Az igazságra törekvésben csak az önismeret segít (Harmadik rész)
Vajon jó vagy rossz dolog, ha valaki képes felfedezni, hogy a romlottsága milyen súlyos probléma? Jó dolog. Minél jobban fel tudod fedezni a romlottságodat, minél pontosabban megérted azt, és minél inkább felismered a saját lényegedet, annál inkább meg lehet téged menteni, és annál közelebb kerülsz az üdvösség elnyeréséhez. Minél inkább képtelen vagy felfedezni a problémáidat, mindig azt gondolva, hogy jó vagy, és rendben vagy, annál távolabb vagy az üdvösség útjától – még mindig nagy veszélyben vagy. Ha olyasvalakit látsz, aki mindig azzal dicsekszik, hogy milyen jól végzi a kötelességét, és hogy képes közösséget vállalni az igazsággal és gyakorolni az igazságot, az azt bizonyítja, hogy az illető érettsége csekély. Gyerekes, az élete pedig éretlen. Vajon milyen embernek van nagyobb reménye az üdvösség elnyerésére, és tud elindulni az üdvösségre vezető úton? Annak, aki valóban felismeri saját romlott beállítottságát. Minél mélyebben megérti azt, annál közelebb kerül az üdvösséghez. Ha megérti, hogy saját romlott beállítottságai mind a sátáni természetből fakadnak, ha látja, hogy nincs lelkiismerete és értelme, hogy nem képes gyakorlatba ültetni semmilyen igazságot, hogy kizárólag romlott beállítottságai szerint él, és hiányzik belőle mindenféle emberi mivolt, hogy élő ördög és élő Sátán – akkor valóban megismeri saját romlottságának lényegét. Így megértve, a probléma elég súlyosnak tűnik, de vajon ez jó vagy rossz? (Ez jó.) Habár ez jó, vannak, akik negatívvá válnak, amikor meglátják saját ördögi és sátáni oldalukat, és azt gondolják: „Most már végem van. Nem kellek Istennek. Biztosan a pokolra jutok. Kizárt dolog, hogy Isten megmentsen.” Vajon előfordul ilyen? Mondd csak, vannak-e olyanok, akik annál negatívabbá válnak, minél jobban értik önmagukat? Azt gondolják: „Teljesen tönkrementem. Utolért Isten ítélete és fenyítése. Ez büntetés, megtorlás. Nem kellek Istennek. Nincs reményem az üdvösségre.” Vajon vannak az embereknek ilyen téveszméik? (Vannak.) Valójában minél jobban felismeri valaki a reménytelenségét, annál több remény van számára. Ne legyél negatív, ne add fel! Önmagad megismerése jó dolog, ez az üdvösség elnyeréséhez vezető alapvető út. Ha valaki egyáltalán nincs tudatában saját romlott beállítottságának és az Istennel szembeni ellenállása lényegének különböző szempontokból, és még csak nem is áll szándékában változni, akkor ez probléma. Az ilyen ember érzéketlen, halott. Vajon könnyű egy halottat visszahozni az életbe? Ha már meghalt, nem könnyű visszahozni őt az életbe.
Vajon milyen embereknek ad Isten még mindig esélyt a bűnbánatra? Milyen embereknek van még reményük az üdvösségre? Milyen megnyilvánulásaik kellene, hogy legyenek az ilyen embereknek? Először is, lelkiismerettel kell rendelkezniük. Bármi is éri őket, el tudják fogadni azt Istentől, szívükben megértve, hogy Isten az, aki az üdvösségükön munkálkodik. Azt mondják majd: „Nem értem Isten szándékait, és nem értem azt sem, hogy miért történik velem ilyesmi, de bízom benne, hogy Isten azért teszi ezt, hogy megmentsen. Nem lázadhatok Ellene, és nem sebezhetem meg a szívét. Alá kell vetnem magamat, és lázadnom kell magam ellen.” Ilyen lelkiismerettel rendelkeznek. Sőt, észszerűen azt gondolják: „Isten a Teremtő. Én pedig egy teremtett lény vagyok. Bármit is tesz Isten, az helyes. Isten megítél és megfenyít, hogy megtisztítsa romlott beállítottságomat. Bárhogyan is bánik a Teremtő a teremtett lényeivel, az teljesen észszerű és helyes.” Vajon nem ilyen értelemmel kellene rendelkezniük az embereknek? Nem kellene követeléseket támasztaniuk Istennel szemben, mondván: „Ember vagyok. Van személyiségem és méltóságom. Nem fogom megengedni, hogy így bánj velem.” Vajon észszerű ez? Ez sátáni beállítottság, hiányzik belőle a normális emberi értelem, Isten pedig nem fogja megmenteni az ilyen embereket; nem ismeri el őket teremtett lényként. Tegyük fel, hogy azt mondtad: „Engem Isten teremtett; bárhogyan is akar velem bánni, az rendben van. Bánhat velem úgy, mint egy szamárral, egy lóval vagy bármi mással. Nekem nincsenek saját választásaim vagy követelményeim.” Ha ezt mondanád, vajon még mindig válogatni akarnál akkor, amikor kötelességed végrehajtása kissé nehéz és fárasztó lenne? (Nem.) Így van. Alá kell vetned magadat. Hogyan veted alá magadat? Eleinte nehéz és nehezen elviselhető az alávetettség. Folyton menekülni akarsz és elutasítani. Mit kellene tehát tenned? Isten elé kell járulnod, és imádkoznod kell, keresned kell az igazságot, tisztán kell látnod a probléma lényegét, majd meg kell találnod a gyakorlás módját. A szívedet és erőfeszítésedet egyszerűen az igazság gyakorlására kellene fordítanod, apránként alávetve magad. Ez jelenti azt, hogy értelemmel rendelkezel. Először is ilyen értelemmel kell rendelkezned. Ha valaki rendelkezik lelkiismerettel és értelemmel, mi másra van még szüksége? Szégyenérzetre. Milyen helyzetekben van szüksége szégyenérzetre? Amikor valami rosszat tesz, amikor felfedi lázadó mivoltát, elvetemültségét és csalárdságát, amikor hazudik és csal – ekkor van szüksége tudatosságra és szégyenérzetre. Tudnia kell, hogy ha így cselekszik, az nem felel meg az igazságnak és méltatlan, tudnia kell bűnbánatot érezni. Akinek nincs szégyenérzete, az szemtelen és arcátlan ember, aki nem méltó arra, hogy embernek nevezzék. Teljesen vége van annak, aki nem fogadja el az igazságot. Bárhogyan is beszélnek neki az igazságról, nem fogadja be azt; bármit is mondanak neki, mégsem tudatosul benne. Ezt a szégyenérzet hiányának hívják. Vajon érezhetnek bűntudatot a szégyenérzet nélküli emberek? Szégyenérzet nélkül az embernek nincs méltósága, és az ilyen ember nem ismer bűntudatot. Megfordulhatnak-e azok, akik nem ismernek bűntudatot? (Nem.) Azok, akik nem tudnak megfordulni, nem fognak felhagyni gonosz tetteikkel. „Térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel!” (Jónás 3:8). Vajon mivel kell rendelkeznie ahhoz valakinek, hogy képes legyen erre? Szégyenérzettel, lelkiismerettel kell rendelkeznie. Ha hibát követ el, szemrehányást tesz magának, bűntudatot érez, és elhagyja helytelen útjait. Az ilyen ember képes megfordulni. Ez az abszolút minimum, amivel valaki emberi mivoltának rendelkeznie kell. A lelkiismereten, az értelmen és a szégyenérzeten kívül mire van még szükség? (A pozitív dolgok szeretetére.) Így van. A pozitív dolgok szeretete az igazság szeretetét jelenti. Csak azok jószívű emberek, akik szeretik az igazságot. A gonosz emberek szeretik-e a pozitív dolgokat? A gonosz emberek a gonosz, bűnös és mérgező dolgokat szeretik; szeretnek mindent, ami a negatív dolgokkal kapcsolatos. Amikor pozitív dolgokról beszélsz nekik, vagy arról, hogy valami, ami Istentől származik, hogyan válik hasznára az embereknek, nem örülnek, és nem érdekli őket – nincs reményük az üdvösségre. Bárhogyan is beszél nekik valaki az igazságról, vagy bármilyen gyakorlatiasan is szól hozzájuk, egyszerűen nem érdekli őket, sőt, akár rosszindulatúak és ellenségesek is lehetnek. De felcsillan a szemük, amikor meghallják, hogy valaki a testi örömökről beszél, és tele lesznek energiával. Ez bűnös és gonosz beállítottság, és ők nem jószívűek. Így nem szerethetik a pozitív dolgokat. Vajon a szívükben hogyan tekintenek a pozitív dolgokra? Megvetik és lenézik őket, kigúnyolják ezeket a dolgokat. Amikor arról van szó, hogy becsületes emberek legyenek, azt gondolják: „A becsületesség csak hátrányos helyzetbe hoz. Ezt kihagyom! Bolond vagy, ha becsületes vagy. Nézz csak magadra, elviseled a nehézségeket, és keményen dolgozol, hogy végrehajtsd a kötelességedet, anélkül, hogy valaha is a saját jövődre vagy a saját egészségedre gondolnál. Kit érdekel majd, ha összeesel a kimerültségtől? Nem fáraszthatom ki magam.” Másvalaki talán ezt mondja: „Hagyjunk magunknak egy kis szabadidőt. Nem dolgozhatjuk halálra magunkat, mint az idióták. El kell készítenünk a tartaléktervünket, és aztán csak egy kissé több erőfeszítést kell tennünk.” Azok a gonoszok örülni fognak, ha ezt meghallják; ez pontosan kapóra jön nekik. Amikor azonban az Istennek való abszolút alávetettségről és a kötelességükért való hűséges áldozathozatalról van szó, akkor iszonyodnak, utálatot éreznek, és nem fogadják el azt. Hát nem bűnös az ilyen ember? Minden ilyen ember bűnös beállítottságú. Amint az igazságról és a gyakorlás alapelveiről beszélsz nekik, visszautasítóvá válnak, és nem hajlandóak meghallgatni. Azt gondolják majd, hogy ez sérti a büszkeségüket, megsebzi a méltóságukat, és semmilyen hasznuk nem származik belőle. Magukban azt mondják majd: „Folyton az igazságot, a gyakorlás alapelveit hajtogatod. Mindig arról beszélsz, hogyan legyünk becsületes emberek – vajon a becsületességgel jól lehet lakni? Hozhat-e pénzt neked az őszinte beszéd? Csalással fogok hasznot húzni!” Vajon milyen logika ez? Ez egy rabló logikája. Hát nem bűnös beállítottság ez? Vajon jószívű ez az ember? (Nem.) Az ilyen ember nem képes elnyerni az igazságot. Az a kevés, amit megtesz, feláldoz és elhagy, mind egy célt szolgál, amelyet jó előre kiszámított. Azt gondolja, hogy csak akkor jó üzlet valamit felajánlani, ha cserébe többet kap vissza. Vajon milyen beállítottság ez? Gonosz, bűnös beállítottság.
Az Istenben hívők többsége nem keresi az igazságot. Mindig a saját terveiket és intézkedéseiket szeretik megvalósítani. Ennek eredményeként több év elteltével sem fognak sokat nyerni – nem fognak megérteni semmilyen igazságot, és nem tudnak majd semmilyen tapasztalati tanúságtételt megosztani. Ilyenkor megbánást éreznek majd, és úgy gondolják, hogy a legjobb lenne engedelmeskedni Isten szuverenitásának és intézkedéseinek, és az Ő követelményei szerint hinni Istenben. Akkoriban elég okosnak érezték magukat, és a saját akaratuk szerint terveztek, de mivel nem nyerték el az igazságot, végül ők voltak azok, akik veszítettek. Az emberek csak ezeken a kudarcokon keresztül jutnak el az igazság megértéséhez, és ébrednek fel. Csak azután térnek rá a helyes útra, és kezdik a rövidebb utat választani, miután az életük valamilyen mértékű veszteséget szenvedett. Ha Isten követelményei szerint hinnének Őbenne, akkor nagyon sok kitérőt elkerülnének az út során. Egyesek, miután sok mindent megtapasztaltak, több sikertelenséggel és kudarccal is szembesültek, megértenek néhány igazságot. Átlátnak ezeken a dolgokon, és képesek mindent Istenre bízni, hajlandóak alávetni magukat az Ő irányításának és intézkedéseinek. Ekkor már jó úton járnak. A gonosz, bűnös beállítottságú emberek azonban nem adják át magukat Istennek. Mindig a saját erőfeszítésükre akarnak támaszkodni, és állandóan azt kérdezik: „Vajon valóban Isten irányítja a sorsot? Isten valóban mindenek felett szuverén?” Vannak, akik ugyanazokat a prédikációkat és közléseket hallgatják Isten házában, és minél többet hallgatják, annál inkább felvillanyozottnak érzik magukat. Minél többet hallgatják, annál inkább javul az állapotuk, és annál inkább átalakulnak. Mások viszont azt gondolják, hogy ez csak egyre bonyolultabbnak, egyre elérhetetlenebbnek hangzik. Ezek olyan emberek, akiknek nincs lelki megértésük. Olyanok is vannak, akik hallgatják a prédikációkat és közléseket, és idegenkednek, és teljesen érdektelenek. Ez feltárja az emberek természetének különbségeit, elválasztva a juhokat a kecskéktől, azokat, akik szeretik az igazságot, azoktól, akik nem szeretik az igazságot. Az egyik csoport elfogadja Isten szavait, elfogadja az igazságot, és elfogadja Isten ítéletét és fenyítését. A másik csoport nem fogadja el az igazságot, bármennyire is hallgatja a prédikációkat. Azt gondolja, hogy ez az egész csak szakzsargon, és még ha meg is érti, nem hajlandó gyakorolni azt, mivel nem tud lemondani saját terveiről, önző vágyairól és érdekeiről. Így nem változik még több évnyi hit után sem. Vajon nem eléggé nyilvánvalóak a különbségek e két csoport között a gyülekezetben? Akik valóban akarják Istent, azokat nem befolyásolja, hogy mások mit mondanak; kitartanak amellett, hogy feláldozzák magukat Istenért, hisznek abban, hogy Isten szavai helyesek, és hogy Isten szavai szerint gyakorolni a legfőbb alapelv. Akik gonoszak, és nem szeretik az igazságot, azoknak mindig aktív gondolataik vannak. Ha látnak ma egy szikrányi reményt arra, hogy áldásokban részesüljenek, akkor mindent beleadnak, és jócselekedeteket visznek véghez, hogy mindenki lássa, remélve, hogy megnyerik őket. Egy idő után azonban, amikor Isten nem áldotta meg őket, sajnálkoznak és panaszkodnak, majd arra a következtetésre jutnak: „Isten mindenek felett szuverén, Ő nem részrehajló – nem vagyok annyira biztos abban, hogy ezek a szavak igazak.” Nem képesek túllátni a saját közvetlen érdekeiken; ha valami nem válik hasznukra, a kisujjukat sem mozdítják. Hát nem rosszindulat ez? Bárkivel is kerüljenek kapcsolatba, megpróbálnak alkudozni azzal, sőt még Istennel is meg merik próbálni az alkudozást. Azt gondolják: „Nekem nyereségre van szükségem, méghozzá most azonnal. Azonnal profitálnom kell!” Micsoda határozottság – vajon túlzás lenne azt mondani, hogy ádáz beállítottságúak? (Nem.) Akkor hogyan bizonyítható az ádázságuk? Amikor egy kis megpróbáltatással vagy katasztrófával szembesülnek, képtelenek lesznek elviselni azt, és nem fogják végrehajtani a kötelességüket. Úgy érzik majd, hogy veszteséget szenvedtek: „Annyi mindent befektettem, és Isten még mindig nem áldott meg. Vajon van egyáltalán Isten? Ez a helyes út, vagy sem?” Szívükben kételyek kavarognak. Nyereséget akarnak, és ez azt bizonyítja, hogy nem szívesen és komolyan hoznak áldozatot; ily módon felfedődnek. Mit mondott Jób felesége, amikor Jób a megpróbáltatásait élte át? („Még most is ragaszkodsz ahhoz, hogy feddhetetlen maradj? Átkozd meg istent, és halj meg!” (Jób 2:9).) Az asszony álhívő volt, megtagadta Istent és elhagyta Őt, amikor a katasztrófa bekövetkezett. Amikor Isten áldásokban részesítette, azt mondta: „Jahve isten, te vagy a nagy szabadító! Olyan sok vagyont adtál nekem, és megáldottál engem. Követni foglak téged. Te vagy az én istenem!” Amikor pedig Isten elvette a vagyonát, azt mondta: „Te nem vagy az én istenem.” Sőt, azt mondta Jóbnak: „Ne higgy. Nincs isten! Ha lenne, hogyan engedhette volna meg, hogy rablók vegyék el a vagyonunkat? Miért nem óvott meg bennünket?” Vajon milyen beállítottság ez? Gonosz beállítottság. Amint érdekei veszélybe kerülnek, saját céljai és vágyai pedig nem teljesülnek, dühbe gurul, lázad, és Júdássá válik, elárulja és elhagyja Istent. Vajon sok ilyen ember van? Ilyen nyilvánvalóan gonosz emberek és nem hívők bizonyos mértékig még mindig létezhetnek a gyülekezetben. De néhány embernek csak az állapota ilyen, vagyis ilyen beállítottságuk van, ők maguk azonban nem feltétlenül ilyen típusúak. Ha azonban neked ilyen beállítottságod van, kell-e változtatni rajta? (Igen.) Ha ilyen beállítottságod van, az azt jelenti, hogy a természeted is ádáz. Ilyen ádáz beállítottsággal bármelyik pillanatban képes vagy szembeszegülni Istennel, elárulni Istent, és ellenségesen viselkedni Vele szemben. Minden egyes nap, amikor nem változtatod meg ezeket a romlott beállítottságokat, egy olyan nap, amikor nem vagy összeegyeztethető Istennel. Ha nem vagy összeegyeztethető Istennel, akkor nem tudsz Elé járulni és megtapasztalni az Ő munkáját, és nincs módod az üdvösség elnyerésére.
Jób az igaz hit embere volt. Amikor Isten megáldotta őt, hálát adott Istennek. Amikor Isten fegyelmezte és kifosztotta, akkor is hálát adott Istennek. Hogyan reagált Jób a tapasztalata végén, amikor öreg volt, és Isten mindenét elvette? Nemcsak hogy nem panaszkodott, hanem dicsőítette Istent, és tanúságot tett Mellette. Vajon van itt valami gonosz beállítottság? Bűnös beállítottság? (Nincs.) Lázadt-e Jób, miután annyi vagyont elveszített? Panaszkodott-e? (Nem.) Nem panaszkodott, hanem dicsőítette Istent. Vajon milyen beállítottság ez? Több olyan dolgot is magában foglal, amivel egy normális emberi mivoltnak rendelkeznie kell: lelkiismeret, értelem és a pozitív dolgok iránti szeretet. Először is, Jóbnak volt lelkiismerete. A szívében tudta, hogy mindenét Istentől kapta, és hálát adott érte Istennek. Továbbá értelemmel is rendelkezett. Melyik kijelentése bizonyítja, hogy rendelkezett értelemmel? (Azt mondta: „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!” (Jób 1:21).) Ez a kijelentés Jób valódi tapasztalatáról és Isten próbatételeinek megértéséről tesz tanúságot; Jób igazi érettségét és emberi mivoltát közvetíti. Mi mással rendelkezett még Jób? (Az igazság szeretetével.) Hogyan mérhető ez? Hogyan láthatjuk meg az igazság iránti szeretetét abban, hogy Isten kifosztotta őt? (Amikor valami érte, képes volt keresni az igazságot.) Az igazság keresése az igazság szeretetének megnyilvánulása. Amikor ezek a dolgok történtek körülötte, Jób nem panaszkodott, bármennyire is kényelmetlen és fájdalmas volt számára – vajon nem az igazság szeretetének megnyilvánulása ez? És mi az igazság szeretetének másik fontos megnyilvánulása? (Az alávetettségre való képesség.) Honnan tudjuk, hogy ez az igazság szeretetének gyakorlati, hiteles megnyilvánulása? Az emberek gyakran mondják: „Minden, amit Isten tesz az emberekért, az hasznos, és az Ő jóakaratából fakad.” Vajon ez az igazság? (Igen.) De el tudod-e fogadni ezt? El tudod fogadni, amikor Isten megáld téged, de el tudod-e fogadni azt, amikor elvesz tőled? Nem tudod elfogadni, azonban Jób el tudta. Ezt a kijelentést ő igazságnak tekintette – hát nem szerette-e az igazságot? Amikor Isten mindenét elvette fájdalmas veszteséget okozva neki, és amikor Jób nagyon súlyos betegségben szenvedett, akkor e miatt az egyetlen kijelentés miatt – „Mindaz, amit Isten tesz, helyes, és az Ő jóakaratából fakad” –, és mert a szívében megértette, hogy ez az igazság, bármennyire is szenvedett, úgyis képes volt ragaszkodni ahhoz, hogy ez a kijelentés helyes. Ezért mondjuk, hogy Jób szerette az igazságot. Továbbá, bármilyen eszközt használt is Isten, hogy próbára tegye Jóbot, ő elfogadta azt. Akár úgy, hogy elvették a dolgait, akár úgy, hogy rablók fosztották ki, sőt, úgy is, hogy Jóbot fekélyekkel sújtották, mindezek ellentétesek az emberi elképzelésekkel – de vajon hogyan birkózott meg ezekkel Jób? Panaszkodott Istenre? Egyetlen szemrehányó szót sem mondott Isten ellen. Ez az igazság szeretete, a méltányosság szeretete és az igazságosság szeretete. Szívében azt mondta: „Isten olyan méltányos velünk, emberekkel, és olyan igazságos! Bármit is tesz Isten, az helyes!” Ezért tudta dicsőíteni Istent, mondván: „Bármit is tesz Isten, nem fogok panaszkodni. Isten szemében a teremtett lények csak férgek. Bárhogyan is bánik velük Isten, az rendben van és indokolt.” Hitt abban, hogy minden, amit Isten tesz, az helyes és valami pozitív. Súlyos fájdalmai és rossz közérzete ellenére sem panaszkodott. Ez az igazság őszinte szeretete, amelyet mindenkinek csodálnia kell; és mindez hivatalosan is bebizonyosodott. Függetlenül attól, hogy mennyit veszített, vagy milyen nehéz körülmények között élt, Jób nem panaszkodott Istenre, hanem alávetette magát. Ez az igazság szeretetének a megnyilvánulása. Képes volt legyőzni a saját nehézségeit; nem panaszkodott Istenre miattuk, és nem követelt semmit Istentől. Ez az igazság szeretete, ez az igazi alávetettség. Csak azok szeretik az igazságot, akik igazán alávetik magukat. Vannak, akik a hétköznapokban kitűnően szajkózzák a doktrínákat és kiabálják a szlogeneket, amikor azonban valami komoly dolog történik velük, akkor mindig követeléseik vannak Istennel szemben, és kitartóan könyörögnek Hozzá: „Ó, Istenem, kérlek, vedd el a betegségemet! Kérlek, add vissza a vagyonomat!” Vajon alávetettség ez? Ők nem olyan emberek, akik szeretik az igazságot. Szeretnek hazudni és félrevezetni másokat, szívükben pedig a vagyont és a nyereséget szeretik. Jób könnyedén tekintett az anyagi javakra és minden vagyonára, mivel világos megértése volt mindazokról, így képes volt alávetni magát. Jób a szívében képes volt átlátni ezeken a dolgokon. Azt mondta: „Bármennyit is keres valaki ebben az életben, az mind Istentől származik. Ha Isten nem engedi meg, hogy keress, akkor egy fillért sem fogsz keresni. Ha Ő megengedi, akkor annyi jut neked, amennyit Ő ad.” Világosan látta Isten mindenek feletti szuverenitásának tényét, ez az igazság gyökeret vert a szívében. „Isten mindenek felett szuverén” – Jób számára e mondat végén nem kérdőjel, hanem felkiáltójel állt. Ez a mondat az életévé vált, és a szívébe költözött. Mi rejlett még Jób emberi mivoltában? Miért átkozta meg a saját születése napját? Inkább meghalt volna, minthogy Isten lássa, amint szenved, és bánkódjon miatta. Vajon milyen tulajdonság ez, milyen lényeg? (Jóság.) Melyek Jób jóságának elsődleges megnyilvánulásai? Figyelmes és megértő volt Istennel szemben, képes volt szeretni Istent és eleget tenni Neki. Ha valaki rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, akkor van jelleme. Hogyan alakul ki a jellem? Csak annak van jelleme, aki megérti az igazságot, aki Isten próbatételei és a Sátán kísértései során is képes bizonyságtételében szilárdan megállni, aki képes emberként élni, megfelelve az emberi lét normáinak, és aki rendelkezik bizonyos mértékű igazsággal. Az emberi mivolt lényegét tekintve Jób csak azért volt képes megátkozni a saját születése napját, mert jószívű volt, és inkább meghalt volna, minthogy Isten fájdalmak közt lássa őt, bánatot és aggodalmat okozva Istennek. Ilyen volt Jób emberi mivolta. Az ember csak akkor fogja szeretni Istent, és csak akkor fog törődni Vele, ha kedves emberi mivolttal és lényeggel rendelkezik. Ha egyikkel sem rendelkezik, akkor érzéketlen és szívtelen lesz. Hasonlítsuk ezt össze Pállal, aki Jób szöges ellentéte volt. Pál mindig csak magával törődött, sőt, még alkudozni is akart Istennel. Koronát akart nyerni, Krisztus akart lenni, és Krisztus helyébe akart lépni. Amikor pedig nem tudta elnyerni a koronáját, megpróbált vitatkozni és perelni Istennel. Az értelem ekkora hiánya! Ez azt jelzi, hogy Pálnak nem volt szégyenérzete. A Sátán romlott beállítottságával rendelkező embereknek meg kell változniuk. Ha valaki megérti az igazságot, el tudja fogadni és gyakorolni tudja azt, akkor képes lesz alávetni magát Istennek. Nem fog többé szembeszegülni Istennel, és összeegyeztethetővé válik Vele. Az ilyen ember az, aki elnyeri az igazságot és az életet. Ez olyan teremtett lény, akire Isten vágyik.
2018. július 13.
The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.