzel, hogy megtedd ezt a dolgot, miután imádkozol Istenhez, azt gondolod: „Nem tehetem meg ezt; ez sértené Istent. Ez elvetemült! Ha megteszem, az összeegyeztethetetlen az igazsággal, és vajon nem Isten becsapása lenne? Ezt soha nem tehetem meg. Ez olyasvalami, ami megszentelt, Istenhez tartozik, és egyáltalán nem szabad érinteni. Habár senki nem tud erről a dologról, és csak Isten tud róla, mivel csak Isten tud róla, én egyáltalán nem érinthetem.” Ha valaki így tud gondolkodni, akkor valódi érettsége van. Ha a jó szándékaira és az erkölcsi alapvonalára támaszkodna, vajon tudná magát türtőztetni? Garantálni tudná, hogy nem lopja el az adományt? (Nem tudná.) Mivel kell rendelkeznie valakinek ahhoz, hogy ezt elérje? (A szívében istenfélelemmel kell rendelkeznie.) Csak azok az igazságok, amelyeket megértesz, az ismereted Istenről, valamint az istenfélelem a szívedben tudják megfékezni a szívedet és tetteidet, és eldönteni, hogy melyik utat választod, és hogyan viselkedsz Isten szándékaival megegyezően. Az igazságon és Isten szavain kívül van más dolog, ami segíthet az embereknek elérni ezt? Nincs. Ez az egyedüli út; ez tehet képessé téged arra, hogy féld Istent és kerüld a rosszat. Bármilyen környezetekkel találkozol is, legyenek akár próbák vagy kísértések, nem tudják megváltoztatni az Isten iránti hűségedet és alávetettségedet. Amint megszilárdítod az elhatározásodat, az soha nem fog megváltozni. Nem számít, mennyire bonyolult is a környezet, amellyel találkozol, még ha különösen nagy kísértést jelent is a számodra, az elhatározásod változatlan marad, és a cselekvésre vonatkozó alapelveid változatlanok maradnak. Így szilárdan fogsz megállni a bizonyságtételedben, és elnyered majd az igazságot. Isten nem fog újra megpróbálni téged ezzel a dologgal kapcsolatban. Le fogod győzni és szilárdan meg fogsz állni. Jelenleg a legtöbb ember el tudja érni ezt az érettséget? (Nem tudja.) Még nem tudja elérni, ami azt bizonyítja, hogy az igazság még nem vált az életévé. Akkor most milyen dolog az ő élete? A Sátán világi ügyekre vonatkozó filozófiái, a Sátán mérgei, és néhány emberi ösztön, azaz, hogy ragaszkodjon az erkölcsi alapvonalhoz és az emberi magatartáshoz, valamint néhány lelki doktrína és kifejezés, amelyeket azután sajátított el, hogy hinni kezdett Istenben. Ahogy felfogják ezeket a dolgokat, az emberek folyton azt gondolják: „Elértem az igazságot. Olyan sok mindent megértettem az Istenbe vetett hitemben. Változtam és nyertem valamit.” Mi az, amit nyertek? Valójában csupán felszíni dolgokat. Csupán azt, hogy a viselkedésükben van némi türtőztetés, és a viselkedésük valamelyest jobban szabályozott. Továbbá pozitívabban tudnak eltűnődni az elméjükben és szívükben, és többet tudnak a pozitív dolgokra gondolni. A környezetük hatásának, a prédikációk gyakori hallgatásának, a kötelességeik végrehajtásának, valamint annak köszönhetően, hogy többet és gyakrabban kerülnek kapcsolatba pozitív dolgokkal, éri őket némi pozitív hatás. Ezek azok az előnyök és változások, amelyeket a gyülekezeti környezet hoz az embereknek. De vajon az igazság milyen nagy és milyen sok változást hoz az embereknek? Ez a törekvésüktől függ. Ha valóban olyan ember vagy, aki az igazságra törekszik, akkor az igazság gyakorlati aspektusai vonatkozásában mindig nyerni fogsz valamit, minden egyes szakaszban nyersz egy kicsit, és egy kicsit megértesz. A szívükben az emberek értik és érzik, hogy nyertek-e valamit vagy sem. Mit érez most a legtöbb ember? Azt, hogy a jó szándékaik alapján gyakran tesznek szorgosan és önszántukból néhány jó cselekedetet, olyan cselekedeteket, amelyekről az emberek úgy hiszik, bírnak lelkiismerettel és ésszel, és olyan dolgokat, amikért mások nem fogják őket vádolni vagy kritizálni. Még ha ezek jó cselekedetek is, nem mondható, hogy az igazság gyakorlása. Nem ez a helyzet? (De.) A legtöbb embernek van lényegi alapelve a tetteire, ami az, hogy a lelkiismerete szerint cselekedjen. Úgy érzik, az igazság túl mély, túl elvont, és túl távolinak tűnik az emberektől. Az emberek nem értik jól az igazságot és nem tudják világosan elmagyarázni, így csupán a lelkiismeretük szerint cselekszenek, és egyik napról a másikra vergődnek. Egyeseknek még lelkiismereti tudatossága sincs, és nem a lelkiismeret normái szerint cselekszenek. Egyesek úgy teszik a kötelességeiket, hogy egyáltalán semmilyen eredményt nem érnek el; csak ingyenélősködnek és élvezik Isten kegyelmét, de semmit nem adnak viszonzásul, anélkül, hogy szívükben bárminemű bűntudat lenne. Van ezeknek az embereknek lelkiismerete és esze? Ha megkérdezed tőlük: „Hogy érzed magad attól, hogy így élsz?” Azt mondják: „Isten szándékai túl nagyok, nem érhetem el őket. Mindenesetre én olyan ember vagyok, aki őszintén hisz Istenben, és nem csináltam gonosz dolgot. Szívemben békességet érzek.” Az ilyen emberek gyakorolják az igazságot? Habár végrehajtják a kötelességeiket, vajon őszintén feláldozzák magukat Istenért? Az ember szemszögéből úgy tűnik, hogy végrehajtják a kötelességeiket, ám egyáltalán semmi eredményt nem érnek el azokban. El tudja ismerni őket Isten? Lehet, hogy azt mondják: „A lelkiismeretem alapján teszem a kötelességeimet, nem vagyok tétlen, nem vagyok lusta, és megfizetem az árat.” De vajon ez a lelkiismereti norma azt mutatja, hogy az igazságot gyakorolják? Ha van időtök, el kellene gondolkodnotok, és előállni egy témával, amelyet megbeszélhettek együtt, és nézzétek meg, hogyan kellene cselekednetek az igazság gyakorlása érdekében. Ne álljatok meg csak a lelkiismeret normájánál, vagy a jó ember normáinál, illetve a jó viselkedés normáinál! Ne elégedjetek meg azzal, hogy embereknek akarjatok tetszeni! Az igazság magasságába kell törekednetek és be kell mennetek abba. Csak így tudtok eleget tenni Isten szándékainak és bemenni az igazságvalóságba. Ha folyton a lelkiismeretednek akarsz eleget tenni, és úgy gondolod, hogy amíg nem szeged meg az erkölcsi alapvonalat, addig jól csinálod, akkor mindig ennek hatókörén belül fogsz maradni, amikor csinálsz valamit, és nem fogod túllépni ezt a hatókört, ami azt jelenti, hogy az igazságnak soha semmi köze nem lesz hozzád. Ha a tetteidnek és a szavaidnak soha semmi közük az igazsághoz, akkor elnyerheted még az igazságot? Nehéz lesz elnyerned az igazságot.

Az ókori időkben a tudósok gyakran tanulmányozták a Konfuciusz analektusai, a Tao Te King, valamint a Három karakteres klasszikus című könyveket. Naphosszat rázták a fejüket, mintha szentírásokat kántálnának, az ajkaikon folyton klasszikus mondásokkal. Miután elolvastak pár könyvet és megjegyeztek egy pár Tang és Song verset, műveltnek tartották magukat, és azzal töltötték napjaikat, hogy másokat okítottak, és nagyon lenyűgözőnek gondolták magukat. Egész életükben semmi igazságosat nem voltak képesek megvalósítani, és csak a bölcsek azon pár könyvére alapozva viselkedtek, amelyeket elolvastak. Semmit sem értettek, és semmire nem tudtak rájönni. Átvergődtek az életen, és nem értek el semmit. És mégis, még mindig elégedettek voltak magukkal a szívükben, azt gondolván, hogy sokat megértettek és felsőbbrendűbbek mindenki másnál. Van egy mondás: „szentebbnek lenni nálad” – ez nagyon is így van, egyáltalán nem szabad ilyen állapotban élnetek. Egyesek mindig úgy érzik, hogy a szívükben tudás, jószándék és igazságosság van. Következésképpen mind szentebbnek érzik magukat nálad, és azt hiszik, hogy teljesen méltók arra, hogy jó embernek és úriembernek nevezzék őket. Egyesek különösen nagyra értékelik a hűséget, és golyót is bevállalnának a barátaikért. Egyesek különösen értékelik a lelkiismeretet, és képesek eleget tenni ezeknek a szavaknak: „Egy vízcseppnyi kedvességet bugyogó forrással kell viszonozni.” Egyesek nem házasodnak meg, és önvizsgálat által fejlesztik az elméjüket és a testüket, valamint halhatatlanságra törekszenek. Egyesek teljesen a bölcsek könyvei tanulmányozásának szentelik magukat, és nem foglalkoznak a külső dolgokkal. Ezek az úgynevezett jó emberek valóban jó emberek? A tudásuk szerint élnek, és egy kis lelkiismerettel beszélnek és cselekszenek, lehet tehát őket úgy tekinteni, mint akik rendelkeznek az igazságvalósággal? Tényleg garantálható, hogy nem tesznek gonosz dolgot? Egyeseknek jó szándékaik vannak mások iránt, gyakran jótékonykodnak és nyújtanak segítséget, ezért nagyszerű emberbarátoknak hiszik magukat. De vajon pontos úgy ítélni meg azt, hogy valaki jó vagy gonosz, hogy mindig a tradicionális kultúra állításaira hagyatkozunk? Ha mindig erkölcsi normákat használsz mások értékelésére, és arra, hogy magaddal hencegj, az azt jelenti, hogy a szentebb nálad mentalitását követed. Rendelkeznek ezek a „szentebb nálad” emberek az igazsággal? El tudják fogadni, és alá tudják vetni magukat az igazságnak? Biztosan nem. Ha hatalmat és státuszt nyernének, vajon szembe tudnának szegülni Istennel és kegyetlenül üldöznék azokat az embereket, akik Benne hisznek? Bőven képesek lennének erre, ami azt mutatja, hogy még mindig van rosszindulat a természetükben, és hogy a természetük a Sátáné. Ez alapján megállapítható, hogy akik mindig a tudás és a tradicionális kultúra szerint élnek, azok mind képmutatók, akik képesek gonoszt tenni és ellenállni Istennek. Egyesek évek óta hisznek Istenben, mégis, meglepő módon, nincs tisztánlátásuk a tradicionális kultúráról és tudásról. Nem tudják alaposan megérteni, hogy ezek a dolgok lényegében sátáni filozófiák, logika, törvények, valamint olyan tudás és kultúra, amely árt az embereknek. Az ilyen emberek rendelkeznek az igazságvalósággal? Azok, akik nem látják át a tradicionális kultúrát és a tudást, és nem tudják megkülönböztetni azokat, olyan emberek, akik egyáltalán nem értik az igazságot, és akik a legcsekélyebb igazságvalósággal sem rendelkeznek. Egyesek azt hiszik, hogy a tudás bizonyos fajtái szintén képesek segíteni az embereknek abban, hogy jók legyenek, valamint hogy az ilyenfajta tudás arra tanítja az embereket, hogy jó tetteket vigyenek véghez. Ez nagyon helytelen. A tudás nem az élet; ez egyfajta előírás, ellentétben van az igazsággal, és téveszme. Mindegy, hogy mennyire fennkölt vagy mély valakinek a tudása, még az emberiség romlott lényegét, vagy saját természetét sem képes átlátni, illetve azt, hogy milyen romlott az emberiség. Akkor hát mi haszna a tudásának? Vajon nem ez a legfelszínesebb és legfélrevezetőbb doktrína? Miként a konfucionista elmélet és a „Tao Te King” – a szavak ezekben az úgynevezett kínai bölcs könyvekben megtévesztőek, ördögi szavak, amelyek félrevezetik az embereket, képmutató eretnekségek és téveszmék, valamint sátáni mérgek és sátáni logika. Egyesek az igazságként imádják ezeket a dolgokat – vajon ők még mindig Isten hívői? Ha a szívedben hiszel Istenben, és minden nap hallgatod a prédikációkat és olvasod Isten szavait, akkor miért nem tudod megérteni az igazságot? Miért nem tudod az igazságot a törekvésed céljává tenni? Ezek az emberek a legostobábbak, kimondottan tudatlan emberek, emberbőrbe bújt fenevadak, és nem emberek.

Mi az igazság? Először is meg kell állapítani, hogy a világi ügyekre vonatkozó filozófiák biztosan nem az igazság, valamint a hírességek és nagy emberek mottói sem az igazság. A konfucianizmus és a taoizmus mondásai, a jó viselkedés és a jó cselekedetek, amelyek öröklöttek és a romlott emberiség által általánosan elismertek, azok a dolgok és elméletek, amelyek az emberek elméjét irányítják, és így tovább – ezek egyike sem az igazság. Vajon a mások segítéséből származó öröm az igazság? (Nem.) A mások segítéséből származó öröm és a jótékonyság jó cselekedetek, a melegszívű ember pedig legalábbis jószívű, és képes megszánni másokat – miért nincs ez összhangban az igazsággal? (Nincsenek alapelvek ahhoz, hogy hogyan segítenek az embereknek.) Ha valaki alapelvek nélkül segít az embereknek, az jó ember? Az embereknek akar tetszeni és megpróbál mindenkivel jóban lenni. A gyermeki jámborság kimutatása a szülők felé az igazság? (Nem, nem az.) A szülőkkel szembeni gyermeki jámborság helyes és pozitív dolog, de miért mondjuk, hogy ez nem az igazság? (Azért, mert az emberek nem alapelvekkel tanúsítanak gyermeki jámborságot a szüleik iránt, és nem képesek tisztán látni, hogy valójában milyen emberek a szüleik.) Az, hogy valakinek hogyan kellene a szüleivel bánnia, az igazsággal van kapcsolatban. Ha a szüleid hisznek Istenben és jól bánnak veled, akkor gyermekinek kellene lenned velük? (Igen.) Hogyan vagy gyermeki? Máshogy bánsz velük, mint a testvérekkel. Mindent megteszel, amit mondanak, ha pedig idősek, akkor mellettük kell maradnod a gondjukat viselni, ami megakadályozza, hogy kimenj, és végezd a kötelességedet. Helyes ezt tenni? (Nem.) Mit kellene tenned ilyenkor? Ez a körülményektől függ. Ha még képes vagy gondoskodni róluk, miközben az otthonodhoz közel végzed a kötelességedet, és a szüleid nem tiltakoznak az Istenbe vetett hited ellen, akkor fiukként vagy lányukként eleget kell tenned a felelősségednek, és valamennyi munkával be kell segítened a szüleidnek. Ha betegek, gondozd őket; ha valami bántja, vigasztald őket; ha az anyagi helyzeted megengedi, vegyél nekik táplálékkiegészítőket, ami belefér a költségvetésedbe. Mit kellene választanod azonban, hogy mit tegyél akkor, ha elfoglalt vagy a kötelességeddel, és nincs senki, aki vigyázna a szüleidre, és ők is hisznek Istenben? Milyen igazságot kellene gyakorolnod? Mivel gyermekinek lenni a szülőkhöz nem az igazság, hanem csak emberi felelősség és kötelezettség, mit kellene tenned akkor, ha a kötelezettséged ütközik a kötelességeddel? (Előtérbe helyezem a kötelességemet; a kötelességet teszem az első helyre.) Egy kötelezettség nem szükségszerűen az ember kötelessége. A kötelesség végzését választani az igazság gyakorlása, míg a kötelezettség teljesítése nem az. Ha ilyen helyzetben vagy, akkor eleget tehetsz ennek a felelősségnek vagy kötelezettségnek, de ha a jelen környezet nem teszi lehetővé, akkor mit kellene tenned? Azt kellene mondanod: „Tennem kell a kötelességemet – ez az igazság gyakorlása. Ha gyermeki vagyok a szüleimhez, az a lelkiismeretem szerint való élet, ez pedig elmarad az igazság gyakorlásától.” Tehát előtérbe kell helyezned a kötelességedet, és fenn kell tartanod azt. Ha most nincs kötelességed, és nem dolgozol távol az otthonodtól, valamint közel laksz a szüleidhez, akkor találd meg a módját, hogy gondjukat viseld. Tegyél meg minden tőled telhetőt, hogy segíts nekik egy kicsit jobban élni, és csökkentsd a szenvedésüket. De ez attól is függ, hogy milyen emberek a szüleid. Mit kellene tenned, ha a szüleid emberi mivolta szegényes, ha folyton akadályoznak az Istenbe vetett hitben, és folyamatosan elrángatnak téged az Istenbe vetett hittől és a kötelességed végzésétől? Melyik az az igazság, amelyet gyakorolnod kellene? (Az elutasítás.) Ekkor el kell utasítanod őket. Teljesítetted a kötelezettségedet. A szüleid nem hisznek Istenben, így nem kötelezettséged gyermeki tiszteletet tanúsítani irántuk. Ha hisznek Istenben, akkor ők a családod, a szüleid. Ha nem, akkor különböző utakon jártok: ők a Sátánban hisznek, és az ördögkirályt imádják, és a Sátán útját járják; olyan emberek ők, akik más utakon járnak, mint azok, akik hisznek Istenben. Többé már nem vagytok egy család. Ellenfeleiknek és ellenségeiknek tekintik az Istenben hívőket, ezért nincs több kötelezettséged arra, hogy gondjukat viseld, és teljesen le kell válnod róluk. Melyik az igazság: gyermekinek lenni a szülőkhöz, vagy a kötelesség végzése? Természetesen az ember kötelességének végzése az igazság. Isten házában a kötelesség végzése nem egyszerűen arról szól, hogy az ember teljesíti a kötelezettségét és azt teszi, amit tennie kell. A teremtett lény kötelességének végzéséről szól. Ebben rejlik Isten megbízatása; ez a te kötelezettséged, a te felelősséged. Ez egy valódi felelősség, ami az, hogy tegyél eleget a felelősségednek és kötelezettségednek a Teremtő előtt. Ez a Teremtő követelménye az emberekkel szemben, és ez az élet nagy ügye. A gyermeki tisztelet tanúsítása a szülők felé azonban csupán a lány vagy a fiú felelőssége és kötelezettsége. Ez biztosan nem Isten megbízatása, és még kevésbé van összhangban Isten követelményével. Ezért a gyermeki tisztelet tanúsítása a szülők felé, valamint az ember kötelességének végzése közül kétségkívül a kötelesség végzése az, és egyedül az, ami az igazság gyakorlása. Az ember kötelességének végzése teremtett lényként az igazság, és ez egy szent kötelesség. A gyermeki tisztelet tanúsítása a szülők felé arról szól, hogy gyermekinek kell lenni az emberekkel. Nem jelenti azt, hogy valaki végzi a kötelességét, és azt sem jelenti, hogy az igazságot gyakorolja. Miután így beszélgettünk ezekről a dolgokról, magatoktól is képesnek kellene lennetek különbséget tenni e dolgok között, és tudni, hogy mi az igazság és mi nem az igazság. Gondolkodjatok most el azon, hogy milyen más dolgokat becsülnek még az emberek, amelyeket az igazságnak tekintenek? (A „pozitív energia” kifejezés gyakran használt a társadalomban; ez szintén egy negatív dolog, és nem az igazság.) A legtöbb kifejezés, amelyekről a nem hívők beszélnek, ördögi dolgok. Milyen háttérből bukkant fel a „pozitív energia” kifejezés? Ezeknek a népszerű mondásoknak, furcsa elméleteknek és a társadalomban felbukkanó felkapott kifejezéseknek mind megvan a hátterük. Ismeritek-e azt a hátteret, amelyből ez a felkapott kifejezés felbukkant? Kínában a társadalmi légkör egyre gonoszabbá válik, és az emberek támogatják a gonoszságot. Bármit is mondanak vagy tesznek az ördögök, az emberek követik. Habár egyesek ki nem állhatják ezt és megjegyzéseket tesznek rá, ennek semmi haszna, és senki sem reagál. Kínában a gonoszság irányzattá vált, és az emberek egyetlen csoportja sem tudja megállítani ezt a gonosz irányzatot. Mindenki érzi, hogy az ország erkölcse minden egyes elmúló nappal egyre jobban hanyatlik. Gonosz démonok kezében van minden hatalom, teljesen ők irányítják az országot és benne az embereket. Az ördögök azt tesznek, amit csak akarnak, és senki sem tudja megállítani őket. A nyilvánosság becsapása érdekében a hatalmon lévők sok megtévesztő dolgot tettek, hogy félrevezessék és megtévesszék az embereket, még azt is állítják, hogy ezek a tettek mind a pozitív energiához tartoznak. Ebből a háttérből bukkant fel a „pozitív energia”. Mit értenek a nem hívők a „pozitív energia” alatt? Azt, amit ők tisztességnek, vagy egyfajta jó viselkedésnek neveznek. Valójában tud hatni ez a pozitív energia a társadalomban? El tudja oszlatni a gonosz irányzatok áradatát? Meg tudja állítani a gonosz irányzatok tendenciájának a kialakulását? Nem tudja; semmit sem tud megváltoztatni. Miért nem tud semmit megváltoztatni? A „pozitív energia” kifejezés nagyon erőteljesnek hangzik, akkor hát miért nem tud bármit is megváltoztatni, vagy megoldani bármilyen problémát? Még azt a problémát sem tudja megváltoztatni vagy megoldani, hogy a gyerekek egész nap az internettől függenek. A múltban még volt egy kis ragaszkodás, egy kis lelkiismeret és értelem az emberek között, és volt még egy kis illendőség a szomszédok között, de ma már máshogy van. Az emberi kapcsolatok ingataggá és változékonnyá váltak, és az emberek mind olyanok egymás számára, mint az idegenek. Az emberek még azzal sem törődnek, ha azt látják, hogy a szomszédjaikat baleset éri, és abba sem mernek beleavatkozni, ha azt látják, hogy valaki segítségért kiált. Mi itt a probléma? Azért váltak ilyenekké az emberek, mert nincs pozitív energia? Lehetséges, hogy korábban volt pozitív energia a társadalomban? Nem, épp ugyanilyen volt. A „pozitív energia” csak egy kellemesen hangzó kifejezés, nincs benne semmi gyakorlatias. Egy üres elmélet, amely teljesen hatástalan.

Mondd meg Nekem, ki a rosszabb: az emberek a múltban vagy a mai emberek? (A mai emberek rosszabbak.) Hogyan méred ezt? Az a nézőpontotok, hogy a mai emberek keményszívűek, hiányzik belőlük a család szeretete és az őszinte barátság, hogy senki sem törődik a hűséggel vagy a lelkiismerettel, és hogy az emberek mindig azt kérdik: „Mennyit ér a lelkiismeret?” „Mi van a lelkiismerettel? A pénzszerzés az első!” Úgy gondoljátok, hogy az emberek elvesztették a lelkiismeretüket, és hogy ma már normális, ha az emberek megrövidítenek másokat, amikor eladnak dolgokat és piszkos pénzhez jutnak, és hogy rászednek és becsapnak mindenkit, akit csak tudnak. Ezzel szemben úgy hiszitek, hogy hajdan az ügyes kereskedőknek alapelveik voltak az áruk eladásában, portékáikat rögzített áron adták el, minden vásárlójukkal becsületesek voltak, a fiatalokkal és az öregekkel egyaránt, és nem csaptak be senkit. Ezért úgy gondoljátok, hogy az emberek a múltban sokkal jobbak voltak, mint az emberek most. Nos, mire utal ez a „jobb”? Ez valójában a lelkiismereten és az általuk megélt viselkedésen alapul. Ha az embereket ez alapján méred, akkor a múltban jobbak voltak az emberek, mint most. A múltban az emberek egyszerűbbek és jámborabbak voltak, volt lelkiismeretük és szégyenérzetük. Volt egy alapvonaluk a viselkedésükhöz, és legalábbis nem tettek semmi olyat, amiből túlságosan hiányzott a lelkiismeret, és semmi olyat, amiért az emberek a hátuk mögött kritizálták volna őket, vagy ami rossz hírüket keltette volna. A mai emberek nem törődnek ezekkel a dolgokkal; nincs szégyenérzetük. Csak pénzt és nevet akarnak szerezni maguknak. Ezért mondják, hogy a mai emberek ízig-vérig rosszak. Hogyan fejlődtek tehát ilyenné a mai ízig-vérig rossz emberek? Vajon nem egyszerűen generációról generációra sokasodtak, az ókortól napjainkig? A mai emberek nem különböznek az ókori emberektől. A DNS-ük nem változott, és a megjelenésük sem. Csak arról van szó, hogy az életfeltételek jobbak, mint az ókorban. Ma az emberek összetettebb dolgokat tanulnak és több területen jártasak, tudásuk magasabb, mint az ókori embereké, több készséggel bírnak, mint az ókori emberek, és rendelkeznek az arrogancia tőkéjével. Ha ebből a szemszögből nézzük, vajon pontos, ha azt mondjuk, hogy a mai emberek rosszabbak, mint a múltbéli emberek? Hogyan ítélhetjük meg, hogy ez az állítás pontos-e, és összhangban van-e az igazsággal? Fejtsük ki így: Ha történelmi drámákat nézel, akár a császári udvarról, a Jianghuról,^[a] akár a közönséges emberek életéről, a cselekmény tele lesz konfliktussal. Ez az emberiség igazi oldala. Az emberek élet-halál harcokban küzdenek egymással a hatalomért és a saját vágyaikért. Ebben az emberi természet nagyon alaposan és szemléletesen lelepleződik, ez pedig pontosan olyan, mint a Sátán. Tehát igaz-e, hogy mindazok a dolgok, amelyeket látsz most megtörténni, csak egy időszakban történtek meg? Vajon azért harcolnak olyan hevesen az emberek a föld bizonyos helyein, mert rossz ott a feng shui, és mert tisztátalan démonok hemzsegnek ott? Vagy azért, mert azoknak az embereknek rosszak a génjeik, ami természettől fogva agresszívvá teszi őket? (Egyik sem.) Akkor hogyan alakulnak ki ezek a konfliktusok? Mindegyiket a hatalomért, a státuszért, és az önérdekért vívják. Mindegy, hogy milyen a társadalmi réteg, a magastól az alacsonyig, az emberek mindig is folyamatosan harcoltak és versengtek, kimerülésig harcoltak, addig versengtek, míg egy hajszálon múlott az életük. Mit láthatunk ezekből a jelenségekből? Az egész emberi történelem fejlődésének e mikrokozmoszaiból, valamint a történelmi tények szemszögéből ítélve az emberiség természete soha nem változott. Amíg az emberek a Sátán hatalma alatt élnek, az élet tartalma – amit minden korszakban és minden szakaszban eljátszanak –, ahogyan annak lényege is ugyanaz marad. Ez azért van, mert az emberi konfliktusok céljai, okai, és gyökerei mindig ugyanazok – mindegyiket a hatalomért, a státuszért és végsősoron az önérdekért vívják. Mindenféle konfliktus egy forrásból ered – a Sátán természetéből és beállítottságából. Miért maradtak változatlanok az emberi konfliktus eszközei és módszerei? Ez teljesen az emberi természetnek tudható be. Az emberek törik a fejüket és minden eszközt megkeresnek, hogy harcoljanak egymással és ártsanak egymásnak, becsapva, megtévesztve és megcsalva egymást – mindenfajta csalárd eszközt alkalmaznak. Akár a fő politikai küzdelmekben, akár a szerény családok közötti konfliktusokban, mindig a saját érdekeikért harcolnak. Ez az emberi mivolt igazi oldala, az emberiség igazi arca. Az az emberiség, amely napjainkig fejlődött, még mindig ugyanaz az emberiség, és még mindig ugyanaz a Sátán, aki megrontja az emberiséget. Habár a külső környezet fokozatosan változik, ez nem jelenti azt, hogy az emberi természet is változott. Habár az emberi konfliktusok módszerei és eszközei valamelyest talán változtak, az ember harcos természete és e konfliktusok kiindulópontja egyáltalán nem változott. Az embernek még mindig egy természete van, és ezeknek a konfliktusoknak még mindig egy célja és egy forrása van – ezek a dolgok egyáltalán nem változtak. Azt mondtátok, hogy az emberek a múltban jobbak voltak. Milyen szempontból voltak jobbak? A hagyományos kultúra egy kicsit megfékezte őket, így többé kevésbé képesek voltak némi jó cselekedet végrehajtására. Mostanra az emberiség a mai napig fejlődött, és bármilyen magas is az életszínvonal, bármennyi tudásra vagy műveltségre tesznek is szert az emberek, vagy bármilyen széleskörűek is a tapasztalataik, az emberi természet nem változott. Sőt mi több, a társadalom fejlődésével az emberi természet megnyilatkozásai egyre elvetemültebbé, kirívóbbá és gátlástalanabbá válnak. Nem számít, hány szót szól Isten, vagy mennyi igazságot fejez ki, az emberek figyelmen kívül hagyják azokat. Az emberek egyáltalán nem szeretik az igazságot, inkább egyre inkább idegenkednek az igazságtól, és egyre több gyűlöletet éreznek iránta. Vannak most olyan emberek, akik jó dolgokat tesznek a társadalomban? (Igen, de kevesebben, mint azelőtt.) Akkor elmondhatod, hogy ezek az emberek jók, és nem váltak rosszá? (Nem.) Bizonyára nem légüres térben élnek, igaz? Miféle jó dolgokat tesznek? Ezek csupán jó viselkedések és jó szándékok. Ha az Istenbe vetett hit dolgairól beszélsz nekik, például az Istenben való hitről azért, hogy jó ember legyen, és Istent imádja, figyeld meg a reakcióikat. Ha meghallják, hogy az emberek úgy végzik, hogy a kormány üldözi őket, ha hisznek Istenben, akkor ellenségként fognak kezelni és kigúnyolnak téged. Ha üldöznek és zaklatnak téged, és megpróbálsz egy kicsit az otthonukban elrejtőzni, akkor fel fognak jelenteni és átadnak a kormánynak. Egy autóbaleset áldozatát elviszik a kórházba, hogy megmentsék az életét, de mégis a démonok kezei közé küldenek egy jó embert, aki hisz Istenben, hogy bántalmazzák, vagy akár halálra kínozzák. Ezt hogy magyarázod? Melyik viselkedés tükrözi a természetüket? Az utóbbi a természetük. Megmentenek más embereket, és egyben halálos helyzetekbe is sodornak másokat. Az ilyen emberek vajon emberek, vagy démonok? Ha csak egyetlen nap is van, amikor valaki nem veti le a sátáni természetét, akkor képes lesz gonoszságot tenni és ellenállni Istennek. Ameddig képes ellenállni Istennek, addig nem jó ember. Igaz ez az állítás? (Igen.) Mi benne az igaz? (Amit gyakorol, az nem az igazság. Bármilyen jók is a külső tettei és a viselkedése, a természete még mindig ellenséges Istennel szemben.) A természete ellenséges Istennel szemben. Ez az állítás igaz. Hogyan magyarázzuk ezt az állítást? Miért mondjuk azt, hogy aki ellenséges Istennel, az nem jó ember? (Isten minden pozitív dolog jelképe. Ha valaki ellenséges tud lenni Istennel, akkor ami benne van, az mind negatív.) Elméletben így van, és ez az állítás igaz. Nem számít, hogy valaki külsőleg mennyire tűnik jónak vagy jámbornak, nem számít, hogy mennyire okoz neki örömet mások segítése, vagy mennyire kedves másokkal, ha viszolygást és ellenszenvet érez, amikor pozitív dolgokat hall, és ha nem tudja elfogadni az igazságot, amikor hallja, és idegenkedik tőle, akkor miféle ember az illető? Nem jó ember. Azok az emberek, akik az igazság és a pozitív dolgok ellenségei, nem jó emberek. Ez általánosságban elmondható. Természetesen ezen belül sok részlet van. Hadd mondjak egy példát, és akkor meg fogod érteni, hogy miért igaz ez az állítás. Például egyesek elhagyják a családjukat azért, mert hisznek Istenben és végzik a kötelességeiket. Híressé válnak emiatt, és a kormány gyakran átkutatja a házukat, zaklatja és még meg is fenyegeti a szüleiket, hogy adják őket kézre. Minden szomszédjuk beszél róluk, mondván: „Ennek az embernek nincs lelkiismerete. Nem törődik az idős szüleivel. Nem elég, hogy nem viselkedik gyermekként, hanem még olyan sok gondot is okoz a szüleinek. Hálátlan gyerek!” E szavak valamelyike is összhangban van az igazsággal? (Nincs.) De vajon a nem hívők szemében nem tűnnek mindezek a szavak helyesnek? A nem hívők azt gondolják, hogy ez a legjogosabb és legészszerűbb mód, ahogy erre tekinthetnek, és hogy ez összhangban van az emberi etikával, valamint összhangban van az emberi viselkedés normáival. Bármennyi tartalmat foglalnak magukban ezek a normák, például azt, hogy hogyan mutassunk gyermeki tiszteletet a szülők iránt, hogyan gondoskodjunk róluk idős korukban és hogyan rendezzük el a temetésüket, vagy azt, hogy mennyit törlesszünk nekik, valamint függetlenül attól, hogy ezek a normák megfelelnek-e az igazságnak vagy sem, a nem hívők szemében ezek pozitív dolgok, pozitív energia, helyesek, és minden embercsoporton belül kifogástalannak tekintik őket. A nem hívők között ezek azok a normák, amelyek szerint az embereknek élniük kell, és ezeket a dolgokat kell tenned, hogy kellően jó ember legyél a szívükben. Mielőtt hittél volna Istenben és megértetted az igazságot, vajon nem hitted te is szilárdan, hogy az ilyen viselkedés azt jelenti, hogy valaki jó ember? (De igen.) Ráadásul te is ezeket használtad, hogy értékeld magad és türtőztesd magad, és megkövetelted magadtól, hogy ilyen ember legyél. Ha jó ember akartál lenni, akkor bizonyára ezeket a dolgokat is bele kellett venned a viselkedési normáidba: hogyan legyél gyermeki a szüleiddel szemben, mit tegyél, hogy kevésbé aggódjanak, hogyan szerezz nekik tisztességet és elismerést, valamint hogyan szerezz dicsőséget az őseidnek. Ezek voltak a viselkedési normák a szívedben, és a magatartásod iránya. Azonban miután hallgattad Isten szavait és prédikációit, a nézőpontod elkezdett változni és megértetted, hogy mindent el kell hagynod, hogy végezd a kötelességedet teremtett lényként, és hogy Isten megköveteli az emberektől, hogy így viselkedjenek. Mielőtt biztos lettél volna abban, hogy a kötelességed végzése teremtett lényként az igazság, azt gondoltad, gyermekinek kell lenned a szüleiddel, de azt is érezted, hogy végezned kell a kötelességedet teremtett lényként, belül pedig ellentmondást éreztél. Isten szavainak folyamatos öntözésén és pásztorolásán keresztül fokozatosan megértetted az igazságot, és ekkor ismerted fel, hogy a kötelességed végzése teremtett lényként tökéletesen természetes és indokolt. A mai napig sok ember képes volt elfogadni az igazságot és teljesen elhagyni az ember hagyományos elképzeléseiből és képzelődéseiből származó viselkedési normákat. Amikor teljesen elengeded ezeket a dolgokat, akkor többé már nem korlátoznak a nem hívők elítélő és kárhoztató szavai, amikor Istent követed és teremtett lényként végzed a kötelességedet, és könnyedén le tudod vetni azokat. Miért tűntek el tehát a szívedből azok a régi, hagyományos elképzelések? Lehet, hogy azért, mert rossz lettél? Megkeményedett a szíved és eltűnt a lelkiismereted? (Nem.) Valójában a lelkiismereted nem változott, még mindig ugyanaz az ember vagy, és a személyiséged, a preferenciáid, a lelkiismereti és erkölcsi normáid nem változtak. Tehát akkor miért nem vagy szomorú, vagy miért nem érzel fájdalmat, amikor a nem hívők azokat az elítélő és kárhoztató szavakat szólják, és miért érzel inkább békességet és örömet a szívedben? Ez elég nagy átalakulás, hogyan váltál ilyenné? (Az által, hogy Isten szavait ettem és ittam, és megértettem néhány igazságot, helyes értékelési normákat nyertem, és képes voltam tisztán látni, hogy a szavaik csak megtévesztések.) A nem hívők pletykákat terjesztenek rólunk, mondván: „Miután ezek az emberek elkezdtek istenben hinni, nem törődnek a családjukkal, többé már nem szeretik a családjukat, és különösen ridegek – olyanná válnak, mint a hidegvérű állatok.” Így tűnhet kívülről, de nem ez a valóság. Van itt egy lényegi probléma, amelyet a vak emberek semmiképp sem láthatnak. Tényleg lehetséges, hogy az igazság kőszívűvé teszi az embereket, miután elkezdenek Istenben hinni? (Nem.) Akkor mi történik valójában? (Ezeknek a hívőknek megváltoztak a dolgokról alkotott szemléletei; megértették az igazságot és tisztánlátásra tettek szert.) Ez az eredmény Isten szavainak evése és ivása által érhető el. Hogyan érhető el ez az eredmény? Mi változtatta meg a dolgokról alkotott szemléleted? Mikor kezdett megváltozni? Isten szavai azok, amelyek megváltoztatják az emberek szemléleteit, megváltoztatva minden szemléletüket az életről és a különböző kérdésekről, különbözővé téve azokat a nem hívőkétől.

A múltban az emberek mindig a lelkiismeretük szerint cselekedtek, és azt használták mindenki felmérésére. Az embereknek folyamatosan ki kellett állniuk a lelkiismeret próbáját, mindig úgy érezték, hogy a pletyka egy rémisztő dolog, és attól féltek, hogy kinevetik őket, vagy rossz hírbe kerülnek, illetve „lelkiismeret nélküli, rossz embernek” nevezik őket. Ezért vonakodva mondaniuk és tenniük kellett néhány dolgot azért, hogy megbirkózzanak a környezettel. Most hogyan kellene ezeket a dolgokat felmérni? (Az igazságalapelvek alapján.) Hogy voltak akkoriban a dolgok, amikor az emberek életét a nem hívők elképzelései és megtévesztései korlátozták? Példaként, kiskorod óta a szüleid folyton ilyen szavakat sulykoltak beléd: „Ha felnősz, büszkévé kell tenned minket; becsületet kell szerezned a családunknak!” Hogyan hatottak rád ezek a szavak? Bátorításként, vagy korlátozásként? Pozitív befolyásként, vagy egyfajta negatív kontrollként? A tény az, hogy ezek egyfajta kontrollt jelentenek. A szüleid kitűztek eléd egy célt néhány olyan állításra vagy elméletre alapozva, amit az emberek helyesnek és jónak tartanak, arra késztetve ezáltal, hogy az életed annak a célnak a szolgálatában éld, és végül elveszítsd a szabadságodat. Miért veszíted el végül a szabadságodat, és kerülsz ennek az irányítása alá? Azért, mert az emberek azt gondolják, hogy becsületet szerezni a családjuknak jó dolog, amit meg kell tenni. Ha nem osztozol ezen a gondolaton, vagy nem törekszel olyan dolgokra, amelyek becsületet szereznek a családodnak, akkor ostoba, teljesen haszontalan embernek, semmirekellő lúzernek tekintenek, az emberek pedig le fognak nézni téged. Ahhoz, hogy sikeres legyél, keményen kell tanulnod, egyre több készségre kell szert tenned, és becsületet kell szerezned a családod nevének. Így a jövőben nem fognak terrorizálni az emberek. Vajon mindazok a dolgok, amelyeket e cél érdekében teszel, gyakorlatilag nem béklyók, amelyek megkötöznek téged? (De azok.) Mivel a szüleid megkövetelik a siker hajszolását, valamint azt, hogy becsületet szerezz a családnak, és mivel ezt a te érdekedben teszik, azért, hogy jó életet élj és büszke legyen rád a családod, az csak természetes, hogy ilyen életmódra törekszel. Valójában azonban ezek a dolgok egyfajta gondok és béklyók. Ha az emberek nem értik az igazságot, akkor azt gondolják, hogy ezek a dolgok pozitívak, az igazság, a helyes út, ezért magától értetődőnek veszik és betartják azokat, illetve engedelmeskednek nekik, és teljes mértékben teljesítik ezeket a szavakat és követelményeket, amelyek a szüleiktől származnak. Ha e szavak szerint élsz, keményen dolgozol, a fiatalságodat és egész életedet azoknak szenteled, végül pedig a csúcsra jutsz, jó életet élsz és büszkévé teszed a családodat, akkor mások szemében talán zseniális vagy, de belül egyre csak üresebb. Nem tudod, mi az élet értelme, vagy milyen rendeltetési helyet tartogat a jövő, vagy milyen utat kellene az embereknek az életben választaniuk. Egyáltalán semmit sem értettél meg vagy nyertél el az élet azon misztériumaiból, amelyek után válaszra sóvárogsz, és amiket tudni akarsz, és meg akarsz érteni. Vajon nem tettek tönkre eredményesen a szüleid jó szándékai? Vajon nem ment tönkre a fiatalságod és az egész életed a szüleid követelései miatt, amelyek, az ő szavaikkal élve, a „te érdekeidet” szolgálják? (De igen.) Ezért igazuk van, vagy nincs igazuk a szüleidnek, amikor olyan követeléseket támasztanak, amelyek „a te érdekeidet” szolgálják? Lehetséges, hogy a szüleid őszintén gondolják, hogy a te érdekedben cselekednek, de vajon olyan emberek ők, akik értik az igazságot? Rendelkeznek az igazsággal? (Nem rendelkeznek.) Sok ember az egész életét azzal tölti, hogy a szülei szavain csüng: „Büszkévé kell tenned minket, becsületet kell szerezned a családnak” – olyan szavak ezek, amelyek ösztönzik, és az egész életükön át befolyásolják őket. Amikor a szülők azt mondják: „Ez a te érdekedben van”, akkor ez válik az illető életének hajtóerejévé, amely irányt és célt biztosít a munkához. Ennek eredményeképpen nem számít, mennyire pompás az illető élete, nem számít, mennyire méltóságteljes és sikeres, az élete valójában romokban van. Nem így van? (De igen.) Vajon ez azt jelenti, hogy ha valaki nem a szülei követelései szerint él, akkor nem is megy tönkre? Nem; neki is megvan a saját célja. Mi ez a cél? Még mindig ugyanaz, nevezetesen: „jó életet élni, és büszkévé tenni a szüleit”, de nem azért, mert a szülei mondták neki, hanem azért, mert máshonnan magáévá tette ezt a célt. Még mindig e szavak szerint akar élni, büszkévé akarja tenni a családját, és a csúcsra érni, valamint tiszteletreméltó, méltóságteljes emberré válni. A célja nem változott; még mindig odaszenteli az egész életét, és úgy éli az egész életét, hogy ezeket a dolgokat próbálja megvalósítani. Amikor tehát az emberek nem értik az igazságot, és elfogadnak sok úgynevezett helyes doktrínát, helyes kijelentést és helyes nézetet, amelyek a társadalomban dominálnak, akkor ezeket a helyes dolgokat a saját életük törekvéseinek irányává, alapjává és motivációjává teszik. Végül az emberek kompromisszumok és fenntartások nélkül e célokért élnek, végigküszködik az életet, míg meg nem halnak, egyesek pedig még akkor sem hajlandóak meglátni az igazságot. Milyen szánalmas életet élnek az emberek! Ám ha egyszer megérted az igazságot, akkor vajon nem hagyod fokozatosan magad mögött ezeket az úgynevezett helyes dolgokat, helyes tanításokat, helyes kijelentéseket, valamint a szüleid veled szembeni elvárásait? Ha egyszer fokozatosan magad mögött hagyod ezeket az úgynevezett helyes dolgokat, és az a mérce, amellyel a dolgokat méred, többé már nem a hagyományos kultúra állításain alapul, akkor megszabadulsz ezeknek az állításoknak a korlátaitól. Ha pedig nem korlátoznak ezek a dolgok, akkor szabadon élsz? Lehet, hogy nem leszel teljesen szabad akkor, de legalább a béklyók lazulni fognak. Az embereknek még mindig sok elképzelésük, képzelődésük, szándékuk és tisztátalanságuk van az Istenben való hitükben, valamint sok filozófiájuk a világi ügyekre vonatkozóan, csalárd gondolataik, romlott természetük és így tovább. Ha ezek a dolgok feloldódnak, az emberek pedig képesek teljesen az igazság szerint élni, akkor Isten előtt fognak élni, és igazán felszabadultak és szabadok lesznek.

Lábjegyzet:

a. A Jianghu egy kínai kifejezés, amely a harcművészek és a bűnözők képzeletbeli világára utal az ősi Kínában.