Négy feltétele van Isten ítélete és fenyítése elfogadásának: az, hogy az ember megfelelően teljesítse a kötelességét, hogy alávetett mentalitása legyen, hogy alapvetően becsületes legyen, és hogy bűnbánó szíve legyen. Jegyezzétek meg ezt a négy feltételt és vessétek össze velük magatokat, amikor különféle helyzetekkel találkoztok! Ha egy helyzethez hozzátartozik az alávetettség, akkor gyakorold az alávetettséget. Isten szava azt követeli az emberektől, hogy alázatos hozzáállásuk legyen; mit kell tenned, ha összeveted magadat Isten szavaival és nagy eltérést találsz? Tégy úgy, ahogy Isten mondja, kövesd Isten szavait elemzés és vitatkozás nélkül. Ha vitatkozni próbálsz, Isten undorodni fog tőled. Mit teszel majd, ha Isten undorodni fog tőled? Egyetlen cselekedettel orvosolhatod, éspedig úgy, ha azonnal irányt váltasz. Ne bántsd meg Isten szívét holmi triviális dolog miatt, ne okozz Neki további szívfájdalmat, és ne hagyd Őt figyelmen kívül! Az emberek semmik; ha figyelmen kívül hagyod Istent, Ő többé nem akar majd téged. Mit teszel, ha Isten figyelmen kívül hagy és nem akar téged? Ezt mondod: „Irányt fogok váltani. Ne hagyj el, Istenem, Nélküled nem boldogulok!” De ha csak mondod ezt, annak semmi haszna. Istennek nincs szüksége a hízelgő beszédedre; a hozzáállásodat fogja megnézni és a gyakorlásodat, azt, hogy utána melyik úton jársz, valamint a teljesítményedet. Ne gondold, hogy Isten egy átlagos valaki, akit meghathatsz néhány kedves szóval; Isten nem ilyen, Ő a hozzáállásodat nézi. Miután irányt váltottál, Isten látja, hogy hajthatatlan emberből alávetett emberré lettél, hogy el tudod fogadni az igazságot, és hogy nem vitatkozol többé Vele. Megváltozott a hajthatatlanságod, tudod, hogy ki vagy, és elismered Istenedet; Isten nem sokkal ezután elkezd munkálkodni rajtad. Némelyek ezt mondják: „Nem éreztem eddig, hogy Isten bármit is szándékozna tenni.” Ne hagyatkozz az érzéseidre! Pontosak az érzéseid? Isten olyan sok munkát végzett már rajtad – éreztél belőle bármit is? Érezted, amikor Istennek össze volt törve a szíve? Semmit sem tudtál róla – talán még boldognak is érezted magad valahol másutt. Ezért hát ne a magad érzései alapján értelmezd Isten érzéseit, és ne a saját érzéseidhez mérd Isten érzéseit, mert ez hasztalan. Ha Isten figyelmen kívül hagy téged, te pedig semmit sem érzel, és nem részesülsz megvilágosodásban vagy elismerésben, mit kell tenned? Jegyezz meg egy dolgot: Tovább kell folytatnod azoknak a felelősségeknek és kötelességeknek a teljesítését, amelyeket egy teremtett lénynek teljesítenie kell, és továbbra is olyan őszintén kell beszélned, ahogyan az elvárt. Ne térj vissza a korábbi hazugságaidhoz csak azért, mert Isten figyelmen kívül hagy téged vagy mert nem akar téged többé, ne beszélj úgy, ahogy egykor beszéltél; ha így teszel, akkor számodra vége mindennek. Ez vitatkozás és szembeszegülés Istennel. Szilárdan ki kell tartanod a kötelességed mellett, és az elvárt módon alá kell vetned magad. Milyen előny származik ebből? Amikor Isten látja, hogy irányt váltottál, meglágyul a szíve, és fokozatosan visszavonja az irántad való haragját és dühét. Hát nem jó jel a számodra Isten haragjának a visszavonása? Azt jelenti, hogy elérkezett számodra a fordulópont. Amikor felhagysz azzal, hogy az érzések alapján élj, hogy megpróbáld megfigyelni Isten kifejeződéseit, és azzal, hogy extravagáns követeléseket támassz Isten irányában azzal kapcsolatban, hogy Isten ismertesse az álláspontját, hanem mindezek helyett az Isten által kimondott szavak, az Általa rád bízott kötelességek és gyakorlási alapelvek, valamint azon út szerint élsz, amelyről azt mondta neked Isten, hogy azt gyakorold és azon járj; ha mindezek szerint élsz, és függetlenül attól, hogy miként kezel téged Isten, vagy hogy figyel-e rád, úgy folytatod, ahogyan kell – akkor Isten el fog ismerni téged. Miért fog elismerni téged? Azért, mert nem számít, mit tesz veled Isten, hogy fordít-e rád figyelmet vagy sem, hogy ad-e neked kegyelmet, áldásokat, megvilágítást, megvilágosodást, törődést és oltalmat vagy sem, illetve hogy mennyit érzel ebből, képes vagy mindvégig Őt követni. Szilárdan ragaszkodtál ahhoz a pozícióhoz, amelyhez egy teremtett lénynek változatlanul ragaszkodnia kell; Isten szavait tetted az életed céljává és irányává, és úgy tekintettél Isten szavaira, mint az igazságra, és mint a legbölcsebb szavakra az életedben. Mi az ilyen viselkedés lényege? Annak a szívbéli felismerése, hogy a Teremtő az életed, és hogy Ő a te Istened. Ily módon Isten bizonyosságot nyer, te pedig az Isten jelenlétében élő, normális ember leszel; az ilyen embernél megvannak a beállítottságbeli változás alapvető feltételei. Ennek alapján beállítottságbeli változásnak tekinthetők vajon az emberek által elért felismerések és változások? Még mindig elmaradnak attól. Éppen ezért el kell ismerned a Teremtő kilétét, valamint felelősségteljesen kell hozzáállnod a saját kötelességedhez. Azonkívül olyan hozzáállásra van szükséged, amely el tudja fogadni az igazságot, és alá tudja vetni magát neki. Miután már rendelkezel ezekkel a tulajdonságokkal, Isten elkezdi majd benned az ítélet és a fenyítés munkáját. A megmentésed ezen a ponton kezdődik. Némelyek ezt mondják: „Ha rendelkezünk ezekkel a tulajdonságokkal, az azt jelenti, hogy már megváltozott a beállítottságunk? Miután már ennyit változtunk, mi másért tudna még Isten megítélni és megfenyíteni bennünket?” Mit ítél és mit fenyít meg Isten? Az emberek természetlényegét, ami a romlott beállítottságuk. Ha valakinél megvan ez a négy feltétel, és képes eleget tenni azoknak, melyik aspektusa változott meg alapjaiban a romlott beállítottságának? Egyik sem. Mindössze egy csekély magatartásbeli változás történt, de ez nem elég. Nem történt alapvető változás. Ez azt jelenti, hogy mielőtt Isten elkezdené rajtad az ítélet és a fenyítés munkáját, mindig felületes és felszínes lesz az önismereted. Nem fog egyezni a romlott lényegeddel; távol esik tőle, és igen jelentős a szakadék. Mielőtt tehát Isten elkezdené az ítélet és a fenyítés munkáját, bármilyen jónak, ártatlannak és szabálykövetőnek gondolod is magad, és bármilyen alávetett is szerinted a hozzáállásod, egy dolgot tudnod kell: formálisan még nem indult változásnak a beállítottságod. Mindössze magatartásbeli változásra utalnak a gyakorlási módjaid és a módszereid, és csak annak az alapvető emberi mivoltnak felelnek meg, amelynek a birtokában kell, hogy legyen az az ember, akit Isten meg fog menteni. Becsületesség, alávetettség, az irányváltásra való képesség, hűség – ezek a dolgok mind jelen kell, hogy legyenek az emberi mivolton belül. Természetesen a lelkiismeret és az értelem is idetartozik; birtokában kell lenned ezeknek a tulajdonságoknak, mielőtt Isten elvégezné az ítélet és a fenyítés munkáját. Amint megvan valakinél ez a négy feltétel – a kötelesség megfelelő teljesítése, az alávetett mentalitás, az alapvető becsületesség és a bűnbánó szív –, Isten elkezdi az illetőben az ítélet és a fenyítés munkáját.

Nos, kell, hogy legyen valami fogalmatok arról, hogy Isten konkrétan miként végzi el az embereken az ítélet és a fenyítés munkáját. Ami például a gonoszságot illeti, az emberek gyakran próbára teszik Istent, érthetetlen módon át akarják vizsgálni Őt, és gyanút, kételyeket és kérdéseket táplálnak magukban Isten szavaival kapcsolatban. Azon spekulálnak, hogy Isten vajon miként is viszonyul valójában az emberekhez, és ezt mindig tudni akarják. Hát nem gonosz dolog ez? Tudják jelenleg az emberek, hogy mely állapotaik vagy magatartásformáik tükrözik ezt a fajta beállítottságot? Nem világos a számukra. Isten az idő alatt, míg megítél és megfenyít téged, eléri, hogy feltárulkozz és leleplezd magadat és a különféle állapotaidat, hogy világosságot nyerj velük kapcsolatban a szívedben. Természetesen, amikor leleplezed magadat, nem biztos, hogy túlságosan szégyenkezel, de legalább megtudod ezáltal, hogy miért ítél és fenyít téged Isten. Látni fogod, hogy Isten ítélő szavai és leleplezése tényszerűek: teljességgel meggyőznek téged és megláttatják veled, hogy kivétel nélkül pontosak. Akkor világossá válik számodra, hogy ezek a dolgok mind benned vannak; nem viselkedésformák vagy pillanatnyi feltárulások csupán, hanem a tényleges beállítottságod. Ezt követően, az idő alatt, amíg Isten az ítélet és a fenyítés munkáját végzi, folyamatosan fel leszel fedve, és a romlott beállítottságod miatt megmetszenek majd, ami miatt szenvedned kell és finomítást kell elviselned. Az Istenre való gyanakvás például a gonoszság kifejeződése. Az emberek sokszor gyanakszanak Istenre, de sosem veszik észre, hogy ez gonosz dolog; ezt a dolgot meg kell oldani. Amikor Isten megítél és megfenyít téged, ha gyanakszol Istenre, tudtodra fogja adni, hogy ez gonoszság. Gonosz beállítottsággal élsz, és e gonosz beállítottság alapján kezeled az Istent, akiben hiszel, versengsz Isteneddel és gyanút támasztasz Vele szemben – a szíved pedig kínokat él át. Nem akarod ezt tenni, de nem tudsz másként tenni. Mivel ilyen romlott beállítottságod van, Isten úgy alakítja majd a körülményeket, hogy finomíthasson téged, és eléri, hogy tudtodon kívül is elhagyd az elképzeléseidet és képzelgéseidet, a logikai gondolkodásodat, valamint a gondolataidat és elgondolásaidat. Ekkor szenvedni fogsz; ez az igazi finomítás, és e romlott beállítottságod miatt részesülsz benne. Hogyan történik ez a finomítás? Ha azt gondolod, hogy ez nem romlott beállítottság, azt hiszed, hogy nincsenek ilyen megnyilvánulásaid vagy állapotaid, és hogy nem ilyesfajta ember vagy, valamint ha úgy érzed, hogy nem lakozik benned a romlott beállítottságnak ez az aspektusa, akkor vajon finomítva leszel, amikor megítél téged Isten? (Nem.) Amikor elismered, hogy romlott beállítottságot tanúsítottál, és tudod, hogy Isten megítélt téged, valamint össze tudod vetni a romlott beállítottságodat az ítéletével, de még mindig megmagyarázod a dolgokat és még mindig ebben a romlott beállítottságban élsz, és képtelen vagy szabadulni tőle – nos, így történik a finomítás. Tudod, hogy Isten rosszallja és gyűlöli a romlott beállítottságodat, és távol vagy attól, hogy eleget tégy Isten követelményeinek; világosan látod, hogy tévedsz, és Istennek van igaza, de nem tudod gyakorlatba ültetni az igazságot, és Isten útját sem tudod követni – a fájdalmad ebben a pillanatban keletkezik. Van most ilyen fájdalmatok? (Nincs.) Akkor legalábbis még nem kellett elviselnetek finomítást a romlott beállítottságotok tekintetében; csak némi abból eredő fájdalmat tapasztaltok, hogy megfeddnek és megfegyelmeznek benneteket, amikor hibákat és vétkeket követtek el, de ez egyáltalán nem finomítás. Tegyük fel, hogy be tudtok menni egy ilyen életbe, elindultok egy ilyen úton, és ezt mondjátok: „Többé már nem a ragaszkodások vagy a státusz miatt szenvedek, hanem igazi finomítást viselek el. Rájöttem, hogy valóban nem vagyok összeegyeztethető Istennel, mélyen gyökerezik a romlott beállítottságom, és nem tudom levetkőzni. Finomítson hát és fedjen fel engem Isten!” Amikor ilyen állapotban élsz, a megmentésedhez vezető úton jársz. Most, hogy ezt mondom, talán mindannyian sóvárogva várjátok annak a napnak az elérkezését, de nem tudom, hányan tudtok ténylegesen elég áldottak lenni ahhoz, hogy ilyen bánásmódot élvezhessetek. Ez egy hatalmasan jó dolog, és egy óriási áldás. Nem könnyű megmenekülni. Ha a Teremtő igazán értékel téged, kiválaszt téged, és megengedi, hogy a követője légy, az csak az első lépés a megmenekülés felé. Ha a Teremtő értékel téged és azt mondja, jogosult vagy arra, hogy ítéletében és fenyítésében részesülj, az csak a második lépés. Ha fel tudsz állni Isten ítéletéből és fenyítéséből, el tudsz érni egy olyan állapotot, ahol megváltozik a beállítottságod, és összeegyeztethetővé tudsz válni a Teremtővel, rálépve Isten félelmének és a rossz kerülésének az útjára, az a végső kimenetel. Nos, közületek ki lesz elég áldott ahhoz, hogy eljusson addig a napig, ki lesz olyan áldott, hogy elnyerje ezt az üdvösséget? Meg lehet ezt ítélni az ember megjelenéséből? A képességéből? A képzettségi szintjéből? (Nem lehet.) Meg lehet állapítani annak alapján, hogy jelenleg milyen kötelességeket teljesít az illető? Vagy annak alapján, hogy milyen családba született? E tényezők egyike sem tudja ezt felfedni. Egyesek ezt mondják: „Az én családom három nemzedék óta hisz az Úrban; már akkor is hittem, amikor még az anyám méhében voltam, úgyhogy biztosan megmenekülök.” Ez ostoba és hihetetlenül tudatlan beszéd; Isten nem ezeket a dolgokat nézi. A farizeusok generációkon át hittek Istenben, és mivé lettek mostanra? Még csak azt sem akarja Isten, hogy a követői legyenek; teljességgel ki lettek rekesztve; Isten üdvözítő munkája számára lényegtelenek, és nincs részük benne.

Az, hogy el tudja-e fogadni valaki Isten ítéletét és fenyítését vagy sem, közvetlenül összefügg a beállítottságbeli változás kulcskérdésével. Az emberek azonban hajlamosak rá, hogy sok elképzelésük legyen Isten ítéletével és fenyítésével kapcsolatban. E problémák megoldásához létfontosságú gyakran beszélgetni az igazságról Isten szavai szerint. Erre van a legnagyobb szükség. Miért ítéli és fenyíti meg Isten az embereket? Mennyire vált romlottá az emberiség? Milyen problémákat hivatott megoldani az ítélet és a fenyítés, és milyen kimeneteleket ér el? Milyen normákat követel meg Isten az emberektől? Ha valaki nem érti ezeket az igazságokat, akkor nem könnyű elfogadnia az ítéletet és a fenyítést; könnyen alakít ki elképzeléseket Istennel kapcsolatban, valamint lázadó mivoltot és ellenállást is, sőt akár még káromolni is fogja Istent és ellenségessé válik Iránta. Hogyan menti meg Isten az embereket? Ki tudja elfogadni Isten ítéletét és fenyítését? Ki tud rálépni az igazságra törekvés és a tökéletességre jutás útjára? Kit fog kivetni Istennek az utolsó napokban végzett munkája? Ha világosan közlik ezeket az igazságokat, akkor nem lesznek-e vajon megoldva az emberek ítéletről és fenyítésről alkotott elképzelései? Legalább alapvető mértékben meg lesznek oldva – az esetlegesen fennmaradó problémák csak az ember saját tapasztalatán keresztül oldhatók meg; ezek az igazság megértésével természetszerűleg meg fognak oldódni. Némelyek ezt mondják: „Meg lettek bocsátva a bűneink, akkor hát miért kell még mindig ítéletet és fenyítést tapasztalnunk?” A bűnök megbocsátása Isten kegyelme; ez teszi alkalmassá az embereket arra, hogy Isten elé járuljanak. Az ítélet és a fenyítés azonban azt a célt szolgálja, hogy az emberek alaposan meg legyenek mentve a bűntől és a Sátán befolyásától; a kettő nem mond ellent egymásnak. A Kegyelem Korában Isten megváltja az embereket és megbocsátja a bűneiket; a Királyság Korában Isten megítéli az embereket és megtisztítja romlott beállítottságukat. Ez Isten munkájának két szakasza. Sok nevetséges ember van vallásos körökben, akiknek folyton elképzeléseik vannak az ítélettel és a fenyítéssel kapcsolatban; mereven ragaszkodnak a „hit általi megigazulás a bűnök bocsánata után” frázishoz, és teljességgel elutasítják Isten ítéletének és fenyítésének az elfogadását. Kell-e vitatkozni az efféle emberekkel? Ha ilyen emberekkel találkoztok, és azok el tudják fogadni Isten szavait és az igazságot, akkor beszélgethettek velük az igazságról, és olvashatjátok nekik Isten szavait. Ha egyáltalán nem hajlandók elfogadni az igazságot, akkor szükségtelen vesződni velük; ők egyáltalán nem várományosai Isten üdvösségének. Isten csak azokat menti meg, akik el tudják fogadni a szavait és az igazságot; azokat viszont, akik egyáltalán nem tudják elfogadni Isten szavait és az igazságot, egyáltalán nem fogja megmenteni Isten. Azok, akik el tudják fogadni az igazságot, könnyen fel tudják oldani az elképzeléseiket, akármennyi legyen is belőlük; mindössze többet kell olvasniuk Isten szavait és jobban kell keresniük az igazságot. Azok az emberek tudják elfogadni az igazságot, akiknek van emberi mivoltuk, és akiknek van lelkiismeretük és értelmük. Mielőtt elfogadnák az emberek Isten ítéletét és fenyítését, sok elképzelést és sok helytelen gondolatot alakítanak ki magukban, azonkívül negatív állapotokat is. A leggyakoribb negatív állapot a következő: „Feláldoztam magam Istenért és teljesítettem a kötelességeimet; meg kellene, hogy óvjon és áldjon Isten minden dologban. Miért értek szerencsétlenségek?” Ez a leggyakoribb állapot. Van egy másik fajta állapot is: Amikor látják, hogy mások jó körülmények között élnek és jól érzik magukat, miközben ők nehézség és szegénység közepette, akkor Isten igazságtalanságáról panaszkodnak. Még az is lehet, hogy látják, amint mások jobb eredményeket érnek el a kötelességeik teljesítése során, mire iriggyé és negatívvá válnak. Akkor is negatívak, ha mások családjában harmónia és egység van, ha mások jobb képességűek náluk, ha fárasztó a kötelességük teljesítése, vagy ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretnék. Röviden: minden olyan körülmény esetén negatívvá válnak, amely nem egyezik az elképzeléseikkel és a képzelgéseikkel. Ha az ilyen embereknek van valamennyi képességük és el tudják fogadni az igazságot, segíteni kell nekik. Amennyiben megértik az igazságot, könnyen megoldható a negativitásuk problémája. Ha nem keresik az igazságot és negatívak maradnak, s folyton elképzeléseket táplálnak magukban Istennel kapcsolatban, akkor Isten félre fogja állítani őket és nem törődik velük, mert a Szentlélek nem végez hiábavaló munkát. Az ilyen emberek túlságosan önfejűek, nem fogadják el az igazságot, folyton elképzeléseik vannak Istenről, és mindig megvannak a maguk követelései; ez az ész súlyos hiánya, ami némiképp érzéketlenné teszi őket az értelemmel szemben. Meg tudják érteni az igazságot, de nem fogadják el azt. Nem olyan ez egy kicsit, mintha tudatosan követnének el sértéseket? Isten éppen ezért nem törődik velük. Némelyek ezt mondják: „Gyakran vagyok negatív, és Isten figyelmen kívül hagy engem. Ez azt jelenti, hogy Isten nem szeret engem!” Az ilyen kijelentés abszurd. Tudod, hogy kit szeret Isten? Tudod, hogyan nyilvánul meg Isten szeretete? Tudod, hogy kit nem szeret és hogy kit fegyelmez Isten? Isten szeretetének alapelvei vannak; nem olyan, ahogy az emberek elképzelik: nem azt jelenti, hogy állandóan elviseli az embereket, kegyelmet és irgalmat tanúsítva irántunk; nem azt, hogy mindenkit megment, bárkiről legyen is szó, hogy mindenkinek megbocsát, bármilyen bűnöket követett is el, végül pedig kivétel nélkül mindenkit bevisz Isten királyságába. Ezek vajon nem emberi elképzelések és képzelgések csupán? Ha így lenne, nem volna rá szükség, hogy Isten elvégezze az ítélet munkáját. Annak, ahogyan Isten azok irányában viselkedik, akik gyakran negatívak, alapelvei vannak. Ha állandóan negatívak az emberek, akkor ott probléma van. Isten annyi mindent mondott, oly sok igazságot kifejezésre juttatott, és ha valaki igazán hisz Istenben, akkor Isten szavainak olvasása és az igazság megértése után egyre kevesebb negatív dolog lesz az illetőben. Ha mindig negatívak az emberek, akkor bizonyos, hogy egyáltalán nem fogadják el az igazságot, és ezért mindjárt negatívvá válnak, amint olyasvalamivel találkoznak, ami ütközik a saját elképzeléseikkel. Miért nem keresik Isten szavaiban az igazságot? Miért nem fogadják el az igazságot? Bizonyosan azért nem, mert elképzeléseik és félreértéseik vannak Istennel kapcsolatban, és mert soha nem keresik az igazságot. Vajon Isten még akkor is odafigyel rájuk, ha így közelítenek az igazsághoz? Nem olyan, mintha az ilyen emberekre nem hatna az értelem? Hogyan viszonyul Isten azokhoz, akikre nem hat az értelem? Félreveti és figyelmen kívül hagyja őket. Higgy úgy, ahogy csak szeretnél; rajtad áll, hogy hiszel-e vagy sem; ha igazán hiszel és törekedsz az igazságra, akkor el fogod nyerni az igazságot; ha nem törekedsz az igazságra, akkor nem lesz a tiéd. Isten minden emberrel igazságosan bánik. Ha nincs az igazságot elfogadó hozzáállásod, ha nincs alávetett hozzáállásod, ha nem igyekszel eleget tenni Isten követelményeinek, akkor hihetsz, ahogyan csak szeretnél; továbbá, ha inkább elmennél, azt is azonnal megteheted. Ha nem szeretnéd megtenni a kötelességedet, Isten háza nem fog rákényszeríteni; mehetsz, ahová csak tetszik. Isten nem biztatja maradásra az ilyen embereket. Ez az Ő hozzáállása. Világos, hogy teremtett lény vagy, ám te sosem akarsz teremtett lény lenni. Mindig arkangyal akarsz lenni, aki nem hajlandó alávetni magát Istennek, és mindig egyenrangúságra vágysz Istennel. Ez arcátlan ellenállás Istennek; olyasvalami, ami sérti Isten természetét. Nyilvánvalóan átlagember vagy csupán, és mégis mindig különleges bánásmódra vágysz, arra, hogy státuszod legyen és hogy valaki légy; minden tekintetben jobb akarsz lenni másoknál, nagy áldásokat akarsz nyerni, és mindenkit felül akarsz múlni. Ez az értelem hiányát mutatja. Hogyan látja Isten az értelem nélkül való embereket? Miként értékeli őket Isten? Az ilyen emberekre nem hat az értelem. Egyesek ezt mondják: „Ha azt mondod, hogy nem hat rám az értelem, akkor nem fogok több munkát végezni!” Ki kért meg rá, hogy munkát végezz? Ha nem vagy rá hajlandó, Isten nem fog kényszeríteni; rajta, menj el – Isten háza nem fog tartóztatni! Még ha hajlandó is vagy munkát végezni, Isten házának akkor is vannak követelményei. Ha színvonalon aluli a munkavégzésed, és ha túl sok gondot okoz Isten házának a kötelességed végzése, vagyis ha több rossz származik belőle, mint amennyi jó, akkor Isten háza bizonyosan ki fog vetni téged; még ha szeretnél is munkát végezni, Isten háza nem akar majd téged. Amennyiben hajlandóak munkát végezni az emberek, ha el tudják fogadni az igazságot és azt is, hogy megmetszik őket, akkor jogosultak arra, hogy Isten házában maradjanak. Óriási áldás, ha képesek az igazságra törekedni, elfogadni Isten ítéletét és fenyítését, valamint arra, hogy Isten megmentse és tökéletesítse őket. Ne gondold, hogy Isten könyörög neked, és hogy szüksége van arra, hogy megítéljen és megfenyítsen téged; Isten nem fog könyörögni neked. Isten megválogatja, hogy kiket ment meg és kiket tökéletesít, éspedig konkrét céllal a fejében és alapelvek szerint; nem minden Benne hívő képes elérni azt, hogy Isten megmentse őt – sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak. Isten több normájának is meg kell felelned – megfelelően kell teljesítened a kötelességedet, alávetett mentalitással kell rendelkezned, alapvetően becsületesnek kell lenned, és bűnbánó szíved kell, hogy legyen – csakis ekkor kezd el Isten hivatalosan megítélni és megfenyíteni, valamint megtisztítani és tökéletesíteni téged. Egyesek ezt mondják: „Az ítélet és a fenyítés megtapasztalása szenvedést jelent!” Noha igaz, hogy szenvedni fogsz, alkalmasnak kell lenned rá. Ha nem vagy alkalmas, akkor még a szenvedésre sem vagy megfelelő! Azt gondolod, hogy olyan egyszerű Isten munkája és az, ahogyan az embereket tökéletesíti? Azokon, akik nem hajlandóak elfogadni az ítéletet és a fenyítést, vagy elmenekülnek az ítélet és a fenyítés elől, végül számon lesznek kérve a cselekedeteik. Függetlenül attól, hogy kicsoda valaki, illetve hogy miként viszonyul Istenhez: ha ez a hozzáállás nem egyezik azzal, amit Isten elvár, akkor Isten nem fog közbeavatkozni, és hagyni fogja, hogy hadd járjon az illető a maga útján. Isten szavai mind ott vannak; ha meg tudod tenni, amit mond, akkor tedd meg. Ha hajlandó vagy megtenni, akkor tedd meg. Ha nem vagy hajlandó vagy nem tudod megtenni, Isten nem fog kényszeríteni. Azt gondolod, hogy Isten könyörögni fog neked? Azt gondolod, hogy Isten fegyelmezni fog téged? Nyugodj meg: Isten egész biztosan nem fog ilyet tenni. Isten ezt fogja mondani: „Ha nem szereted elfogadni az igazságot, ha idegenkedsz Isten ítéletétől és fenyítésétől, akkor rendben van. Már élveztél némi kegyelmet, úgyhogy siess vissza a világba, igyekezz, és menj el; nem kényszerítelek. Nem vagy rá alkalmas, hogy a mennyek országának áldásait élvezd, és akkor sem lehetnek a tiéid, ha szeretnéd.” Mit jelent az, hogy Isten nem kényszeríti az embereket ítélete és fenyítése elfogadására? Azt jelenti, hogy ha az emberek nem fogadják el Isten ítéletét és fenyítését, Isten nem fogja fegyelmezni, fenyíteni, emlékeztetni vagy inteni őket; nem lesz megvilágosodás vagy megvilágítás a Szentlélek részéről. A felszínen úgy tűnik, mintha meglehetősen kényelmesen élnének ezek az emberek. Nem fegyelmezi meg őket senki amiatt, hogy felületesen végzik a kötelességüket, sem azért, hogy negatív módon lazítanak a munkában, illetve mert olyan könnyedén ítélkeznek Isten felett. Még Isten félreértése, az Istenre való panaszkodás és az Istennek való ellenállás miatt sem éreznek semmit a szívükben addig, amíg el nem követnek valami nagy gonoszságot – például az adományokból való lopást vagy az azokkal való visszaélést –, de nincsenek tudatában semminek. Az ilyen nagy gonoszságokat elkövető emberek éveken át képesek anélkül élni, hogy önvizsgálatot tartanának, anélkül, hogy a legcsekélyebb bűnbánatot tanúsítanák, és anélkül, hogy kicsit is sejtenék, hogy milyen büntetés vagy sors vár rájuk. Egy normális embernek kell, hogy legyen valamiféle sejtése, nekik azonban nincsen, mert Isten egyáltalán semmit sem végez bennük. A tétlenség egyfajta hozzáállás Isten részéről. Mit mutat? El tudjátok képzelni, hogy mit gondol Isten a szívében? Egészen lemondott az ilyen emberekről. Miért mond le Isten az ilyen emberekről? Megveti az ilyen embereket; annyit sem nyomnak a latba, mint egy tollpihe vagy mint egy hangya; említésre sem méltók, és ezért eldőlt a sorsuk. Vajon akarja majd Isten az ilyen embert azon a napon, amikor az ezt mondja neki: „Isten teremtett lénye akarok lenni, elfogadlak téged, mint uramat és istenemet”? Isten nem akarja majd az ilyen embert. Némelyek ezt mondják: „Megbántam a dolgot, most visszafordulok.” Vajon túl késő a számukra? Túl késő. Mivel ördögi természetük van, ami sosem fog megváltozni, Isten nem menti meg az ilyen embereket. Bármennyire is sajnálkozzanak, bármilyen szánalmasan sírjanak is, képesek-e a változásra? Képesek-e igazán bűnbánatot tartani? Egyáltalán nem. Akár törekszel tehát az igazságra, akár nem, ha igazán hiszel Istenben, meg kell értened Isten házának adminisztratív rendeleteit. Egyáltalán nem lehetnek terveid az Istennek szánt adományokkal; az is elfogadhatatlan, ha csak megfordul a fejedben, hogy lopj vagy használj belőlük. Amint elköveted ezeket a tetteket, nagy szerencsétlenséget idézel elő, ami kihatással lesz a sorsodra. Ha egyszer eldől a sorsod, hasztalan fogsz visszagondolni arra, hogy mit mondott Isten, illetve hogy melyek Isten követelményei, és hiába érzel megbánást – akkor már túl késő lesz. Most még nem fejeződött be Isten munkája, de némelyeknek már eldőlt a sorsa. Isten még nem hirdette ki ezt a dolgot, és nem is közölte senkivel. Ezek az emberek még mindig azt hiszik, hogy jól csinálják, és továbbra is csak tétlenül múlatják az idejüket. Azt sem veszik észre, ha már ott kopogtat az ajtón a halál; egy rakás zavaros fejű és semmirekellő emberek mindannyian.

Két másik esettel fogom folytatni. Az előző eset egy férfiről szólt, ezekben az esetekben pedig két női vezető lesz a két főszereplő. E megnevezés hallatán azonnal rá lehet jönni, hogy a státuszuk nem alacsony, és mégis: az ilyen státusszal rendelkező emberek nagy gonoszságot képesek elkövetni. E két nő közül az egyik egy nem hívővel üzletelt, akinek tőkehiány miatt a csőd szélére került a vállalkozása. Mivel ez a nő vezetőként szolgált a gyülekezetben és pénzügyi források fölött rendelkezett, a nem hívő kölcsönkért tőle. A nő egyoldalúan beleegyezett, hogy kölcsönad neki többszázezer jüant anélkül, hogy megkérdezte volna a Fennvalót. Az emberek pénzét kölcsön lehet adni, de Isten pénze adomány, és mindenkinek büntetéssel kell szembenéznie, aki hozzányúl az Istennek szánt adományhoz. A nő titokban elsikkasztott az adományokból, éspedig nem jelentéktelen összegben. A sikkasztást követően a gyülekezet intézkedett ellene, és követelték, hogy dolgozzon, hogy fizesse vissza a pénzt. Így kezelte az ügyet a gyülekezet; ez emberi módszer volt. A nő vissza tudta fizetni a pénzt, és látszólag tisztességesnek tűnt a hozzáállása. Azt mutatja ez, hogy megfordult? (Nem.) Igen vakmerőn cselekedett, mint valami meggondolatlan tökfilkó, amiből meglátszott a beállítottsága és az Istenhez való hozzáállása. Képes az ilyen ember tisztán érteni az igazságot? Képes lehet értelmesen cselekedni? Volt olyan merész, hogy hozzányúljon az Istennek szánt adományokhoz, és a saját pénzeként kezelte azokat. Mivel Isten nem adott neki utasítást a pénz elosztására vonatkozóan, és azt sem szögezte le, hogy nem szabad hozzányúlnia, sem alapelvek, sem határok nem voltak a szívében. Azt hitte, hogy vezetőként joga van rendelkezni e fölött a pénz fölött, és nem átallott azt elsikkasztani. Hogyan kezelte Isten az ügyet a sikkasztás után? Istennek a kisujját sem kellett mozdítania; a gyülekezet büntette meg a nőt. Ez a többszázezer jüan határozta meg egyesegyedül a sorsát: Isten örökre kivágta és félrevetette őt. Miért tenne ilyet Isten? Ez Isten haragját fejezi ki, miközben persze természetének egyik aspektusát is. Isten nem tűri a sértést; ha megsérted Isten természetét, azzal átlépsz egy határt. Le van ez fektetve az adminisztratív rendeletekben? (Igen.) Isten választottai jól tudják ezt: az adományok elsikkasztása sértés Isten természete ellen. Beavatkozott-e Isten, amikor ez a nő sikkasztott az adományokból? Isten nem avatkozott be, nem állította meg őt, és nem mondott semmit; korlátozni sem korlátozta, nem feddte meg és nem is figyelmeztette, amikor elkövette a tettét – a pénz egyszerűen így lett kölcsön adva. Igencsak meg volt elégedve magával azelőtt, hogy lelepleződött volna az ügy, a gyülekezet pedig kezelésbe vette volna őt. Akkor aztán sírni-ríni kezdett, majd azonnal elkezdett dolgozni, hogy visszafizesse a pénzt. Valójában a pénz volt az, ami Istent érdekelte? Nem. Nem a pénz érdekelte Őt, hanem az, hogy milyen hozzáállást tanúsított Iránta a nő ebben a dologban. Ez volt az, ami Istent érdekelte. Éppen a pénz miatt megsérteni Isten természetét – hát nem halál járna ezért? Erre mondjuk, hogy azt kapod, amit érdemelsz! Ha egy kicsit negatív vagy gyenge vagy, ha néha hamisságot követsz el a kötelességed teljesítése közben, vagy olykor egy bizonyos státuszból fakadó pozícióban tetszelegsz és kiélvezed annak előnyeit, Isten ezt a romlott beállítottság kinyilatkoztatásának látja. Ám ha az Istennek szánt adományokhoz mersz nyúlni anélkül, hogy egyeztetnél Vele, vagy ha visszaélsz az adományokkal anélkül, hogy engedélyt kapnál rá Tőle, az miféle probléma? Lopás az adományokból. És ez miféle természetre utal? Ez egy arkangyal természete, a Sátán természete. Nem árulás ellopni az Istennek szánt adományokat? (De igen.) Mit csinált a Sátán, amit árulásnak minősített Isten? (Istenné szeretett volna válni.) Ez a nő, akiről beszélünk, rendelkezni akart az Istennek szánt adományok felett. Kinek képzelte magát? (Azt gondolta, hogy ő Isten.) Pontosan. Istennek látta magát, és ez volt az, ahol hibázott. Ezért mondjuk, hogy megsértette Isten természetét. Vajon súlyos természetű dolog ez? (Igen.) Pontos a jellemzésünk? (Pontos.) Ennek a nőnek nincs többé sorsa. Nincs sorsa – így tűnik most. Ami Isten meghatározását illeti, illetve azt, hogy milyen büntetésekben részesül majd ez a nő a későbbiekben – ez majd a jövőben dől el. Ez az első nő története. Igazán merész volt, a fölötte és alatta állókat egyaránt be tudta csapni, vakmerőn cselekedett, a következmények számbavétele nélkül, ami egyszerre volt ostobaság és szemtelenség. Volt-e benne egy szemernyi alávetettség is, illetve vágy a keresésre? (Nem volt.) Ő akart rendelkezni az Istennek szánt adományok, Isten tulajdona fölött, anélkül, hogy bárki beleegyezését kérte vagy bárki mással megbeszélte vagy megvitatta volna a dolgot. Fogta magát, és egyoldalúan kezelte ezt a dolgot, és ezek voltak a következmények. Némelyek talán ezt mondják: „Ha valaki pusztán hozzáér az Istennek szánt adományokhoz, az máris azt jelenti, hogy megsértette Isten természetét?” Így volna? Nem, nincs így. Az egyháznak alapelvei vannak az Istennek szánt adományok elosztására vonatkozóan, és ha ezek szerint az alapelvek szerint cselekszel, Isten nem fog közbeavatkozni. Ha már ismered az alapelveket, de nem követed őket, hanem inkább ragaszkodsz hozzá, hogy vakmerőn cselekedj és a magad módján tedd a dolgokat, s titokban, te magad kezeld ezeket az ügyeket, akkor azzal megsérted Isten természetét. Ez az első nő története.

A második női vezető története is az adományokkal kapcsolatos, éspedig így szól: a gyülekezet vásárolt egy felújításra szoruló házat azzal a céllal, hogy istentiszteleti helyként használják. A felújításba a tervezés és az anyagvásárlás is beletartozik, ami pénzbe kerül. Mivel ez Isten házának a munkája, ami Isten irányításával jár együtt, az elköltött pénz természetesen Isten házától származik, és Istennek szánt adomány. Ez a pénz észszerűen, jogszerűen és megfelelően kerül felhasználásra, Isten háza alapelveinek megfelelően. Ez a nő vezető volt akkoriban, és ő felelt ezért a projektért. Egy új hívőt választott ki, akit senki sem ismert, hogy jöjjön és felügyelje a projektet. Ez a férfi olyan volt, akár egy nem hívő. A nő később összejátszott ezzel a nem hívővel, és sok csúcskategóriás dolgot vásároltak és rengeteg pénzt elpazaroltak. Nem pénz kicsalása ez vajon Isten házától? Ez az Istennek szánt adományok elsikkasztása és elherdálása! Ez a nem hívő elég sok pénzre tett szert ily módon. Volt ehhez bármi köze a nőnek? (Igen.) A nő segítette elő az egészet, ő tette lehetővé a nem hívő számára, hogy megtegye ezeket a dolgokat. Amikor valaki rájött és jelenteni akarta, hogy mi történt, a nő vehemensen megakadályozta benne és megfenyegette. Elárulta Isten házának az érdekeit, ártott ezeknek az érdekeknek, és az adományokat illetően is jelentős veszteséget okozott. Vajon Isten megfeddte eközben a nőt? (Nem.) A nő nem tudott róla. Honnan tudjuk, hogy nem tudott róla? Tényekkel bizonyítható; az elejétől fogva világosan látta, hogy mit tervez a nem hívő, de nem állította meg, hanem helyette részt vett a dologban és hallgatólagosan jóváhagyta, folyamatosan pumpálta a pénzt a projektbe. Ennek eredményeképpen elszálltak a költségek, a végeredmény pedig színvonalon aluli lett. A nő tisztán látta ezt, és mégis egyre több pénzt ölt bele. Vajon Isten cselekedett ekkor? Isten nem tett semmit. Milyen elképzeléseik és képzelődéseik vannak az embereknek ezzel a dologgal kapcsolatban? Azt gondolják, hogy Istennek felelősséget kellene vállalnia a saját pénzéért, és meg kellett volna állítania a nőt. Ez egy emberi elképzelés, de Isten nem így cselekedett. Miután befejeződött a felújítás, és Isten háza vizsgálatot folytatott, kiderült, hogy sok elveszett az adományokból. Mit kellene tenni ezzel a nővel? Isten nem tett semmit; a gyülekezet kezelte őt, és egy másik nő elkezdte visszafizetni a pénzt. Mi volt a természete a cselekedeteinek? Vezetőként nem csupán felelőtlen volt, és nem ellenőrizte az adományok elköltését, hanem még össze is játszott egy kívülállóval azért, hogy becsapja Isten házát és elsikkassza az Istennek szánt adományokat. Ez az eset még az előzőnél is súlyosabb. Mi tehát az ilyen ember sorsa Isten szemében? Pusztulás; hogy meg lesz-e büntetve vagy sem, az majd a jövőben dől el. Lehet, hogy az ilyen embert egy napon gonosz lelkek és piszkos démonok lakhelyére rakja majd Isten, a fizikai teste elpusztul ebben az életben, a lelkét pedig piszkos démonok és gonosz lelkek fogják megbecsteleníteni és megszentségteleníteni; ami pedig a következő életet illeti, az még túl messze van ahhoz, hogy beszéljünk róla. Ez a sors. Miért kezeli így Isten ezt az illetőt? Azért, mert megsértette Isten természetét. Miután megsértette Isten természetét, továbbra is szeretheti őt Isten? Nem marad számára szeretet, sem irgalom vagy szerető jóság – hanem csakis a harag. Amikor említésre kerülnek a cselekedetei, Isten gyűlöli és megveti őt. Miért veti meg őt Isten ennyire? Azért, mert tudatosan követett el bűnöket, annak ellenére, hogy tisztában volt az igaz úttal. Nem csupán vétekáldozat nincs többé a számára, hanem Isten haragjának büntetésével is szembe kell néznie. Nincs sors, nincs rendeltetési hely, nincs esély az üdvösségre – egyik sincs ezek közül a számára. Ezt jelenti Isten természetének a megsértése; ez történik akkor, amikor valaki megsérti Isten természetét.

Mondjátok meg Nekem: könnyű vajon megsérteni Isten természetét? A valóságban nincs rá túl sok lehetőség, és nincs túl sok olyan helyzet, amikor ez megtörténhetne. Kevés rá a lehetőség, és kicsi az esélye; akkor miért sikerül az embereknek mégis megsérteniük Isten természetét, amikor ilyen kevés rá a lehetőség és ilyen alacsony a valószínűsége? Mindkét nő több mint húsz éve hitt már Istenben, sok éven át hallgattak prédikációkat, és régóta szolgáltak vezetőként és dolgozóként. Hogy tudtak ilyen súlyos hibákat véteni? Az emberi mivolt szempontjából nézve: híján voltak az emberi mivoltnak, a lelkiismeretnek és a racionalitásnak; az Istenbe vetett hitük szempontjából pedig nem volt őszinte hitük, nem volt ott Isten a szívükben. Miben nyilvánult meg az, hogy hiányzott Isten a szívükből? A cselekedeteikben nem volt félelemérzet, nem volt lényeg; nem gondolkodtak el ezen: „Mi lesz velem, ha megteszem ezt? Lesznek később következményei? Az emberek talán nem tudnak róla, de mi történik majd, ha Isten megtudja? Felelősséget kell vállalnom ezért a dologért, mivel az én sorsomat érinti.” Nem gondolkodtak ezeken a dolgokon – hát nem problémás ez? Ha nem gondolkodtak ezeken a dolgokon, akkor volt vajon lelkiismeretük vagy értelmük? (Nem.) Ezért voltak képesek megsérteni Isten természetét, ezért voltak képesek ilyen súlyos hibákat véteni. Ha valakinek normális emberi gondolkodása van, annak ilyen mentalitása lesz; amikor valaki pénzt kér tőle kölcsön, így fog gondolkodni: „Pénzt kölcsönkérni? Ez Isten pénze. Ha kölcsönadok Isten pénzéből csak azért, hogy pillanatnyi elismerésben legyen részem, mi lesz, ha nem tudják majd visszafizetni? Hogyan fogom pótolni ezt a pénzt? De még ha meg is tudom oldani: miféle magatartás kölcsönadni ezt a pénzt? Ilyen könnyedén hozzá lehet nyúlni Isten pénzéhez? Nem lehet könnyedén hozzányúlni; ha hozzányúlok, az milyen természetű cselekedet lenne?” Átgondolnák ezeket a dolgokat, és nem adnák kölcsön a pénzt hirtelen felindulásból csak azért, mert valaki erre kéri őket. Ha nem gondolják át ezeket, vagy ha igen, de a következményeket nem veszik számításba, az mit mond az Istennel kapcsolatos nézetükről? Hogyan hisznek ezek az emberek? Alapvetően nem ismerik el Isten létezését, ami rémisztő! Mivel nem ismerik el Isten létezését, azt sem ismerik el, hogy Isten fogja meghatározni a sorsukat, és nem ismerik el, hogy Isten megtorlást fog kiszabni rájuk; nem félnek ettől, nem hisznek a megtorlásban. Általánosságban elmondható, hogy azok, akiknek ötven-hatvan százalékos a hite, óvatosan cselekednének és önuralomról tennének bizonyságot. Ha harminc százaléknyi hitük van, akkor is lehet némi önuralmuk, de amint alkalom adódik, még mindig kapnak rajta; vagy amennyiben kevés a lehetőség, vagy nincs még egészen kiforrva, némileg képesek visszafogni és korlátozni magukat. Ezzel szemben azok, akikből teljességgel hiányzik a hit minden alkotóeleme, mindenféle rossz dolgot el mernek követni, vakmerően és a következmények számba vétele nélkül cselekedve; ez egy vadállathoz hasonló. A felszínen embernek tűnnek, de nem azt teszik, amit az embereknek tenniük kellene; annyi legalábbis elmondható róluk, hogy vadállatok, súlyosabb esetben pedig akár piszkos démonok és gonosz lelkek is lehetnek, akik azért jönnek, hogy félbeszakítsák és megzavarják Isten munkáját, és akik Isten munkájának szabotálására specializálódtak. Helytállóan minősíti Isten az ilyen embereket? (Igen.) Rendkívül helytállóan; semmi hiba nincs abban, és minden pontos, amit Isten tesz. Azonkívül, Isten nem egy pillanatnyi teljesítmény alapján cselekszik, illetve határoz az emberek sorsáról. Ez a két nő húsz éve hitt Istenben, és valahogy mégis idáig jutottak, megpecsételve ily módon a saját sorsukat. Hogy történt ez? Nem egyik napról a másikra. A hitben való törekvésük és az általuk választott út tekintetében elmondható, hogy nem voltak az igazságra törekvő emberek. Ez az egyik aspektus. A másik az, hogy semmiféle érdeklődést nem mutattak az igazság iránt. Ha legalább egy szemernyi érdeklődést mutattak volna, változás történt volna az emberi mivoltukban. Vajon mit eredményezett volna számukra az emberi mivoltnak ilyen megváltozása? Azt jelentené, hogy visszafogottan és a határokat betartva cselekednének, lenne értékelési normájuk, és egy normális ember értelmével és gondolkodási folyamataival mérnék fel a dolgokat. Ha látnák, hogy nem illő valamit megtenni, akkor tartózkodnának tőle. Ám ez a két nő soha nem törekedett az igazságra; még ez az alapvető határ és gondolkodásmód is hiányzott belőlük. Bármit meg mertek tenni, és éppen ez a természet vezette őket pusztulásba, sőt egyenesen a halálba. Ez az oka annak, hogy az Istenben való hitük útja így végződött.

Milyen gondolataitok vannak, miután hallottatok erről a két esetről? Némelyek ezt mondják: „Sokat nyertem ma. Megszereztem a legnagyobb igazságot, ami nem más, mint hogy ne érintsd Isten dolgait; még csak meg se forduljon a fejedben a gondolat, ne babrálj velük! Semmi jó nem fog kisülni abból, ha babrálsz velük.” Valóban így volna? Ez az igazság? (Nem.) Nem az számít, hogy babrálsz-e Isten dolgaival, hanem hogy miként viszonyulsz Istenhez a szívedben. Ha féled Istent, és egyfajta rettegésérzet van benned Iránta, ha igazán hiszel a létezésében és őszintén elgondolkodsz a saját sorsodon, lesznek dolgok, amiket nem fogsz megtenni; még csak gondolni sem fogsz rájuk. Éppen ezért nem lesz részed ilyesfajta kísértésben; soha nem fog ilyen érni. Hasznos az ijedtség? Az ijedtség haszontalan. Mit csinált Isten az idő alatt, amíg ez a két nő ezeket a dolgokat tette? Isten hagyta, hadd menjenek a dolgok a maguk útján, átadta ezt a két ördögöt – ezt a két nem emberi lényt, akiknek a szívében egyáltalán nem volt semmiféle istenfélelem – a Sátán kísértésének, hogy teljesen feltárulhassanak és el legyenek pusztítva. Nem ez Isten hozzáállása? Ez Isten igaz természete, amit nem szabad könnyedén venni! Az emberek emberi eszközökkel kezelnek másokat, megtorlásban részesítik őket, gonoszsággal viszonozva a gonoszságot. Isten azonban nem ezt teszi; megvan, hogy mi a lényeg a számára; megvannak a maga alapelvei és a saját módszerei. Amikor Isten megtorlással sújt valakit, úgy teszi, hogy az semmit sem érez belőle; az ember nincs a tudatában, Isten szemében viszont már meg van oldva az ügy. Évek múlva, apránként fog majd felszínre törni a későbbi szenvedés. Miután Isten megfosztotta az illetőt a kegyelmétől, áldásaitól, megvilágosodásától, megvilágításától és minden olyan bánásmódtól, ahogyan Isten egy normális embert kezel, teljességgel elveszíti emberi mivoltát; Isten szemében nem teremtett lény többé, hanem valami egészen más, vadállat csupán. Isten ezt mondja: „Ő felhozza napját gonoszokra és jókra.” Jók vagy gonoszok vajon ezek az emberek? Egyik sem. Isten szemében az ilyen emberek ki lettek törölve az Ő feljegyzéseiből; odavannak, nem emberiek. Hogyan definiálhatók azok, akik nem emberiek? (Emberi ruhába öltözött barmok, vadállatok.) Egyesek még irigyelhetik is őket, ezt mondván: „Ezek odakint dolgoznak és pénzt keresnek, nem hívőkkel élnek; sokkal kényelmesebb életük van, mint amilyen a gyülekezetben szenvedni és hajnaltól napnyugtáig kötelességet teljesíteni.” Elmondom neked, hogy még csak ezután jönnek el számukra a szenvedés napjai. Ha irigykedsz rájuk, csak tessék, utánozd őket! Isten háza nem szab korlátokat. A szenvedés nem korlátozódik a betegségből fakadó testi fájdalomra; ha valakinél elér egy bizonyos mértéket a belső szenvedés, az leírhatatlan tud lenni; ilyenek például a pszichét érő csapások, különösen, ha Isten büntetése sújt le valakire – rosszabb ez és kínzóbb a halálnál; egyfajta mentális gyötrelem. Ez a két nő végül ilyen helyzetben találta magát, mivel meggondolatlan cselekedeteikkel megsértették Isten természetét. Az emberi elképzelések szerint úgy tűnik, hogy nem számít, milyen hibákat vétenek, vagy mit tesznek az emberek: ha vissza tudnak jönni Isten elé, hogy megvallják és megbánják azokat, Isten meg tud bocsátani nekik, ami pedig azt bizonyítaná, hogy Isten szeretete hatalmas, és hogy Ő igazán szereti az emberiséget. Ez emberi elképzelés, és azt mutatja, hogy túl sok képzelődéssel és túl sok emberi akarattal van tele az emberek Istenről alkotott elgondolása. Ha Istent emberi elképzelések korlátoznák, akkor Isten cselekedetei alapelvek nélkül valók volnának, Istennek pedig nem lenne természete; ilyen Isten nem létezik. Pontosan azért vannak Istennek különféle megnyilatkozásai, mivel Ő igazán létezik, élő és eleven, és mivel tagadhatatlanul és konkrétan valóságos. Ezek a megnyilatkozások az emberek irányában mutatott különböző cselekedeteiben és hozzáállásaiban világosan láthatók, és az Ő valódi létezésének bizonyítékai. Egyesek ezt mondják: „Ezek az emberek saját maguk sincsenek tudatában annak, amikor foglalkoznak velük, akkor mi hogyan láthatjuk meg Isten létezését?” Éppen az imént említett esetek láttatják meg az emberekkel Isten hozzáállását és természetét, valamint Isten alapelveit is abban, ahogyan a dolgokat teszi és az embereket kezeli. Nem bizonyíték ez Isten valódi létezésére? (De igen.) Ha ez az Isten nem létezne, ha Ő valóban levegő volna csupán, akkor bármit is tesz, az mind alapelvek és határok nélkül való volna; észrevehetetlen, érinthetetlen és üres volna, nem valósulna meg az emberek életében, és irreleváns volna az emberek élete, cselekedetei, illetve bármely megnyilvánulásuk szempontjából. Elmélet, érv, üres beszéd volna csupán. Pontosan azért láthatják meg az emberek Isten hozzáállását abból a sok dologból, amit Ő tesz, mert ez az Isten létezik.

Az Isten munkájával kapcsolatos különféle emberi elképzelések és képzelődések fő részét alapvetően átbeszéltük a közösségünk során. Mire összpontosít a fő rész? Azokra a különféle elképzelésekre, képzelődésekre és elgondolásokra, amelyek Isten ítéletével és fenyítésével kapcsolatban élnek az emberekben, valamint az azzal kapcsolatos különféle elképzeléseikre és képzelgéseikre, hogy mit jelent a beállítottságbeli változás. Azonkívül, számtalan emberi képzelődés létezik az Isten ítélő és fenyítő munkájának hátterében húzódó alapelvekkel, illetve Istennek az emberektől megkövetelt normáival kapcsolatban is. Ezek a fogalmak általánosságban zavarosak és ködösek az emberek számára. Mit jelent a világosságnak ez a hiánya? Azt jelenti, hogy az emberek még mindig nem értik az igazságot, és az Isten rajtuk végzett munkájával kapcsolatos igazságokat sem. A mai beszélgetésünknek köszönhetően van most már egy vázlatos meghatározásotok az ítéletről és a fenyítésről, valamint azokról a normákról, amelyeket megkövetel Isten az emberektől? (Igen.) Most, hogy ezt értitek, mit kell vajon tennetek? Először is el kell ismernetek, hogy Istennek ezek a normái. Rugalmasak ezek a normák? Lehetnek-e magasabbak vagy alacsonyabbak annál, amilyenek valójában? (Nem.) Miért nem? A Kegyelem Korától kezdve mostanáig azt láthatjuk azoktól, akiket Isten tökéletesített, hogy ezek a normák szigorúak és jól meghatározottak; Isten soha nem fog változtatni rajtuk. Nem változtatta meg őket kétezer éve, és azóta sem mindezidáig. Arról van szó csupán, hogy most több embernek lesz része tökéletesítésben, mivel Isten ilyen sokat beszélt. Egykor kisebb léptékben munkálkodott, és nem közölt kifejezetten annyi igazságot az emberekkel. Mostanra Isten több igazságot közölt és több szándékát ismertette velük, valamint kifejezésre juttatott minden normát, amit megkövetel tőlük, és minden igazságot, amiről tudniuk kell. Ezzel egyidejűleg Isten Lelke is ezzel összhangban munkálkodik az emberek között. Ez a két aspektus együttesen bizonyítja, hogy ebben az időszakban Isten több embert szándékozik tökéletesíteni – az emberek egy csoportjáról van szó, nem csupán egy-két emberről. Ebből az információból ítélve a legtöbbeteknek van reménye a tökéletesítésre? Némelyek azt mondják, hogy nem biztosak benne, de még ha bizonytalanok vagyunk is, próbáljuk meg; jobb kudarcot vallani, mint most irgalomért könyörögni. Miféle magatartás az, ha valaki irgalomért könyörög ebben a pillanatban? Gyáva, értéktelen, inkompetens, megvetendő viselkedés, Isten megszégyenítése. Nem szabad gyávának lennetek! Világosan és egyértelműen meg lett mondva az embereknek, hogy melyek a tökéletesítés feltételei és normái; az marad hátra, hogy miként kell gyakorolni és hogyan kell együttműködni Isten munkájával. Nem számít, hányszor vallasz kudarcot ez idő alatt, amíg nem sérted meg Isten természetét, addig ne csüggedj és ne add fel; törekedj továbbra is felfelé! Egyesek azt mondják, hogy gyönge képességűek. Nem tudja talán Isten, hogy gyönge képességűek? Már a gyönge képességük beismerése is jó dolog Isten szemében, mivel a romlott emberiség arrogáns és önelégült, és nagyon kevesen ismerik be, hogy gyönge képességűek. Ennek az elismerése jó dolog, jó kifejeződés. Némelyek a tapasztalataikról beszélnek, felismerve, hogy szegényes és rossz az emberi mivoltuk. Másokban miért nincs meg ez a felismerés? A szegényes emberi mivoltod, a rossz emberi mivoltod elismerése azt mutatja, hogy megértetted Isten szavait és kapcsolatba hoztad azokat magaddal; azt mutatja, hogy van hited Isten üdvözítő munkájában, hogy ott van benned az elhatározás és hajlandóság, hogy eleget tégy Istennek – hogy legalább arra képes voltál, hogy elismerd ezt az igaz állítást. A nem hívők közül ki mondja most rossznak magát? Még amikor rosszak is, jónak állítják magukat; azt állítják, hogy a gonosz tetteik nagyszerű jócselekedetek és erkölcsös viselkedés, durván elferdítve ezzel a jót és a rosszat. Nem számít tehát, hogy milyen akadályokkal találkoztok, nem számít, milyen kudarcokkal vagy buktatókkal, látnotok kell, hogy ott van előttetek a remény. Ki van előttetek? Isten! Isten szavainak vezetésével és irányításával az emberek rá tudnak lépni a helyes útra.

Ma három esettanulmányról beszélgettünk, amelyek tisztázták az emberek Isten munkájával kapcsolatos különféle elképzeléseit és képzelődéseit. Mindannyian megértettétek az üzenetet? (Igen.) Az, hogy képesek voltatok megérteni, azt mutatja, hogy birtokában vagytok az igazság elfogadásához szükséges képességnek és adottságoknak – van remény arra, hogy megértitek és elnyeritek az igazságot. Miért nem lehet mindössze egy-két, esetleg két-három óra alatt világosan elmagyarázni ezeket az igazságokat? Azért nem, mert rengeteg előzetes tartalmat fel kell vázolni ahhoz, hogy az azokat követő részletekről beszélni lehessen. Némi megelőző alapozó munka nélkül képtelenek lesztek lépést tartani az utána következő tartalommal. Ha tömören kellene beszélnem, mindenféle előzetes tartalom közlése nélkül, nehezen tudnátok követni. Így aztán néhány példáról beszélek, azután mind pozitív, mind negatív szempontból kifejtem azokat, hogy segítsek nektek megérteni, felismerni és tudni, hogy pontosan mi is történik ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, és hogy miként kell azokat tisztán érteni. Ha képesek vagytok ezt elérni, akkor nem volt hiábavaló a beszédem. Attól a pillanattól fogva, hogy valami fogalmad lesz ezekről az igazságokról, amikor hallasz róluk, egészen addig a pontig, ahol már alapos megértéssel rendelkezel, ahol a szíved mélyén felismered, hogy miért mondja Isten ezeket a dolgokat, hogy a saját romlott beállítottságod mely részét érintik ezek az Isten által elmondott igazságok, és hogy miért akarja Isten elmondani neked ezeket a dolgokat, szükség van egy bizonyos szintre a megértés ezen szintjének eléréséhez. Össze kell kapcsolnod ezeket az igazságokat a saját romlott beállítottságoddal, beszédeddel, viselkedéseddel, gondolataiddal és elgondolásaiddal – vagyis az aktuális helyzetedre kell alkalmaznod azokat, és akkor, anélkül, hogy tudatában lennél, fokozatosan megérted és felfogod majd ezeket az igazságokat. Ha nem veted össze azokat a saját eseteddel, hanem ma jegyzeteket készítesz róluk, holnap átnézed és memorizálod azokat, majd pedig hirdeted azoknak, akik még sosem hallottak róluk, azt gondolhatod, hogy megnyerted ezeket az igazságokat, pedig valójában nem. Attól a naptól fogva, hogy képes vagy doktrínákat ontani magadból, ezek az igazságok nem igazságok többé a számodra, és nehézzé válik számodra az igazság felfogása, mintha egészen eltűnt volna az igazság. Amint puszta doktrínává válik számodra az igazság, nehezen fog tudni hatást gyakorolni rád. A saját valóságoddá kell alakítanod az igazságot, a keresés és a beszélgetés segítségével fokozatosan magadra kell alkalmaznod minden egyes igazság gyakorlati aspektusát, végül pedig meg kell értened, hogy mely állapotokat foglalja magában ez az igazság, és mi tartozik bele ahhoz, hogy megérthesd, milyen jelentés rejtezik Isten e szavai mögött. Ez az igazság megértésének a kezdete. Most mit értetek? (Doktrínákat.) Amikor az emberek először kerülnek kapcsolatba az igazsággal, egyfajta doktrína az, amit értenek. Nem egyszerű azonban a doktrína megértése; egy bizonyos képesség és felfogóképesség szükséges hozzá. Csöndes és összpontosításra képes szívet is követel, hogy osztatlan figyelemmel tudd hallgatni a prédikációkat. Úgy találtam, hogy egyesek ezt gondolják, amikor prédikációkat hallgatnak: „Értéktelen, amiről beszélsz, nem vagyok hajlandó odafigyelni. Prédikációkat akarok hallgatni, nem pedig eseményekről hallani.” Azt hiszik, arról beszélek, hogy mi helyes, és mi helytelen. Mivel ezt a nézőpontot képviselik, nem tudják befogadni, amit hallanak; elálmosodnak, nem értik, nem tudják követni. Az ilyen emberekben nincs meg az igazság felfogásának a képessége; a képességük hiányos. Egyesek, akik szellemi embereknek nevezik magukat, nem hajlandóak figyelni, amikor azt hallják, hogy történeteket mesélek. Vizet isznak vagy ásítoznak, és folyton fészkelődnek. Ezt gondolják: „Külső dolgokról szóló történeteket mesélsz; túl sekélyes, nem tudom befogadni. Többet kellene a szellemi birodalomról beszélned; az jobban megfelelne az ízlésemnek.” Pontosan ez a hozzáállása némelyeknek. Ha már sok éve működnek vezetőként, szívesen beszélnek magasztos prédikációkról, nagyszerű elméletekről és a harmadik ég szavairól; minél többet beszélnek, annál lelkesebbé válnak. Ám ha a gyülekezeten belüli dolgokról, gyakorlati tapasztalatokról beszélünk, és különösen akkor, ha az emberi psziché dinamikáit boncolgatjuk, azt mindig sekélyesnek és unalmasnak találják. Milyen beállítottság ez? Birtokában vannak ezek az emberek az igazságvalóságnak? Képesek az ilyen emberek valódi problémákat megoldani a munkájuk során? Kedvelitek az ilyen embereket? Az igazságról történő beszélgetés nem választható el a valóságtól. Képesek az olyan emberek szeretni az igazságot, akiket nem érdekel a valóság? Nem gondolom; az ilyen emberek idegenkednek az igazságtól, ez pedig nagyon veszélyes.

2018. november 8.

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.