Melyik szakaszban tart jelenleg az életbe való belépésetek? Már megtudtad, hogy tévesek a nézeteid, de még mindig a magad nézeteire hagyatkozva élsz, és ezek alapján mérlegeled Isten munkáját. A saját gondolataidat és nézeteidet alapul véve hozol ítéletet azokról a körülményekről, amelyeket Ő helyez eléd, és a magad gondolatai és nézetei szerint kezeled Isten szuverenitását. Vajon összhangban van ez az igazságalapelvekkel? Hát nem abszurd ez? Az emberek nem értenek egyebet, csupán egy kevéske doktrínát, és mégis értékelni szeretnék Isten cselekedeteit. Nem hihetetlenül arrogáns dolog ez? Most mindössze elismered, hogy Isten szavai igazak és jók, a külső viselkedésedet tekintve pedig nem teszel olyan dolgokat, amelyek nyilvánvalóan szembemennek az igazsággal, olyasmit pedig még kevésbé, ami ítélkezne Isten munkája felett. Isten háza munkarendjének is képes vagy alávetni magadat. Ilyen az, amikor nem hívőből Isten követőjévé válik valaki, és olyan tisztességes lesz, akár egy szent. Olyan emberként kezdted, aki tudatosan a Sátán filozófiái, elképzelései, törvényei és tudása szerint élt, és olyasvalakivé lettél, aki, miután hallotta Isten szavait, érzi, hogy azok az igazság, elfogadja azokat, és törekszik az igazságra, s közben olyasvalakivé válik, aki képes az életévé tenni Isten szavait. Ilyen ez a folyamat – semmi több. Ez idő alatt egész biztosan változásokon megy majd keresztül a viselkedésed és az, ahogyan a dolgokat teszed. Nem számít, mennyire változol meg, a megnyilvánulásaid nem többek és nem egyebek Isten számára, mint a viselkedésedben és módszereidben, a legbensőbb vágyaidban és törekvéseidben történő változások. Mindössze a gondolataidban és a nézeteidben történő változásokról van szó, semmi egyébről. Lehet, hogy most már képes vagy felajánlani az életedet Istennek, ha összeszeded az erődet és van rá indíttatásod, de egy olyan dologban, ami különösképp nincs az ínyedre, nem vagy képes eljutni az Istennek való abszolút alávetettségre. Ez a különbség a viselkedésbeli változás és a beállítottságbeli változás között. A jó szívednek köszönhetően talán le tudod tenni az életedet mindennel együtt Istenért, ezt mondván: „Készen állok és hajlandó vagyok az életem vérét adni Istenért. Semmit sem sajnálok, és semmi miatt nem panaszkodom ebben az életben! Lemondtam a házasságról, a világi kilátásokról, minden dicsőségről és gazdagságról, és elfogadom ezeket a körülményeket, amelyeket Isten elém adott. Ellene tudok állni a világ minden gúnyolódásának és rágalmának.” De abban a pillanatban, ahogy egy olyan körülményt ad eléd Isten, amely nem egyezik az elképzeléseiddel, képes vagy felkelni, zúgolódni Ellene és ellenállni Neki. Ez a különbség a viselkedésbeli változás és a beállítottságbeli változás között. Az is lehetséges, hogy le tudod tenni az életedet Istenért, és le tudsz mondani azokról az emberekről vagy arról a dologról, akiket, vagy amit a legjobban szeretsz, és akiktől, vagy amitől a legnehezebben válik meg a szíved, ám amikor arra kérnek, hogy a szívedből szólj Istenhez és légy őszinte ember, azt már igen nehéznek találod és nem tudod megtenni. Ez a különbség a viselkedésbeli változás és a beállítottságbeli változás között. Vagy egy másik példa: talán nem sóvárogsz testi kényelemre ebben az életben, sem arra, hogy finom ételeket ehess, vagy finom ruhákat viselhess, és minden nap a kimerülésig dolgozol a kötelességedet végezve. Mindenféle fájdalmat el tudsz viselni, amit a test hoz számodra, de ha Isten rendelései nem egyeznek az elképzeléseiddel, képtelen vagy megérteni, sérelmek merülnek fel benned Istennel szemben, és félreértéseid lesznek Vele kapcsolatban. Egyre inkább abnormálissá válik a kapcsolatod Istennel. Folyton ellenállsz és lázadozol, és nem tudod teljességgel alávetni magad Istennek. Ez a különbség a viselkedésbeli változás és a beállítottságbeli változás között. Ha egyszer hajlandó vagy feladni az életedet Istenért, miért nem tudsz egy őszinte szót szólni Hozzá? Ha egyszer hajlandó vagy minden rajtad kívül álló dolgot félretenni, miért nem tudsz kizárólag ahhoz a megbízatáshoz hűséges lenni, amelyet Isten adott neked? Ha egyszer hajlandó vagy feladni az életedet Istenért, miért nem tudsz önvizsgálatot tartani, amikor az érzéseidre hagyatkozva teszel dolgokat és fenntartod a kapcsolataidat másokkal? Miért nem tudsz kiállni a gyülekezeti munka és Isten háza érdekeinek a fenntartása mellett? Vajon olyasvalaki ez az ember, aki Isten előtt él? Már megesküdtél Isten előtt arra, hogy egész életedben fel fogod áldozni magad Érte, és bármilyen szenvedés adódjék is az utadba, elfogadod, akkor hát miért süllyedsz olyannyira negativitásba, amikor egyszer felmentenek a kötelességed végzése alól, hogy sok napon át nem vagy képes kimászni belőle? Miért van telve a szíved ellenállással, panasszal, félreértéssel és negativitással? Mi történik? Ez azt mutatja, hogy a státuszt szereti a leginkább a szíved, ez pedig az életedre jellemző gyengeséggel áll kapcsolatban. Ezért aztán összeesel és nem tudsz felkelni, amikor elbocsátanak. Ez elegendő bizonyíték arra, hogy bár a viselkedésed megváltozott, az életfelfogásod nem. Ez a különbség a viselkedésbeli változás és a beállítottságbeli változás között.

A legtöbb ember most némi jó magatartást tanúsít, de nagyon kevesen keresik vagy fogadják el közülük az igazságot, és szinte senki nincs az igazi alávetettség birtokában. Ebből a szempontból nézve sokan viselkedésbeli változásokat vagy a gondolataik és nézeteik terén való váltásokat tapasztalnak csupán; ott van bennük a hajlandóság és a vágyódás, hogy elfogadják Isten szuverenitását és alávessék magukat annak, és nem táplálnak neheztelést a szívükben. Mondjátok meg Nekem, megtapasztalták-e ezek az emberek Isten ítéletét és fenyítését? (Nem.) Sajnos a tapasztalati tanúságtételekben, amelyeket korábban megosztottatok, nem volt benne Isten ítélete és fenyítése; mind elmaradnak Isten követelményeitől. Ha még nem tapasztaltad meg Isten ítéletét és fenyítését, akkor még nem indult változásnak a beállítottságod. Ha még nem indult változásnak a beállítottságod, akkor az általad érzékelt változások csupán viselkedésbeliek. Az ilyen viselkedésbeli változások a saját együttműködésednek tulajdoníthatók, részben a jó emberi mivoltodnak tudhatók be, és Isten munkájának a hatásai. Csakugyan azt gondolod, hogy mindössze eddig megy el Isten az emberek megmentése terén? (Nem.) Akkor mit fog tenni Isten ezt követően? Melyik a legfőbb munka, amelyet Isten az emberek megmentésekor végez? (Az ítélet és a fenyítés.) Az ítélet és a fenyítés Isten elsődleges módszere, amelyet az emberek megmentése érdekében használ. Eddig azonban sajnos szinte senki nem volt képes elfogadni Isten ítéletét és fenyítését. Éppen ezért hivatalosan még nem vette kezdetét Isten embereket megmentő, tökéletesítő és a beállítottságaikat megváltoztató munkája. Miért nem kezdődött még el hivatalosan? Azért nem, mert még nem végezhető el az embereken Istennek ez a munkája. Miért nem végezhető még el? Azért nem, mert, tekintve az emberek jelenlegi állapotát, érettségét és azt, hogy mire képesek jelenleg, még mindig nagyon messze elmaradnak az Isten által elvárt normáktól, ezért Isten nem tud továbbhaladni a munkájával. Vajon ez azt jelenti, hogy Isten abba fogja hagyni a munkáját? Nem, Isten várakozik. Mit csinál még, miközben várakozik? Megtisztítja az egyházat, kitakarítja belőle a megszakítást és zavarást okozókat, az antikrisztusokat, a gonosz lelkeket, a gonosz embereket, az álhívőket, azokat, akik nem hisznek Benne igazán, és akik még munkát sem tudnak végezni. Ezt a mező megtisztításának és rostálásnak is nevezzük. A mező megtisztítása Isten legfőbb munkája ebben az időszakban? Nem, Isten ebben az időszakban tovább munkálkodik rajtatok a szavakkal történő ösztönzés, az öntözés, a táplálás, a metszés, a fenyítés és a fegyelmezés eszközén keresztül. Milyen mértékig? Isten akkor kezdi csak meg az ítélet és a fenyítés munkáját, amikor az emberek teljesítik az ítélet és a fenyítés elfogadásához szükséges alapvető feltételeket. Mondjátok meg Nekem, hogy a spekulációitok és ítéleteitek alapján milyen feltételeknek kell eleget tenniük az embereknek, mielőtt Isten elkezdené az ítélet és a fenyítés munkáját? Látod, hogy Isten mindent a maga idejében tesz. Nem dolgozik véletlenszerűen. Irányítási munkája az Általa készített tervet követi, és mindent lépésről-lépésre tesz, nem csak úgy találomra. És melyek ezek a lépések? Isten embereken végzett munkájának minden egyes lépésének hatnia kell, és ha látja Isten, hogy ez megtörtént, akkor végzi el a munka következő lépését. Isten tudja, hogy miként érhet el hatást a munkája, hogy mit kell tennie és mondania hozzá. Aszerint végzi a munkáját, hogy mire van szüksége az embereknek, nem pedig véletlenszerűen. Bármilyen munka legyen is hatékony az embereknél, Isten elvégzi azt, olyan munkát pedig bizonyosan nem végez el, ami a hatékonysága tekintetében lényegtelen. Amikor például negatív tárgyi leckékre van szükség, amelyek révén Isten választott népének az ítélőképessége fejlődhet, akkor hamis krisztusok, antikrisztusok, gonosz lelkek, gonosz emberek, valamint megszakítást és megzavarást okozók fognak megjelenni a gyülekezetben, akik által fejlődhet a többiek ítélőképessége. Ha Isten választott népe megérti az igazságot és fel tudja ismerni az ilyen embereket, akkor azok az emberek elvégezték a szolgálatukat, és a továbbiakban nincs értéke a létezésüknek. Akkor felkel majd Isten választott népe, hogy leleplezze és jelentse, az egyház pedig azonnal kitakarítja őket. Isten minden munkájának megvannak a maga lépései, és Isten annak alapján rendelkezik róluk, hogy mire van szükségük az embereknek az életüket és az érettségüket illetően. Mire van valójában szükségük az embereknek, és miért jelennek meg antikrisztusok és gonosz emberek a gyülekezetben? Az emberek általában össze vannak zavarodva ezekben a kérdésekben, és nem értik, ami ezekkel kapcsolatban történik. Némelyek elképzeléseket táplálnak magukban, vagy akár még panaszkodnak is, amikor nem értik Isten munkáját, ezt mondván: „Hogyan jelenhetnek meg antikrisztusok Isten gyülekezetében? Miért nem foglalkozik ezzel Isten?” Csak akkor világosodnak meg és értik meg Isten szándékait, amikor elolvassák Isten szavait, amelyek szerint azért történnek ezek a dolgok, hogy az emberek tanuljanak belőlük és fejlődjék az ítélőképességük. Az emberek kezdetben híján vannak az ítélőképességnek a gonosz embereket illetően. Amikor az egyház kizárja az ilyen egyéneket, az emberek elképzeléseket táplálnak magukban; úgy gondolják, a kizárt egyének sok felajánlást tettek és képesek voltak elviselni a nehézségeket, és szerintük nem kellett volna kizárni őket. Ezután ellenállást tanúsítanak azzal szemben, amit Isten tett. Egy bizonyos időn át tartó tapasztalatszerzés után azonban az emberek megértik az igazságot és kialakul bennük a gonosz emberek megkülönböztetésének képessége. Most már nem táplálnak elképzeléseket és nem tanúsítanak ellenállást egy gonosz ember kizárásakor. Amikor azt látják, hogy egy gonosz ember ismét gonosz tetteket követ el, fel tudják ismerni azokat, és mind együttműködnek annak érdekében, hogy az illető jelentve legyen és el legyen távolítva, még mielőtt bármilyen komoly kárt tehetne. Az ilyen gonosz emberek ezek után nem vethetik meg többé a lábukat Isten házában. Hogyan lehet idáig eljutni? Miként alakul ki az emberekben ez az ítélőképesség? Isten munkája ez. Isten munkája nélkül az emberek nem tudnák megérteni ezeket a dolgokat. Isten munkája sorrendet követ, és e sorrenden belül az határozza meg a lépéseket, hogy mit igényel az emberi élet. Maguk az emberek ugyanakkor nincsenek tisztában azzal, hogy mire is van valójában szükségük; zavaros fejűek. Isten éppen ezért nem tehet mást, mint hogy folytatja a munkáját, számtalan leckét adva az emberek elé, amelyekből tanulhatnak, lehetővé téve számukra, hogy belépjenek az igazságvalóságba és elérjék az Általa megkövetelt eredményeket. Akár értik ezt az emberek, akár nem, Isten fáradhatatlanul folytatja a munkáját – ez Isten szeretete. Éppen olyan ez, mint ahogyan megmetsz valakit Isten: ha hibát követ el, Isten megmetszi őt; ha újra elköveti az adott hibát, Ő újra megmetszi az illetőt. Ha ismét felfedik, Isten megint megmetszi őt. Türelmesen munkálkodik mindaddig, amíg az illető igazán megértést nem nyer, és nem érzéketlen többé, hanem olyan érzékennyé válik, amikor ismét hasonló helyzetekkel találkozik, mintha áramütés érné, ezért nem követ el többé hibákat. Ez azután elegendőnek bizonyul, Isten pedig felhagy a munkájával. Ha újra találkozol ezekkel a kérdésekkel, és immár képes vagy függetlenül és az alapelvek szerint kezelni őket, akkor Istennek nem kell tovább aggódnia. Ez azt bizonyítja, hogy megértetted Isten szavait és Isten igazságát, befogadtad azokat a szívedbe, és azok az életeddé váltak. Isten ekkor abbahagyja a munkáját. Ezek Isten munkájának a lépései, és miután megtapasztaltad azokat, látni fogod Isten lényegét és bölcsességét; ez tagadhatatlan és 100 százalékig bizonyos.

Az imént említettük, hogy Isten munkájának lépcsői az emberek beállítottságbeli változásával állnak összefüggésben. Isten munkája nem arról szól, hogy megengedi, hogy egy kis viselkedésbeli változáson menjenek keresztül az emberek, megértsenek néhány szabályt, legyen némi emberi hasonlatosságuk, majd ezt nagy sikerként könyvelje el. Ha ez lenne a helyzet, akkor már a Kegyelem Korában befejeződött volna a munka. Mit akar Isten? (Azt, hogy megváltozzon az emberek beállítottsága.) Így van. A beállítottságbeli változás az, amivel rendelkezniük kell az igazán megmentett embereknek. Isten nem annyit akar csupán, hogy a viselkedésük változzon meg az embereknek, hanem – ami fontosabb ennél – hogy a beállítottságukban történjen változás; ez a megmenekülés feltétele. Néhány viselkedésbeli változásról is történt említés az imént, például arról, amikor valaki képes lemondani dolgokról és letenni az életét Istenért – ezek egyértelmű viselkedésbeli változások. De ha nincs az emberben hűség Isten megbízatásai iránt, ha továbbra is képes felületesen cselekedni, és ha még mindig jelen van a csalárdság, akkor az azt jelenti, hogy nem történt még változás az illető beállítottságában. Az embereket jelenleg csak a viselkedésükért lehet megdicsérni; láthatólag jobban megfelelnek egy szent magatartásának, több emberi mivolttal viselik magukat, és van némi méltóságuk és tisztességük. Ugyanakkor, bármennyire jó magatartást tanúsít is valaki, ha az nincs kapcsolatban az igazság gyakorlásával, és ha nem a lelkiismeretéből, az értelméből és a normális emberi mivoltából éli meg, akkor annak semmi köze a beállítottság megváltozásához, és akkor az nem az, amit Isten akar. Ha így nézzük a jelenlegi viselkedéseteket, akkor nem számít, mennyire tartjátok be a szabályokat, nem számít, mennyire vagytok szabálykövetők, nem számít, mennyire teszitek le az életeteket, vagy milyen nagy törekvéseitek vannak: meg tudtátok ezzel elégíteni Istent? Eleget tettetek már Isten követelményeinek? (Nem.) Azért nem, mert túl magasak Isten követelményei? Egyesek ezt gondolják: „Az emberek nagyon is szabálykövetők, hogy lehet akkor, hogy még nem tettek eleget Isten követelményeinek?” Mit gondoltok, alávetettség ez a szabálykövetés? (Nem.) Így van. Ez a szabálykövetés mindössze annyi, hogy van az embernek némi racionalitása, amiből minden Isten fegyelmezésének az eredménye. Teljes egészében Isten fegyelmezése érte el ezt a hatást; csak azután ébredt fel az emberek lelkiismerete, csak azt követően kezdte el furdalni őket, csak azután kezdték el valamelyest megélni az emberi mivolt hasonlatosságát, valamiféle szabályok szerint tenni a dolgokat, azóta képesek tudakozódni, amikor tenniük kell valamit, valamint egy kis szemrehányást érezni, ha az alapelvek ellenében cselekedtek, miután Isten nagy fáradsággal oly sok szót szólt hozzájuk. Röviden: a beállítottságbeli változások nem teljesítik az Isten ítéletében és fenyítésében való részesülés feltételeit; Isten nem viselkedésbeli változást akar az emberektől. Akkor hát mit akar Isten? Azt akarja, hogy a beállítottságuk változzék meg. És pontosan melyek a viselkedésbeli változás megnyilvánulásai? Milyen mértékben kell megváltozniuk az embereknek különböző szempontokból ahhoz, hogy alkalmassá váljanak Isten ítéletére és fenyítésére? Olyan mértékben kell megváltozniuk, hogy Isten minden szempontból láthassa a teljesítményüket – különösen azt, hogy képesek a kötelességeiket megfelelően végezni, képesek elfogadni, ha megmetszik őket, képesek mindenben az igazságot keresni, képesek Istent követni, amikor megpróbáltatásokkal és próbatételekkel szembesülnek, és alapvetően képesek bármit elfogadni és bárminek alávetni magukat, amit Isten mond; még akkor is, amikor mások nem felügyelik őket, és amikor kísértésekkel szembesülnek, képesek tartózkodni a rossz cselekedetektől, és egy szemernyi gonoszságot sem követnek el. Isten szemében az ilyen emberek felelnek meg a normának; ők azok, akik alkalmasak arra, hogy hivatalosan részesüljenek az Ő ítéletében és fenyítésében, ami a következő lépése Isten munkájának, hogy megmentse és tökéletesítse őket. Tudjátok-e, hogy miféle jelzés, miféle norma van itt? (Az jutott eszembe, hogy az ember Isten fenyítésén és fegyelmezésén keresztül fokozatosan visszanyerheti a lelkiismeretét és az értelmét, amihez némi viselkedésbeli változás is párosul, majd végül képessé válhat arra, hogy hűségesen teljesítse a kötelességeit. Akkor azután Isten elkezdheti az ítélet és a fenyítés munkáját az adott személyben.) Mindannyian egyetértetek ezzel a kijelentéssel? (Igen.) Jó, de ez csak egy feltétel. Mielőtt Isten elkezdené valakiben az ítélet és a fenyítés munkáját, kiértékeli az adott személyt. Hogyan értékeli ki Isten az embereket? Istennek több normája is van. Először is, megfigyeli, hogy miként viszonyulnak megbízatásaihoz; azaz hogy miként viszonyulnak az általuk teljesítendő kötelességekhez, hogy képesek-e teljes szívvel, a legjobb tudásuk szerint és hűségesen teljesíteni a kötelességeiket. Röviden: Isten megfigyeli, hogy az emberek eleget tudnak-e tenni a kötelesség megfelelő teljesítése normájának – ez az első aspektus. Ez közvetlen kapcsolatban áll az Istenben hívő élettel és az emberek mindennapi munkájával. Miért szabja vajon Isten ezt az aspektust feltételül és a kiértékelés normájául? Mi ennek az oka – tudjátok-e? Amikor Isten rábíz valakire egy feladatot, kulcsfontosságú az illető hozzáállása – így értékeli ki Isten az illetőt. Isten bízza rá ezt a feladatot; hogyan kezelné a feladatot egy lelkiismerettel bíró személy, szemben egy másikkal, akinek nincs lelkiismerete? Hogyan kezelné egy racionális személy, és vele ellentétben miként egy irracionális? Van köztük egy különbség. A lelkiismeret és a racionalitás olyan jegyek, amelyeknek mindenki emberi mivoltában ott kell lenniük. Ettől eltekintve az nem elegendő, ha mindössze egy kis lelkiismerete vagy egy kis racionalitása van valakinek. Ha visszanyerik az emberek a lelkiismeretüket és a racionalitásukat, akkor már hasonlítanak az emberekre? Azzal már eljutottak az igazságvalóságra? Nem, ez még nem elég; Isten azt is megfigyeli, hogy milyen úton járnak az emberek, mialatt a kötelességüket teljesítik. Melyik úton járva felelhetnek meg az emberek az Isten által megkövetelt normának? Először is, az a minimumkövetelmény, hogy ne kövessenek el gonoszságot, és rendelkezzenek alávetettséggel, miközben a kötelességüket teljesítik. Ha valaki képes gonoszságot elkövetni, akkor annak az embernek teljességgel vége; akkor ő nem az a típusú ember, akit Isten meg akar menteni. Továbbá amellett, hogy az ember lelkiismeretesen és racionálisan kezeli Isten megbízatásait, arra még nagyobb szükség van, hogy közben keresse az igazságot és megértse Isten szándékait. Bármilyen körülmények adódjanak is, függetlenül attól, hogy egyezik-e az elképzeléseiddel és a képzelgéseiddel az adott dolog, amellyel szembekerülsz, mindvégig alávetett hozzáállást kell tanúsítanod. Ennél a válaszútnál alávetett hozzáállást kíván tőled Isten. Ha mindössze elismered, hogy Isten minden szava igazság és helyes, az vajon alávetett hozzáállás? Egyáltalán nem. Mi az alávetett hozzáállás gyakorlati oldala? A következő: El kell jutnod odáig, hogy elfogadd Isten szavait. Noha sekélyes az életbe való belépésed az érettséged pedig elégtelen, az igazság gyakorlati oldalával kapcsolatos ismereted pedig még nem elég mély, akkor is képes vagy követni Istent és alávetned magad Neki – ez alávetett hozzáállás. Mielőtt elérhetnéd a teljes alávetettséget, először is alávetett hozzáállást kell magadévá tenned, vagyis el kell fogadnod Isten szavait, el kell hinned, hogy igazak, Isten szavait az igazságnak és a gyakorlás alapelveinek kell tartanod, és képesnek kell lenned arra, hogy akkor is előírásként kezeld azokat, amikor nem igazán érted jól az alapelveket. Ez egyfajta alávetett hozzáállás. Mivel a beállítottságod még mindig nem változott meg, ha el akarsz jutni az Isten iránti igazi alávetettségre, akkor először is alávetett mentalitással kell rendelkezned és törekedned kell arra, hogy alávesd magad, ezt mondván: „Bármit tegyen Isten, alá fogom vetni magam. Nem sok igazságot értek, de azt tudom, hogy amikor Isten megmondja, hogy mit tegyek, azt fogom tenni.” Isten ezt az alávetettség hozzáállásának tekinti. Némelyek ezt mondják: „Mi van, ha tévedtem, amikor alávetettem magam Istennek?” Képes Isten hibázni? Isten igazság és igazságosság. Isten nem követ el hibát; arról van szó csupán, hogy sok olyan dolgot tesz, ami nem egyezik az emberek elképzeléseivel. Ezt kell mondanod: „Nem számít, hogy egyezik-e a saját elképzeléseimmel, amit Isten tesz, csak arra fogok összpontosítani, hogy hallgassak Istenre, alávessem magam Neki, elfogadjam és kövessem Őt. Ez az, amit teremtett lényként tennem kell.” Még ha némelyek meg is ítélnek amiatt, hogy vakon aláveted magad, ne törődj vele! A szíved bizonyos afelől, hogy Isten az igazság, és hogy alá kell vetned magad. Ez így helyes, és ez a fajta mentalitás az, amellyel alá kell vetnie magát az embernek. Csakis az ilyen mentalitással rendelkező emberek nyerhetik el az igazságot. Ha nincs ilyen mentalitásod, hanem ezt mondod: „Nem bírom elviselni, amikor mások idegesítenek. Belőlem senki sem fog bolondot csinálni! Túlságosan eszes vagyok, és nem lehet rávenni, hogy akárminek alávessem magam! Ha valami az utamba adódik, meg kell vizsgálnom és ki kell elemeznem. Csak akkor vetem magam alá neki, ha egyezik a nézeteimmel, és ha el tudom fogadni” – ez vajon alávetett hozzáállás? Ez nem alávetett hozzáállás; ez az alávetett mentalitás hiánya, amikor nincs meg a szándék az ember szívében, hogy alávesse magát. Ha ezt mondod: „Még ha istenről van is szó, akkor is meg kell vizsgálnom a dolgot. A királyokkal és királynőkkel is ugyanúgy bánok. Hiába is beszélsz nekem. Igaz, hogy teremtett lény vagyok, de nem vagyok ostoba, úgyhogy ne is kezelj akként” – ekkor neked véged; hiányoznak belőled az igazság elfogadásának feltételei. Az ilyen emberek minden racionalitásnak híján vannak. Nincs normális emberi mivoltuk, akkor hát nem állatok? Racionalitás nélkül hogyan érhet el valaki alávetettséget? Az alávetettség eléréséhez először is alávetett mentalitás szükséges. Csak alávetett mentalitás esetén lehet bármiféle racionalitásról beszélni valakinél. Ha valakinek nincs alávetett mentalitása, akkor racionalitása sincs. Az emberek teremtett lények; hogyan képesek tisztán látni a Teremtőt? 6000 év óta az egész emberiség nem volt képes rá, hogy Istennek akárcsak egyetlen gondolatát is megfejtse, akkor hogyan érthetik meg az emberek azonnal, hogy mit csinál éppen Isten? Nem értheted meg. Sok minden van, amit évezredek óta tesz Isten, és amit már kinyilatkoztatott az emberiségnek, de ha nem mondta volna el egyértelműen az embereknek, akkor még mindig nem értenék. Talán most szó szerinti értelemben érted a szavait, de igazán csak úgy húsz év múlva fogsz egy keveset érteni belőlük. Ilyen nagy a szakadék az emberek és Isten követelményei között. Ennek fényében az embereknek racionalitással és alávetett mentalitással kell rendelkezniük. Hangyák és férgek csupán az emberek, de világosan szeretnék látni a Teremtőt. Ez a lehető legészszerűtlenebb dolog. Egyesek folyton panaszkodnak amiatt, hogy Isten nem mondja el nekik a titkait, és nem magyarázza el közvetlenül az igazságot, hanem mindig keresésre készteti az embereket. Pedig nem helyes és észszerűtlen ilyen dolgokat mondani. Mennyit értesz mindezekből a szavakból, amelyeket Isten eddig elmondott neked? Mennyit tudsz gyakorlatba ültetni Isten szavai közül? Isten munkája mindig lépésekben történik. Ha Isten 2000 éve beszélt volna az embereknek az utolsó napokbeli munkájáról, vajon megértették volna? A Kegyelem Korában az Úr Jézus bűnös testnek hasonlatosságává vált, és vétekáldozat volt az egész emberiségért. Ha akkor elmondta volna ezt az embereknek, ki értette volna? Most pedig a hozzátok hasonló emberek megértenek bizonyos fogalmi elméleteket, de az olyan igazságokat, mint Isten valódi természete, Istennek az emberiség iránti szeretetével kapcsolatos szándéka, valamint az Isten által akkoriban tett dolgok eredete és terve, soha nem lesznek képesek megérteni az emberek. Ez az igazság misztériuma; ez Isten lényege. Hogyan képesek tisztán látni ezt az emberek? Teljességgel észszerűtlen azt kívánnod, hogy tisztán lásd a Teremtőt. Túlságosan arrogáns vagy, és túlbecsülöd a képességeidet. Az embereknek nem szabad azt kívánniuk, hogy tisztán lássák Istent. Már az is jó, ha valamit meg tudnak érteni az igazságból. Ami téged illet, ha egy keveset értesz az igazságból, már az is elegendő eredmény. Racionális dolog akkor, ha alávetett mentalitása van az embernek? Teljességgel racionális dolog. Az alávetett mentalitás és hozzáállás a minimum, aminek minden teremtett lény a birtokában kell, hogy legyen.

Mennyi ideig tart vajon eljutni odáig, hogy megfelelően és hűségesen teljesítse az ember a kötelességét és alávetett mentalitása legyen? Meghatározott számú évet vesz igénybe? Nincs meghatározott időkeret, hanem az illető törekvésétől, igyekezetétől és attól függ, hogy mennyire vágyik az igazságra. Függ továbbá a benne rejlő lelkiismerettől, értelemtől, képességtől és éleslátástól is. Amint alávetett hozzáállása lesz valakinek, rögtön azután további változások történnek a beszédében, a cselekedeteiben és a viselkedésében. Melyek ezek a változások? Isten szemében te most alapvetően becsületes ember vagy. Mit jelent alapvetően becsületes embernek lenni? Azt jelenti, hogy a szándékos hazugság eleme csökkent a beszédedben és a viselkedésedben; nyolcvan százaléka igaz annak, amit mondasz. Olykor hitványság, a körülmények vagy valamely más ok miatt akaratlanul hazudsz, ami olyan kellemetlen érzés, mintha lenyeltél volna egy döglött legyet; napokon át kényelmetlenül érzed tőle magad. Beismered a hibádat és bűnbánatot tartasz Isten előtt, majd utána változások történnek – egyre ritkulnak a hazugságaid, és javul az állapotod. Isten szemében alapvetően becsületes ember vagy. „Ha valaki alapvetően becsületes, akkor megváltozott a beállítottsága, nem igaz?” – kérdezik egyesek. Így volna? Nem, mert ez csupán viselkedésbeli változás. Hogy valaki képes-e becsületes ember lenni, abba Isten szemében több minden is beletartozik, mint a puszta magatartás- és viselkedésbeli változás; az illető mentalitásában és a dolgokkal kapcsolatos nézeteiben bekövetkező alapvető változások is velejárnak. Az ilyen embereknek nincs többé szándékukban hazudni vagy megtéveszteni, és egyáltalán nincs semmi hamisság vagy megtévesztés abban, amit tesznek vagy mondanak. Egyre igazabbá válnak a szavaik és a tetteik, s mind több és több becsületes szót szólnak. Ha például megkérdeznek, hogy megtettél-e valamit, akkor is képes vagy megmondani az igazat, ha pofonokhoz vagy büntetéshez vezet a beismerés. Még ha azzal jár is a beismerés, hogy jelentős felelősséget kell vállalnod, halállal vagy pusztulással kell szembenézned, akkor is képes vagy megmondani az igazat és hajlandó vagy gyakorolni az igazságot, hogy eleget tégy Istennek. Ez azt mutatja, hogy meglehetősen szilárd lett az Isten szavaihoz való hozzáállásod. Mindegy, hogy mikor, immár nem igazán jelent nehézséget a számodra, hogy a gyakorlás Isten által elvárt normáinak valamelyikét kiválaszd; képes vagy azt természetszerűen elérni és gyakorlatba ültetni, mégpedig a külső körülmények fékei, a vezetők és dolgozók iránymutatása, illetve anélkül, hogy azt kellene érezned, Isten ott van melletted és átvizsgál. Képes vagy ezeket a dolgokat magadtól, különösebb erőfeszítés nélkül megtenni. Proaktív módon meg tudod vizsgálni a saját magatartásodat, fel tudod mérni annak helyességét és ki tudod értékelni, hogy az megfelel-e az igazságnak és eleget tesz-e Istennek, anélkül, hogy külső körülmények megfékeznének, és nem az Isten fegyelmezésétől vagy a lelkiismeret-furdalástól, és végképp nem a mások gúnyolódásától vagy felügyeletétől való félelem miatt. Ekkor alapvetően megfeleltél annak a normának, hogy becsületes ember légy Isten szemében. Alapvetően becsületes embernek lenni a harmadik alapvető feltétele Isten ítélete és fenyítése elfogadásának.

Az imént arról beszélgettünk, mely három feltétele van annak, hogy valaki elfogadhassa Isten ítéletét és fenyítését: Az első, hogy megfelelően teljesítse a kötelességét, a második, hogy alávetett hozzáállása legyen, a harmadik pedig, hogy alapvetően becsületes ember legyen. Hogyan történik e harmadik feltétel kiértékelése? Melyek a kritériumok? (Az ember ritkábban hazudik szándékosan és gyakrabban mond igazat.) Azt jelenti, hogy az ember a legtöbbször képes igazat mondani; ezt mindannyian fel tudjátok mérni, igaz? Becsületes embernek lenni a harmadik feltétele Isten ítélete és fenyítése elfogadásának. A második az alávetett hozzáállás, amibe több minden beletartozik, főként az, hogy az illető nem vizsgálja át, vagy nem elemzi Isten munkáját, hanem csak alávetett mentalitása van. Az is velejár, hogy törekszik becsületes embernek lenni, eljutni arra a pontra, amikor egyre kevesebbet hazudik, és az esetek többségében képes őszintén beszélni és az igazi érzéseit kifejezni. Az emberek szubjektív együttműködése itt a legfontosabb aspektus, ami aktív előrehaladást és az igazság elérésére való törekvést jelent. Az alávetett mentalitás egyénileg elért eredmény; amikor valaki képes becsületes emberré válni – alapvetően becsületesnek lenni –, az is egyéni dolog és a szorgos törekvés eredménye. Van még egy elsődleges feltétele Isten ítélete és fenyítése elfogadásának. Adok nektek először is egy támpontot, és ha annak mentén gondolkodtok, amit mondok, meg fogjátok tudni érteni. Vajon sok hibát vétettek az emberek ebben az életben azóta, hogy hinni kezdtek Istenben egészen a végéig? Sok Isten ellen lázadó cselekedet történt? (Igen, sok ilyen történt.) Mit kell tehát tenniük az embereknek, ha hibát követnek el, vagy ha lázadóak? (Bűnbánó szívük kell, hogy legyen.) A bűnbánó szív a lelkiismerettel és értelemmel bíró ember egyik jele. A lelkiismeret és az értelem azok a minimális tulajdonságok, amelyekkel rendelkeznie kell az Isten üdvösségét elnyerő embernek; akik híján vannak a lelkiismeretnek és az értelemnek, nem juthatnak el Isten üdvösségére. Miféle ember az, aki sosem képes bűnbánatot tartani, miután hibákat követett el? Képesek lehetnek mindvégig Istent követni azok, akik sosem tudnak bűnbánatot tartani? Megváltozhatnak igazán? (Nem.) Miért nem? (Azért nem, mert nincs bűnbánó szívük.) Pontosan, és ezzel eljutottunk az utolsó feltételhez: az embereknek bűnbánó szívvel kell rendelkezniük. Gyakran bizonyulnak lázadónak Isten követése közben az ostobaságuk és tudatlanságuk, valamint a különféle romlott beállítottságaik miatt, és néha félreértik Istent vagy panaszkodnak Rá. Tévútra térnek és egyesek még elképzeléseket is kialakítanak Istenről, negatívak lesznek és egy ideig lazábban veszik a munkájukat, valamint elvesztik a hitüket. Az emberek életének minden szakaszában felmerülnek lázadó magatartásformák. Ott van Isten a szívükben, és tudják, hogy Ő munkálkodik, amikor történik valami, de néha mégis képtelenek felfogni ezt a tényt. Felületesen ugyan képesek alávetni magukat, de ott mélyen, legbelül egyszerűen nem tudják elfogadni. Mi teszi nyilvánvalóvá, hogy mélyen legbelül nem tudják elfogadni? Abban mutatkozik meg például, hogy habár mindent tudnak, egyszerűen képtelenek félretenni, amit tettek és Isten elé járulni, hogy beismerjék a hibáikat és ezt mondják: „Istenem, tévedtem. Nem fogok többé így cselekedni. A Te szándékaidat fogom keresni, és azt fogom tenni, amit Te akarsz. Azelőtt nem figyeltem Rád; éretlen voltam, ostoba, tudatlan és gyakran lázadó. Most már tudom ezt.” Milyen hozzáállásuk van az embereknek, ha be tudják ismerni a hibáikat? (Meg akarnak fordulni.) Ha van az embereknek lelkiismeretük és értelmük, és sóvárognak az igazságra, de soha nem tudnak önvizsgálatot tartani és megfordulni, miután hibáztak, hanem azt hiszik helyette, hogy ami elmúlt, az elmúlt, és bizonyosan úgy érzik, hogy nem tévednek, az vajon milyen beállítottságot mutat? Miféle viselkedést? Mi az ilyen viselkedés lényege? (A hajthatatlanság.) Az ilyen emberek hajthatatlanok, és bármi történjék is, ezt az utat fogják követni. Isten nem szereti az ilyen embereket. Mit mondott Jónás, amikor Isten szavait szólta a niniveieknek? („Még negyven nap, és elpusztul Ninive!” (Jónás 3:4).) Hogyan reagáltak a niniveiek ezekre a szavakra? Amikor látták, hogy Isten el akarja pusztítani őket, sietve zsákruhába öltöztek és leültek a hamuba, megvallották Neki a bűneiket és elhagyták a gonoszság útját. Ezt jelenti, amikor valaki bűnbánatot tart. Ha képes az ember bűnbánatot tartani, az óriási lehetőséget nyit meg előtte. Miféle lehetőség ez? A továbbélés lehetősége. Valódi megtérés nélkül nehéz lenne tovább folytatni – akár a kötelességed teljesítését, akár az üdvösségre törekvést. Minden szakaszban – akár akkor, amikor Isten fegyelmez vagy megfenyít, vagy amikor emlékeztet és buzdít téged –, amennyiben konfliktus keletkezett közted és Isten között, de te mégsem fordulsz meg, sőt továbbra is a saját elgondolásaidhoz, nézőpontjaidhoz és hozzáállásaidhoz ragaszkodsz, akkor, habár a lépéseid előre haladnak, a konfliktus közted és Isten között, a félreértéseid Róla, a panaszaid és Ellene lázadó mivoltod nincsenek helyreigazítva, és a szíved soha nem fordul meg. Akkor, ami Istent illeti, Ő ki fog iktatni téged. Habár nem engedted el az aktuális kötelességet, és még mindig tartod magad a kötelességedhez, és egy kicsit hű vagy az iránt, amivel Isten megbízott, az emberek pedig elfogadhatónak látják ezt, akkor is van még egy dolog: a vita közted és Isten között egy állandó problémát alakított ki. Nem alkalmaztad az igazságot, hogy megoldd azt, és igaz megértést nyerj Isten szándékairól. Ennek eredményeként félreértésed Istenről elmélyül, és mindig azt gondolod, hogy Isten téved és igazságtalanul bánik veled. Ez azt jelenti, hogy nem fordultál meg. A lázadó mivoltod, elképzeléseid és félreértésed Istenről még mindig fennállnak, ami ahhoz vezet, hogy ne legyen benned az alávetettség mentalitása, hogy mindig lázadó legyél és ellenkezzél Istennel. Vajon az ilyen ember nem olyasvalaki, aki lázad Isten ellen, ellenáll Istennek és makacsul elutasítja a bűnbánatot? Miért tulajdonít Isten ekkora jelentőséget annak, hogy az emberek megforduljanak? Milyen hozzáállással kellene egy teremtett lénynek a Teremtőhöz viszonyulnia? Olyan hozzáállással, amely elismeri, hogy a Teremtőnek igaza van, bármit tesz is. Ha nem ismered ezt el, akkor az, hogy a Teremtő az igazság, az út és az élet, csak üres szavak lesznek számodra. Ha ez a helyzet, elérheted még az üdvösséget? Nem. Méltatlan lennél, Isten nem menti meg az olyan embereket, mint te. Vannak némelyek, akik ezt mondják: „Isten azt kéri az emberektől, hogy legyen bűnbánó szívük és tudjanak megfordulni, de sok olyan dolog van, amiben nem fordultam meg eddig. Vajon van még időm megtenni?” Igen, még mindig van idő. Mások pedig ezt mondják: „Milyen dolgokban kell megfordulnom? A múlt dolgai elmúltak és feledésbe merültek.” Mindaddig, amíg nem változik meg a beállítottságod, amíg nem ismered fel, hogy a tetteidben mi nincs összhangban az igazsággal és mi nem összeegyeztethető Istennel, addig az a görcs, ami Isten között és közötted van, még nem lett kibogozva; akkor még nincs megoldva a dolog. Ez a beállítottság van benned; Istennel szemben lázadó gondolat, nézőpont és hozzáállás van benned. Amint megjelennek a megfelelő körülmények, újra felszínre bukkan ez a nézőpontod, és ismét fellobban a konfliktusod Istennel. Így tehát, ha a múltat talán nem is hozhatod helyre, azokat a dolgokat, amelyek a jövőben történnek majd, helyre kell hoznod. Hogyan kell őket helyrehoznod? Meg kell fordulnod és félre kell tenned az elgondolásaidat és szándékaidat. Amint megvan ez a szándékod, a te hozzáállásod is természetes módon az alávetettség lesz. Azonban, hogy kicsit pontosabban szóljunk, ez egy olyan hozzáállás, amellyel az ember visszafordul Istenhez, ez elismerése és megerősítése annak a ténynek, hogy a Teremtő az igazság, az út és az élet. Ha meg tudsz fordulni, ez azt mutatja, hogy félre tudod tenni azokat a dolgokat, amelyeket helyesnek gondolsz, vagy azokat a dolgokat, amelyeket az emberiség – amely romlott – kollektíven helyesnek vél; és ehelyett elismered, hogy Isten szavai az igazság, és pozitív dolgok. Ha tudsz ilyen hozzáállással rendelkezni, az azt bizonyítja, hogy felismered a Teremtő azonosságát és az Ő lényegét. Isten így tekint az ügyre, és ezért tartja különösen fontosnak az ember megfordulását.

Némelyek ezt mondják: „Ha semmi rosszat nem tett valaki, miért szükséges megfordulnia?” Ha pillanatnyilag nem is tettél semmi rosszat, meg kell értened először a bűnbánat igazságát. Olyasvalami ez, aminek a birtokában kell lenned. Amint megérted az igazságot, rá fogsz jönni, hogy bizonyos dolgok, amiket tettél, nem voltak helyénvalók, és fel fogsz fedezni olyan problémákat, amelyek a szándékaiddal és a mentalitásoddal – vagyis a beállítottságoddal – kapcsolatosak. Anélkül kerülnek majd a felszínre ezek a dolgok, hogy észrevennéd őket, és megláttatják veled, hogy az Istennel való kapcsolatod valójában nem egy egyszerű Isten-ember kapcsolat. Isten még mindig Isten, te viszont teremtett lény vagy, aki nem tesz eleget a normának. Azokban a dolgokban, amelyekben nem sikerült az embereknek a megfelelő helyükön maradniuk és elérni, amit el kellett volna érniük – vagyis amikor kudarcot vallanak a kötelességük terén –, az görcsöt képez bennük. Ez egy rendkívül gyakorlati probléma – olyan, amit meg kell oldani. Hogyan kell hát megoldani? Miféle hozzáállása kell, hogy legyen az embereknek? Mindenekelőtt hajlandónak kell lenniük megfordulni. És hogyan kell vajon ezt a megfordulásra való hajlandóságot a gyakorlatba ültetni? Például egy illető néhány éven át vezető, de mivel gyenge képességű, nem tudja jól végezni a munkáját, semmilyen helyzetet nem képes tisztán látni, nem tudja, miként használja az igazságot problémák megoldására, és semmilyen valódi munkát nem tud végezni, ezért aztán elbocsátják. Ha az elbocsátást követően képes alávetni magát, folytatja a kötelessége végzését és kész megfordulni, akkor mit tegyen? Először is meg kell értenie a következőt: „Isten helyesen tette, amit tett. Annyira gyenge képességű vagyok, és olyan régóta nem végeztem valódi munkát, hanem helyette csak akadályoztam a gyülekezet munkáját, valamint a testvérek életbe való belépését. Szerencsés vagyok, hogy nem zárt ki egyenesen Isten háza. Valóban elég szégyentelen voltam, végig ragaszkodtam a pozíciómhoz és magamban még el is hittem, hogy remek munkát végeztem. Milyen esztelen voltam!” Ha valaki képes öngyűlöletet és bűntudatot érezni, az vajon annak a kifejeződése, hogy hajlandó megfordulni? Ha képes ezt mondani, az azt jelenti, hogy van rá hajlandósága. Ha ezt mondja a szívében: „A vezetői pozíciómban oly sokáig mindig is a státuszból fakadó előnyökre törekedtem; mindig doktrínát prédikáltam és doktrínával vérteztem fel magam; nem törekedtem az életbe való belépésre. Most látom csak, miután leváltottak, hogy mennyire elégtelen és hiányos vagyok. Isten a helyes dolgot tette, és nekem alá kell vetnem magam. A múltban státuszom volt, és jól bántak velem a testvérek; folyton körülvettek, bárhová mentem. Most észre sem vesz senki, és magamra vagyok hagyva; ez a méltó jussom, ezt a megtorlást érdemlem. Azonkívül, hogy is lehetne egy teremtett lénynek bármiféle státusza Isten előtt? Nem számít, milyen magas a státusza valakinek, az nem a sors és nem is a rendeltetési hely; Isten nem azért ad nekem megbízatást, hogy hatalmaskodjak vagy élvezzem a státuszomat, hanem hogy teljesíteni tudjam a kötelességemet, nekem pedig minden tőlem telhetőt meg kell tennem. Alávetett hozzáállást kell tanúsítanom Isten szuverenitása, valamint Isten házának rendelései iránt. Ha nehéz is az alávetettség, muszáj alávetnem magam; Isten helyesen teszi, amit tesz, és még ha ezernyi vagy tízezernyi kifogásom volna is, egyik sem lenne közülük az igazság. Istennek alávetettnek lenni az igazság!” – pontosan ezek a megfordulásra való hajlandóság kifejeződései. Ha pedig valaki birtokában lenne mindezeknek, az ilyen embert vajon hogyan értékelné Isten? Azt mondaná rá Isten, hogy ez egy lelkiismerettel és értelemmel bíró ember. Ez vajon magas értékelés? Nem túlságosan magas; akinek mindössze lelkiismerete és értelme van, az még elmarad az Isten általi tökéletesítés normáitól – de ami az ilyen embert illeti, ez már nem kis teljesítmény. Értékes dolog, ha valaki képes alávetni magát. Az, hogy az ilyen ember ezek után miként igyekszik rávenni Istent arra, hogy változtassa meg a róla alkotott nézetét, attól függ, hogy melyik utat választja. Ha nem tartott igazán bűnbánatot, és mivel nincs státusza, nem hűséges a kötelességében, hanem mindig felületes, akkor neki teljesen vége; ki lesz vetve. Ha még mindig sérelmeket táplál magában, így panaszkodik: „Abban az időben, amikor vezető voltam, nagyon sokat szenvedtem, és még ha érdemek nem is voltak, kemény munka igen. Azt mondják, nem végeztem valódi munkát, pedig igen sokat végeztem. Függetlenül attól, hogy elértem-e eredményeket vagy sem, legalább nem voltam tétlen. Isten már csak azért sem vethet ki ilyen könnyedén, mert nem voltam tétlen. Még most, státusz nélkül is megcsináltatnak velem ezt-azt – mintha csak szórakoznának velem!” Ha a leváltásukat követően semmi lelkesedés nem marad bennük aziránt, hogy valamiféle kötelességet végezzenek, akkor vajon lehet itt bármilyen hűségről vagy alávetettségről beszélni? Nincs bennük semmi hűség, semmi alávetettség és semmi hajlandóság arra, hogy megforduljanak; ezek egyike sincs meg bennük. Hát nem szánalmas ez? Nagyon is szánalmas; hiába hittek ennyi éven át. Noha oly sok éven át hallgattak prédikációkat, mégsem gyakoroltak semmilyen igazságot, folyton szavakról és doktrínákról oktattak másokat, de ők maguk képtelenek voltak bármit is tenni – így hittek ők Istenben; meglehetősen sok doktrínát prédikáltak másoknak, de végül a maguk ügyeit sem tudják megoldani. Ez annyira szánalmas! És még mindig szeretnének Isten ítéletében és fenyítésében részesülni? Miután leváltották őket, még mindig harcolnak Istennel és kínokat szenvednek, semmiféle alávetettséget nem mutatva. Nem vak szenvedés ez csupán? Értéktelen a szenvedésed! Ha minden mást félreteszünk és csak azt a tényt nézzük, hogy dühös lettél és ellenszegülő, amikor a gyülekezet eltávolított a pozíciódból – mindössze ennek alapján nem vagy méltó arra, hogy ember légy, nem vagy méltó arra, hogy Isten teremtett lénye légy. Akkor hát mi végre vitatkozol? Bármilyen érveid vannak, mind hasztalan. Oly sok éve hiszel már, mégis hiányzik belőled még ez a kevéske alávetettség is; hol vannak az évekig tartó hited gyümölcsei? Szánalmas, megvetendő, undorító! Státuszt kaptál és úgy kezelted, mint valami hivatali szerepet; az, hogy van státuszod, azt jelenti vajon, hogy megváltozott a beállítottságod? Hát nem Isten kegyelme ez csupán? Isten kegyelméből kaptad ezt a megbízatást, de te mégis hivatali szerepként vetted – hát nem undorító? Vannak egyáltalán hivatalnokok Isten házában? A különböző korokban senki sem volt hivatalnok a szentek közül. Az emberek kétezer éve imádják Pált, de soha senki nem mondta, hogy Pálnak bármiféle hivatali tisztsége lett volna. Éppen ezért a „hivatalnok” szó nem állja meg a helyét; nem jutalom, és nem is megbízatás Istentől, és el kell engedned. Vajon helyeselni fogja Isten, ha állandóan arra törekszel, hogy hivatalnok légy? Lehetővé teszi ez számodra azt, hogy üdvösségre juss? Egész biztosan nem. Épp most említettük, hogy az embernek hajlandónak kell lennie megfordulni ahhoz, hogy elfogadhassa Isten ítéletét és fenyítését. Fontos ez? (Igen.) Rendkívül fontos, hogy ilyen hozzáállása legyen az embernek! Ha szeretnéd, hogy Szabadító-megmentett kapcsolat jöjjön létre közötted és a Teremtő között, és vágysz rá, hogy Isten megmentsen téged, akkor helyre kell hoznod a pozíciódat és meg kell határoznod Isten helyét és státuszát a szívedben. Mi hát a pozíciód? (Teremtett lény.) Kicsoda egy teremtett lény? Ember, nem pedig állat. Mindig emlékezned kell rá, hogy teremtett lény vagy, egy átlagember, és nem szabad elfeledned, hogy hol a téged jogosan megillető helyed. Amikor egy kis kegyelmet, egy kis áldást ad neked Isten, akkor szem elől téveszted, hogy ki is vagy. Amikor Isten az Ő alázatosságában és elrejtettségében néhány szívből jövő szót oszt meg veled, hogy megvigasztaljon, akkor felemel téged; és te mégis egyenrangú akarsz lenni Istennel, önmagadat felemelve – ki tenne ilyet? Ember tenne ilyet? (Nem.) Isten nem ismer el egy ilyen teremtett lényt, mint amilyen te vagy, úgyhogy félreállhatsz! Ha Isten nem ismer el, akkor vajon tökéletesíteni fog téged? Nem felelsz meg az Isten általi tökéletesítés feltételeinek. Hát nem lett eddig világosan közölve a beszélgetésünk lényege? Nagyon fontos tehát az arra való hajlandóság, hogy az ember irányt váltson; ez egy lelkiállapot, de ugyanakkor egy hozzáállás is. Ez a hozzáállás a gyakorlás egyik fontos elve, amelynek birtokában kell lennie az embernek ahhoz, hogy Isten üdvösségében és tökéletesítésében részesülhessen. Ne tartsd magad olyan nagynak, olyan nemesnek, és azt se feltételezd, hogy teljességgel igazad van, és tévedhetetlen vagy. Nem vagy nagy, dicsőséges, vagy megfelelő; kicsiny, egyszerű, a Sátán által megrontott emberiségből való teremtett lény vagy. El kell fogadnod a Teremtő üdvösségét. Még nem vagy megmentve, nem vagy tökéletes; ezt fel kell érned értelemmel.

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.