Akik tökéletessé lesznek téve, azoknak finomításon kell átesniük (Második rész)
Valakinek, aki Istent szolgálja, nemcsak azt kell tudnia, hogyan kell Érte szenvedni; ennél is jobban meg kell értenie, hogy az Istenben való hit célja az, hogy az Isten iránti szeretetre törekedjen. Isten nemcsak azért használ téged, hogy finomítson vagy szenvedésre késztessen, hanem inkább azért használ, hogy megismerhesd az Ő tetteit, megismerd az emberi élet valódi jelentőségét, és különösen azért, hogy megtudd, hogy Istent szolgálni nem könnyű feladat. Isten munkájának megtapasztalása nem arról szól, hogy élvezd a kegyelmet, hanem inkább arról, hogy szenvedj az Iránta való szeretetért. Mivel élvezed Isten kegyelmét, az Ő fenyítését is élvezned kell; ezt mind meg kell tapasztalnod. Megtapasztalhatod, hogy Isten megvilágosít téged belül, és azt is megtapasztalhatod, hogyan metsz meg és hogyan ítél meg téged. Ily módon a tapasztalatod átfogó lesz. Isten elvégezte rajtad az ítélet és a fenyítés munkáját. Isten igéje megmetszett téged, de nem csak ezt tette; megvilágosított és megvilágított téged. Amikor negatív és gyenge vagy, Isten aggódik érted. Mindezen munkának az a célja, hogy tudassa veled, hogy mindent, ami az emberrel kapcsolatos, Isten vezényel. Talán azt gondolod, hogy az Istenben való hit a szenvedésről szól, vagy arról, hogy mindenféle dolgot tegyél Érte; talán azt gondolod, hogy az Istenben való hit célja az, hogy a tested békében legyen, vagy hogy minden simán menjen az életedben, vagy mindenben kényelmed és nyugalmad legyen. Ezek közül azonban egyik sem olyan cél, amelyet az embereknek az Istenbe vetett hitükhöz kellene kötniük. Ha ilyen célokból hiszel, akkor a nézőpontod helytelen, és egyszerűen lehetetlen, hogy tökéletességre juss. Isten cselekedetei, Isten igazságos természete, bölcsessége, szavai, csodálatossága és kifürkészhetetlensége mind olyan dolgok, amelyeket az embereknek meg kellene érteniük. Ha ezt megértetted, arra kell használnod, hogy megszabadítsd a szívedet minden személyes követeléstől, reménytől és elképzeléstől. Csak ezeknek a dolgoknak a kiküszöbölésével tudsz megfelelni az Isten által megkövetelt feltételeknek, és csak ezáltal lehet életed és tehetsz eleget Istennek. Az Istenben való hit célja az, hogy eleget tégy Neki, és az Általa megkövetelt beállítottság szerint élj, hogy az Ő cselekedetei és dicsősége megnyilatkozhasson ezen az érdemtelen emberekből álló csoporton keresztül. Ez az Istenbe vetett hit helyes perspektívája, és ez az a cél is, amelyre törekedned kell. Helyes nézőponttal kell rendelkezned az Istenben való hitről, és törekedned kell arra, hogy megszerezd Isten szavait. Enned és innod kell Isten szavait, és képesnek kell lenned megélni az igazságot, továbbá különösen képesnek kell lenned meglátni az Ő gyakorlati cselekedeteit, az Ő csodálatos tetteit az egész világegyetemben, valamint azt a gyakorlati munkát, amit a testben végez. Az emberek gyakorlati tapasztalataikon keresztül értékelhetik, hogy Isten miként munkálkodik rajtuk, és melyek az Ő szándékai velük kapcsolatban. Mindennek az a célja, hogy felszámolja az emberek romlott, sátáni beállítottságát. Miután kiűztél magadból minden tisztátalanságot és igazságtalanságot, elvetetted rossz szándékaidat, és kialakítottad az igaz hitet Istenben – csak igaz hittel tudod igazán szeretni Istent. Csak a Belé vetett hitedre alapozva tudod Istent igazán szeretni. Elérheted az Isten iránti szeretetet anélkül, hogy hinnél benne? Mivel hiszel Istenben, nem lehetsz összezavarodott ezzel kapcsolatban. Vannak, akik megtelnek életerővel, amint látják, hogy az Istenbe vetett hit áldásokat hoz számukra, de aztán minden energiájukat elveszítik, amikor észreveszik, hogy finomításokat kell elszenvedniük. Ez lenne az Istenben való hit? Végső soron teljes és tökéletes alávetettségre kell jutnod a hitedben Isten előtt. Hiszel Istenben, de még mindig vannak követeléseid Vele szemben, sok vallásos elképzelésed van, melyeket nem tudsz letenni, személyes érdekeid, melyeket nem tudsz elengedni, továbbá még mindig keresed a test áldásait, és azt akarod, hogy Isten mentse meg a testedet és a lelkedet – ezek mind olyan emberek viselkedési formái, akiknek rossz a perspektívája. Bár a vallásos hiedelmekkel rendelkező emberek hisznek Istenben, mégsem igyekeznek megváltoztatni beállítottságukat, és nem törekszenek Isten megismerésére, hanem inkább csak a test érdekeit hajszolják. Közületek sokaknak olyan hitei vannak, amelyek a vallási meggyőződések kategóriájába tartoznak; ez nem igazi istenhit. Ahhoz, hogy az emberek higgyenek Istenben, olyan szívük kell hogy legyen, amely kész szenvedni Őérte, és meg kell legyen bennük az akarat, hogy feladják magukat. Ha az emberek nem teljesítik ezt a két feltételt, akkor az Istenbe vetett hitük nem érvényes, és nem lesznek képesek változást elérni a beállítottságukban. Csak azok az emberek hisznek igazán Istenben, akik valóban az igazságra törekednek, akik meg akarják ismerni Istent és az életre törekednek.
Amikor próbatételekben van részed, hogy fogod alkalmazni Isten munkáját a próbatételek kezelésében? Negatív leszel, vagy pozitív nézőpontból fogod megérteni Isten próbatételeit és az emberen végzett finomítását? Mit fogsz nyerni Isten próbatételei és finomításai által? Növekedni fog az Isten iránti szereteted? Amikor finomításnak vagy kitéve, képes leszel alkalmazni Jób próbatételeit, és komolyan részt venni Isten benned végzett munkájában? Látod, hogy Isten hogyan teszi próbára az embert Jób próbatételein keresztül? Milyen inspirációt hozhatnak számodra Jób próbatételei? Hajlandó leszel tanúságot tenni Isten mellett a finomítások közepette, vagy a testet akarod kielégíteni egy kényelmes környezetben? Valójában hogy látod az Istenbe vetett hitet? Tényleg Őérte van, és nem a testért? Tényleg van célod, amit el akarsz érni? Hajlandó vagy átesni a finomításokon, hogy Isten által tökéletességre juthass, vagy inkább azt szeretnéd, ha Isten megfenyítene és megátkozna? Valójában hogy vélekedsz az Istenről való tanúságtételről? Mit kellene tennie az embereknek bizonyos környezetekben, hogy valódi tanúságot tegyenek Istenről? Miután a gyakorlatias Isten oly sok mindent feltárt a benned végzett gyakorlati munkája során, miért vannak mindig olyan gondolataid, hogy elmenj? Az Istenbe vetett hited Istenért van? A legtöbbetek számára a hitetek egy számítás része, amelyet a saját nevetekben, a saját személyes hasznotok érdekében végeztek. Nagyon kevesen hisznek Istenben Istenért; vajon ez nem lázadás?
A finomítási munka célja elsősorban az emberek hitének tökéletesítése. Végül azt éri el, hogy el akarsz menni, ugyanakkor nem tudsz; egyesek még akkor is képesek hinni, amikor a remény legapróbb foszlányától is meg vannak fosztva; és az emberek már egyáltalán nem reménykednek saját jövőbeli kilátásaikat illetően. Csak ekkor fejezi be Isten a finomítást. Az ember még mindig nem jutott el az élet és halál között lebegés szakaszába, és nem ízlelte meg a halált, így a finomítás folyamata még nem fejeződött be. Még azok sem lettek a lehető legjobban finomítva, akik a szolgálattevők szintjén álltak. Jób szélsőséges finomításon esett át, és semmire sem támaszkodhatott. Az embereknek addig a pontig kell eljutniuk a finomításban, ahol nincs reményük és nincs mire támaszkodniuk – csak ez a valódi finomítás. A szolgálattevők idején, ha a szíved mindig csendes volt Isten előtt, és ha bármit is tett, és bármik is voltak az Ő rád vonatkozó szándékai, mindig alávetetted magad az Ő intézkedéseinek, akkor az út végén mindent megértettél, amit Isten tett. Te Jób próbatételein mész keresztül, ugyanakkor Péter próbatételein is átesel. Amikor Jób megmérettetett, akkor szilárdan megállt bizonyságtételében, és végül Jahve megnyilatkozott neki. Csak azután vált méltóvá arra, hogy meglássa Isten arcát, miután bizonyságtételében szilárdan megállt. Vajon miért hangzott ez el: „Elrejtőzöm a szenny földje elől, de megmutatom Magam a szent királyságnak”? Ez azt jelenti, hogy csak akkor vagy méltó meglátni Isten arcát, ha szent vagy és bizonyságtételedben szilárdan megállsz. Ha nem tudsz tanúságot tenni Érte, akkor nem vagy méltó arra, hogy meglásd az Ő arcát. Ha visszavonulsz vagy panaszt teszel Isten ellen a finomítások során, így nem tudsz szilárdan megállni Mellette való bizonyságtételedben, és a Sátán nevetségének tárgyává válsz, akkor nem fogod elnyerni Isten megjelenését. Ha olyan vagy, mint Jób, aki a próbatételek közepette elátkozta a saját testét és nem panaszkodott Istenre, és képes volt meggyűlölni saját testét anélkül, hogy panaszkodott volna, vagy vétkezett volna a szavai által, akkor bizonyságtételedben szilárdan megállsz. Amikor bizonyos fokig átesel finomításokon, és még mindig olyan tudsz lenni, mint Jób, teljesen alávetett Isten előtt, és nem lesznek Vele szemben más követelményeid vagy saját elképzeléseid, akkor Isten meg fog jelenni neked. Most Isten nem jelenik meg neked, mert oly sok saját elképzelésed, személyes előítéleted, önző gondolatod, egyéni igényed és testi érdeklődésed van, és nem vagy méltó arra, hogy meglásd az Ő arcát. Ha meglátnád Istent, a saját elképzeléseid alapján mérnéd Őt, és ezáltal a keresztre szegeznéd Őt. Ha sok olyan dolog történik veled, ami nem felel meg az elképzeléseidnek, mégis képes vagy félretenni őket, és tudást szerezni Isten cselekedeteiről ezekből a dolgokból, továbbá ha a finomítások közepette felfeded istenszerető szívedet, akkor ez megállás a tanúságtételben. Ha az otthonod békés, élvezed a test kényelmét, senki sem üldöz téged, valamint fivéreid és nővéreid az egyházban engedelmeskednek neked, akkor meg tudod mutatni istenszerető szívedet? Ez a helyzet tud rajtad finomítani? Csak a finomításon keresztül mutatkozhat meg istenszerető szíved, és csak olyan dolgok által juthatsz tökéletességre, amelyek nem egyeznek az elképzeléseiddel. Sok ellentétes és negatív dolog szolgálatával, valamint a Sátán mindenféle megnyilvánulásának – tetteinek, vádjainak, zavarkeltéseinek és félrevezetéseinek – alkalmazásával Isten világosan megmutatja neked a Sátán utálatos arcát, ezáltal tökéletesíti a képességedet a Sátán felismerésére, hogy meggyűlölhesd a Sátánt és fellázadhass ellene.
Számos tapasztalatod a kudarcról, gyengeségről és számos negatív időszakod mind Isten próbatételeinek nevezhetők. Ez azért van, mert minden Istentől származik, és minden dolog és esemény az Ő kezében van. Akár kudarcot vallasz, akár gyenge vagy és botladozol, minden Istenen múlik, és az Ő kezében van. Isten szemszögéből nézve ez egy próbatétel számodra, és ha ezt nem ismered fel, akkor kísértéssé válik. Kétféle állapot van, amit az embereknek fel kellene ismerniük: az egyik a Szentlélektől származik, a másik valószínű forrása pedig a Sátán. Az egyik olyan állapot, amelyben a Szentlélek megvilágít téged, és lehetővé teszi, hogy megismerd önmagad, meggyűlöld önmagad és lelkifurdalást érezz, valamint képes legyél valódi szeretetet érezni Isten iránt, és szívedet az Ő megelégedésére fordítani. A másik egy olyan állapot, amelyben ismered önmagad, de negatív és gyenge vagy. Azt is mondhatnánk, hogy ez az Isten általi finomítás, és azt is, hogy a Sátán általi megkísértés. Ha felismered, hogy ez Isten üdvössége számodra, és ha úgy érzed, hogy most már mélyen az Ő lekötelezettje vagy – hogy mostantól kezdve igyekszel jóvá tenni a dolgokat, többé nem esni ilyen züllöttségbe, és igyekszel Isten szavait megfelelő módon enni és inni –, és ha olyannak tartod magad, aki nem jó, és a szíved vágyakozik, akkor ez Isten általi próbatétel. Miután a szenvedés véget ért, és újra előrehaladsz, Isten továbbra is vezet, megvilágít, megvilágosít és táplál majd téged. De ha ezt nem ismered fel, és negatív vagy, egyszerűen átadod magad a kétségbeesésnek, ha így gondolkozol, akkor ez azt jelenti, hogy a Sátán kísértése hatalmába kerített. Amikor Jób próbatételeken ment keresztül, Isten és a Sátán fogadtak egymással, és Isten megengedte a Sátánnak, hogy sanyargassa Jóbot. Bár Isten tette próbára Jóbot, valójában a Sátánnal volt dolga. A Sátán számára ez Jób próbára tétele volt, Jób viszont Isten oldalán állt. Ha ez nem így lett volna, akkor Jób kísértésbe esett volna. Amint az emberek kísértésbe esnek, veszélybe kerülnek. Mondhatjuk, hogy a finomításon való átesés Isten általi próbatétel, de ha nem vagy jó állapotban, akkor azt lehet mondani, hogy a Sátán általi megkísértés. Ha nem vagy tisztában a látomással, a Sátán megvádol majd és elhomályosít téged a látomás tekintetében. Kísértésbe esel, mielőtt észrevennéd.
Ha nem tapasztalod meg Isten munkáját, akkor soha nem leszel képes tökéletessé válni. A megtapasztalásod során bele kell menned a részletekbe is. Például, hogy milyen dolgok vezetnek téged arra, hogy elképzelések és túlzott indítékok alakuljanak ki benned, és milyen megfelelő gyakorlataid vannak arra, hogy ezeket a problémákat kezeld? Ha megtapasztalhatod Isten munkáját, az azt jelenti, hogy érett vagy. Ha csak látszólag van életerőd, az nem igazi érettség, és egyáltalán nem leszel képes helytállni. Csak ha képesek vagytok megtapasztalni Isten munkáját, és képesek vagytok megtapasztalni és átgondolni azt bármikor és bárhol, ha képesek vagytok elhagyni a pásztorokat és önállóan élni Istenre hagyatkozva, és képesek vagytok meglátni Isten gyakorlatias cselekedeteit – csak akkor fogtok megfelelni Isten szándékainak. Jelenleg a legtöbb ember nem tudja, hogyan kell tapasztalni, és amikor találkoznak egy problémával, nem tudják, hogyan kezeljék; képtelenek megtapasztalni Isten munkáját, és nem tudnak szellemi életet élni. Bele kell vinned Isten szavait és munkáját a gyakorlati életedbe.
Néha Isten ad neked egyfajta érzést, egy olyan érzést, amely miatt elveszíted belső örömödet és elveszíted Isten jelenlétét, annyira, hogy elmerülsz a sötétségbe. Ez a finomítás egy fajtája. Bármikor, bármit teszel, az mindig balul sül el, vagy falnak ütközöl. Ez az Isten általi fegyelmezés. Néha, amikor olyasmit teszel, ami lázadó Istennel szemben és ellenáll Neki, lehet, hogy senki más nem tud róla, de Isten igen. Ő nem fog elengedni téged, és meg fog fegyelmezni. A Szentlélek munkája nagyon részletekbe menő. Ő nagyon gondosan megfigyeli az emberek minden szavát és tettét, minden cselekedetét és mozdulatát, minden gondolatát és eszméjét, hogy az emberek belső tudatosságot szerezhessenek ezekről a dolgokról. Egyszer csinálsz valamit, ami rosszul sül el, aztán megint csinálsz valamit, ami szintén rosszul sül el, és fokozatosan megérted a Szentlélek munkáját. A sokszoros fegyelmezés révén tudni fogod, hogy mit kell tenned, hogy összhangban legyél Isten szándékaival, és mi az, ami nincs összhangban az Ő szándékaival. A végén megfelelő válaszokat fogsz adni a Szentlélek vezetésére, ami a bensődből fakad. Néha lázadozni fogsz, és Isten belülről megdorgál. Mindez Isten fegyelmezéséből ered. Ha nem becsülöd meg Isten szavát, ha semmibe veszed az Ő munkáját, akkor nem fog veled törődni. Minél komolyabban veszed Isten szavait, annál jobban meg fog téged világosítani. Jelenleg vannak olyan emberek az egyházban, akiknek kusza és zavaros a hitük, és sok helytelen dolgot tesznek, és fegyelem nélkül cselekszenek, így a Szentlélek munkája nem látható bennük tisztán. Vannak, akik fegyelem nélkül a pénzkeresés kedvéért elhagyják a kötelességeiket, és elmennek vállalkozást vezetni; az ilyen emberek még nagyobb veszélyben vannak. Nem pusztán jelenleg nincs meg bennük a Szentlélek munkája, de a jövőben is nehéz lesz őket tökéletesíteni. Sokan vannak, akikben nem látható a Szentlélek munkája, és akikben nem látható Isten fegyelmezése. Ők azok, akik nincsenek tisztában Isten szándékaival, és nem ismerik az Ő munkáját. Azok, akik a finomítások közepette is szilárdan helyt tudnak állni, akik követik Istent, bármit is tesz, és legalább arra képesek, hogy ne távozzanak, vagy elérjék annak a 0,1 százalékát, amit Péter elért, jól csinálják, de nincs értékük abból a szempontból, hogy Isten használja őket. Sokan gyorsan megértik a dolgokat, igaz szeretettel viseltetnek Isten iránt, képesek meghaladni Péter szintjét, és Isten rajtuk végzi el a tökéletesítés munkáját. Az ilyen emberekhez eljut a fegyelmezés és a megvilágosodás, és ha van bennük valami, ami nem egyezik Isten szándékaival, azt azonnal el tudják vetni. Az ilyen emberek aranyat, ezüstöt és drágakövet érnek – az ő értékük a legnagyobb! Ha Isten sokféle munkát végzett, de te még mindig olyan vagy, mint a homok vagy a kő, akkor értéktelen vagy!
Isten munkája a nagy vörös sárkány országában csodálatos és kifürkészhetetlen. Az emberek egy csoportját tökéletesíti, másokat pedig kivet, mert mindenféle ember van az egyházban – vannak, akik szeretik az igazságot, és vannak, akik nem; vannak, akik megtapasztalják Isten munkáját, és vannak, akik nem; vannak, akik teljesítik kötelességüket, és vannak, akik nem; vannak, akik tanúságot tesznek Istenről, és vannak, akik nem – egy részük pedig álhívő és gonosz ember, ők biztosan ki lesznek vetve. Ha nem ismered világosan Isten munkáját, akkor negatív leszel; ez azért van, mert Isten munkája csak az emberek kisebb részében látható. Ekkor válik világossá, hogy ki szereti igazán Istent és ki nem. Azok, akik igazán szeretik Istent, azokban megvan a Szentlélek munkája, míg azok, akik nem szeretik Őt igazán, a munkája minden egyes lépése által le fognak lepleződni. Ők lesznek azok, akik majd ki lesznek vetve. Ezek az emberek a hódító munka során fognak lelepleződni, ők olyan emberek, akik nem értékesek ahhoz, hogy tökéletességre jussanak. Akik tökéletessé váltak, azokat Isten a maguk teljességében nyerte meg, és képesek úgy szeretni Istent, ahogy Péter. Akik meg lettek hódítva, azokban nincs spontán szeretet, hanem csak passzív szeretet, és kényszerből szeretik Istent. A spontán szeretet a gyakorlati tapasztalatok által szerzett megértés révén fejlődik ki. Ez a szeretet betölti az ember szívét, és önként odaadóvá teszi őt Isten iránt; Isten szavai lesznek számára az alap, és képes szenvedni Istenért. Természetesen ezekkel a dolgokkal az rendelkezik, akit Isten tökéletessé tett. Ha csak arra törekszel, hogy meghódítson, akkor nem tudsz tanúságot tenni Istenért; ha Isten csak az emberek meghódításán keresztül éri el megmentésüket, akkor a szolgálattevők lépése fejezné be a munkát. Isten végső célja azonban nem az emberek meghódítása, hanem az emberek tökéletesítése. Tehát ahelyett, hogy azt mondanánk, hogy ez a szakasz a hódítás munkája, mondjuk inkább azt, hogy a tökéletesség és a kivetés munkája. Néhány ember még nem lett teljesen meghódítva, és a meghódítás során az emberek egy csoportja tökéletességre jut. Ez a két munka együttesen valósul meg. Az emberek még egy ilyen hosszan tartó munka alatt sem távoztak, ami azt mutatja, hogy a hódítás célja megvalósult – ez a hódítás egyik ténye. A finomítások nem a hódítás, hanem a tökéletesedés érdekében történnek. Finomítások nélkül az emberek nem tudnának tökéletességre jutni. Tehát a finomítások valóban értékesek! Ma az emberek egy csoportja tökéletesítésen megy át és megnyeretnek. A korábban említett tíz áldás mind azoknak szólt, akik tökéletessé lettek. Minden, ami a földi képük megváltoztatásával kapcsolatos, azoknak szól, akik tökéletessé lettek. Akik nem jutottak tökéletességre, azok nem jogosultak arra, hogy megkapják Isten ígéreteit.