Az igazság keresésére és gyakorlására vonatkozó szavak (15. szemelvény)

Ha az embereknek olyan szívük van, amely szereti az igazságot, akkor van erejük törekedni az igazságra, és képesek keményen dolgozni az igazság gyakorlásán. Képesek elhagyni azt, amit el kell hagyni, és képesek elengedni azt, amit el kell engedni. Különösen azokat a dolgokat kell elengedni, amelyek a saját hírnevedhez, nyereségedhez és státuszodhoz kapcsolódnak. Ha nem engeded el őket, az azt jelenti, hogy nem szereted az igazságot, és nincs erőd törekedni az igazságra. Amikor valami történik veled, keresned kell az igazságot, és gyakorolnod kell az igazságot. Ha azon alkalmakkor, amikor gyakorolnod kell az igazságot, mindig önző a szíved, és nem tudod elengedni a saját önös érdekeidet, akkor képtelen leszel gyakorlatba ültetni az igazságot. Ha soha, semmilyen körülmények között nem keresed, illetve nem gyakorolod az igazságot, akkor nem vagy olyan ember, aki szereti az igazságot. Nem számít, hogy hány éve hiszel Istenben, nem fogod elnyerni az igazságot. Vannak, akik mindig hírnévre, nyereségre és haszonlesésre törekszenek. Bármilyen munkát is szervez számukra a gyülekezet, mindig latolgatnak, arra gondolva: „Vajon lesz belőle hasznom? Ha igen, akkor megteszem, ha nem, akkor nem.” Az ilyen ember nem gyakorolja az igazságot – akkor vajon képes jól végezni a kötelességét? Egészen biztos, hogy nem. Még ha nem is cselekedtél gonoszat, akkor sem vagy olyan ember, aki gyakorolja az igazságot. Ha nem törekszel az igazságra, nem szereted a pozitív dolgokat, és bármi is ér téged, csak a saját hírneveddel és státuszoddal, a saját önös érdekeddel törődsz, és azzal, hogy mi a jó neked, akkor olyan ember vagy, akit csak az önérdek vezérel, aki önző és aljas. Az ilyen ember azért hisz Istenben, hogy valami jót vagy számára hasznosat nyerjen, nem pedig azért, hogy elnyerje az igazságot, illetve Isten üdvösségét. Ezért az ilyen emberek álhívők. Azok az emberek igazán hisznek Istenben, akik képesek keresni és gyakorolni az igazságot, mivel a szívükben felismerik, hogy Krisztus az igazság, és hogy hallgatniuk kell Isten szavaira, és hinniük kell Istenben, ahogyan Ő követeli. Ha gyakorolni szeretnéd az igazságot, amikor valami történik veled, de a saját hírnevedet és státuszodat, valamint a saját tekintélyedet veszed figyelembe, akkor ezt nehéz lesz megtenned. Akik szeretik az igazságot, azok egy ilyen helyzetben imádsággal, kereséssel, önvizsgálatot tartva és öntudatra ébredve képesek lesznek elengedni azt, ami a saját önös érdekük vagy jó nekik, gyakorolni az igazságot, és alávetni magukat Istennek. Az ilyen emberek azok, akik igazán hisznek Istenben, és szeretik az igazságot. És vajon mi a következménye annak, ha az emberek állandóan a saját önös érdekükre gondolnak, ha mindig a saját büszkeségüket és hiúságukat próbálják óvni, ha romlott beállítottságot tárnak fel, de nem keresik az igazságot, hogy kijavítsák azt? Az, hogy nincs belépésük az életbe, hogy nincs valódi tapasztalati tanúságtételük. És ez veszélyes, nemde? Ha soha nem gyakorolod az igazságot, ha nincs tapasztalati tanúságtételed, akkor a kellő időben fel leszel fedve, és ki leszel rekesztve. Mi haszna van a tapasztalati tanúságtétel nélküli embereknek Isten házában? Minden kötelességet gyatrán fognak végezni, és képtelenek lesznek bármit is megfelelően véghezvinni. Vajon nem csupán szemetek ők? Ha az emberek, miután évekig hittek Istenben, soha nem gyakorolják az igazságot, akkor álhívők, akkor gonosz emberek. Ha soha nem gyakorolod az igazságot, és vétkeid száma egyre csak szaporodik, akkor a sorsod el van döntve. Nyilvánvaló, hogy az összes vétked, a téves út, amelyen jársz, és a bűnbánat megtagadása mind-mind gonosz cselekedetek sokaságát eredményezi; és így a sorsod az lesz, hogy a pokolra jutsz – meg leszel büntetve. Azt gondolod, hogy ez jelentéktelen dolog? Ha még nem voltál megbüntetve, akkor fogalmad sincs, hogy ez mennyire félelmetes. Ha eljön a nap, amikor valóban csapással szembesülsz, és szembenézel a halállal, akkor már túl késő lesz megbánni. Ha az Istenbe vetett hitedben nem fogadod el az igazságot, valamint ha évekig hittél Istenben, de nem történt változás benned, a végső következmény az, hogy ki leszel rekesztve és el leszel hagyva. Mindenkinek vannak vétkei. A lényeg az, hogy képes legyél keresni az igazságot, hogy helyrehozd ezeket a vétkeket, és ez biztosítja majd azt, hogy egyre kevesebb és kevesebb legyen azokból. Nem számít, hogy mikor, de ha valaha is felfeded a romlott beállítottságodat, és mindig képes vagy imádkozni Istenhez és Istenre támaszkodni, keresni az igazságot, hogy helyrehozd és megtisztítsd romlott beállítottságodat, akkor nem cselekedtél gonoszat. A hívőknek így kell megoldaniuk a romlott beállítottság problémáját, és így tapasztalják meg Isten munkáját. Ha soha nem imádkozol Istenhez, és soha nem keresed az igazságot, amikor valami ér téged, vagy ha megérted az igazságot, de nem ülteted gyakorlatba azt, akkor vajon mi lesz a végeredmény? Ez magától értetődő. Legyél bármilyen ravasz vagy nagy dumás, vajon el tudsz menekülni Isten vizsgáló szeme elől? Ki tudsz bújni Isten kezének a vezénylése alól? Ez lehetetlen. A bölcs embereknek Isten elé kell járulniuk, és bűnbánatot kell gyakorolniuk, Őrá tekintve, Őrá támaszkodva, helyrehozva a romlott beállítottságukat és gyakorolva az igazságot. Akkor majd legyőzöd a testet, és legyőzöd a Sátán kísértéseit. Kitartónak kell lenned még akkor is, ha többször is kudarcot vallasz. Ha annak ellenére kitartasz, hogy esélytelennek tűnik, akkor el fog jönni az idő, amikor sikerrel jársz, és el fogod nyerni Isten kegyelmét, irgalmát és áldását, és képes leszel az igazságra való törekvés útját járni, jól végezni a kötelességeidet, és eleget tenni Istennek.

Amikor valami ér benneteket, milyen gyakran választjátok azt, hogy gyakoroljátok az igazságot, és fenntartjátok Isten munkáját? (Nem gyakran. Legtöbbször a saját imázsom, illetve a saját önös érdekem fenntartását választom, utólag pedig ráébredek erre, de nem könnyű fellázadni önmagam ellen. Ha van valaki, aki társalog velem az igazságról, az némi erőt ad, és valamennyire fel tudok lázadni önmagam ellen. De ha nincs senki, aki társalogna velem az igazságról, akkor eltávolodom Istentől, és állandóan ebben az állapotban élek.) Nehéz fellázadni a hús-vér test ellen, és még nehezebb gyakorolni az igazságot, mivel sátáni természetetek van, amely akadályoz, és romlott beállítottságotok, amely megzavar, ezeket pedig az igazság megértése nélkül nem lehet helyrehozni. Mennyi időt tudtok naponta csendben Isten jelenlétében tölteni? Hány napot bírtok ki Isten szavainak olvasása nélkül, mielőtt lelkileg kiszáradtnak éreznétek magatokat? (Úgy érzem, hogy egy napot sem bírok ki Isten szavainak olvasása nélkül. Reggelente el kell olvasnom egy szakaszt Isten szavaiból, majd elmélkednem kell azon. Ettől közelebb érzem magam Istenhez. Ha van olyan nap, amikor csak serényen rohanok a munkában, nem eszem és nem iszom Isten szavait, és nem is imádkozom túl sokat, akkor nagyon távol érzem magam Istentől.) Ha képesek vagytok érzékelni, hogy elfogadhatatlan számotokra távol lenni Istentől, akkor még van remény számotokra. Ha hívők vagytok, és el akarjátok nyerni az igazságot, akkor nem lehettek passzívak, és nem várhattok mindig arra, hogy valaki társalogjon veletek az igazságról. Meg kell tanulnotok aktívan enni és inni Isten szavait, imádkozni Istenhez, és keresni az igazságot. Ha, mielőtt ennétek és innátok az Ő szavait, és imádkoznátok Őhozzá, addig vártok, amíg a lelketek elsötétül, és nem érzitek Istent, akkor csak a korábbi állapotot tudjátok fenntartani. Bár már az is elég jó lenne, ha képesek lennétek fenntartani egy névleges „hitet”, nem lesz növekedés az életetekben, és amikor a lelketek kiszáradt és eltompult, és túlságosan eltávolodtatok Istentől, akkor veszélyben lesztek. Egyetlen kísértés ér, és máris elbuksz; a Sátán túlságosan könnyen foglyul ejt téged. Ha egyáltalán nincs tapasztalatod, nem értesz meg semmilyen igazságot, nem összpontosítasz sem Isten szavainak olvasására, sem a prédikációk hallgatására, és nincs normális lelki életed, akkor nehéz lesz számodra, hogy érettségben növekedj, és biztosan túl lassú lesz a fejlődésed. Vajon mik az okai ennek a lassú fejlődésnek? Mik a következményei? Tisztában kell lenned ezekkel a dolgokkal. Nem számít, hogy Isten hogyan leplezi le az emberek romlottságát, nekik alá kell vetniük magukat annak, és el kell fogadniuk azt. Önvizsgálatot kell tartaniuk, és össze kell mérniük magukat Isten szavaival, hogy önismeretre tegyenek szert, és fokozatosan megértsék az igazságot. Ez az, ami Istennek a legkedvesebb, és a Szentlélek biztosan munkálkodni fog bennük, és bizonyosan meg fogják érteni Isten szándékait. Mindig a szívedben kell hordoznod Isten szavait és az igazságot, hogy amikor a valós életben problémával szembesülsz, összefüggésbe tudd hozni és össze tudd hasonlítani azt Isten szavaival és az igazsággal. Így könnyű lesz megoldani a problémát. Például mindenki egészséges testet szeretne, betegség nélkül; ez olyasmi, amire mindenki törekszik, de hogyan kellene ezt gyakorolnod a mindennapi életedben? Mindenekelőtt rendszeres rutinra van szükséged, nem szabad egészségtelen vagy tiltott dolgokat enned, és megfelelő mennyiségű testmozgást kell végezned. Ha ezeket a módszereket kombinálod, és minden, amit teszel, a fizikai egészség célja körül forog, fokozatosan meglátod majd az eredményeket. Néhány év múlva egészségesebb leszel, mint mások, és jó eredményeket érsz el. Hogyan érted el ezeket az eredményeket? Úgy, hogy a tetteid és a céljaid összhangban voltak, és a gyakorlatod és az elméleted is összhangban volt. Ugyanez a helyzet az Istenben való hittel is. Ha igyekszel olyan emberré válni, aki szereti az igazságot és gyakorolja az igazságot, olyan emberré, akinek megváltozott a beállítottsága, akkor, ha valami ér téged, azt összefüggésbe kell hoznod azokkal a célokkal, amelyekre törekszel, valamint a velük járó igazságokkal. Bármilyen célra is törekszel, amíg az az, amit Isten megkövetel az embertől, addig ez az az irány és cél, amelyre hívőként törekedned kell. Például Isten útjának követése: félni Istent és kerülni a rosszat. Ha már megvan ez az irány és ez a cél, akkor meg kell találnod a módját annak, hogy ezt rögtön utána gyakorlatba ültesd. Amikor azt mondom, hogy „Isten útjának követése”, vajon mire vonatkozik az „Isten útja”? Azt jelenti, hogy félni Istent és kerülni a rosszat. És vajon mi az, hogy félni Istent és kerülni a rosszat? Amikor például valakiről értékelést készítesz – ez összefügg az istenfélelemmel és a rossz kerülésével. Hogyan készítesz valakiről értékelést? (Becsületesnek, igazságosnak és méltányosnak kell lennünk, szavainknak pedig nem szabad az érzéseinken alapulniuk.) Amikor pontosan azt mondod, amit gondolsz, és amit láttál, akkor becsületes vagy. Először is, a becsületesség gyakorlása összhangban van Isten útjának követésével. Ez az, amire Isten az embereket tanítja; ez Isten útja. Mi Isten útja? Félni Istent és kerülni a rosszat. Vajon a becsületesség nem része az Istenfélelemnek és a rossz kerülésének? És ez nem Isten útjának követése? (De igen, az.) Ha nem vagy becsületes, akkor az, amit láttál és az, amit gondolsz, nem azonos azzal, ami a szádon kijön. Valaki megkérdezi tőled, hogy „Mi a véleményed erről az emberről? Felelősségteljes-e a gyülekezeti munkában?”, és te azt válaszolod: „Nagyszerű ember. Felelősségteljesebb és jobb képességű, mint én, az emberi mivolta is jó. Érett és stabil.” De a szíved mélyén vajon ezt gondolod? Amit valójában látsz, az az, hogy bár ez az ember rendelkezik képességgel, de megbízhatatlan, meglehetősen csalárd és nagyon számító. Ez az, amit valójában gondolsz az elmédben, de amikor itt az idő, hogy beszélj, felötlik benned, hogy „Nem mondhatom ki az igazságot. Nem szabad senkit sem megbántanom”, így gyorsan mondasz valami egyebet, és szép dolgokat válogatsz, amiket mondhatsz róla, de semmi sem az, amit valójában gondolsz; az egész hazugság és színlelés. Vajon ez azt jelzi, hogy Isten útját követed? Nem. A Sátán útjára léptél, a démonok útjára. Mi Isten útja? Az igazság, az az alap, amely szerint az embereknek viselkedniük kell, valamint az istenfélelem és a rossz kerülésének az útja. Bár te egy másik emberhez beszélsz, Isten is hallgatja; Ő figyeli a szívedet, és átvizsgálja. Az emberek arra figyelnek, amit mondasz, de Isten a szívedet vizsgálja át. Vajon az emberek képesek átvizsgálni az ember szívét? Az emberek legfeljebb azt láthatják, hogy nem mondtad ki az igazságot; azt láthatják, ami a felszínen van, azonban csak Isten láthat a szíved mélyére. Csak Isten láthatja azt, hogy mit gondolsz, mit tervezel, és milyen kis cselszövéseket, alattomos módszereket és aktív gondolatokat hordozol a szívedben. Vajon amikor Isten látja, hogy nem mondod ki az igazságot, mi az Ő véleménye és értékelése rólad? Az, hogy ebben a kérdésben nem követted Isten útját, mivel nem mondtad ki az igazságot. Ha Isten követelményei szerint gyakoroltál, akkor ki kellett volna mondanod az igazságot: „Ő egy jó képességű ember, de megbízhatatlan.” Függetlenül attól, hogy az értékelésed pontos volt-e, az őszinte és szívből jövő lett volna, és ez az a nézőpont és álláspont, amelyet ki kellett volna fejezned. De nem tetted – akkor vajon Isten útját követted? (Nem.) Ha nem mondod ki az igazságot, mi haszna van annak, hogy azt hangsúlyozod, hogy Isten útját követed, és eleget teszel Istennek? Vajon Isten azokra a szlogenekre figyel, amelyeket kiabálsz? Vajon Isten azt nézi, hogyan kiabálsz, milyen hangosan kiabálsz, és milyen hatalmas az akaratod? Vajon azt nézi, hogy hányszor kiabálsz? Ő nem ezeket a dolgokat nézi. Isten azt nézi, hogy gyakorolod-e az igazságot, és azt, hogy milyen döntéseket hozol, valamint azt, hogy hogyan gyakorolod az igazságot, amikor valami ér téged. Ha a kapcsolatok fenntartását választod, a saját érdeked és imázsod fenntartását, akkor minden az önfenntartásról szól, és Isten látja, hogy ez az a nézőpont és hozzáállás, amelyet képviselsz, amikor valami ér, így Ő ki fog értékelni téged. Azt mondja majd, hogy nem olyasvalaki vagy, aki az Ő útját követi. Azt mondod, hogy törekedni akarsz az igazságra, és követni akarod Isten útját, akkor miért nem ülteted gyakorlatba azt, amikor valami ér téged? Lehet, hogy szívből fakadóak az általad kimondott szavak, és közvetítik az akaratodat és az óhajaidat, vagy lehet, hogy a szíved meghatódott, és őszinte szavakat kiáltasz, miközben keservesen sírsz, de vajon őszintén beszélni azt jelenti, hogy gyakorolod az igazságot? Vajon azt jelenti, hogy igaz bizonyságtételed van? Nem feltétlenül. Ha törekszel az igazságra, akkor képes leszel gyakorolni az igazságot; ha nem vagy az igazság szerelmese, akkor csupán olyasmiket mondasz majd, amelyek kedvesek a fülnek, és ezzel vége is. A doktrína hirdetésében és a szlogenek skandálásában a farizeusok voltak a legjobbak. Gyakran álldogáltak az utcasarkokon, és azt kiabálták: „Ó, hatalmas isten!” vagy „Nagyságos isten!” Mások számára különösen istenfélőnek tűntek, és nem tettek semmit a törvény ellen, de vajon Isten elismerte őket? Nem. Hogyan ítélte el őket? Úgy, hogy képmutató farizeusoknak nevezte őket. Korábban a farizeusok tiszteletnek örvendő társadalmi rétegnek számítottak Izraelben, vajon miért vált e név mostanra címkévé? Azért, mert a farizeusok egy embertípus képviselőivé váltak. Vajon melyek az ilyen típusú emberek jellemzői? Ügyesek a hamisságban, a díszítésben, a színlelésben; fenséges nemességet, szentséget, egyenességet és nyílt illendőséget színlelnek, az általuk kiabált szlogenek pedig jól hangzanak, de kiderül, hogy a legkevésbé sem gyakorolják az igazságot. Vajon milyen jó magatartást tanúsítanak? Szentírást olvasnak és prédikálnak; arra tanítanak másokat, hogy tartsák be a törvényt és az előírásokat, és ne álljanak ellen Istennek. Ez mind jó magatartás. Mindaz, amit mondanak, jól hangzik, mégis, amikor mások hátat fordítanak, ők titokban adományokat lopnak. Az Úr Jézus azt mondta, hogy „kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek” (Máté 23:24). Ez azt jelenti, hogy látszólag jónak tűnik minden viselkedésük – hivalkodóan szlogeneket skandálnak, magasztos elméleteket hirdetnek, és szavaik kellemesen hangzanak, de amit tesznek, az rendezetlen zűrzavar, és teljességgel ellenáll Istennek. A külső viselkedésük csupa színlelés, csupa csalás; sem az igazság, sem a pozitív dolgok iránti legcsekélyebb szeretet sincs a szívükben. Idegenkednek az igazságtól, a pozitív dolgoktól, és mindentől, ami Istentől származik. Vajon mit szeretnek? Szeretik a méltányosságot és az igazságosságot? (Nem.) Honnan tudod, hogy nem szeretik ezeket a dolgokat? (Az Úr Jézus a mennyek országának evangéliumát hirdette, amit ők nemcsak hogy nem fogadtak el, hanem el is ítéltek.) Ha nem ítélték volna el, akkor lehetne-e tudni? Nem. Az Úr Jézus megjelenése és munkája felfedte az összes farizeust, és csak azért láthatták meg mások a képmutatásukat, mert elítélték az Úr Jézust, és ellenálltak Neki. Ha nem lett volna az Úr Jézus megjelenése és munkája, senki sem tudta volna megkülönböztetni a farizeusokat, és ha az emberek csak a farizeusok külső viselkedését nézték volna, még irigyelték volna is őket. Vajon nem volt-e képmutatás és csalárdság a farizeusok részéről az, hogy hamis jó magaviseletet tanúsítottak, hogy elnyerjék az emberek bizalmát? Vajon képesek az ilyen csalárd emberek szeretni az igazságot? Egyáltalán nem. Vajon mi volt a célja a jó magaviseletük fitogtatásának? Egyrészt az, hogy rászedjék az embereket. Másrészt pedig az, hogy félrevezessék és megnyerjék maguknak az embereket, hogy azok nagyra becsüljék őket és hódoljanak nekik. Végül pedig azt akarták, hogy jutalomban részesüljenek. Micsoda átverés volt! Vajon ügyes trükkök voltak ezek? Vajon szerették az ilyen emberek a méltányosságot és az igazságosságot? Bizonyára nem. Amit szerettek, az a státusz, a hírnév és a nyereség volt, és amit akartak, az a jutalom és a korona. Soha nem gyakorolták azokat a szavakat, amelyeket Isten tanított az embereknek, és a legkevésbé sem élték meg az igazságvalóságot. Mindannyian arra törekedtek, hogy jó magaviselettel álcázzák magukat, és képmutató módszereikkel rászedjék és megnyerjék maguknak az embereket, hogy biztosítsák a saját státuszukat és hírnevüket, amelyet aztán arra használtak, hogy tőkét szerezzenek és megélhetést teremtsenek. Hát nem aljas dolog ez? Mindezen magatartásukból láthatjuk, hogy lényegüket tekintve nem szerették az igazságot, mivel soha nem gyakorolták azt. Vajon mi az, ami azt jelzi, hogy nem gyakorolták az igazságot? A legnagyszerűbb dolog mind közül az, hogy az Úr Jézus azért jött, hogy elvégezze a megváltás munkáját, és hogy minden szó, amelyet az Úr Jézus mondott, az igazság, és tekintélye van. Vajon hogyan reagáltak erre a farizeusok? Bár elismerték, hogy az Úr Jézus szavainak tekintélye és ereje van, nemcsak hogy nem fogadták el azokat, hanem el is ítélték, és káromolták őket. Vajon miről volt szó? Arról, hogy nem szerették az igazságot, és a szívükben idegenkedtek az igazságtól, és gyűlölték az igazságot. Elismerték, hogy az Úr Jézusnak igaza van mindenben, amit mond, hogy szavainak tekintélye és ereje van, hogy semmiben sem téved, és hogy nincs eszközük ellene. De el akarták ítélni az Úr Jézust, ezért megbeszélték és összeesküdtek, és azt mondták: „Keresztre vele! Vagy ő, vagy mi”, és a farizeusok így szálltak szembe az Úr Jézussal. Akkoriban senki sem értette meg az igazságot, és senki sem volt képes felismerni az Úr Jézust mint megtestesült Istent. Emberi szemszögből nézve azonban az Úr Jézus sok igazságot kimondott, ördögöket űzött ki, és betegeket gyógyított. Sok csodát tett, öt kenyérrel és két hallal jóllakatta az ötezer embert, számos jócselekedetet vitt véghez, és annyi kegyelmet juttatott az embereknek. Olyan kevés ilyen jó és igazságos ember van, hát miért akarták a farizeusok elítélni az Úr Jézust? Vajon miért akarták olyan nagyon keresztre feszíteni Őt? Az, hogy inkább egy bűnözőt bocsátottak szabadon, mintsem az Úr Jézust, azt jelzi, hogy a vallásos világ farizeusai mennyire gonoszak és rosszindulatúak voltak. Annyira elvetemültek voltak! Olyan nagy volt a különbség a farizeusok által feltárt gonosz ábrázat és a színlelt, külső jóindulat között, hogy sokan nem tudták megkülönböztetni, melyik az igaz és melyik a hamis, de az Úr Jézus megjelenése és munkája mindegyiket felfedte. A farizeusok általában olyan jól álcázták magukat, és kívülről olyan istenfélőnek tűntek, hogy senki sem képzelte volna, hogy képesek ilyen kegyetlenül ellenállni és üldözni az Úr Jézust. Ha nem tárultak volna fel a tények, senki sem lett volna képes átlátni rajtuk. Az igazságnak a megtestesült Isten általi kifejeződése annyira felfedi az embert!

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren