Csak igaz alávetettséggel lehet valakinek valódi bizalma (Második rész)
Társalogjunk valamiről, ami nagyon is hadilábon áll az emberi elképzelésekkel. Mózes negyven éven át a pusztában lakott. Negyven év kiteszi az ember életének legnagyobb részét. Ha valaki nyolcvan évig él, akkor a negyven év az élete fele. Milyen életkörülményeket jelent a puszta? Nem csupán arról van szó, hogy a puszta rendkívül silány környezet azon sok nehézség átélésére, amelyekkel Mózesnek szembe kellett néznie, hanem a még ennél is fontosabb probléma az volt, hogy ezen negyven éven át nem volt kapcsolata az izráelitákkal, és Isten sem jelent meg neki. Isten azért rendezte el Mózes számára ezt a környezetet, hogy finomítsa őt. Vajon ez összhangban van az emberi elképzelésekkel? Ha az emberekben nincs hamisítatlan hit, akkor ez általában hogyan mutatkozik meg? Az első két évben még lesz némi erő a szívükben, és azt gondolják: „Isten próbára tesz engem, de nem félek. Itt van nekem Isten! Amíg Isten nem engedi, hogy meghaljak, addig egészen az utolsó leheletemig el tudok élni. Isten által élek. Bízom. Eleget kell tennem Istennek!” Van némi eltökéltségük, mert társaikként még mindig ott vannak a juhok. Azonban eltelik néhány év, egyre fogyatkoznak a juhok, és egész nap fütyül és fúj a szél. Az éjszaka csendjében az emberek egyedül fogják érezni magukat. Nincs senki, akivel megoszthatnák azt, ami a szívükben van. Az égre emelik a szemüket, de csupán a csillagokat és a holdat látják. A felhős és esős éjszakákon, amikor a hold is eltűnik a szemük elől, még magányosabbnak érzik magukat. A bizalmuk öntudatlanul is egyre fogyatkozik. A bizalmuk megfogyatkozásával megmutatkozik a panaszokkal és félreértésekkel teli szívük. Rögtön ezután egyre lehangoltabbá válik a belső állapotuk, és az élet fokozatosan elveszíti a jelentőségét. Állandóan úgy érzik, hogy Isten nem vesz tudomást róluk, és magukra hagyta őket. Megkérdőjelezik Isten létezését, és egyre inkább összezsugorodik a bizalmuk. Ha híján vagy a hamisítatlan hitnek, akkor nem fogod kiállni az idő vagy a környezet próbáját. Ha nem tudod kiállni az Istentől kapott próbát, akkor Isten nem fog szólni hozzád, illetve nem fog megjelenni neked. Isten látni akarja, hogy hiszel-e az Ő létezésében, hogy elismered-e az Ő létezését, és hogy van-e a szívedben hamisítatlan hit. Isten így vizsgálja át az emberek szívének mélyét. Vajon az emberek Isten kezében a menny és a föld között élnek? Mind Isten kezében vannak. Pontosan így van. Legyél bár a pusztában vagy a holdon, Isten kezében vagy. Ez így van. Ha Isten nem jelent meg neked, akkor honnan láthatod Isten létezését és szuverenitását? Hogyan teheted lehetővé, hogy az igazság, miszerint „Isten létezik és mindenek felett szuverenitással bír”, gyökeret eresszen a szívedben és soha ne halványuljon el? Hogyan teheted az életeddé ezt a kijelentést, az életed mozgatórugójává, valamint azon bizalommá és erővé, amely lehetővé teszi számodra az életed folytatását? (Imádkozással.) Ez gyakorlatias. Ez a gyakorlat ösvénye. Amikor a legnehezebb időt éled át, amikor a legkevésbé sem tudod érezni Istent, amikor a legtöbb fájdalmat és magányt érzed, amikor úgy érzed, hogy messze vagy Istentől, akkor mit tegyél meg elsősorban? Szólítsd Istent! Isten megszólítása erőt ad neked. Isten megszólítása lehetővé teszi számodra, hogy érezd az Ő létezését. Isten megszólítása lehetővé teszi számodra, hogy érezd Isten szuverenitását. Amikor Istent szólítod, Istenhez imádkozol, és Isten kezébe teszed az életed, akkor érezni fogod, hogy Isten melletted van, és hogy nem hagyott magadra téged. Amikor érzed, hogy Isten nem hagyott magadra, amikor valóban érzed, hogy Ő ott van melletted, akkor vajon gyarapodni fog a bizalmad? Ha valódi bizalmad van, akkor az vajon az idő múltával megkopik és elhalványul? Egyáltalán nem. Mostanra megoldottuk a bizalom problémáját? Vajon az emberek rendelkezhetnek valódi bizalommal csupán azáltal, hogy magukkal hordozzák a Bibliát és szóról szóra, hajthatatlanul megtanulnak belőle verseket? E probléma megoldásához imádkoznod is kell Istenhez és Őrá kell támaszkodnod. Mózes hogyan vészelte át a pusztában töltött negyven évet? Akkoriban nem volt Biblia, és nagyon kevés ember volt körülötte. Csupán juhok voltak vele. Mózest minden bizonnyal Isten vezette. Bár a Biblia nem jegyzi fel, Isten hogyan vezette őt, hogy Isten megjelent-e neki, hogy Isten szólt-e hozzá, vagy Isten megengedte-e Mózesnek, hogy megértse, miért kell negyven éven át a pusztában élnie, az tagadhatatlan tény, hogy Mózes túlélte a pusztában töltött negyven évet. Ennek tényét senki nem tagadhatja. Hogyan tudott negyven évet túlélni a pusztában úgy, hogy nem volt körülötte senki, akivel megoszthatta volna, ami a szívében van? Hamisítatlan hit nélkül ez bárki számára lehetetlen volna. Csoda volna! Bárhogy is töprengjenek az emberek ezen, úgy érzik, hogy ez soha nem történhet meg. Egyáltalán nincs összhangban az emberi elképzelésekkel és képzelődésekkel! Azonban ez nem legenda, nem képzeletbeli mese, hanem valóságos, megváltoztathatatlan, tagadhatatlan tény. Mit mutat az embereknek ennek a ténynek a létezése? Ha Istenbe vetett hamisítatlan hited van, akkor Isten egészen az utolsó leheletedig nem fog magadra hagyni. Ez Isten létezésének az egyik ténye. Ha ilyen valós bizalommal rendelkezel, és igazán érted Istent, akkor elég nagy a bizalmad. Találd magad bármily környezetben, legyél bármily hosszan ebben a környezetben, a bizalmad nem fog elkopni.
Mózes negyven éven át volt a pusztában. Isten soha nem jelent meg neki, és nem is látta el őt az igazsággal. Mózes kezében nem voltak Isten szavait tartalmazó könyvek, nem volt mellette Isten egyetlen választotta sem, és senki nem volt, akivel megossza azt, ami a szívében van. A pusztában egyedül lakva csupán azt tarthatta életben, hogy Istenre támaszkodott és Őhozzá imádkozott. Végső soron ez alakította ki Mózes valódi bizalmát. Akkor hát miért tette ezt Isten? Isten arra készült, hogy megbízatást ad Mózesnek, nagy hasznát veszi, és Istennek dolgoznia kellett rajta, ezért mérsékelte őt. Mit mérsékelt Isten Mózesben? (A bizalmát.) Isten tökéletesíteni akarta a bizalmát, nem pedig mérsékelni. Isten az emberek jó szándékait mérsékli, amelyeket az emberek eltökéltségének, képességeinek és készségeinek nevezünk, valamint a forrófejűségét. Miért hagyta el akkoriban Mózes Egyiptomot? (Azért, mert forrófejűségből megölt egy egyiptomit.) Akkoriban fel tudta volna használni őt Isten? (Nem.) Mi történt volna, ha Isten akkor használta volna fel őt? Gyűlölte az egyiptomiakat és mindig megfontolás nélkül szándékozott cselekedni. Nem vezetett volna problémákhoz az, ha megöl még valakit? Ha Isten arra kérte volna, hogy menjen és vezesse ki az izraelitákat Egyiptomból, Mózes pedig megfontolás nélkül cselekedett volna, amikor a fáraó nem értett vele egyet, akkor az gondot jelentett volna? Isten azt kérdezné: „Tudod Istent képviselni, ha így viselkedsz?” Vagyis a forrófejűsége miatt Isten nem tudta felhasználni őt. A forrófejűség az emberek egyik lényegi tilalma. Ha forrófejű vagy, akkor mindig a természetességed és az indíttatásod alapján akarsz cselekedni, és mindig emberi módszereket használva akarod megoldani a problémákat. Ha nincs Istenbe vetett hamisítatlan hited, ha ezen hamisítatlan hitből adódóan nem támaszkodsz Istenre és nem hiszel az Ő szuverenitásában, akkor Isten nem fog tudni felhasználni téged. Ha Isten megpróbálna felhasználni, akkor nem csupán nem érnél el semmit, hanem tulajdonképpen el is rontanád a dolgokat. Vagyis miután Mózes megölte az egyiptomit, a pusztába menekült. Isten a puszta környezetét használta az akaratának, a forrófejűségének, a jó szándékainak, a buzgóságának, az indulatának és azon hősiességének a mérséklésére, amely arra késztette, hogy megvédje népe érdekeit és harcoljon az igazságtalanság ellen. Ezek mind az emberi akarathoz, forrófejűséghez és természetességhez tartozó dolgok. Miért nem rendezte Isten úgy, hogy elkísérje őt néhány izráelita? Ha ott lett volna vele még valaki, akkor talán nem Istenre támaszkodott volna, hanem erre a másik személyre. Végső soron milyen emberré finomította Mózest ez a környezet? Képes volt alávetni magát Istennek és valódi bizalommal rendelkezett. Ez azt mutatja, hogy kikopott belőle a természetes forrófejűség. Amikor előkerült a pusztából, még mindig forrófejű és hősies volt? (Nem.) Mi árulta el ezt? (Mózes azt mondta, hogy már nem tud jól beszélni.) Már nem tudott beszélni, vagyis megvoltak még a saját szándékai és indíttatásai? (Nem.) Ha így tekintünk erre, amikor Isten tökéletesíteni akar valakit, tökéletesíteni akarja az illető Istenbe vetett bizalmát, függetlenül attól, hogy felhasználja-e az illetőt vagy sem, Isten tökéletesíteni fogja az igazságról való megértését, és az Isten szándékaira vonatkozó megértését, és lehetővé teszi számára, hogy igazán és teljes mértékben, meghamisítás nélkül alávesse magát Istennek, anélkül, amit emberi hősiességnek, indíttatásnak, ambíciónak és magasztos szenvedélyeknek nevezünk, forrófejűség és jó szándékok és lelkesedések nélkül – ezen úgynevezett hiedelmek nélkül. Mindenki csodálja az emberi akaratból eredő dolgokat, törekszik ezekre, és ezek azok a dolgok, amelyeket az emberek szíve úgymond pozitívnak, jónak és helyesnek nevez. Mindenki hajlandó ezek szerint élni. Ezek az emberek hiedelmei. Amikor az emberek nem rendelkeznek ezekkel a dolgokkal, valóban alá tudják magukat vetni Istennek, és nem fognak az emberi képzelődések és az emberi jóság alapján tenni és mondani dolgokat. Amikor az emberek újra Isten elé járulnak, az Istenbe vetett hamisítatlan hit több elemével fognak rendelkezni. Melyek a hamisítatlan hit elemei? Még mindig tanácsot fognak adni Istennek, mondván: „Istenem, az Általad tett dolgok nincsenek összhangban az emberi elképzelésekkel, és az embereknek nehezükre esik elfogadni a tetteidet. Így és így kell tenned ezt”, valamint „Istenem, nem hangzik jól, amit mondtál. Nincs rendben a hangnem, rossz a megközelítés, és helytelenek az Általad használt szavak”? Ezek a dolgok kikopnak belőlük, és többé már nem adnak tanácsot Istennek. Valóban alá tudják majd vetni magukat Istennek, tudnak majd ésszel rendelkezni, valamint Isten félelmével rendelkezni. Mózes negyven évnyi mérséklés után a pusztában igazán érezte Isten létezését. Egy olyan környezetben, amelyben az egyén számára az egyszerű túlélés is lehetetlen, Istenre támaszkodott, hogy napról napra tovább éljen, és évről évre belekapaszkodott a reménybe, mindvégig átélve ezt. Valóban látta Istent. Ez nem véletlen egybeesés volt, és nem is legenda. Nem volt benne semmi véletlenszerű, sem hirtelen. Teljesen igaz volt. Látta Isten valódi létezését, és látta, hogy valóságos Isten mindenek feletti szuverenitása. Miután Isten az emberekben végzett munkája eléri ezt a hatást, változáson megy át a szívük. Eltűnnek az elképzeléseik és a képzelődéseik, és érezni fogják, hogy ők maguk semmik, és Isten nélkül semmit nem tehetnek. Ennek eredményeképp nem akarnak majd ahhoz ragaszkodni, hogy a saját módjukon tegyék a dolgokat. Vajon fognak ekkor az emberek olyan dolgokat mondani, hogy „Uram, ezt Te nem tehetted”? (Nem.) Mondhatjuk, hogy az emberek ekkor nem fognak emberi elképzelések alapján szólni, hogy hátráltassák Istent, és nem fognak emberi akaratból tenni dolgokat, ragaszkodva ahhoz, hogy úgy tegyék a dolgokat, ahogy azt ők maguk jónak látják. Ekkor vajon mi alapján fognak élni az emberek? Mit fognak megélni? Szubjektívan alá tudják magukat vetni Isten szuverenitásának és elrendezéseinek. Objektívan pedig meg tudják engedni a természetnek, hogy a maga útját járja, várnak és keresik Isten szándékait, és egyéni döntések meghozatala nélkül mindenben alávetik magukat Istennek, aminek a megtételére Ő megkéri őket.
Egykor, amikor Isten elküldte Mózest, hogy vezesse ki Egyiptomból az izráelitákat, hogyan reagált Mózes arra, hogy Isten ilyen megbízatást adott neki? (Azt mondta, hogy nem ékesszóló, hanem lassú a beszéde és a nyelve.) Volt ez az egy apró aggodalma, hogy nem ékesszóló, hanem lassú a beszéde és a nyelve. De vajon ellenállt Isten megbízatásának? Hogyan kezelte azt? A földre borult. Mit jelent az, hogy a földre borult? Azt jelenti, hogy alávetette magát és elfogadta. Teljesen a földre borult Isten előtt, figyelmen kívül hagyva a személyes preferenciáit, és nem említette az esetleges meglévő nehézségeit. Kész volt azonnal megtenni azt, amit Isten elvár tőle. Miért tudta elfogadni Isten megbízatását akkor is, amikor úgy érezte, hogy nincs semmi, amit megtehetne? Azért, mert valódi bizalom volt benne. És volt némi tapasztalata Isten mindenek feletti szuverenitásával, és a negyven évnyi pusztai tapasztalata alatt rájött, hogy Isten szuverenitása mindenható. Ezért készségesen elfogadta Isten megbízatását, és anélkül, hogy még egy szót szólt volna róla, nekilátott, hogy megtegye, amivel Isten megbízta őt. Mit jelent az, hogy nekilátott? Azt jelenti, hogy valódi bizalma volt Istenben, igazán Őrá támaszkodott, és igazán alávetette magát Őneki. Nem volt gyáva, és nem hozott saját maga döntést, vagy próbálta meg visszautasítani. Inkább teljes mértékben hitt, és nekilátott, hogy Isten megbízatásával cselekedjen, bizalommal telve. Hitt abban, hogy „ha Isten bízott meg ezzel, akkor minden úgy lesz, ahogy azt Isten megmondta. Isten azt mondta nekem, hogy hozzam ki Egyiptomból az izráelitákat, úgyhogy megyek is. Mivel ez az, amivel Isten megbízott, Ő munkához lát, és erőt fog adni nekem. Nekem csupán együtt kell működnöm.” Ilyen volt Mózes éleslátása. Akik híján vannak a lelki megértésnek, azok úgy gondolják, hogy maguk is meg tudják tenni azokat a dolgokat, amelyeket Isten rájuk bíz. Vannak az embereknek ilyen képességeik? Egyáltalán nincsenek. Ha az emberek gyávák, akkor még ahhoz sincs bátorságuk, hogy az egyiptomi fáraóval találkozzanak. A szívükben azt fogják mondani: „Az egyiptomi fáraó gonosz király. Hadsereg várja a parancsát, és egyetlen szavával megölhet. Hogyan tudnék elvezetni oly sok izráelitát? Vajon hallgatna rám az egyiptomi fáraó?” Ezek a szavak elutasítást, szembeszegülést és lázadást jelentenek. Nem mutatnak Istenbe vetett hitet, és ez nem valódi bizalom. Az akkori körülmények sem az izráelitáknak, sem Mózesnek nem kedveztek. Az izráeliták kivezetése Egyiptomból az ember szemszögéből egyszerűen kivitelezhetetlen feladat volt, mivel Egyiptomot a Vörös-tenger határolta, amelyen nagy kihívás lett volna átkelni. Vajon Mózes tényleg nem tudta, milyen nehéz lesz teljesíteni ezt a megbízatást? A szívében tudta, azonban csupán azt mondta, hogy lassú a beszéde és a nyelve, hogy senki nem fog hallgatni a szavaira. A szívében nem utasította el Isten megbízatását. Amikor Isten azt mondta Mózesnek, hogy vigye ki Egyiptomból az izráelitákat, ő a földre borult és elfogadta. Miért nem említette a nehézségeket? Vajon a pusztában töltött negyven év után nem ismerte az emberek világának veszélyeit, vagy azt, hogy meddig fajultak a dolgok Egyiptomban, illetve az izráeliták jelenlegi helyzetét? Nem látta világosan ezeket a dolgokat? Ez történt? Semmiképp sem. Mózes intelligens volt és bölcs. Mindezen dolgokat tudta, mivel az emberek világában személyesen átélte és megtapasztalta ezeket, és soha nem fogja elfelejteni. Nagyon is tudatában volt ezeknek a dolgoknak. Akkor vajon tudta, milyen nehéz lesz a megbízatás, amelyet Isten adott neki? (Igen.) Ha tudta, akkor hogyan volt képes ennek a megbízatásnak az elfogadására? Bízott Istenben. Az élete során szerzett tapasztalatai alapján hitt Isten mindenhatóságában, ezért bizalommal teli szívvel, a leghalványabb kétely nélkül elfogadta Isten megbízatását. Milyen tapasztalatai voltak? Mondjátok el Nekem! (Megtapasztalta, hogy minden alkalommal, amikor Istenhez fohászkodott, és minden alkalommal, amikor közelebb húzódott Istenhez, Isten vezette és kalauzolta őt. Mózes látta, hogy Isten soha nem vonja vissza a szavát, és valóban bízott Istenben.) Ez az egyik szempont. Még valami? (A pusztában töltött negyven év alatt Mózes ténylegesen látta Isten szuverenitását azzal, hogy fohászkodott és imádkozott Istenhez. Képes volt túlélni és keresztülmenni ezen, és hamisítatlan hittel rendelkezett Isten szuverenitásában.) Még valami? (Isten már sokat munkálkodott Mózesen. Mózesnek volt némi fogalma arról, hogy miként teremtette Isten a mennyeket, a földet, és minden dolgot, hogyan használta fel Isten az özönvizet Noé idejében a világ elpusztítására, valamint Ábrahámról és egyéb hasonló dolgokról. Ezeket a dolgokat leírta Mózes öt könyvébe, ami azt bizonyítja, hogy Isten mindezen tetteibe bepillantást nyert, és tudta, hogy Isten mindenható és mindentudó. Vagyis hitt abban, hogy Isten vezetni fogja őt, és biztosan sikeres lesz a vállalkozás. Nézni akarta Isten tetteit, látni, hogy mit tesz meg Isten őáltala, és hogyan segíti és kalauzolja majd őt Isten. Ezzel a bizalommal rendelkezett.) Így volt ez. Mondjátok meg Nekem, vajon a pusztában töltött negyven éve alatt Mózes meg tudta tapasztalni azt, hogy Istenben semmi sem bonyolult, és hogy Isten kezében van az ember? Nagyon is – ez volt a legigazibb megtapasztalása. A pusztában töltött negyven év alatt oly sok minden jelentett számára halálos veszélyt, és nem tudta, hogy túl fogja-e élni ezeket. Mindennap küzdött az életéért és Istenhez imádkozott oltalomért. Ez volt az egyetlen kívánsága. Ebben a negyven évben mélységesen megtapasztalta Isten szuverenitását és oltalmát. Később, amikor elfogadta Isten megbízatását, először minden bizonnyal ezt érezte: „Istenben semmi nem bonyolult. Ha Isten azt mondja, hogy ez megtehető, akkor minden bizonnyal az. Mivel Isten adott nekem ilyen megbízatást, Neki biztosan gondja lesz rá – Ő fogja megtenni, nem bármely ember.” Az embereknek, mielőtt cselekednének, tervezniük kell és előkészületeket kell tenniük. Először az előzményekkel kell foglalkozniuk. Vajon Istennek meg kell tennie ezeket a dolgokat, mielőtt cselekszik? Neki nincs rá szüksége. Minden teremtett lény, legyen bármily befolyásos, legyen bármily hozzáértő vagy hatalmas, legyen bármily féktelen, Isten kezében van. Mózes bízott ebben, tudatában volt és megtapasztalta, ezért a leghalványabb kétely vagy félelem sem volt a szívében. Így hát különösen hamisítatlan és tiszta volt az Istenbe vetett bizalma. Mondhatjuk, hogy eltöltötte őt a bizalom.
Az imént beszéltem arról, hogy mi az a hamisítatlan hit. Áruljátok el Nekem, végső soron Isten az emberek hiedelmeit vagy az emberek hamisítatlan hitét akarja? (Az emberek hamisítatlan hitét akarja.) Isten az emberek hamisítatlan hitét akarja. Mi az a hamisítatlan hit? Legegyszerűbben és legegyenesebben fogalmazva az emberek Istenbe vetett valódi bizalma. A gyakorlatban hogy néz ki a valódi bizalom? Mi köze az emberek valódi életében lévő tevékenységek összességéhez? (Az emberek hisznek Isten mindenek feletti szuverenitásában, és abban, hogy mindent elrendel. Hisznek Isten szuverenitásában minden felett, amivel találkoznak, és hisznek abban, hogy Isten számára semmi nem bonyolult.) (Az emberek hisznek abban, hogy minden Isten által kimondott szó bekövetkezik.) Elmélkedjetek még ezen. Még hogyan mutatkozik meg a valódi bizalom? (Mózes bizalma különbözött a hétköznapi hívőkétől. Amikor Mózes első könyvét írta, hitt benne, hogy Isten az Ő szava által teremtette a mennyeket és a földet, és minden dolgot. Hitte, hogy a mennyeket, a földet és minden dolgot Isten szava hozott létre, hitt abban, hogy amit Isten mond, az ténylegesen úgy van, és amit Isten elrendel, az megvalósul. Hitte azt is, hogy Isten szavai mind bekövetkeznek és beteljesednek. E tekintetben valódi bizalma volt Istenben. Nem csupán annak tényében hitt, hogy Isten igazán létezik. Hitt abban, hogy Isten teremtette a mennyeket és a földet, és minden dolgot. A szívében teljes mértékben hitt abban, hogy Isten szavai mindent véghez visznek, és hitt Isten mindenhatóságában. Ha nem lett volna ilyen bizalma Istenben, akkor soha nem tudta volna megírni Mózes első könyvét. Ezeket a szavakat a Szentlélek inspirálta, illetve nyilatkoztatta ki, ő pedig tisztán látta.) Áruljátok el nekem, vajon Isten igazi létezése amiatt tény, mert az emberek elhiszik? (Nem.) Milyen tény Isten igazi létezése? (Az emberek akár hiszik, akár nem, Isten létezik, és Isten önmagában létező és örökkévaló.) Az Istenbe vetett bizalomnak legalábbis ezen az alapon kell állnia: Isten nem abból adódóan létezik, hogy ezt te szóban elismered, és akkor is létezne, ha te nem ismernéd el Őt. Isten attól függetlenül létezik, hogy hiszel-e Őbenne vagy elismered-e Őt. Isten örökre a Teremtő, és örökre szuverenitása van minden dolog felett. Miért kell megérteniük ezt az embereknek? Mit tud ez megváltoztatni az emberekben? Némelyek azt mondják: „Ha hiszünk Benned, akkor Isten vagy, de ha nem hiszünk Benned, akkor nem vagy Isten.” Milyen szavak ezek? Ezek lázadó és megtévesztő szavak. Isten azt mondja: „Ha nem hiszel Bennem, attól én még Isten vagyok, és ugyanúgy szuverenitásom van a sorsod felett. Ezen nem tudsz változtatni.” Ez olyan tény, amelyet senki nem tagadhat. Nem számít, mennyire tagadja meg Istent az ateista vagy szegül szembe Vele, a sorsa akkor is Isten szuverenitása alatt van, és nem menekülhet meg Isten büntetésétől. Ha teljes mértékben elfogadod Isten vezénylését és elrendezéseit, és aláveted magad azoknak, és el tudod fogadni az Isten által kifejezésre juttatott összes igazságot, akkor Isten szavai meg tudják változtatni az életmódodat, meg tudják változtatni az életed céljait és a törekvésed irányát, meg tudják változtatni az általad választott utat, és meg tudják változtatni az életed értelmét. Némelyek a szájukkal azt mondják, hogy hisznek Isten létezésében, hogy Isten szuverenitása mindenre kiterjed, ami van, azonban nem tudják alávetni magukat Isten vezénylésének és elrendezéseinek, és nem tudják észrevenni, hogy Isten minden egyén számára más-más dolgokat rendez el. Ezek az emberek állandóan a saját ambícióikat és vágyaikat akarják hajszolni, és mindig nagy dolgokat akarnak tenni, azonban újra és újra kedvezőtlen fordulatokkal találkoznak, és végül levertek lesznek, megtörten és vérzőn hátramaradnak. Csak ekkor adják meg magukat. Vajon így viselkednének, ha valóban hinnének Isten szuverenitásában? Ez lehetetlen volna a számukra. Hogyan folytassák? Először is értsék meg Isten szándékait. Isten az emberiség üdvösségéért végzett munkájában segíti az embereket a romlott beállítottságaik levetésében és abban, hogy megszabaduljanak a Sátán befolyásától, az élet helyes útján járjanak és Isten szavai szerint éljenek. Ha az emberek valóban megértik Isten szándékait, akkor követni fogják Isten követelményeit az igazságra való törekvésükben, és azon lesznek, hogy megértsék Istent, elérve azt, hogy alávetik magukat Isten szuverenitásának és elrendezéseinek. Csak ily módon lehetnek összhangban Isten szándékaival. Sokan vannak, akik hisznek Istenben, azonban képtelenek alávetni magukat Neki. Mindig a saját akaratukat akarják hajszolni, azonban végül mind kudarcot vallanak. Csak ekkor mondják ki azt, ami a szívükben van: „Ez a sors, és senki nem változtathatja meg azt, amit Isten elrendelt!” Ekkor, amikor újra azt mondják: „Hiszek Isten létezésében és hiszem, hogy Isten mindent a kezében tart” – vajon ezek a szavak eltérnek a korábban mondottaktól? Sokkal gyakorlatiasabbak azon doktrínáknál, amelyekről korábban beszéltek. Korábban csupán szóban ismerték el és hitték, hogy Istennek mindenek felett szuverenitása van, azonban amikor valami érte őket, nem tudták alávetni magukat Istennek, és nem tudták Isten szavai alapján gyakorolni az igazságot. A szívükben azt gondolták, hogy ők maguk meg tudják valósítani az eszméiket. Így Isten szavai, amelyeket a szívükben hittek, és a nyelvükön lévő doktrínák nem válhattak a cselekedeteik alapelveivé. Vagyis nem hitték el, hogy Isten szavai az igazság teljessége, és hogy ezek mindent véghez tudnak vinni. Azt gondolták, hogy értik az igazságot, azonban nem tudták alávetni magukat Isten szuverenitásának és elrendezéseinek, vagyis csupán doktrínákat és szavakat értettek meg, nem az igazságvalóságot. A szájukkal azt mondták, hogy hisznek Isten szuverenitásában, azonban a valós életben nem tudták alávetni magukat Istennek. Mindig a saját útjukat járták, mindig a saját igényeiket akarták hajszolni, és megszegték Isten követelményeit. Vajon igazi alávetettség ez? Van itt igazi hit vagy igazi bizalom? (Nincs.) Egyáltalán nincs, ami valóban szánalmas! Melyek az Istenbe vetett valódi bizalom megnyilvánulásai? A valódi bizalommal rendelkező emberek legalább azt elhiszik, hogy Isten szavai az igazság, amely be fog következni és be fog teljesedni, és hiszik azt, hogy az életben a helyes út az Isten követelményei szerinti gyakorlás. Az életükben Istenhez imádkoznak és Istenre támaszkodnak, beviszik Isten szavait a valós életükbe, minden dologban Isten szavai szerint gyakorolnak, igyekeznek becsületes emberek lenni, és megélni Isten szavainak a valóságát. Nem csupán hisznek Isten létezésében és szuverenitásában, hanem azon vannak, hogy a valós életükben alávessék magukat Isten vezénylésének és elrendezéseinek. Ha lázadóak, akkor önvizsgálatot tudnak tartani, el tudják fogadni az igazságot, el tudják fogadni Isten fegyelmezését, és el tudják érni az Istennek való alávetettséget. Ha ily módon gyakorolsz, akkor életvalóságoddá válik az igazság, amelyben hiszel és amelyet elismersz. Ez az igazság kalauzolni tudja majd a gondolataidat, az életedet, és azt az irányt, amelyet az életed egésze követ. Ekkor Istenbe vetett valódi bizalommal tudsz majd előállni. Ha Istenbe vetett valódi hited és valódi alávetettséged van, akkor ez igazi bizalmat szül. Ez a bizalom az Istenbe vetett hamisítatlan hit. Honnan ered ez a hamisítatlan hit? Isten szavainak a gyakorlása és megtapasztalása, vagyis az igazság megértése által szerezhető meg. Minél inkább megértik az emberek az igazságot, annál nagyobb az Istenbe vetett bizalmuk; minél jobban megismerik Istent, annál jobban valóban alávetik magukat Istennek. Így tesznek szert az emberek a hamisítatlan hitre.
The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.