Az Istennel való normális kapcsolat kialakításában a legfontosabb dolog annak kérdése, hogy hogyan kezeljük az Ő szavait. Bármilyen módon beszél is Isten, bármilyen témáról vagy bármilyen mértékben beszél, tény, hogy mindaz, amit mond, az, amire az embernek leginkább szüksége van, amit az embernek meg kell értenie, és amivel fel kell szerelkeznie. Ráadásul az Isten által mondott szavak tökéletesen az emberi elme és az emberi gondolkodás, vagyis az ember veleszületett képességeinek hatókörén belül vannak. Érthetőek és felfoghatóak az ember számára. Bármit is mond vagy tesz Isten, legyen az a Szentlélek munkálkodása egy személyben, illetve Isten különböző embereket, eseményeket, dolgokat vagy környezeteket illető elrendezése, az nem haladja meg az ember veleszületett képességeinek hatókörét, sem gondolkodásának tartományát; hanem konkrét, hiteles és valóságos. Ha valaki ezt nem érti, akkor valami gond van vele. Ez azt jelenti, hogy túlságosan gyenge képességű. Mindenesetre Isten beszédmódja és hangneme, beszédének lendülete és az emberhez intézett valamennyi szava mind olyan dolog, amit az Istenben hívőknek érteniük kell, és ezek az ember számára mind felfoghatóak. Ez azért van, mert Isten az emberhez beszél, és amit Ő beszél, az emberi nyelv, és e szavainak kimondásakor az emberek számára leginkább elérhető és hozzáférhető köznyelvi, változatos nyelven és szókinccsel közvetíti és biztosítja azokat az ember számára, hogy a különböző gondolkodású és szemléletű, a különböző műveltségi szintű valamint a különböző iskolai- és családi háttérrel rendelkező emberek mind felfoghassák és megérthessék azokat. Mindezekben az Isten által szólt szavakban van valami, amit meg kell értened: nincs semmi túlságosan ezoterikus vagy elvont az Ő szavaiban, nincsenek olyan szavak, amelyeket az ember ne tudna értelmezni. Amennyiben valaki rendelkezik bizonyos képességgel, és Isten szavainak gyakorlására, valamint megtapasztalására összpontosít, elérheti az igazság megértését és felfoghatja az Ő szándékait. Az igazságok, amelyeket Isten kimond, Tőle származnak, de a nyelvi formák, amelyeket azok kifejezésére használ, egészen a pontos kifejezésmódjukig, mind emberiek. Nem hagyják el az emberi nyelv határait. Nem számít, hogy Isten milyen formában mondja ki a szavait vagy milyen módszerrel, illetve hangnemben beszél, hogy a szóhasználata nyugatról vagy keletről ered, hogy ősi vagy modern emberi nyelven beszél, van-e olyan nyelv az Ő beszédében, amit az emberiség érthetetlennek vagy nem emberinek talál? (Nincs.) Mindeddig senki sem talált ilyet. Vannak néhányan, akik azt mondják: „Ez nem igaz; én találtam két ilyen szót: »igazságosság« és »fenség«.” Az „igazságosság” és a „fenség” az isteni lényeg egy aspektusát leíró két szó vagy állítás, de vajon nem terjedtek el ezek a szavak az emberek körében is? (De, igen.) Lényegtelen, hogy mennyire érted ezt a két szót, legalább a legalapvetőbb, legeredetibb meghatározásukat megtalálod a szótárban, és ha ezeket a legeredetibb meghatározásokat összevetjük Isten lényegével, az Ő természetével, valamint azzal, amit birtokol és ami Ő, ilyen összefüggésben a szavak konkrétabbá válnak az emberek számára és nem lesznek többé elvontak. Ha ezt párosítjuk a tények hosszas kifejtésével, kommentárokkal és e szavak magyarázatával Isten szavaiban, akkor minden ember számára konkrétabbá, élénkebben elképzelhetővé, hitelesebbé, közelibbé, valamint Isten lényegéhez, tulajdonaihoz és lényéhez közelibbé válnak, amit az embereknek ismerniük kellene. Tehát az Isten természetéhez hasonló dolgokkal kapcsolatos szókészlet és állítások nem tűnnek elvontnak vagy talányosnak számotokra. Akkor hát mondjátok meg Nekem: Van-e valami elvont az ember szokásos gyakorlatát, az általa járt utat és az igazságalapelveket érintő igazságokban? (Nincs.) Ismétlem, nincs ott semmi elvont.

Amióta elkezdtem kimondani a szavaimat és prédikációkat tartani, óriási erőfeszítéseket tettem, hogy emberi nyelvet használjak – olyan nyelvet, amelyet az emberek meg tudnak érteni, amihez kötődni tudnak és amit felfognak – hogy prédikáljak és beszéljek az igazságról, továbbá megvitassam az igazságalapelveket, hogy jobban megérthessétek az igazságot. Vajon nem emberibb megközelítés ez? Mi ennek az előnye számotokra? Jobban képessé tesz arra, hogy többet értsetek meg az igazságból. És mi a célom azzal, hogy így beszélek? Hogy lehetővé tegyem számotokra, hogy egy gazdagabb, változatosabb nyelvet halljatok, majd, hogy ezt a változatos nyelvet használjátok, hogy megkönnyítsétek az emberek számára az igazság megértését, és így ne érezzék azt fáradságosnak. A Biblia változatos nyelvezete, az Ó- és az Újtestamentumé egyaránt, mind egyfajta kifejezésmódba tartozik, olyannyira, hogy az emberek első pillantásra meg tudják mondani, hogy bizonyos szavak bibliaiak, hogy a Bibliából származnak. Van valami jelzésszerű vagy szimbolikus ezekben a szavakban. Én arra törekszem, hogy a mai nyelv stílusa és szóhasználata ne tartalmazzon szimbolikus jellemzőket, hogy az emberek lássák, hogy ez a nyelv túlmutat a bibliai kifejezésmódon. Bár az emberek Isten beszédének tartalmából és hangvételéből láthatják, hogy annak forrása egynek tűnik az Isten által a Bibliában mondott szavakéval, annak szóhasználatából azonban láthatják, hogy az túllépett a Biblián, az Ótestamentumon és az Újon is, sőt az évezredek során az összes szellemi ember által használt spirituális terminológiánál is magasabbra emelkedett. Milyen kifejezések vannak tehát azok között, amiket Isten most mond? Némelyikük az a pozitív, dicsérő nyelvezet, amelyet az emberek gyakran használnak, míg bizonyos egyéb szavai és nyelvezete inkább arra alkalmasak, hogy leleplezzék és kifejezzék az ember romlott beállítottságát. Van néhány szakterületi dolog is, ami az irodalomra, a zenére, a táncra, a fordításra és a többire vonatkozik. Ennek célja, hogy a kötelességének vagy a szakmai tudásának területétől függetlenül, bárki érezhesse, hogy az Általam mondott igazságok szorosan kapcsolódnak a való élethez és az általa teljesített kötelességhez, és hogy nincs szakadás az igazság bármely aspektusa, illetve az emberek valós élete vagy az általuk végzett kötelességek között. Nem jelentenek hát számotokra nagy segítséget ezek az igazságok? (De igen.) Ha nem törődnék efféle dolgokkal, és kategorikusan kerülnék mindent, aminek köze van a fordítás, a film, a művészet, az írás és a zene témaköréhez, és sosem használnék ilyen szavakat, szándékosan kerülve őket, akkor vajon képes lennék jól végezni a munkámat? Ha ez így lenne, egy részét talán még képes lennék elvégezni, de a veletek való kommunikáció küzdelmes lenne. Ezért veszem a fáradságot, hogy tanulmányozzam és elsajátítsam ezt a nyelvet. Egyrészt, ez segíthet nektek szakmai munkátok elméletét és alapelveit illetően; másrészt, amikor ezeken a területeken végzitek a kötelességeiteket, segít érezni, hogy a kötelességeitekkel járó szakmai munka nem szakad el az igazságtól. Bármi is a szakterületed, bármi is az erősséged, bármilyen szakmát tanulsz is, olvashatod és megértheted ezeket a szavakat, és azok lehetővé teszik számodra, hogy elérd az igazságba való belépés célját, miközben a kötelességedet teszed. Ez nem egy jó dolog? (De igen.) Ez egy jó dolog. Hogyan érhető hát el egy ilyen jó eredmény? Ez megkívánja, hogy Isten, az Ő emberi mivoltában rendelkezzen néhány dologgal. És mely dolgok azok? A megtestesült Isten normális emberi mivoltának értenie kell egy keveset a különböző szakterületekhez, bár nem kell keményen dolgoznom ezen és mesteri szintig tanulmányoznom ezeket a dolgokat. Ez csak arra való, hogy képes legyek minden területről származó tudást alkalmazni, amikor beszélek az igazságról és tanúságot teszek Istenről. Ez lehetővé teszi az emberek számára, hogy bármely területen megértsék és értékeljék Isten házának bizonyságtételeit, akárcsak annak különféle filmes munkáit, ami olyannyira hasznos az evangélium terjesztésének munkája szempontjából. Ha csak Isten házának nyelvét használnám, hogy az igazságról beszéljek, és nem használnám a társadalom különféle, szakosodott területeinek nyelvét és ismereteit, az eredmények nagyon gyengék lennének. Mit kell tehát elérnem ahhoz, hogy jól végezzem ezt a munkát? Rendelkeznem kell bizonyos fokú szakmai ismeretekkel, ezért időnként dalokat hallgatok, nézem a híreket, magazinokat, és alkalmanként újságot is olvasok. Időnként a nem hívők néhány ügyére is odafigyelek. A nem hívők ügyei sokféle dolgot foglalnak magukban, és bizonyos nyelvezetük hiányzik Isten házából – ám ha ezt a nyelvet a prédikációk nyelveként használjuk, akkor időnként igen hatásos lesz és segít, illetve érezteti veletek, hogy az Istenbe vetett hit útja széles, nem pedig fárasztó vagy érdektelen. Ez nagy segítségetekre lesz, és megtanulhattok belőle néhány hasznos dolgot. Bár a többségetek nem jár majd sikerrel a tanulásban, a kellő képességgel rendelkezők képesek lesznek megtanulni pár hasznos dolgot, ami javukra válik a kötelességeik végzésében. Amikor nincs semmi dolgom, önkéntelenül is tanulok pár dolgot a hírek nézésével és zenehallgatással. Nem igényel különös erőfeszítést; egyszerűen azzal töltöm a szabadidőmet, hogy tanulok, nézek, hallgatok dolgokat, és akaratlanul is elsajátítok közülük néhányat. Vajon hatással lesz a munkára az, hogy elsajátítom ezeket a dolgokat? A legkevésbé sem – valójában azonban szükséges, hogy így tegyek. Hasznára válik Isten háza munkájának és az evangélium terjesztésének. Mi a szándékom, amikor ezekről a kérdésekről beszélek nektek? Az, hogy ezek a szavak, amelyeket Isten mond, hozzáférhetőek legyenek számotokra, hogy mind felfogható és könnyen gyakorlatba ültethető legyen. Legalábbis olyasvalami, amivel az emberi mivoltnak rendelkeznie kell. Amikor azt mondom, hogy ezekkel a dolgokkal az emberi mivoltnak rendelkeznie kell, arra gondolok, hogy amikor Isten a munkáját végzi és kifejezi a szavait, akkor azok már feldolgozásra kerültek az Ő emberi mivoltán keresztül. Mit jelent az, hogy „feldolgozásra került”? Példának okáért, olyan, mint a pelyvázott búza, amelyet kicsépelnek és lisztté őrölnek, majd kenyeret, süteményt és tésztát készítenek belőle. Miután feldolgozzák, nektek adják ezeket a dolgokat, és amiben végül részesültök, az egy késztermék, egy készétel. Mi a ti szerepetek ebben? Az, hogy egyétek és igyátok Isten ma mondott szavait teljes egészében, amilyen gyorsan csak tudjátok. Egyetek és igyatok többet belőlük, fogadjatok el többet belőlük és tapasztaljátok meg, emésszétek meg, majd szívjátok magatokba őket apránként. Tegyétek őket az életetekké, az érettségetekké, és engedd, hogy Isten szavai uralják életed minden napját és az általad végzett kötelességet. Isten minden szava az emberiség nyelvén szól, és bár könnyen érthetők, a bennük rejlő igazságot korántsem könnyű megérteni, sem belépni abba; bár a nyelv könnyen érthető, az igazságba való belépés soklépcsős folyamat. Isten oly sok szót szólt és elhozta az embert a jelenig, és minden szó, amit mond, apránként beteljesedik bennetek, az Általa kimondott igazság pedig teljesen világosan és nyilvánvalóan megvalósul bennetek és apránként beteljesedik, ahogyan az a folyamat is, amely az embereket az igazságba való belépés, valamint az üdvösség útján történő elindulás során vezeti. Az ilyen eredmények lassanként nyilvánulnak meg bennetek. Ebben nincs semmi elvont. Most ne törődjünk azzal, hogy Isten szavai hogyan kerülnek feldolgozásra az Ő emberi mivoltán keresztül. Nincs szükség arra, hogy ezt a folyamatot vizsgáljuk – olyan rejtély van benne, amelybe az emberi tanulmányozás nem tud behatolni. Csak arra figyelj, hogy elfogadd az igazságot. Ez a legbölcsebb választás és a leghelyesebb hozzáállás. Egyáltalán semmi értelme annak, hogy mindig vizsgálni akarod a dolgokat. Csak időt és erőfeszítést vesztegetsz. Az igazság nem valami olyasmi, amit tanulmányozás által meg lehet szerezni, nemhogy a tudomány révén felfedezni. Azt Isten közvetlenül mondja ki, és csak tapasztalat által érthető és ismerhető meg. Az ember csak Isten munkájának megtapasztalásával nyerheti el az igazságot. Ha valaki csak mentális folyamat révén tanulmányozza a dolgokat, de nem gyakorol és nincs tapasztalata, akkor nem nyerheti el az igazságot. Mi lehet pozitív hozzáállás Isten szavaihoz azon kívül, hogy nem vizsgáljuk a dolgokat? Az elfogadás, az együttműködés és a megalkuvást nem ismerő alávetettség. Valóban, ha valaki a leginkább alkalmas a kutatásra, az Én vagyok, mégsem teszem soha. Sosem mondom: „Honnét származnak ezek a szavak? Ki mondta Nekem őket? Honnan ismerem őket? Mikor ismertem meg őket? Mások ismerik őket? Amikor kimondom őket, eredményt hoznak? Mi fog következni belőlük? Oly sok embert vezetek – mit teszek majd, ha végül nem érem el a kívánt eredményeket, ha nem vezetem el őket az üdvösség útjára?” Mondjátok meg Nekem – olyan dolgok ezek, amelyeket vizsgálni kellene? (Nem, nem olyanok.) Sosem tanulmányozom ezeket a dolgokat. Bármit is akarok mondani, bármit is akarok közölni veletek, azt közvetlenül mondom el nektek. Nem szükséges keresztülmennem a tanulmányozásának mentális folyamatán. Mindössze azt kell fontolóra vennem, hogy megértitek-e, ha bizonyos módon fogalmazom meg; hogy konkrétabban kell-e beszélnem; hogy több példával és történettel kell-e szolgálnom, amelyekből pontosabb információt, és egy konkrétabb gyakorlási utat szerezhettek; hogy megértettétek-e, amit mondok, hogy van-e valami a megfogalmazásomban, a beszédem stílusában és hangnemében vagy a nyelvtanomban, illetve a szófordulataimban, ami félreértést vagy zavart okozott nektek; illetve van-e olyasmi a beszédemben, amit elvontnak, rejtélyesnek vagy üresnek éreztek. Csak ezekre a dolgokra kell figyelnem és ezeket kell fontolóra vennem. A többit nem vizsgálom. Számomra normális, hogy nem vizsgálom a dolgokat, de vajon számotokra normális-e? Számotokra teljesen normális, hogy vizsgáljátok a dolgokat; abnormális lenne, ha nem tennétek. Ez a romlott emberiség ösztönének és természetének sürgetéséből fakad. Biztosan mindannyian tanulmányozzátok a dolgokat. Van azonban egy dolog, ami megoldhatja ezt a problémát: Amint az ember fokozatosan kapcsolatba kerül Istennel, az ember és az Isten közötti kapcsolat normálisabbá válik, az ember helyrebillenti magát, és a szívében megadja a megfelelő helyet Istennek. Amint ez javul, egyre üdvösebb irányba haladva, az ember tudatossága, tudása, bizonyossága és elfogadása azt illetően, amit Isten tesz, fokról fokra mélyülni fog, és ahogy ez történik, az ember bizonyossága, tudatossága, tudása és elismerése a megtestesülésről szintén elmélyül majd. Ahogy ezek a dolgok mélyülnek, egyre kevésbé fogjátok tanulmányozni és kétségbe vonni Istent, egyre kisebb mértékben.

Miért tanulmányozza az ember Istent? Azért, mert túl sok elképzelés és képzelődés van benne Istenről, túl sok bizonytalan tényező, túl sok kétség, túl sok dolog, amit nem ért, túl sok dolog, amit kifürkészhetetlennek talál, túl sok rejtély, és ezért tanulmányozással akarja megfejteni őket. Bármilyen tanulmányozásba fogsz is, ami a külső jelenségeket, a szaktudásodat vagy a mentális ítélőképességedet használja fel, nem fog megértéshez vezetni; sok erőfeszítést elpazarolsz majd és továbbra sem fogod érteni, hogy miről szól Isten és az igazság. Azok számára azonban, akik az igazságra törekednek, alig néhány évbe telik, hogy eredményeket lássanak, hogy valódi ismeretre tegyenek szert Istenről, és kialakuljon bennük a félelem és az alávetettség szíve. Egyesek nem hiszik, hogy Isten szavai gyakorlatiasak vagy tényszerűek, ezért folyton tanulmányozni akarják Istent, Isten szavait, sőt a megtestesülést is. Az élet és a lélek dolgai nem engednek a tanulmányozásnak. Amikor eljön a nap, amelyen megtapasztalod ezeket az igazságokat, és minden gondolatodat, minden árat, amit fizetsz és minden hangsúlyt az igazság gyakorlására és kötelességed végzésére fordítasz, akkor elindulsz az üdvösség útján és nem tanulmányozod többé a megtestesült Istent. Vagyis az a kérdés, hogy Ő ember-e vagy Isten, addigra választ nyer. Bármennyire is normális az Ő emberi mivolta, bármennyire hasonlít is a hétköznapi emberekhez, az nem lesz fontos többé. Ami a legfontosabb, hogy végre felfedezed az Ő isteni lényegét, és végre elismered az Általa kifejezett igazságokat, és addigra a szíved mélyén elfogadod azt a tényt, hogy ez a személy az a test, amelyben Isten megtestesült. Néhány tény, néhány folyamat, néhány tapasztalat, néhány, a botladozásból és a kudarcokból tanult lecke miatt, mélyen belül képes leszel megérteni egy keveset az igazságból, és beismerni, hogy tévedtél. Többé nem vonod kétségbe, és nem tanulmányozod ezt a személyt, hanem érezni fogod, hogy Ő a gyakorlati Isten, hogy ez vitathatatlan tényként eldőlt. Akkor már ösztönösen elfogadod, hogy Ő a megtestesült Isten, minden kétség nélkül. Bármennyire is normális az Ő emberi mivolta, és bár hétköznapi emberként beszél és cselekszik, és a legkevésbé sem rendkívüli vagy grandiózus, nem fogsz kételkedni Benne, és megvetni sem fogod Őt. A múltban nem érezted volna úgy, hogy a megtestesült Isten megfelel az elképzeléseidnek, és tanulmányoztad volna Őt, megvető és gúnyos lettél volna, dacolva a szívedben – ma azonban másképp állnak a dolgok. Ma, ahogyan apró részletességgel ízleled és hallgatod az Ő szavait, egy más nézőpontból fogadod el mindazt, amit kifejez. És milyen nézőpont ez? „Én egy teremtett lény vagyok. Lehet, hogy Krisztus nem magas, lehet, hogy a hangja nem hangos, és lehet, nem néz ki valami különlegesnek, az identitása azonban különbözik az enyémtől. Ő nem a romlott emberiség tagja; Ő nem egy közülünk. Nem vagyunk egyenrangúak Vele, nem vagyunk egy szinten Vele.” Ez különbözik a korábbi nézőpontodtól. Hogyan jön létre ez a különbség? Mélyen belül egy átmenetet valósítasz meg a kezdeti nem-elfogadásodtól és önkéntelen tanulmányozásodtól odáig, hogy a szavait életként, a gyakorlásod útjaként fogadod el, hogy úgy érzed, Nála van az igazság; hogy Ő az igazság, az út és az élet; hogy úgy tűnik, Isten árnyékával és az Ő természetének kinyilatkoztatásával rendelkezik, valamint, hogy Isten megbízatása és munkája az Ő személyében van. Ez az, amikor majd teljesen elismered és elfogadod Őt. Amikor minden reakciód és hozzáállásod az Irányában azzá az ösztönös és helyes reakcióvá válik, amivel egy teremtett lénynek rendelkeznie kell, akkor válsz majd képessé arra, hogy ezt a testet öltött Emberfiát Istenként kezeld, és ne tanulmányozd Őt többé, még akkor sem, ha erre kérnek, ahogyan azt sem kutatnád, hogy miért az anyádhoz és az apádhoz születtél, illetve miért hasonlítasz rájuk. Amikor eljutsz majd eddig a pontig, ösztönösen abbahagyod az efféle dolgok kutatását. Ezek nem a mindennapi életed hatásköréhez kapcsolódó témák, és nem kérdések többé. A hozzáállásod ezekhez a dolgokhoz a tanulmányozás kezdeti, feltételes reflexéből a tanulmányozás ösztönös elutasításává alakult, és mivel az ösztönöd így megváltozott, a megtestesült Isten még magasabbra emelkedik státuszában és mértékében, akit senki nem helyettesíthet, és Magává Istenné válik a szívedben, Isten státuszával. A kapcsolatod Istennel ekkor teljesen normális lesz. Miért van ez? Azért, mert nem látod a szellemi birodalmat, és a szellemi birodalom Istene minden ember számára viszonylag elvont. Hol van Ő, milyen, hogyan viszonyul az emberhez, milyen az arckifejezése, amikor az emberrel beszél – az emberek ezek közül semmit sem tudnak. Ma Az, aki előtted áll, formában és hasonlatosságban egy személy, akit Istennek hívnak. Ellenállásoddal, kétségeddel, feltételezéseiddel, félreértéseiddel, sőt megvetéseddel először nem érted Őt; aztán megtapasztalod a szavait, majd életként és az igazságként fogadd el azokat, a gyakorlásod alapelveiként, valamint az általad járt út céljaként és irányaként; és onnantól kezdve úgy fogadod el ezt a hamisítatlan személyt, mintha Isten tárgyiasult képe lenne a szívedben, akit nem látsz. Amikor majd ezt érzed, az Istennel való kapcsolatod üres dolog lesz? (Nem.) Nem, nem lesz az. Amikor Istent egy homályos, láthatatlan képnek tekinted, és odáig konkretizálod, hogy hús-vér testté vált, egy személlyé az emberek közül, akit pillantásra sem méltatna senki, ha továbbra is képes vagy fenntartani Vele a teremtett lény és a Teremtő kapcsolatát, akkor a kapcsolatod Istennel olyan normális lesz, amilyen csak lehet. Bármit is teszel akkor Vele, az alapvetően olyan reakció lesz, amilyet egy teremtett lénynek ösztönösen adnia kell. Nem tudnál kételkedni Benne, ha arra kérnének, és tanulmányozni sem tudnád Őt; nem próbálnád meg tanulmányozni, mondván: „Miért beszél Isten így? Miért ilyen az arckifejezése? Miért mosolyog és viselkedik úgy, ahogyan?” Ezek a dolgok nem is lehetnének ennél normálisabbak számodra. Azt mondod majd magadnak: „Isten ilyen, és ilyennek kell lennie – igen! Bármit is tesz, a Vele való kapcsolatom normális és változatlan marad.”