Vajon melyek az üdvösség feltételei? Először is, meg kell érteni az igazságot, és hajlandónak kell lenni Isten ítéletének és fenyítésének elfogadására. Majd együttműködési szándékkal kell rendelkezni, képesnek kell lenni fellázadni önmagunk ellen, és hajlandónak kell lenni arra, hogy elengedjük saját önző vágyainkat. Vajon mi tartozik az önző vágyak közé? Az imázs, a státusz, a hiúság, a saját érdekek különböző aspektusai, valamint a saját tervek, vágyak, kilátások, rendeltetési hely – legyen az a jelenlegi vagy a jövőbeli – mind ide tartoznak. Ha képes vagy keresni az igazságot, hogy feloldd ezeket a romlott beállítottságokat, egyenként áttörést érve el bennük, apránként elhagyva őket, akkor egyre könnyebbé válik számodra az igazság gyakorlása, és el fogod érni az Istennek való alávetettség állapotát. Fokozatosan növekedni fog az érettséged. Amint megérted az igazságot, és képes vagy átlátni és apránként feladni ezeket az önző vágyakat, meg fog változni a beállítottságod. A változás milyen szintjét értétek el mostanra? Ami a beállítottságbeli változások ezen igazságvalóságait illeti, megfigyeléseim szerint alapjában véve még nem léptetek be azokba. Szóval, milyen a jelenlegi érettségetek, és milyen állapotban éltek? Többségetek megrekedt a kötelességvégzés szintjén, és ezen a szinten vesztegel: „Kellene-e végeznem a kötelességemet vagy sem? Hogyan tudom jól végezni a kötelességemet? Ha így végzem a kötelességemet, az vajon felületes?” Néha, amikor a kötelességetek végzése különösen felületes, szemrehányást éreztek majd a szívetekben. Úgy érzitek majd, mintha tartoznátok Istennek, mintha cserbenhagytátok volna Istent, sőt, még jajgattok is, és kifejezitek Istennek azt a vágyatokat, hogy megfelelően szeretnétek végezni a kötelességeiteket, hogy megháláljátok az Ő szeretetét. Két nap múlva azonban újból negatívvá váltok, és nem akarjátok többé végezni a kötelességeiteket. Soha nem tudtok túllépni ezen a szakaszon. Ez vajon az érettség jele? (Nem.) Ha már nem kell többé beszélnetek arról, hogy hogyan végezzétek hűségesen a kötelességeiteket, annak szükségességéről, hogy teljes szívetekből és elmétekből végezzétek a kötelességeiteket, és hogy alá kell vetnetek magatokat Isten irányításának és intézkedéseinek, valamint ha képesek vagytok arra, hogy kötelességeiteket saját küldetésetekként vállaljátok, követelések, panaszkodás és saját választások nélkül jól végezve azokat, akkor elértetek egy bizonyos érettséget. Állandóan beszélnünk kell arról, hogy hogyan végezzük jól a kötelességeinket. Vajon miért kell továbbra is beszélnünk erről? Azért, mert az emberek nem tudják, hogyan kell végrehajtani a kötelességeiket, és nem képesek felfogni az alapelveket; nem értették meg alaposan a kötelességek végrehajtásával kapcsolatos különböző igazságokat, nem értették meg az igazságot sem, és nem mentek be a valóságba. Vannak, akik csupán megértenek néhány doktrínát, de nem hajlandóak gyakorolni azokat, és bemenni azokba, nem hajlandóak elviselni a szenvedést és a kimerültséget, mindig a testi kényelem után sóvárognak, még mindig túl sok saját választásuk van, képtelenek elengedni, és nem bízzák magukat teljesen Isten kezére. Még mindig megvannak a saját terveik és követeléseik; személyes vágyaik, gondolataik és kilátásaik még mindig uralkodnak rajtuk, és irányítani tudják őket: „Ha végrehajtom ezt a kötelességet, akkor vajon jó kilátás lesz előttem? Vannak-e olyan készségek, amelyeket ebből megtanulhatok? Vajon a jövőben el fogok érni valamit Isten házában?” Állandóan ezeken a dolgokon töprengeni, kellemetlennek találva azt, amikor a kötelességek végrehajtása kissé nehéz, fárasztó, vagy nem nyújt élvezetet, időnként kényelmetlenül érezni magunkat, negatívvá válni, és még mindig szükségét érezni az igazsággal és az ideológiai munkával kapcsolatos beszélgetésnek – ez az érettség hiánya. Vajon együtt jár ez a beállítottság megváltozásával? Az még túl korai. Amint felfogjátok az igazságalapelveket, amelyeket kötelességetek végrehajtásához meg kellene értenetek, és leküzditek ezt az akadályt, képesek lesztek elérni a kötelesség megfelelő végrehajtását. A továbblépés ezután együtt jár majd a beállítottság megváltozásával.

Nos, akár kötelességvégzésről, akár Isten szolgálatáról van szó, mindkettő gyakori önvizsgálatot követel. Függetlenül attól, hogy milyen téves nézeteket vagy romlott beállítottságokat tár fel valaki, keresnie kell az igazságot, hogy feloldja azokat. Csak így végezheti megfelelő színvonalon a kötelességét, és így kaphatja meg Isten jóváhagyását. Képesnek kell lennie arra, hogy tisztán lássa romlott beállítottságait, máskülönben nem tudja feloldani azokat. Egyesek nem képesek átlátni, hogy mi tartozik a romlott beállítottsághoz, és mi nem. Például az, hogy az emberek mit szeretnek enni, vagy mibe szeretnek öltözni, milyen életmódbeli szokásaik vannak, valamint az ősök öröksége és a hagyományos felfogások – ezeknek egy részét a hagyományos kultúra és szokások hatása, másik részét pedig a neveltetés és a családi örökség idézi elő, és van olyan is, ami a tudás és a rálátás hiánya miatt van. Ezek nem jelentős problémák, és semmi közük ahhoz, hogy valakinek jó vagy rossz az emberi mivolta, egy részük pedig megoldható tanulással és további rálátás megszerzésével. Az Istennel kapcsolatos elképzeléseket vagy téves nézeteket, illetve a romlott beállítottság problémáját azonban az igazság keresésével kell megoldani, és emberi neveléssel nem lehet megváltoztatni. Mindenesetre, nem számít, honnan származnak az elképzeléseid és elgondolásaid, ha nincsenek összhangban az igazsággal, akkor le kell mondanod róluk, és keresned kell az igazságot, hogy feloldd azokat. Az igazságra való törekvés minden emberi problémát képes megoldani. Sok olyan kérdés, amely úgy tűnik, hogy nem függ össze az igazsággal, közvetve megoldható az igazság megértésével. Nemcsak a romlott beállítottsággal kapcsolatos problémákat lehet az igazság segítségével megoldani, hanem azokat is, amelyek nem kapcsolódnak a romlott beállítottsághoz, mint például bizonyos emberi viselkedésformák, módszerek, elképzelések és szokások – ezeket is csak az igazság segítségével lehet teljesen megoldani. Az igazság nemcsak az emberek romlott beállítottságát oldhatja fel; életcélként, az élet alapjaként és alapelveként is szolgálhat, és az ember minden nehézségét és problémáját megoldhatja. Ez az abszolút. Vajon mi most a legfontosabb? Az, hogy meglássuk, hogy sok probléma eredete közvetlenül az igazság meg nem értésével függ össze. Sokan nem tudják, hogyan kell gyakorolni, amikor valami történik velük, és ez azért van, mert nem értik meg az igazságot. Az emberek nagyon sok minden lényegén és gyökerén nem látnak át, szintén azért, mert nem értik meg az igazságot. De vajon hogyan tudnak mégis ilyen kifejezően beszélni az igazság megértése nélkül? (Mindezek csak szavak és doktrínák.) Akkor hát meg kell oldani a doktrínák hangoztatásának ezt a problémáját. Kevesebb üres szót mondjanak, kevesebb doktrínát szavaljanak és szlogent kiabáljanak; többet beszéljenek gyakorlatiasan, gyakorolják az igazságot, beszéljenek az önismeretről és az önelemzésről, és hagyják, hogy mások meghallgassák azokat a szavakat, amelyeket építőnek és hasznosnak találnak. Csak az rendelkezik az igazságvalósággal, aki ezt teszi. Ne szajkózz doktrínákat, és ne mondj üres szavakat, ne mondj képmutató és megtévesztő szavakat, és ne mondj olyan szavakat, amelyek nem épülésre szolgálnak. Vajon hogyan kerülheted el az ilyen beszédet? Először is fel kell ismerned, és át kell látnod ezeknek a dolgoknak a rútságát, ostobaságát és abszurditását; akkor képes leszel fellázadni a hús-vér test ellen. Ezenkívül értelemmel is rendelkezned kell. Minél értelmesebb valaki, annál pontosabban és megfelelőbben fog beszélni, annál érettebb lesz az emberi mivolta, annál gyakorlatiasabbá válnak a szavai, és annál kevesebb ostobaságot beszél majd. A szívében pedig meg fogja vetni ezeket az üres szavakat, túlzásokat és hazugságokat. Vannak, akikben túl sok a hiúság, és mindig szép dolgokat akarnak mondani, hogy álcázzák magukat, státuszt akarnak szerezni mások szívében, és el akarják nyerni a megbecsülésüket, elhitetve velük, hogy ők nagyon hisznek Istenben, jó emberek, és különösen csodálatraméltóak. Mindig ez a szándékuk, hogy álcázzák magukat; romlott beállítottság irányítja őket. Az emberek romlott beállítottságúak, ez a gyökere annak, hogy gonoszat cselekszenek, azért, hogy szembeszegüljenek Istennel; ez a legnehezebben megoldható probléma. Hacsak a Szentlélek nem munkálkodik, és Isten Maga nem tesz valakit tökéletessé, romlott beállítottsága nem tisztulhat meg, és nem érhető el változás a beállítottságban. Másképpen nincs módja az embernek arra, hogy feloldja azt. Ha olyasvalaki vagy, aki törekszik az igazságra, akkor el kell gondolkodnod, és meg kell értened romlott beállítottságodat Isten szavai szerint, Isten leleplező és fenyítő szavainak minden mondatához hozzá kell mérned magad, és fel kell tárnod apránként minden romlott beállítottságodat és állapotodat. Kezdd azzal, hogy beleásod magad szavaid és tetteid szándékaiba és céljába, boncolgatod és megfigyeled minden szavadat, illetve nem hagysz figyelmen kívül semmit, ami a gondolataidban és az elmédben létezik. Így, fokozatos boncolgatással és tisztánlátással felfedezed majd, hogy nem kevés, hanem bőséges romlott beállítottságod van, és hogy a Sátán mérge nem korlátozott számú, hanem számtalan. Így fokozatosan tisztán látod majd romlott beállítottságaidat és természetlényegedet, és rádöbbensz arra, hogy a Sátán milyen mélyen megrontott téged. Ekkor fogod megérezni, hogy milyen rendkívül értékes az Isten által kifejezett igazság. Képes feloldani az emberiség romlott beállítottságának és természetének problémáit. Ez a gyógyszer, amelyet Isten az emberiség megmentése érdekében a romlott embereknek készített, hihetetlenül hatékony, sőt, bármilyen elixírnél értékesebb. Így, azért, hogy elnyerd Isten üdvösségét, készségesen követed az igazságot, egyre jobban becsülve az igazság minden aspektusát, egyre nagyobb lendülettel követve azt. Ha valakinek ilyen érzés van a szívében, az azt jelenti, hogy már megértett néhány igazságot, és már gyökeret eresztett az igaz úton. Ha ezt mélyebben megtapasztalja, és valóban szívből szereti Istent, akkor elkezd átalakulni az életfelfogása.

Könnyű néhány viselkedésbeli változtatást véghezvinni, de nem könnyű megváltoztatni az életfelfogást. A romlott beállítottság problémájának feloldását önmagad megismerésével kell kezdened. Figyelmességet igényel, arra összpontosítva, hogy apránként megvizsgáld a szándékaidat és állapotaidat, folyamatosan megvizsgálva a szándékokat és a szokásos beszédmódokat. Majd aztán egy napon hirtelen rádöbbensz: „Mindig szépeket mondok, hogy álcázzam magam, azt remélve, hogy státuszt szerzek mások szívében. Ez gonosz beállítottság. Ez nem egy normális emberi mivolt megnyilatkozása, és nem felel meg az igazságnak. Ez a gonosz beszédmód és szándék helytelen, meg kell változtatni, és meg kell szabadulni tőle.” Miután erre a felismerésre jutottál, egyre tisztábban fogod érezni, hogy gonosz beállítottságod nagyon súlyos. Azt hitted, hogy a gonoszság csak férfi és nő közötti kis gonosz vágyat jelenti, és úgy érezted, hogy bár ilyen szempontból volt gonosz megnyilvánulásod, mégsem vagy gonosz beállítottságú ember. Ez azt mutatja, hogy nem értetted meg a gonosz beállítottságot; úgy tűnt, hogy ismered a „gonosz” szó felszínes jelentését, de nem tudtad igazán felismerni vagy megkülönböztetni a gonosz beállítottságot; és valójában még mindig nem érted a „gonosz” szó jelentését. Amikor rájössz, hogy ilyen típusú beállítottságot tártál fel, elkezdesz önvizsgálatot tartani és felismerni azt, leásol mélyre az eredetéig, és látni fogod, hogy valóban ilyen beállítottságod van. Vajon mit kellene tenned ezután? Folyamatosan vizsgálnod kell szándékaidat a saját hasonló beszédmódban. Ezzel a folyamatos kutatással egyre hitelesebben és pontosabban azonosítod majd, hogy valóban ilyen beállítottságod és lényeged van. Azon a napon, amikor őszintén beismered, hogy valóban gonosz beállítottságod van, csak akkor kezd el gyűlölet és megvetés kialakulni benned iránta. Onnan, hogy valaki azt gondolja, hogy jó, egyenes magatartású, igazságérzettel felvértezett, erkölcsileg feddhetetlen, jámbor ember, eljut arra a felismerésre, hogy olyan természetlényegekkel rendelkezik, mint az arrogancia, makacsság, csalárdság, gonoszság és az igazságtól való idegenkedés. Ekkorra már pontosan felmérte önmagát, és tudja, hogy mi is ő valójában. Ha csupán szóban, vagy felszínesen ismered fel, hogy vannak ilyen megnyilvánulásaid és állapotaid, az nem fog valódi gyűlöletet kiváltani. Csak akkor képes valaki igazán gyűlölni önmagát, ha felismeri, hogy ezeknek a romlott beállítottságoknak a lényege a Sátán visszataszító magatartása. Vajon milyen emberi mivolt kell ahhoz, hogy valaki valóban az öngyűlöletig megismerje önmagát? Szeretnie kell a pozitív dolgokat, szeretnie kell az igazságot, a méltányosságot és az igazságosságot, lelkiismeretesnek, tudatosnak és jószívűnek kell lennie, valamint képesnek kell lennie elfogadni és gyakorolni az igazságot – az ilyen emberek mind képesek igazán megismerni és gyűlölni önmagukat. Azok, akik nem szeretik az igazságot, és akiknek nehezükre esik elfogadni az igazságot, soha nem fogják megismerni önmagukat. Még ha mondanak is pár szót önmaguk megismeréséről, nem tudják gyakorlatba ültetni az igazságot, és nem fognak valódi változáson keresztülmenni. Önmagunk megismerése a legnehezebb feladat. Például lehet, hogy valaki, aki gyenge képességű, azt gondolja: „Gyenge a képességem. Természetemnél fogva bátortalan vagyok, és félek bekapcsolódni valamibe. Lehet, hogy én vagyok a világ legjámborabb, leggyávább embere. Így ez Isten üdvösségének a legméltóbb várományosává tesz engem.” Vajon igazi önismeret ez? Ezek olyasvalakinek a szavai, aki nem érti meg az igazságot. Vajon az, hogy valaki gyenge képességű automatikusan azt jelenti, hogy nincs romlott beállítottsága? Vajon a gyáváknak sincsenek romlott beállítottságaik? Nem rontotta-e meg őket is a Sátán? Valójában az ilyen emberekben ugyanannyi gonosz és arrogáns beállítottság van, ráadásul elég mélyen el van rejtve, és jobban be van rögződve, mint az átlagemberben. Vajon miért mondom azt, hogy mélyen el van rejtve? (Azért, mert mindig azt hiszik, hogy ők jók.) Így van. Őket magukat is félrevezeti és összezavarja ez az illúzió, ami lehetetlenné teszi számukra, hogy elfogadják az igazságot. Azt gondolják, hogy már elég jók, és nincs szükségük Isten ítéletére és megtisztítására. Azok a szavak, amelyeket Isten az emberek megítéléséről és romlottságuk leleplezéséről mond, mind másoknak szólnak: az arrogáns beállítottságú, hozzáértő embereknek, a gonosz embereknek és azoknak, akik félrevezetnek másokat – a hamis vezetőknek és az antikrisztusoknak; nem szólnak azonban a hozzájuk hasonló embereknek. Ők már elég jók; tiszta a kezük, és ők maguk is patyolattiszták, minden szennyeződéstől mentesek. Ha így határozzák meg önmagukat, akkor vajon lehetséges, hogy igazán megismerjék önmagukat? (Nem.) Nem ismerhetik meg önmagukat, és bizonyára nem értik meg az igazságot. Nem érthetnek meg olyan igazságokat, mint például azt, hogy Isten miért ítéli és fenyíti meg az embereket, hogyan menti meg az embereket, vagy hogyan tisztul meg a romlott beállítottság. Aki egy cseppet sem ismeri önmagát, az bizonyosan nem ért meg semmilyen igazságot. Az általa feltárt téves nézetek elegendőek annak kimutatásához, hogy ostoba, abszurd ember. A megértése abszurd, és a saját hiedelmeit vetíti ki Istenre; ez is gonosz beállítottság. A gonoszság egy olyan beállítottság, amely nem csak a férfi és nő közötti magatartás kérdésében nyilvánul meg; egy kis gonosz vágyat nem szabad beállítottságbeli gonoszságnak bélyegezni. Ha azonban valakinek a gonosz vágyai túl erősek, és gyakran paráználkodik, vagy folyamatosan homoszexualitásban él, akkor az gonoszság. Egyesek nem tudnak különbséget tenni a kettő között, és a gonosz vágyakat mindig gonoszságnak bélyegzik, a gonoszságot pedig a gonosz vágyakkal magyarázzák; nekik nincs ítélőképességük. A gonosz beállítottságot a legnehezebb felismerni. Aki túlságosan csalárd és sötét, annak a cselekedetei mind gonoszak. Például egyesek, miután hazudtak, azt gondolják magukban: „Ha nem osztom meg a megértésemet, ki tudja, mit gondolnak majd rólam mások? Meg kell nyílnom egy kicsit, és beszélnem kell; ha egyszer megosztottam a megértésemet, akkor azzal kész is. Nem hagyhatom, hogy mások megtudják a valódi szándékaimat, és azt higgyék, hogy csalárd vagyok.” Vajon milyen beállítottság ez? Megtévesztő módon megnyílni – ezt nevezik gonoszságnak. Miután pedig hazudtak, figyelni fogják, hogy: „Rájött-e valaki, hogy hazudtam? Meglátta-e valaki az igazi arcomat?” Elkezdenek információkat kicsalni másokból, és kémkednek utánuk; ez is gonoszság. Nem könnyű felismerni a gonosz beállítottságot. Aki különösen sötét és csalárd módon tesz dolgokat, megnehezítve mások számára, hogy átlássanak rajta, az gonosz. Aki cselszövéseket és ármánykodásokat folytat céljai elérése érdekében, az gonosz. Aki megtéveszti az embereket azzal, hogy a jótett álcája alatt rossz dolgokat tesz, rábírva őket arra, hogy szolgálatot tegyenek nekik, az a leggonoszabb mind közül. A nagy vörös sárkány a leggonoszabb; a Sátán a leggonoszabb; azok a démonkirályok a leggonoszabbak; minden ördög gonosz.

Ahhoz, hogy valaki beállítottságbeli változásra törekedjen, először is képesnek kell lennie arra, hogy felismerje saját romlott beállítottságát. Önmagunk valódi megismeréséhez hozzátartozik, hogy átlássuk és alaposan boncolgassuk romlottságunk lényegét, valamint felismerjük a romlott beállítottságból származó különböző állapotokat. Csak ha valaki világosan megérti saját romlott állapotát és romlott beállítottságát, akkor képes gyűlölni a testét és gyűlölni a Sátánt, ami csak ekkor eredményez beállítottságbeli változást. Ha nem tudja felismerni ezeket az állapotokat, és nem jön rá az összefüggésekre, illetve nem tudja összevetni azokat önmagával, akkor vajon változhat-e a beállítottsága? Nem változhat. A beállítottságbeli változás megköveteli, hogy az ember felismerje a különböző állapotokat, amelyeket romlott beállítottsága okoz; el kell jutnia arra a pontra, amikor már nem korlátozza a romlott beállítottsága, és gyakorlatba ülteti az igazságot – csak ekkor kezdhet el változni a beállítottsága. Ha nem képes felismerni romlott beállítottsága eredetét, és csak az általa megértett szavak és doktrínák szerint fékezi magát, akkor, még ha valamennyire jól is viselkedik, és külsőleg változik is egy keveset, ez nem tekinthető beállítottságbeli átalakulásnak. Mivel ez nem tekinthető beállítottságbeli átalakulásnak, akkor vajon az emberek többsége milyen szerepet játszik kötelességének végrehajtása során? A munkás szerepét; csupán erőlködik és feladatokkal foglalja le magát. Habár végrehajtja a kötelességét is, legtöbbször csak a dolgok elvégzésére összpontosít, nem keresi az igazságot, csak erőfeszítéseket tesz. Néha, amikor jó hangulatban van, több erőfeszítést tesz, néha pedig, amikor rossz a hangulata, kicsit visszafogja magát. Utána azonban megvizsgálja önmagát, és bűntudatot érez, ezért újból több erőfeszítést tesz, és azt hiszi, hogy ez megbánás. Valójában ez nem igazi változás, és nem is igazi bűnbánat. Az igazi bűnbánat önmagunk megismerésével kezdődik; a viselkedés megváltoztatásával kezdődik. Ha valakinek megváltozott a viselkedése, és képes fellázadni a teste ellen, gyakorlatba ültetni az igazságot, a viselkedését tekintve pedig úgy tűnik, hogy összhangban van az alapelvekkel, az azt jelenti, hogy az valódi bűnbánat volt. Aztán apránként eljut oda, hogy képes legyen az alapelvek szerint, az igazságnak teljesen megfelelően beszélni és cselekedni. Ekkor kezdődik a változás az életfelfogásban. Megtapasztalásotok melyik szakaszába jutottatok el mostanra? (A felszínen van néhány jó magatartásformám.) Ez még mindig az erőfeszítés korszakához tartozik. Egyesek tesznek egy kis erőfeszítést, és aztán azt gondolják, hogy hozzájárultak, és megérdemlik Isten áldásait. Mindig mérlegelnek magukban: „Vajon mit gondol erről Isten? Annyi erőfeszítést tettem, és annyi nehézséget elszenvedtem, vajon beléphetek a mennyek országába?” Megpróbálni mindig a dolgok mélyére hatolni – vajon milyen beállítottság ez? Csalárd, gonosz és arrogáns. Továbbá, ha valaki áldást remél attól, hogy tesz némi erőfeszítést, miközben anélkül hisz Istenben, hogy az igazságnak akár egy kis részét is elfogadná; vajon ez nem makacs beállítottság? Vajon nem makacsság az is, ha valaki nem mond le soha a státuszból származó előnyökről? Mindig azon aggódik: „Vajon Isten emlékezni fog arra, hogy e kötelesség végrehajtása közben nehézségeket szenvedtem el? Vajon áldásokban fog részesíteni?” Mindig ilyen számításokat végez a fejében. Kívülről úgy tűnik, mintha alkudozna, de valójában többféle romlott beállítottság működik itt. Mindig alkut akar kötni Istennel, mindig áldásokban akar részesülni az Istenben való hit által, mindig előnyre akar szert tenni, és nem akar veszteségeket szenvedni, mindig tisztességtelen és alattomos eszközökkel él – ilyen az, amikor valakit gonosz beállítottság ural. Minden egyes alkalommal, amikor az ilyen ember némi erőfeszítést tesz kötelességei végrehajtására, tudni akarja: „Fogok-e áldásokban részesülni mindazért az erőfeszítésért, amit teszek? Képes leszek-e belépni a mennyek országába, miután annyit szenvedtem, hogy higgyek Istenben? Vajon Isten meg fog dicsérni engem, amiért mindent elhagyok, hogy végrehajtsam a kötelességemet? Elismer-e engem Isten, vagy sem?” Egész nap ezeken a kérdéseken töpreng. Ha egy napig nem tudja megfejteni azokat, akkor aznap nyugtalanná válik, nem hajlandó végezni a kötelességét és megfizetni az árat, és még kevésbé hajlandó törekedni az igazságra. Mindig ezek a dolgok korlátozzák, és kötözik meg, így a legcsekélyebb igaz hittel sem rendelkezik. Nem hisz abban, hogy Isten ígéretei valóságosak. Nem hiszi azt, hogy az igazságra törekvés biztosan elhozza majd Isten áldásait. A szíve mélyén idegenkedik az igazságtól. Még ha akarna is törekedni az igazságra, nincs hozzá energiája, így nem rendelkezik a Szentlélek megvilágosodásával és megvilágításával, és nem tudja megérteni az igazságot. Kötelessége végrehajtása során gyakran ütközik problémákba, és sokszor negatív és gyenge. Zsörtölődve panaszkodik, amikor nehézségekbe ütközik, amikor pedig katasztrófa éri, vagy letartóztatják, megállapítja, hogy Isten nem óvja meg, nem akarja őt, és megadja magát a kétségbeesésnek. Vajon milyen beállítottság ez? Ez nem rosszindulat? Vajon mit fog tenni ez az ember, amint neheztelést érez? Minden bizonnyal negatív és lusta lesz; reménytelenségében feladja. És gyakran vádolja majd a vezetőket és a dolgozókat azzal, hogy hamis vezetők és antikrisztusok. Sőt, még az is lehet, hogy egyenesen panaszkodik Istenre, és megítéli Őt. Vajon mi váltja ki ezeket? Egy bűnös beállítottság irányítása alatt áll. A világi nézetek és a sátáni logika szerint azt hiszi, hogy minden befektetésnek meg kell térülnie. Ilyen viszonzás nélkül nem fog többé befektetni. Megtorló gondolkodásmódja van, és igyekszik feladni a kötelességét, megtagadja a kötelességét, és viszonzást követel. Hát nem rosszindulat ez? Miben hasonlít ez Pál apostolhoz? (Pál hitt abban, hogy miután futását elvégezte, és a nemes harcot megharcolta, az igazság koronája félre lesz téve számára.) Pontosan így hasonlít ő Pálhoz. Vajon ti magatok is kimutatjátok Pál eme megnyilvánulásainak valamelyikét? Szoktátok-e így összehasonlítani magatokat? Ha nem viszonyítjátok magatokat Isten szavaihoz, akkor nem lesztek képesek megismerni önmagatokat. Csak akkor ismerhetitek meg igazán önmagatokat, ha felismeritek romlott beállítottságotok lényegét. Ha csak a felszínesen helyes és helytelen dolgokat ismeritek fel, vagy egyszerűen csak elismeritek, hogy ördög és Sátán vagytok, akkor ez túl általános és semmitmondó. Ez színlelt mélység, ez álcázás, ez csalás. Ha így beszéltek önmagatok megismeréséről, az hamis lelkiség, az félrevezetés.

Láttátok-e már valaha, hogy egy csalárd ember hogyan próbálkozik az önismerettel? Megpróbál bolhából elefántot csinálni, arról beszél, hogy ő ördög és a Sátán, és még meg is átkozza önmagát, mégsem mondja el, hogy milyen pokoli és gonosz tetteket vitt véghez, és a szívében lévő szennyet és romlottságot sem boncolgatja. Csak azt mondja, hogy ő ördög és a Sátán, hogy fellázadt Isten ellen, és ellenállt Neki, sok üres szót és általánosító kijelentést használ, hogy elítélje önmagát, hogy mások úgy érezzék: „Na, ez olyasvalaki, aki igazán ismeri önmagát; milyen mély megértéssel rendelkezik.” Azt a benyomást kelti másokban, hogy ő annyira lelki ember, így azok mind irigylik őt, mint az igazságra törekvőt. Azonban több évnyi ilyen önismeret után még mindig nem gyakorolt igazán bűnbánatot, és nem látunk olyan helyzetet, amelyben ténylegesen gyakorlatba ültetné az igazságot, vagy az alapelvek szerint cselekedne. Életfelfogásában nincs semmiféle változás, ami feltárja a problémát: ez nem igazi önismeret. Ez álcázás és csalás, ez az ember pedig képmutató. Attól függetlenül, hogy valaki hogyan beszél az önismeretről, ne arra összpontosítsatok, hogy milyen szépen hangzanak a szavai, vagy milyen alapos a tudása. Vajon mi a legfontosabb, amit meg kell figyelni? Figyeljétek meg, hogy mennyit tud gyakorlatba ültetni az igazságból, és azt, hogy képes-e ragaszkodni az igazságalapelvekhez, hogy támogassa a gyülekezeti munkát. Ez a két mutató elegendő ahhoz, hogy megmondjuk, hogy valaki valódi átalakuláson ment-e keresztül. Ez az emberek értékelésének és megkülönböztetésének alapelve. Ne hallgassatok a szájukból elhangzó szép dolgokra; figyeljétek meg, mit tesznek valójában. Egyesek, amikor az önismeretről beszélnek, kívülről úgy tűnnek, mintha komolyan vennék azt. Bármilyen téves elképzelésükről vagy helytelen gondolatukról beszélnek másoknak, megnyílnak és felfedik magukat, amikor azonban befejezik a beszédet, még mindig nem tanúsítottak igazán megbánást. Ha valami történik velük, még akkor sem gyakorolják az igazságot, nem tartják be az alapelveket sem, nem támogatják a gyülekezeti munkát, és nem látszik rajtuk semmilyen változás. Az ilyen fajta önismeretnek, megnyílásnak és beszélgetésnek semmi értelme sincs. Lehet, hogy az ilyen ember azt gondolja, hogy önmagának az ily módon való megismerése azt jelenti, hogy valóban megbánást tanúsított, és gyakorolja az igazságot, de végső soron több évnyi ilyen megértés után sem történik semmi változás. Vajon az önismeretnek ez a módja nem csak megjátszás, a procedúra követése? Nincs tényleges eredmény; vajon nem csak játszadoznak önmagukkal? Egyszer elmentem valahová, és amikor megérkeztem, valaki éppen a füvet nyírta egy fűkaszával. A gép hangosan bömbölt, és lármát csapott. Ugyanezzel a helyzettel szembesültem mind a két vagy három alkalommal, amikor ott jártam, ezért megkérdeztem az illetőt: „Nincs valamilyen megszabott időtök a fűnyírásra?” Így válaszolt: „Á, csak akkor nyírom a füvet, amikor látom, hogy Isten megérkezett. Ez nekem is kellemetlen.” Azok, akik nem tudnak különbséget tenni, talán ezt hallván azt gondolják, hogy becsületes, és azt mondja, ami éppen a fejében jár. Lehet, hogy azt gondolják, hogy beismeri a hibáit, és önismeretre tesz szert, és így félrevezeti őket. De vajon aki megérti az igazságot, így látná ezt? Vajon mi a pontos nézőpont ezzel kapcsolatban? Akik képesek átlátni ezen a helyzeten, azt gondolják majd: „Kötelességed végzése során nem vállalsz felelősséget; vajon nem csak a látszat kedvéért csinálod ezt?” A füvet nyíró ember azonban attól tart, hogy mások így gondolkodnak, ezért megelőzésképpen beszél így, hogy elhallgattassa őket. Ez elég ügyes szónoklat, nem igaz? (De igen.) Valójában már rég kitalálta, hogyan kezelje ezt a helyzetet, hogy megelőzésképpen félrevezessen, és elhitesse veled, hogy ő eléggé egyenes, hogy képes nyíltan beszélni és beismerni a hibáit. Ezt gondolja: „Én megértem az igazságot; nincs szükségem arra, hogy megmondd nekem. Először is be fogom ismerni. Lássuk, mit tudsz felhozni az okos fejtegetésem ellen. Pontosan ezt fogom tenni; mit tudsz tenni velem?” Vajon milyen beállítottságok munkálkodnak itt? Először is, ő mindent megért. Ha hibát követ el, tudja, hogy meg kell bánnia. Ezt a benyomást kelti másokban, álcázást és hazugságokat használ, hogy hamis benyomást keltsen, és hogy mások felnézzenek rá. Rendkívül számító, tudja, hogy szavai mennyire zavarják össze a többieket, és hogy milyen reakciókat váltanak ki belőlük. Mindezt jó előre felmérte. Vajon milyen beállítottság ez? Gonosz beállítottság. Sőt, az, hogy képes ilyeneket mondani, azt bizonyítja, hogy nem csak most jött rá, hanem már régóta tudja, hogy ez felületes viselkedés, hogy nem kellene most ezt tennie, hogy nem kellene ilyen álarcot öltenie, és nem a saját büszkesége kedvéért kellene cselekednie. Akkor miért teszi még mindig ezt? Hát nem makacsság ez? Van itt pózolás, makacsság és gonoszság is. Meg tudjátok-e ezeket ítélni? Némelyek csak másokat képesek megítélni, önmagukat pedig nem. Vajon miért van ez így? Ha valaki valóban képes megítélni önmagát, akkor hasonlóképpen képes megítélni másokat is. Ha csak másokat képes megítélni, de saját magát nem, az azt jelenti, hogy gond van a beállítottságával és a jellemével. Ha másokat hozzá tud mérni az igazsághoz, de önmagát nem, akkor minden bizonnyal nem olyan ember, aki szereti az igazságot, még kevésbé olyan, aki elfogadja az igazságot.