Az embereknek becsületes szívvel kell hozzáállniuk a kötelességeikhez és Istenhez. Ha így tesznek, akkor olyan emberek lesznek, akik félik Istent. Hogyan állnak hozzá Istenhez az őszinte szívű emberek? A legkevesebb, hogy Istent félő, Istennek mindenben alávetett szívük van, nem kérdezősködnek áldásokról vagy balszerencsékről, nem beszélnek feltételekről, kiszolgáltatják magukat Isten vezénylésének irgalmának – ők az őszinte szívű emberek. Akik mindig szkeptikusak Istent illetően, mindig tüzetesen megvizsgálják Őt, mindig megpróbálnak egyezségre jutni Vele – ők vajon őszinte szívű emberek? (Nem.) Mi lakozik az ilyen emberek szívében? Csalárdság és elvetemültség; ők mindig átvizsgálnak. És mi az, amit átvizsgálnak? (Isten hozzáállását az emberekhez.) Mindig átvizsgálják Isten hozzáállását az emberekhez. Milyen probléma ez? És miért vizsgálják át ezt? Azért, mert két létfontosságú érdek van benne. Azt gondolják a szívükben, magukban: „Isten teremtette meg számomra ezeket a körülményeket, Ő idézte elő, hogy ez történjen velem. Miért tette ezt? Másokkal nem történt meg ez – vajon velem miért kellett megtörténnie? És aztán mik lesznek a következmények?” Ezeket a dolgokat vizsgálják át, átvizsgálják a nyereségeiket és a veszteségeiket, az áldásaikat és a szerencsétlenségeiket. És miközben mindezt átvizsgálják, vajon képesek az igazság gyakorlására? Képesek rá, hogy alávessék magukat Istennek? Nem. És vajon mi a szívük tűnődéseiből eredő dolgok természete? Ezek a dolgok természetüknél fogva kivétel nélkül a saját érdekeikre vannak tekintettel, mind a saját kedvükért vannak. Nem számít, milyen kötelességet végeznek, ezek az emberek először átvizsgálják: „Fogok szenvedni, amikor ezt a kötelességet végzem? Gyakran kell majd dolgoznom és kiutaznom? Fogok tudni rendszeresen enni és pihenni? Korán kell majd felkelnem? Milyen emberekkel fogok találkozni? Gyakran találkozom majd nem hívőkkel? A kinti világ most épp elég ellenséges, ha folyamatosan kint kell dolgoznom és utaznom, akkor mit fogok tenni akkor, ha elfog a nagy vörös sárkány?” Bár látszatra elfogadják a kötelességeiket, a szívükben csalárdság van, mindig átvizsgálják ezeket a dolgokat. Tulajdonképpen e dolgok átvizsgálásával csupán a saját kilátásaikat és sorsukat fontolgatják, és nem gondolnak Isten házának az érdekeire. És mi lesz a kimenetel, ha az emberek csak a saját kilátásaikat, sorsukat és érdekeiket veszik fontolóra? Nem könnyű nekik alávetni magukat Istennek, és még ha szeretnék is, nem tudnák. A saját kilátásaikat, sorsukat és érdekeiket különösképpen értékelő emberek mindig megvizsgálják, vajon Isten munkája kedvez-e a kilátásaiknak, a sorsuknak, valamint annak, hogy áldásokat kapjanak. Végül mi a kimenetele az átvizsgálásuknak? Mindössze annyit tesznek, hogy fellázadnak Isten ellen és ellenszegülnek Neki. Még ha ragaszkodnak is a kötelességük végzéséhez, ezt felületesen teszik, negatív hangulattal, folyamatosan azon gondolkozva a szívükben, hogy miként húzzanak hasznot, hogyan ne kerüljenek ki vesztesként. Ilyen motivációkkal végzik a kötelességeiket, és ebben megpróbálnak alkudozni Istennel. Milyen beállítottság ez? Csalárdság, elvetemült beállítottság. Ez már nem hétköznapi romlott beállítottság, hanem elvetemültséggé fokozódott. És ha valakinek ilyesfajta elvetemült beállítottság van a szívében, akkor az Isten elleni tusakodás. Legyetek tisztában ezzel a problémával! Ha az emberek a kötelességük végzésekor mindig átvizsgálják Istent és megpróbálnak egyezkedni, akkor vajon tudják megfelelően végezni a kötelességüket? Semmiképp sem. Nem a szívükkel, nem őszintén hódolnak Istennek, nincs őszinte szívük, a kötelességük végzésekor figyelnek, mindig visszafogják magukat – és mi ennek a kimenetele? Isten nem munkálkodik bennük, összezavarodnak, nem értik meg az igazságalapelveket, saját hajlamaik szerint cselekednek és mindig minden balul sül el nekik. Miért van az, hogy mindig minden balul sül el nekik? Azért, mert a szívük túlságosan híján van a tisztánlátásnak, és amikor dolgok történnek velük, akkor nem tartanak önvizsgálatot, nem kutatják az igazságot, hogy megoldásra leljenek, és ragaszkodnak hozzá, hogy úgy tegyék a dolgokat, ahogyan szeretnék, a saját preferenciáik szerint – ennek az eredménye az, hogy mindig minden balul sül el nekik, amikor a kötelességüket végzik. Soha nem gondolnak az egyház munkájára, sem Isten házának az érdekeire, mindig a saját érdekükben folytatnak cselszövéseket, mindig a saját érdekeik, büszkeségük és státuszuk szem előtt tartásával terveznek, és nem csupán gyatrán végzik a kötelességüket, hanem késleltetik és befolyásolják az egyház munkáját. Vajon ez nem eltévelyedés és a kötelességeik elhanyagolása? Ha valaki mindig a saját érdekeit és kilátásait szem előtt tartva tervez, amikor a kötelességét végzi, és nem gondol az egyház munkájára vagy Isten házának az érdekeire, akkor ez nem kötelességvégzés. Ez saját érdekekre való törekvés, az ember saját javára történő cselekvése, azért, hogy áldásokat szerezzen magának. Ily módon megváltozik a kötelességvégzés mögött meghúzódó természet. Csupán arról van szó, hogy alkut köt Istennel és a saját céljai elérésére akarja használni a kötelessége végzését. Az ilyesfajta ténykedés nagyon valószínű, hogy megzavarja Isten házának a munkáját. Ha csupán apró veszteségeket okoz az egyház munkájának, akkor még van helye a megváltásnak, és még lehetőséget kaphat a kötelessége végzésére ahelyett, hogy eltakarítanák; ha azonban nagy veszteségeket okoz az egyház munkájának és magára vonja Isten, valamint az emberek haragját, akkor fel lesz fedve és ki lesz vetve, nem kapva több lehetőséget a kötelessége végzésére. Némelyeket így bocsátanak el és vetnek ki. Miért vetik ki őket? Megtaláltátok a kiváltó okot? A kiváltó ok az, hogy mindig a saját nyereségeiket és veszteségeiket fontolgatják, elragadják őket a saját érdekeik, képtelenek fellázadni a hús-vér test ellen, és egyáltalán nincs alávetett hozzáállásuk Istenhez, ezért hajlamosak vakmerően viselkedni. Csak azért hisznek Istenben, hogy haszonra, kegyelemre és áldásokra tegyenek szert, egyáltalán nem azért, hogy elnyerjék az igazságot, ezért kudarcot vall az Istenbe vetett hitük. Ez a probléma gyökere. Szerintetek igazságtalan velük szemben, hogy felfedik és kivetik őket? Egyáltalán nem igazságtalan, ezt teljes mértékben a természetük dönti el. Bárki, aki nem szereti az igazságot, illetve nem törekszik az igazságra, végül fel lesz fedve és ki lesz vetve. Ám ez másként van azok esetében, akik szeretik az igazságot. Amikor valami történik velük, először azt gondolják: „Hogyan cselekedhetnék az igazságnak megfelelően? Hogyan cselekedjek, hogy ne sértsem Isten házának az érdekeit? Mi tenne eleget Istennek?” Aki ily módon gondolkozik, az igazságot kutatja. Ezek a gondolatok azt bizonyítják, hogy szereti az igazságot. Először nem a saját érdekeire gondol, hanem Isten házának az érdekeit veszi figyelembe. Nem a saját megelégedését veszi fontolóra, hanem azt veszi fontolóra, hogy Isten elégedett lesz-e. Ilyen gondolataik vannak és ilyen a gondolkodásmódjuk azoknak az embereknek, akik szeretik az igazságot, és Isten az ilyen embereket szereti. Ha valakivel történik valami, és az illető ilyenkor képes az igazságalapelvek szerint eljárni, és elfogadni Isten átvizsgálását, Istennel mint kezessel a háta mögött, akkor valószínűleg nem fog hibákat elkövetni a kötelessége végzése közben, hanem könnyű lesz neki Isten szándékainak megfelelően végezni azt. Ha valaki mindig a saját kezdeményezésére cselekszik, a saját érdekeit szem előtt tartva ármánykodva, tervezve és cselszövéseket végezve, ha nem veszi figyelembe Isten házának az érdekeit, illetve Isten szándékait, és cseppet sem hajlandó alávetni magát Isten vezényléseinek és elrendezéseinek – ha még a vágynak is híján van, hogy ezt tegye –, akkor vajon mi lesz a végső kimenetel? Az ilyen ember gyakran félbeszakítja és megzavarja az egyház munkáját. Felháborodást kelt Isten választott népe között, megvetik és gyűlölik Isten választottai, és ha komoly az eset, akkor felfedik és kivetik. Elkerülhetetlen, hogy azok az emberek, akikben mindig ambíciók és vágyak vannak, kudarcot valljanak és elbotoljanak. A mondás azt tartja, hogy minél magasabbra mászik, annál nagyobbat esik az ember. Minek nevezik ezt? Felfedésnek. Megérdemli? Vajon az ilyen ember szimpátiát érdemel? Nem. Ez mindazok végső sorsa, akik a saját személyes érdekeiket szem előtt tartva terveznek. Némelyek azt mondják: „De én gyakran készítek a saját személyes érdekeimet szem előtt tartó terveket. Hogy lehet az, hogy ez még nem történt meg velem?” Azért, mert nem befolyásoltad az egyház munkáját, ezért Isten nem fogja komolyra veled. Vajon jó vagy rossz dolog az, ha Isten nem fogja komolyra a dolgot veled? (Rossz dolog.) Miért mondod ezt? (Ha így folytatod, akkor nem leszel képes elnyerni a Szentlélek munkáját.) Így van. Ha valaki nem törekszik az igazságra és nem tapasztalja meg Isten munkáját, akkor nem fog benne munkálkodni a Szentlélek. Ez különösen igaz azon emberek esetében, akiket Isten nem fegyelmez meg, függetlenül attól, hogy milyen rossz dolgokat tesznek – nekik teljesen befellegzett. Biztos, hogy Isten nem akarja ezeket az embereket, félreteszi őket. Ha nem törekszel az igazságra, akkor nincs életed. Akárcsak azok, akik mindig hírnévre, nyereségre és státuszra törekednek, akik nem törekednek az igazságra, akiket soha nem látsz az igazságot gyakorolni – vajon az ilyen emberek fejlődnek bármennyit is az életükben? Mivel nem gyakorolják az igazságot, semmit nem fejlődnek az életükben, nem számít, hány éven át hisznek Istenben. Vannak olyan emberek, akik még ma is ugyanazokról a dolgokról beszélnek, mint három éve, még mindig ugyanazokat a szavakat és doktrínákat mondják. Ezeknek az embereknek végük van. Érettségükben vagy saját maguk ismeretében nem látható fejlődés. Ugyanolyan marad az Istenbe vetett hitük, és egyáltalán nem változik meg az életfelfogásuk. Egyre szaporodnak az Istenre vonatkozó félreértéseik, és egyre súlyosabbakká válnak az Istennek ellenálló romlott beállítottságaik. Vajon nem még veszélyesebb ez? Bizony, még veszélyesebb, és biztosan ki lesznek vetve.

Amikor olyan dolgokat tapasztaltok meg, amelyek kapcsolódnak a kötelességetekhez vagy a romlott beállítottságaitokhoz, akkor általában fel tudjátok fedezni a bennetek rejlő dolgokat önvizsgálat által? (Némiképp fel tudom most fedezni ezeket. A kötelességem végzésekor mindig én akarok irányítani és azt akarom, hogy az enyém legyen a végső szó, és megpróbálok felvágni, hogy mások nagyra tartsanak. Azonban miután rámutatnak erre a testvéreim, önvizsgálatot tartok és némiképp megismerem az arrogáns természetemet.) Az arroganciátokat fel tudjátok ismerni – mi a helyzet az Istennek való alávetettségetekkel, növekedett-e az? Növekedett-e az abbéli szándékotok és vágyatok, hogy alávessétek magatokat? Növekedett-e az Istenbe vetett hitetek? (Némileg növekedett.) A kötelesség végzése nem működik az igazság kutatása nélkül; problémákkal szembesülve az igazságot kell használnod ezek megoldásához. Ha mindig a saját akaratod és sátáni filozófiák szerint végzed a kötelességed, akkor nem csupán elmulasztod a romlottságod megnyilvánulásaival kapcsolatos probléma megoldását, hanem az Istenbe vetett hited, az Istennek való alávetettséged, valamint az Isten iránti szereteted sem fog gyarapodni. Ha nem fogadod el az igazságot és nem használod az igazságot a problémáid megoldására, akkor soha nem fogsz növekedni az életben, és soha nem leszel képes a romlottságod problémájának a megoldására. Milyen romlott beállítottságaitok tárulnak fel, amikor most a kötelességeteket végzitek? Milyen emberi tisztátalanságok maradnak bennetek? E dolgok felfedezéséhez gyakran önvizsgálatot kell tartanotok. Önvizsgálat nélkül ezek nem deríthetők ki. Néha csak akkor érzed, hogy te is ilyen vagy, amikor hallod, amint mások a saját önismeretükről beszélnek. Ha nem hallod, amint mások leleplezik a saját állapotukat, akkor nem leszel képes felfedezni a saját problémáidat. Sokan vannak, akik pontosan azért hallgatják szívesen mások tapasztalati tanúságtételét, mert a javukra válik és nyernek belőle valamit. Minél közelebbről megvizsgálod és minél alaposabban megismered a saját romlott beállítottságaidat, valamint a saját szándékaidat és terveidet, annál inkább képes leszel ezek elengedésére, és annál jobban megerősödik az igazság gyakorlása iránti hited. Minél inkább megerősödik az igazság gyakorlása iránti hited, annál könnyebb lesz számodra gyakorlatba ültetni az igazságot. Ha gyakran gyakorlod az igazságot, akkor tisztábban és megfelelőbben tudod majd végezni a kötelességedet. Ez az életben való növekedés folyamata; ezek az önvizsgálat és önismeret gyümölcsei. Vannak, akik úgy gondolják, hogy mivel évek óta hallgatnak prédikációkat, és sok szót és doktrínát megértettek, nincs romlott beállítottságuk, és nincs szükségük önvizsgálatra és önmaguk megismerésére. Mindig azt hiszik, hogy csak az új hívőknek kell ezekre a dolgokra összpontosítaniuk, és hogy a sok évnyi Istenbe vetett hit és a számos jó viselkedésforma megléte azt jelenti, hogy már megváltoztak, és már nincs romlott beállítottságuk. Ez súlyos tévhit. Ha úgy gondolod, hogy már megváltoztál, akkor az igazságból vajon mennyit tudsz gyakorlatba ültetni? Hány igazi tapasztalati tanúságtétellel rendelkezel? Tudsz beszélni ezekről? Képes vagy tanúságot tenni Isten mellett mások előtt? Ha nem tudsz róla beszélni, az azt bizonyítja, hogy nem rendelkezel tapasztalati tanúságtétellel, és híján vagy az igazságvalóságnak. Akkor vajon tényleg meg tudott változni egy magadfajta ember? Olyasvalaki vagy, aki valóban bűnbánatot tartott? Az ember akaratlanul is kétségbe vonja ezt. Hogyan lehetne belépése az életbe valakinek, aki soha nem tart önvizsgálatot, és soha nem próbálja megismerni önmagát? Hogyan oszthatna meg valódi tapasztalati tanúságtételt valaki, aki soha nem beszél önismeretről? Ezek lehetetlen dolgok. Ha valaki hisz abban, hogy valóban megváltozott, és nem kell megismernie önmagát, akkor elmondható, hogy az illető képmutató. Némelyek csupán úgy tesznek, mintha végeznék a kötelességüket, azt gondolva, hogy elfogadható az, ha épp csak annyit tesznek, ami elegendő, hogy ha valami a felszínen tűrhetőnek látszik, akkor a kötelességük megüti a mércét. A dolgok ilyesfajta végzése felületes, nemde? Vajon az ilyen ember valóban aláveti magát Istennek? Az ilyen ember igazságalapelvek nélkül teszi a kötelességét, megelégedve a feladatok puszta elvégzésével és a fáradozással, majd azt gondolja, hogy a kötelessége megüti a mércét. Ő tulajdonképpen csak egy megfelelő munkás, és nem végzi megfelelően a kötelességét. Akik megelégednek csupán a megfelelő munkavégzéssel, azok soha nem fogják elnyerni az igazságot, és nem fognak beállítottságbeli változást elérni. Bárki, aki nem Isten követelményei szerint végzi a kötelességét, aki nem kutatja az igazságalapelveket, aki folyamatosan a saját akarata szerint cselekszik, csupán munkát végez és fáradozik. Ti most melyik szakaszban vagytok? (Még mindig a munkavégzés szakaszában vagyok.) Az idő nagy részében munkát végeztek; időnként képesek vagytok az igazság felé igyekezni, amikor a kötelességeteket végzitek, és van bennetek némi alávetettség, de gyakran vagytok ilyenek? (Nem, nem gyakran.) Az igazságra törekvés célja ennek a kérdésnek a megoldása. Egyre inkább törekednetek kell arra, hogy a kötelességeteket végezzétek, és egyre kevésbé munkát végezzetek, azon igyekezve, hogy a munkavégzéseteket teljes egészében átfordítsátok kötelességvégzésbe. Mi a különbség a munkavégzés és a kötelességvégzés között? Aki munkát végez, azt teszi, amit csak akar, úgy gondolva, hogy az rendben van, amíg nem áll ellen Istennek vagy sérti meg az Ő természetét, úgy gondolva, hogy az elfogadható, amíg megússza és senki nem néz utána. Nem törődik azzal, hogy önismeretre tegyen szert, hogy becsületes ember legyen, hogy az igazságalapelvek szerint tegye a dolgokat, vagy alávesse magát Isten intézkedéseinek, és bizonyosan nem aggódik amiatt, hogy bemenjen az igazságvalóságba. Ezen dolgok egyike sem aggasztja. Ez munkavégzés. A munkavégzés szüntelen fáradozás, ahogyan a rabszolga fáradozik, munkavégzés reggeltől estig, ilyen típusú fáradozás ez. Ha megkérdezel egy munkást, hogy miért dolgozik úgy, akár egy ló ennyi éven át, akkor azt mondja: „Azért, hogy áldásokat kapjak.” Ha megkérdezed, hogy megváltoztak-e a romlott beállítottságai, miután ennyi éven át hitt Istenben, hogy kapott-e bármi megerősítést Isten létezéséről, hogy elnyert-e bármilyen valódi tudást és tapasztalatot a Teremtő vezényléseiről és intézkedéseiről, akkor kiderül, hogy ezekből semmire nem tett szert, és ezek egyikéről sem tud beszélni. Nem ment be, és nem fejlődött, ami az életben való növekedéshez és a beállítottságbeli átalakuláshoz kapcsolódó különböző mutatókat illeti. Csupán folytatja a munkavégzést, anélkül, hogy megértené, mi az a beállítottságbeli változás. Némelyek éveken át végeznek munkát anélkül, hogy egyáltalán változnának. Még mindig gyakran lesznek negatívak, panaszkodnak, és mutatják meg romlott beállítottságaikat, amikor nehézségekkel találkoznak. Amikor megmetszik őket, akkor érveléshez és vitázáshoz folyamodnak, az igazság kis részét sem képesek elfogadni, és egyáltalán nem képesek alávetni magukat Istennek. Végül aztán eltiltják őket a kötelességük végzésétől. Némelyek a kötelességük végzésekor elrontják a munkát és nem fogadják el a kritikát, inkább szégyentelenül azt mondják, hogy semmi rosszat nem tettek, és egyáltalán nem tartanak bűnbánatot. Végül pedig, amikor Isten háza visszavonja a kötelességeiket és kiadja az útjukat, sírva és panaszkodva hagyják el a kötelességük helyét. Így vetik ki őket. Ily módon fedik fel teljesen a kötelességek az embereket. Az embereknek általában nagy a szájuk és jelmondatokat hangoztatnak, miért van hát az, hogy amikor kötelességet végeznek, akkor nem cselekednek emberként, hanem ördögökké válnak? Azért, mert akik híján vannak az emberi mivoltnak, azok ördögök, bárhova menjenek is; és az igazság elfogadása nélkül sehol nem tudnak szilárdan megállni. Némelyek gyakran felületesen végzik a kötelességeiket, és megpróbálnak vitatkozni és érvelni, amikor megmetszik őket. Miután újra és újra megmetszették őket, éreznek némi vágyat a bűnbánatra, ezért elkezdik alkalmazni az önuralom módszereit. Végül azonban nem tudják megfékezni magukat, és tegyenek bár esküt vagy átkozzák el magukat, ez nem segít, és még mindig nem oldják meg a felületességük problémáját, sem pedig a vitatkozásuk és a szócséplésük problémáját. Csak miután végül mindenki megutálja az illetőt, és kritikával illeti, akkor kényszerül végül annak bevallására, hogy: „Romlott beállítottságaim vannak. Szeretnék bűnbánatot tartani, de képtelen vagyok rá. Amikor a kötelességemet végzem, mindig a saját érdekeimet, a saját büszkeségemet és hírnevemet tartom szem előtt, ami miatt gyakran lázadok Isten ellen. Szeretném az igazságot gyakorolni, de nem tudom elengedni a szándékaimat és a vágyaimat, nem tudok fellázadni ezek ellen. Mindig a saját akaratom szerint akarom tenni a dolgokat, terveket szövögetek, hogy elkerüljem a munkát, kényelem és élvezet után sóvárgok. Nem tudom elfogadni azt, amikor megmetszenek, és mindig megpróbálom kimagyarázni magam belőle. Szerintem elegendő az, hogy fáradoztam és nehézségeket viseltem el, ezért vitatkozáshoz és szócsépléshez folyamodom, amikor valaki megpróbál megmetszeni, és nem érzem magam meggyőzve a szívemben. Tényleg nagyon nehéz kezelni engem. Hogyan kutassam az igazságot e problémák megoldásához?” Tűnődni kezd ezeken a dolgokon. Ez azt jelenti, hogy némiképp megérti, hogyan kellene cselekedniük az embereknek, valamint kezd némi értelemmel rendelkezni. Ha egy munkás valamely ponton elkezd foglalkozni a megfelelő munkájával, és a beállítottsága megváltoztatására összpontosítani, és felismeri, hogy neki is vannak romlott beállítottságai, hogy ő is arrogáns és képtelen alávetni magát Istennek, és hogy nem járja az, ha így folytatja – amikor elkezd ezeken a dolgokon gondolkodni és megpróbálja kifürkészni őket, amikor kutatni tudja az igazságot, hogy szembenézzen az általa felfedezett problémákkal –, akkor vajon nem fog elkezdeni visszafordulni? Ha elkezd visszafordulni, akkor van remény arra, hogy megváltozik. Ám ha soha nem állt szándékában az igazságra törekvés, ha híján van az igazságra törekvés vágyának, és csak arra képes, hogy fáradozzon és munkát végezzen, azt gondolva, hogy a rá váró munka elvégzésével eleget tesz a feladatának és teljesíti Isten megbízatását – ha úgy gondolja, hogy némi fáradozás azt jelenti, hogy megtette a kötelességét, soha nem gondolva bele abba, hogy mik Isten követelményei, vagy mi az igazság, vagy hogy olyasvalaki-e, aki aláveti magát Istennek, és soha nem próbál rájönni ezen dolgok bármelyikére – ha így áll hozzá a kötelességéhez, akkor vajon képes lesz elérni az üdvösséget? Nem lesz képes. Nem lépett rá az üdvösség útjára, nem tért rá az Istenbe vetett hit helyes ösvényére, és nem alakított ki kapcsolatot Istennel. Csupán fáradozik és munkát végez Isten házában. Isten az ilyen emberek felett is őrködik és megóvja őket, amikor munkát végeznek az Ő házában, azonban nem szándékozik megmenteni őket. Isten nem metszi meg, nem ítéli meg, nem fenyíti meg, nem teszi próbára és nem finomítja őket, csupán megengedi, hogy kapjanak néhány áldást ebben az életben – ez minden. Amikor ezek az emberek önvizsgálatot tudnak tartani és önismeretre tesznek szert, valamint megtudják, milyen fontos az igazság gyakorlása, az azt jelenti, hogy megértették a prédikációkat, amelyeket hallgattak, és végre lett ezeknek némi eredménye. Akkor azt gondolják: „Istenben hinni oly csodálatos! Az Ő szavai valóban meg tudják változtatni az embereket! A legsürgetőbb dolgom most az, hogy igyekezzek hozzájutni az igazsághoz. Ha nem összpontosítok saját magam megismerésére vagy nem vetem le a romlott beállítottságaimat, és megelégszem azzal, hogy pusztán munkát végzek, akkor semmire nem fogok szert tenni.” Így hát az illető elkezd tűnődni: „Milyen romlott beállítottságaim vannak? Hogyan ismerhetem meg ezeket? Hogyan is oszlassam el ezeket a romlott beállítottságokat?” E dolgokon való tűnődése közben kitér az igazság megértésére és a beállítottságbeli változásra, és akkor van remény az üdvösségére. Ha valaki képes önvizsgálatot tartani és a kötelessége által képes megismerni önmagát, kutatja az igazságot, keményen dolgozik azért, hogy eleget tegyen Isten követelményeinek, és eloszlassa saját romlott beállítottságait, akkor az Istenbe vetett hit megfelelő ösvényén van. Ha folyamatosan ezeken a dolgokon tűnődik és az igazság felé igyekszik, akkor meg fogja kapni Isten megvilágosodását, megvilágítását és útmutatását. Ily módon képes lesz elfogadni azt, hogy Isten megmetszi, majd nem sokkal azután esetleg megítéli, megfenyíti, próbára teszi és finomítja őt. Isten megkezdi rajta az Ő munkáját, megtisztítva és átalakítva őt.

Némelyek azt mondják: „Sok éve hiszek Istenben és végzem a kötelességemet, azonban soha nem metszettek meg, és nem kaptam semmi megvilágosodást vagy megvilágítást, még kevésbé voltam kitéve próbatételeknek és finomításnak.” Megtapasztalja az ilyen ember Isten munkáját? Ha valóban képes lenne megtapasztalni és gyakorolni Isten szavait, akkor hogyan lehetséges, hogy nem lett megvilágosítva vagy megvilágítva? Ha gyakran feltárul a romlottsága, akkor egész biztosan meg lesz metszve. Ha nem tart bűnbánatot, miután megmetszették, akkor biztosan nincs benne semmi emberi mivolt, és olyan ember, akit ki kellene vetni. Némelyek azt mondják: „Gyakran megtapasztalom, hogy megmetszenek, és gyakran részesülök Isten megvilágosításában és megvilágításában, és teszek szert új világosságra.” Mi történik itt? (Isten vezeti őt.) Mások pedig azt kérdezik: „Hogy lehet, hogy nem vagyok olyan, mint azok, akiknek minden simán megy? Mindig velük vannak Isten áldásai, úgy élnek, akárcsak a csecsemők a bölcsőben, semmilyen vihart nem kell kiállniuk. Én miért vagyok mindig próbára téve és finomítva?” Jó vagy rossz dolog az, ha valaki mindig próbára tétetik és finomítva van? (Jó dolog.) Jó dolog, nem rossz dolog. Mi Isten célja az emberek próbára tételével és finomításával? (Annak lehetővé tétele számukra, hogy megismerjék a romlott beállítottságaikat.) Isten nem azért teszi ezt, hogy kínozza vagy gyötörje az embereket; azért teszi, hogy lehetővé tegye az emberek számára a romlott beállítottságaik felismerését, hogy tisztán lássák a romlottságuk lényegét és igazi arcát, és el tudják engedni a szándékaikat és a mesterkedéseiket, és el tudják érni azt, hogy alávetik magukat Őneki. Akkor nem munkát végeznek, hanem a kötelességüket végzik. Amikor őszintén és formálisan végzed egy teremtett lény kötelességét, akkor normálissá válik a kapcsolatod Istennel, ami visszafordítja a korábbi abnormális kapcsolatodat Ővele. Ha az Isten és teközötted lévő kapcsolat a munkáltató és munkavállalója kapcsolata, akkor nem tudsz üdvösségben részesülni. Ha elfogadod Isten megbízatását, engedelmeskedni tudsz Isten háza elrendezéseinek, és komolyan veszed a kötelességed jó végzésének a felelősségét, akkor normális lesz a kapcsolatod Istennel. Teremtett lény leszel, képes leszel alávetni magad a Teremtő elrendezéseinek, és a szívedben elfogadod Istent a Szabadítóként, és az Ő üdvösségének a célpontja leszel. Ezen a szinten lesz a kapcsolatod Ővele. Ám ha mindig csupán munkát végzel, ha nem számít, milyen megbízatást bíz rád Isten, te mindig felületes hozzáállással teljesíted azt, az igazságalapelvek elfogadása és őszinte alávetettség nélkül, csak azt tudva, hogyan fáradozz és végezz munkát, csupán úgy téve, mintha megtennél dolgokat, akkor valóban munkás vagy. Mert akik munkások, azok nem fogadják el az igazságot, és soha nem mennek keresztül a legkisebb mértékű változáson sem, az Istenhez fűződő kapcsolatuk mindig a munkavállaló és munkáltatójának kapcsolata. Soha nem vetik magukat alá igazán Istennek, és Isten nem ismeri el őket hívőkként vagy olyan emberekként, akik Őtőle valók. Ez a következménye annak, ha az igazságra törekvés nélkül hisz valaki Istenben; az út dönti el ezt, amelyen jár. Mi a teendő, ha javítani akarod a kapcsolatodat Istennel? (Az igazságra való törekvés útján kell járnom.) Így van. Az igazságra való törekvés útján kell járnod. Mi legyen az első lépésed? (Meg kell értenem, hogyan végezzem a kötelességemet.) Az Istenben hívőknek kötelességet kell végezniük – ez Isten követelménye. Isten követése a kötelesség végzését jelenti; akik kötelességek végzése nélkül hisznek Istenben, azok nem követik Istent. Ha követni akarod Istent, akkor jól kell végezned a kötelességed. Az igazság mely aspektusát kell először gyakorolni a kötelesség végzésekor? (Az alávetettség igazságát.) Így van. Némelyek azt mondják: „Most ez a kötelességem. Keményen kell tanulnom és áttörést kell elérnem az angoltanulásban, aztán le kell tennem a TOEFL-vizsgát, vagy néhány év múlva megszereznem a PhD-fokozatomat. Akkor majd ki tudok tűnni a nem hívők világában, vagy esetleg jól szerepelhetek Isten házában, és a jövőben vezetővé válhatok.” Vajon az ilyen emberek nem csak a saját érdekükben szövögetnek terveket? (De igen.) Mindig csak a saját hús-vér teste érdekében tervez és rendez el, nem csupán az élete dolgait rendezve el, hanem a halála utániakat is – ilyen a nem hívő ember gondolkodásmódja. A nem hívők számára normális az, hogy ily módon gondolkozva intézzék a napi dolgaikat, mert nem ismerik el Isten létezését, ezért csupán a saját hús-vér testükre tudnak gondolni, és az állatokhoz hasonlóan csupán a túlélésüket tudják szem előtt tartani. Az Istenben hívő emberek viszont mindennap olvassák az Ő szavait és megértik az igazságot, így hát tudniuk kellene a kötelességvégzés jelentőségét és indokát. Tisztában kell lenniük ezekkel a dolgokkal, ezek közvetlenül kapcsolódnak ahhoz az úthoz, amelyen járnak Istenbe vetett hitükben. Hogyan vesse alá magát az ember Isten munkájának és tapasztalja meg Isten szavait, hogy megértse az igazságot és beállítottságbeli átalakulást érjen el? Az igazság mely aspektusait kell elérni ahhoz, hogy jól végezze az ember a kötelességét és alávesse magát Istennek, és hogyan fogadják el az emberek Isten ítéletét és fenyítését, hogy meg lehessen tisztítani a romlott beállítottságaikat? Még nagyobb szükség van arra, hogy megértsék az igazságot e dolgok vonatkozásában. Ezen az úton kell járnia az embernek az Istenbe vetett hitében. Csak akkor tudja az ember jól végezni a kötelességét és részesülni Isten üdvösségében, ha ily módon törekszik az igazságra. Isten meg akarja menteni és tökéletesíteni akarja azokat, akik ily módon törekednek az igazságra. Az Ő üdvössége munkájának az elvégzésével Isten meg akar nyerni néhány ilyen egyént. Ha valaki csak arra gondol, hogyan jusson előre, hogyan legyen belőle kimagasló vezető, és hogy hány embert fog igazgatni, végül hány város felett fog uralkodni – ezek ambíciók és vágyak. Az ilyen ember az antikrisztusok fajtájából való – minden antikrisztus e dolgok elérésén ármánykodik. Vajon jogos ezen dolgok elérésén ármánykodni? (Nem.) Tudva, hogy nem jogos, vajon el tudják engedni ezeket? (Nem könnyen.) Rendes körülmények között az emberek a saját szándékaik szerint cselekednek, hogy elérjék a céljaikat. Vajon a saját céljaid elérése végett cselekszel mindenben, amit teszel, vagy pedig önvizsgálatot tartasz, az igazságot kutatod, fellázadsz a céljaid és mesterkedéseid ellen, majd úgy döntesz, hogy az igazságra való törekvés útját járod? Melyik a helyes út? (Az, ha állandóan fellázadok önmagam ellen, és Isten követelményei szerint cselekszem.) Milyen ember törekvése képes ennek elérésére? Csak a kedves szívű ember, a becsületes és egyenes szív tudja elérni ezt. A csalárd, hajthatatlan, elvetemült emberek, akik nem szeretik az igazságot, nem tudják elérni ezt. Amennyiben tudják, hogy az út, amelyen járnak, nem a helyes út – hanem Pál tévútja –, és hogy biztosan nem fognak üdvösségben részesülni, akkor vajon miért nem térnek rá a helyes útra? Azért, mert nem tudják irányítani önmagukat. Teljes mértékben a természetük dönti el ezt. Olyan ez, amikor más-más úton jár két ugyanolyan képességű ember, akik ugyanannyi éve hisznek Istenben, ugyanazokat a prédikációkat hallgatták, és ugyanazokat a kötelességeket végezték. Csak néhány évbe telik az, hogy más-más útra térjenek, és az egyik ki lesz vetve, míg a másik megmarad. Az egyiknek becsületes és egyenes a szíve, szereti az igazságot és az igazságra való törekvés útján jár. Még ha valaki meg is próbálná félrevezetni, és elcsábítani, hogy a gonoszság útján járjon, vajon követné? Nem. Minden bizonnyal elutasítaná. Képes az igazság kutatására, az Isten követelményei szerinti cselekvésre, és arra, hogy egyre jobban végezze a kötelességét. A másik ember viszont eléggé elvetemült és csalárd. Státuszra törekszik és túlságosan nagyok az ambíciói. Nem számít, hogyan beszélgetnek vele az igazságról, nem mond le a státuszra való törekvésről. Ez a természete problémája. És mi a vége az ilyen embernek, aki nem fogadja el az igazságot és soha nem tud lemondani a státuszról? Ki lesz vetve. E két ember sorsa nyilvánvalóan különböző. Aki szívében becsületes és törekszik az igazságra, az egyre inkább, egyre tisztábban megérti az igazságot, és fokozatosan összhangba kerül Isten szándékaival. Aki nem törekszik az igazságra, az csak a doktrína megértésére képes, és nem tudja gyakorlatba ültetni azt. Miért nem tudja gyakorlatba ültetni? Túlságosan nagyok az ambíciói és a vágyai, és nem tudja elengedni ezeket. A saját érdekeit, ambícióit, vágyait, presztízsét, hírnevét, nyereségét és státuszát helyezi előtérbe mindenben, amit tesz. El van telve ezekkel a dolgokkal, amelyek magukkal ragadják. Amikor valami történik vele, először a hús-vér testét és a saját vágyait elégíti ki. Mindenben a saját vágyai szerint cselekszik, ezt a célt hajkurászva és félretéve az igazságot. Ennek eredményeként nem végzi jól a kötelességét, elrontja a munkát, és végül kivetik. Vajon nem pont ezeket az embereket veti ki Isten háza? Akkor hát nincs számukra remény? Ha képesek valóban bűnbánatot tartani, akkor el tudják kerülni, hogy kivessék őket, és lesz remény az üdvösségükre. Ám ha hajthatatlan marad a szívük, és kétségbeesetten ragaszkodnak a vágyaikhoz, ahogy egy vad kutya a csontjához, akkor egyáltalán nincs remény arra, hogy üdvösségben részesülnek. Az emberek nem tudják elérni az igazságot, ha nem a helyes úton járnak. Csak az igazságra való törekvés útja a helyes út. Csak azon járva érhető el az igazság. Az ember csak az igazságra való törekvéssel remélheti Isten üdvösségének az elérését.

A csalárd és elvetemült emberek szívében túlcsordulnak a személyes ambíciók, tervek és ármánykodások. Vajon könnyű félretenni ezeket a dolgokat? (Nem.) Mi a teendőd, ha szeretnéd továbbra is megfelelően végezni a kötelességed, de nem tudod félretenni ezeket a dolgokat? Íme egy út: tisztában kell lenned azzal, hogy mi a természete annak, amit teszel. Ha valami Isten házának az érdekeit érinti, és nagyon fontos, akkor nem szabad halogatnod, hibákat elkövetned, megsértened Isten házának az érdekeit, vagy megzavarnod Isten házának a munkáját. Ezt az alapelvet kell követned a kötelességed végzésében. Ha el akarod kerülni Isten háza érdekeinek a megsértését, akkor először félre kell tenned az ambícióidat és a vágyaidat; némi kompromisszumot kell kötnöd az érdekeidet illetően, félre kell tenned ezeket, és hajlandónak lenned inkább elszenvedni némi nehézséget, mintsem megbántsd Isten természetét, ami a vörös vonal. Ha elrontod az egyház munkáját azért, hogy kielégítsd a saját szánalmas ambícióidat és hiúságodat, akkor mi lesz ennek a végső következménye a számodra? Le leszel váltva, és esetleg ki is leszel vetve. Felbosszantottad Isten természetét, és lehet, hogy nem lesz több lehetőséged arra, hogy meg legyél mentve. Isten korlátozott számú lehetőségeket ad az embereknek. Hány lehetőséget kapnak az emberek arra, hogy Isten próbára tegye őket? Ez a lényegük szerint dől el. Ha a legtöbbet kihozod a kapott lehetőségeidből, ha el tudod engedni a saját büszkeségedet és hiúságodat, és előtérbe helyezni azt, hogy jól végezd az egyház munkáját, akkor helyes a gondolkodásmódod. A szívednek egyenesnek kell lennie, sem balra, sem jobbra nem szabad elhajlania. Ha helytelen szándékaid vannak, azonnal imádkoznod kell és ki kell javítanod ezeket. A kritikus pillanatokban védelmezned kell Isten házának az érdekeit, és végre kell hajtanod a feladataidat. Aki ezt teszi, az megfelelő ember. Ha időnként valaminek a végrehajtása után sietősen, csupán a saját hiúságod kielégítése végett azt mondod: „Én voltam az, aki ezt megtette”, az rendben van. Isten megengedi. Nem számít, hogyan gondolkozol, mivel elvégezted a feladatot, Ő emlékezni fog arra. Hát nem méltányos ez? Mivel ez tényleg olyasvalami volt, amit szívedből és becsülettel hajtottál végre; fellázadva a saját hús-vér tested és saját ambíciód ellen, jól végrehajtottad a kötelességed és elvégezted Isten megbízatását anélkül, hogy megengedted volna az Ő háza érdekeinek a sérülését. Isten szíve megvigasztalódik, te pedig békességet és örömöt érzel a szívedben. Olyan boldogság ez, amely pénzen nem vehető meg, az őszinteségeddel érdemelted ki. Ez az igazságra való törekvés eredménye. Ha aztán így dicsekszel: „Hé, mindannyian tudjátok, hogy én tettem ezt?” Isten nem foglalkozik ezzel. Azonban a kritikus pillanatokban tartanod kell magad a kiindulási alaphoz. Nem vonhatod magadra Isten haragját, vagy sértheted meg az Ő természetét. Ha ehhez tartani tudod magad, meggyőződve arról, hogy minden kritikus pillanatban elkapd ezt a mentőkötelet, megragadva a kötelességed jó végzésének a lehetőségét, akkor lesz remény az üdvösségedre. Ha szokásos körülmények közepette óvatos vagy, azonban amikor az igazságalapelvekhez kapcsolódó dolgokról van szó – azokról a kritikus pillanatokról, amikor döntést kell hoznod és ítéletet kell mondanod –, ha ilyenkor nem zabolázod meg az ambícióid és a vágyaid, hanem önkényes, diktatórikus módon cselekszel, elrontod az egyház munkáját, és nem tartod magad a legfőbb kiindulási alaphoz, akkor ez fel fogja bosszantani Isten természetét. Hát nem érdemel ez büntetést? Legalább ne sértsd meg Isten természetét; ez a kiindulási alap. Tudnod kell, mi Isten kiindulási alapja, és milyen kiindulási alaphoz kell tartanod magad. Ha a kritikus pillanatokban tartod magad ehhez a kiindulási alaphoz, és a kötelességed jó végzése után nem arra adsz okot Istennek, hogy visszautasítson és elítéljen, hanem arra, hogy emlékezzen rád és elfogadjon téged, akkor ez jótett. Isten nem arra összpontosít, hogy mit gondolsz, hogy mennyire vagy önelégült, illetve büszke az eredményeidre; Ő nem foglalkozik ezekkel a dolgokkal, és nem fogja komolyra fogni a dolgot veled. Csak a saját átalakulásod kérdése van hátra. Vajon mit bizonyít az, ha minden helyzetben el tudod kapni a mentőkötelet, Isten követelményei szerint tudsz cselekedni, hűséges tudsz maradni és a döntő időszakokban eleget tudsz tenni Isten szívének, és tartani tudod magad a kiindulási alapodhoz? Azt bizonyítja, hogy az Istennek való alávetettség hozzáállásával bírsz. Bizonyos mértékben elmondható, hogy részben már eleget tettél Istennek. Isten így látja ezt. Isten igazságos, nemde? (De igen.) Így hát csak azok az okos emberek, akik ily módon gyakorolnak. Ne gondold, hogy „ez alkalommal nem végeztem a kötelességemet elég jól ahhoz, hogy eleget tegyek Istennek. Még mindig van néhány hiányosság. Nem fogja elfogadni?” Isten nem ilyen szőrszálhasogató. Csupán azt figyeli meg, hogy a feladat végzésénél volt-e kiindulási alapod. Ameddig nem lépted át a kiindulási alapot, és elvégezted a feladatot, akkor Ő emlékezni fog rá. Ha képes vagy mindig az igazságalapelveket kutatni, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet végzel vagy milyen dolgokat teszel, és még különösen nehéz helyzetekben sem hágod át a kiindulási alapot, akkor elvhű vagy abban, ahogyan a dolgokat teszed és ahogy a kötelességed végzed. Elmondható, hogy a kötelességed végzése lényegében megüti a mércét.