Az, hogy az ember az Istenbe vetett hite által el tudja-e érni az igazságot, attól függ, hogy el tudja-e fogadni, hogy megmetszik a kötelessége végzése közben, hogy tudja-e alapelvek szerint intézni a dolgokat, és képes-e mindig alávetni magát Isten vezényléseinek és elrendezéseinek – ez döntő fontosságú. Mit jelent alávetni magad Isten vezényléseinek és elrendezéseinek? Azt jelenti, hogy nem számít, minek a megtételét szervezi meg számodra Isten háza, vagy mit szervez meg, hol végezd a kötelességedet, te képes vagy rá, hogy elfogadd azt Istentől. Ha elfogadod Istentől, az igazi hit és a gyakorlás egyik aspektusa. És vajon hogyan fogadja el ezt az ember Istentől? Azt mondod: „Bár emberek szervezték meg ezt a dolgot, ez az én kötelességem. Bármilyen kötelesség végrehajtását is szervezi meg számomra az egyház, az Isten jóváhagyásával érkezik. El kell fogadnom és alá kell vetnem magam. Akkor hát hogyan bánjak a kötelességemmel?” Vajon Istennek vannak arra vonatkozó követelményei, hogy miként bánj a kötelességeddel? Mit követel meg Isten, milyen igazságot ültessenek gyakorlatba az emberek? (Az ember szentelje a szívét, az elméjét és az erőfeszítését a kötelessége jó végzésének.) Ezen alapelvet követve, amikor lusta vagy és nem akarod elvégezni a kötelességedet, vagy amikor panaszaid vannak, kutakodj így: „Vajon hol van itt a probléma? Nem gyakorlom azt, amit Isten megkövetel. El kell engednem az elgondolásaimat, el kell engednem a követeléseimet és a vágyaimat. Az ellenkezőjére kell változtatnom a belső állapotomat.” Képesnek kell lenned ezek elengedésére. Azonban időnként vannak olyan dolgok, amelyek megakadályozzák, hogy elengedjék ezeket az emberek. Milyen dolgok ezek? Például némelyek mindig féltékenyek amiatt, hogy mások kötelességei pompásabbak, hogy lehetővé teszik számukra a sok emberrel való kapcsolattartást. Mindig azt gondolják, hogy a saját kötelességük jelentéktelen, hogy annak végzése során túlságosan kevés emberrel találkoznak, és ez elégedetlenné teszi őket. Emellett úgy érzik, hogy nincs státuszuk, mivel kicsi a kötelességük felelősségi köre, és csak kevés embert kell irányítaniuk. Milyen gondolatok ezek? Mi ezeknek az elgondolásoknak a forrása? (A romlott beállítottságok.) Mind romlott beállítottságokból erednek. Mik ezek a romlott beállítottságok által előidézett dolgok? Személyes mesterkedések, tervek, vágyak és ambíciók. Hogyan kellene megoldani ezeket a dolgokat? Először is el kell engedned ezeket, aztán a kielemzésük által fel kell ismerned, hogy a szívedben még mindig státuszra törekszel, nem pedig a kötelességed komoly, jó végzésére, hogy eleget tegyél Istennek; még mindig ambícióid és vágyaid vannak, a státusz előnyeire sóvárogsz, túlzott követeléseid vannak, és nem vetetted alá magad Istennek. Járulj hát Isten színe elé, és imádkozz: „Istenem, nem megfelelő az állapotom. Kérlek, fegyelmezz és fenyíts meg engem, engedd, hogy utolérjen engem az ítéleted és a fenyítésed, hogy megismerhessem magam és bűnbánatot tarthassak.” Ha bűnbánó a szíved, amikor Isten elé járulsz, arra kérve Őt, hogy dorgáljon és fegyelmezzen meg téged, akkor Ő az érettségednek megfelelően fog reagálni. Lehet, hogy megfegyelmez, vagy lehet, hogy apránként elkalauzol téged. Ha megfegyelmez, akkor az azért van, mert van némi érettséged. Azonban lehet, hogy nem fegyelmez meg téged, és ez azért van, mert gyenge vagy. Ez esetben lehet, hogy támogat és apránként elkalauzol, hogy a kötelességed végzése során képes legyél az alávetettségre. Milyen előfeltételei vannak annak, hogy Isten megtegye ezt? Isten csak akkor fog megítélni, megfenyíteni és megtisztítani téged, ha bűnbánó szíved van, olyan szíved, amely aláveti magát Istennek és együttműködik Vele, és olyan szíved, amely az igazság után epekedik és arra ácsingózik. Ha nincs meg benned az erre irányuló elhatározás, és nem imádkozol, hanem a hús-vér testedet követed, és nem engeded el a mesterkedéseidet, az ambícióidat és a vágyaidat, akkor vajon Isten ugyanígy meg fogja tenni ezt érted? Isten nem fog munkálkodni benned. Isten el fogja rejteni magát előled, el fogja rejteni előled az arcát. Az összejöveteleken mindenki más felemelőnek fogja érezni a prédikációkat, te viszont mindig álmatagnak fogod érezni magad, és sehogy nem tudsz erőre kapni. Bármi történjen is, semmit nem leszel képes befogadni belőle, és ez az állapot végeérhetetlenül, akár egy vagy kettő, három-öt évig is így marad. Ez azt jelenti, hogy Isten már visszautasított téged, elrejtette előled az arcát, és ez nagyon veszélyes. Némelyek azt mondják: „Miben veszélyes ez? Végzem a kötelességemet. Nem hagytam el Istent. Továbbra is olvasom Isten szavait, hallgatom az énekeket, és van lelki életem. Továbbra is tagja vagyok Isten házának.” Ezek csupán külsődlegességek, amelyek semmit nem döntenek el. Akkor hát mi az, ami döntő hatással bír? Az, hogy Isten őrködik-e feletted és kalauzol-e téged; hogy munkálkodik-e rajtad a Szentlélek és fegyelmez-e téged. Ez a lényeg. És vajon mitől függ Isten kalauzolása és a Szentlélek munkája? (Az emberek szívétől függ.) Így van. Az emberek Istenhez való hozzáállásától függ, a szívüktől, az epekedéseiktől és a sóvárgásaiktól, attól, hogy mit kutatnak. Attól függ, hogy milyen útra lépnek. Ezek a legfontosabb aspektusok, és Isten ezek alapján bánik az emberekkel.

A most megoldandó legsürgetőbb kérdés az, hogy miként bánjon az ember a kötelességével. Mivel a kötelesség végzése fedi fel leginkább, hogy az ember hite igaz vagy hamis, hogy szereti-e az igazságot vagy sem, hogy a helyes vagy a helytelen utat választja-e, és hogy van-e lelkiismerete és értelme vagy híján van ezeknek. Mindezen dolgok feltárulhatnak a kötelesség végzése során. Ha foglalkozni szeretnél annak kérdésével, hogy miként bánj a kötelességeddel, először is meg kell értened, hogy mi a kötelesség, hogyan végezd azt megfelelően, és mit tegyél, amikor a végrehajtása során nehézséggel találkozol – milyen alapelveket kövess, és mely igazságoknak megfelelően gyakorolj. Meg kell értened, mit tegyél, amikor félreérted Istent, és amikor nem tudod elengedni a mesterkedéseidet. Ezen kívül a kötelességeid végzése során gyakran fontolóra kell venned a szívedben lévő helytelen gondolatokat, amelyek a Sátánhoz tartozó gondolatok és nézetek, amelyek befolyásolják és akadályozzák a kötelességed jó végzését, amelyek kiválthatják azt, hogy a kötelességed végzése közben fellázadj Isten ellen és eláruld Őt; és amelyek kiválthatják azt, hogy kudarcot vallj abban, amit Isten rád bíz – mindezt tudnod kell. Vajon a kötelesség fontos az ember számára? Rendkívül fontos. Ennek most tisztán elétek kell tárulnia: A kötelességetek végzése a lehető legfontosabb az Istenbe vetett hithez. Az Istenbe vetett hit legkritikusabb aspektusa most a kötelesség végzése. Nem lehet valóság anélkül, hogy jól végeznétek a kötelességeteket. Az emberek a kötelesség végzése által képesek Isten szándékainak a megértésére, és tudnak fokozatosan normális kapcsolatot kiépíteni Ővele. A kötelesség végzése által az emberek fokozatosan beazonosítják a problémáikat, valamint felismerik a romlott beállítottságaikat és lényegüket. Ugyanakkor önvizsgálatot tartva az emberek fokozatosan felfedezik, pontosan mit követel meg tőlük Isten. Most vajon értitek, pontosan miben hisztek, amikor Istenben hisztek? Tulajdonképpen ez az igazságba, az igazság elérésébe vetett hit. A kötelesség végzése lehetővé teszi az igazság és élet elérését. Az igazság és élet nem érhető el a kötelesség végzése nélkül. Vajon lehet valóság akkor, ha valaki kötelesség végzése nélkül hisz Istenben? (Nem.) Nem lehet valóság. Vagyis ha nem végzed jól a kötelességedet, akkor nem tudod elérni az igazságot. Ha már ki lettél vetve, akkor ez azt mutatja, hogy meghiúsult az Istenbe vetett hited. Bár azt mondod, hogy hiszel Őbenne, a hited már elveszítette a jelentését. Olyasvalami ez, amit alaposan fel kell fogni.

Az alapelvek, amelyeket meg kell értened, és az igazságok, amelyeket gyakorlatba kell ültetned, ugyanazok, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet végzel. Kérjenek bár arra, hogy vezető vagy dolgozó legyél, főzz házigazdaként ételeket vagy kérjenek meg valamilyen külső ügy intézésére, avagy fizikai munka végzésére, e különböző kötelességek végzésekor betartandó igazságalapelvek ugyanazok, ezeket az igazságra és Isten szavaira kell alapozni. Akkor hát melyik a legnagyobb és legfőbb ezen alapelvek között? Az, hogy az ember szentelje a szívét, az elméjét és az erőfeszítését a kötelessége jó végzésének, és végezze azt a kívánt mérce szerint. A kötelességed jó végzéséhez és mérce szerinti végzéséhez tudnod kell, mi is az a kötelesség. Tényleg, mi az a kötelesség? Vajon a kötelesség a karriered? (Nem.) Ha a saját karrieredként bánsz a kötelességeddel, hajlandó vagy minden erőfeszítésedet beletenni, hogy jól végezd, hogy mások lássák, milyen sikeres és kiváló vagy, azt gondolva, hogy ez teszi jelentőssé az életedet, akkor ez vajon helyes látásmód? (Nem.) Miben téved ez a látásmód? Abban, hogy saját vállalkozásának veszi Isten megbízatását. Ez az emberek számára úgy tűnik, rendben van, Isten szemében azonban rossz úton járás, az igazságalapelvek megsértése, amit elítél. A kötelességet Isten követelményei, valamint az igazságalapelvek szerint kell végezni ahhoz, hogy összhangban legyen Isten szándékaival. Az igazságalapelvek áthágása, az inkább emberi hajlamok szerinti cselekvés bűnös dolog. Szembeszegül Istennel és büntetést igényel. Ez azoknak az ostoba és tudatlan embereknek a sorsa, akik nem fogadják el az igazságot. Akik hisznek Istenben, azok legyenek tisztában azzal, hogy mit követel meg Isten az emberektől. Nyilvánvalóvá kell tenni ezt a víziót. Először is beszéljünk arról, hogy mi az a kötelesség! A kötelesség nem a saját műveleted, nem a saját karriered, nem a saját munkád, hanem Isten munkája. Isten munkája megköveteli az együttműködésedet, ebből ered a kötelességed. A kötelesség Isten munkájának az a része, amelyben együtt kell működnie az embernek. A kötelesség Isten munkájának része, nem pedig a saját karriered, a saját otthoni ügyeid, avagy az életed személyes ügyei. Függetlenül attól, hogy a kötelességed külső vagy belső ügyek kezelésére irányul, hogy szellemi vagy fizikai munkát igényel, ez az a kötelesség, amelyet végezned kell, ez az egyház munkája, részét alkotja Isten irányítási tervének, ez az a megbízatás, amelyet Isten neked adott. Nem a személyes ügyed. Akkor hát hogyan kellene kezelned a kötelességedet? Semmiképp sem szabad úgy végezni a kötelességed, ahogy kedved tartja, nem cselekedhetsz nemtörődöm módon. Ha például az a feladatod, hogy ételt készíts a testvéreidnek, akkor ez a kötelességed. Hogy kezeld ezt a feladatot? (Az igazságalapelveket kell kutatnom.) Hogyan kutatod az igazságalapelveket? A valósághoz és az igazsághoz van köze ennek. Bele kell gondolnod, hogyan ültesd gyakorlatba az igazságot, hogyan végezd jól ezt a kötelességet, és az igazság mely aspektusait érinti ez a kötelesség. Első lépésként, először is tudnod kell ezt: „Nem magamnak főzök. A kötelességemet végzem.” Az itt jelenlévő aspektus a vízió. Mi a helyzet a második lépéssel? (Bele kell gondolnom, hogyan főzzem meg jól az ételt.) Mi a jó főzés kritériuma? (Ki kell derítenem Isten követelményeit.) Így van. Csak Isten követelményei az igazság, a mérce és az alapelv. Az Isten követelményei szerinti főzés az igazság egyik aspektusa. Először is fontolóra kell venned az igazság ezen aspektusát, majd belegondolnod ebbe: „Isten ezt a kötelességet adta nekem, hogy végezzem. Mi az Isten által megkövetelt mérce?” Előfeltétel ez az alap. Akkor hát hogyan főzz úgy, hogy az megfeleljen Isten mércéjének? Az általad főzött étel legyen egészséges, ízletes, tiszta, és ne ártson a testnek – ezekből a részletekből tevődik össze. Ameddig ezen alapelv szerint főzöl, addig Isten követelményei szerint készül el az általad főzött étel. Miért mondom ezt? Mert e kötelesség alapelveit kerested, és nem lépted túl az Isten által kijelölt hatáskört. Ez a főzés helyes módja. Jól és kielégítően végezted el a kötelességedet.

Bármilyen kötelességet is végzel, az igazságalapelveket kell kutatnod, meg kell értened Isten szándékait, tudnod kell, hogy mik az Ő követelményei a szóban forgó kötelességgel kapcsolatban, és meg kell értened, hogy mit kell elérned az adott kötelességgel. Csak így tudod a munkádat az alapelveknek megfelelően végezni. A kötelességed végzése során semmiképpen nem veheted alapul a személyes preferenciáidat, azt téve, amit szeretnél, amit örömmel csinálnál, vagy ami jó fényt vet rád. Ez a saját akaratod szerint való cselekvés. Ha a saját személyes preferenciáidra hagyatkozol a kötelességed végzése során, azt gondolva, hogy ez az, amit Isten megkövetel és ami Istent boldoggá teszi, továbbá, ha erőszakkal ráerőlteted a személyes preferenciáidat Istenre, vagy úgy gyakorlod őket, mintha azok lennének az igazság, és igazságalapelvekként tekintesz rájuk, akkor ez vajon nem hiba? Ez nem a kötelességed végzése, és Isten nem fog emlékezni a kötelességed ily módon történő végzésére. Egyesek nem értik az igazságot, és nem tudják, mit jelent jól végezni a kötelességeiket. Úgy érzik, hogy erőfeszítést tettek, beleadták szívüket-lelküket, fellázadtak hús-vér testük ellen, és szenvedtek, akkor miért nem tudják soha megfelelő színvonalon végrehajtani a kötelességüket? Isten miért elégedetlenkedik mindig? Hol rontották el ezek az emberek? Az volt a hibájuk, hogy nem derítették ki Isten követelményeit, ehelyett a saját elképzeléseik szerint cselekedtek – ez az oka. Saját vágyaikat, preferenciáikat és önző indítékaikat kezelték az igazságként, és úgy bántak velük, mintha azok lennének azok, amiket Isten szeret, mintha azok lennének az Ő mércéi és követelményei. Azt tekintették az igazságnak, amit ők helyesnek, jónak és szépnek hittek; ez helytelen. Valójában, még ha az emberek néha úgy is gondolják, hogy valami helyes és összecseng az igazsággal, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy az összecseng Isten szándékaival. Minél inkább azt gondolják az emberek, hogy valami helyes, annál óvatosabbnak kell lenniük, és annál jobban kell az igazságot kutatniuk, hogy lássák, hogy amit gondolnak, megfelel-e Isten követelményeinek. Ha az pontosan ellentétes az Ő követelményeivel és az Ő szavaival, akkor elfogadhatatlan, még akkor is, ha te azt gondolod, hogy helyes, ez csak egy emberi gondolat, és nem fog megfelelni az igazságnak, bármennyire is helyesnek gondolod. Azt, hogy valami helyes vagy helytelen, Isten szavai alapján kell eldönteni. Nem számít, mennyire vélsz valamit helyesnek: ha nincs alapja Isten szavaiban, helytelen, és el kell vetned. Csak akkor elfogadható, ha összhangban van az igazsággal, és csak az igazságalapelvek ily módon való betartásával felelhet meg a kötelességed végzése a megfelelő színvonalnak. Mi is az a kötelesség? Isten által az embereknek adott megbízatás, Isten házának munkájához tartozik, valamint olyan felelősség és kötelezettség, amelyet Isten választott népe minden egyes tagjának viselnie kell. A kötelesség a karriered? Személyes családi ügy? Jogos-e az a kijelentés, hogy ha egyszer rád bíztak egy kötelességet, akkor ez a kötelesség a te személyes ügyeddé válik? Egyáltalán nem ez a helyzet. Hogyan kellene tehát végezned a kötelességedet? Úgy, hogy Isten követelményeinek, szavainak és mércéinek megfelelően cselekszel, és úgy, hogy viselkedésedet az igazságalapelvekre alapozod szubjektív emberi vágyak helyett. Egyesek azt mondják: „Ha egyszer már rám bíztak egy kötelességet, az nem az én dolgom? A kötelességem az én feladatom, és az, amivel megbíztak, nem az én dolgom? Ha a kötelességemet a saját dolgomként kezelem, nem azt jelenti, hogy megfelelően fogom csinálni? Vajon jól végezném, ha nem a saját dolgomként kezelném?” Helyesek vagy helytelenek ezek a szavak? Helytelenek; ellentétben állnak az igazsággal. A kötelesség nem a te személyes ügyed, hanem Isten ügye, Isten munkájának része, és úgy kell végezned, ahogy Isten kéri; csak akkor felelhetsz meg a mércének, ha a kötelességedet Istennek alávetett szívvel végzed. Ha mindig a saját elképzeléseid és képzelődéseid, valamint a saját hajlamaid szerint végzed a kötelességedet, akkor soha nem fogsz megfelelni a mércének. Ha mindig csak úgy végzed a kötelességedet, ahogyan szeretnéd, akkor nem végzed a kötelességedet, mert amit te csinálsz, az nem tartozik Isten irányításának körébe, nem Isten házának munkája; ehelyett a saját működésedet irányítod, a saját feladataidat végzed, és így Isten erről nem fog megemlékezni. Most már világos számotokra a kötelesség fogalma? Mi az a leginkább alapszintű, alapvető igazság, amelyet a kötelességetek végzésekor gyakorlatba kell ültetnetek? Az, hogy a szíveteket, az elméteket és az erőfeszítéseteket szenteljétek a kötelességetek jó végzésének. Miért van az, hogy a kötelességeik végzésekor oly sokan még mindig mindenféle gonosz tettet visznek véghez, félbeszakítják és megzavarják az egyház munkáját, és így végül ki lesznek vetve? Azért, mert ezek az emberek nem áldozzák fel magukat őszintén Istenért. Mindig alkudozni próbálnak Istennel, és egy csepp igazságot sem fogadnak el. Nem számít, mennyit fednek fel a romlottságukból vagy mennyi gonoszságot tesznek, soha nem kutatják az igazság általi megoldást. Azt követően sem tartanak valóban bűnbánatot, hogy sokszor megmetszették őket, hanem habozás nélkül folytatják a mindenféle gonosztettek végzését, teljes mértékben leleplezve gonosz lényegüket. Isten választott népe átlát ezen: felfedik és kivetik őket. Tényleg elviselhetetlen látni azt, ahogyan ezek az emberek a kötelességeiket végzik. Nem csupán átlag alattiak, hanem teljes mértékben alkalmatlanok. Még egy tányért sem tudnak elmosogatni anélkül, hogy eltörnének egy tálat. A munkavégzésük többet árt, mint használ. Nem számít, hogyan beszélgetsz velük az igazságról, képtelenek elfogadni azt, és még azután sem tartanak bűnbánatot, hogy megmetszették őket. Az ilyen ember további használata azt eredményezi, hogy akadállyá válik az úton, botlást okozó kővé, amely gátolja és megszakítja az egyház munkájának egészét. Áruljátok el nekem, nem kellene leváltani és kivetni ezeket az embereket? (De igen.) Amíg valakiben akár csak egy kis lelkiismeret és értelem is van, akkor el tudja látni a megfelelő feladatait, kezelni tudja a megfelelő ügyeit, és képes önvizsgálatot tartani a kötelességei végzése közben. Amikor észreveszi a hibáit és beazonosítja a problémáit, képes lesz azonnal orvosolni ezeket. Miután három-öt évig megtapasztalja ezt, változások következnek majd be. Ily módon rendelkezni fog egy alappal, és viszonylag biztonságban lesz; hacsak nem állnak be különleges körülmények, az illető semmiképp nem lesz kivetve. Azonban azok, akik éveken át anélkül hisznek Istenben, hogy egy csepp igazságot is elfogadtak volna, semmiképp nem tudják jól végezni a kötelességüket, és esetleg olyan dolgokat is tesznek, amelyek félbeszakításokat és megzavarásokat okoznak. Az ilyen típusú személy természetesen ki lesz vetve, mert az ilyen emberek inkább meghalnának, mintsem bűnbánatot tartsanak. Évek óta hisznek Istenben, azonban nem sokban különböznek a nem hívőktől. Mindannyian álhívők.

A kötelesség végzésének a legnagyobb akadálya az, ha az embernek túl sok személyes mesterkedése van. Akkor hát mi az előfeltétele annak, hogy valaki jól végezze a kötelességét? Az, hogy el kell engedned a különböző mesterkedéseidet. Például ha történt valami, ami tényleg felzaklatott, de elvégzendő kötelességed is van, akkor döntés előtt állsz. Kritikus, nagyon fontos pillanat ez. Lehet, hogy zaklatott vagy és érzelmek kavarognak benned, vagy lehetnek személyes dolgaid, de képesnek kell lenned arra, hogy félretedd mindezen dolgokat, és arra, hogy először végezd el jól a kötelességedet. Csak ezután, olyan körülmények között, amelyek nincsenek hatással a kötelességedre, foglalkozz a saját dolgaiddal. Minek nevezik azt, amikor következetesen a kötelességed teszed az első helyre? A kötelességed tiszteletben tartásának nevezik, és ez Isten iránti hűség. Ha elengeded a mesterkedéseid és a vágyaid, ha elengeded az érzelmeid és a személyes dolgaid, ha korlátozás nélkül, jól végzed a kötelességed, és eleget teszel Isten megbízatásának – ezt jelenti az elengedés, ezt jelenti a test elleni lázadás. Amikor valaki még nem végzett kötelességet, azt gondolja: „Isten nem adott nekem elvégzendő kötelességet, pedig a szívem teljesen őszinte. Vajon miért nem látja ezt soha Isten?” Viszont amikor az egyház elrendez számára egy elvégzendő kötelességet, akkor finnyássá válik. Vannak, akik nem tudják betölteni a vezető vagy a dolgozó szerepkörét, nem tudják terjeszteni az evangéliumot és nincsenek egyéb különleges készségeik. Ezért az egyház vendéglátó kötelességek végzését rendezi el számukra, és azt gondolják: „A vendéglátás persze olyasvalami, amire képes vagyok, azonban tekintettel a képességeimre és az adottságaimra, vajon nem becsül alá engem az egyház azzal, hogy ezzel bíz meg engem? Nem vagyok kissé túlképzett ehhez a kötelességhez?” A felszínen elfogadják az egyház elrendezéseit, de az ellenálló érzelmeik megakadályozzák őket abban, hogy keményen dolgozzanak a kötelességeik terén. Csak egy kicsit végeznek el a kötelességeikből, amikor épp jó a kedvük, és amikor rossz a kedvük, akkor nem végzik el azokat, figyelmen kívül hagyva a testvéreiket. Miért vannak ilyen érzelmeik és reakcióik? Vajon ilyennek kell lennie az ember hozzáállásának a kötelességéhez? Ezek az emberek nincsenek megelégedve a kötelességeikkel. Mi az elégedetlenségük forrása? (A kapott kötelességük nem elégíti ki a hús-vér testi preferenciáikat.) Vajon ha kielégítené, akkor boldogok lennének? Nem feltétlenül. Még akkor sem lennének feltétlenül boldogok, ha kielégítené, mert olyan emberek ők, akiknek a szíve soha nem ismeri az elégedettséget. Így kezelik a kötelességeiket azok az emberek, akik nem törekednek az igazságra. Az emberek mindig olyan kötelességeket akarnak végezni, amelyek méltóságteljesek és jó színben tüntetik fel őket, valamint azt akarják, hogy ezek könnyűek és testileg kényelmesek legyenek. Nem hajlandóak kiállni a szelet vagy a napot, avagy bármilyen szenvedést elviselni a kötelességeikben. Mindennek tetejében még azt is szeretnék, ha képesek lennének megérteni az igazságot, és megkapni Isten kegyelmét és áldásait a kötelességeiken keresztül. Ezeket a dolgokat mind szeretnék. Sőt, azt akarják, hogy Isten végül azt mondja nekik, hogy jól végezték a kötelességüket. Vajon nem vágyálom ez a részükről? Ha nem tudod elengedni ezt a vágyálmot, akkor nem leszel képes arra, hogy jól végezd a kötelességed. A múltban sokszor mondtam egyszerűen azt, hogy az ilyen ember nem törekszik az igazságra, de most még pontosabban fogalmazva azt mondom, hogy túlságosan kapzsi és lázadó, cseppet sem hűséges, ami a kötelességét illeti, és valójában nem veti alá magát Isten megbízatásának. Akkor hát miként kellene gyakorolnod a mesterkedéseid elengedését? Egyfelől fékezned kell magad és fel kell lázadnod ezek ellen. Másfelől imádkoznod kell és vágynod az alávetettségre. Azt kell mondanod: „Istenem, Te vezényelted és rendezted el nekem ezt a kötelességet. Bár van egy hús-vér testi döntésem, és nem akarom elvégezni ezt a kötelességet, a szubjektív akaratom az, hogy alá szeretném vetni magam Neked. Arról van szó, hogy túlságosan romlott és lázadó vagyok, és nem jó az emberi mivoltom minősége. Kérlek, fegyelmezz meg engem!” Vajon nem tenné ez lehetővé számodra a kötelességed nagyobb tisztasággal való végzését? Ha valaki kitart a saját vágyaihoz történő ragaszkodásban, és nem hajlandó elengedni ezeket, ha mindig azok dicsőségét látja, akiket vezetőknek választanak, hogy ezek a kiválasztottak miként terjesztik az evangéliumot, miként tudnak sok emberrel találkozni, tudásra és tapasztalatra szert tenni, akkor majd a saját kötelességét nem akarja elvégezni: vajon ez az alávetettség hozzáállása? Annak a hozzáállása ez, hogy elfogadják Isten vezényléseit és elrendezéseit? (Nem.) Nyugatra mész, amikor Isten azt mondja neked, hogy menj keletre, te pedig Istenre panaszkodsz és félreérted Őt, mert nem engedte meg, hogy nyugatra menj. Mindig tusakodsz Istennel, vajon így is munkálkodni fog benned a Szentlélek? Nem, biztosan nem fog. Milyen állapotok és megnyilvánulások mutatkoznak meg, amikor a Szentlélek nem munkálkodik valakiben? Az ilyen ember nem fogja megérteni Isten szavait, amikor olvassa azokat. Közléseket és prédikációkat hallgatva semminek nem lesz értelme a számára, és folyamatosan elbóbiskol. Nem lesz képes átlátni semmin, ami történik vele. Mindig spekulálni és kételkedni fog: „Mások olyan jól fel tudják fogni Isten szavait; vajon én miért nem nyerek semmi világosságot az olvasásuk révén? Az ő állapotuk annyira tiszta és felszabadult; vajon én miért érzem mindig annyira sértettnek, érzelmesnek és zavarban magam? Nekik minden annyira simán megy. Isten utat mutat nekik. Nekem miért nem?” Nem látják mindennek az okát. Nem rendelkeznek az Isten iránti alávetettség hozzáállásával. Mindig azt követelik, hogy Isten elégítse ki a vágyaikat, mielőtt keményen próbálkoznának a kötelességükkel. Ha nem kapják meg, amit akarnak, akkor negatívvá, ellenállóvá válnak, és nem végzik a kötelességüket. Munkálkodik-e Isten az ilyen emberben, aki híján van az igaz hitnek, aki tele van lázadó mivolttal és ellenállással. Isten nem tehet mást, mint hogy félreteszi az illetőt.

Hogyan bánjanak az emberek a kötelességükkel? Vessék alá magukat Isten vezényléseinek és elrendezéseinek, és teljes egészében engedjék el a saját mesterkedéseiket. Milyen mesterkedéseik vannak az embereknek? (Szándékaik, terveik és hús-vér testi preferenciáik.) Tegyük fel például, hogy van egy vendéglátó család, akiket szeretsz meglátogatni. Nagyszerű ételt készítenek, gyönyörű a házuk, van légkondicionálásuk és fűtésük. Azt gondolod magadban: „Bárcsak ott lakhatnék!” Aztán így imádkozol: „Istenem, megengednéd, hogy ezzel a vendéglátó családdal lakjak? Tudom, hogy könnyű életet és kényelmet kívánok, de nem tudok fellázadni ez ellen a vágy ellen. Mérlegeld az érettségem hiányát, és engedd, hogy oda menjek! Megígérem, hogy keményen fogok dolgozni a kötelességemben, hűséges leszek, nem árullak el és nem foglak elszomorítani.” Úgy két héten át így imádkozol, aztán úgy rendeződnek a dolgok, hogy olyan helyre kell menned, ahol rettenetesek az állapotok, és felbosszantod magad. Így panaszkodsz magadban: „Vajon nem kellene Istennek átvizsgálnia a szívünk mélyét? Istennek fogalma sincs arról, hogy mi van a szívemben. Valami jót kértem tőle, és ő valami vackot adott nekem. Olyan, mintha szántszándékkal szembehelyezkedne velem.” Aztán felgerjed benned az ellenállás és azt mondod: „Istenem, ha te nem teszel eleget nekem, akkor én sem teszek eleget Neked. Nem fogok keményen dolgozni a kötelességemben. Addig nem fogok keményen dolgozni, amíg meg nem kapom, amit akarok.” Vajon Istenbe vetett hit ez? Vajon a kötelességed végzése ez? Ez Isten elleni lázadás, és hajthatatlan beállítottság. Azt mondod: „Ha Isten nem tesz eleget nekem, akkor én sem teszek eleget Őneki. Ez lesz a kötelességem végzése iránti hozzáállásom. Ha elvégzem a kötelességem, akkor Istennek adnia kell nekem némi élvezetet. Hogy lehet az, hogy mások szép házban lakhatnak, de én nem? Hogy lehet az, hogy mások szép környezetben végezhetik a kötelességüket, nekem viszont ócskában kell? Miért nem tesz eleget Isten a követeléseimnek, amikor én elvégzem a kötelességemet?” Ilyesfajta mentségeket ismételgetsz magadban. Ott van ebben az Istennek való alávetettség hozzáállása? A kötelességed lelkiismeretes és értelmes végzése ez? Ezek a szavak már elhangzottak tőlem: „Semmiképp nem szabad vetélkedned Istennel.” Ez vetélkedés Istennel. Ha Istennel vetélkedsz, akkor vajon milyen hozzáállást vesz fel Isten az irányodban? (Isten nem fog munkálkodni. Félre fog tenni engem.) Isten félre fog tenni és figyelmen kívül fog hagyni téged. Komolyra fogja a dolgot majd veled Isten? Nem. Ha valami apró gonoszságot tettél, ami nem komoly, akkor meg fog tartani téged, és egy ideig még munkát végeztet veled. Ha azonban túl sok gonosztettet hajtottál végre, és komolyan félbeszakítottad és megzavartad az egyház munkáját, akkor ki leszel takarítva. Ha megtartanak, hogy munkát végezz, és egy ponton bűnbánatot tartasz, akkor Isten meg fog világosítani téged. Ha soha nem tartasz bűnbánatot és mindig vetélkedsz Istennel, akkor tényleg túlságosan elvetemült és túlságosan makacs vagy – és vajon ki lesz az, aki a végén veszteséget szenved? Te leszel az. Világosan kell látnod ezt: Az Istennel való vetélkedés a legbajosabb dolog, és a legnagyobb probléma. Amikor minden jól megy, az emberek azt gondolják, hogy nagyszerű az Istenbe vetett hit, és nincsenek elképzeléseik Istenről. Azonban amikor egy cseppnyi vész vagy szerencsétlenség éri őket, elkezdenek elképzeléseik lenni Istenről, olyannyira, hogy még panaszkodnak is Őrá, és fel merik emelni a hangjukat Őrá: „Létezik egyáltalán isten? Hol van? Én vagyok a legfőbb uralkodó. Én vagyok a legnagyobb. És merek vetélkedni istennel. Egyébként is, mit tud tenni velem?” Isten semmit nem fog tenni veled. Azonban feltárult, hogy aljas, hajthatatlan és bosszantó vagy. Mire utal az, hogy bosszantó vagy? Azt jelenti, hogy nem szereted a pozitív dolgokat. Nem vagy hajlandó alávetni magad Istennek, még ha tudod is, hogy Ő Isten, akkor sem vagy képes alávetni magad Neki. Nagyon nehéz számodra elfogadni az igazságot. Hajthatatlan, tudatlan és makacs vagy. Isten egyáltalán nem kedveli az ilyen embereket. Nagyon nehéz lesz számodra továbbra is végezni a kötelességed, és előfordulhat, hogy feltárulsz és ki leszel vetve, mielőtt mindvégig munkát tudnál végezni. Ez a kimenetel. Ezt már most is nagyon tisztán lehet látni. Vajon nem veszélyes ez? (De igen.) Tudván, hogy veszélyes, vajon mit kellene tenniük az embereknek? Először is, tudniuk kell, kik ők. Tudniuk kell, hol a helyük, és azt is tudniuk kell, hogy mik ők. Az emberek teremtett lények, akiknek semmiképp sem szabad vetélkedniük Istennel, mert semmi eredménye nem lesz annak, ha ezt teszik. Ha Isten adni akar neked valamit, még ha nem is akarod és nem is kérted, Ő akkor is odaadja neked – ez Isten igazságossága. Ha Isten nem tervez odaadni neked valamit, ha nem néz rád jóindulattal, akkor semmi értelme kérned Tőle azt. Ha nem tervez odaadni neked valamit, ha látja, hogy útmutatásra, segítségre és áldásra van szükséged, akkor ezt meg fogja adni neked anélkül, hogy kérnéd. Ha azt tervezi, hogy próbára tesz vagy felfed, akkor szándékosan így fog tenni, és semmi értelme esedezni Őhozzá. Ilyen Isten természete. Nem szabad, hogy az emberek Isten hozzáállása alapján döntsék el azt, miként bánjanak Istennel. Akkor hát mit tegyenek? (Mindenben vessék magukat alá Istennek.) Így van, vessék alá magukat. Az Isten vezényléseinek és elrendezéseinek való alávetettség a legfőbb bölcsesség, és aki megteszi ezt, abban van a legtöbb értelem. Azok az öntelt, önelégült egyének roppant okosnak és számítónak tartják magukat. Az egy dolog, hogy megtréfálsz másokat – ez a romlottságod megnyilvánulása –, de semmiképp sem szabad apró tréfák űzésével Isten ellen küzdened. Isten ellen nem ármánykodhatsz. Mert ha felgerjeszted a haragját, akkor leszáll rád a halál.