Amikor Isten megfenyítette, Péter így imádkozott: „Ó, Istenem! A testem lázadó, s Te megfenyítesz és megítélsz engem. Örülök a Te fenyítésednek és ítéletednek, és még ha Te nem is akarsz engem, a Te ítéletedben én meglátom a Te szent és igazságos természetedet. Amikor ítélkezel felettem, hogy mások megláthassák a Te igazságos természetedet az ítéletedben, akkor én elégedett vagyok. Ha ez kifejezheti a Te természetedet, és lehetővé teszi, hogy a Te igazságos természetedet minden teremtett lény lássa, és ha ez tisztábbá teheti az Irántad érzett szeretetemet, hogy hasonlatossá válhassak egy igaz emberhez, akkor a Te ítéleted jó, mert ilyen a Te jóakaratod. Tudom, hogy még mindig sok a lázadás bennem, és hogy még mindig nem vagyok alkalmas arra, hogy Eléd jöjjek. Kívánom, hogy még inkább megítélj engem, akár ellenséges környezet, akár nagy nyomorúság által; bármit is teszel, az számomra értékes. A Te szereteted oly mélységes, én pedig hajlandó vagyok a legkisebb panasz nélkül kiszolgáltatni magam a Te vezénylésednek.” Ez Péter tudása, miután megtapasztalta Isten munkáját, és ez egyben tanúságtétel Isten iránti szeretetéről is. Mára már meg lettetek hódítva, de hogyan fejeződik ki bennetek ez a meghódítás? Egyesek azt mondják: „Az én meghódíttatásom Isten legfőbb kegyelme és magasztalása. Csak most értem meg, hogy az ember élete üres és jelentéktelen. Az ember azzal tölti az életét, hogy rohan, nemzedékről nemzedékre gyermekeket nemz és nevel, s végül nem marad semmije. Csak most láttam meg, miután Isten meghódított, hogy értéktelen így élni; ez valóban értelmetlen élet. Akár meg is halhatok, és ennyi volt!” Vajon az ilyen embereket, akik meg lettek hódítva, elnyerheti Isten? Lehet belőlük példakép és minta? Az ilyen emberek jelentik a negativitás tanulságát; nincsenek törekvéseik, és nem igyekeznek jobbá tenni magukat. Még ha meghódítottnak is számítanak, az ilyen negatív embereket képtelenség tökéletessé tenni. Élete vége felé, miután tökéletessé tétetett, Péter így szólt: „Ó, Istenem! Ha még néhány évet élhetnék, tisztább és mélyebb szeretetre törekednék Irántad.” Amikor a keresztre akarták szögezni, szívében így imádkozott: „Ó, Istenem! Elérkezett a Te időd; elérkezett az idő, amelyet Te előkészítettél számomra. Meg kell feszülnöm Érted, ezt a tanúságot meg kell tennem Melletted, és remélem, hogy szeretetem meg tud felelni a Te követelményeidnek, és tisztábbá tud válni. Ma az, hogy meghalhatok Érted, és a keresztre szögezhetnek Érted, vigasztaló és megnyugtató számomra, mert semmi sem kielégítőbb nekem, mint hogy keresztre feszíttethetek Érted, és teljesíthetem a Te kívánságaidat, Neked adhatom magam és felajánlhatom Neked az életemet. Ó, Istenem! Te olyan szeretetre méltó vagy! Ha megengednéd, hogy éljek, még inkább hajlandó lennék szeretni Téged. Amíg élek, szeretni foglak Téged. Szeretnélek még mélyebben szeretni Téged. Te megítélsz, megfenyítesz és próbára teszel engem, mert nem vagyok igaz, mert vétkeztem. És a Te igazságos természeted egyre nyilvánvalóbbá válik előttem. Ez áldás számomra, mert így mélyebben tudlak szeretni Téged, és hajlandó vagyok így szeretni Téged, még akkor is, ha Te nem szeretsz engem. Készséggel szemlélem a Te igazságos természetedet, mert ezáltal még inkább képes vagyok értelmes életet élni. Úgy érzem, hogy az életem most már értelmesebb, mert a keresztre feszíttettem Érted, és Érted meghalni értelmes dolog. Mégsem érzem magam elégedettnek, mert túl keveset tudok Rólad, tudom, hogy nem teljesíthetem maradéktalanul a kívánságaidat, és túl keveset törlesztettem Neked. Életemben képtelen voltam arra, hogy teljes egészében visszaadjam magam Neked; messze vagyok ettől. Ahogy visszatekintek erre a pillanatra, annyira lekötelezve érzem magam Neked, és csak ez a pillanat áll rendelkezésemre, hogy kárpótoljalak minden hibámért, és mindazért a szeretetért, amit nem viszonoztam Feléd.”

Az embernek arra kell törekednie, hogy értelmes életet éljen meg, és nem szabadna megelégednie jelenlegi körülményeivel. Ahhoz, hogy Péter képmását élje meg, rendelkeznie kell Péter tudásával és tapasztalataival. Az embernek magasabb rendű és mélyebb dolgokra kell törekednie. Isten mélyebb, tisztább szeretetére kell törekednie, és olyan életre, amelynek van értéke és értelme. Csak ez az élet; csak akkor lesz az ember olyan, mint Péter. Arra kell összpontosítanod, hogy kezdeményező módon lépj be a pozitív oldalon, és nem szabad passzívan hagynod, hogy az átmeneti könnyebbség kedvéért visszaess, miközben figyelmen kívül hagyod a mélyebb, részletesebb és gyakorlatiasabb igazságokat. Gyakorlatias szeretetnek kell lennie benned, és meg kell találnod a módját, hogy megszabadulj ettől a züllött, gondtalan élettől, amely nem különbözik egy állatétól. Értelmes és értékes életet kell élned, és nem szabad bolonddá tenned magad, vagy úgy kezelned az életedet, mint egy játékszert, amivel játszadozhatsz. Senki számára, aki arra törekszik, hogy szeresse Istent, nincsenek elérhetetlen igazságok, és nincs olyan igazságosság, amelyért ne tudna szilárdan kiállni. Hogyan kellene élned az életedet? Hogyan kellene szeretned Istent, és arra használni ezt a szeretetet, hogy eleget tégy az Ő szándékainak? Nincs nagyobb dolog az életedben. Mindenekelőtt ilyen törekvésekkel és kitartással kell rendelkezned, és nem szabad olyannak lenned, mint a gerinctelen gyengéknek. Meg kell tanulnod, hogyan tapasztalj meg egy értelmes életet, és hogyan tapasztalj meg jelentőségteljes igazságokat, és nem szabad ilyen hanyagul bánnod magaddal. Anélkül, hogy észrevennéd, elmegy melletted az életed; azután vajon lesz még lehetőséged arra, hogy szeresd Istent? Vajon szeretheti az ember Istent, miután meghalt? Ugyanolyan törekvésekkel és lelkiismerettel kell rendelkezned, mint Péter; az életednek értelmesnek kell lennie, és nem szabad játszadoznod magaddal. Emberi lényként és Istenre törekvő emberként képesnek kell lenned arra, hogy alaposan megfontold, miként bánj az életeddel, hogyan ajánld fel magad Istennek, hogyan legyen értelmesebb az Istenbe vetett hited, és – mivel szereted Istent – hogyan szeresd Őt tisztább, szebb és jobb módon. Ma nem elégedhetsz meg csak azzal, hogy hogyan lettél meghódítva, hanem azt is fontolóra kell venned, hogy milyen úton fogsz járni a jövőben. Kell, hogy legyenek törekvéseid és bátorságod a tökéletessé tételhez, és nem szabad mindig azt gondolnod magadról, hogy képtelen vagy rá. Vannak az igazságnak kedvencei? Vajon az igazság szembefordulhat szándékosan az emberekkel? Ha az igazságra törekszel, az letaglózhat téged? Ha szilárdan kiállsz az igazságosság mellett, az leteper téged? Ha valóban az életre törekszel, akkor az élet kitérhet előled? Ha nélkülözöd az igazságot, az nem azért van, mert az igazság nem vesz rólad tudomást, hanem mert te tartod távol magad az igazságtól; ha nem tudsz szilárdan kiállni az igazságosság mellett, az nem azért van, mert valami baj van az igazságossággal, hanem mert te úgy gondolod, hogy nincs összhangban a tényekkel; ha nem nyerted el az életet, miután sok éven át hajszoltad, az nem azért van, mert az életnek nincs lelkiismerete irántad, hanem azért, mert neked nincs lelkiismereted az élet iránt, és elűzted az életet; ha a fényben élsz, de képtelen voltál elnyerni a fényt, az nem azért van, mert a fény nem képes megvilágítani téged, hanem azért, mert te nem fordítottál figyelmet a fény létezésére, ezért a fény csendben eltávozott tőled. Ha nem törekszel, akkor csak azt lehet mondani, hogy értéktelen selejt vagy, és nincs bátorság az életedben, és nincs meg benned a spiritusz, hogy ellenállj a sötétség erőinek. Túl gyenge vagy! Képtelen vagy elmenekülni a Sátán erői elől, amelyek ostromolnak téged, és csak ezt a biztos és biztonságos életet vagy hajlandó élni, s tudatlanságban meghalni. Amit el kell érned, az arra való törekvésed, hogy meghódítsanak; ez kutyakötelességed. Ha megelégszel a meghódítottsággal, akkor kiűzöd a fény létezését. Nehézségeket kell elszenvedned az igazságért, fel kell áldoznod magad az igazságért, el kell viselned a megaláztatást az igazságért, és még több szenvedésen kell keresztülmenned ahhoz, hogy még többet elnyerj az igazságból. Ezt kellene tenned. Nem szabad eldobnod az igazságot a családi harmónia élvezetének kedvéért, és nem szabad elveszítened egy egész élet méltóságát és integritását az ideiglenes élvezet kedvéért. Mindarra kell törekedned, ami szép és jó, és olyan életútra kell törekedned, amely értelmesebb. Ha ilyen hétköznapi és világi életet élsz, és nincs egyetlen célod sem, amelyre törekednél, akkor vajon nem pazarolod el az életedet? Mit nyerhetsz egy ilyen életből? Le kellene mondanod minden testi élvezetről egyetlen igazság kedvéért, és nem kellene minden igazságot eldobnod egy kis élvezet kedvéért. Az ilyen embereknek nincs integritásuk és méltóságuk; nincs értelme a létezésüknek!

Isten azért fenyíti és ítéli meg az embert, mert a munkája megköveteli, sőt azért, mert az embernek szüksége van erre. Az embernek szüksége van a fenyítésre és az ítéletre, csak így érheti el, hogy szeresse Istent. Ma teljesen meg vagytok győződve, de amikor a legkisebb visszaeséssel kerültök szembe, bajban vagytok; az érettségetek még mindig túl csekély, és még több ilyen fenyítésre és ítéletre van szükségetek, hogy mélyebb tudást érjetek el. Ma többé-kevésbé van némi Istent félő szívetek, féltek Istentől, és tudjátok, hogy Ő az igaz Isten, de nincs bennetek nagy szeretet Iránta, még kevésbé értétek el a tiszta szeretetet; a tudásotok túl felszínes, és érettségetek még mindig elégtelen. Amikor valóban találkoztok egy környezettel, még mindig nem tettetek tanúságot, belépésetek túl kis részben proaktív, és fogalmatok sincs arról, hogyan gyakoroljatok. A legtöbb ember passzív és tétlen; csak titkon szeretik Istent a szívükben, de nem tudják gyakorolni, és nincsenek tisztában azzal sem, hogy mik a céljaik. Azok, akik tökéletessé lettek téve, nemcsak normális emberi mivolttal rendelkeznek, hanem olyan igazságokkal, amelyek meghaladják a lelkiismeret mértékét, amelyek magasabbak a lelkiismeret mércéjénél; nemcsak a lelkiismeretüket használják arra, hogy viszonozzák Isten szeretetét, hanem ennél is többet tettek, megismerték Istent, és látták, hogy Isten kedves, méltó az ember szeretetére, és hogy Istenben annyi szeretni való van; az ember nem tudja nem szeretni Őt! A tökéletessé tett emberek Isten iránti szeretete saját személyes törekvéseik teljesítését szolgálja. Az ő szeretetük spontán szeretet, olyan szeretet, amely nem kér cserébe semmit, és amely nem egy üzlet. Ők nem másért szeretik Istent, mint a Róla való tudásuk miatt. Az ilyen embereket nem érdekli, hogy Isten kegyelemmel ajándékozza-e meg őket, és semmi mással nem elégednek meg jobban, minthogy megfeleljenek Istennek. Nem kötnek alkut Istennel, és nem mérik Isten iránti szeretetüket a lelkiismeretükhöz: „Te adtál nekem, ezért cserébe szeretlek Téged; ha Te nem adsz nekem, akkor nincs semmim Számodra viszonzásként.” Akik tökéletessé lettek téve, mindig ebben hisznek: „Isten a Teremtő, és Ő elvégzi rajtunk a munkáját. Mivel megvan a lehetőségem, állapotom és alkalmasságom, hogy tökéletessé tegyenek, arra kell törekednem, hogy értelmes életet éljek, és megfeleljek Neki.” Pontosan olyan, mint amit Péter tapasztalt: Amikor a leggyengébb volt, imádkozott Istenhez, és így szólt: „Ó, Istenem! Te tudod, hogy időtől vagy helytől függetlenül mindig hiányzol nekem, és hogy időtől és helytől függetlenül szeretni akarlak Téged, de érettségem túl kicsi, túl gyenge és erőtlen vagyok, a szeretetem túlságosan korlátozott, és túl csekély az őszinteségem Irántad. A Te szeretetedhez képest egyszerűen alkalmatlan vagyok az életre. Csak azt kívánom, hogy az életem ne legyen hiábavaló, és hogy ne csak viszonozni tudjam a Te szeretetedet, hanem hogy mindenemet Neked szentelhessem. Ha meg tudlak elégíteni Téged, akkor nekem mint teremtett lénynek meglesz a lelki békém, és nem fogok többet kérni. Bár most gyenge és erőtlen vagyok, nem fogom elfelejteni a Te buzdításaidat, és nem fogom elfelejteni a Te szeretetedet. Most nem teszek mást, mint viszonozom a Te szeretetedet. Ó, Istenem, szörnyen érzem magam! Hogyan adhatnám vissza a szívemben lévő szeretetet Neked, hogyan tehetnék meg mindent, amit tudok, és hogyan lennék képes teljesíteni a Te kívánságaidat, és hogyan tudnám felajánlani Neked mindazt, amim van? Te ismered az ember gyengeségét; hogyan lehetnék méltó a Te szeretetedre? Ó, Istenem! Te tudod, hogy az érettségem csekély, hogy a szeretetem túl szűkös. Hogyan tehetem meg a tőlem telhető legjobbat ilyen környezetben? Tudom, hogy viszonoznom kellene a Te szeretetedet, tudom, hogy mindent, amim van, Neked kellene adnom, de ma túl csekély az érettségem. Arra kérlek, hogy adj nekem erőt és bizalmat, hogy még jobban képes legyek a tiszta szeretet birtokában lenni, melyet Neked szentelek, és képes legyek mindent, amim van, Neked szentelni; nemcsak hogy képes leszek viszonozni a Te szeretetedet, hanem még inkább képes leszek megtapasztalni a Te fenyítésedet, ítéletedet és próbatételeidet, sőt még súlyosabb átkaidat is. Megengedted, hogy meglássam a Te szeretetedet, és képtelen vagyok nem szeretni Téged, és bár most gyenge és erőtlen vagyok, hogyan is felejthetnélek el Téged? A Te szereteted, fenyítésed és ítéleted mind-mind arra késztetett, hogy megismerjelek Téged, mégis képtelennek érzem magam arra, hogy eleget tegyek a Te szeretetednek, mert oly nagyszerű vagy. Hogyan szentelhetném mindenemet a Teremtőnek?” Ilyen volt Péter kérése, ám érettsége túlságosan elégtelen volt. Ebben a pillanatban úgy érezte, mintha kést forgatnának a szívében. Gyötrődött; nem tudta, mit tegyen ilyen körülmények között. Mégis tovább imádkozott: „Ó, Istenem! Az ember gyermeki érettségű, a lelkiismerete gyenge, és az egyetlen dolog, amit elérhetek, hogy viszonozzam a Te szeretetedet. Ma még nem tudom, hogyan tegyek eleget a Te szándékaidnak, és csak azt kívánom, hogy mindent megtegyek, amit tudok, mindent odaadjak, amim van, és mindenemet Neked szenteljem. Függetlenül a Te ítéletedtől, függetlenül a Te fenyítésedtől, függetlenül attól, ajándékozol-e nekem dolgokat vagy elveszel tőlem dolgokat, szabadíts meg engem a Feléd irányuló legapróbb panasztól is. Sokszor, amikor megfenyítettél és megítéltél engem, mindig volt bennem panasz, és képtelen voltam elérni a tisztaságot, vagy eleget tenni a kívánságaidnak. A szereteted viszonzása kényszerből született, és ebben a pillanatban még jobban gyűlölöm magam.” Péter azért imádkozott így, mert az Isten iránti tisztább szeretetre törekedett. Próbálkozott és könyörgött, sőt, vádolta magát, és megvallotta bűneit Istennek. Adósnak érezte magát Istennel szemben, és gyűlöletet érzett önmaga iránt, egyúttal kissé szomorú és negatív is volt. Mindig úgy érezte, mintha nem tudna megfelelni Isten szándékainak, és képtelen lenne a legjobbat kihozni magából. Ilyen körülmények között Péter mégis Jób hitét követte. Látta, hogy milyen nagy volt Jób hite, mert Jób látta, hogy mindenét Istentől kapta, és természetes volt, hogy Isten mindent elvesz tőle, és hogy Isten annak ad, akinek akar – ilyen volt Isten igazságos természete. Jób nem panaszkodott, és mégis tudta dicsőíteni Istent. Péter is ismerte önmagát, és szívében így imádkozott: „Ma nem szabad megelégednem azzal, hogy a Te szeretetedet a lelkiismeretemet használva viszonozzam, akármennyi szeretetet is adok vissza Neked, mert gondolataim túlságosan romlottak, és képtelen vagyok arra, hogy Téged a Teremtőként lássalak. Mivel még mindig alkalmatlan vagyok arra, hogy szeresselek Téged, el kell jussak oda, hogy mindenemet Neked szenteljem, és ezt készségesen tegyem, ismernem kell mindazt, amit tettél, és nem szabad meghoznom a saját döntéseimet, és látnom kell a Te szeretetedet, és képesnek kell lennem dicséretet mondani Neked és magasztalni a Te szent nevedet, hogy nagy dicsőséget nyerj rajtam keresztül. Hajlandó vagyok szilárdan megállni ebben a bizonyságtételben Melletted. Ó, Istenem! A Te szereteted oly becses és gyönyörű; hogyan is lehetnék hajlandó a gonosz kezében élni? Vajon nem Te alkottál engem? Hogyan élhetnék a Sátán hatalma alatt? Jobban szeretném, ha teljes lényem a Te fenyítésed közepette élne, minthogy én magam a gonosz hatalma alatt éljek. Hajlandó vagyok felajánlani testemet és szívemet a Te ítéletednek és fenyítésednek mindaddig, amíg megtisztulhatok és mindenemet Neked szentelhetem, mert megvetem a Sátánt, és nem vagyok hajlandó az ő hatalma alatt élni. A rólam hozott ítéleted révén megmutatod a Te igazságos természetedet; teljes mértékben hajlandó vagyok, és a legkisebb panaszom sincs. Amíg képes vagyok egy teremtett lény kötelességét jól végezni, hajlandó vagyok arra, hogy egész életemet a Te ítéleted kísérje, és ezáltal megismerjem a Te igazságos természetedet, és megszabaduljak a gonosz befolyásától.” Péter mindig így imádkozott, mindig így próbálkozott, és egy viszonylag magas birodalomba jutott. Nemcsak Isten szeretetét tudta viszonozni, hanem – ami még fontosabb – teremtett lényi kötelességét is teljesítette. Nemcsak, hogy nem vádolta a lelkiismerete, hanem képes volt túllépni a lelkiismereti normákon is. Imái továbbra is úgy emelkedtek fel Isten elé, hogy törekvései egyre magasabbra nyúltak, és egyre inkább rendelkezett istenszerető szívvel. Bár gyötrelmes fájdalmakat szenvedett el, mégsem felejtette el szeretni Istent, és még mindig arra törekedett, hogy elérje Isten szándékai megértésének képességét. Imáiban a következő szavakat mondta: „Semmi mást nem valósítottam meg, mint a Te szereteted viszonzását. Nem tettem bizonyságot Melletted a Sátán előtt, nem szabadultam meg a Sátán befolyásától, és még mindig a testben élek. Szeretném arra használni a szeretetemet, hogy legyőzzem a Sátánt, megszégyenítsem, és így tegyek eleget a Te szándékaidnak. Szeretném teljes egészében Neked adni magamat, nem akarom a legcsekélyebb részemet sem a Sátánnak adni, mert a Sátán a Te ellenséged.” Minél inkább ebbe az irányba törekedett, annál jobban mozgásba lendült, és annál nagyobb lett a tudása ezekről a dolgokról. Anélkül, hogy tudatában lett volna, rájött, hogy meg kell szabadulnia a Sátán befolyásától, és teljesen vissza kell térnie Istenhez. Ez volt az a birodalom, amelyet elért. Túllépett a Sátán befolyásán, és megszabadult a test örömeitől és élvezeteitől, és hajlandó volt mélyebben megtapasztalni mind Isten fenyítését, mind az Ő ítéletét. Azt mondta: „Noha a Te fenyítésed és a Te ítéleted közepette élek, nem számít, milyen fájdalmas legyen az, akkor sem vagyok hajlandó a Sátán hatalma alatt élni, akkor sem vagyok hajlandó a Sátán csalása alatt élni. A Te átkaid között élve örömet érzek, a Sátán áldásai között élve pedig fájdalmat érzek. Szeretlek Téged miközben a Te ítéleted közepette élek, és ez nagy örömmel tölti el a szívemet. A Te fenyítésed és ítéleted igazságosság és szentség; azért van, hogy megtisztítson engem, és még inkább azért, hogy megmentsen engem. Inkább élném az egész életemet a Te ítéleted közepette, a Te gondviselésedben részesülve, minthogy egyetlen pillanatig is a Sátán hatalma alatt éljek. Szeretném, ha megtisztítanál; még ha szenvednem is kell, nem vagyok hajlandó rá, hogy a Sátán kihasználjon és rászedjen engem. Te kell, hogy használj engem, ezt a teremtett lényt, Te kell, hogy birtokolj; Te kell legyél az is, aki megítél és megfenyít, sőt megátkoz engem. A szívem felvidul, amikor Te hajlandó vagy megáldani engem, mert láttam a Te szeretetedet. Te vagy a Teremtő, én pedig egy teremtett lény: nem szabad elárulnom Téged és a Sátán hatalma alatt élnem, nem szabad hagynom, hogy a Sátán kihasználjon. Ahelyett, hogy a Sátánért élnék, a Te lovadnak vagy ökrödnek kellene lennem. Inkább élnék a Te fenyítésed közepette, testi boldogság nélkül, és ez akkor is gyönyörűséget szerezne nekem, ha elveszíteném a kegyelmedet. Bár a Te kegyelmed nem lenne velem, akkor is gyönyörűséget nyernék a Te fenyítésedből és ítéletedből. Ez a Te legjobb áldásod, a Te legnagyobb kegyelmed. Bár Te mindig fenséges és haragos vagy velem szemben, mégsem vagyok képes elhagyni Téged, és mégsem tudlak eléggé szeretni. Szívesebben élnék a Te otthonodban, szívesebben lennék megátkozva, megfenyítve és letaglózva Általad, és nem vagyok hajlandó a Sátán hatalma alatt élni, és nem vagyok hajlandó csak a test kedvéért rohangálni és foglalatoskodni, és még kevésbé vagyok hajlandó a testért élni.” Péter szeretete tiszta szeretet volt. Ez a tökéletessé válás megtapasztalása, és ez a tökéletessé válás legmagasabb birodalma; nincs ennél értelmesebb élet. Elfogadta Isten fenyítését és ítéletét, kincsként őrizte Isten igazságos természetét, és semmi nem volt ennél értékesebb Péterben. Azt mondta: „A Sátán anyagi élvezeteket ad nekem, de én nem becsülöm őket. Isten fenyítése és ítélete száll rám – ebben kapok kegyelmet, ebben találok élvezetet és ebben vagyok áldott. Ha nem lenne Isten ítélete, soha nem szeretném Istent, még mindig a Sátán hatalma alatt élnék, még mindig ő irányítana és parancsolna nekem. Ha ez lenne a helyzet, akkor soha nem válnék igazi emberré, mert képtelen lennék megfelelni Istennek, és nem szenteltem volna egész lényemet Istennek. Még akkor is, ha Isten nem áld meg engem, és belül vigasz nélkül maradok, mintha tűz égne bennem, és nincs békém és örömöm, és még akkor is, ha Isten fenyítése és fegyelmezése soha nem hagy el, Isten fenyítésében és ítéletében képes vagyok meglátni az Ő igazságos természetét. Örülök ennek; nincs értékesebb vagy értelmesebb dolog az életben. Bár az Ő védelme és gondviselése kíméletlen fenyítéssé, ítéletté, átokká és csapásokká vált, mégis örömömet lelem ezekben a dolgokban, mert ezek jobban megtisztíthatnak és megváltoztathatnak engem, közelebb vihetnek Istenhez, még jobban képessé tehetnek Isten szeretetére, és tisztábbá tehetik Isten iránti szeretetemet. Ez képessé tesz arra, hogy teljesítsem teremtett lényi kötelességemet, és Isten elé visz, távol a Sátán befolyásától, hogy többé ne szolgáljam a Sátánt. Amikor már nem a Sátán hatalma alatt élek, és képes vagyok mindent, amim van, és mindent, amit tehetek, Istennek szentelni, anélkül, hogy bármit is visszatartanék – akkor leszek teljesen elégedett. Isten fenyítése és ítélete az, ami megmentett engem, és az életem elválaszthatatlan Isten fenyítésétől és ítéletétől. Számomra a Földön élni ugyanaz, mint a Sátán hatalma alatt élni, és ha nem lenne az Isten fenyítése és ítélete általi gondviselés és védelem, akkor mindig is a Sátán hatalma alatt éltem volna, sőt, nem lett volna lehetőségem és módom arra, hogy értelmes életet éljek. Csak ha Isten fenyítése és ítélete soha nem hagy magamra, és lehetővé teszi, hogy folyamatosan megtisztuljak Isten által, és ha Isten kemény szavai és igazságos természete, valamint Isten fenséges ítélete velem vannak, akkor nyertem el a legfőbb védelmet, és jutottam el oda, hogy a fényben éljek, és kaptam meg Isten áldásait. Az, hogy megtisztulhatok, megszabadulhatok a Sátántól, és Isten uralma alatt élhetek – ez ma a legnagyobb áldás az életemben.” Ez a legmagasabb birodalom, amelyet Péter megtapasztalt.

Pontosan ezt az állapotot kell elérnie az embernek, miután tökéletessé tették. Ha nem tudsz ennyit elérni, akkor nem élhetsz értelmes életet. Az ember a testben él, ami azt jelenti, hogy egy emberi pokolban él, és Isten ítélete és fenyítése nélkül az ember olyan mocskos, mint a Sátán. Hogyan lehetne az ember szent? Péter úgy vélte, hogy az Isten általi fenyítés és ítélet az ember legjobb védelme és legnagyobb kegyelme. Csak Isten fenyítése és ítélete által ébredhet fel az ember, és gyűlölheti meg a testet és a Sátánt. Isten szigorú fegyelmezése megszabadítja az embert a Sátán befolyásától, kiszabadítja saját kis világából, és lehetővé teszi, hogy Isten jelenlétének fényében éljen. Nincs jobb üdvösség, mint a fenyítés és az ítélet! Péter így imádkozott: „Ó, Istenem! Amíg Te megfenyítesz és megítélsz engem, addig tudni fogom, hogy nem hagytál el engem. Még ha nem is adsz nekem örömöt vagy békét, és szenvedésben kell élnem, valamint számtalan dorgálást mérsz rám, amíg nem hagysz el engem, addig a szívem könnyű lesz. A Te fenyítésed és ítéleted lett ma számomra a legjobb védelem és a legnagyobb áldás. A kegyelem, amelyet Te adsz nekem, megvéd engem. A kegyelem, amelyben Te ma részesítesz engem, a Te igazságos természeted megnyilvánulása, valamint fenyítés és ítélet; sőt, próbatétel, és ami még ennél is több, szenvedéssel teli élet.” Péter képes volt félretenni a test örömeit, és mélyebb szeretetre és nagyobb védelemre törekedni, mert annyi kegyelmet nyert Isten fenyítése és ítélete által. Ha az ember életében meg akar tisztulni, és változást akar elérni a beállítottságában, ha értelmes életet akar élni, továbbá teljesíteni akarja teremtett lényi kötelességét, akkor el kell fogadnia Isten fenyítését és ítéletét, és nem szabad engednie, hogy Isten fegyelmezése és Isten csapása eltávozzon tőle, hogy megszabaduljon a Sátán manipulációjától és befolyásától, és Isten fényében éljen. Tudd, hogy Isten fenyítése és ítélete a világosság, és az ember üdvösségének fénye, és nincs jobb áldás, kegyelem vagy védelem az ember számára. Az ember a Sátán befolyása alatt él, és testben létezik; ha nem tisztul meg, és nem kapja meg Isten védelmét, akkor az ember egyre inkább elkorcsosul. Ha szeretni akarja Istent, akkor meg kell tisztulnia és üdvözülnie kell. Péter így imádkozott: „Istenem, amikor Te kedvesen bánsz velem, örülök, és vigasztalást érzek; amikor megfenyítesz, akkor még nagyobb vigasztalást és örömöt érzek. Bár gyenge vagyok, és leírhatatlan szenvedést viselek el, bár vannak könnyek és szomorúság, Te tudod, hogy ez a szomorúság az én lázadó mivoltom és gyengeségem miatt van. Sírok, mert nem tudok eleget tenni a Te szándékaidnak, bánatot és sajnálatot érzek, mert kevés vagyok a Te követelményeidhez, de hajlandó vagyok elérni ezt a birodalmat, hajlandó vagyok mindent megtenni, hogy megfeleljek Neked. A Te fenyítésed oltalmat hozott nekem, és a legjobb üdvösséget adta nekem; a Te ítéleted elhalványítja toleranciádat és türelmedet. A Te fenyítésed és ítéleted nélkül nem élvezném irgalmadat és szerető jóságodat. Ma még inkább látom, hogy a Te szereteted meghaladta a mennyet, és minden más dolog fölé emelkedett. A Te szereteted nemcsak irgalom és szerető jóság, hanem még ennél is több: fenyítés és ítélet. Oly sokat nyertem a Te fenyítésedből és ítéletedből. A Te fenyítésed és ítéleted nélkül egyetlen ember sem tisztulna meg, és egyetlen ember sem tapasztalhatná meg a Teremtő szeretetét. Bár több száz próbatételt és megpróbáltatást éltem át, és még a halálhoz is közel kerültem, mindez lehetővé tette számomra, hogy igazán megismerjelek Téged, és elnyerjem a legnagyobb üdvösséget. Ha a Te fenyítésed, ítéleted és fegyelmed eltávozna tőlem, akkor sötétségben élnék, a Sátán hatalma alatt. Milyen előnyei vannak az ember testének? Ha a Te fenyítésed és ítéleted elhagyna engem, az olyan lenne, mintha a Lelked elhagyott volna engem, mintha nem lennél többé velem. Ha ez így lenne, hogyan élhetnék tovább? Te betegséget adtál nekem és elvetted a szabadságomat, mégis képes voltam tovább élni, de ha a fenyítésed és ítéleted valaha is elhagyna engem, akkor nem tudnék tovább élni. Ha a Te fenyítésed és ítéleted nélkül lennék, akkor elveszítettem volna a Te szeretetedet. A Te szereteted túl mély ahhoz, hogy szavakba önthessem. A Te szereteted nélkül a Sátán hatalma alatt élnék, és nem láthatnám a Te dicsőséges arcodat. Hogyan élhetnék tovább? Aligha tudnék tovább haladni ilyen sötétségben, egy ilyen életben. Az, hogy Te velem vagy, az olyan, mintha látnálak Téged, hát hogyan hagyhatnálak el? Teljes őszinteséggel esdeklem, könyörgöm Neked, hogy ne vedd el tőlem a legnagyobb vigaszomat, még ha az csak a vigasztaló szavaid elhintése is. Élveztem a Te szeretetedet, és most már nem tudok távol lenni Tőled; hogyan is ne tudnálak szeretni Téged? A bánat számtalan könnyét ontottam a Te szereteted miatt, mégis mindig úgy éreztem, hogy egy ilyen élet értelmesebb, jobban képes gazdagítani engem, jobban képes megváltoztatni engem, és jobban képes lehetővé tenni számomra, hogy elérjem az igazságot, amelyet a teremtett lényeknek birtokolniuk kellene.”