Az igazság keresésére és gyakorlására vonatkozó szavak (11. szemelvény)

Ahhoz, hogy bármit is jól csináljunk, az igazság alapelvét kell keresni. Bármilyen dolgot is teszünk, arra kell koncentrálni, hogyan csinálhatjuk jól. El kell magunkat csendesíteni, hogy Isten előtt imádkozzunk és keressünk. Mielőtt bármit teszünk, beszélnünk kell másokkal, és ha nincs senki, akivel beszélhetnénk, saját magunknak kell elmélyednünk és imádkoznunk, és megkeresni a módját, hogyan csináljuk ezt jól. Ezt jelenti, amikor valaki elcsendesedik Isten előtt. Az Isten előtti elcsendesedés nem azt jelenti, hogy nem szabad semmire se gondolnod: egyszerre kell cselekedned és elmélyedned, keresve a megfelelő módot, ahogyan az adott dolgot kezelni tudod, kereső és várakozó hozzáállással a szívedben. Ha a dologról a leghalványabb fogalmad nincs, találj valakit, akinek kérdéseket tehetsz fel, akinél érdeklődhetsz. Milyen legyen a hozzáállásod a vizsgálódásnak ebben az időszakában? Tulajdonképpen keresned és várakoznod kell, és megfigyelni, hogyan működik Isten. A Szentlélek nem úgy világosít meg, és vezet téged, mintha egy villanyt kapcsolna fel, ami hirtelen megvilágítja a szívedet. Isten mindig egy embert vagy eseményt használ, hogy buzdítson téged és megértesse veled. Sok más módja is van a keresésnek, mint komolyan letérdelni imádkozni, és órákig úgy maradni: ha így teszel, minden más dolgot késleltetsz. Időnként lehet, hogy séta közben veszünk fontolóra egy kérdést: néha, amikor egy dolog felmerül, talán sietünk csoportként közösséget vállalni róla. Máskor lehet, hogy a Fennvalótól keresünk: időnként lehet, hogy magunkban olvassuk Isten szavait. Ha a kérdés sürgős, akkor előfordul, hogy sietünk megérteni a helyzet valóságát, és ezt követően keressük az igazságot – a dolgot az alapelvek szerint kezeljük, miközben imádkozunk és a szívünkben keresünk. Így kell tennetek a dolgokat – érett módon! Ha idegesek lesztek, pánikoltok, és túlterheltté váltok, amikor valami felmerül, akkor túl éretlenek vagytok, semmit nem tapasztaltatok meg korábban, és ahhoz, hogy érettebbé váljatok, meg kell tapasztalnotok a dolgokat és képezni kell magatokat. A keresés több módját kell megtanulnotok: Amikor a kötelességeitek lefoglalnak benneteket, aszerint keressetek, hogy mennyire vagytok elfoglaltak. Amikor pedig van időtök, használjátok ki a körülményeket a kereséshez és várakozáshoz. Különféle módok vannak. Ha van elég idő várni, várjatok valamennyit! Nagy dolgokat nem kapkodhatsz el: ha a sietségben hibázol, a következményei beláthatatlanok lehetnek. Ahhoz, hogy a legjobb eredményeket érd el, várnod kell. Figyeld meg, hogy mi történik legközelebb, vagy hogy valaki, aki ismeri a helyzetet, segít-e. Ezek mind a keresés módjai. Isten nem egyetlen módot használ az emberek megvilágosítására: nem is egyedül csak az Ő szavaiban világosít meg téged, és nem is mindig a körülötted lévő emberek által ad útmutatást. Hogyan világosít meg téged Isten az ismereteiden kívül eső dolgokról – azokról, amelyekkel még soha nem találkoztál? Néha különféle embereken, eseményeken és dolgokon keresztül világosít meg. Ilyenkor szakértőt vagy a témához értő embert kell keresned, aki tanácsot adhat neked. Sietve keress valakit, aki ért a témához, szerezz tőle néhány iránymutatást, majd az alapelvek szerint tedd meg a dolgot, és Isten eközben utat fog mutatni. Ugyanakkor meg kell értened egy kicsit az adott szakmai készségeket vagy szakterületet, valamennyi elképzelésednek lennie kell róluk; Isten ezen az alapon fog megvilágosítani arról, hogy mit kell tenned.

Bármit is teszünk, gondolkodhatunk, tervezhetünk, tanácsot kérhetünk és érdeklődhetünk több forrásból is, hogy megállapítsuk a lehetséges utat, de a siker még mindig Istentől függ. Igaz a mondás: „Ember tervez, Isten végez”. Hihetetlen, hogy a nem hívők a tapasztalataik alapján összegezték ezt a mondást, és ha egy Istenben hívő ember nem képes ezt világosan látni, akkor túlságosan tudatlan volt, és semmit nem értett meg az igazságból. Az embereknek szilárdan kell hinniük a szívükben, hogy Istennek minden felett szuverenitása van és hogy bármit is akar az ember, áldott lesz, ha összhangban áll Isten szándékaival. Rendelkezned kell ezzel a szabállyal a szívedben, tudnod kell, hogy Isten mindenek felett szuverén, és hogy nem az emberé az utolsó szó. Így bármit is teszünk, először imádkoznunk kell Istenhez, hogy lássuk, megmozdul-e a szívünk – utána pedig az igazságot kell keresnünk, hogy meglássuk, az adott cselekedet összhangban áll-e az igazsággal, és hogy lehetséges-e. Ha ezt nem lehet azonnal megállapítani, várnod kell. Ne cselekedj elhamarkodva! Várj, amíg teljesen meg nem értetted a dolgot, amíg úgy nem érzed, hogy megérett az idő, hogy nem kell tovább várni, hogy cselekedned kell, és hogy elegendő bizonyosság van a szívedben – és ekkor cselekedhetsz! Ha nem voltál képes teljes mértékben megérteni a dolgot, ha néhány nap várakozás után nem érdekel, és ha nem vagy biztos benne, hogy sikerülni fog, az azt bizonyítja, hogy a dolog az ember akaratából ered, és hogy Isten nem engedte meg – ezért gyorsan fel kell hagynod vele. Amikor valami Istentől ered, mindig hinni fogsz benne, és ez a hit nem fog csökkenni, bármilyen helyzetek merülnek is fel. A szívedben végül egyre nagyobb lesz a világosság, mintha tisztán átlátnád a dolgot. Ilyen az, amikor valami Istentől ered. Isten megvárakoztatja az embereket. Ez azt jelenti, hogy meg kell várni Isten kinyilatkoztatását, ami után a dolog világos lesz a számodra. Ezért van szükség erre a várakozásra. Ugyanakkor cselekedned és kérdezned kell azzal kapcsolatban, hogy milyen módon kell együttműködnöd, és amikor felteszed a kérdéseket, lehet, hogy Isten egy emberen vagy eseményen keresztül közli veled a tényeket. Ha nem kérdezel, és ha a szívedet zavar és bizonytalanság tölti el, nem fogod tudni, mik a tények. De ha kérdezel, fel fogod fedezni a tényeket, és Isten lesz az, aki tudatja őket veled. Hát nem gyakorlatiasak Isten cselekedetei? Isten embereken, eseményeken és dolgokon keresztül vezet és világosít meg téged, és Ő irányít, hogy tapasztalatszerzésed során megértsd és bepillantást nyerj a dolgokba, megmutatva, hogyan cselekedj. Isten nem ad neked légből kapott kinyilatkoztatást, gondolatot vagy ötletet – Isten nem tesz ilyet. Amikor feltetted a kérdéseidet, és a helyzethez kapcsolódó összes tény fel lett fedve, tudni fogod, miért voltak korábban ilyen gondolataid és érzéseid – ezt a szívedben meg fogod érteni. Nem egyből ez az eredmény, amikor minden kérdést feltettél? Amikor arra kerül sor, hogyan kellene cselekedned, Isten nem fog beleavatkozni; már tudni fogod, hogyan kell cselekedned. Így munkálkodik Isten, így mutat utat az embereknek, oly módon, ami egyszerre csodálatos és gyakorlatias, és ami a legkevésbé sem természetfeletti. A lusta emberek mindig azt akarják, hogy ez természetfeletti módon történjen. Azt akarják, hogy Isten közvetlenül mondja meg nekik, mit tegyenek. Le akarják vágni az utat, Istennel akarják elintéztetni a dolgot, nem kutatnak vagy keresnek proaktív módon, és egyáltalán nem működnek együtt, így kívánságaikból nem lesz semmi. Az istenfélő emberek, az igazságot szerető emberek minden dologban Isten előtt élnek, és elcsendesítik szívüket Isten előtt. Amikor valami éri őket, és nem tudják, hogy mit tegyenek, képesek imádkozni Istenhez, kérni Istentől, és meglátni, mit kíván Isten. Kereső szívük van, és ezért Isten utat mutat nekik ebben a dologban. És amikor a végén feltárul az eredmény, látják Isten kezének irányítását. Nem csak üres frázis azt mondani, hogy Isten mindenek feletti szuverenitással bír. Ily módon amikor több ilyen dolgot tapasztalsz meg, akkor rá fogsz jönni, hogy Isten nem kitaláció, nem mítosz, és nem üres. Isten ott lesz közel melletted: képes leszel érezni a létezését, az útmutatását, valamint érezni kezei vezénylését és elrendezéseit. Ily módon egyre többet fogsz érzékelni Isten valódiságából és gyakorlatiasságából. Azonban ha nem vagy képes ilyen módon tapasztalni, soha nem fogod tudni érezni ezeket a dolgokat. Azt fogod gondolni: „Van Isten, vagy nincs? Hol van Ő? Oly sok éven keresztül hittem Istenben, és mindenki azt mondja, hogy Ő létezik – akkor hogyan lehet, hogy soha nem láttam? Mindenki azt mondja, hogy Ő megmenti az embert – akkor hogyan lehet, hogy nem éreztem, hogyan munkálkodik Isten az embereken?” Soha nem fogod ezeket a dolgokat érezni, így soha nem lel nyugtot a szíved. Csak akkor fogod tudni megerősíteni, hogy amit mások mondanak és tapasztalnak, azt Isten valósítja meg, ha saját magad is érzed. Isten műve csodálatos és nehezen kifürkészhető, ugyanakkor gyakorlatias is: ezt a két szempontot kell felfognod. Az, hogy csodálatos és nehezen kifürkészhető, azt jelenti, hogy minden, amit Isten tesz, bölcs és az ember által elérhetetlen: Isten azonossága és lényege határozza meg. De van egy másik szempont is: az, hogy Isten cselekedetei hihetetlenül gyakorlatiasak. Mit jelent ez a „gyakorlatiasság”? Azt jelenti, hogy az ember fel tudja fogni Isten cselekedeteit, hogy az ember gondolkodása, elméje, gondolatai, intelligenciája, valamint az ember ösztönei és képességei fel tudják fogni Isten cselekedeteit – Isten cselekedetei nem természetfelettiek vagy üresek. Amikor valamit jól csinálsz, Isten tudatja veled, hogy helyes, és megerősíti számodra: amikor valami rosszat csinálsz, Isten fokozatosan megérteti veled, megvilágosít és tudatja veled, hogy valami rosszat tettél, hogy tudd, ez a romlott beállítottságod feltárulása – ezután pedig Isten adósának fogod magad érezni. Ezt jelenti az, hogy „gyakorlatias”.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren