Mi az Istenbe vetett hit? Ez a leggyakorlatiasabb kérdés, és a legalapvetőbb igazság, amelyet a hívőnek meg kell értenie. Vajon az Istenbe vetett hit egyfajta meggyőződés, vagy egy irány és cél az ember életében? A szívedben pontosan mi a hit célja? Miért akarsz hinni Istenben? Avagy mi a te hiedelmed? Mi az Istenbe vetett hited alapja és alapzata? Mi a motivációd? Más szóval milyen szándékod és célod van az Istenbe vetett hittel? Végső soron mire való? Ezek a leggyakorlatiasabb kérdések. Mondhatod, hogy az emberek azért hisznek Istenben és azért fogadják el Őt, hogy áldásokat kapjanak. Az emberek azért hisznek Istenben, hogy legyen miben reménykedniük, legyen mi után vágyódniuk, és legyen mire törekedniük a gondolat és a szellem birodalmában. Eredetileg ez a szándék húzódik meg minden ember Istenbe vetett hite mögött. Ám miután az emberek eljutnak az Istenbe vetett hithez, miután kapcsolatba kerülnek Isten szavaival, az igazsággal, Isten munkájával, valamint mindenféle emberekkel, eseményekkel és dolgokkal Isten szuverenitása alatt, akkor öntudatlanul megváltoznak a hitről alkotott nézeteik, és bizonyos megértésre tesznek szert az igazságról. Csak ekkor ismerik fel, hogy az Istenbe vetett hit lehetővé teszi számukra az igazság elnyerését, hogy a hit nagyon is jelentőségteljes, hogy a hit valóban sok tekintetben meg tudja változtatni az embereket és végső soron meg tudja oldani az emberi romlottság problémáját. Az Istenbe vetett hithez ki kell derítened az alábbi kérdéseket: Miért hisznek az emberek Istenben? Mi az Istenbe vetett hit célja? Mi motiválja az Istenbe vetett hitet? Eredetileg miből indul ki az Istenbe vetett hit vágya és törekvése? Mennyire gondoltatok már bele ezekbe a kérdésekbe? Vannak helyes válaszaitok? (Először azért hittem Istenben, mert áldásokat szerettem volna kapni. Némi Isten szavaiból eredő ítélet és fenyítés megtapasztalása után láttam, hogy csupán áldásokra törekszem, és valójában nem rendelkezem lelkiismerettel, illetve értelemmel, és túlságosan önző vagyok. Éreztem, hogy mélységesen megrontott a Sátán, így hát szerettem volna olyasvalaki lenni, akinek van lelkiismerete és értelme, olyasvalaki, aki el tudja foglalni a teremtett lényt megillető helyet és követni tudja Istent. Jelenleg csupán ezzel a csekély tudással rendelkezem.) Amikor az emberek hinni kezdenek Istenben, mindig kegyelmet akarnak nyerni, áldásokat és előnyöket akarnak nyerni, ki akarják elégíteni a szellem vagy a hús-vér test különböző igényeit és vágyait. A hitük kezdete óta, amikor ezen dolgokra törekedtek, már sokat szenvedtek, és mostanra értik, hogy a hit jelentősége meghaladja ezeket a dolgokat. A hit jelentősége túlságosan mélyreható, túlságosan gyakorlati, és az általuk kapott előnyökből túlságosan sok van ahhoz, hogy néhány szóban össze lehessen foglalni. Az embernek az Istenbe vetett hitében először meg kell oldania az ember romlott beállítottságának és bűnének a problémáit, valamint szert kell tennie az alávetettségre és Isten ismeretére. Csak ily módon vethetjük le a saját romlott beállítottságunkat és menekülhetünk meg a Sátán befolyásától, hogy teljes mértékben Istenhez forduljunk. Az Istenbe vetett hit és Isten követésének a célja az, hogy elnyerjük Istentől az igazságot és az életet, végső soron olyan emberré válva, aki összhangban van Isten szándékaival, és képes alávetni magát Istennek és imádni Őt. Ez a hit igazi jelentése. Ha megnézzük, hogy az emberek mit értenek a hit alatt, akkor láthatjuk, hogy a hitre vonatkozó nézeteik, a szándékaik és a motivációik nagy változáson mentek át. Mi idézte elő ezt a változást? (Annak eredménye ez, hogy Isten kifejezésre juttatta az igazságot, és mindazon munkáé, amelyet az embereken végzett.) Így van. Ez a változás nem csupán az idő múlásának az eredménye, és senki nem is erőltette rád, és nem valamely vallási tanítás befolyása vagy mételye ez, még kevésbé a szívjóságod indította a Mennyet arra, hogy jobb, emberibb emberré változtasson téged. Ezek mind emberi elképzelések és képzelődések. Tulajdonképpen az emberek által elnyert leginkább gyakorlati haszon az, hogy Isten szavainak útmutatásával, Isten szavai által öntözve és terelgetve megértik az igazságot és megértik Isten szándékait, világosan tudják látni az emberek közötti sötétséget és gonoszságot, és nagyban megváltoznak az elgondolásaik és a nézeteik. Mi idézi elő ezeket a változásokat? Annak eredménye ez, hogy fokozatosan és apránként megtapasztalják Isten munkáját és Isten szavait. Nos, akkor mit foglalnak magukban ezek a változások? A hit legnagyobb dolgát foglalják magukban – az üdvösség dolgát. Ez az ember hitének legfőbb jelentősége. Tulajdonképpen az emberek nem igényelnek valami sok hitet. A céljuk egyszerűen az, hogy kegyelmet nyerjenek és békességet keressenek. Akkor ez átváltozik egy arra irányuló vágyra, hogy jó emberek legyenek, ne pedig rosszak, és végül csupán jó rendeltetési helyet akarnak kapni. Azonban ebben rejlik a legnagyobb kérdés: Milyen hatást akar Isten valójában elérni az ítélő, megtisztító, és az emberek számára üdvösséget hozó munkájával? Ezt kellene megérteniük az embereknek. Ha Isten munkája az emberek megmentése, akkor vajon mit használ fel Ő ezen üdvösség megvalósításához? Azt, ahogyan az emberek megértik az igazságot és az Ő szavait, aztán pedig ahogyan megtapasztalják az ítéletet és a fenyítést, a próbatételeket és finomításokat, megszabadítva őket a bűntől és a Sátán befolyásától. Végül is mi az emberek hitének végső jelentősége? Egyszerűen fogalmazva az, hogy meg legyenek mentve. És mi az üdvösség jelentősége? Szeretném, ha ezt mindannyian átgondolnátok, és megmondanátok nekem, hogy valójában mit jelent megmentve lenni. (Azt jelenti, hogy ki tudunk törni a Sátán befolyása alól, teljes mértékben Istenhez tudunk fordulni, és végső soron életben tudunk maradni.) (Azok az emberek, akik a Sátán hatalma alatt élnek, megérdemlik a halált, azonban azok, akiket megment az, hogy megtapasztalják Isten munkáját, nem fognak meghalni.) Ezt mindannyian értitek, és a doktrína szintjén el tudjátok magyarázni, de egyszerűen nem tudjátok, valójában mit jelent megmentve lenni. Vajon a megmentettség a romlott beállítottságotok levetése? Vajon megmentve lenni azt jelenti, hogy nem hazudsz, hogy becsületes ember vagy, és többé már nem lázadsz Isten ellen? Milyenek az emberek, miután meg lettek mentve? Egyszerűen szólva, ha meg vagy mentve, az azt jelenti, hogy képes leszel tovább élni, hogy visszahozatsz az életbe. Egykor bűnben éltél, és a halál felé tartottál – Isten szemével nézve halott ember voltál. Mi alapján mondom ezt? Kinek a hatalma alatt élnek az emberek, mielőtt szert tennének az üdvösségre? (A Sátán hatalma alatt.) És mire hagyatkoznak az emberek, ha a Sátán hatalma alatt élnek? A sátáni természetükre és a romlott beállítottságaikra hagyatkozva élnek. Akkor vajon az egész lényük – a hús-vér testük, és minden egyéb aspektusuk, például a lelkük és a gondolataik – élő vagy halott? Isten szempontjából halottak ők, járkáló tetemek. A felszínen úgy tűnik, hogy lélegzel és gondolkozol, azonban gonosz, Isten ellen szegülő, Isten ellen lázadó minden, amire szüntelenül gondolsz, minden gondolatod olyan, amelyet Isten gyűlöl, utál és elmarasztal. Isten szemében nem csupán a hús-vér testhez, hanem teljes mértékben a Sátánhoz és az ördögökhöz tartoznak mindezek a dolgok. Vajon akkor Isten szemében egyáltalán emberi a romlott emberiség? Nem, nem emberek ők, hanem vadállatok, ördögök és Sátánok – élő Sátánok! Az emberek mind a Sátán természete szerint élnek, és Isten emberi testbe öltözött élő Sátánoknak, emberbőrbe bújt ördögöknek látja őket. Isten járkáló tetemeknek, halottaknak minősíti az ilyen embereket. Isten most az üdvösség munkáját végzi, ami azt jelenti, hogy fogja a Sátán romlott természete és romlott lényege szerint élő, járkáló tetemeket – a halottakat –, és élő emberekké teszi őket. Ez a megmentettség jelentősége. Az emberek azért hisznek Istenben, hogy meg legyenek mentve – mit jelent megmentve lenni? Amikor elérik Isten üdvösségét, akkor a holtak élőkké válnak. Egykor a Sátánhoz tartoztak, halálra voltak szánva, azonban most Istenhez tartozó emberekként életre keltek. Ha az emberek alá tudják magukat vetni Istennek, ismerik Őt, hódolattal meghajolnak Őelőtte, amikor Istenben hisznek és követik Őt, ha már nincs a szívükben ellenállás és lázadó mivolt, ha már nem szegülnek szembe Ővele, illetve támadják meg Őt, és valóban alá tudják vetni magukat Őneki, Isten szemében akkor igazi élő emberek ők. Vajon élő ember az, aki csupán szavakban ismeri el Istent? (Nem.) Akkor hát milyen ember az élő ember? Melyek az élő emberek valóságai? Mivel kell rendelkezniük az élő embereknek? Mondjátok el nekem a véleményeteket! (Azok az élő emberek, akik el tudják fogadni az igazságot. Amikor az emberek ideológiai nézetei és a dolgokra vonatkozó nézetei megváltoznak és összhangba kerülnek Isten szavával, akkor élő emberek ők.) (Az élő emberek azok, akik megértik az igazságot és gyakorolni tudják az igazságot.) (Élő ember az, aki Jóbhoz hasonlóan féli Istent és kerüli a rosszat.) (Azok az élő emberek, akik ismerik Istent, akik Isten szavai szerint tudnak élni, és meg tudják élni az igazságvalóságot.) Mindannyian egyfajta megnyilvánulásról beszéltetek. Ahhoz, hogy valaki végső soron meg legyen mentve és élő emberré váljon, legalább arra képesnek kell lennie, hogy megszívlelje Isten szavait, és a lelkiismeret és az értelem szavait szólja, valamint gondolkodnia kell, élesen kell látnia, képesnek kell lennie az igazság megértésére és gyakorlására, arra, hogy alávesse magát Istennek és imádja Őt. Ilyen az igazi élő ember. Mi az, amin gyakran gondolkoznak és amit gyakran tesznek az élő emberek? Tehetik egy kicsit azt, ami a normális emberek dolga. Elsősorban jól teljesítik a kötelességeiket, valamint félik Istent és kerülik a rosszat abban, amire gondolnak és amit felfednek, amit rendszerint mondanak és tesznek. Ez a természete annak, amin gyakran gondolkoznak és amit gyakran tesznek. Egy kicsit pontosabban fogalmazva, amit mondanak és amit tesznek, az nagyjából legalábbis megfelel az igazságnak. Isten nem ítéli el azt, illetve nem utasítja vissza, hanem elismeri és jóváhagyja. Ezt teszik az élő emberek, és ez a dolguk. Ha csupán szavakkal ismered el Istent, és a szívedben hiszel, akkor vajon el tudod érni Isten jóváhagyását és üdvösségét? (Nem.) Miért nem? Némelyek azt mondják: „Hiszem, hogy van Isten”, „Hiszek Isten mindenek feletti szuverenitásában és az emberiség sorsában”, „Hiszem, hogy velem kapcsolatban minden Isten kezében van, hogy az életem nagy részében Isten vezetett engem, és hogy Isten hasonlóképpen vezetni tud engem a jövőbeli utamon”, valamint „Hiszem, hogy Isten meg tudja változtatni a sorsomat.” Vajon az ilyen „hit” azt jelenti, hogy meg vannak mentve? (Nem.) Akkor hát milyen fajta hit jelenti azt, hogy az emberek valóban meg vannak mentve? (Az olyan hit, amely lehetővé teszi számukra, hogy Jóbhoz hasonlóan féljék Istent és kerüljék a rosszat.) Hogyan tudnak eljutni az emberek oda, hogy ilyen hamisítatlan hittel rendelkezzenek? A szóbeli elismerés és az, hogy hisznek a szívükben – vajon az ilyesfajta hiedelem létre tud hozni olyan szívet, amely féli Istent és kerüli a rosszat? Vajon az ilyen hit azt jelenti, hogy az emberek ismerik Istent? Lehetővé tudja tenni az emberek számára az Istennek való alávetettség elérését? El tudja érni az üdvösséget? Mi az, ami még hiányzik innen? Át kell gondolni és meg kell érteni ezeket a kérdéseket.

Van különbség a hiedelem, a meggyőződés és a hamisítatlan hit között? (Igen.) Bizonyosan vannak különbségek, és neked rá kell jönnöd, pontosan melyek ezek a különbségek. Ha nem tudsz különbséget tenni ezen dolgok között, akkor előfordulhat, hogy úgy érzed, hamisítatlan hited van Istenben, amikor csupán homályos hiedelemmel vagy meggyőződéssel rendelkezel. Hogyan helyettesítheti a homályos meggyőződés az Istenbe vetett hamisítatlan hitedet? Lényegében a valódi bizalom helyett annak a helyére a saját meggyőződéseidet és hiedelmeidet tetted. Ha az Istenbe vetett hited nem több egy hiedelemnél vagy meggyőződésnél, akkor soha nem tudsz igazán Isten elé járulni, és Isten nem hagyja jóvá az olyan hitet, amilyen a tied. Mi a különbség a hiedelem, a meggyőződés és a hamisítatlan hit között? A hiedelmet és a meggyőződést nem könnyű világosan elmagyarázni, ezért beszéljünk először a hamisítatlan hitről. Mi az Istenbe vetett hamisítatlan hit? (Ha elhisszük azt, hogy minden esemény és minden dolog Isten szuverenitása alatt van.) Vajon ez hamisítatlan hit vagy egy hiedelem? (Egy hiedelem.) (A hamisítatlan hit Isten ismeretének az alapzatán jön létre. Az emberek csak akkor rendelkezhetnek hamisítatlan hittel, ha ismerik Istent.) Ez az értelmezés csupán kis mértékben helyes. Hogyan tudnak eljutni az emberek oda, hogy hamisítatlan hittel rendelkezzenek? Melyek a hamisítatlan hit megnyilvánulásai? Ha az embereknek hamisítatlan hitük van, akkor vajon félre fogják érteni Istent vagy fognak panaszkodni Rá? Fognak bármi ellenállást tanúsítani Istennel szemben? (Nem.) Ha az embereknek hamisítatlan hitük van, akkor vajon fognak lázadozni Isten ellen? Eleget tudnak tenni az emberek Istennek, amikor a saját elképzeléseik és képzelődéseik alapján próbálnak meg jót tenni és jó emberek lenni? (Nem.) Tegyük félre a hiedelem, a meggyőződés és a hamisítatlan hit fogalmát, ezt a három fogalmat, és beszélgessünk először egy bizonyos dologról. Miről híres Péter, mit tett, mielőtt meg lett volna mentve és tökéletesítve lett volna? (Háromszor megtagadta az Urat.) Még mit tett Péter, mielőtt háromszor megtagadta az Urat? Amikor az Úr Jézus azt mondta, hogy meg fogják feszíteni, mit mondott Péter? („Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg Veled!” (Máté 16:22).) Vajon a hamisítatlan hit indította Pétert arra, hogy ezt mondja? (Nem.) Akkor mi? Az ember jószándéka, és ez Isten munkájának a megszakítása volt. Honnan vette Péter ezt a fajta jószándékot? (Az emberi akaratból.) Miért táplált ilyen emberi akaratot? Nem értette meg Isten szándékát, nem értette meg, mi az Úr Jézus szolgálata, és nem értette meg igazán az Úr Jézust. Csupán azért követte az Urat, mert csodálta Őt. A szívében imádta az Urat, ezért szeretni és óvni akarta Őt. Azt gondolta: „Ennek soha nem szabad megtörténnie Veled. Nem szenvedheted el azt a fájdalmat! Ha szenvedésre van szükség, majd én szenvedek. Én fogok szenvedni helyetted.” Nem ismerte Isten szándékait, és volt benne némi, az emberi akaratból eredő jószándék, és meg akarta akadályozni ennek a dolognak a megtörténtét. Mi késztette hát arra, hogy ily módon cselekedjen? Bizonyos tekintetben a forrófejűség, az emberi akarat, valamint a megértés hiánya. Más tekintetben viszont nem értette Isten munkáját. Valódi bizalomból tette ezt? (Nem.) Akkor hát hogyan jutott el oda, hogy ilyen jó szándékai legyenek? Az ilyen jó szándékok vajon összhangban vannak az igazsággal? Jó cselekedetnek minősülnek? Bár jót akart tenni, és jó szándékkal, őszintén cselekedett, vajon mi volt a tettei természete? Hamisítatlan hitből eredt ez a viselkedés és ezek a tettek? (Nem.) Most már nyilvánvaló, a válasz egyértelműen nem. Akkor ez vajon hiedelem? (Igen.) Használjuk ezt annak megbeszélésére, hogy mi az a hiedelem. A hiedelem egyfajta jó utáni vágyódás és jófajta vágy, amely nagyon is összhangban van az emberi elképzelésekkel és képzelődésekkel. Olyasvalami, amit az emberiség általában jónak, helyesnek és pozitívnak tart. Valamiféle jó gondolat, egyfajta jó ötlet, jó gyakorlat és jó motiváció, amely teljes mértékben összhangban van az emberi elképzelésekkel és érzelmekkel. Ez után áhítoznak az emberek. Ez a hiedelem. A hiedelem azonban nem hamisítatlan hit. Teljes mértékben az emberi akaratból ered, és nem igazodik az Isten által megkövetelt mércékhez, vagyis a hiedelem nem valódi bizalom. Péter tényleg jó ember volt. Jó emberi mivolttal rendelkezett, és egyszerű, becsületes, szenvedélyes és buzgó volt a törekvéseiben. A szívében nem táplált kételyeket az Úr Jézus kilétével kapcsolatban. Így hát a szíve mélyéről tudta mondani ezeket a szavakat: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg Veled!” Az, hogy ilyesmit ki tudott mondani, megmutatja az emberi mivoltát és tisztességét. Bár ez egyfajta vágy, egyfajta jó szándék, és csupán egyfajta hiedelemből eredő viselkedés, gyakorlat és megnyilatkozás, látjuk, hogy Péter kedves emberi mivolttal rendelkezik. Pozitív és helyes hiedelmei voltak, azonban mivel sajnos túlságosan éretlen volt, túlságosan keveset tudott Istenről, nem ismerte Isten irányítási tervét, nem tudta, milyen munkát szándékozik elvégezni Isten, és nem értette Isten szándékát, tett egy ostoba dolgot, amely teljes mértékben az emberi akaraton alapult, és megszakította Isten munkáját. Olyan emberi tett volt ez, amelyet hiedelem váltott ki, nyilvánvalóan nem hamisítatlan hit. Ha valaki ilyen hiedelmekkel rendelkezik, ami jó viselkedést hoz létre, és arra indítja az illetőt, hogy jó szándékai legyenek, vajon Isten emlékezni fog az általa tett dolgokra? Nem, nem emlékszik ezekre a dolgokra, ezért hiába lettek megtéve! Isten inkább azt mondta: „Távozz tőlem, Sátán” (Máté 16:23). Gondoljátok át ezt! Miért mondott az Úr Jézus olyan szavakat, amelyeket oly tapintatlannak tartanak az emberek? Miért nem tanúsított megértést az Úr Jézus, amikor látta Péter jó szándékait? Mi volt Isten hozzáállása ehhez a dologhoz? Vajon Isten helyeselte Péter ezen jó szándékát? (Nem.) Isten átvizsgálta Péter szívét, és látta, hogy nincsenek gonosz szándékai, ezért nem kellett lelepleznie e dolog lényegét. Rendben van ez? (Nincs.) Miért? Mit gondol Isten az emberek jó szándékairól, hiedelmeiről, és az olyan dolgokról, amelyekről az emberek azt gondolják, hogy jók, azonban nincsenek összhangban Isten szándékaival? Isten azt mondja, hogy az ilyen dolgok a Sátántól erednek, és ellenállnak Istennek. Ezt gondolja Isten. Vajon ez a fajta gondolkozás ellentétes az emberi gondolkozásmódokkal? (Igen.) Mit tenne egy átlagos, emberi szeretet alapján cselekvő ember Péter vonatkozásában? Lehetővé tenné Péter számára, hogy megőrizze a méltóság látszatát, adva neki némi mozgásteret, ezt gondolva a szívében: „Péter szándékai jók, és meg akar óvni Téged. Tapintatlan ily módon szemrehányást tenni Péternek.” Azonban Isten tettei nem az emberi elképzelésekhez igazodnak. Mi az Isten által elmondott szavak természete? Egyfelől lelepleznek, másfelől pedig elmarasztalnak, valamint ítéletet mondanak. Hogyan érzett Péter e szavak hallatán? Meg lett fenyítve, olyan volt számára, mintha kést döftek volna a szívébe. Rettenetesen érezte magát, és nem értette, ezt gondolva magában: „Ó, Istenem, én őszintén szeretlek Téged! Oly nagyon hiszek Tebenned, oly nagyon szeretlek Téged, és olyannyira óvni akarlak, akkor hát miért bánsz velem így? Azt mondod, hogy a Sátán vagyok, és elrendeled, hogy távozzak Tőled. A Sátán vagyok? Nem olyasvalaki vagyok, aki őszintén követ Téged? Akkor hát hogyan tudsz engem Sátánnak látni? Sőt, mi több, olyan tapintatlan vagy, hogy azt mondod nekem, távozzak Tőled. Ez túlságosan bántó, túlságosan fájdalmas!” Látjátok Istennek az emberi hiedelemhez való hozzáállását abból, ahogyan Isten az ilyen dolgokat kezeli, és ahogyan bánik velük? (Elmarasztal, megítél és leleplez.) Így van. Isten nem csupán nem kedveli, hanem gyűlöli ezeket a dolgokat, és a legkomolyabban elmarasztalja őket. Látjátok Isten természetét azokból a dolgokból, amelyeket felfedett? (Isten természete igazságos.) Egészen biztosan. És még? Ami Istent illeti, bár a tolerancia, az irgalom, a türelem és a szerető kedvesség nagyon is javára válnak az embereknek, és bár vannak olyan részek abban, amivel Isten rendelkezik, és ami Ő, amelyeket könnyebben el tudnak fogadni az emberek, és bár ezek olyan dolgok, amelyeket Isten mindig felfed és átad az embereknek, de ha az emberek megsértik Isten természetét és megszegik az Ő alapelveit, akkor vajon hogyan fog bánni velük Isten? Elmarasztalja őket! Isten nem tesz kétértelmű kijelentéseket az embereknek, mondván: „Az emberek jószándékkal, hátsó szándék nélkül tették ezt, így hát ez alkalommal megkímélem őket.” Az emberektől eltérően Isten nem engedélyezi a középutat, és nem teszi lehetővé az emberi akarat meghamisítását. Az egy az egy, a kettő az kettő. A helyes az helyes, a helytelen pedig helytelen. Isten számára nincs kétértelműség. Annak boncolgatásával, amit Péter mondott az Úr Jézusnak: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg Veled”, az emberek láthatják, hogy mi az a hiedelem. Vajon eleget tudnak tenni Istennek azok az emberek, akiknek hiedelmeik vannak? Képesek a hiedelmek arra, hogy hamisítatlan hitet hozzanak létre? Képesek helyettesíteni az emberek Istenbe vetett hamisítatlan hitét? (Nem.) Egészen biztosan nem képesek.

Végső soron mik a hiedelmek? Az emberek által kialakított képzelődések és elképzelések, jóravaló vágyak, jó célok és magasztos ideálok válfajai. Ezen dolgok kialakítását követően az emberek ebbe az irányba rohannak, úgy törekedve rájuk és érve el őket, hogy emberi jó szándékokra, emberi erőfeszítésre, a szenvedésre irányuló emberi akaratra, valamint még több emberi jótettre hagyatkoznak. Mi az, ami hiányzik itt? Miért van az, hogy a hiedelmekkel rendelkező emberek nem tudnak eleget tenni Istennek? (A hiedelmeik alapján az emberek félbeszakítják és megzavarják Isten munkáját.) Ez az egyik nyilvánvaló aspektus. Emellett, amikor az emberek a hiedelmeik alapján tesznek dolgokat, vajon van bármi igazság abban, amit tesznek? (Nincs.) Boncolgassuk, mit tett Péter! Péter azt mondta: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg Veled!” Van igazság ezekben a szavakban? (Nincs.) Mit ért az alatt, hogy „ez nem történhet meg Veled”? Miért nem történhet meg ez Istennel? Lehetséges, hogy mindez nem Isten szuverenitása alatt áll? Vajon nem Istené ebben az utolsó szó? Ha Isten megengedi, akkor úgy lesz. Ha Isten nem engedi meg, akkor ugye el lesz kerülve? Vajon Péter szavai: „ez nem történhet meg Veled” meg tudják változtatni mindezt? Ki határozta meg mindezek megtörténtét, haladását és kimenetelét? (Isten határozta meg.) Akkor hát mik ezek a Péter által elmondott szavak? Ostoba szavak, tudatlanságban szólt szavak, a Sátán nevében szólt szavak. Ez az emberi hiedelmek által kiváltott következmény. Komoly probléma ez? (Bizony, komoly.) Mennyire komoly? (Ellenáll Istennek, és a Sátán megnyilvánulásának minősül.) Így van. A Sátán megnyilvánulásának minősül, ami azt jelenti, hogy ellenáll Istennek, és a Sátán nevében lerombolja Isten munkáját. Ha az Úr Jézus úgy tett volna, ahogyan azt Péter mondta, akkor az vajon nem tette volna tönkre az Ő emberiséget megváltó munkáját? Mi a Péter által elmondott szavak természete? (Megszakítják Isten munkáját.) Ezért mondta Isten irgalmatlanul ezeket a dühös szavakat: „Távozz tőlem, Sátán!” Ezek a szavak elmarasztalnak és megítélnek. Bennük rejlik Isten természete. Amikor az emberek ilyen hiedelmeket vallanak, jó szándékokkal, emberi vágyakkal, csodaszép emberi óhajokkal, és mindazon dolgokkal keveredve, amelyeket az emberek pozitívnak, helyesnek és jónak tartanak, akkor vajon Isten jóváhagyja ezt? (Nem.) Az emberek mindezen dolgokat jónak látják, akkor hát Isten miért nem adja ehhez a jóváhagyását? Bizonyos tekintetben azért, mert az emberek nem ismerik igazán Istent. Ez az általános ok. Emellett pedig, gyakorlati szempontból, az emberek nem igazán vetik alá magukat az Isten által kimondott szavaknak és az Őáltala véghez vitt cselekedeteknek, és nem is fogják fel igazán ezeket a dolgokat. Az emberi gondolkozás alapján mindig azt akarják, hogy Isten ne tegye ezt, ne tegye azt. Mindig azt gondolják: „Nem igazán jó Istennek, ha így cselekszik. Nem azt várnánk, hogy így cselekedjen, ez nem valami tapintatos az emberek vonatkozásában.” Amikor az emberek ilyen dolgokkal találkoznak, gyakran alakítanak ki elképzeléseket, tele vannak ember alkotta képzelődéssel, és a dolgok megtételének mindenféle emberi módjaihoz folyamodnak. Ebben nincs alávetettség, nincs igaz tudás, nincs igazi istenfélelem, csupán Isten munkájának a megszakítása és lerombolása. A hamisítatlan hit egyetlen alkotóeleme sincs benne. Ezért Péter megítéltetett, miután kimondta ezeket a szavakat. Nyert valamit, miután ítéletben részesült? (Egy kicsit jobban meg tudta érteni magát és Isten természetét.) Jó vagy rossz dolog az ilyen ítélet? Legalább jól fejbe vágta, melyből adódóan megállt és elgondolkozott: „Uram, vajon én a Sátán vagyok? Valóban hiszek Tebenned, olyan valaki vagyok, aki szeret Téged, a Te hű követőd vagyok! Hogyan lehetnék a Sátán?” Újra eltöprengve ezen, azt gondolja: „Az Úr Jézus oly világos és egyértelmű szavakkal dorgált meg engem. Azt mondta nekem, hogy távozzak Tőle és megdorgált, mintha a Sátán lennék. Ez azt jelenti, hogy ebben a dologban, a Sátán helyett cselekedtem! Milyen ember tud a Sátán nevében cselekedni? Az, aki nem egyeztethető össze Istennel. Az ilyen ember bármikor, bárhol képes rá, hogy ellenálljon Istennek és elárulja Őt, le tudja rombolni Isten munkáját, és Isten ellenségévé válva meg tudja zavarni és tönkre tudja tenni Isten munkáját. Ez rettenetes! Mivel ez a helyzet, gyorsan visszavonulok Isten mögé és befogom a szám.” Vajon ez nem azt mutatja, hogy Péter lassacskán észhez tért, megértette a dolgokat, és felismerte a probléma komoly voltát? Felismerte, hogy az ember mindig ember, Isten pedig mindig Isten, és távolság van az ember és Isten között. Ha az ember jó szándékok alapján cselekszik, azt Isten félbeszakításnak és zavarásnak tekinti. Ha fokozatosan ily módon jár el az ember, akkor vajon jó dolognak bizonyul Isten rá vonatkozó ítélete? (Igen.) Akkor hát rossz dolog az, ha valaki felfed némi ostobaságot? Így tekintve rá nem rossz dolog, hanem jó dolog. Miért mondjuk, hogy jó dolognak bizonyul? (Az emberek javára válik.) Így van, az embereknek némiképp a javára válik. Hogyan valósulnak meg ezek az előnyök? Amikor ki vagy téve Isten ítéletének, és aláveted magad, megvizsgálod magad, és mindent elfogadsz, ami Istentől érkezik – Isten kifejeződéseinek, Isten kinyilatkoztatásainak összességét, és mindazt, amit Isten megkövetel tőled – és az a valóságoddá és az életeddé válik, akkor anélkül, hogy tudnál róla, megtisztulsz a romlottságodtól. Akkor hát rossz dolog vagy jó dolog az, ha megítélnek? (Jó dolog.) Hajlandóak vagytok ítéletben részesülni? (Hajlandóak vagyunk.) Akkor rendben lenne az, ha mindennap megítélnének benneteket? Ez nem tenné számodra lehetővé azt, hogy úgy egyél, aludj vagy pihenj, ahogy az normális. Amikor valami történne, Isten szólna neked, hogy lépj vissza. Ha lenne rá ideje, akkor megítélne téged. Rendben lenne ez? Ki tudnád állni? Az emberek nem lennének képesek rá, hogy kiállják ezt, és Isten nem tenne ilyesmit. Isten komolyan azt szeretné, hogy gyorsan fejlődj és válj egyre érettebbé. Ezért van az, hogy sok lépése van Isten ítéletében. Időnként előfordulhat, hogy feldühödik, aztán pedig némi vigaszt kínál neked. Időnként előfordulhat, hogy lesújt rád, aztán pedig irgalmat kínál neked. Bár Isten gyakran feldühödik, vannak szünetek a dühében, amikor az emberek ki tudják fújni magukat. Csak az segíti elő a fejlődésüket az életben, ha Isten ily módon közvetlenül ítéli meg és marasztalja el őket. Az igazság elnyerése megér némi szenvedést.

A csupán hiedelmekkel rendelkező emberek messze vannak attól, hogy eleget tudjanak tenni Isten szándékainak, és a hiedelmek messze nem helyettesítik megfelelően az Istenbe vetett hamisítatlan hitet. Ha az Istenbe vetett hitük hiedelmen alapszik, akkor az emberek soha nem tudnak igazán Isten elé járulni, nem is szólva arról, hogy valóban alávessék magukat Neki és Istent félő szívvel rendelkezzenek. Vajon miért? Az emberek hiedelmeinek semmi köze az igazsághoz, és messze vannak attól, hogy eleget tegyenek Isten követelményeinek. Amikor az embereknek hiedelmeik vannak, ez nem jelenti azt, hogy értik az igazságot. Ha az Istenbe vetett hitük hiedelmen alapszik, akkor az emberek soha nem fogják megérteni Isten munkáját, és csak félbeszakítani és megzavarni tudják azt. A hiedelmen alapuló hit nem jelenti azt, hogy az emberek tekintetbe fogják venni Isten szándékait, hát még azt, hogy alávessék magukat Istennek. Akkor hát eztán mi történt Péterrel? Mielőtt az Úr Jézust megfeszítették volna, így szólt Péterhez: „Bizony mondom neked, hogy ezen az éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem” (Máté 26:34). Hogyan felelt erre Péter? („Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg” (Máté 26:35).) Ez felzaklatta Pétert, és tagadta, hogy azt fogja tenni, amit az Úr mondott, azonban végül a tények az Úr Jézus szavait igazolták. Vajon Péter bizalma ekkor nagyobb vagy kisebb volt a tiéteknél? (Nagyobb, hiszen levágta a főpap szolgájának a fülét, hogy megóvja az Urat.) Ez a forrófejűsége miatt volt. Az Úr Jézus ismerete, valamint az Ő kilétének az elismerése jelzi azt, hogy milyen mértékben hitt Péter az Úr Jézusban. Ez lehetővé tette számára azt, hogy kétségbeesetten küzdjön az Úr Jézusért, mondván: „Aki hozzáér az Uramhoz, azzal az életemet is kockára téve küzdök meg!” A hite elérte ezt a szintet, de vajon Isten az ember forrófejűségét akarja? Semmiképp sem. Péter hite elérte azt a szintet, hogy hajlandó lett volna letenni az életét az Úrért, akkor hát miért tagadta meg mégis Péter háromszor az Urat? Vajon azért, mert az Úr Jézus próféciája szerint erre volt hivatott? (Nem.) Akkor hát mi volt az indok? Miért volt ennyire gyáva? Az életét kockára tudta volna tenni azzal, hogy az Úr Jézusért megküzd másokkal és levágja valakinek a fülét. Az Úr Jézus iránti szeretetéből adódóan a szíve mélyéből képes volt kimondani ezeket a szavakat és nekik megfelelően cselekedni, ami megmutatta a rendkívüli őszinteségét. Akkor hát, amikor eljött az idő, miért nem merte elismerni az Urat? (Azért, mert ismerte a következményeket. Ha a római katonák akkor elfogták volna őt, akkor kivégezték volna. Félt attól, hogy elfogják, és a haláltól is félt.) A fő indok az volt, hogy menteni szerette volna az életét. Az igaz, hogy Péternek voltak hiedelmei, de vajon a hamisítatlan hit elemeivel is rendelkezett? Ekkorra Péter már felismerte, hogy az Úr Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia, Isten Maga. Ilyen hamisítatlan hittel rendelkezett, akkor hát miért volt mégis ennyire gyáva? (Nem volt elég érett.) Nagyra becsülte az életét és félte a halált, a szenvedést és a testi kínzást. Nem számít, mi volt az indok, végül aztán mégis háromszor megtagadta az Urat. Pontosan úgy, ahogyan azt az Úr Jézus megmondta: „Ezen az éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” Péterben valóban beteljesedtek ezek a szavak. Miért tudott az Úr Jézus ily dolgokat állítani és ilyen következtetésekre jutni Pétert illetően? (Isten átvizsgálja az emberek szívének mélyét.) Mit vizsgált át Isten Péter szívében? (Péter érettségének mértékét és az Istenbe vetett hitét.) Az Úr látta Péter érettségének mértékét és a bizalma mértékét. Vajon ily kevés érettséggel meglepő az, hogy háromszor megtagadta az Urat? Az éretlensége miatt elkerülhetetlen volt, hogy az adott helyzetben úgy cselekedjen, ahogy azt tette. Miért volt ekkor ennyire kevés bizalma? (Akkoriban Péter nagyjából három éve követte az Urat, így túl kevés tapasztalattal rendelkezett még Isten munkáját illetően.) Az Úr Jézus három évnyi követése után csak ilyen mértékű lehetett a bizalma. Akkoriban ilyen volt az érettsége. A tapasztalatai folyamatos elmélyülésével tett szert egyre nagyobb érettségre.

Rendben van az, ha valaki valódi bizalom nélkül követi Istent? Valójában mit jelent az emberek számára hamisítatlan Istenbe vetett hittel rendelkezni? A lehető legegyszerűbben fogalmazva: Amilyen mértékben bízol Isten összes szavában és munkájában, valamint amilyen mértékben képes vagy igazán hinni. Konkrétan annak mértékéről van szó, amennyire a szíved képes hinni és elismerni az Isten által kimondott szavak beteljesedését és a beteljesedés módjait, az Isten által elrendelt dolgokat, Isten szuverenitását, Isten vezénylését és elrendezéseit, azt, ahogyan Isten elrendezi az emberek jövőbeli rendeltetési helyét, és minden egyéb, hasonló dolgot, valamint annak mértékéről, amennyire valóban bízol ezekben a dolgokban. Akkoriban Péter még az Úr Jézus nevét sem merte elismerni, avagy beismerni az Úr Jézushoz fűződő kapcsolatát. Csupán kevéske bizalma volt, és ez a kevéske bizalom jelezte a tényleges érettsége mértékét. Milyen volt az ő tényleges érettsége? (Csupán azt ismerte el, hogy az Úr Jézus a Krisztus, de nem sokat tudott Istenről.) Nagyon éretlen volt, és ennél tovább nem tudott elmenni. Akkor hát, ami titeket illet, ti jelenleg milyen mértékben hisztek Istenben? A ti hitetek erősebb Péterénél? Gyengébb? Nagyjából ugyanolyan? (Ugyanolyan, ami Krisztus felismerését illeti. Péternél kicsit jobban értjük az igazságot, de sok igazság van ezek közül, amelyekbe még nem léptünk be.) Ha az emberek Istenbe vetett hite megáll annak puszta elismerésénél, hogy Ő Isten, annak elismerésénél, hogy Isten mindent le tud vezényelni és el tud rendezni és hogy Neki mindenek felett – a sorsod és az életed felett is – szuverenitása van, ha csupán ezt tudod elismerni, azonban a hitnek csupán kevés eleme van meg benned, az alávetettségnek pedig még annál is kevesebb, szinte semennyi eleme, az Istenre várás és Isten keresése eleméből pedig egyáltalán semmi, akkor az vajon milyen hit? Mindig azt mondod, hogy hiszel Istenben, hiszed, hogy Istennek mindenek felett szuverenitása van, és mindent Ő vezényel, hogy Isten adta az emberek életét, és hogy mindent meg fogsz tenni, amit csak Isten kér tőled, akár az életed is leteszed Istenért. Azonban amikor olyan helyzettel találkozol, amelyet Péter megtapasztalt, amikor az emberek azt kérdezik: „Ez a te Istened?” Akkor eltöprengsz ezen, azt gondolva: „Nem hívők vesznek körül, vajon letartóztatnak, ha elismerem Őt? Isten azt mondta, hogy válságos időkben lehetünk bölcsek és tartózkodhatunk az Ő elismerésétől, vagyis én most bölcs leszek és Isten nem fogja ezt felróni nekem.” Ha nagy becsben tartod az életed és gyáva vagy, nem mered majd elismerni Istent, sőt, még az is lehet, hogy megtagadod Őt. Ilyenkor hol az a bizalom, amellyel hiszed, hogy Isten mindenek felett szuverenitással bír? (Nem létezik.) Vajon valódi vagy hamis az a bizalom, amelyről a hétköznapokban úgy gondoltad, hogy rendelkezel vele? (Hamis.) Amikor történik valami, ami különösen sérti az elképzeléseidet és az ízlésedet, és még nem teljesen nyilvánult meg Isten szándéka ebben a dologban, akkor Isten azt követeli meg tőled, hogy e dologban vesd alá magad. Úgy rendezte a körülményeket, hogy le tudj vonni egy tanulságot. Akkor hát mihez kezdesz? Tegyük fel például, hogy különösen erős hittel rendelkezel, különösen jámbor és őszinte vagy, azonban Isten olyan környezetet rendez el, amely nem illeszkedik az elképzeléseidhez, és úgy kezel, mintha nem hívő lennél. Úgy érzed, hogy igazságtalanul bántak veled, könnyek szöknek a szemedbe, és Istennek panaszkodsz, így szólva a szívedben: „Ó, Istenem! Hiszek Tebenned, Teérted élek, mégis ilyen környezetet rendeztél el nekem, nem hívők közé helyezve engem, és tisztátalan lelkek közé keverve. Vajon nem fog ez beszennyezni engem? El vagyok választva szent emberként, Istenhez tartozó emberként. Nem kellett volna ezt elrendezned. Hát nem tudod, hogy mennyire hiányzol nekem, hogy mennyire szeretlek Téged? Nem tudok távol lenni Tőled. Nem bánhatsz velem így, ez nem igazságos velem szemben!” Ehhez mit szólsz? Amikor olyan dolgok érnek, amelyek nem vágnak egybe az elképzeléseiddel, akkor hol a te alávetettséged? (Nem létezik.) Mivel helyettesíted az alávetettséget? (Panaszokkal, félreértésekkel és ellenállással.) Vajon ez valódi bizalom? Mit foglaljon magában a hamisítatlan hit? Hogyan nyilvánul meg? (Isten szándékainak a keresésében és az Istennek való alávetettségben.) Egyetlen eset is felfedi, hogy valaki rendelkezik-e valódi bizalommal.

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.